A modern művészettörténésszel, illetve esztétával szemben, aki a tárgyat mint művészeti alkotást, egyéni teljesítményt, egyedi jelenséget, az emberi kreativitás nyomát szemléli, és a műalkotás pszichikai hatásmechanizmusairól gondolkodik,484 jelen régészeti munka a tör-ténettudomány szemszögéből, a tárgyaknak és a (díszítő)művészetnek a csoport életében viselt szerepére helyezi a hangsúlyt, az (ipar)művészeti produktumot kultúr- és társadalom- történeti forrásként vizsgálja.
Korábban elhangzott, hogy a feldolgozott forráscsoportot kizárólag személyes használati tárgyak alkotják, amelyek a csoport, illetve az egyén társadalmi hálózatban elfoglalt helyét, sze-repét, illetve ezen keresztül önazonosságát fejezték ki (6. kép). A tárgy e passzív, kifejező funkci-ója mellett mindazonáltal legalább ugyanolyan fontos aktív, formáló ereje, amennyiben a viselő identitására, illetve a társadalmi környezetre állandó visszacsatolást jelent, amelyben egyszerre
481 A divat fogalmát, mivel a szó mai értelme összekapcsolódott egy modern társadalmi jelenséggel, elveti például Brather 2008, 249. Ez esetben a korai középkori veretes öv formai trendváltozásai-nak azonban a mai divathoz hasonló jelleget kölcsönöz főleg két szempont. Az első, hogy a veretes öveket a társadalom zárt csoportján belül használták, ahol disztinkciós értéke valószínűleg a cso-porton belüli presztízsviszonyok feltérképezését szolgálta. A második, hogy periodikus megújulása, új formák integrálása láthatóan leginkább ezt a célt szolgálta (ld. ehhez még az említett amazonasi néprajzi esetet: Roe 1995).
482 Ez esetben nem konkrét hierarchiák: a fennmaradt leletanyagban nem látszik annak lehetősége, hogy a veretes övet hordó csoporton belül segítségével elhatárolhatók lettek volna társadalmi kategóriák.
483 Ld. Rácz 2014, Szenthe 2012b.
484 Gombrich 1979.
megerősítő és kirekesztő funkciója van. A társadalmi rendszer és az identitás „sorrendje” ez-által természetesen sokkal kevésbé egymásutániságként, mint egy egymással összefonódó, fo-lyamatosan ható kritériumrendszer két, elkülöníthetetlen végpontjaként fogható fel. Az, hogy az ábrán a társadalmi hálózatokat helyeztem el a külső héjon, munkám régészeti megközelí-tésének eredménye. A társadalmi és a kulturális héj helyzete azt a játszmarendszert fejezi ki, amelyben a társadalmi csoportok közötti kommunikáció, együttműködés és rivalizálás, ennek eredményeképpen a csoportok állandó újraformálódása, átalakulása és felbomlása vizuálisan csak kulturális tényezők segítségével jeleníthető meg.485 A tárgyak világának a társadalmi folya-matokban játszott szerepe emiatt elsőrendű fontossággal bír, amennyiben az egyértelmű (ön) definíció csak e médiumon keresztül lehetséges. Emiatt a tárgyi kultúra a nyelvhez hasonlóan aktív szereppel rendelkezik az emberi élet, illetve identitás kereteinek megalkotásában.
Az a fegyvertár, amely a társadalmi csoportok, illetve a személyek számára a tárgyi kultúra keretei között öndefiníciójuk körvonalazására vagy éppen másoktól való elhatárolódás kife-jezésére rendelkezésre állt, egy viszonylag hierarchizálatlan társadalomban486 is igen sokféle lehetett. Különböző tárgytípusok mellett ide sorolható a technológia, a technikai részletek487 és a szellemi tartalmak kifejezésének számos eszköze, így a stílus, az ikonográfia (a vizuális megjelenítés módja) és vele szemben a szellemi tartalomra fókuszált ikonológiai488 elemek.
485 A tárgyi kultúra, illetve identitás elemzésének „ontológiai fordulatához” ld. pl. Harris 2016, Maldonado – Russell 2016.
486 Az épített környezet és a tárgyi kultúra romlandó anyagokból készült, a kontinentális éghajlatú Kárpát-medencei környezetben elpusztult nagyobb részének ismeretlen volta e tekintetben (is) szű-kíti az értelmezési lehetőségeket.
