Következtetés

Összefoglalva tehát, az 1687. évi III. cikkely „spanyol” ág öröklésére vonatkozó rendelkezésének⁶²¹ – és az annak jogi-politikai hátteréül szolgáló Oñate-egyezségnek – valójában nem kellett kiállnia az „idők próbáját”, mindazonáltal pontosan megvilágítja előttünk azt a tényt, hogy Magyarország 1687-ig választással vegyes öröklési monarchia volt, a trónbetöltés az ősi magyar szokásjog alapján állott, és azt a dinasztikus felfogást/törekvést tükrözi, amely szerint tisztán örökös királyság.

Helyesen mutatnak rá a századforduló nagy közjogászai és jogtörténészei arra, hogy a primogenitórius-hitbizományi szemléletű Pragmatica Sanctio – a Habsburg Monarchia és később az Osztrák-Magyar Monarchia koronáinak „indivisibiliter ac inseparabiliter” való

619 BONCZ i. m. (1877) 232.

620 TIMON i. m. (1920) 31.

621 CJH. 1687. évi III. tc. „Quodsi vero, (quod divina bonitas in omnia secula clementer avertere dignetur) ejusdem suae caesareae, et regiae majestatis, semen masculinum deficere contingeret; extunc istiusmodi devolvendi, et suscipiendi regiminis successio, (erga aeque praeviam praedeclaratoque modo praemittendam regiam affidationem, ac acceptandos praementionatos diplomaticos articulos, et praestandum desuper juramentum) redundet et transeat in serenissimi quoque Hispaniarum regis, domini Caroli secundi, pariformiter masculinum semen, adeoque duntaxat eo in casu, (quem divina clementia benignissime arceat) quo, tam altenominatae suae sacrae caesareae, et regiae majestatis; quam praefati serenissimi Hispaniarum regis masculinum semen deficeret;

avita, et vetus approbata consuetudo, praerogativaque praefatorum statuum et ordinum, in electione, et coronatione regum suum locum habeat”.

139

együttbirtoklásának eredete – II. Ferdinánd végrendeletén alapult, csak annak (jogi) hátterét – az Oñate-egyezséget – nem tisztázták. Különös, de ha III. Fülöp testamentumának rendelkezéseit – elválaszthatatlan és feloszthatatlan együttbirtoklás és öröklés a (1) primogenitúra megfelelő sortartási rendje szerint az (2) infáns(ok)/infánsnő(k) (3) törvényes házasságból való (4) katolikus vallású leszármazói körében – elméleti síkon vizsgáljuk, ha nem is teljes egészében, de a Pragmatica Sanctio vagy ha jobban tetszik az 1723. évi I-II. tc. köszön vissza. Az hasonlóan az elválaszthatatlan és feloszthatatlan együttbirtoklás és öröklés szerint a (1) primogenitúra megfelelő sortartási rendje alapján jogosítja az (2) ausztriai főherceg(nő)től (3) törvényes házasságból való (4) római katolikus vallású leszármazókat.⁶²²

A magyar rendek mégis képesek voltak a külső nyomás ellenére is alapvető stratégiai érdekeiket, azaz a rendi-képviseleti monarchia alkotmányát – ha nem is teljes egészében de – továbbra is fenntartani. Az éles szakítást⁶²³ (1707) követően az udvar próbált engedményeket tenni, össze is hívták (1708) az országgyűlést,⁶²⁴ majd a Rákóczi-szabadságharc befejezésével (1711) a király kibékült⁶²⁵ a magyar rendekkel, amelynek keretében orvosolták a rendek sérelmeit – az országgyűlések összehívásáról, nemesi adómentességről, nemesi felkelés fenntartásáról, adómegajánlás országgyűlési hatáskörben hagyásáról stb. –, cserében a rendek megerősítették az országgyűlésen⁶²⁶ a fennálló trónbetöltési rendet. Az örökös királysághoz – előbb a fiág öröklésének fenntartásához (1715) később a leányág örökösödésének elfogadásához (1723) és megtartásához (1741) – olyan biztosítékokat kapcsolni, amelyek az alkotmányosság és a jogfolytonosság megtartását a történelem lapjairól jól ismert módon

