A női öröklés kérdése…

A nők „öröklésének” kérdése, illetve viszonylag következetlen „gyakorlata” ugyancsak nem elhanyagolható szála a történetnek. Így rövid áttekintést kell tennünk e kérdésre vonatkozóan.

FRAKNÓI kimerítően foglalkozik a nőági örökléssel úgy az Anjouk, mint a Luxemburgok, a Habsburgok és a Jagellók trónigénye kapcsán is, de az ő álláspontja szerint sem bírtak a leányok öröklési joggal. Ha bírtak volna, akkor a 14–16. század folyamán – így Árpád-házi Erzsébet⁴⁶¹

458 HK. I. 17. 1§. „approbata regni hujus consuetudine, haeredes solummodo filii legitimi”.

459 RÉZ i. m. (1914) 157.

460 SALAMON i. m. (1866) 52.

461 FRAKNÓI i. m. (1921) 25. „1301-ben IV. Béla és V. István öt leánya volt életben. Ezeknek fiai és unokái sorában egy csehországi és egy majorkai király, hat nápolyi, két bajor, egy-egy cseh, görög és szerb herceg és egy cseh főúr találkozott. Mérlegelve a politikai előnyöket, melyeket az ország részére biztosíthatnak, azon eredményre kellett jutniok, hogy a legjelentékenyebbeket a csehországi király fia ígérte”.

109

(†1364) Anjou Mária⁴⁶² (†1395) Anjou Hedvig (†1399) majd Luxemburgi Erzsébet⁴⁶³ (†1442) illetve Habsburg Anna (†1462) vagy húga Habsburg Erzsébet⁴⁶⁴ (†1505) végül pedig Jagelló Anna (†1547) esetében is – következetesen örökölniük kellett volna, de ez egyik alkalommal sem következett be. BONCZ Ferenc ezt röviden említi:

„a király életében eszközlött választások szakadatlan sora tettleg igazolja azt, hogy a nemzet magát az etelközi Szerződésben az Árpádház irányában többre nem kötelezte, mint hogy azon vér férfi tagjai közöl választandja uralkodóját, de teljes szabadsággal a személyt illetőleg; azaz: hogy a nemzet az ősszerződés első pontjának soha más értelmet nem tulajdonított, mint azt, hogy Árpád-vérnek kell üllni a trónon, de az ág vagy iz meghatározása nélkül és csak a férfinemre szorítva aképen, hogy legtöbbnyire az választatott meg a nemzet többsége által, kinek tapasztalatai, harczi szerencséje, elmebeli fensősége, erélye vagy egyéb tehetségei a szerencsés uralkodás legtöbb reményével látszottak kecsegtetni”.⁴⁶⁵

Anjou Mária ugyan megkoronáztatott⁴⁶⁶ („Doinina Maria, filia senior antedicti regis in ciuitate praedicta coronata fuit in regem”), Luxemburgi Erzsébet (bár a decretum örökösnek tartotta:

„serenissima principe, domina Elizabeth regina […] est haeres hujus regni”) már nem, csupán gyakorolta a királyi jogokat, de egyikük sem „örökölte” a Szent koronát és a magyar trónt.⁴⁶⁷ Azt, hogy a leányok férjei (Zsigmond⁴⁶⁸, Habsburg Albert, Habsburg Ferdinánd) és/vagy azok leszármazottai (mint Vencel, Ottó, Károly Róbert, II. Ulászló) jutottak/vagy éppen nem jutottak (pl: az Anjouk durazzói vagy tarantói ága⁴⁶⁹ vagy Jagelló Kázmér herceg stb.) a magyar trónhoz, abban sokkal inkább az aktuálpolitikai érdek volt a döntő, mint a jogi szükségszerűség.

Ráadásul azok, akik elnyerték magyar közjogi állásukat, minden esetben választással nyerték

462 F^RAKNÓI i. m. (1921) 44. „A lengyel zászlósurak 1382. július 25.-én Zsolnán tartott gyűlésükben Máriát és Zsigmondot elfogadták uralkodójuknak; de a magyarországi trónöröklés ügyét Lajos szeptember 11-én bekövetkezett halálakor elintézetlenül hagyta hátra.” […] „Máriának és jegyesének, Luxemburgi Zsigmondnak Lengyelország rendei néhány hét előtt meghódoltak volt. A magyarországi főpapok és urak, kik a király végső betegsége alatt az udvarnál tartózkodtak, a példa követésére határozták el magukat, amiben kétségkívül az elhúnyt király iránt táplált kegyelet mellett a két ország kapcsolatában jelentkező politikai érdek volt mérvadó”.

