129
Eltávozott a nap?
Prof. Dr. Száz János - Budapesti Corvinus Egyetem, Pénzügyi, Számviteli és Gazdasági Jogi Intézet, Pénzügy Tanszék, egyetemi tanár
janos.szaz@uni-corvinus.hu
Bosnyák János és a már eltávozott könyvviteltanáraink emlékére Sok tekintetben igen. Végleg.
De itt a „Z” generáció, és amint mondják, hamarosan jön az alfa generáció is az egyetemi padokba. Nekik is kell valahogy számvitelt, pénzügyet, számtant tanítani. De hogyan?
„Este, ha látod, hogy lemegy a nap, Képzelj az égre egy másikat…”31
A Z generáció
„Az új generáció tagjai már azt szokták meg, hogy gyorsan kapnak információt, a többfunkciós gondolkodásmódot és a vizualitást részesítik előnyben.
Az információk random elérését és a csoportos gondolkodást preferálják.
A gyors eredményeket és a gyakori jutalmazást kedvelik, inkább játszanának, mint tanulnának.”32
Ez utóbbi megállapítás persze a korábbi generációkra is érvényes lenne, ha engedték volna nekik a szüleik, a tanáraik és a kényszerítő életfeltételek. Nézzük a generációk besorolását születési idejük szerint33:
1. Veteránok (1945 előtt*) – Tradicionalisták/Csendes generáció 2. Baby boomerek (1946-1964)
3. X generáció (1965-1979) – Digitális bevándorlók
4. Y generáció (1980-1994) – Millenium/Youtube/Én generáció 5. Z generáció (1995-2009) – Fb/Kapcsolat/Digitális generáció 6. Alfa generáció (2010 után)
Kenyeret adni a kezükbe
A háború előtt született, „veterán” generációnak (ők a szüleim nemzedéke) nemcsak a laptop és az internet nem adatott még meg, hanem sokuk számára a rendes, rendszeres vacsora sem. Ha valaki ki akart törni a falusi nélkülözésből, akkor például, ha rendesen megtanulta a kettős
31 Szörényi Levente – Bródy János: Eltávozott nap. Mészáros Márta azonos című, 1968-as filmjének betétdala (a főszereplő: Kovács Kati).
32 Aranyossy Márta – Kulcsár Eszter (2020): Blended learning a gyakorlatban: a gazdasági szimulációs játék hatása az észlelt tanulásra. Gazdaság és Pénzügy,. 7. évf. 2., 238–256. o.
33 Frányó Zsófia: Z generáció – az oktatás új kihívásai. Jelen kötet.
130
könyvelést, akkor már jó eséllyel megvolt a kenyere egész életére, neki és a családjának is. Ezt igazolták vissza hálás szívvel a szüleim egykori diákjai az 50. és 60. érettségi találkozóikon.
Szüleim a háború alatt végezték a Közgazdasági Egyetemet könyvviteltanári szakon. Indexükből még több adatot is kipuskázok hamarosan.
Azt gondolom, nincs akkora különbség az egyes generációk lelkületében, mentalitásában, mint az a pedagógusoknak szóló ajánlásokból kiolvasható, hogy miként is közeledjünk hozzájuk.
A kérdés csak annyi, hogy ha kitanulom a géplakatos szakmát, akkor jó eséllyel fel tudom-e nevelni a gyerekeimet ebből a tudásból. Mindaz a tudás, amely biztosította ezt, az megbecsülésnek örvendett a múltban. Legyen szó nyomdászokról, mozdonyvezetőkről vagy könyvelőkről.
Mire számíthat ma egy diák, aki elvégezte a marketing alapszakot valamelyik vidéki főiskolán?
