Bevezetés

Általában úgy tárgyalják a trónbetöltés 16–17. századi rendjét, mint amit a szokásjog mellett az 1547. évi V. tc. illetve az 1687. évi II. tc. szabályozott. Rendre elkerüli azonban a figyelmet és az érdeklődést az 1687. évi III. tc., amely a Habsburg-ház „spanyol” (fi)ágának örökösödési jogát mondja ki arra az esetre, ha az „osztrák” (fi)ág kihalna, azzal a záradékkal, hogy ha annak is magva szakadna, akkor szálljon vissza a szabad királyválasztás joga a magyar nemzetre. Igaz, a szóban forgó törvénycikk „spanyol” ágra vonatkozó rendelkezésének hatálya még II. Károly spanyol királlyal (†1700) megdőlt, az „osztrák” fiágra vonatkozó rész pedig – amit a szatmári békességet (1711) követően az 1712–15. évi országgyűlésen még megerősítettek –, az 1722–

23. évi országgyűlésen a nőági trónöröklés tárgyában elfogadott I-II. törvénycikkel veszítette hatályát.⁴⁰⁰ Talán ez lehet az oka, hogy nem kap(ott) kellő figyelmet a hazai jogtörténet kutatásban a „spanyol ágra” vonatkozó rendelkezés kutatása. Noha az világosan és egyértelműen rávilágít arra a küzdelemre, amely a Habsburg-ház valamint a magyar rendek között a trónbetöltés rendje körül e két évszázad során dúlt. Szükséges rögzíteni, hogy jelen értekezésnek nem tárgya a Pragmatica Sanctio vagy az 1723. évi I-II. tc. vizsgálata, azt korábban már kimerítően tárgyalta a jogtörténetírás, annyiban azonban mégsem kerülhető meg amennyiben annak spanyol „szálát” érintem a dolgozatban.

II. Ferdinánd hatalomátvételének kérdéséig kell visszamennünk ahhoz, hogy megértsük, mit keres a magyar Corpus Jurisban II. Károly spanyol király (!) trónöröklési joga. És részben a Mohács előtti eseményekig, hogy magyarázatot kapjunk többek között arra is, hogy milyen

„jogon” használták a 16–17. századi spanyol Habsburg uralkodók („los Austrias”) a

„Magyarország királya” címet. Hangsúlyozni kell azonban, hogy nem a politikatörténettel, hanem inkább a jogilag releváns tényekkel, folyamatokkal kívánok foglalkozni. Köztudott, hogy II. Ferdinánd királyunk (1618–1637) a harmincéves háború előestéjén foglalta el a magyar trónt. Az 1618 tavaszán a szokásokhoz hűen – azaz, hogy még az előző uralkodó életében elrendezzék az utódlás kérdését – megejtett választáshoz és koronázáshoz azonban korántsem vezetett egyenes út. Viszonylag közismert tény, hogy a Mátyás császár (1612–1619) utódául szánt (stájer) Ferdinánd főherceget a császár még életben lévő – és következésképpen a koronára igényt tartható – testvéreivel, Albert és Miksa főhercegekkel, illetve az arra igényt is

400 Az erdélyi országgyűlés 1722-ben fogadta el, lásd: CSEKEY István: A Pragmatica Sanctio Erdélyben. Erdélyi Múzeum XXXII. (1915) 145–159.

95

tartó III. Fülöp spanyol királlyal (1598–1621) kötött megállapodás (Oñate-egyezség) juttatta a dunai Habsburg Monarchia élére.

A FERDINANDY Gejza által már több mint egy évszázada (1902) tett megállapítás – miszerint

„a magyar trónöröklési jog egyike a magyar közjog legérdekesebb, bár legkevésbbé kifejtett kérdéseinek”⁴⁰¹ –, legjobb tudomásom és álláspontom szerint a mai napig érvényes. Annak ellenére is, hogy egy, a magyar trónbetöltés rendjéről teljes, átfogó jogtörténeti mű a 20. század elején CSEKEY István tollából (1917) már elkészült, de egyet kell értenem BARANYI Bélával, aki ezt követően (1933) is úgy írt, hogy

„feladatának fele útján megállott a történetírás, mikor a hírhedtté lett revíziós clausula – az udvar elnevezése szerint salvatoria clausula – létrejöttének történetét csak az 1687.