463 FRAKNÓI i. m. (1921) 54. „Maga köré gyűjtötte leányát, ennek férjét és a környezetében levő magyar, cseh, osztrák urakat végrendeletének meghallgatására. […] Kijelentette előttük, hogy „leányának, férjének és gyermekeinek hagyományozza összes országait és tartományait, amelyek különben is őket az öröklés jogcímén megilletik”. […] Elhatározásuk indítóokai között személyes érdekükkel a politikai meggyőződés sugallatai találkoztak”.

464 FRAKNÓI i. m. (1921) 86. „Albert király két leánygyermeket hagyott hátra, kik most testvérük halála után országai örökösének tartották magukat”.

465 BONCZ i. m. (1877) 226.

466 FEJÉR György: Codex Diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. X. Buda, 1834. 38. 1382. „Maria, Ludouici R. H. senior filia, rex coronatur”.

467 Ezzel korábban már részletesebben foglalkoztam, lásd: Liktor Zoltán Attila: Az első Habsburg-Magyarország (1437–1457) I. Célkeresztben Habsburg Albert dekrétuma (1439) és az annak vonzáskörében lévő gyakorlat.

Iustum Aequum Salutare XIII. (2017) 4:219–244.

468 Zsigmond és Mária 1385-ben kötöttek házasságot, Zsigmond 1387-ben történt megválasztásáig és megkoronázásáig csak Mária férje volt, nem király.

469 D^ÜMMERTH Dezső: Az Anjouk nyomában. Budapest, Gondolat, 1982.

110

el. Jagelló Anna és hitvese Habsburg I. Ferdinánd esetében is ezzel állunk szemben.

Következésképpen tévesen építette III. Fülöp spanyol király erre a „jogalapra” – azt az Oñate-egyezségben is kihangsúlyozva – magyar trónigényét. A magyar Szent Koronára tehát a 17.

század elején csak a Miksa-fiak illetve (stájer) Károly főherceg fiága tarthatott igényt, akik közül a rendek szabadon választhattak. SALAMON Ferenc is jól összefoglalja ezt:

„Midön I. Ferdinándot 1526-ban megválasztották, ezen választásban is csak a „vegyes házbeli királyok” megválasztásának egy esetét látták. Ferdinánd három fia közt megosztá monarchiáját. Azt határozta, hogy Maximilián, mint elsö szülött kapja a választás utján való koronákat: a német császárit, a magyar és cseh királyit – ezenkivül az orökösodési Ausztriát. Tirolt középsö fiának, Ferdinándnak, Stiriát a legkisebbiknek, Károlynak adá.

Igy nehány generation át a családnak három különbözö ága volt: az ausztriai, tiroli és stiriai. A stiriai II. Ferdinánd, a tiroli I. Leopold alatt olvadt ismét a főágba s egyesíttetének ismét birtokaik. Mind három ág azonban választható volt a magyar trónra, mint a mely Magyarország választott királyától, I. Ferdinándtól származott”.⁴⁷⁰

Ez volt tehát a magyar jogi realitás. Madridból, Bécsből és Pozsonyból viszont máshogy nézett ki a világ, az összeütközést a Házon belül a 17. század elején elsősorban ez okozta. Jobban mondva Pozsonyt (azaz a magyar rendeket) nem vonták be az egyezkedésbe, hiszen az a családon belül titokban folyt. Az, hogy (stájer) Ferdinánd főherceg testvéreit és azok fiágát kizárták az öröklésből bizonyítja, hogy még a családban sem tudott róla mindenki… A II.

Ferdinánd által 1621-ben tett végrendelet és annak 1635. évi kiegészítése is ennek szellemében készült, erről még a későbbiekben szó lesz.