A vasutas szakmának azért is volt nagy becsülete jó egy évszázada, mert nemcsak több évtizedre ígért megélhetést, hanem a munka után nyugdíjat is biztosított (amikor ez még nem volt általános), továbbá országos egészségügyi ellátást, nyaralási lehetőséget is (MÁV-kórházak, üdülők). Mindez a biztonság óriási vonzerőt jelentett sok-sok embernek, akik pár hold földet művelve próbáltak megélni valahogyan, sok munkával és sok bizonytalansággal. Aki vasúti tisztnek tanult, annak ezután már mindegy volt, hogy fehér krétával, vagy színes krétával írták-e nekik a táblára a tudnivalókat. Hogy egymástól tanulhattak, vagy csak a tanáraiktól. Volt egy fontos cél előttük.
Nemrégiben, az 1990-es években a pénzügyi szakmában az értékpapírokkal, tőzsdével kapcsolatos ismeretek jelentettek nagy vonzerőt (egy idő után messze lekörözve a ’70-es években exkluzívnak számító külkereskedelmi szakot). Ekkor viszont már nem a céhbe tartozás, hanem az egyéni kitörési lehetőség volt a döntő motiváció. Akadt is példa szép számmal gyönyörű karrierre az ekkor végzettek között.
Kevesen tudják például, hogy sok éven át egy hajdani közgázos diák volt az európai bankfelügyelet első számú vezetője. És hosszan lehetne sorolni a kiemelkedően sikeres karriereket (pl. az Apple kötvényportfóliójának kezelője is a Közgázon tanulta ki a kötvények huncutságait).
Ennél is fontosabb, hogy az elmúlt 30 évben a pénzügy szakok tematikájába lehetett a legtöbb matekot betenni a hallgatói kereslet jelentős csökkenése nélkül. Ez aztán jó alapot teremtett a hazai pénzügyi kockázatkezelő szubkultúra kialakulásához.
De már a pénzügyes pályán is egyre gyakoribb a korrekció, már itt sincsenek „nyugdíjas állások”. Azóta hallani annyi beszédet az életpályamodellekről, amióta az életpályák egyre töredezettebbek.
Ki köszön előre? 1.
A ’70-es évek emlékezetes mondása volt:
„Ha van hús, a hentes köszön előre, ha nincs, akkor a vásárló.”
Lefordítva a mára: a diáknak van szüksége az egyetemre, vagy az egyetemnek a diák tandíjára (vagyis a diákok után kapott fejpénzre)? Nagyon nem mindegy.
És ezt a hallgatók is nagyon pontosan tudják.
Jó pár éve játszódott le a következő történet. A Közgazdasági Kar dékánja voltam, és megkeresett az ELTE TTK dékánja azzal, hogy van náluk néhány gyengén muzsikáló kémikus hallgató, akiket a fejpénzes finanszírozási rendszer előtt simán kibuktattak volna az egyetemről.
Most azért szükség van az értük kapott fejpénzre. „Biztos jók lennének valami festékgyárban marketingesként.” Mondtam neki, nem a mi karunk képezi a marketingeseket, az a dékáni hivatal pár ajtóval odébb van. De ha már itt jár, miért nem csinálunk együtt egy pénzügy–matematika szakot?
131
Hát ebből a találkozásból született a Biztosítás és pénzügy matematika szak (BPM), az ELTE és a Corvinus közös diplomáját adó mesterszak. A festékgyári marketingesekkel nem tudom, mi lett.
A fejpénz nagy úr. Talán a fejpénz utáni versenynek is szerepe van abban, hogy az elmúlt években az egyetemek alig követelték meg az emelt szintű érettségit matematikából.
A pénzcélú oktatás legmarkánsabb esete, amikor egy hazai oktatási intézmény kiemelt célja, hogy neves külföldi (amerikai) professzorok tanítsanak itt nagyszámú jól fizető (pl. kínai) diákot. Bármire, amire van fizetőképes kereslet, amit könnyen, gyorsan meg lehet emészteni. És minél zajtalanabbul folyik az oktatás, a tanároknak annál több ideje marad nemzetközi folyóiratokba cikket írni. Ezeket a folyóiratokat persze itthon hírből se ismeri senki a szűkebb akadémiai körökön kívül. Legkevésbé a diákok. Hiszen a cikkek olvasásához tartozó fogalmak zöme már nem fér bele az egyre karcsúbb tananyagba – és nagy részük soha nem is volt a tananyag része. De honnan is lenne ezekre a folyóiratokra előfizetés?
