A 17. század végi kolozsvári unitárius nyomda317F*
Vizsgálataim a 16. századi, 17. század eleji protestáns gyülekezeti énekhagyomány szövegváltozataira irányulnak az 1602–1615 között megjelent kolozsvári kiadású unitárius énekeskönyv 118 gyülekezeti énekét alapul véve. A kutatás során szükség-szerű a nyomtatott gyülekezeti énekhagyomány apparátuskészletének – előszavak és ajánlás, szerkezet, címadási szokások, nótajelzések stb. – vizsgálata is, hiszen e külső, ám a nyomtatott hagyományban a szövegekhez szorosan hozzátartozó ap-parátus is fontos információkkal szolgálhat a gyülekezet éneklési szokásainak meg-ismeréséhez, a változási tendenciák feltérképezéséhez. Az énekeskönyvek szerkesz-tőinek önreflexív jellegű318 F1 megnyilvánulásai ugyanis segíthetnek megérteni azt, hogy pontosan milyen céllal, milyen korabeli befogadót megcélozva igyekeztek összeállí-tani a gyűjteményeket.319 F2
Jelen dolgozatban a protestáns gyülekezeti énekeskönyvek előszavai, ajánlásai alapján igyekszem bemutatni, hogy hogyan, milyen eszközökkel, milyen reprezen-tációs célt szolgálhattak a gyülekezeti énekeskönyvek az egyes felekezetek esetében, s ehhez képest milyen tendencia jellemző a 17. századi nyomtatott unitárius ha-gyományra.
A protestáns énekeskönyvek elején jellemzően két ajánlástípus található: egy olyan, amely a kiadást anyagilag vagy technikailag támogató személyhez, személyek-hez szól, illetve egy olyan, amely az olvasóhoz van intézve, s a gyülekezeti énekes-könyv használatával kapcsolatos tudnivalókat, az éneklés, a hálaadás fontosságára való figyelemfelhívásokat tartalmazza.
*A tanulmány az OTKA-K 109227. számú kutatási projektjének támogatásával készült..
1 Az önreflexív műfaji, poétikai, retorikai jellegű, vagy a befogadóra irányuló ilyen, a szövegek apparátuskészletében is megtalálható megnyilvánulások regisztrálása reményeink szerint a 17.
századi magyar vers repertóriumában (RPHA 17) is helyet kap majd, hiszen a verses szövege-ken kívül a szorosan hozzájuk tartozó paratextusok, apparátuskészlet is fontos adatokat szolgál-tathat a 16–17. századi irodalom poétika- és retorikahasználati, értelmezési gyakorlatának meg-ismeréséhez.
2 H.HUBERT Gabriella, A régi magyar gyülekezeti ének, Bp., Universitas, 2004 (Historia Litteraria, 17), 22.
Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2016 (Pázmány Irodalmi Műhely, Lelkiségtörténeti tanulmányok, 12), 133–141.
Reprezentáció szempontjából ezek az ajánlások több funkcióval is bírnak, hi-szen egyrészt reprezentálják az énekeskönyvet használó gyülekezet felé az egyhá-zat, sugallva annak fontosságát, hogy a hívek „aktív” módon vegyenek részt az is-tentiszteleten, s ezért kínálnak számukra kézbe vehető énekgyűjteményt. Másrészt az énekeskönyv-kiadást támogató nemes vagy polgárszemély a támogatással ön-magát is reprezentálja a gyülekezet felé.
Bornemisza Péter 1582-es detrekői énekeskönyv-kiadása, az Énekek három rendbe320F3 előszava és ajánlása jól példázza a reprezentáció-önreprezentáció fontossá-gát: Bornemisza, a szerkesztő Gyarmati Balassa István feleségéhez, Czoron Anná-hoz intézi ajánlását, amelyben hangsúlyozza, hogy az asszony és annak férje indít-tatására készíti el az énekeskönyvet, amelyből az Istent szerető hívek is ugyanolyan haszonnal épülnek, mint a kiadást támogató asszony. Az előszóban Bornemisza többször utal a készülőben lévő (és 1584-ben megjelenő) prédikációs kötetére is,321F4 amelyet Balassa István támogatásával, az ő megrendelésére ír meg, majd ad ki. Ez-által hangsúlyozza viszont, hogy a gyülekezet számára legfontosabbakat, a temp-lomban elhangzó prédikációkat és az azt kísérő gyülekezeti énekeket a házaspár támogatásával tudja a gyülekezet számára elérhetővé tenni.