IV. 4. Örökösödési gondok a Habsburg Monarchiában?

Az előző fejezetben tárgyalt családi összeköttetések, házasságok fontossága az utódlás kérdésénél is előkerül. Rudolf császár nem nősült meg, amelynek következtében az utódlás kérdése kulcskérdéssé vált a két ág közötti viszony tekintetében is, a család Mátyás utódlását látta kivitelezhetőnek.⁴⁷¹ Mátyás főherceg már a századfordulón lépéseket tett annak érdekében, hogy a császár utódlását rendezzék, ebbe anyját, a Madridban élő Mária császárnét is bevonta,⁴⁷² akinek a spanyol udvarban olyan befolyásos szövetségesei voltak, mint a madridi

470 SALAMON i. m. (1866) 51.

471 G^ONZÁLEZ CUERVA op. cit. (2011) 488. „En el seno de su familia, su negativa a contraer matrimonio, nombrar sucesor y autorizar que sus hermanos menores se casaran abocó a una situación insostenible, puesto que el poder de la Casa de Austria en Centroeuropa quedaba en total entredicho, siendo tanto el Imperio como las coronas de Hungría y Bohemia de naturaleza electiva. Los demás príncipes de la familia convinieron en que el archiduque Matías, el siguiente hermano en edad, fuera el heredero”.

472 GONZÁLEZ CUERVA op. cit. (2009) 1160. „En 1600, ante el agravamiento de la locura de Rodolfo, Matías propuso que su madre desde Madrid arbitrara un medio para encarrilar la sucesión bajo su autoridad moral. Su mayordomo Juan de Borja expuso un interesante plan que no llegó a plasmarse: que la emperatriz diera licencia al embajador imperial Khevenhüller para viajara a Praga como representante de Felipe III y poner de acuerdo a los

111

császári követ, Hans von Khevenhüller, vagy a volt spanyol követ, Juan de Borja.⁴⁷³ Az

„osztrák” utódlás kérdése a spanyol udvart is lassan foglalkoztatni kezdte, lépéseket tettek a Szentszéknél is annak érdekében, hogy Rudolfnál érjék el az utódlás ügyének elrendezését.⁴⁷⁴ A viszony nem volt éppen felhőtlennek mondható Madrid és Bécs (Prága) között, ennek számos oka – köztük a Rudolf és Mátyás között dúló testvérharc („Bruderzwist”),⁴⁷⁵ amit Madrid igyekezett is kihasználni és a maga javára fordítani, amint azt Jan Paul NIEDERKORN

kimutatta⁴⁷⁶ – igen jól ismert az irodalomban.⁴⁷⁷ San Clemente spanyol követ arról ír 1608.

május 17-én kelt levelében urának, hogy Mátyás főherceg magyar királlyá akarja magát felesketni a császártól, mint annak idején elődei Ferdinánd és Miksa is tették leendő örököseikkel, de a császár – mondván, hogy azok a fiaikkal tették, ő pedig a császárváros felé hadsereggel közeledő fivérével – erre nem hajlandó:

„El Señor Archiduque quiere ser jurado por Rey, como lo fue el Emperador Maximiliano del Emperador Ferdinando, su padre, y este Rodolfo de Maximiliano. Esto se hizo en cierta forma, que el uno era Rey reinante y el otro Rey gobernante. […] El Emperador no quiere jurar en ninguna manera a Matías, y dice que si su padre y abuelo, lo hicieron, fue con sus hijos y él no lo quiere hacer con su hermano, el qual está a siete leguas de esta Corte con su exército”.⁴⁷⁸

Rudolf 1608-ban belpolitikai okok miatt végül mégis csak kénytelen volt átadni öccsének, Mátyásnak a magyar koronát, illetve az osztrák tartományok közül azokat, amelyeket birtokolt,

archiduques en arbitrar la sucesión de Rodolfo II. Como se puede comprobar, las relaciones dinásticas y familiares primaban sobre las “estatales”.

473 GONZÁLEZ CUERVA op. cit. (2009) 1167. „En este sentido, el personaje clave fue Juan de Borja, que fue capaz de simultanear su condición de hombre de confianza de la emperatriz y también de su principal enemigo en la corte, el duque de Lerma. Además de la lealtad personal a María, don Juan estaba unido a una facción cohesionada

“imperialpapista” que le permitía tener unas relaciones privilegiadas con Praga y sobre todo con Roma”.