Érdekes lenne elküldeni a Kereskedelmi Kamarának a Q1-es és Q2-es folyóiratok jegyzékét. Hányról hallottak? Hány olyan cikk van, aminek a következtetésére támaszkodtak valamely állásfoglalásuk során?
Egy mai átlag egyetemi oktató, aki gazdasági ismereteket tanít, egyre inkább olyan helyzetbe kerül, mint hajdan a gőzmozdonyok fűtői a téli hidegben: a hátukat a jeges szél fújta, miközben az arcuk izzott a kazán hőjétől, ahová lapátolták a szenet.
Nem az amerikai elit egyetemeken a világ minden tájáról összeválogatott, elit diákokat tanító professzorokról beszélek. Azokra a kollégáimra gondolok, akik a nálunk (nem) tanuló tandíjas, külföldi vagy belföldi diákokkal küszködnek hétről hétre az alapfogalmakkal. Miközben az az elvárás ezektől a kollégáktól, hogy olyan cikkeket írjanak, amelyekkel kiszorítják a folyóiratok szerzői közül a párizsi, londoni és oxfordi kollégáikat. Még szerencse, hogy egyelőre a hazai diákjaink átlaga (hozzáállásban, tudásban) jóval az itt tanuló külföldi diákok átlaga fölött van – még akkor is, ha épp a Bocconi egyetemről jöttek. Legalábbis ezt tapasztaltam a pénzügy kurzusaimon és a közgázos cserediákjaim beszámolóiból.
Jó, ha a kutatás és az oktatás egybekapcsolódik. Ez a csúcs.
Ha e két tevékenység egy háromszög két oldala, akkor a csúcspontban ez egybe is esik. De minél messzebb megyünk a csúcsponttól (Oxfordtól, a Berkeley-től), annál messzebb esik egymástól a háromszög alapjának két végpontja (pl. Abony vagy Biskek) felé haladva.
Ez persze diszciplinafüggő. Bizonyos gyakorlati tárgyaknál nagyon is könnyű a gyakorlatból példát hozni. Ilyen például a számvitel. Itt viszont annál nehezebb forradalmian új gondolatokkal évente versenyt rendezni. Nem is lenne jó évente felcserélgetni, hogy az eszközök vagy a források szerepelnek-e a bal oldalon.
A méterrúd legfőbb értéke, hogy nem változik.
Az intézmények megítélésére szolgáló nemzetközi sztenderdeket persze könnyebb formálisan átvenni (és mások számára előírni), mint mélyen elgondolkodni azon, hogy mi is lenne a tényleges szerepe egy vidéki üzleti főiskolának a szűkebb, helyi környezetében. Ahol aztán nem szégyenkezve, mentegetődzve fogadná az iskola vezetése az odalátogató MAB-akkreditációs bizottság tagjait, hogy „sajnos, nálunk kevés a minősített oktatók aránya, és kevés a nemzetközi publikáció”, mivel sok nyelvórát és testnevelésórát tartanak. Hanem büszkék lehetnének erre.
Ábrándozni persze jó dolog. Miért is ne nyerhetne BL-döntőt az Abony FC?
Hisz verte már meg a Zalaegerszeg a Manchester Unitedet. Koplárovics Béla góljával, aki később a Hévíz, majd a Kozármislény csapatánál folytatta. Az a baj, hogy szerte a világban túl sok
„Abony FC” jellegű csapat van. BL-döntő pedig évente egy. És nem lehet egyszerre mindenki átlagon felüli.
A baj akkor kezdődik, hogy ha az „Abony FC” nem nyer (idén sem) BL-döntőt, éemiatt a pályát beszántják, és plázát építenek a helyére.
