II. 1. Történeti alkotmány – Alaptörvény, egy máig ható eszme a jogalkotó gondolkodásában
„Egy lap papír, ha annak még oly nagy tekintélyt tulajdonítanak is, nem képes valamely nép összes államjogát igazán megteremteni; sőt, hogy csak azon jogok, melyek az államtényezők teljes öntudatába mentek át és az élő gyakorlatban szokássá váltak, képezik valóban valamely nép alkotmányát” – fogalmaz a 19. századi klasszikus liberalizmus korában a lengyel alkotmány történetéről írott munkájában Siegfried HÜPPE.10 A prágai Károly Egyetem jogi kar dékánja, Jan KUKLÍK professzor a cseh jog történetéről megjelent (2015) angol nyelvű írását pedig azzal kezdi, hogy a mai cseh jogrendszer a történeti fejlődésének ismerete nélkül kellően nem érthető meg.11 A jogtudomány ezen meghatározó irányzata szerint az alkotmány nem egy asztal mellett születik, hanem generációk egymást követő szakadatlan láncolata fűzi azt egybe.
E törvényszerűséghez visszatérve kezdte meg az alkotmányozási folyamatot a magyar jogalkotó is.12 Az Alaptörvény megalkotásánál olyan elv vezérelte a törvényhozást,13 amellyel a megalkotott (új) Alaptörvényt – szakítva az „alkotmány” nevet viselő sztálinista 1949. évi XX. törvénnyel14 – az ezeréves magyar történeti alkotmányba kívánta (vissza)illeszteni.15 Ennek okán kapta az Alaptörvény – a magyar jog(történet)tudományban az alkotmány szó az
„ezeréves alkotmány” számára már foglalt lévén – elnevezést is. Magyarországnak, bár jelenleg kartális alkotmánya16 van ugyan – amely az Alaptörvény nevet kapta –, azonban mégis
10 Hüppe SIEGFRIED: A lengyel alkotmány története. (ford.: Szathmáry György) Budapest, MTA. 1894. 39.
11 Jan KUKLÍK: Czech law in historical contexts. Prague, Karolinum. 2015. 7.
12
http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/beszedek-publikaciok-interjuk/tortenelmi-feladat-volt-az-alaptorveny-megalkotasa (2016. nov. 8.). „nézzük meg, mit is jelent a magyar államtudományi gondolkodás számára általános értelemben véve az alkotmány fogalma. […] Mi, magyarok, amikor ilyesmiről beszélünk, úgy szoktuk tenni, hogy visszamegyünk az első felelős magyar kormány igazságügy-miniszterének, Deák Ferencnek az életművéhez. Én is ezt teszem, őt idézem most magunk elé. Három dolgot mond Deák. Deák szerint először is a mi alkotmányunk történeti alkotmány. Idézem őt: „Nem egyszerre készült, hanem a nemzet életéből fejlett ki,”
másodszor azt írja, hogy „éppen ezért a nemzet életének fejlődése szerint alakul,” majd harmadjára azt mondja, hogy „miután századokon keresztül szilárdult meg, mi” – mármint az akkori magyarok – „mint századok művét vettük által őseinktől, és kötelességünk azt a lehetőségig állandóul biztosítva adni át utódainknak.”
13 http://jesz.ajk.elte.hu/szajer52.pdf (2016. nov. 8.) „Az új Alaptörvény egyik fő célja volt: hogy mai alkotmányos rendszerünk történelmi alapjait újraépítsük, a gazdag, ezer éves magyar alkotmányos hagyományt felélesszük, kontinuitását helyreállítsuk”.
14 Alaptörvény Nemzeti Hitvallás: „Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét”.
15 http://jesz.ajk.elte.hu/szajer52.pdf (2016. nov. 8.) „Az Alaptörvény, amint neve is mondja egy egységes dokumentum, ami alapja, vagy más Kelsen-i nézőpontból csúcsa formális jogrendszerünknek. Része egyben az alkotmánynak is, de kevesebb annál”. „A magyar jogirodalmi hagyományban az alkotmány szó foglalt, azt csak bitorolta az 1949. évi XX. törvény. Ennek az újraélesztett alkotmányfogalomnak szélesebb értelmében az alkotmány magában foglalja az Alaptörvényt, de egyben nem sajátítja ki az alkotmány szót”.