622 CJH. 1723. évi II. tc. 5-7§§: „In defectu sexus masculini sacratissime caesare et regiae majestatis (quem defectum Deus elementissime avertere dignetur) jus haereditarium succedendi in Hungariae regnum, et coronam, ad eandemque partes pertinentes, provincias et regna, jam Divino auxilio recuperata, et recuperanda; etiam in sexum augustae domus suae Austriacae foemineum, primo loco quidem ab altefata modo regnante sacratissima caesarea et regio majestate; dein in hujus defectu; a divo olim Josepho; his quoque deficientibus; ex lumbis divo olim Leopoldi, imperatorum, et regnum Hungariae descendentes, eorundemque legitimos, romano-catholicos successores utriusque sexus Austriae archiduces juxta stabilitum per sacratissimam caesaream, ac regiam regnantem majestatem in aliis quoque suis regnis et provinciis haereditariis, in, et extra Germaniam sitis primogeniturae ordinem, jure et ordine praemisso, indivisibiliter ac inseparabiliter invicem, insimul ac una cum regno Hungariae et partibus, regnis, et provinciis eidem annexis, haereditariae possidentis, regendam et gubernandam transferunt”.

623 GEBEI Sándor: Az 1707. évi lengyel és magyar detronizáció politikai háttere. Hadtörténeti Közlemények 120.

(207) 4:1268 – 1296.

624 KALMÁR János: Az 1708/09. évi ún. "labanc" országgyűlés. In: Ballabás, Dániel (szerk.) Országgyűlések – országos gyűlések. Eger, Líceum Kiadó, 2011. 55–68., K^ALMÁR János: Adalékok az 1708. évi pozsonyi országgyűlés megnyitásának körülményeihez In: DOBSZAY Tamás et alii (szerk.): Rendiség és parlamentarizmus Magyarországon: A kezdetektől 1918-ig. Budapest, Argumentum Kiadó, 2013. 210–217.

625 KALMÁR János: Szatmár, 1711: Vég, folytonosság, kezdet. Századok 146. (2012) 4:875–886., Uő:

Magyarországgal kapcsolatos kormányzati elképzelések Szatmár után. In: C^SATÁRY György (szerk.): Rákóczinak dicső kora: tanulmánykötet. Ungvár, PoliPrint Kiadó, 2012. 133–141., PULYAI János: Szatmári békesség.

Dunaszerdahely, Nap Kiadó, 2007.

626 GEBEI Sándor: Az 1708–1715. évi országgyűlés összehívásának körülményei. In: K^ÓNYA Péter (szerk.): Az országgyűlés 1715-ben és a magyar társadalom a 18. században. Eperjes, 2016. 24–38.

140

hatékonyan szolgálhatták.⁶²⁷ Az Oñate-egyezség pedig rámutat arra, hogy egy világos és egyértelmű jogi helyzetet – jelen esetben a „spanyol ág” magyar koronát illetően nem létező, az osztrák örökös tartományok tekintetében pedig kizárólag Ferdinánd fiágának magva szakadása esetén feléledő jogosultságát – mint oly sokszor a történelemben, itt is erőből (elegánsabban fogalmazva eltérő jogértelmezés következményeként) igazítottak a politikai realitáshoz. Gyakorlatilag egy nemzetközi hatalmi játszma eredményeként ismerték el az

„osztrák” Habsburgok a „spanyol” rokonság nem létező jogát a magyar és a cseh koronára, és

„hozták be” Közép-Európába (részlegesen) a spanyolos (primogenitórius-majorátus szemléletű, hitbizományi rendszerű) trónöröklési jogfelfogást (1621). Így került be a magyar jogba az örökös királyság eszméje (1687) mellett az osztrák örökös tartományok és a Magyar Királyság feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul való együttbirtoklásának jogelve (1723).

Hogy miért fogadták el a rendek a nőági öröklést egy évtizeddel a Rákóczi-szabadságharc után?