Az előszók és ajánlások által válik mind az egyházi vezetés, mind a gyülekezet minden tagja, mind a támogató és az előszót író szerkesztő vagy kiadó személy egy kölcsönös reprezentatív folyamat részesévé.
Az unitárius énekeskönyv-kiadások – a hiányos adatok ellenére – úgy tűnik, hogy némileg eltérnek ettől a bevettnek mondható protestáns hagyománytól. A 16. század végi és 17. századi unitárius énekgyűjteményekről sajnos igen kevés adatunk maradt fönn, és a néhány meglévő kötet többsége is csonkapéldány. Mé-gis arra következtethetünk a fennmaradt anyagból, hogy a reprezentációs eszköz-ként szolgáló előszó és ajánlás kevésbé explicit, sőt, kevesebb jelentőséggel bír az unitárius énekeskönyv-kiadásokban, mint a többi felekezetnél.
Ráadásul, ahogyan azt látni fogjuk, a nyomdai költségek viselője a 17. század végére már elsősorban nem az önreprezentáció céljával és/vagy a vallása iránti el-kötelezettségből támogatja az unitárius énekeskönyv-kiadásokat.
Az unitárius énekeskönyveknek három típusát különböztethetjük meg: vannak alapvetően templomi használatra szánt, gyülekezeti énekeskönyvek, vannak
3 BORNEMISZA Péter, Enekec harom rendbe [...], Detrekő, 1582, RMNy 513. Hasonmás kiadása:
BORNEMISZA Péter, Énekek három rendbe, Detrekő 1582, kísérő tanulm. KOVÁCS Sándor Iván, s.
a. r. VARJAS Béla, Bp., Akadémiai, 1964 (Bibliotheca Hungarica Antiqua, 6).
4 BORNEMISZA Péter, Predikatioc, egesz esztendö altal minden vasarnapra rendeltetet euangeliombol […], Detrekő, 1584, RMNy 541.
gánájtatosságot szolgáló, kis alakú ima-énekeskönyvek, és ezektől mindig külön nyomva jelennek meg a halotti énekeskönyvek.
A gyülekezeti énekeskönyvek közül jelenleg úgy tudjuk, hogy az első 1602–
1615 között322F5 jelent meg Kolozsvárt.323F6 Sajnos ennek a kiadásnak csak az elején is, végén is csonka példánya maradt fenn, így nem tudjuk, hogy volt-e előszava. A következő, kibővített gyülekezeti énekeskönyv 1632-ben minden bizonnyal Thor-dai János szerkesztésében324F7 jelent meg Kolozsvárt.325F8 Ebből a kiadásból van olyan példányunk, amely nem csonkult az elején, így egészen biztosan állítható, hogy az 1632-es unitárius gyülekezeti énekeskönyv nem tartalmazott sem ajánlást, sem az olvasóhoz címzett előszót. A következő gyülekezeti énekeskönyv 1697-ben,326F9 a század végén jelenik csupán meg, amelynek az előszava a Kegyes Olvasót szólítja meg, s ajánlást nem tartalmaz. Ennek okairól a későbbiekben még lesz szó. Az ol-vasóhoz címzett előszóban a nevét nem ismertető szerkesztő kitér arra, hogy az idő mostoha volta miatt nem jelenhetett meg az unitárius egyház énekeskönyve, de most pótolja az elmaradást. Ez az előszó a szokásosnak mondható, Szent Pál-tól származó idézeteken keresztül hangsúlyozza az Istenhez éneklés fontosságát.