474 GARCÍA PRIETO op. cit. (2011) 560. „se sugirió al pontífice el envío de una legación diplomática extraordinaria que convenciese a Rodolfo II de la necesidad de convocar una Dieta para la designación de un nuevo rey de Romanos, viendo que por la vía ordinaria –nunciatura y embajador español– no se lograban grandes resultados”.

475 Ennek politikatörténeti kérdéseivel részletesen foglalkozik egy tanulmánykötet Václav BŮŽEK. (ed.): Ein Bruderzwist im Hause Habsburg (1608–1611). Jihočeská univerzita v Českých Budějovicích, Historický ústav, České Budějovice, 2010. (Opera Historica 14.).

476 Jan Paul NIEDERKORN: Die Politik Spaniens in der Frage der Nachfolge der Kaiser Rudolf II. und Matthias. In:

José MARTÍNEZ MILLÁN – Rubén GONZALEZ CUERVA (ed.): La Dinastía de los Austria – las relaciones entre la Monarquía Católica y el Imperio. Madrid, Ediciones Polifemo, Vol. 2. (2011) 1263–1278.

477 GARCIA op. cit. (1996) 92. „Pero además, este enlace con Francia vendría a enfriar las complicadas relaciones existentes entre las dos ramas de la Casa de Austria durante los últimos años del Emperador Rodolfo II y la mayor parte del reinado de su hermano Matías”., MAREK op. cit. (2008) 113. „La rivalidad personal entre algunos soberanos de la Casa de Austria empeoraba la situación aún más. La mayoría de los emperadores no simpatizaba con los monarcas españoles. El aborrecimiento mutuo entre Maximiliano II y Felipe II y la aversión de Rodolfo II hacia España no eran ningún secreto. Sin embargo, tampoco Matías parecía ser el socio político ideal para los españoles. A su reputación le dañaban sobre todo su aventura en los Países Bajos y los acontecimientos vinculados con el Bruderzwist”.

478 Correspondencia inédita de Don Guillén de San Clemente… 276.

112

majd 1611-ben a cseh koronát is.⁴⁷⁹ (Ennek a folyamatnak a magyar alkotmánytörténet terén – mint a Szent Korona hazahozatala, a király- és nádorválasztás, a hitlevél kiadásának kötelezettsége, az országgyűlés szervezetének átalakulása – óriási hatása volt, ezekről a következő fejezetben részletesen szó lesz). A dunai Habsburg Monarchiában a politikai realitást tehát egyre inkább Mátyás jelentette Madrid számára is. A Spanyol Monarchiát III. Fülöp uralkodása idején nagyrészt irányító királyi kegyenc, Francisco de Sandoval y Rojas, ismertebb mint Lerma hercege (1599–1618) ugyan távolodni próbált az osztrák rokonságtól, és a franciákhoz való közeledést, megbékélést szorgalmazta, ezt az irányváltást a San Clemente-t váltó új prágai spanyol követ, a madridi udvarban is befolyásos Baltasar de Zúñiga⁴⁸⁰ és a támogatását élvező Margit spanyol királyné próbálta ellensúlyozni, és a Béccsel való szoros viszonyt megtartani.⁴⁸¹ Madridban komolyan felmerült – és ez hűen visszaadja a bizonytalanságot –, hogy a császárt Károly infáns követhetné a trónon,⁴⁸² kiskorúsága esetére pedig Mátyás főherceg gyámkormányzóként állna mellette,⁴⁸³ de szóba került Albert főherceg, akkori németalföldi társuralkodó utódlása is.⁴⁸⁴ Bár a kezdetekben Mátyásnak a császári koronára irányuló törekvései – különösen a múltbeli „baklövései” miatt – nem nyerték el Madrid tetszését,⁴⁸⁵ Pavel MAREK kimutatta, hogy azt követően, hogy Rudolf kiadta a Cseh

479 WITTMAN i. m. (1959) 23–27.

480 G^ONZÁLEZ CUERVA op. cit. (2011) 487. „Por su lado, la reina Margarita seguía con lógica preocupación los acontecimientos centroeuropeos y valoraba positivamente todas las iniciativas en favor de su familia austríaca.

Esta situación era conocida en Centroeuropa, lo cual ayudó a reforzar la autoridad de don Baltasar”.