132
Miért van az, hogy ma nehezebb egy jó gimnáziumba bekerülni, mint valamelyik csilivili mesterszakra?
Miért? Nem fordítva kellene lennie?
A válasz egyszerű: a diák igyekszik egy jó gimnáziumba kerülni. Az egyetem esetén már az egyetem igyekszik mesterhallgatókat horgászni magának. Itt tehát az egyetem „köszön előre”.
És ez meg is marad mindvégig: a hallgató dolgozatának eredményét csak kóddal lehet közzétenni, ám a hallgató az egész világ előtt becsmérelheti a markmyprofessoron keresztül az oktatókat akkor is, ha sose járt az óráján.
Egyik kollégám, J. Péter a következő halvelt (hallgatói véleményt) kapta egy alapszakos diáktól: „A tanárnőnek fogalma sincs a tananyagról.” A szóban forgó kollégát egyébként rendszeresen hívják tanfolyamokat tartani Dubajtól Moszkváig.
Az általános iskolák óriási versenyelőnyben vannak az egyetemekkel szemben. Ott még a tanárok osztályozzák a diákokat, és nem fordítva. És ezt mindkét fél tudja.
Valamit félelmetesen jó érzékkel jósolt meg Weöres Sándor A birka-iskola című versében évtizedekkel ezelőtt.
Mesterszakra a szóbeli nemegyszer csak motivációs beszélgetés. És ha a versenytárs intézménynél magasabb a bekerülési pontszám, mert ott nincs matek, akkor mi is eltöröljük a matekot. Még akkor is, ha kifejezetten kvantitatív jellegű szakról van szó.
A mesterszakos hallgatók nagyon nagy hányada már dolgozik (azaz lényegében „esti tagozatra” jár), tehát már szó nincs arról, hogy a megélhetéséhez szükséges ismeretek elsajátításáért jönne ide. A papír sokaknak kimondatlanul is fontosabb, mint a tudás.
A megoldás rém egyszerű lehetne. Feltéve, hogy a szereplők többsége is érdekelt lenne ebben. (De nem az.) A központi érettségi mintájára kellene egy országos központi szigorlat pénzügyből, számvitelből, mikroökonómiából, valószínűségszámításból stb.
És mindjárt más lenne az ábra.
Ha valakinek nem tetszik egy ilyen „etatista” megoldás, elég lenne szisztematikusan mérni, hogy az egyes intézmények hallgatói közül hány százalékban szerzik meg valamelyik nemzetközi szakmai vizsga oklevelét (pl. a CFA-papírt, a nemzetközi befektetéselemző diplomát, az aktuárius diplomát etc.) Manapság mindent mérnek (van, hogy plusz pont az egyetemek rangsorában, ha egy nő a dékán), de ezt nem. Pedig objektív és igazán nemzetközi. Egységes szakmai mérce.
Míg a középszintű oktatásban van egy hozzávetőleg egységes mérce az országosan egységes érettségi tételek révén, addig a felsőoktatásban az úszóedző már maga méri és diktálja be a tanítványai időeredményeit.
És nem is kell a mért időt megváltoztatni. Elég arról megfeledkezni, hogy milyen távon mértük azt az 1 perc 15 másodpercet: 100 méteren, 50 méteren vagy 25 méteren.
Én azt tapasztalom kollégáim történeteiből, hogy ezek a medencék ijesztő mértékben rövidülnek. Tavaly fakadt ki egy távoli kolléga: ha feladná a 20 évvel ezelőtti vizsgasorát, a társaság négyötöde megbukna. Talán érdemes lenne egyszer kipróbálni.
Van, hogy tanszéken belül is titkosak a vizsgasorok.