16 SZABÓ István: Történeti alkotmány a polgári korban. In: CSEHI Zoltán – SZABÓ István – SCHANDA Balázs – VARGA ZS. András (szerk.): A Hármaskönyv 500. évfordulóján. Budapest, Pázmány Press. 2015. 173–188. 173.
12
mértékadó kapcsolat fűzi a történeti alkotmányhoz, hiszen maga kimondja, hogy „az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni”.17 Ezzel pedig normatívvá tétetik a Nemzeti Hitvallás azon fordulata is, amely azt rögzíti, hogy „tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét. Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését”. Ezzel a fordulattal a jogalkotó vissza kívánt térni arra az ezeréves történeti talapzatra, amely a nemzettel együtt formálódott. Valamelyest e felfogást erősíti a Nemzeti Hitvallás is, amely szerint „Alaptörvényünk jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között”.18 Ez a (történeti) jogfolytonosság eszméje, amely még ma is meghatározza alkotmányos identitásunkat.19 Hivatalos állami (augusztus 20.) és nemzeti ünnepeink (március 15. és október 23.) is ezt az eszmét fejezik ki. És ezt tükrözték korábban a királyválasztások- és koronázások (szakadatlan) láncolatán, a régi szabadságok, kiváltságok, ősi és helyben hagyott sarkalatos jogok megerősítésén át, az országgyűlések részvevőinek személyi folytonosságáig. Az egyik legnagyobb hatású magyar jogtörténész, a szellemtörténeti iskola legfőbb képviselője, TIMON Ákos határozottan fogalmazott az ezeréves magyar alkotmányról:
„A magyar alkotmány történeti alkotmány, mely a történet világánál több mint ezeréves fokozatos fejlődés eredménye, s melynek gyökerei, alaptételei még az őshazába nyúlnak vissza. Hasonló magaskorú egyenletes alkotmányfejlődést, mely a nemzet szabad tagjainak a közügyek intézésében való részvételét állandóan biztosította volna, a kontinens egyik állama sem mutathat fel. A magyar nemzet alkotmányfejlődése csak az angoléval mérhető össze”.20
Hozzá kell tennünk, hogy az Alkotmánybíróság a történeti alkotmány vívmányaira helyezi a hangsúlyt, és nem a történeti alkotmányra magára.21 Az, hogy mi tartozik a történeti alkotmány vívmányai közé egymásnak homlokegyenest ellentmondó álláspontok vannak, amelyeket szinte egymáshoz közelíteni sem lehet. Az egyik álláspont szerint a „történeti alkotmány vívmányai” megegyeznek a rendszerváltás óta az első Alkotmánybíróság által az
„A kartális alkotmány hiányát valamiféle fejlődésbeli elmaradottságként, a modern Európától való leszakadásként értelmezték, s tudjuk azt is, hogy ez a szemléletmód az 1989/1990-es rendszerváltás után is megmaradt”.
17 Alaptörvény R cikk, (3). bek.
18 Alaptörvény, Nemzeti Hitvallás.
19 SZABÓ i. m. 173. „A hagyományokhoz való ragaszkodás mögött pedig kétségkívül ott áll Werbőczy hatása, hiszen az alkotmányos berendezkedés gyökerei is sok ponton kapcsolódtak a Tripartitumhoz”.
20 TIMON Ákos: A Szent Korona elmélete és a koronázás. Budapest, Stephaneum, 1920. 7.
21 33/2012. (VII. 17.) AB hat. [74] „Ez a szabály nem önmagában a történeti alkotmányt, hanem annak vívmányai jelentőségét hangsúlyozza”.