A halotti, temetési énekeskönyvek megjelenési idejét kikövetkeztethetjük a gyülekezeti- és magánhasználatra szánt énekeskönyvek kiadási éveiből. Ez alapján megállapítható, hogy minden bizonnyal 1602–1615 között adtak ki ilyet, amikor az első gyülekezeti énekeskönyv megjelent, illetve nyoma van az egyháztörténet-ben327F10 egy, az Abrugyi György nyomdájából származó, datálatlan halotti énekes-könyvnek is, amelyet a korabeli másik két típusba tartozó énekeskönyv megjelené-si ideje alapján 1632 és 1635 közé tehetünk.328F11 Mára már csak az 1660-as
5 Isteni dicséretek [...], Kolozsvár, 1602–1615, RMNy 983.
6 Az unitárius egyháztörténet nyomán számos szerző véli azt, hogy már Dávid Ferenc idejében is volt nyomtatott énekeskönyv, ám mivel erre semmiféle bizonyítékunk, konkrét említésünk nincs, így ennek számbavételétől eltekintünk. KÉNOSI TŐZSÉR János,UZONI FOSZTÓ István,Az erdélyi unitárius egyház története, I, ford. MÁRKOS Albert, bev. BALÁZS Mihály, s. a. r. HOFFMANN
Gizella,KOVÁCS Sándor,MOLNÁR B.Lehel, Kolozsvár, 2005, 796. – A Dávid Ferenc korában kiadott énekeskönyvet tartja első kiadásnak szinte minden, a 19. században keletkezett unitárius énekeskönyvekről szóló szakirodalom is, pl.: JAKAB Elek, Adatok énekeskönyveink bibliographiájá-hoz, Magyar Könyvszemle, 1882, 40–71; KANYARÓ Ferenc, A legrégibb unitárius énekeskönyvekről, Magyar Könyvszemle, 1895, 321–332.
7 Régi magyar költők tára XVII. század, 4: Az unitáriusok költészete, s. a. r. STOLL Béla, TARNÓC
Márton, VARGA Imre, Bp., Akadémiai, 1967, 536–538.
8 Isteni ditsiretek, imadságos [...], Kolozsvár, 1632 , RMNy 1541.
9 Isteni dicsiretek, imadsagok […], Kolozsvár, 1697, RMK I. 1503.
10 KÉNOSI TŐZSÉR, UZONI FOSZTÓ, i. m., 696.
11 [ln exequiis defunctorum canendae [...], Kolozsvár, typ. Heltai, 1660 előtt], RMK I. 942/B.
ból329F12 (az eddig egy példányban ismert temetési énekeskönyvnek nemrégiben került elő egy másik, a székelykeresztúri gimnáziumból eltűnt példánya) és az 1697-es,330F13 tehát a gyülekezeti énekeskönyv idejében kiadott halotti énekeskönyvből maradt fönn példány. Ezeknek egyike sem tartalmaz sem ajánlást, sem előszót, annak elle-nére, hogy a nyomtatványok eleje nem csonkult. A temetési énekeskönyvhöz Újfal-vi Imre debreceni református kiadása csatolt előszót,331F14 amelyben ismerteti, hogy mely ének a temetési szertartás melyik részénél, hol használható. Ehhez képest az unitárius halotti énekeskönyvekben – amelyek, meg kell jegyezni, jórészt az Újfalvi-féle kiadás bővített változatai, s az unitárius dogmatikai elveknek megfelelően vál-toztatva közlik a szövegeket – nem találunk előszót, és az énekeket ábécérendben hozzák, így feltehetően már ismerik, mit mikor, hol kell énekelni, s nem szükséges ezt külön ismertetni.
