Emlékek, fontos történetek a Sacré Coeurből

Bartha Genovéva S bl [ 4441: 6399] ”Apám erre fogta magát, írt egy levelet a kedves nővéreknek, hogy miután június 20-án halt meg anyám, tehát épp akkoriban fejeződött be a tanév, és Mari a nővérem már úgyis ott volt [a Sacré Coeur internátusában], hogy most hogyan tovább? Az ő szülei viszont, már nyugdíjas tanítóként, Budapesten éltek a Bartha nagyanyánk, az rengeteget látogatta Máriát az intézetben.

Mint kiváló pedagógus és egyéb is, hát nyitott szeme volt arra, hogy hogy s mint folynak ott a dolgok, és Ő úgy látta, hogy ott nagyon normálisan folynak. Tehát oda érdemes továbbra járnia, ő is, meg hát [a többiek]. Akkor apám írt egy levelet, az is előkerült valahonnan, de hát már ki tudja, hol van, szerintem az is abban a csomagban, hogy miután ő most így egyedül maradt, és nem tudja a kisebbeket, hát még a legkisebb az még kicsi, de a többieket most felügyelni, tanulni vele, nem lehetne-e, hogy odajöjjenek a Sophianumba? Erre kapott egy nagyon kedves levelet a főnöknőtől, hogy nyugodtan, szeretettel várjuk. Hát eddig szólt a történet, hogy nyugodtan, szeretettel fogadnak.

Évtizedek múlva, mikor már rég megszüntették itt a szerzetesrendeket, tudtam meg, hogy mi volt a helyzet addig, meg részben az idősebbektől. Addig nem volt kicsiknek ott bentlakási lehetőség. A legfiatalabb, akinek szintén az anyja meghalt, az tíz éves volt.

76 Tehát én akkor, hogy kerülhettem volna oda kilenc évesen. Külön mi ketten voltunk, akkor az a tíz éves, akkor még két testvér, akiknek kiderült viszont, hogy apjuk zsidó származású volt, tehát hogy biztonságban legyenek ott. Ezeknek a kedvéért berendeztek egy külön hálószobát. Tehát, mit tudom én tíz gyerek részére. Állandóan velük volt egy kedves nővér.

Egész éjjel, ott aludt Ő is, hogyha a kicsiknek bármi problémája van, azon tudjanak segíteni.

Bartha Genovéva S bl [ 6406: 8652] nem tudom, hogy hallottad-e azt a szót, hogy szantyé? Az kérlek szépen, függönyökkel körülvett rész volt, ahol benn volt az ágy, az éjjeliszekrény. És körbe pedig szép fehér, ilyen nem tüll, hanem hát nem átlátszó függönyök. És volt kis lámpa is benn. És a testvéreknek meg úgy csinálták, hogy két ágy, két éjjeliszekrény, az volt körbe véve. Volt egy mosdó tál, lavór magyarul mondva, meg egy kancsó. A kancsóval lehetett menni, egy központi helyen volt egy csap, és onnan lehetett meleg vizet, hidegvizet, egyebet öntögetni. És akkor ott a székre föltenni és ott mosakodni. Akkor emellett berendeztek egy külön délutáni tanulószobát. Mert addig csak a nagyoknak volt egy óriási terem. Méghozzá úgy, hogy ott akkor úgy voltunk, ültünk, még amíg tízévesek nem lettünk. Így külön-külön, ketten egymás mellett, a kedves nővér, aki ott volt, föl-alá járt, ha kellett valamit segíteni, akár a házi feladatnál rögtön oda tudjon jönni. És ugyanúgy szabadidő, meg az, hogy mégse voltunk bezárva. Hetente háromszor elvittek sétálni. A sétálás az azt jelentette, egy nagy, tizenöt éven felüli ment középen, jobbra-balra két kicsi. Mert szigorú szerzet volt, a szerzetesnők nem mehettek ki az utcára. Teljes szigorú klauzúra. Ennek ellenére, vagy épp ezért ilyen lelkületük volt.

Ez volt az egyik levegőzési lehetőség, hogy ott a környéken, akkor erre-arra-amarra, megvolt milyen útvonalakon. A másik viszont, hogy volt egy óriási terasz a harmadik emeleten, és nagy udvar az épület közepén. És akkor ott meg lehetett labdázni, játszani, egyebek. Úgyhogy mindez így tényleg, nagyon nyugodt, szép, derűs megoldások, egyik a másik után nekem is és rengeteg társamnak, akik közül jó párral még ma is jóban vagyunk. Hát, aki még él, akik nem élnek azokért meg fohászkodunk. De ez az embernek egy olyan, mondjam azt, hogy belső tartást adott, hogy ilyen kedvesen lehet a bajbajutottakat fogadni.