13
alkotmánybírósági határozatok útján kialakított ún. „láthatatlan alkotmánnyal” és alkotmányos gyakorlattal. A másik értelmezés szerint a „történeti alkotmány vívmányait” azonban a vérszerződéstől és Szent István törvényeitől kezdve – organikus fejlődés útján, generációkról generációkra hagyományozott, és az így – kialakult ezeréves alkotmány jogelvei és sarkalatos pontjai képezik, amelyek értelmezéssel és a múltban lezajlott változásokhoz igazítással a mai napig érvényesek. Az Alaptörvény és a történeti alkotmány viszonyáról a Párbeszéd és Identitás című ünnepségen a következő hangzott el:
„az alkotmány Deák Ferenc és a hagyományos magyar fölfogás szerint lényegesen többet jelent, mint egy értéksemleges jogi katalógust. A hagyományos fölfogás szerint azt a történeti alkotmányt jelentette, amely tartalmazta mindazokat az írott vagy íratlan szabályokat, amelyek a magyar társadalmat működtették az államalapítástól kezdődően.
Egy nemzeti közmegegyezést értettek alatta, amely még közvetlen kapcsolatot létesített jog és erkölcs között, és olyan iratok voltak a fundamentumai, mint például István király intelmei, az 1222-es Aranybulla, a Hármaskönyv vagy a Pragmatica Sanctio. Mi ezt a fölfogást átvettük. Meggyőződésünk szerint létezik és mindig is létezni fog, ameddig a magyar állam fennáll, a történeti alkotmány. Ezért neveztük meg ezt az iratot, amelynek okán most egybegyűltünk, alaptörvényként, amely beépülhet a történelmi alkotmány szövetébe és vívmányai közé. Deák is úgy tekintett erre a hagyományra, mint amely szervesen együtt fejlődött a nemzet életével, és amelyet a nemzet mindig saját korának sorskérdéseihez igazított. Ahogy tehát az alkotmány beleszövődött a nemzet történetébe, ugyanúgy kellett a nemzet történetének is később az Alaptörvény szövegébe szövődnie”.22 A jogalkotó tehát egyértelműen az utóbbi irányvonalat képviselve, az ezeréves magyar alkotmány szövetébe kívánta (volna) beleilleszteni az Alaptörvényt. Így annak értelmezését is ez utóbbi irányban várja a jogalkalmazóktól, különösen az Alkotmánybíróságtól.23 Az Alaptörvény e fordulatainak értelmezését24 különben az Alkotmánybíróság magának vindikálta.25 A történeti alkotmány vívmányai értelmezése körüli két álláspont közül a bírák jogállásának tekintetében az utóbbira hasonlító álláspontot képviselt.26 Ezek fényében
22 http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/beszedek-publikaciok-interjuk/tortenelmi-feladat-volt-az-alaptorveny-megalkotasa (2016. nov. 8.).
23 http://jesz.ajk.elte.hu/szajer52.pdf (2016. nov. 8.) „Vívmány szó valóban nem bevett az eddigi magyar jogban, ezért értelme, és tényleges tartalma a jogalkalmazók (és részben a jogirodalom) munkájának eredményeképpen fog kibontakozni. […] Ezt a munkát az értelmező-alkalmazók végzik majd, kiemelten az Alkotmánybíróság (a bírói nyugdíjkorhatárral kapcsolatos ítéletében el is kezdte) és az Alaptörvényt közvetlenül alkalmazó bíróságok”.
24 Lásd az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. tv. 38§-át.
25 33/2012. (VII. 17.) AB hat. [74] „Azt, hogy mi tartozik a történeti alkotmányból a vívmányok közé az Alaptörvény alapján, az Alkotmánybíróságnak kell megállapítania”.