Az unitárius magánhasználati énekeskönyvek egy részéről szintén csak kortárs, vagy későbbi említés, ismertetés alapján vannak adataink. Minden bizonnyal ma-gánhasználatra szánt ima-énekeskönyv lehetett az az 1592 és 1597 között megje-lent nyomtatvány,332F15 amelyről Enyedi György püspök a Conciones333F16 éneklésről szóló részében emlékezik meg az alábbi módon: „Ám mostan a könyvnyomtató egyné-hány szép dicséreteket külön kinyomtatott az imádságokkal együtt, kikkel mostan szoktunk élni.”334F17
Ehhez hasonló a Bornemisza Péter énekeskönyvében, illetve prédikáció-gyűjteményében a két különböző műfajú és funkciójú, de alapvetően a templom-hoz, a gyülekezethez kötött nyomtatványok egymásra utalása, hiszen ezek egymás kiegészítéseként jelentek meg Bornemiszánál. Enyedi éneklésről szóló prédikáció-jának folytatása azonban nem teljesen hozható párhuzamba a Bornemiszánál ol-vasható utalásokkal – például azzal, hogy a használó az egyes prédikációkhoz tar-tozó éneket hol találja meg az énekeskönyvben, illetve a másik kötetben. Enyedi ugyanis a prédikációban az énekeskönyvre való utalását így folytatja:
12 In exequiis defunctorum canendae: Halott Temetéskorra valo Enekek […], Kolozsvár, 1660, RMK I.
956.
13 In exequiis defunctorum […], Kolozsvár, 1697, RMK I. 1504.
14 In exequiis defunctorum: Halott temetéskorra való énekek, Debrecen, Rheda, 1598, RMNy 832.
(Nincs példány). – Keresztyeni enekek […], Debrecen, 1602, RMNy 886/2.
15 Egynehány szép dicséretek és imátságok […], Kolozsvár, Heltai, 1592–1597, RMNy 746. (Példány nem ismert).
16 Az éneklésről szóló prédikációt közli: H.HUBERT,3.jegyzetbeni. m., 379–389.
17A modernizált átírást H.HubertGabriella szövegközlése alapján készítettük. H.HUBERT,3.
jegyzetbeni. m., 388.
Sokan vannak a hallgatók közül, kik írást értnek, egy néhány pénzeket ne szánják, vegyenek benne, és velünk együtt énekeljenek és imádkozzanak az Úrnak, ezt cselekedik másutt is a jól rendelt eklézsiákban, a keresztények ne szégyenljék tanulni és követni a jót.335F18
Ebből az 1590-es évek második feléből származó prédikációból egyrészt azt tud-juk meg, hogy Enyedi jól ismerte a többi felekezet éneklési szokását, másrészt az is kiderül, hogy a nyomtatott isteni dicséreteket „reklámozni”, népszerűsíteni kel-lett a prédikációkban a gyülekezet számára. Ennek az okát érdemes abban keres-nünk, hogy feltehetően ez az első nyomtatott unitárius énekeskönyv, a gyülekezet még nem találkozott eddig ilyennel. Így a Dávid Ferenc idejéből való énekeskönyv feltételezett létezéséhez nem tudunk további adatokat szolgáltatni.
A magánhasználatra szánt énekeskönyveknek 1623-as kiadásáról336F19 is tudunk Várfalvi Nagy Jánostól, ám ez a példány mára elveszett.337F20 Várfalvi ismertetése elő-szót nem említ, ám mivel utal az énekek előtt található három imádságra, majd pontos incipitjegyzéket ad az énekekről, így feltehető, hogy ha a nyomtatvány elő-szóval vagy ajánlással rendelkezett volna, azt is ismerteti, de legalább megemlíti a tanulmányában.
Az RMNy 1615. tételszámú makulatúráról Fekete Csaba mondta ki először, hogy minden bizonnyal a kolozsvári unitárius nyomda terméke, és unitárius ma-gánhasználatra szánt énekeskönyv töredéke lehet.338F21 A makulatúrán található töre-dékes verses szövegeket összevetve az unitárius gyülekezeti és magánhasználati énekeskönyvek szövegváltozataival megállapíthatjuk,339F22 hogy a makulatúrán olvas-ható két ének, az Aki veti segedelmét… (RPHA 0074) és az Adj már csendességet…
(RPHA 2007) szövegváltozatai az unitárius hagyományéval egyeznek meg azokon a pontokon is, ahol a többi protestáns szövegváltozattól az unitárius hagyomány eltér. Ezáltal egészen bizonyosan mondhatjuk, hogy egy 1635-ös unitárius magán-használatra szánt ima-énekeskönyv töredéke az RMNy 1615. tételszámú makula-túra. Az énekek előtt pedig csakúgy, mint ahogyan azt Várfalvi tanulmánya is em-líti az 1623-as kiadásnál, három imádság található, amelyek egy része minden
18 A modernizált átírást H.HubertGabriella szövegközlése alapján készítettük: Uo.
19 Énekeskönyv, Kolozsvár, 1623, RMNy 1290.