Mert szükség volt a Habsburgokra. Vagy ha úgy tetszik a Habsburg Monarchiára, mint nagyhatalomra. Erről SALAMON is hasonlóan írt:

„A dolog természete, a logika hozta magával valamint 1687-ben, úgy 1722-ben az örökösödésnek több ágra való kiterjesztését. Elöbbi esetben a rendek azért látják szükségesnek az öröklési elv elfogadását és szabályozását, utóbbiban azoknak a nöi ágra való kiterjesztését, hogy az interregnum veszélyeinek elejét vegyék, és a szomszéd tartományokkal való personalis unio megszüntével az ország ne maradjon szövetség nélkül a törökök ellen”.⁶²⁸

Az önálló Magyar Királyság – amely alatt azt értem, hogy nincs összekapcsolva valamely államközi kapcsolat, például perszonális unió keretében valamely jelentős szomszédos hatalommal – a nemzetközi körülmények miatt nem volt politikai realitás. Nemcsak Mohács környékén, hanem a 18. század elején sem. Az Oszmán Birodalom – bár valamelyest meggyengülve – még itt volt a szomszédban. Ne feledjük, hogy a Habsburgok, azt követően, hogy az országot teljes egészében felszabadították, az oszmánokkal szemben a 18. században még két háborúban (1739, 1791) is alulmaradtak. Éppen a magyar nemesség realitásérzékéről tesz tanúbizonyságot, hogy nemcsak elfogadták a nőági öröklést, de meg is védték azt az osztrák örökösödési háborúban (1740–1748). Különben sem lehetett „megszabadulni” a Habsburgoktól. A Rákóczi-szabadságharc éppen ezt mutatta meg, ahogy később 1848–49 is.

627 CJH. CJH. 1715. évi III. tc. „Sacra caesare regiaque mejestas, successionem haereditariam juxta tenorem benigni diplomatis sui immediate praeinsinuato articulo secundo, nunc inserti, sufficienter decralatam, clementer resolvit dirigendam; et deficiente demum masculino sexu, a divo condam Leopoldo et rege descendente, avitam et veterem, approbatamque consuetudinem, praerogativamque statuum, et ordinum in electione et coronatione regum, locum suum habituram esse”., 1723. évi III., 1741. évi VIII. tc.

628 SALAMON i. m. (1866) 189.

141

Különben is, ezek a mozgalmak – Bocskay, Bethlen, a Rákócziak és 1848 maga is – úgy indultak, hogy az alkotmányosságot állítják helyre. Az más kérdés, hogy annyira elmérgesedett a vita a dinasztia és a nemzet között, hogy fegyveres összecsapásokba torkollott…

142 V. A koronázási eskü és a hitlevél

V. 1. A választási feltételek, a hitlevél és a koronázási eskü, koronázás

A hitlevél előzményei (a választási kapitulációk), a koronázási eskü és a koronázás már jóval a Habsburgok előtt része volt a magyar alkotmányos szokásoknak, de azoknak törvényben rögzített alkotmánybiztosítéki jellegét az 1687. évi I-III. törvénycikkek teremtették meg. És ezek azok az alkotmánybiztosítékok, amelyek egyebek mellett a rendi kort is túlélték és egészen 1918-ig a magyar közjognak igen fontos részei maradtak. A koronázási ceremóniákról legújabban (2020) M.BAK János és PÁLFFY Géza tollából jelent meg – angol nyelven, Crown and Coronation in Hungary 1000–1916 A.D. – kötet. Mivel a dolgozat a 16–17. századi korszak alkotmánybiztosítékainak kérdéseivel foglalkozik, ezért a koronázási ceremónia, valamint a hitlevél Mohács ellőtti előzményeinek kimerítő elemzése nem tárgya annak. A hitlevél kiadása már javában a Habsburg időszakhoz kötődik, igaz annak előzményeit a századfordulós nagy közjogászok, mint TIMON Ákos vagy FERDINANDY Gejza egészen az Árpádok idejére visszavezetik, noha akkor még az ország jogainak tiszteletben tartására vonatkozott a forma,

„az első nyomát annak, hogy a király koronáztatása alkalmával nemcsak az egyház védelmére, hanem az ország jogainak fenntartására is esküt tesz, II. Andrásnál találjuk”.⁶²⁹ Szövegszerűen nem ismerjük ezeknek az okmányoknak a többségét, bár a törvények már visszautalnak rájuk.