december 9.-én telt koronázási eskübe való bevételéig kutatta, s nem igyekezett azt egész a törvénybe való beiktatásáig tisztázni. Meg is fosztotta magát ezzel attól a nagy segítségtől, melyet a vég ismerete visszamutató fényével a történeti valóság helyesebb, teljesebb, igaz megismerésére nyújt, gyakran egyedül teszi azt lehetővé”.⁴⁰²

A századfordulón Ferenc Ferdinánd főhercegnek Chotek Zsófiával kötött házassága kapcsán kiadott nyilatkozatának parlamenti vitája és a törvény elfogadását (1900) követően számos (jog)történeti munka tárgyalta a trónbetöltés kérdését (különösen a Pragmatica Sanctio és az 1723. évi I-III. tc.-et) általában, a dolgozat jelen fejezetének középpontjában viszont egy – a hazai jogtörténészek által – mindeddig méltatlanul elhanyagolt és gyakorlatilag feltáratlan

„epizód”, az Oñate-egyezség és a mögötte meghúzódó jogi-politikai küzdelem áll. És ez azért fontos a tárgyalt téma kapcsán, mert a forrás kielégítő magyarázatot ad(hat) a Pragmatica Sanctioban megfogalmazott, és a II. Ferdinánd végrendeletére visszavezethető, a Magyar Királyság és az (osztrák) örökös tartományok „indivisibiliter ac inseparabiliter” történő együttbirtoklása és a primogenitura elvének spanyol eredetére is. Kirajzolja továbbá a Habsburg-ház (ún. „osztrák” és „spanyol” ága) valamint a magyar rendek alapvetően eltérő jogszemléletét, ténykérdések körüli vitáit. A vitát, amely egy lényegi kérdés körül forgott, hogy választási vagy öröklési monarchia volt-e a Magyar Királyság a 16–17. században. Minden további kérdés és „tévképzet” is ebből fakad(t). Az akkori bécsi (prágai) spanyol követ, Íñigo Vélez de Guevara y Tassis, Oñate grófja által – hosszú évekig tartó alkudozások eredményeként – tető alá hozott, ám részben titokban tartott családi szerződés, és az azt környező levelezések felvázolják nekünk azt a különbséget, amely a spanyol és az osztrák vezetés álláspontját jeleníti

401 FERDINANDY Gejza – SCHILLER Bódog: A Pragmatika Sanctio és a házi törvények. Budapest, Magyar Jogászegyleti Értekezések XXVI. (1903) 5:193–258. 193.

402 BARANYAI Béla: Hogyan történt az 1687/88 évi 1-4. törvénycikk szerinti törvényszöveg becikkelyezése. A Gróf Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézet évkönyve. 3. (1933) 65–104. 65.

96

meg a magyar trónbetöltés kérdésében. Amely élesen szemben állott a magyar közjogi iratokban (például II. Ferdinánd megválasztását és koronázását becikkelyező törvény) megjelenő rendi felfogással és közjogi valósággal. Három egymásnak alapvetően ellentmondó jogértelmezés (nyersebben fogalmazva politikai cél) világlik ki a paktumból, az azt megelőző nyilatkozatokból, valamint az azt követő magyar közjogi forrásokból. A több

„szerződésből”/jognyilatkozatból álló „egyezségrendszer” teljes terjedelmében rendelkezésünkre áll,⁴⁰³ külföldi szerzők számosan és behatóan foglalkoztak is vele politikatörténeti nézőpontból,⁴⁰⁴ de magyar alkotmánytörténeti látószögből (legjobb tudomásom szerint) még nem vetették vizsgálat alá. Pedig a magyar trónbetöltés rendszerére kimutathatóan hatást gyakorolt! CSEKEY alapvető munkájában még csak néven sem nevezi az egyezséget, helyesebben szólva annak létét is kétségbe vonja, és azt Gustav TURBA⁴⁰⁵ nem sokkal korában megjelent művére alapozva csupán I. Lipót császár tévedésének tartja. „Lipót ugyan tudni vélt egy 1617-i pactum reciprocumról is, de ez valószínűleg tévedés volt részéről”,⁴⁰⁶ máskor meg úgy ír, mintha a szerződés létre sem jött volna „többször történt egy 1617-i családi szerződésre is hivatkozás, amely szerint III. Fülöp és II. Ferdinánd közt jött volna létre a túlélő fiág öröklési jogáról”.⁴⁰⁷ Ezt a hazai jogtörténetírás a mai napig sem tárta fel, ebben a fejezetben ezért kifejezetten ennek a paktumnak a tükrében vizsgálom a trónbetöltést.

