Elméleti alapok

A modell magját és a hipotézisünk szerint az eredményváltozót leginkább magya-rázó tényezők együttesét az első blokk tartalmazza, amelynek North [1990] és Williamson [2005] alapján az „informális intézmények” nevet adtuk. Az első blokk lefedi a williamsoni modell első szintjét, azonban kiegészítettük azt egyéb tényezőkkel. Az informális intézmények együttese nehezen definiálható és szám-szerűsíthető tényezőket tartalmaz, így az új intézményi közgazdászok által emlí-tett szokásokat, normákat, hagyományokat, konvenciókat és a vallást. E tényezők mellett Granovetter [1985] által bevezetett és Nee [2003], valamint Nee–Ingram [1998] által továbbgondolt beágyazottság fogalmát, illetve Hofstede–Hofstede [2008] által definiált és számszerűsített nemzeti kultúra fogalmát is beemeltük a modellünk ezen szintjére.¹⁶¹ A felsorolt tényezők tárgyalása során nem kerülhető meg egy még mélyebb szint említése: az emberi természet és a kognitív modellek szintje. Aoki [2010] cikke hívta fel a figyelmünket Gintis ([2007], 1–2. old.) meglátására:

„A homo sapiens evolúciós sikerében központi szerepet játszó kultúra és komplex társadalmi berendezkedés azt feltételezi, hogy az emberek alkal-mazkodása a kulturális élet felépítésétől függ. Mivel az emberek genetikai hajlamai befolyásolják a kultúrát, ezért az ember kognitív, affektív és morá-lis kapacitásai egy egyedi dinamika termékei, amelyet génkultúra koevolú-cióként ismerünk, és ahol a gének egy olyan környezethez alkalmazkodnak, amelynek kritikus összetevői a kulturális formák, és az ebből következő ge-netikai változások fogják megalapozni a további kulturális evolúciót. Ez a koevolúciós folyamat olyan preferenciákkal ruházott fel minket, amelyek túlmennek a tradicionális közgazdasági és biológiai elméletek által hangsú-lyozott önző motivációkon, és magukba foglalnak olyan társas értékeket, mint a kooperáció, az igazságosság és a megtorlás iránti érzék; az empátiára való képesség; és olyan alkotó viselkedések értékelésére való képesség, mint

161 A kultúra tárgyalása során Huntington [1993] civilizáció fogalmát is felhasználtuk. A civilizációk közötti ellentétek elemzése során Huntington ([1993], 25. old.) több tényezőt elemez, így az Isten és az ember kapcsolatát, az egyén és a társadalom kapcsolatát, az állam és az állampolgár kapcsolatát, a jogok és kötelezettségek relatív fontossága közötti kapcsolatot, a szabadság és a hatalom közötti kapcsolatot, illetve az egyenlőség és a hierarchia közötti viszonyt. Ezek a tényezők illeszkednek az első blokkban tárgyalt tényezőkhöz, hiszen alapvetően meghatározzák az adott társadalom működési rendjét, és rendkívül stabilak. Hofstede és Huntington mellett erőteljesen támaszkodtunk Inglehart munkásságára. A kultúra fogalmának megragadása során felhasználtuk: Inglehart [1997], Trompe-naars–Hampden-Turner [1998] és Schwartz [1999] munkáját is.

a becsületesség, kemény munka, a sokféleség toleranciája és az egyén refe-renciacsoportjához való lojalitás.” (Gintis [2007], 1-2. old.)

A következőkben ezen elméleteket tekintem át és a közöttük meglévő pozitív és negatív kapcsolatokat elemzem.

Az új intézményi közgazdaságtani iskola szerint az intézmények a társadalom tagjainak cselekvését és a közöttük lévő interakciókat irányító szabályok együtte-se.¹⁶² Hodgson ([2006], 2. old.) szerint:

„Az intézményeket megalapozott és uralkodó társadalmi szabályok rendszere-iként definiálhatjuk, amelyek a társadalmi interakciókat strukturálják. A nyelv, a pénz, a jog, a súlyok és mértékek rendszerei, az asztali illemszabályok és a vállalatok (és más szervezetek) tehát mind intézmények.”