„Ez időtől kezdve állandóan találkozunk alkotmánybiztosító oklevéllel, majd választási alku, majd alkotmánybiztosító decretum formájában, a melyekből a Habsburg-házbeli királyok alatt a hitlevél fejlődött ki”, ahogyan azt TIMON megfogalmazta.⁶³⁰ Később ehhez hasonló álláspontot képviselt BARTONIEK Emma is, „az újkorban egyideig választási kapitulációnak is nevezett, s különösen a Habsburgok idegen dinasztiája alatt igen nagy jelentőségre szert tett okmány, a magyar király hitlevele”.⁶³¹ Luxemburgi Zsigmond esküjének szövege ismeretes, bár még az sem került be a Corpus Jurisba. Habsburg Alberté ismeretlen, az első törvénybe iktatott szöveg Habsburg Lászlóé, érdemes is idézni a decretumot:

„dominus rex jurabir; quod regnum suum Hungariae, cum suis regnicolis, in omnibus, et singulis juribus, libertatibus, et legibus, ac approbatis consuetudinibus, inviolabiliter conservabit, in quibus praedecessores sui; puta dominus Sigismundus imperator avus; et dominus Albertus pater, idem regnum, et ejus regnicolas tenuerunt, et conservaverunt”.⁶³²

629 FERDINANDY Gejza: A koronázás és közjogi jelentősége. Budapest, Athenaeum 1893. 2:212–234. 214.

630 TIMON Ákos: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Budapest, Hornyánszky, 1903. 502.

631 BARTONIEK i. m. (1987) 54.

632 CJH. 1453. évi I. tc.

143

A király tehát a rendek alkotmányos szabadságainak, jogainak, bevett szokásainak, megtartására tett esküt, ahogyan Zsigmond és Albert is korábban, és igaz, hogy V. László ezt nem koronázása alkalmával, hanem akkor, amikor ténylegesen átvette (1453) az uralmat az országban. Kiválóan megállapítja FERDINANDY Gejza, hogy

„ezen időtől kezdve egész határozottan domborodik ki a hitlevél és a koronázási eskü közötti különbség, mert míg az előbbi a megválasztás feltételeinek pontonkénti felsorolása, melyet a megválasztott király a koronázást megelőzőleg szokott elfogadni és megerősíteni, addig az utóbbi általános biztosításokat foglal magában és a koronázás alatt tétetik le”.⁶³³

Mátyás 1458-ban, megválasztása után nem tudta letenni a koronázási esküt, mert Habsburg Frigyes római császárnál volt zálogban a Szent Korona, ezért annak visszaszerzését (1463) követően csak 1464-es koronázásakor tette le azt, amely szintén bekerült a Corpus Jurisba.

Mátyás koronázási esküje már Lajos és Zsigmond törvényeinek megtartása mellett kifejezetten utalt az Aranybullára is:

„quod nos hoc regnum nostrum Hungariae, et omnes ejus ad idem pertinentes incolas, in omnibus et singulis bonis, et antiquis libertatibus, consuetudinibus, et juribus, quibus hoc regnum utebatur temporibus praedecessorum nostrorum; conservabimus et tenebimus. Et quod decreta condam dominorum Ludovici, et Sigismundi regum; simul cum decreto olim domini Andreae similiter regis; per ipsum dominum Ludovicum regem confirmato;

confirmabimus, et cum his infrascriptis articulis observabimus”.⁶³⁴

A Mohács előtti időszakból a választási kondíciók tartalmazó legjelentősebb oklevél kétségtelenül II. Ulászlóé. „II. Ulászló 1490-ben már az országhatáron, Farkashidánál tette le első esküjét, mikor szintén Csehországból érkezett az országba, magyar trónja elfoglalására, és itten adta ki hitlevelét, helyesebben választási kapitulációit is”.⁶³⁵ Az uralkodók persze nem csupán koronázásuk alkalmával tettek esküt az alkotmány és a nemesi szabadságok megtartására, egyéb törvényekben is megerősítették azokat, mint például maga II. Ulászló már 1492-ben az országgyűlésen tette, ahol a rendek jogait és szabadságait ígérte megtartani