Ebből a történetből a „tartást adó” elvet emelném ki, és azt is, hogy az eddig csak gimnazistákat befogadó Sacré Coeur rend, egy bajbajutott diákja családja kedvéért, változtat eddigi szerkezetén, és külön szobát és felügyeletet biztosít néhány kisebb gyermeknek, köztük a kis Évának is.

77 Bartha Genovéva S bl [71197:73199] ”Önfegyelem is és önállóság is. Ez látszólag nem függ össze, de valójában nagyon is összefügg. Én például alapjába véve félénk természet voltam, amit szerintem kellően észre is vettek. Otthon, vidéken, gyakorlatilag nem nagyon mertem elmenni a faluba, még vásárolni sem. Nem beszélve, hogy a községházára vinni valamit. Ezen Apám ki is borult és akkor kaptam én egyetlen egyszer életemben. Többi testvéremnél ez nem volt olyan ritkaság. A Sacré Coeurrel szemben ott volt a Korda vállalat, ahol lehetett írószereket, papírt, mindenféle krétát kapni, és volt a tanulószoba mellett egy Armenschrank, szegények szekrénye, amiben írószerek, papírok, mindenféle volt. Ezt azért hívták Armenschranknak, mert ha valaki kiment a Kordába, összevásárolta, amit kellett, azt ott kellett fizetni, de kedvezményesen kapta. Itt eladta rendes áron, és ami bevétel jött, az ment a szegényeknek. Azzal kezdődött, hogy menjek át oda, hogy amit összeírtak előre, azokat ott szépen összeszedegessem, és visszahozzam. Aztán később megtettek ennek a vezetőjének. Úgyhogy, gondolhatod ez mit jelentett. Nagyon pontosan kellett számolni, oda kellett nagyon figyelni. Nem járhatott máson az ember esze, mert az akkor máris veszteség. Ez egy apró példa rá, hogyan próbáltak kinek-kinek, azt, amiben nehézsége van, vagy problémája [segíteni]... hisz nagy önfegyelem kell ahhoz, hogy az ember egyrészt elfogadja, másrészt túllépjen rajta. Vagy ha talán nem is túllépjen, de próbálja azt abba az irányba terelni.

A jótékonykodás egyik formájáról is beszámol a cikk. Az Armenschrank egy közösség jócselekedete, egy közösségben szokássá rögzült cselekedetről van szó.

Munkahelyemen az egyik kollégám szervez élelmiszergyűjtést az Igazgyöngy Alapítvány javára. A tanáriban az asztalánál levő dobozokba kell betenni a hozott adományokat.

Boldog arccal hozzák a fiúk a teli szatyrokat. Nekik is örömöt okoz. A gyermekek jótékonykodása nagyon jó mód arra, hogy érzékenyítsük a viszonylagos jó módban élő gyerekeket a szegénységben élők sorsa iránt. Ennek több módjáról is beszéltek a résztvevők.

A másik fontos gondolat, a félénkség és annak leküzdése. A mód, ahogy a jó cél érdekében (Armenschrank) le kell győzni a félénkséget, újból és újból el kell menni a boltba, holott korábban még a faluba sem mert lemenni a kis Éva.

A háborút a kis Éva az „Ostrompenziben” töltötte a romos Sophianum pincéjében 40 másik gyermektársával közösen. Egy-két epizódot onnan is idézek.

Bartha Genovéva S bl [ 8656: 14850] aztán jött még egy óriási próbatétel, tudniillik elkezdődtek a közelharcok és a bombázások… Szép elképzelés, hogy megkímélik