A múlt század második felében a kifejezetten a Habsburg-házon belül a 17. század elején Rudolf és Mátyás között zajló testvérharccal („Bruderzwist”) és Habsburg Monarchia belső hatalmi-politikai kérdéseivel, a stájer ág utódlásával is foglalkozó tanulmányában WITTMAN

Tibor még csak meg sem említi.⁴⁰⁸ Áttekintve a közjog, az örökös királyság, illetve a Pragmatica Sanctio kérdésével foglalkozó legnagyobb hatású hazai szerzők – mint EREKY, FERDINANDY–SCHILLER, GOLDSCHMIEDT, JÁSZI, NAGY, ÖKRÖSS, POLNER, POÓR, Réz, TOMCSÁNYI,VIGYÁZÓ,BARANYAI –írásait meg kell állapítani, hogy még csak nem is nem

403 CDTDP. op. cit. (1740)Reynado del Sr. Rey D. Phelipe III. Parte II. 233–254.

404 Miguel LASSO DE LA VEGA Y LÓPEZ DE TEJADA: La Embajada en Alemania del Conde de Oñate y la Elección de Fernando II Rey de Romanos. Madrid, 1929., Otto GLISS: Der Oñate Vertrag. Frankfurt am Main, 1934., Magdalena S.SÁNCHEZ:A House Divided: Spain, Austria and the Bohemian and the Hungarian Successions.

Sixteenth Century Journal 25. (1994) 4. 887–903., Jesús María U^SUNÁRIZ GARAYOA: El tratado de Oñate (1617) y sus consecuencias. In: Jesús María USUNÁRIZ GARAYOA (ed.): España en Alemania: La Guerra de los Treinta Años en Crónicas y Relaciones de Sucesos. New York, 2016. 21–48., Luc DUERLOO: El archiduque Alberto.

Piedad y política dinástica durante las guerras de religión. Madrid, 2015. 412–428.

405 Gustav TURBA:Die Grundlagen der Pragmatischen Sanktion. Leipzig, 1911.

406 CSEKEY i. m. (1917) 110.

407 CSEKEY i. m. (1917)137.

408 WITTMAN Tibor: Az osztrák Habsburg-hatalom válságos éveinek történetéhez (1606–1618). Szeged, Studia Medievalia Historiae Universalis 1. (1959) 3–47. 37.

97

szólnak róla.⁴⁰⁹ SALAMON Ferenc, a 19. század nagy hatású történészelegalább megemlíti, igaz anélkül, hogy megnevezné.⁴¹⁰FRAKNÓI Vilmostalán az egyetlen, aki bizonyosan ismerte⁴¹¹ az egyezség szövegét, de ő sem vizsgálta meg annak hátterét és lehetséges „jogalapját” és a királyválasztással illetve az örökös királysággal foglalkozó műveiben is csak utal rá.⁴¹² Az ugyanakkor igaz, hogy a fentebb nevesített nagy közjogászok és történészek közül többen is hivatkoznak II. Ferdinánd 1621-ben kelt végrendeletére, mint a Pragmatica Sanctio

„gyökerére” és amit a korábbi renddel szemben spanyol primogenitórius-hitbizományi szemléletű törekvésnek értékelnek, azonban egyikük sem magyarázza meg ennek a