481 GONZÁLEZ CUERVA op. cit. (2009) 1163. „Después de estos sucesos el papel político de Margarita creció respecto a los primeros años del reinado, y con el tiempo aprendió también a utilizar sus embarazos para ganar mayor crédito y confidencia con Felipe III. En 1609 su mediación fue muy importante para implicar a la Monarquía hispana en la crisis confesional y política abierta en el reino de Bohemia y en Austria con el debilitamiento de Rodolfo II, y en 1611 volvió a encabezar el golpe cortesano que se saldó con la caída de Rodrigo Calderón, mano derecha del valido”.

482 GARCÍA PRIETO op. cit. (2011) 576. „… si el archiduque Maximiliano no quisiese tratar dello como le toca, debe apretar al archiduque Alberto que tome este pesso. Y abría tiempo después para considerar cómo se podrá encaminar los del Infante Don Carlos, al qual (si las razones que tiene Vuestra Magestad en el Reyno de Ungría y Bohemia fueren buenas) se le podría dar a su tiempo estos reynos y juntar con la dignidad imperial, que aunque el archiduque Alberto no podría yr a residir en Alemania en vida del emperador, se habría de encaminar que fuese a reçevir el juramento y, después se volviese a Flandes hasta el fallecimiento del Emperador”.

483 NIEDERKORN op. cit. (2011) 1269. „Das Memorandum, das Castiglione angeblich aus eigenem Antrieb verfasst hatte, hinter dem der König aber niemand anderen als Rudolf vermutete, ventilierte die Möglichkeit, Philipps zweiten Sohn, den Infanten Carlos, zum römischen König wählen zu lassen. Der König sollte ihn dafür mit einem dieser Würde angemessenen Territorium ausstatten, etwa, nach dem Ableben der derzeitigen Inhaber, mit den spanischen Niederlanden. Matthias sollte bis zu Carlos’ 25. Geburtstag als sein Vormund agieren”.

484 NIEDERKORN op. cit. (2011) 1270. „Darüber, welcher Habsburger Rudolf auf dem Kaiserthron folgen sollte, war man am spanischen Hof keineswegs immer einer Meinung. Anfänglich war, wie erwähnt, Erzherzog Albrecht der eindeutige Favorit, und dieser ging nach seiner Übersiedlung nach Brüssel auch ernsthaft daran, sich die Krone zu sichern, was natürlich seine Beziehungen zu Rudolf nicht förderte”.

485 G^ARCÍA PRIETO op. cit. (2011) 566. „Resulta interesante la trayectoria política de este archiduque, el único, junto con Maximiliano, que no se educó a la vera de Felipe II y que, por tanto, tuvo un contacto más lejano con sus primos de Madrid. El archiduque se vio involucrado en los tumultuosos acontecimientos que tuvieron lugar en Flandes durante el gobierno de don Juan de Austria. En 1577 los Estados Generales, mostrando su descontento por las acciones del gobernador, le retiraron su apoyo y nombraron al joven Matías en su lugar quien, halagado por el

113

Chartát (1609), Madrid egyértelműen Mátyás jelöltségét támogatta a császárságra.⁴⁸⁶ Így válik érthetővé a Ház tagjai – illetve képviselői – által 1611 decemberében aláírt családi egyezség, amely lényegében ezt a politikai döntést „papírozta le”. Az egyezséget II. Mátyás magyar- és cseh király, öccse Miksa főherceg, unokatestvérei Ferdinánd és Károly főhercegek személyesen – Miksa Ernő és Lipót főhercegek nevében Ferdinánd –, III. Fülöp spanyol király nevében Zúñiga bécsi spanyol követ, Albert főherceg és Izabella Klára Eugénia infánsnő németalföldi uralkodópár nevében Philippe de Croy Solre gróf írta alá.⁴⁸⁷ Az egyezség célja éppen a dinasztia egységének megőrzése és a császári korona családon belül tartása volt. Az egymás kölcsönös segítéséről és ügyeinek előmozdításáról szóló megállapodás lényegében egy véd- és dacszövetség megerősítése volt a Ház „két ága” között, amelyben megújítanak és fenntartanak minden korábbi egyezséget, végrendeletet és ősi kiváltságot. Azt, hogy Rudolf császárral már senki nem számolt bizonyítja az is, hogy őt be sem vonták ebbe a családi egyezkedésbe.

