Az ellenállás és ellentmondás elve

Az eddig felsorolt elvek érvényesítésének leghatékonyabb, végső eszközéül az ellenállás és ellentmondás joga („ius resistendi et contracedendi”) bizonyult, amelyet már a vérszerződés is tartalmazott. „Ut siquis de posteris eorum infidelis fieret contra personalem ducalem et discordiam faceret inter ducem et cognatos suos, sanguis nocentis fuderetur, sicut sanguis eorum fuit fusus in iuramento, quod fecerunt Almo duci” illetve, „ut, siquis de posteris ducis Almi et aliarum personarum principalium iuramenti statua ipsorum infringere voluerit, anathemati sibiaceat in perpetuum”.¹¹⁷ Az ősi honfoglaló Ug-nemzetséghez tartozó, Párizsban jogot tanult, később egri püspökké is kinevezett (1224) Kilit által írott („datum per manus Cleti aulae nostrae cancellari et Agriensis ecclesiae praepositi”) és II. András királyunk (1205–

1235) által 1222-ben kiadott Aranybulla így fogalmazza meg az ellenállási záradékot:

„Quod si vero nos, vel aliquis successorum nostrorum, aliquo unquam tempore huic dispositione nostrae contraire voluerit, liberam habeant harum authoritate, sine nota alicujus infidelitatis, tam episcopi quam alii jobagiones ac nobiles regni universi et singuli, praesentes et futuri, posterique, resistendi et contradicendi nobis et nostris successoribus in perpetuum facultatem”.¹¹⁸

FERDINANDY Gejza írja az Aranybullában megjelenő jogosítványok és jogelvek kapcsán, hogy

„a bulla alkotói előre is érezték, hogy amit alkottak, az századokra szól, s e végből annak

116 ILLÉS i. m. (1910) 162.

117 ANONYMUS: Gesta Humgarorum 5. „Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és a rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek” illetve „hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa”.

118 CJH. 1222. évi XXXI. tc. „Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké”.

34

érvényét minden eshetőség ellen biztosítani akarták. Ezen biztosítékokat a XXXI. cikk foglalta magában”.¹¹⁹ ZSOLDOS Attila mutatta ki legújabban igen hosszú tanulmányban, hogy a bulla rendelkezései különben nemcsak a nemességet, de a királyt és a király érdekeit is védték.¹²⁰ Az alkotmány megtartására a rendeknek kettős eszköz állt rendelkezésére. Az egyik egy előzetes garancia, maga a koronázási eskü, illetve a hitlevél, utólagos garancia pedig az ellenállási jog, hiszen „a koronázási eskü a jog megsértését eleve ki akarja zárni, ez tehát preventív eszköz a jogrend védelmére, az ellenállási jog viszont a már megtörtént jogsértést van hivatva jóvátenni”.¹²¹ E duális szerkezetet Werbőczy foglalta egységes keretbe:

„Quod, si quispiam regum, et principium nostrorum, libertatibus nobilium, in generali decreto, extellentissimi principis quondam domini secundi Andreae regis, cognomento Hierosolymitani (ad quod observandum, quilibet regum Hungariae, priusquam suum caput sacro diademate coronaretur; sacramentum praestare solet) declaratis, et expressis, contravenire attentaret; tunc sine nota alicujus infidelitatis, liberam illi resistendi, et contradicendi habent in perpetuum facultatem”.¹²²