„conservabit in antiquis juribus, privilegiis, immunitatibus, et consuetudinibus approbatis in quiubus scilicet, per divos quondam reges conservati, quibusque gavisi, et usi fuerunt”.⁶³⁶

633 FERDINANDY i. m. (1893) 216.

634 CJH. 1464. évi dekrétum így kezdődik: „Confirmatio decretorum Ludovici, Andreae et Sigismundi imperatoris ac regum Hungariae, per Matthiam regem”.

635 BARTONIEK i. m. (1987) 51.

636 CJH. 1492. évi I. tc.

144

Mohács után Habsburg I. Ferdinánd is hasonló módon cselekedett 1537-ben,⁶³⁷ amire még ő maga számos alkalommal, mint 1548,⁶³⁸ 1550,⁶³⁹ 1552,⁶⁴⁰ 1553⁶⁴¹ és 1554⁶⁴² években, és utódai közül többen is a következő századokban számtalanszor rákényszerültek. Amire egyértelműen azért volt szükség, mert az uralkodók folyamatosan megsértették az alkotmányt és a nemesi szabadságokat az egész Habsburg-időszakban, HORVÁTH János tényszerűen állapította meg:

„nem említve I. Mátyásnak decretumait, nem szólva II. Ulászló 1490. évi conditióiról, mely utóbbiak inkább a mostani koronázási hitlevelet pótolják, elég a Habsburg-házból származott királyokra utalnom, a kik koronázási esküjüktől és hitleveleiktől eltekintve ismételten, külön törvényczikkekben az ország szabadságát és alkotmányát újból és újból biztosították”.⁶⁴³

V. 1. 1. A farkashidai oklevél (1490) jelentősége

Bár BARTONIEK Emma még azt írta, hogy „nincs rá ok, hogy ezzel a választási kapitulációval részletesebben foglalkozzunk”,⁶⁴⁴ szerintem a Mohács előtti választási egyezségek közül a ez a legfontosabb dokumentum, amit már önmagában bizonyít az is, hogy a középkori választási egyezségek közül egyedüliként (!) kapott helyet a magyar törvénytárban is. A 17. századi hitlevelekhez csak ez mérhető igazán. Le kell szögezni azonban, hogy mivel a dolgozat a 16–

17. századi időszakra összpontosít, így a Jagelló-kori alkotmányosság fejlődésének kimerítő tárgyalására nincs lehetőség, így a szóban forgó oklevelet is csak a rendi alkotmányosság biztosítéka szemszögéből vizsgálom, elhagyva annak politikatörténeti vagy gyakorlati vonzáskörét, amellyel korábban már foglalkoztam.⁶⁴⁵ A magyar Jagelló-kornak (1490–1526) különben egész az elmúlt év(tized)ekig, sőt talán még mai napig is meglehetősen negatív megítélés jut osztályrészül, annak ellenére, hogy az elmúlt években, köszönhetően a korszakkal foglalkozó történészek munkásságának, számos új kutatási eredmény látott napvilágot. A Jagelló-kor az alkotmányfejlődés szempontjából az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb

637 CJH. 1537. évi XXIX. tc. „omnes libertates, consuetudines, et privilegia publica per hos annos ex temporis injuria utcunque lacerata, posteaquam deo authore, in ordinem pristinum reducere poterit; ut pium, et justum decet principem, inviolabiliter observabit”.

638 CJH.1548. évi XXII. tc. „Status praeterea, et ordines regni, in suis antiquis libertatibus, immunitatibus, et privilegiis; tam negotiorum publicorum administratione, quam artium intra regnum gubernatione, atque aliis etiam quibusvis magistratibus, praefecturis, et oficiis, ipsis et non externis hominibus, committendis, clementer conservare dignetur”.