26 33/2012. (VII. 17.) AB hat. [75] „A magyar történeti alkotmány konszolidált értelmezésének minimumához tartozik annak elfogadása, hogy a XIX. században végbement polgári átalakulást konstituáló törvények a történeti alkotmány részét képezik. E törvények teremtették meg – nem jelentéktelen előzmények után – azt a szilárd jogintézményi alapot, amelyre a modern jogállam épül. Amikor tehát az Alaptörvény mintegy ablakot nyit közjogunk történeti dimenziójára, ráirányítja a figyelmet azokra az intézménytörténeti előzményekre, amelyek nélkül mai közjogi viszonyaink és általában jogi kultúránk gyökér nélküliek lennének. Az Alkotmánybíróság
14
egyértelmű tehát, hogy a jogászoknak, különösen azoknak, akik – a szűkebb értelemben vett – közjoggal foglalkoznak, az alkotmánytörténetben sem árt otthonosan mozogniuk.27
II. 2. A történeti alkotmány eszmetörténeti háttere; a Szent Korona-tan
Az irodalomban eléggé ismert, hogy az elmúlt évszázadban két nagy irányzat bontakozott ki a Szent Korona-tan kapcsán, amely egészen a legutóbbi időkig is meghatározó.28 Az egyik a szellemtörténeti/jogtörténeti iskola, amelyet leginkább vezéralakja, az egri születésű schmerhoffi TIMON Ákos, a pesti jogi kar jogtörténeti tanszékének egykori alapítója és vezetője, a másik a pozitivista iskola, amelyet ECKHART Ferenc – TIMON későbbi utóda a tanszék élén – neve fémjelez. Mivel a dolgozat fő iránya, témáját tekintve, a rendi alkotmányosság biztosítékainak vizsgálata a 16–17. századi Habsburg-magyar kapcsolatok tükrében, így a két iskola közötti vitának kimerítő elemzése nem tárgya az értekezésnek. Persze mégsem lehet a nélkül írni a Szent Korona-tanról, hogy néhány szóban ne utalnék rá. A vita lényege röviden összefoglalva abban áll, hogy a TIMON-féle irányzat a „sajátos magyar utat” vallja, amely nem is hasonlítható a nyugat-európai fejlődéshez, egyedül talán az angol jogfejlődéssel mérhető össze. A hatalom király (fejedelem) és nemzet–„ebben a felfogásban a nemzet olyan közösség, amelynek összetartozásában az intézményesültség és nem pedig a nyelv vagy az etnikai azonosság a legfontosabb”29 – közötti megosztottsága az ősszerződés szellemiségére vezethető vissza, nagy szerepet tulajdonít tehát a jogfejlődés alakulásában a gondolkodásnak, a magyar szellemiségnek. Ezzel szemben a pozitivisták kifejezetten tagadják, hogy a magyar alkotmányos gondolkodás a kezdetektől fogva közjogias lett volna, tagadják a sajátos magyar alkotmányos észjárást és sajátos magyar jogfejlődést. Tagadják a magyar jelleget a jogfejlődésben és tagadják azt, hogy a Szent Korona-tan, mint ideológia sajátosan magyar lett volna. Azt összevetik a cseh, lengyel, francia és angol fejlődéssel is, és egyenesen tudománytalansággal vádolják a szellemtörténeti iskola képviselőit,30 különösen is elsősorban TIMON Ákost, aki német és francia egyetemeken is folytatott tanulmányokat és nem mellesleg
felelőssége ebben az új helyzetben rendkívüli, mondhatni történelmi: a konkrét ügyek vizsgálatakor kötelezően be kell emelnie kritikai horizontjába a jogi intézménytörténet releváns forrásait”.
27 CSINK Lóránt: Mit tanulhatunk Werbőczytől? Gondolatok a történelem aktualitásairól. In: CSEHI Zoltán – SZABÓ
István – SCHANDA Balázs – VARGA ZS. András (szerk.): A Hármaskönyv 500. évfordulóján. Budapest, Pázmány Press. 2015. 97–101. 97.
28 TÓTH Zoltán József: Az Eckhart-vita időszerűsége. Iustum Aequum Salutare III. (2007) 1:153–163.
29 VARGA ZS. András: A közjogi autonómia előképe a Tripartitumban. In: CSEHI Zoltán – SZABÓ István – SCHANDA Balázs – VARGA ZS. András (szerk.): A Hármaskönyv 500. évfordulóján. Budapest, Pázmány Press.
2015. 25–39. 30.
30 ECKHART Ferenc: A szentkorona-eszme története. Budapest, MTA, 1941. 3. „e kérdésnek nincs adatokra támaszkodó jogtörténeti feldolgozása, hanem hogy a vele foglalkozók bizonyítás nélkül ugyanazokat a véleményeket hangoztatják”.