Az intézmény fogalmának többféle definíciója is létezik az új intézményi iskola képviselői körében. North [1991] játékszabályoknak (rules of the game) tekinti az intézményeket, amelyek a társadalmi, politikai, gazdasági interakciókat szabályoz-zák. North ([1991], 97. old.) definíciója olyan jelentőségre tett szert, hogy érdemes az eredeti verziót is bemutatni.

„Az intézmények emberek alkotta korlátok, szabályok, amik strukturálják a politikai, gazdasági és társadalmi interakciókat. Magukba foglalják mind az informális kötöttségeket (szankciókat, tabukat, szokásokat, tradíciókat és magatartási szabályokat), mind pedig a formális szabályokat (alapszabályo-kat, törvényeket, tulajdonjogokat). A történelem során az emberek azért hoz-tak létre intézményeket, hogy rendet teremtsenek, és cserébe csökkentsék a bizonytalanságot. A közgazdaságtan sztenderd megszorításaival együtt meg-határozzák a választási lehetőségeket, ebből következően megszabják a tranzakciós és a termelési költségeket, és ezen túlmenően a gazdasági tevé-kenységben való részvétel profitabilitását és megvalósíthatóságát. Fokozato-san fejlődnek, összekötve a múltat a jelennel és a jövővel; a történelem ebből következően javarészt az intézményi evolúció története, amelyben a gazda-ságok történelmi teljesítménye csak egy szekvenciális történet részeként ér-telmezhető.” (North [1991], 97. old.)

North definíciója alapján az intézmények külső, exogén változók. Nelson ([2003], 2. old.) olyan „társadalmi technológiának” nevezi az intézményeket, ame-lyek a játék egy bizonyos fajtáját jelentik (specific ways of playing a game). Nel-son szerint az intézmények fogalma normatív, amennyiben egy bizonyos feladat megvalósításának helyes módját írja elő. Nelson ([1995], 80–84. old.) és Aoki ([2005], 4–5. old) áttekintik, hogy az egyes szerzők miként definiálják az intézmé-nyek fogalmát. Aoki ([2005], 5. old.) az intézméintézmé-nyeket a társadalmi interakciók során megvalósuló egyensúlyi állapotnak tekinti a játékelméletet felhasználó ta-nulmányaiban.

162 Az új intézményi közgazdaságtani iskola történetéről lásd: Richter [2005].

„A társadalmi normákat, a szervezeti konvenciókat és hasonlókat, amelyek az ügynökök választható gazdasági lépéseit korlátozhatják – vagyis azokat a lé-péseket, amelyek a gazdasági tranzakciók tartományának intézményi környe-zetét alkotják –, a társadalmi tranzakciók és a szervezeti tranzakciók tartomá-nyainak egyensúlyi eredményeiként is értelmezhetjük.” (Aoki [2005], 5. old.) Williamson ([1991], 269. old.) az intézmények fogalmának makro és mikro ol-dalát emeli ki definíciójában. Véleménye szerint a northi intézményi környezet a makroszintnek felel meg, amely nagyvonalú történeti szemléletmódot tükröz, vi-szont nem ragadja meg a mikroszintet, amely a tranzakciós költségek minimalizá-lására fókuszál, úgy, hogy a különböző koordinációs mechanizmusokat (piaci, hib-rid, hierarchikus) hatékonyságuk alapján összehasonlítja. Williamson ([1991], 294.

old.) a két szintet összeilleszti: a makroszint mozgása meghatározza a mikroszinten lehetséges kimeneteleket.

Hodgson [2006] cikkében különbséget tesz intézmények és konvenciók között.