Noha BARTONIEK Emma szerint Werbőczy találta ki, hogy az Aranybullára is meg szoktak esküdni a királyok koronázásuk alakalmával, mégis „ez a fikció Werbőczy Hármaskönyvében olvasható […] a valóságban a mohácsi vész előtti királyaink nem tettek külön esküt az Arany Bullára”.¹²³ Ugyanakkor tény, hogy már Hunyadi Mátyás (1464) és később Habsburg Ferdinánd is a koronázási esküben (1527) ígéretet tett az Aranybulla megtartására, a nemesség pedig az abban foglalt ellenállási jogot Mohács után viszont egyre inkább a vármegyéken keresztül kezdte gyakorolni, különösen is azt követően, hogy a király szentesítette (1545) azt a törvényt, amelyből a tétlenség joga (ius inertiae) kialakult. „A vármegyéknek ez a joga „vis inertiae” néven neveztek, összefüggésben van a bulla XXXI. czikkében foglalt activ ellenállási joggal, amennyiben ez meg a passiv ellenállás jogát juttatja kifejezésre”.¹²⁴ Az országgyűlésen is mindinkább vármegyei követek útján képviseltette magát a nemesség, míg végül ezt 1608-ban törvényben is kimondták, de a követutasítások rendszerében ez is csak a nemességet védte, EREKY István ezt világosan foglalta össze:

119 FERDINADY Gejza: Az Arany Bulla. Közjogi tanulmány. Budapest, MTA, 1899. 46.

120 ZSOLDOS Attila: II. András Aranybullája. Történelmi Szemle LIII (2011) 1:1–38.

121 BARTONIEK i. m. (1987) 47.

122 HK. I. 9. 6§. „Hogyha bármelyik királyunk vagy fejedelmünk, a néhai második, vagy melléknevén Jeruzsálemi András király úr és fenséges fejedelem országos végzeményében (a melynek megtartására minden magyar király, mielőtt a szent koronát fejére tennék meg szokott esküdni) kinyilvánított és kifejezett nemesi jogok ellenére tenni merészelne, akkor örök időre szabadságukban áll, annak ellene szegülni és ellene mondani a nélkül, hogy a hűtlenség vétkébe esnének”.

123 BARTONIEK i. m. (1987) 89.

124 FERDINANDY i. m. (1899) 164.

35

„A nemesek azonban követeiket vármegyénkint választották. Ez az oka annak, hogy 1608-tól kezdve, – a mióta a törvényhozó a köznemesek személyes megjelenését az országgyüléseken lehetetlenné tette, – a magyar rendi alkotmány nem az egyes nemeseknek, hanem a vármegyénkint szervezett nemesi ősgyűléseknek kiváltságain és előjogain, szabadságain és mentességein, vagyis magukon a vármegyéken épül fel s a magyar állam alkotmányos életének nemcsak előiskolájává, de alapjává is a helyhatósági önkormányzat lett, ép úgy, mint Angliában. A különbség csak az, hogy a magyar állam, – a melynek 1500-ban még hat milliónyi népességét 1720-ig a folytonos háborúk és forradalmak felére olvasztották, területét pedig darabokra tépték, – a királyi hatalmat megtörni s a souverainitást az országgyűlésre átvinni képtelen volt: alkotás és fejlődés helyett évszázadokon át a királyi hatalom túlkapásaival szemben való önvédelem foglalta le minden erejét és minden idejét”.¹²⁵

„In fact, the resistance clause had never been previously invoked to justify insurrection, notwithstanding the inventiveness by which some Hungarian rebels sought to justify their actions”¹²⁶ – írja Martyn RADY. Az Aranybullára a rendi mozgalmakkal összefüggésben, amit be is cikkelyeztek az országgyűlésen, a linzi békességben (1645) találunk „decreti Andreae secundi, per Ludovicum primum facta confirmatio”¹²⁷ utalást. A Thököly-felkelés hatására összehívott soproni országgyűlésen (1681) a nemesi jogok megerősítése kapcsán a bulla ítélet nélküli letartóztatást tilalmazó cikkelyére történik újfent hivatkozás „Andreae regis Hierosolymitani art. 2”.¹²⁸ „As a consequence of its inclusion within the Tripartitum, however, the so-called ius resistendi became part of the rhetoric of rebellion, being variously deployed in the seventeenth century, and indeed later, to justify uprisings against Habsburg rule”.¹²⁹ Éppen ezért a Habsburg udvar Buda felszabadítása (1686) után a pozsonyi országgyűlésen (1687) mindent megtett, hogy a rendek lemondjanak az Aranybullában foglalt ellenállási jogukról, amit el is ért:

„ac radicitus eliminanda diffidentia, quae inter regem, et regnum, eidemque annexas partes, eapropter fors in futurum suboriri posset; iidem, status, et ordines, demisse complacenti, et subdito animo annuerunt; praenarratae clausulae, de contradicendi, et resistendi licentia interpositae, a tenore, et sensu praecitati articuli 31. praeinserti decreti secundi Andreae regis, concomitanterque, et inaugurali juramento praenarrata forma deposito; mediante praesenti articulari constitutione exclusae, et semotae”.¹³⁰

125 EREKY i. m. (1910) 68.

126 Martyn RADY: Hungary and the Golden Bull of 1222. (2014) 88–108. 106.

https://pdfs.semanticscholar.org/5770/0883106acf481dd263b1546abff3c53f0474.pdf?_ga=2.119940224.988177 373.1587038747-561347225.1587038747

127 CJH. 1647. évi V. tc. 11§.

128 CJH. 1681. évi X. tc.

129 RADY i. m. (2014) 106.

130 CJH. 1687. évi IV. tc. 1§. „Mindamellett a karok és rendek e pontban is, hódolatuknak és mocsoktalan hüségük kötelességének további tanusitására, s a bizalmatlanságnak, mely a király s az ország és annak kapcsolt részei közt e miatt netalán a jövendőben felmerülhetne, gyökeres kiirtására alázattal kedveskedő s hódoló lélekkel

36

Ennek ellenére az ország felszabadítását követően a Habsburg-udvar elnyomásával szemben kirobban a fegyveres felkelés, amely II. Rákóczi Ferenc vezetésével később szabadságharccá (1703–1711) alakul. FERDINANDY írja, hogy

„a felkelés nem érte el céljait. Az 1711. évi szatmári béke megköttetvén, a nemzet belenyugodott a bulla XXXI. cikkelyében foglalt záradék eltörlésébe, az 1687. évi IV. tc.

érvényességét elismerte, a királyi esküben ez, valamint a „prout intellectu et usu legum”

clausula ezentúl is kifejezésre jutott”.¹³¹

A Szent Korona-tan tehát elméleti síkon biztosította a király és a rendek közötti hatalommegosztást, és eleve megakadályozta, hogy az alkotmányfejlődés magánjogias – centralista-abszolutista – irányt vegyen. Nálunk, eltérően számos nyugati államfelfogástól és gyakorlattól, a korona az ország koronája, a kettős kereszt az ország jelképe, a törvény az ország törvénye, a szokás az ország szokása, a diéta az ország gyűlése, a vármegye pedig a nemesség vármegyéje. Mindez abból a Szent Korona-tanból következett, amely a szuverenitást nem a király személyéhez kötötte – mint azt számos nyugati országban az államfelfogás –, hanem az egész országot megtestesítő Szent Koronához. Óriási jelentősége volt annak, hogy ezt Werbőczy még Mohácsot megelőzően a híres Tripartitumában összefoglalta, amely a nemesi nemzet tudatába oly erősen rögzült, hogy onnan a bécsi kormányzat évszázadok alatt sem tudta kitörölni, és az egész Habsburg-korszakon át a magyar közjogi gondolkodásnak vezérfonala maradt.

beleegyeztek, hogy az ellenmondás s ellenállás szabadságáról beigtatott emez előbb mondott záradékot, második Endre király fentebb emlitett decretuma előbb idézett 31-ik czikkelyének tartalmából s értelméből, következőleg az előbb leirt módon letett koronázási esküből is, e jelen törvényes rendelettel kizárják s eltávolitsák”.

131 FERDINANDY i. m. (1899) 167.

37

III. A Magyar Királyság és a Habsburg-ház a 16–17. században