639 CJH.1550. évi LXXVI. tc. „Bona, rex praeter jus, non occupabit; leges, et decreta regni observabit”.

640 CJH.1552. évi XXX. tc. „Majestas regia, veteres libertates ac privilegia regnicolarum observare dignetur”.

641 CJH.1553. évi XIX. tc. „Libertates regni serventur”.

642 CJH.1554. évi XI. tc. „Libertates, et privilegia omnium ordinum, observentur”.

643 H^ORVÁTH János: Az 1722/23 II. III. Törvényczikkek által elfogadott pragmatica Sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban. Magyar Jogászegyleti értekezések 146. Budapest, Franklin, 1898, 83–195. 188.

644 BARTONIEK i. m. (1987) 56.

645 LIKTOR Zoltán Attila: A farkashidai egyezség (1490) – Stratégiai mélység a közjog tükrében. Adalékok a Jagelló-Európa történetéhez. Jog és állam 22. (2018) 196–217.

145

időszak Magyarország történetében, mégpedig jó értelemben. Az új kutatások szerint pedig különösen is figyelemre méltó a politika⁶⁴⁶-, társadalom⁶⁴⁷-, jog⁶⁴⁸- és gazdaságtörténet⁶⁴⁹ feltárt eredményei tükrében. A magyar Jagelló-kor köz- és alkotmánytörténete egyaránt megérett az át- és újraértékelésre, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy az utóbbi időben úgy külföldön,⁶⁵⁰ mint belföldön a köz- és a jogtörténet művelői figyelmének egy része egyaránt a Jagellókra, a Jagelló-korra, illetve Közép-Európa későközépkori és koraújkori történetére fordult.⁶⁵¹ Másfél évtizeddel azt követően, hogy KUBINYI András megfogalmazta (2005) a korszakkal kapcsolatos történeti alapkutatások hiányát – a korszak teljes archontológiája,⁶⁵² a korszak dekrétumainak új kiadása,⁶⁵³ vármegyei hatósági oklevelek és családi oklevéltárak kiadása, a korszakkal kapcsolatos, külföldi levéltárakban, könyvtárakban fellelhető dokumentumok felkutatása⁶⁵⁴ stb. –, bár azt követően már számos produkált

646 FEDELES Tamás: A király és a lázadó herceg – Az Újlaki Lőrinc és szövetségesei elleni királyi hadjárat (1494–

1495). Szeged, Szegedi Középkorász Műhely, 2012., C.TÓTH Norbert: Politikatörténeti Források Báthori István első helytartóságához (1522–1523). A Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok 50. (2010)., C.T^ÓTH Norbert (szerk.): Az ecsedi Báthoriak a XV–XVII. században. Nyírbátor, Báthori István Múzeum, 2012., HORVÁTH Richárd – NEUMANN Tibor: Ecsedi Báthory István – Egy katonabáró életpályája (1458–1493).

Budapest, MTA BTK, 2012.,C.TÓTH Norbert: Az út Tatáig. Országgyűlések 1510-ben. In: LÁSZLÓ János (szerk.):

A diplomácia válaszútján. 500 éve volt Tatán országgyűlés. Tata, Annales Tataienses VI. (2010) 1–20., K^RISTÓF Ilona: Egy nádorválasztás margójára. In: KISS László (szerk.): Tanulmányok a 70 éves Németh István tiszteletére.

Eger, Acta Academiae Agriensis Nova Series: Sectio Historiae 43. (2015) 175–185.

647 PÁLOSFALVI Tamás: The Noble Elite in the County of Körös (1400–1526). Budapest, MTA BTK TTI, 2014.

648 A korszak jogtörténetét illetően lásd újabban: MÁTHÉ Gábor (szerk.): A magyar jog fejlődésének fél évezrede:

Werbőczy és a Hármaskönyv 500 esztendő múltán, Budapest, Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó. 2014., Martyn RADY: The laws and customs of Medieval Croatia and Slavonia. London, UCL School of Slavonic and East European Studies, 2013., Martyn RADY: Customary Law in Hungary. Courts, texts and the Tripartitum. New York, Oxford University Press, 2015.