487 A rejtett alaki jegyek kérdéséhez ld. fent: 76. o.
488 Az ikonográfia és ikonológia kérdésköréhez ld. pl. Panofsky 1955; Harris 2006, 148–150.
6. kép. A tárgy létrejötte és vizuális hatásmechanizmusai a kultúra és társadalom kontextusában
Végül csoportalkotó tényezők lehetnek egyes tárgyak mennyiségi jellemzői is. Méretük489 mel-lett például az egyediség is olyan esetekben, ahol a csoport tagjainak individuális értékei voltak fontosak, mint legtöbbször az eliteknél (lásd alább); vagy ezzel szemben éppen a tárgy minden-ki által használt volta, „sorozatgyártása” is.
A népvándorlás kor kutatásában máig átléphetetlen probléma, hogy a „saját”, számunkra ismeretlen forrásból származó, a csoportidentitás történeti rétegeiből bizonyos okból vagy céllal merített vagy belső innováció révén létrejött elemek eredete szinte vizsgálhatatlan. Ese-tükben inkább a társadalmi hálózat, kulturális, illetve elosztási (disztribúciós) rendszer490 működése elemezhető. Ezekkel szemben a könnyen lenyomozható, azonosítható időpont-ban az avarokhoz kerülő formák eredetének, kulturális kapcsolatrendszerének megállapítása könnyebb feladat. Nem véletlen, hogy éppen az utóbbi csoport állt minden korban a for-matörténeti, kultúrtörténeti kutatások fókuszában: segítségével a késő avar kori díszítőmű-vészet mindig könnyűszerrel azonosítható volt késő római, majd sztyeppei, végül bizánci
„párhuzamok” segítségével, e kultúrák többé-kevésbé marginális produktumaként. Eközben azonban az a rendszer, amely e felszínes „hatások” egy részét egy sor „ismeretlen eredetű”
elemmel egységbe olvasztotta, a kulturális kapcsolatrendszerek vizsgálata mögött mindvégig láthatatlan maradt. Munkámban emiatt a témát két irányból törekszem vizsgálni. A késő avar kor kulturális kapcsolatrendszerének elemzésére a korszak díszítőművészetének olyan típusai alkalmasak, amelyek, szemben a Kárpát-medencei elterjedésű tárgy- és motívumtí-pusok legtöbbjével, a rajtuk koncentrálódó atipikus formai megoldások fényében nem váltak a késő avar kori tárgyi kultúra bevett, saját képére formált típusaivá. Így, miközben lehetővé teszik a Kárpát-medencéből kifelé vezető kulturális kapcsolatok vizsgálatát, a késő avar kori díszítőművészet fontos szegmensére – de nem annak teljességére – vetnek fényt. Az adaptált, széles körben elterjedt típusok és formák ezzel szemben a késő avar kultúra (csoportiden-titások, hagyományok és innováció működése) és társadalom (kommunikációs viszonyok, társadalmi kapcsolatrendszerek) struktúráinak elsőrendű forrásai.
Fontos kérdés, hogy a „kulturális kapcsolatok” tárgyalásában melyek azok a valóban hasz-nálható analógiák, amelyek nem hamisítják meg a késő avar kori díszítőművészet kapcsolat-rendszeréről alkotott képet. Amint a kutatástörténeti fejezetben többször felmerült, bizonyos korszakokban a kutatók tág földrajzi és időrendi határok közül válogattak analógiákat. Az ebből fakadó veszélyek elkerülése érdekében jelen munka kereteiben a 6–9. század közötti időszak, a korai középkor időrendi határai közé eső példákat használok. Ebben az időszakban Közép-, Kelet- és Dél-Európa, Észak-Afrika, a Közel- és Közép-Kelet, illetve a közép-ázsiai sztyeppé-től Kínáig terjedő terület, a „Selyemútnak” nevezett útrendszerben, egyetlen kommunikációs rendszerré behálózott világot, világrendszert alkotott.491 Ennek egymáshoz közeli, szorosabb
489 Az átlagból messze kiemelkedő méretű tárgyak problémájához ld. e munka utolsó fejezeteiben.
490 A társadalmi rendszer függvényében alakuló elosztási modellek összefoglalás lásd Clarke 1978, 424–464.
491 A világméretű kommunikációs rendszerek kutatása ma reneszánszát éli, a korábbi művek Európa, illetve Mediterráneum centrikus világa (pl. Fowden 1993, Horden – Purcell 2000, Pitz 2001) után egyre inkább az eurázsiai méretű összefüggések kerülnek előtérbe. Csak néhány a téma legújabb iro-dalmából: Canepa 2009, Canepa 2010, Frankopan 2015; Benjamin 2018; Preiser-Kapeller 2018.