Igaz, hogy Mátyás (1557) ugyan fokozatosan kiszorította császári bátyját a hatalomból, és spanyol segítséggel⁴⁸⁸ a császári koronát is megszerezte, azonban – bár időközben megnősült, de – neki sem voltak gyermekei, mint ahogyan még élő, nem sokkal fiatalabb két öccsének, Miksa (1558) és Albert (1559) főhercegeknek sem. Így a készülődő európai összecsapás (harmincéves háború) előestéjén, az idősödő testvérek – átmenetiség jellegével bíró egymás után való, várhatóan rövidtávú – öröklése helyébe megbízhatóbb és tartósabb „megoldást”

kerestek, jelölt akadt volna bőven.⁴⁸⁹ Nemcsak Bécsben, Madridban is. Bécsből nézve ez a megoldás csak és kizárólag a még viszonylag fiatal, de már családdal körülvett – három öccse mellett már három fia volt – (stájer) Ferdinánd főherceg utódlása lehetett.⁴⁹⁰ Madridban viszont

gesto, aceptó. Esta maniobra no podía agradar a Felipe II quien, sin embargo, acabó por perdonar las acciones de su sobrino y selló el acercamiento con la concesión del Toisón”.

486 Marek op. cit. (2008) 117. „Aunque los acontecimientos sucedidos en 1599 fueron muy importantes, los católicos no lograron dominar absolutamente la voluntad del emperador. La correlación de fuerzas pronto cambió a favor de los protestantes. A los evangélicos les ayudaba tanto la desconfianza del emperador Rodolfo II hacia España como su miedo de que el papa, inspirado por los franceses, pudiera conspirar contra él. Al publicar en 1609 Rodolfo II la famosa patente que legalizó la libertad de cultos en el Reino de Bohemia los éxitos anteriores de los católicos parecían definitivamente olvidados. A partir de este hecho España y la Santa Sede apoyaron al archiduque Matías en sus pretensiones al trono imperial”.

487Archivo Histórico Nacional, ESTADO, 2798, Exp. 22.

http://pares.mcu.es/ParesBusquedas20/catalogo/show/4949478 (2019. 09. 04.)

488 LASSO DE LA VEGA Y LÓPEZ DE TEJADA op. cit. (1929) 9.

489 G^ONZÁLEZ CUERVA op. cit. (2011) 479. „el Imperio se veía envuelto en una profunda crisis dinástica y confesional. La primera se debía a la negativa del emperador Rodolfo II a proveer su sucesión, lo que unido a su galopante deterioro mental, dejaba muy dañada la unidad y autoridad de la Casa de Austria. Aunque su hermano Matías consiguió una atropellada sucesión entre 1608 y 1612, el problema se repitió con él por carecer de hijos y existir varios candidatos a su herencia.”.

490 GARCÍA PRIETO op. cit. (2011) 579. „A diferencia de Rodolfo, la actitud de Matías fue de absoluta concordancia con sus consejeros y se barajaron de nuevo las posibilidades entre los archiduques. A Matías seguía en orden de sucesión el archiduque Maximiliano –“que no quería este cargo”– y luego Alberto, que volvía a verse involucrado en la puja sucesoria. Sin embargo una visión realista empujaba a tener en consideración la rama Estiria ya que: …

114

nem egészen így gondolták… Ez összeütközést provokált a „két ág” között, aminek a feloldása később az Oñate-szerződés néven elhíresült egyezség megkötése lett.

IV. 4. 1. A spanyol célok röviden…

A tanulmánynak nem tárgya a spanyol vagy a császári udvar álláspontjának kialakításához vezető út elemzése, a szerződésben foglaltak megértéséhez viszont elengedhetetlen a spanyol elképzelések elméleti és gyakorlati okainak vázolása mellett az osztrák motiváció ismertetése

A tanulmánynak nem tárgya a spanyol vagy a császári udvar álláspontjának kialakításához vezető út elemzése, a szerződésben foglaltak megértéséhez viszont elengedhetetlen a spanyol elképzelések elméleti és gyakorlati okainak vázolása mellett az osztrák motiváció ismertetése

In document A rendi dualizmus garanciáinak jelentősége a Magyar Királyságban (Pldal 108-0)