Intézmények minden társadalomban léteznek, hiszen a társadalmi együttműködés szabályainak rögzítése nélkül egy társadalom sem képes fennmaradni, de ezek el-térhetnek egymástól megvalósulási formájukban. Hodgson [2006] példaképpen hozza a közlekedési szabályokat. Minden modern társadalom szabályozza a közle-kedést (pl.: melyik oldalon mennek az autók), de annak megvalósulása már egy adott konvenció (az, hogy végül jobb oldalon, vagy a bal oldalon mennek-e) függ-vénye.¹⁶³ Ebből következően az egyes intézmények között is fennáll egy hierarchia.

Minél magasabb szinten ragadjuk meg az intézményeket, annál stabilabb és be-ágyazottabb intézményeket fogunk találni. Az intézményi hierarchia alacsonyabb szintjein már könnyebben változtatható konvenciók állnak, amelyek valójában a magasabb szintű, absztraktabb intézmények megvalósulási formájaként ragadhatók meg. A jelen modell szempontjából ez azért fontos, mert az 1. blokk az intézményi hierarchia magasabb fokait kívánja megragadni. E blokkba azok az informális in-tézmények tartoznak, amelyek a társadalmi együttélésünk alapjait jelentik, azaz a mindennapok stabilitását biztosítják, amelybe kapaszkodhatunk a változó világban.

Ezt egy példán keresztül is érdemes szemléltetni: az, hogy a társadalom minden tagjának valamilyen módon hozzá kell járulnia a közös feladatok ellátásához, min-den modern társadalomban elfogadott. Azonban az ezt közvetítő elvekben, és főleg abban, hogy ezen elvek miként öltenek testet a mindennapi életben, azaz a közte-herviselés megvalósult formáiban, már jelentős különbségek mutatkoznak. Bizo-nyos társadalmak (ez egyet jelent a társadalmat alkotó egyének többségével) törté-nelmi hagyományaik, normáik és értékrendjük alapján elfogadják, hogy a közte-herviselés során a táradalom tagjai anyagi erejükhöz mérten járuljanak hozzá a közös feladatok ellátásához, azaz a rosszabb helyzetben lévőknek arányaiban is kevesebbel kelljen kivenniük a részüket a közterhekből. Más társadalmakban ezzel szemben olyan informális intézmények szilárdultak meg, amelyek alapján a

163 Példaképpen említhetjük, hogy Svédországban 1967-ben változtatták meg a közlekedési szabályt és helyezték át balról jobb oldalra a forgalmat. Young ([1996], 113. old.) és Bromley ([2006], 3. old.) A közlekedési konvenciók kialakulásáról lásd: Hodgson–Knudsen ([2004]), Young [1996].

herviselés során nem az anyagi erő számít, hanem az, hogy ki mennyit vesz ki a kö-zös kalapból. Azok az informális tényezők, amelyek megkülönböztetik az egyes társadalomban kialakult közteherviselési rendszereket, valójában a méltányosság különböző szintjeivel ragadhatóak meg.¹⁶⁴ Az informális intézmények blokkban így több tényező mellett a méltányosság társadalmi elfogadottságát és típusát szeretnénk megragadni és operacionalizálni a vizsgálatba bevont országok esetében. A példánk-nál maradva, az adórendszer felépítése (progresszív, egykulcsos stb.) és az adókulcs-ok mértéke már az intézményi hierarchia egy alacsonyabb szintjén jelenik meg, ame-lyek levezethetőek az adott társadalom méltányossághoz mint informális intézmény-hez való hozzáállásából, így ezek vizsgálata az első blokkban nem szükséges.