kapcsolatban élő alrendszerei – mint a bizánci és az avar – a kapcsolatnak nyilvánvalóan több és erősebb jelét mutatják, azonban joggal feltételezhető, hogy az avar kultúrán más, nyugat- és dél-európai (bajor, longobárd, Meroving és Karoling) és eurázsiai sztyeppei elitekkel, népessé-gekkel folytatott kommunikáció is nyomot hagyott, akár a bizánci kultúrán mint szűrőn keresz-tül, akár közvetlenül.
A díszítőművészet esetében e tág világból származó analógiák értelmezését alaposan meg-nehezíti, hogy a késő avar kori formakincs legtöbb elemét – leveles indák, griffek, alakos je-lenetek – a hellenizmus időszakától kezdve gyakorlatilag eurázsiai méretekben használták.492 Ennek eredményeképpen e képtípusoknak korszakra és régióra jellemző, egymással azonban továbbra is kapcsolatban álló változatai alakultak ki. Emiatt könnyű dolog a késő avar kori díszítőművészetnek is számos eleméhez „párhuzamokat” találni az ókortól kezdve az eurázsiai kontinens szinte tetszőleges részén; a kapcsolat léte azonban csak abban az esetben fogadható el, ahol az avar kultúrával és társadalommal strukturális hasonlóság fogható meg, illetve azzal időben-térben határos, jó valószínűséggel összekötött kultúrával van dolgunk.
A társadalomtörténeti elemzés lehetőségeihez
Az ornamentika kulturálisan és társadalmi háttérrel meghatározott létező, mivel a társadalmi csoportok tagjai összetartozásukat kulturális eszközök segítségével fejezik ki, illetve a csoport-identitást ugyanezekkel aktívan formálják. A csoporthoz tartozás bizonyos kulturális attitű-dök, belsővé tett, etikai elvekkel megfogalmazott értékrend elsajátítását feltételezi. Ez időben változó, illetve egy időhorizonton belül is differenciált értelmezési mezőt jelent, amennyiben fontos, hogy az adott jel – ez esetben az ornamentika egy típusa – a csoporthoz tartozók, illetve a csoporton kívüli személyek (más csoportok) számára milyen tartalmat közvetít.
A tárgyak díszítése, alakja, bizonyos formai trendek megjelenése – vagy éppen meg nem jelenése – emiatt az adott csoport és annak kontextusában a személy identitásának és a tár-sadalom viszonyrendszereinek függvénye volt. A korszak identitásai kollektív síkon nyerhet-tek megfogalmazást, amennyiben a személy létének kereteit biztosító csoport belső rendje, a személynek a csoportban elfoglalt helye határozta meg önazonosságát is.493 Ez nem jelenti a személyes identitás hiányát: azonban a személy önmagáról alkotott képét döntően neme, élet-kora, családi állapota szerint a csoportban betöltött szerepe alakította ki, valamint az, hogy a személyes kereteit biztosító csoportnak milyen feladata, helye volt az avar társadalmat, illetve a kaganátust jelentő komplex rendszerben.
A veretes öv és az ornamentikai trendek társadalmi szerepének tézise
A késő avar kori társadalmi hierarchiákról alkotott képünk igencsak hiányos. A korai avar korból fennmaradt, nagy valószínűséggel társadalmi státuszt jelző tárgyak közé nemesfém edények,494 veretes övek, bizonyos, nemesfém veretekkel díszített fegyverek,495 illetve talán
492 Ld. a Dekán 1972 által idézett analógiákat.
493 Ld. a 14. jegyzetet.
494 A leletösszefüggésekhez Garam 2002, Bollók – Szenthe 2017, 75–76.
495 Csiky 2015, 234, Garam 1993b.
a botvégek496 tartoztak. A jelentős mértékben megváltozott (ld. később) késő avar kori össze-függések között ilyen szerep biztosan csak a veretes öveknek tulajdonítható, akkor is, ha példá-ul a nagyszentmiklósi kincs és az adai tálka alapján valószínű, hogy a fémedények birtoklása ekkoriban is magas társadalmi státusokhoz kapcsolódhatott, noha ekkoriban már szó sem volt arról, hogy a korai és közép avar korhoz hasonlóan fémedény-kombinációk kerültek volna bi-zonyos, kiemelkedő személyek sírjaiba.