„szemléletváltozásnak” a mögöttes hátterét, különösen nem a jogi okait. Ennek az oka abban keresendő, hogy (valószínűleg) nem ismerték szövegében (talán FRAKNÓI kivételével) a hátteret, az Oñate-egyezséget. A nagy történeti művek (SZALAY-BARÓTI,⁴¹³ SZILÁGYI,⁴¹⁴ MARCZALI,⁴¹⁵ ACSÁDY,⁴¹⁶ HÓMAN-SZEKFŰ,⁴¹⁷ stb.) mellett a kifejezetten Habsburgokkal foglalkozó történeti irodalom (NIEDERHAUSER-GONDA,⁴¹⁸ SÁRA⁴¹⁹) sem foglalkozott vele kellően, távirati rövidséggel említik meg, mint II. Ferdinánd hatalomra jutása körüli eseményeinek egyik (nem túl érdekes) mozzanatát. Noha ennél sokkal jelentőségteljesebb tényről van szó, hiszen az 1687–88. évi pozsonyi országgyűlésen becikkelyezett I-II-III. tc. – amelyeknek eredete kétségtelenül erre a szerződésre vezethető vissza, amint azt bizonyítani fogom –, alapvető változást hozott a magyar rendek királyválasztási jogát illetve a trónbetöltés

409 EREKY István: A magyar trón megüresedésének kérdéséhez. Budapest, Pallas, 1921., GOLDSCHMIEDT Kálmán:

A trónöröklés kérdése az 1687/88-i országgyűlésen. Budapest, 1914., J^ÁSZI Viktor: Válasz a Pragmatica Sanctio és a házi törvények tárgyában. Budapest, Magyar Jogászegyleti Értekezések XXVIII. (1903) 3:67–143., NAGY

Ernő: Magyarország közjoga. Budapest, Eggenberger, 1891. 171–173., ÖKRÖSS Bálint: A sanctio pragmatica.

Jogtudományi Közlöny (1866) 11–13, 23–28, 61–62, 90–95, 120–128, 137–140., POLNER Ödön: A pragmatica sanctio és a házi törvények. Budapest, Franklin, 1902., P^OÓR János: A Pragmatica Sanctio történetéhez. In: G^ERŐ András – NAGY Beatrix (szerk.): Mária Terézia – a magyarok királynője. Budapest, Habsburg Történeti Intézet, 2018. 151–177., RÉZ Mihály: Közjogi Tanulmányok. A királyi ház törvényei. Az osztrák és a magyar Pragmatica Sanctio. Budapest, Pallas, 1914.,TOMCSÁNYI Móric: Magyarország Közjoga. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi nyomda, 1940. 340–345., V^IGYÁZÓ Ferenc: A Pragmatica Sanctio. Közjogi értekezés. Budapest, 1894.

410 SALAMON Ferenc: A magyar királyi szék betöltése és a Pragmatica Sanctio története. Pest, 1866. 53.

411 FRAKNÓI idéz is a szövegből, lásd: FRAKNÓI Vilmos: Tanulmányaim Spanyolország állami levéltárában.

Századok 3. (1869) 3:150–165.

412 F^RAKNÓI Vilmos: A magyar királyválasztások története. Budapest, Athenaeum, 1921. 189–203. Utal a trónigényére, de nem tárgyalja ki II. Ferdinánd megválasztásának előzményeinél, Uő.: A Habsburg-ház trónöröklési jogának megállapítása az 1687/8-ik évi országgyűlésen. Budapest, Athenaeum, 1922.

413 SZALAY József – BARÓTI Lajos (szerk.): A Magyar Nemzet Története III. A Habsburg-házból való választott királyok kora (1526–1705). Budapest, 1897.

414 ANGYAL Dávid: Magyarország története II. Mátyástól III. Ferdinánd haláláig (1608–1657). In: SZILÁGYI

Sándor (szerk.): A Magyar Nemzet Története. Budapest, Athenaeum, 1898.

415 MARCZALI Henrik (szerk.): Nagy Képes Világtörténet VIII. Kötet II. Rész XII. fejezet. Budapest, 1902.

416 A^CSÁDY Ignác: A Magyar Birodalom története II. Budapest, Athenaeum, 1904.

417 HÓMAN Bálint – SZEKFŰ Gyula (szerk.): Magyar történet V. A tizenhetedik század (1606–1687). Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1935.

418 GONDA – NIEDERHAUSER i. m. (1987)

419 S^ÁRA i. m. (2001)

98

rendjét illetően. Továbbá magyarázatot ad(hat) nekünk arra is, hogy a sokat emlegetett (stájer) II. Ferdinánd primogenitórius-hitbizományi szemléletű végrendeletének és II. Károly spanyol király trónöröklési jogának (1687. évi III. tc.) mi volt a „jogalapja”.

IV. 2. A spanyol szemlélet kimutatható hatása a Habsburgok jogfelfogásának