Az informális intézmények az egyén által tudattalanul elfogadott és spontán köve-tett szabályok, amelyek a társadalmi együttműködést gördülékennyé teszik. A leg-hatékonyabb koordinációs eszközei a társadalmat alkotó sok millió, különböző egyéni érdekkel rendelkező aktorok közötti kapcsolatoknak.¹⁶⁵ Az informális in-tézmények lassan változnak, amely egyik legfőbb erényük, de ez a tulajdonságuk hátrányokkal is jár. A változó világban biztonságot nyújtanak, de hátráltathatják egy adott társadalom fejlődését. Nehéz megmondani, hogy hogyan keletkeznek az informális intézmények. Alapvetően egy tanulási folyamat termékei, amely a múlt eseményeinek közös feldolgozásából származik. A társadalmakat történetük során rengeteg belső és külső hatás éri. Egy adott csoport / társadalom fennmaradása ezen hatásokra adott sikeres válaszoktól függ. Az ismétlődően sikeres megoldások beágyazódnak a társadalom tagjainak tudatalattijában és hosszú távon segítik a társadalom tagjainak sikeres alkalmazkodását. A beágyazódás egyben azt is jelenti, hogy a társadalom tagjai tudattalanul is ezen informális intézményekre támaszkod-nak bizonyos helyzetek megoldásában.

164 A méltányosság fajtáiról és a tisztességes elosztás fogalmáról lásd: Bara [1998]. Barr ([2009], 156.

old.) megkülönbözteti a vertikális és a horizontális méltányosságot. A vertikális méltányosság „ami-kor a tehetősektől a hátrányosabb helyzetűek javára jövedelmek, illetve fogyasztási javak újraelosztá-sa történik. […] Ha horizontális méltányosságról esik szó, bizonyos termékek és szolgáltatások eseté-ben kialakított minimális standardokra, az ezen jószágokhoz való méltányos hozzáférés ügyére vagy az esélyegyenlőségre kell gondolnunk.” Az NPM és a méltányosság fogalmának összekapcsolása mindeddig nemigen keltette fel a kutatók érdeklődését. Arellano-Gault [2010] e témakörben írt cikkét azonban mindenképpen az érdeklődő Olvasó figyelmébe ajánljuk.

165 A stabilitásból eredő előnyökre jó példa a házasság intézménye, amely szembemegy az ember bizonyos alapvető biológiai ösztöneivel, viszont sikeresen járul hozzá az emberiség fejlődéséhez. A házasság, amely az embert szexuális ösztöneiben korlátozza és monogámiára kényszeríti, valójában egy mélyebb biológiai ösztön hatását kívánja meghosszabbítani. E biológiai ösztön a szerelem. A szerelem, amely elkötelez egy másik nemű egyed mellett, lehetőséget teremt a gyermeknemzésre és nevelésre, egyben csökkenti a versenyt egy adott csoporton belül a nőstényekért, növelve a csoport fennmaradásának esélyeit. A szerelem hőfoka az idő múlásával azonban csökken, annak ellenére, hogy a tartós kapcsolat a gyermek felnevelésének teljes hosszára előnyökkel jár. A szerelem elmúlá-sa, amely racionális abból a szempontból, hogy az adott egyén a lehető legtöbb lehetséges partnertől utódokat kapjon, több okból is veszély az adott csoportra nézve. Egyrészről megnöveli a csoporton belüli konfliktusok számát a női egyedekért, másrészről a gyerekneveléshez kapcsolódó terheket egyenlőtlenül osztja el a nemek között, végezetül ártalmas a jövő generációjának fejlődése szempont-jából. A házasság intézményének célja tehát az egyéni, a társadalom érdekével ellentétes érdek érvé-nyesítésének blokkolása, és így a társadalmi érdekek érvényesítése.