A régészeti hagyatékban fennmaradt, avar társadalmi rendet valószínűleg kifejező, legfon-tosabb elem az a díszöv, amelynek veretei egyben a korabeli ornamentikának is legfonlegfon-tosabb forrását biztosítják. A hozzávetőleg minden tizedik férfi sírjában előkerülő veretes övek avar kultúrában viselt jelentősége Európában legfeljebb a dunai bolgár, leginkább azonban a korszak sztyeppei kultúráival való összehasonlításban értelmezhető. A késő avar korra e tárgycsoport tükrében a teljes Kárpát-medencei népességre kiterjedt a sztyeppei reprezentációs modell, a funerális reprezentáció több elemével, mint a halott felszerszámozott lóval való eltemetésének szokásával együtt. A késő avar kultúra e tekintetben a sztyeppei „viseleti térség” része volt.497
A lovas, fegyveres sírok és veretes övek kombinációi valószínű, hogy lehetővé teszik az avar társadalomban befolyásos csoportok azonosítását is, miközben a főleg a veretes öveken megnyilvánuló ornamentikai trendek ezentúl hozzájárulnak, hogy megállapításokat tegyünk e csoportok egymáshoz való viszonyáról, egymás közötti kapcsolatrendszeréről, illetve az avar hatalmi térből kifelé vezető kapcsolataikról. A késő avar típusú övdíszek elterjedése valószínű-leg azonos az avar kaganátus politikai-kulturális vonzáskörzetével, és mögöttük minden való-színűség szerint az avar társadalom belső rendszerét kifejező, sőt, az erőviszonyok változását – egy csoport marginalizálódását vagy éppen jelentőségének megnövekedését (ld. fent, a stílus kérdésénél) – is kifejezni képes, összetett vizuális jelrendszer azonosítható.
A veretes öv az avar kultúrájú népesség belső csoportjain belüli hierarchiák kifejezésére a sírokból ismert veretkombinációk nagy száma alapján nem lehetett alkalmas, az avar férfi-társadalomban egy személy státusát legfeljebb viselése vagy nem viselése révén kétfelé bontva határozhatta meg. Emiatt rang jelölésére nem, legfeljebb egy közelebbről ma még nem megha-tározható, valószínűleg hivatalok, illetve társadalmi intézményekben funkció betöltését lehe-tővé tevő, szabad jogállás meglétének kifejezésére lehetett alkalmas. Valószínű, hogy az „avar”
társadalomhoz tartozás kritériumaként tartható számon. Míg a korai középkori környezetben a társadalmat jelentő csoporthoz, az etnikumhoz tartozás általában egy szűk, fegyveres hatalmi elitben való tagságot jelentett,498 ehhez képest a késő avar kori rendszer a temetkezési rítusok alapján integratívabbnak tűnik, a korai avar kor – valószínűleg multietnikus, illetve többféle499
„kultúrmaghoz”500 tartozó – szűk hatalmi elitjén túl a falusi népesség jelentős hányadát is magá-ba foglalhat. A falusi temetőkben nyugvó népesség veretes öves, bizonyos esetekben501 fegyveres,
496 Ld. Garam 1976 gyűjtését.
497 A német „Trachtprovinz” (Brather 2007) vitatott fogalmának magyarra átültetését ld. Vida 2009, 112.
498 Gáll 2017, 127–139.
499 A korai avar kori kulturális csoportokhoz ld. Vida 2008.
500 Gáll 2017, 133.
501 A szélesebb körben jellemző veretes övekkel szemben a legtöbb temetőben a fegyverrel, de főleg a lóval való temetés látszólag a lokális csoportok vezetőit illette meg.
lovas sírokkal eltemetett személyei a temetkezési rítus révén502 minden olyan jelleget mutatnak, amely valószínűvé teszi, hogy az avar kaganátus hatalmi hálózatába integrált, nem csak szolgáló feladatkörrel bíró csoportok tagjai voltak.