78 ezeket az épületeket, meg azokat az épületeket. Úgy sikerült megkímélni, hogy telitalálatot kapott az intézet, ami azt jelentette, hogy két emelet, a hálószobák, a negyedik emeleten, képzeld el a telitalálatot, ami bemegy, leszakad a padlás, az emelet. Olyan rom- és törmelékhalmaz zúdult a főbejárat elé, hogy az körülbelül az első emelet magasságáig fönn volt. És akkor ott se az volt, hogy „Jaj Uram, Istenem, most mi lesz velünk?” Negyven gyerek volt ostrom alatt benn. Amikor légiriadó szünet volt, mikor elcsendesedett, mert közelharcok is voltak az utcán, ott is géppuskagolyó a pincében, ahol lenn voltunk, ott szépen, durr... az ablakot áttörte, hiába volt ottan miegyéb, ilyen párna, olyan párna, dunyha, áttörte, bamm. Akkor ott senki nem feküdt éppen, amikor ez ott leesett és több üveg, minden. Attól kezdve viszont akkor csináltattak ilyen vas, vagy mit tudom én milyen, védő részeket oda, úgyhogy attól kezdve ott már nem jött be semmi. De mondom, tényleg az Isten óvott és védett... lent volt étterem, szóval azon a részen. A másik részben, ami tulajdonképpen a fűtésközponthoz vezetett, mert kazánból fűtöttek, oda viszont az üldözött zsidó nőket tették. Illetve zsidó, volt akinek, megvolt szabva rendeletbe, hogyha a mit tudom én a nagyapja zsidó, akkor ő is az, függetlenül attól, hogy már apja is, ő is keresztény volt. És kötelező volt a sárga csillagot hordani. Volt ott aztán házaspár is, akit ott rejtegettek. Nem lehetett tudni. Végül is egy Istenáldás volt, hogy oda ömlött a sok törmelék a főbejárat elé, mert így nehezen találták, hogy hol lehet a pincébe lejutni, vagy egyáltalán az épületbe. Aztán végül fölfedezték, hogy van egy oldalbejárat, egy kicsike és hogy ott viszont egy jezsuita fráter, aki szlovák származású volt, az ragyogóan tudott velük beszélni. És amikor odajöttek- Jó jöjjenek csak! Első dolga volt, hogy vitte fel őket az emeletre, a lépcsőn, hogy lássák, hogy minden tele van rommal és a többi. Többnyire akkor elmentek… Tehát úgy tűnt, hogy jó. Igen ám, de egyszer csak ...ezt is később tudtuk meg, hogy mit akartak, mert így előttem van a kép, hogy ott jön le a lépcsőn a szovjet katona, így és akkor a mère Helbig az oda áll elé és akkor és nem tudta, hogy mit akar.

És akkor megkínálták valami ennivalóval, és akkor csak mondogat valamit, hogy neki az kell. Hát kiderült, hogy bort kért. Na, most légy okos. Akkor Mère Helbig, ez utólag derült ki, belegondolt abba, most ott hátrább ugye a gyertya... Mert akkor villany nem volt, gyertyafény mellett meglátja a szebbnél-szebb lányokat, és most még iszik előtte egy üveg bort, hát akkor... Hozott egy üveget [ecet volt benne], és átnyújtja neki, és akkor mutatja, hogy menjen fölfelé el. Erre az fogta magát és fölment. Mi vártuk, hogy mikor jön vissza.

Mert hát, hogyha idő előtt rájön, már lehet, hogy akkor is részeg volt, de ki tudja ezt.

Aztán idő előtt rájön, hogy becsapták... A másik, hogy nem sajnálkoztak a lányok, gyerekek, meg mindegyik fölött, hanem a következőt mondták, amikor már elcsendesedett

79 ez a harci dolog, hogy legyenek szívesek, a nagyok, akiknek nem volt semmi különösebb bajuk, tehát mit tudom én leginkább 13, 15, éves koruktól kezdve, szépen az ép téglákat szedjék ki a romok közül. Mert hát föl kell építeni itt is, ott is, ami sürgős volt, azt megcsinálni. És akkor ezt csinálták és talán vödrökbe, kettesével vitték föl, ahol éppen a javítani való volt. A kicsik pedig, azok szépen tisztogatták le a téglákat, hogy aztán utána azt össze lehessen fogni az egészet. Azért beszélek ennyit az ostromról, mert messzemenő kihatása volt azután. Egyszer csak néztük, hogy mi van..., hát közben persze a németek is a saját csapataiknak utánpótlásról próbáltak gondoskodni, mert a körülzárt Budapestre, nem lehetett bevinni nekik [semmit]. Most, hogy legyen a tankjukba, vagy a gépkocsijukba benzin. ..hogy egy ejtőernyő leesett a teraszra, és az ejtőernyő mit hozott? Egy nagy hordó benzint. Ha belegondol az ember, ha az ott fölnyitódik, és elönti az egészet, elég egy szikra, egy gyertya…. De nem lett semmi baja. Akkor egy Erdélyből menekült ember, aki szintén ott volt a pincében, családjával együtt, az értett hozzá, hogy hogy lehet a benzinből lámpást csinálni. És akkor, amikor ugye már csak gyertyával és az is fogyófélben volt, akkor egyszer csak, itt is, ott is, megjelent a régi tintás üvegekben a benzin. Valamilyen kanóc [is] volt benne, és akkor ezzel megoldódott a világítási probléma. …

A háborúval kapcsolatban is érvényesül az a vezérelv, ahogy a tragédiából is valami jó sül ki a végén. A két emelet összeroskadása, és törmelékei eltakarták a biztonságos pince bejáratát, így egy szinte észrevehetetlen búvóhely keletkezett. Egy fontos elv a fenti epizódban is kirajzolódik. A kétségbeesés helyett, a legrosszabb állapotokból is, téglánként, lassan, szorgalmas munkával fel lehet újra építeni a romba dőlt környezetet.