Az intézmények csak bizonyos körülmények között sikeresek, ha a körülmé-nyek változnak, az informális intézmékörülmé-nyekben is változásnak kell bekövetkeznie. E tanulási folyamat azonban csak nagyon erőteljes külső vagy belső hatásra történhet, önmagától nem indul be. A társadalom tagjainak hasonló módon értelmezett és elfogadott közös múltja meghatározza az adott társadalom jövőbeli fejlődési lehe-tőségeit. E gondolat jelenik meg Douglash North útfüggőség fogalmában is.¹⁶⁶

„Minden egyes lépés az úton – politikai és gazdasági – választásokkal van kikövezve, amelyek… valódi alternatívákat nyújtanak. Az útfüggőség egy eszköz arra, hogy a választási lehetőségeket fogalmi szinten leszűkítsük és egyidejűleg a döntéshozatallal összekapcsoljuk. De ez nem jelenti az elke-rülhetetlent, amelynek esetében a múlt világosan előrejelzi a jövőt.” (North [1990], 98–99. old.)

Példaként említhetjük Közép-Kelet-Európa országait, amelyek esetében az útfüggő-ség fogalma különös jelentőútfüggő-séggel bír. A nyugat-európai országokra jellemző informá-lis intézmények, kultúra ebben a térségben sosem volt domináns. Rosenbaum ([2001], 898–902. old.) cikkében Thompson et. al. [1990] könyvére hivatkozva elemzi a kelet-európai országok informális intézményeit, amelyet az adott ország kultúrájának nevez.

Véleménye szerint Thompson kulturáliséletmód-kategóriái közül több is illeszkedik a kelet-közép-európai hagyományokhoz. A térség kultúrájának jellemzésére a hierarchi-kus és az egalitariánus nevet viselő kategóriákat, illetve a fatalizmust tartja megfelelő-nek. Ahogy Rosenbaum ([2001], 902. old.) megállapítja:

„… rövid távú [gondolkodás – beszúrás tőlem: R. M.] uralkodik, és a lakos-ság nagy része meg van róla győződve, hogy az erős állam vezet a jóléthez és a biztonsághoz.” ¹⁶⁷

Ezzel szemben a nyugat-európai országok a thompsoni kategóriák alapján indi-vidualista kultúrájú csoportba tartoznak, amely a sajátos nyugati történelmi útjuk következménye.¹⁶⁸

E rövid kitérő átvezet bennünket a kultúra összetett és nehezen definiálható fo-galmához.¹⁶⁹ Az informális intézmények, bármely definíciójából is indulunk ki, összefonódnak a kultúra fogalmával.¹⁷⁰ Hofstede ([1984], 389. old.) szerint:

166 Az útfüggőség fogalmáról és kritikai megközelítéséről lásd bővebben: Kay [2005].

167 Rosenbaum ([2001], 902. old.) ezt a gondolkodást az ortodox valláshoz és kultúrához köti.

168 Sem Kelet-Közép-Európát, sem Nyugat-Európát nem tarthatjuk egységesnek sem jelenlegi kultú-rájuk, sem történelmük alapján.

169 Gintis ([2007], 7. old.) a kultúra fogalmát a biológia szemszögéből definiálja: „Ezzel szemben a biológiában a kultúrát általában úgy kezelik, mint közreműködő technikák és gyakorlatok formájában megjelenő információt, amelyeket arra használnak, hogy szükségleteket állítsanak elő, eszközöket gyártsanak, háborúkat indítsanak, területet védjenek, megőrizzék az egészséget és gyerekeket nevel-jenek. Ebbe a kategóriába belefoglalhatjuk a konvenciókat (pl. szokásos üdvözlési formák, ruházko-dási szokások, munkamegosztás szabályai, házasság szabályai és rituálék), amelyek különböznek a csoportok között, és a csoportviselkedés koordinálására, a kommunikáció elősegítésére és a közös megértés fenntartására szolgálnak. Hasonlóan belefoglalhatjuk a transzcendens hiedelmeket (pl. az istenek felbőszítése okozza a betegségeket, a jótetteket a túlvilágon megjutalmazzák), mint az infor-máció egy formáját.” Ginit [2007] művében a kultúra fogalmának biológiatudományi meghatározása mellett bemutatja annak antropológiai és szociológiai vetületét is.