A valószínűleg „minden avar” – a fogalmat itt nem annyira etnikai névként, hanem az ava-rokról elnevezett hatalmi hálózat megjelölésére alkalmazva – által hordott veretes öv díszítéseiben túl sok variáció mutatkozik ahhoz, hogy általa a társadalmon belül további csoportokra bontás rendszerszerűen lehetséges lett volna. E hatalmas változatosság biztosan nem arra vezethető visz-sza, hogy minden avarnak egyedi veretes öv járt volna.503 A sokszor alig felfedezhető különbsé-gek arról vallanak,504 hogy ezek a készítés, terjesztés infrastruktúrájának sajátosságaira vezethetők vissza.505 A formai, ornamentikai, díszítésbeli részletek, a felületkezelés (poncolás, ónozás, ara-nyozás) azonban finom, de szubjektív különbségtételekre, gyorsan átértékelődő viszonyok érzé-keltetésére messzemenően alkalmasak lehettek. Az a felfogás, amely azt vallja, hogy az övdíszek és velük együtt egyéb kistárgyak díszítése, alakja kis méretükből fakadóan „láthatatlan” lehetett506 és így az identitás kommunikációjában nem bírt szereppel, könnyűszerrel cáfolható. Hasonló jellegű tárgyak, szettek könnyen értelmezhetővé, megfigyelhetővé, a ruházat mint komplex jelrendszer összefüggésében elemezhetővé váltak minden olyan helyzetben, ahol a csoport tagjai kis térben gyűltek össze. Az avar hatalom működését biztosító és a szerepek állandó újrarendezését lehetővé tévő események, lakomák, gyűlések erre biztosan alkalmat adtak.
Mivel az ornamentika és a díszített tárgyak, függetlenül attól, hogy mi mindent nem ismerünk a korabeli tárgyi világból, közvetlen vizuális céllal készültek, a tárgyi kultúra azon elemeinek köré-be tartoznak, amelyeknek biztosan kiemelt szerepe volt az identitás kifejezéséköré-ben és alakításában.
Elemzés tárgyát az alkothatja, hogy az identitás mely szegmensének, illetve szegmenseinek kifeje-zését tették lehetővé, valamint hatottak vissza ugyanezekre megerősítően. A tárgytípus jellegéből fakadóan kollektív, nem etnikus identitást kell keressünk mögötte, amelynek bázisát azonban az
„avar” hatalom, avar elit hagyományai, történetisége alkothatta. Fő jellegeit látszólag a kora- és kö-zép avar kori, nomád elithez fűződő identitásból merítette. Az így generált csoportkohézió régé-szeti eszközökkel látható kulturális elemei javarészt a sztyeppei nomád világra kapcsolnak vissza:
valószínű, hogy a mögöttük rejtőző kollektív identitásban is a 7. századi avar kaganátushoz fűződő kulturális tartalmak bírtak túlsúllyal. A 8. század elejére, a késő avar állatstílus időszakára létrejö-vő, illetve az elit által valószínűleg többé-kevésbé tudatosan kialakított identitás a késő avar kori kaganátust fenntartó, a kiváltságos csoportok közötti játszmákból, versenyből fakadó konfliktuso-kat részben nyilván feloldó és a csoport belső ügyévé konvertáló strukturális tényezők egyikeként is számba vehető.507 Ennek összefüggésében az ornamentika a társadalom belső struktúráinak, az ezek mentén alakuló kulturális csoport, közösség identitásának is kifejezője volt.
502 A temetési rítust mint a kultúrhorizonthoz tartozás kritériumát ld. Gáll 2013, 593–594.
503 Röviden cáfolja: Fancsalszky 2007, 120.
504 Hasonlóképpen, a késő római ékvésett övveretek (Bullinger 1969) és a Meroving-kori fibula-anyagban is megfigyelhetők ugyanilyen jellegek (Koch 1998, 481–483).
505 Hasonló mintázatokhoz, terjesztési hálózatokhoz kultúrantropológiai tanulmányt ld. Hodder 1982a, 58–74, kovács és fazekas termékek elterjedési mintázatai esetében.