Az a tény, hogy nehezebb egy jó gimibe bekerülni, mint egy ilyen-olyan mesterszakra, jól mutatja, hogy nem az X, Y, Z generációkkal való eltérő pedagógiai bánásmód a fő kérdés. Tízéves korukban még követelünk tőlük, húszéves korukban már mi udvarolunk nekik. Ritkán saját jókedvünkből.
Nem a generációkkal van a baj. Ők csak alkalmazkodtak a szüleikhez, a (megfélemlített) tanáraikhoz, a média által közvetített „kultúrához”, a környezetükhöz. Sokan nagyon okosak közülük. Egyre többen azonban csak az okostelefonjuk révén azok.
133
Ide figyelj, kicsi rigó! (Ki köszön előre? 2.)
Bosnyák Jancsi munkahelyéhez közel esett meg az alábbi történet:
Bemegy az egyik tanszékre egy hallgató intézni az ügyes-bajos dolgát, majd egy idő után rámordul az ügyét intéző tanszéki titkárnőre:
– Maga az én adófizetői pénzemből van itt, udvariasabb kiszolgálást kérek.
A válasz:
– Na, ide figyelj, kicsi rigó! Te még egy percet sem dolgoztál, és adót sem fizettél. Te tanulsz itt az én adófizetői pénzemből. Úgyhogy most kimész, kopogsz, köszönsz, bemutatkozol, és akkor majd folytatjuk.
Kevés ilyen szókimondó egyetemi kolléga van. Pedig voltak ilyenek. Néha ma sem ártana.
Ha a tanár megkérdezi: ki csalt? (Ki köszön előre? 3.)
„Tisztelt Tanár Úr!
Eljutott hozzánk az az üzenet, amelyet Ön tegnap írt a tárgy hallgatóinak. Ebben arra utasítja a feltételezett csalás érintettjeit, hogy nyilatkozzanak a beadandójuk eredetiségéről és
önállóságáról.
…ez az üzenet és az ügy ilyen módú intézése alattomos, az Egyetemhez nem méltó. Senki nem kötelezhető rá, hogy egy ilyen üzenetre válaszoljon, a hallgatás joga mindenkit megillet, és semmilyen következménye nem lehet annak, ha a hallgatók nem nyilatkoznak ez ügyben.
…Elsőéves diákokról van szó, akik jogaikat kevésbé ismerik, ezért könnyű őket megfélemlíteni egy ilyen álnok módszerrel, amely csakis arra hivatott, hogy a tanszék bizonyítsa álláspontját. Nem elfogadható, hogy az egyetem arra tanítja a hallgatóságot, hogy egymást feladva, mintegy besúgóként mentsék a saját bőrüket, ezzel pánikhangulatot keltve köztük, és egymás ellen uszítva őket.
A fentiek fényében nyomatékosan szeretném kérni Önt, hogy tisztázza az ügyet a hallgatókkal, és legyen szíves a jövőben nem élni ilyen módszerekkel.”
A levélnek annyi következménye lett, hogy kis híján fegyelmi indult a tanár kolléga ellen.
Amikor a lányom külföldön tanult, az első papír, amit aláírattak vele, az volt, hogy nem fog csalni.
Akkor most mi is az egyetem?
Összefoglalva az eddigieket, jó lenne tisztázni, hogy ha az egyetemet egy strandhoz hasonlítjuk, akkor egy élményfürdőről beszélünk vagy egy vízilabdacsapatról?
Előbbi esetben minél udvariasabb kiszolgálás jár a hallgatónak, a „customer”-nek, aki a
„king”, és fontos, hogy az ismerőseik is idejöjjenek majd tandíjat fizetni.
Utóbbi esetben kötelező felkészülten járni az órákra (egyáltalán beszállni a medencébe), és megtanulni küzdeni.
134
Tegyük fel, hogy mindezeket a kérdéseket tisztáztuk és megoldottuk. Már csak annyi a kérdés: mit is tanítsunk?