15
megbecsültségét kiválóan mutatja, hogy a századfordulón a Habsburg főhercegek magyar alkotmány- és jogtörténet stúdiumaira való oktatásáért is ő volt megbízva. Szükséges leszögezni, hogy a történészek és a jogászok közötti nézeteltérés abban gyökerezett, hogy amíg a történészek az adott kérdést a saját korában vizsgálják, a jogászok pedig annak a „mai”
jelentését állítják a magyarázat középpontjába, mindkét nézet megállja a maga igazát. A két irányzat – a történeti és a pozitivista – között kibékíthetetlen ellentétek vannak, aminek feloldására kevés esély mutatkozik, a dolgozatnak viszont nem lehet tárgya annak tárgyalása.
Ami nekünk ebből fontos az, hogy a dolgozat tárgyához igazítva vázoljuk a tan tételeit, amelyben egyébként a két irányzat között nincs eltérés. Történeti alkotmányunk eszmetörténeti hátteréül szolgáló tanát, a Szent Korona-tant, amint az közismert, Werbőczy István foglalta írásba, amelynek jelentőségét a Pázmány jogi karának alapító dékánja, ZLINSZKY János professzor a következőképpen vetette papírra:
„ami Werbőczy munkájából számunkra igazán jelentős, az a máig érvényes, alkotmányosan és alapjogilag védett, a jogállam elengedhetetlen tartozékait képező elemek. Ezek távlatokra történt megfogalmazása a sajátosan magyar jogrend elemei között Werbőczy István elvitathatatlan érdeme”.31
A rendi Magyarországon a Szent Korona-eszme alapelveinek összessége jelentette az alkotmány „gerincét”, amely WENZEL Gusztáv szerint az Anjou-korra már teljesen kifejlődött,
„az ország szent koronájának eszméje, mely már IV. Béla király óta közviszonyaink közelebbi jellemzése végett határozott formulázás alakjában találtatott; mint hazánk összes ország- és jogszervezésének alapja, az Anjou királyok alatt teljes kifejlődést nyert”.32 E tan képezte szilárd alapját a rendiségnek és a rendi berendezkedésnek, márpedig – ahogyan arra BÓNIS György emlékeztet – „a rendi állam kialakulása százados fejlődés eredménye, amely a XV–XVI.
században érte el tetőfokát”.33 Legújabban GERICS József professzor írt a hazai és az európai rendiség korai szakaszáról,34 amely azonban nem tárgya a dolgozatnak. A Szent Korona-eszmét, mint a magyar alkotmányos gondolkodást, és az annak vonzáskörében lévő szokásjogot gyűjtötte össze Werbőczy 1514-re a híres Tripartitumban. A megelőző évszázadok gyakorlata és a nemzet vezetőinek cselekedete számos alkalommal adta tanúságát annak, hogy ez az eszme volt a rendi magyar alkotmányos berendezkedésnek az alapja. Ezen állott, vagy bukott a magyar nemzet függetlensége és szabadsága. A nemzet vagy az ország fogalmába a Jagellók alatt persze
31 ZLINSZKY János: Mit jelképez ma Werbőczy? In: CSEHI Zoltán – SZABÓ István –SCHANDA Balázs – VARGA ZS. András (szerk.): A Hármaskönyv 500. évfordulóján. Budapest, Pázmány Press. 2015. 13–19. 18.
32 WENZEL Gusztáv: Magyarország jogtörténetének rövid vázlata. Pest, 1872. 52.
33 BÓNIS i. m. (2003) 383.
34 GERICS József: A korai rendiség Európában és Magyarországon. Budapest, 1987.
16
az egész köznemességet, köztük a legszegényebbeket is beleértették. „Hungaria est semper libera”, tartotta a régi hagyomány Magyarország helyéről a világban. „A magyar állam egy ezer év előtt egyéniségének öntudatára ébredt szabad nemzetnek alkotása, tehát már keletkezése pillanatától fogva nemzeti állam, azaz a magyar nemzetnek az általa elfoglalt területen önmagát szervező külső hatalmi megnyilatkozása”35 – vallotta FERDINANDY Gejza. Olyan erősen rányomta bélyegét ez az eszme a magyar alkotmányos felfogásra, hogy ennek szellemében tudta Magyarország a későbbi Habsburg-korszakban a belkormányzatát, és részben a külső önállóságát is a birodalmon belül megtartani.36