„A kultúrát úgy definiálhatjuk, mint az elme kollektív programozását, amely megkülönbözteti az emberek egy kategóriájának tagjait egy másiktól.”

Hofstede tudományos megállapításait híres IBM-kutatására alapozta, amelynek során több mint hatvanhat országban végzett felmérést az IBM 88 000 dolgozójá-nak bevonásával. Eredményeinek publikálása után számos, nagymintás, összeha-sonlító vizsgálatot folytattak le antropológusok, amely vizsgálatokat Sondergaard ([1994], 450–453. old.) vetette egybe. Sondergaard ([1994], 450. old.) vizsgálata alapján arra a következtetésre jutott, hogy az ismétlések döntően megerősítették Hofstede eredményeit.¹⁷¹ Felmerülhet a kérdés, hogy ha Hofstede elsősorban szer-vezeti és üzleti kultúrával foglalkozott, akkor miért az első blokkban és nem a har-madikban soroljuk? A kérdés relevanciáját fokozza, hogy Baskerville ([2003], 4.

old.) összegyűjtötte Hofstede Cultures consequences: International differences in work-related values című alapművére vonatkozó hivatkozásokat és megállapította, hogy 1998-ig összesen 1706-an hivatkoztak a fenti műre, amely hivatkozások kö-zül 712 üzleti (business) irányzathoz kapcsolódott, míg a közgazdaságtudomány-hoz (economics) csupán 17. Sondergaard [1994] azonban Hofstede és követőinek eredményeit elemezve megállapítja, hogy Hofstede kutatásai, illetve azok ismétlé-sei és kiterjesztéismétlé-sei a nemzetek kultúrája közötti különbségekre mutatnak rá, és nem egy adott szervezet által létrehozott kultúrát vizsgálnak. Hofstede egy másik vizsgálata során azonos országban működő különböző szervezetekben dolgozó emberekkel végzett kérdőíves kutatást. Annak eredménye már a különböző szerve-zeti kultúrákról szól, azonban első vizsgálata valóban a nemszerve-zeti kultúrák megraga-dására törekszik.

Hofstede definíciója tág értelmezést tesz lehetővé, mindenesetre az „értelem kollektív programozottsága” rávilágít a kultúra bizonyos tulajdonságaira. A prog-ramozottság azt jelenti, hogy a rendszer bizonyos hatásokra automatikusan egy adott válaszreakcióval felel. A kultúra programozottság általi megragadása világos-sá teszi, hogy a North által informális kényszernek nevezett hagyományok, tradíci-ók, azaz az informális intézmények a kultúrával azonos fogalmak, legalábbis abból a szempontból, hogy mind a kultúra, mind az informális intézmények a társadalmi – ezen belül akár gazdasági, akár politikai – tranzakciók hatékony koordinációs eszközei.¹⁷²

170 Ezt állítja Pejovich ([1999], 166. old.) is: „Tehát az informális intézmények a közösség örökségé-nek részei, amelyet mi kultúrának hívunk.”

171 Hofstede eredményeiről szóló kritikákról lásd: Baskerville [2003] és Hoftede [2003] pengeváltá-sát, illetve Hofstede [2006] kritikáját a GLOBE felmérésről, és Javidan–House–Dorfman–Hanges–de Luque [2006] az arra adott válaszát.

172 Gintis ([2007], 8. old.) szerint, amennyiben elfogadjuk a közgazdaságtan racionális emberképét – ő ezt beliefs, preferences, and constraints (BPC) modellnek nevezi – úgy „A szocializációs kényszerekre való emberi fogékonyság képviseli valószínűleg a legerősebb formáját a természetben megtalálható epigenetikus átvételnek. Gyakorlatilag az emberi preferenciák programozhatóak, csakúgy, mint a számí-tógép programozható a feladatok egy széles skálájának elvégzésére. Ez az epigenetikus rugalmasság, amely kiemelkedő tulajdonsága az összetett emberi agynak, tekintélyes mértékben felelős a homo sapi-ens faj sikeréért. Amikor az emberek egy normát internalizálnak, a népességen belüli megjelenésének gyakorisága magasabb lesz, mintha az emberek csak instrumentálisan követnék azt a normát, azonban ez csak akkor következik be, amikor anyagi érdekükben álló cselekedetként tekintenek rá.”