A rest tanulás a restség tanulása –
tartja egy régi német mondás. Ma, amikor az iskolapadban szerzett tudás mellé sok új ismeretet kell majd még tanulni, egyre fontosabbá válik, hogy a diák megtanuljon tanulni. A kollégák a megmondhatói, hogy ez mennyire sikerül. Ennek egy előfeltétele lenne, hogy a diák hajlandó legyen komolyan venni, amit meg kellene tanulnia.
Januárban rendezték az Educatio virtuális kiállítást.34 Itt a középiskolásoknak adnak képet az egyetemek magukról kisfilmek és bemutatók, kérdés-felelet formájában.
Az egyetemünk egyik szakját reklámozó BCE-s diák lelkesen agitált, hogy az ő szakjuk könnyű, csak az elején van egy kis analízis és valszám. Ha azt túlélik, minden rendben.
Ennyire a könnyűség a fő szempont? Az analízis nem arra kellene, hogy megtanuljuk: ha megváltozik az egyik tényező, akkor hogyan változik a másik? Nincs szükség annak az elsajátítására, hogy ki tudjuk számolni: ha például naponta 52%-os valószínűséggel megy fel az árfolyam, akkor mi a valószínűsége, hogy a hónapot nyereséggel zárjuk?
Saját fülemmel hallottam az egyik gólyatáborban az egyik egyetemi vezetőtől: „Önök bekerültek az ország legjobb egyetemére, ezzel a nehezén már túl vannak.”
Ehhez képest Grosics Gyula, az aranycsapat legendás kapusa azt írta emlékirataiban, hogy
„a válogatottba könnyű bekerülni. Kikerülni még könnyebb.”
Lépjünk tovább! Tegyük fel, hogy az egyetem az oktatás tartalmára fókuszál elsősorban, és nem a nemzetközi rangsorokkal flörtöl, nem a bevételek és kiadások arányára koncentrál első helyen, és a diák is úgy gondolja, hogy egy életen át hasznosítható dolgokat tanulhat itt. A megszerzendő tudásra koncentrál, nem pedig az újabb pecsétes papírra.
Akkor itt a kérdés: mit kell tanítani manapság egy pénzügyes, számviteles hallgatónak?
Csak annyi a teendő, hogy megnézzük, mit csinálnak nálunk nyugatabbra? És mi van, ha pár dologban mi előrébb járunk?
120 éve Budapest nagyon modern világváros volt. Köztudott, hogy az atombomba kifejlesztésében mennyi egykori pesti gimnazista vett részt (Teller Ede, Wigner Jenő, Szilárd Leó stb.).
Az már egyáltalán nem köztudott, hogy a holdra szállás pályáját kiszámító csapat élén a Műegyetem egykori diákja, Szebehely Győző állt, a 3 test probléma akkori idők szerinti első számú szaktekintélye a világban.
Napjainkból elég Karikó Katalinra utalni. Szóval van gyerek a fürdővízben. Akit ugye közmondásosan jó lenne nem kiönteni. Emiatt hamarosan belelapozunk egy pár évtizeddel ezelőtti közgázos számvitelszakos indexbe.
De előtte nézzünk egy öt évszázados problémát a kettős könyvvitel kidolgozójától, Luca Paciolitól. Az erre a problémára adandó válasz szerintem egyik kulcskérdése a modern számvitel szerepének, ezáltal a számviteloktatásnak is.
34 21. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, 2021. január 21–23.
135
Luca Pacioli, 1494
1494-ben jelent meg Pacioli „Summa de arithmetica, geometrica…” című könyve, amelyben az alábbi problémát ismerteti:
Ketten játszanak fej vagy írást. Az nyeri az induláskor kettejük által összeadott pénzt, aki először dob 6-szor fejet. A játék 5:3-as állásnál félbeszakad.
Hogyan kell méltányosan felosztani az összeget?
A Pacioli által adott válasz: 5:3. Itt a múltbeli tények számítanak, ez jellemzi a hagyományos számvitel- és jogfelfogást.