649 NÓGRÁDY Árpád: „Az elakadt fejlődés”. In: C.TÓTH Norbert – NEUMANN Tibor (szerk.): Keresztesekből lázadók. Tanulmányok 1514 Magyarországáról. Budapest, MTA BTK TTI, 2015., WEISZ Boglárka (szerk.): Pénz, posztó, piac. Budapest, MTA BTK TTI, 2016., KÁDAS István – WEISZ Boglárka (szerk.): Hatalom, adó, jog.

Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Budapest, MTA BTK TTI, 2017.

650 Martyn RADY: Rethinking of Jagełło Hungary. Central Europe 3. (2005) 1:3–18., Martyn RADY:Fiscal and military developments in Hungary during the Jagello period. Chronica. Annual of the Institute of History, University of Szeged, 2010. 86–99.

651 Robert I. FROST: The Oxford History of Poland-Lithuania I. The Making of the Polish-Lithuanian Union (1386–

1569). Oxford University Press, 2015.

652 H.N^ÉMETH István: Az archontológia és a várostörténet. Karrierek és hatalmi csoportok a városokban (XVI–

XVII. század). Fons XI. (2004) 2:197–218., HORVÁTH Richárd – NEUMANN Tibor – C.TÓTH Norbert: Pontot az

„i-re” A Magyarország világi archontológiája című program múltja, jelene és közeli jövője. Turul 86. (2013) 2:41–

52., C.T^ÓTH Norbert – H^ORVÁTH Richárd – NEUMANN Tibor – P^ÁLOSFALVI Tamás (szerk.): Magyarország világi archontológiája (1458–1526) I. Főpapok és bárók. Budapest, MTA BTK TTI, 2016., C.TÓTH Norbert – HORVÁTH

Richárd – NEUMANN Tibor – PÁLOSFALVI Tamás – W. KOVÁCS András (szerk.): Magyarország világi archontológiája (1458–1526) II. A megyék. Budapest, MTA BTK TTI, 2017., a korszakra vonatkozó (négy kötetre tervezett) archontológia mellett egy teljes pénzügyi igazgatásra vonatkozó kötet is készül, lásd: G^YÖNGYÖSSY Márton: Az archontológiakészítés lehetőségeiről és határairól. Esettanulmány Szerencsés Imre alkincstartósága kapcsán. Történeti Muzeológiai Szemle 15. (2017) 143–149.

653 Ferenc DŐRY – Péter BANYÓ – Martyn RADY – János M. BAK (szerk.): Decreta Regni Mediaevalis Hungariae Tomus IV. (1490–1526). Budapest, CEU, 2012.

654 DOMOKOS György – MÁTYUS Norbert – Armando NUZZO (szerk.): Vestiga – Mohács előtti magyar források olasz könyvtárakban. Piliscsaba, PPKE BTK, 2015.

146

kulcsfontosságú eredményt, rengeteg kérdés várat még megnyugtató válaszra. NEUMANN Tibor – C.TÓTH Norbert – PÁLOSFALVI Tamás megfogalmazásában:

„Talán ennél a korszaknál érezhetjük a leginkább azt, hogy még mindig olyan több évszázados kijelentések terhelik a kutatást, amelyeket még sohasem bizonyított senki, vélt igazuk mégis erősen él a történeti hagyományban. E kijelentések ráadásul egymást erősítik, egymást támasztják alá, miközben némelyik túlzó, némelyik valószínűtlen, némelyik tévedésen alapul, némelyik pedig jó esetben is csupán elképzelhető, de igazolásra szorul. Aligha vitatható, hogy e visszás helyzet az elmúlt két évszázad elmaradt

„Talán ennél a korszaknál érezhetjük a leginkább azt, hogy még mindig olyan több évszázados kijelentések terhelik a kutatást, amelyeket még sohasem bizonyított senki, vélt igazuk mégis erősen él a történeti hagyományban. E kijelentések ráadásul egymást erősítik, egymást támasztják alá, miközben némelyik túlzó, némelyik valószínűtlen, némelyik tévedésen alapul, némelyik pedig jó esetben is csupán elképzelhető, de igazolásra szorul. Aligha vitatható, hogy e visszás helyzet az elmúlt két évszázad elmaradt

In document A rendi dualizmus garanciáinak jelentősége a Magyar Királyságban (Pldal 138-0)