Az emberi viselkedés külső meghatározottságára vonatkozó implicit axióma te-kintetében is szembetűnő a Hofstede és North közötti hasonlóság. North ([1991], 104. old) Geertz–Geertz–Rosen ([1979], 137. old.) művét idézve megállapítja, hogy a középkori távolsági kereskedelem során az utazók, amikor beléptek Marok-kó vidéki részén egy törzs területére, annak kultúrkörébe is beléptek, amely bizo-nyos rituálék, szokások elfogadásával járt. Ezek az informális intézmények¹⁷³ alap-vetően a személyek közötti kapcsolatok minőségét definiálták.¹⁷⁴ Geertz ([1993], 89. old.) könyvében a kultúra következő definícióját adta:

„… a jelentések szimbólumokban megtestesült, történelmileg közvetített mintája, szimbolikus formákban kifejezett öröklött felfogások egy rendszere, aminek segítségével az emberek kommunikálnak, tartják fenn és fejlesztik az élettel kapcsolatos tudásukat és attitűdjeiket.”

Hogyan változik a kultúra és honnan ered? Erre próbál választ adni Gintis ([2007], 5. old.):

„A kulturális átadás formája lehet vertikális (szülőktől a gyerek felé), hori-zontális (egyenrangú társak közötti) és rézsútos (idősebbtől a fiatalabb felé való) Cavalli-Sforza és Feldman (1981) szerint; presztízsjellegű (magasabb státusz befolyásolja az alacsonyabbat) Henrich és Gil-White (2001) alapján;

népszerűséghez kapcsolódó Newman et al. (2006) szerint; és véletlenszerű népességdinamikai átadás Shennan (1997), illetve Skibo és Bentley alapján (2003).” (Gentis [2007], 5. old.)

Gintis szerint tehát a kultúra mind horizontális, mind vertikális kapcsolatokon keresztül áramlik a társadalom tagjai között, azaz egy folyamatos tanulási folyamat eredménye. A kultúra vertikális áramlása biztosítja annak stabilitását, ez teremti meg a generációkon átívelő közös gondolkodási keretét az adott közösségnek. Míg a vertikális kapcsolat a szocializáción keresztül lassítja a kultúra változását, addig a horizontális kapcsolatok gyorsítják azt. Roland ([2004], 110. old.) szerint a kultúra, amely értékeket, hiedelmeket és társadalmi normákat ölel fel, lassan változó intéz-ménynek tekinthető.¹⁷⁵ Véleménye szerint a northi értelemben használt intézményi fogalom és a kultúra fogalma között nincs különbség.

Annak ellenére, hogy Granovetter a szociológia oldaláról vizsgálja az egyének közötti gazdasági kapcsolatokat, döntően hasonló kérdésekre keresi a választ, mint az új intézményi közgazdászok. A probléma, amelyre választ keresnek, a követke-ző kérdésekkel foglalható össze: mi teszi működőképessé a gazdasági rendszert, mi irányítja, koordinálja a gazdasági folyamatokat, mely tényezők tartják kordában az

Annak ellenére, hogy Granovetter a szociológia oldaláról vizsgálja az egyének közötti gazdasági kapcsolatokat, döntően hasonló kérdésekre keresi a választ, mint az új intézményi közgazdászok. A probléma, amelyre választ keresnek, a követke-ző kérdésekkel foglalható össze: mi teszi működőképessé a gazdasági rendszert, mi irányítja, koordinálja a gazdasági folyamatokat, mely tényezők tartják kordában az