506 Kiss 1995, 99, nyomában Daim 2010.
507 Ld. Malešević 2004, 61–76.
A társadalmi hierarchiák kulturális megnyilvánulásának és időbeliségének problémája
A régészeti kultúrában, különösen a sírok temetkezési rítus során manipulált tárgyi hagyaté-kában a bekerülő tárgyak kombinációit számos, kulturális és társadalmi viszonyrendszer mű-ködéséből eredő tényező alakíthatta, amelyek egyben időbeli – történeti – változásoknak is kitettek voltak. A hagyatéknak az elemzés alapját képező térbeli mintázatait így elsődlegesen e szemponthármas együttállása határozza meg.508 Szétválasztásuk részben lehetséges, azonban sikere nagyban függ az alkalmazott módszertől.509
Az avar kor kutatásában rendelkezésre álló statisztikai elemzések a temető és a tárgyi kultúra használatát egyszerre befolyásoló különböző – időrendi, kulturális és társadalmi – tényezőket általában egyetlen mezőben ábrázolva összemosták. E szempontok reflektálatlan keveredésének egyik leglátványosabb példája, amikor Jozef Zábojník a közép avar kori lemezes övveretek nemesfémből és rézötvözetekből készült csoportjait egymást követő horizontokba osztotta.510 Bár a két nyersanyag használatában – korlátozott érvénnyel – valóban tetten érhető egymásutániság a 7. század második felében, a modell mechanikus használatának veszélyeire felhívják a figyelmet a temetőelemzések.511 Mivel a korabeli tárgyhasználat és halotti rítusok nagyrészt ismeretlenek, ebben csak részleges megoldást jelent az adatbázis statisztikai elem-zés előtti, különböző szűréseknek való alávetése (pl. többek között nemi, életkori különbségek figyelembe vétele), amelyek a temetőelemzések sorával szemben mindig egyszerűsítettek, nem veszik figyelembe a mindig jelenlévő egyedi jellegzetességeket, továbbá a nem reprezen-tatívnak tekintett jellemzők kiszűrésével járnak.512 A kutatás sajátos vadhajtása ebben Peter Stadler munkássága: a kutató a „modern” statisztikai módszerekkel szemben már szubjek-tívnek és meghaladottnak tekinti a „hagyományos”, tárgyak (és jelenségek) összehasonlítá-sán alapuló temetőelemzést, amelyben a szerző szerint „oft ein konzeptionelles Vorurteil
Aus-508 A ’material culture patterning’ fogalmához ld. Garrow 2012 és a vitacikkhez kapcsolódó reflexiókat.
509 A közép-európai kutatás ez irányú következetlenségeire felhívja a figyelmet: Curta 2013.
510 Zábojník 1991, az MA I és MA II szakasz elkülönítésének alapjaként határozza meg a modellt.
511 Ld. Szenthe 2012a: Újra megvizsgálva Kovrig Ilona által elemzett alattyáni temető belső rendjét (Kovrig 1963), kitűnik, hogy a szerző által képviselt, dominánsan az időrend által létrehozott rend-szerben megfigyelhetők egyéb, kulturális és társadalmi tényezőkre visszavezethető jellegzetességek.
Ezek elsősorban a temető I. és II. csoportjában feltűnőek, illetve sokrétűek. A temető II. csoportjában eltemetett, ezüstveretes és bronzveretes öves halottak viszonylatában megállapítható volt egy elkülö-nülés, amely – főleg a női sírokkal együttesen értelmezve – nem annyira időrendi, mint inkább kul-turális vagy társadalmi különbségre lenne visszavezethető. A bronzveretes férfiak mellett eltemetett nők közül többen arany fülbevalókat, illetve olyan brossokat viseltek, amelyek innovatív viseletnek látszanak, viszont amelyek nem jellemzők az ezüstveretes – és fegyveres – férfiak körül nyugvó nők egyhangúbb és egyszerűbb tárgyi kultúrájában. Ezt a különbséget egészíti ki az a jelenség, hogy a bronzveretes övű férfiak sírcsoportjaiban olyan népesség nyugszik, amely minden valószínűség sze-rint a temetőt legkorábban használó csoport leszármazottainak tartható. A nemesfémtárgyak sírba kerülése ezúttal a két csoport eltérő öltözködési szokásainak eredményének tűnik. Máshol – például Tiszafüreden vagy a jánoshidai temetőben – az időrendi szempont tűnik dominánsnak.
512 Az „entanglement” komplex módszerének alkalmazása a népvándorlás kori kutatásban ma még vágyálom csupán.
gangspunkt war”.513 A statisztikai vizsgálatot megelőző kategorizálás, az adatbázis változóinak létrehozása, amely a gép által elvégzett összehasonlító munkát lehetővé teszi, ugyancsak embe-ri, kutatói teljesítmény, és mint ilyen, magában rejti a szubjektivitás lehetőségét. A statisztikai
gangspunkt war”.513 A statisztikai vizsgálatot megelőző kategorizálás, az adatbázis változóinak létrehozása, amely a gép által elvégzett összehasonlító munkát lehetővé teszi, ugyancsak embe-ri, kutatói teljesítmény, és mint ilyen, magában rejti a szubjektivitás lehetőségét. A statisztikai