A Pascal (1623–1662) által adott válasz: 7:1. E válaszban a jövő esélyei számítanak: amint a mai világ pénzügyi kockázatkezelőinek mindennapi munkájában is. Azért ennyi a helyes arány, mert a hátrányban levő játékosnak 3 egymást követő alkalommal nyernie kell ahhoz, hogy övé legyen a pénz. Ennek esélye (1/2)3 = 1/8.
Keresve sem lehetne jobb feladatot találni annak a dilemmának az illusztrálására, hogy a számvitel a múltbeli tények rögzítésénél és elemzésénél ér-e véget. Napjaink válasza, hogy korántsem. Akkor miért van az, hogy a BCE hallgatóinak a valószínűségszámítás stúdiuma pár hétre zsugorodott? Az analízis, lineáris algebra, valószínűségszámítás együtt tesz ki két rövidke félévet.
Könyvvitel szakos tanárjelöltek oktatása a II. világháború közepette Az 1940-es években az akkori Közgázon egy könyvvitelszakos diák tanult
– Heller Farkasnál 1-1 félév közgazdaságtant, elmélettörténetet, pénzügytant;
– 3 félév matematikát + ker. számtant + politikai számtant (Huszár Géza);
– 2 félév algebrát, 2 félév geometriát, 1 félév differenciaszámítást, – 2 félév valószínűségszámítást (Jordán Károly).
A szóbeli vizsgán tudni kellett bizonyításokat.
Néhány legendás név édesanyám indexéből: Heller Farkas (közgazdaságtan), Huszár Géza (matematika), Kuntner Róbert (számvitel), Fülei-Szántó Endre (jog), Kováts Ferenc (gazdaságtörténet), Laky Dezső (statisztika).
Nagyon tanulságos megnézni az életpályájukat az interneten.
Heller Farkas (1877–1955): a Műegyetem 1934-es átalakulásakor létrejött József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának első dékánja.
1945/46-ban az egyetem rektora, 1949-ben kizárják az MTA-ból.
Kuntner Róbert (1882–1954): tanulmányait Pesten és Zürichben végzi. Tanít Kolozsvárott és Pozsonyban is. A Magyar Hiteles Könyvviteli Folyóirat szerkesztője. A könyvviteltan I–III.
(1908) és A kettős könyvvitel elméletei (1913) művei Kolozsvárott jelentek meg.
Laky Dezső (1887–1962): Pozsonyban habilitált 1918-ben, Szegeden a Statisztika tanszék vezetője, majd a Műegyetemen a statisztika és az alkalmazott közgazdaságtan nyilvános rendes tanára, két ízben a Közgazdasági Kar dékánja, az MTA rendes tagja. A Magyar Élet Pártja képviseletében parlamenti képviselő a Teleki-kormányban, illetve a Bárdossy-kormány közellátásért felelős tárca nélküli minisztere volt. 1944-ben a Gestapo letartóztatja. 1946–48 között a Pázmány Péter egyetemen a Statisztika tanszék vezetője. 1948-ben kényszernyugdíjazzák, kitelepítik, kubikusként és nádvágóként dolgozik. 1958-ban részlegesen rehabilitálják, 1961-ig a
Laky Dezső (1887–1962): Pozsonyban habilitált 1918-ben, Szegeden a Statisztika tanszék vezetője, majd a Műegyetemen a statisztika és az alkalmazott közgazdaságtan nyilvános rendes tanára, két ízben a Közgazdasági Kar dékánja, az MTA rendes tagja. A Magyar Élet Pártja képviseletében parlamenti képviselő a Teleki-kormányban, illetve a Bárdossy-kormány közellátásért felelős tárca nélküli minisztere volt. 1944-ben a Gestapo letartóztatja. 1946–48 között a Pázmány Péter egyetemen a Statisztika tanszék vezetője. 1948-ben kényszernyugdíjazzák, kitelepítik, kubikusként és nádvágóként dolgozik. 1958-ban részlegesen rehabilitálják, 1961-ig a