20 VÁRFALVI NAGY János, Az unitáriusok énekeskönyveiről, Keresztény Magvető, 1871, 93–126.
21 FEKETE Csaba, A 16–17. század legkisebb imádságos könyve = Régi magyar imakönyvek és imádságok, szerk. BOGÁR Judit, Piliscsaba, PPKE BTK, 2012 (Pázmány Irodalmi Műhely: Lelkiségtörténeti tanulmányok, 3), 91–103.
22 Erről bővebben: HEVESI Andrea, RMNy 1615: Egy unitárius ima-énekeskönyv töredéke a többi 17.
századi unitárius énekeskönyv tükrében, Keresztény Magvető, 2013, 377–390.
bizonnyal Enyedi Györgytől származik. Az imádságok előtt előszó is volt, ezek a lapok a makulatúrán szinte olvashatatlanok. A következőket lehet elolvasni:
De még-is etiam [?] akarom annak [?] jelet mutatni, es ez könyvetsket te Kegyelmeteknek dedicálni, ez vegre: tudván azt hogj az [?] Kegyelmetektöl származot Rajotskák, az idegen helyekre ki terjedvén az Sz. Lélek dajkálko-dásában s[?] lelki eledelt ohaytvan nagy kedvesen veszik elö.
Kiderül tehát, hogy a század legkisebb, 32° méretű, unitárius magánhasználatra szánt énekeskönyvének az unitárius énekeskönyv-kiadási szokástól eltérően volt dedikációja, de nem tudjuk, ki lehetett a címzett. Az bizonyos, hogy a „kegyelme-teknek” nevezett címzett által „idegen helyekre” küldött csoportoknak szánja a szerkesztő az énekeskönyvet. Arra nézvést azonban nincs adatunk, hogy az idegen helyen tartózkodók miért, hová mentek. Elképzelhető, hogy esetleg egy, a peregri-nánsokat támogató személy, illetve a peregrináló diákok a címzett, de az sem lehet kizárt, hogy esetleg a hódoltsági területekre induló unitáriusokat célozza meg az énekeskönyv. A többitől eltérő, kisebb nyomtatvány előállításának is nyílván a praktikum, a könnyű hordozhatóság volt az oka. Az ezt követő, 1700-as kiadású unitárius magánhasználatra szánt ima-énekeskönyv340F23 már nem tartalmaz hasonló dedikációt, sőt, a három imádság sincs már az elején, hanem az ifjúságot tanító öt regula található a kötet élén.
Látható, hogy a protestáns énekeskönyvek, imakönyvek esetében megszokott-nak mondható ajánlás és/vagy előszó, mely a kiadást támogató személyt, a hasz-nálót, az olvasót szólítja meg, az unitárius énekeskönyvekben igen ritkán jelenik meg.
A 17. század végén, a felújított unitárius nyomdában, amelynek Liszkai Mihály volt a nyomdásza, hosszú szünet után ismét kiadták mind a három különböző tí-pusú énekeskönyvüket az unitáriusok, Kmita Andrásné költségével. Mégis, ahogy láttuk, sehol nem találunk dedikációt, köszönő említést Kmitáné anyagi támogatá-sára vonatkozóan: az 1697-es gyülekezeti énekeskönyv, az 1697-es halotti énekes-könyv és az 1700-as magánhasználatra szánt ima-énekesénekes-könyv sem tartalmaz de-dikációt. Perger Péter341F24 és Molnár Dávid342F25 kutatásai azonban a segítségünkre
23 Imadsagos es enekes kézbe hordozo Könyvetske […], Kolozsvár, 1700, RMK I. 1558; Imadsagos Könyvetske […], Kolozsvár, 1700, RMK I. 1559.
24 PERGER Péter, Egy 17. századi nyomdafelszerelés útja Bécstől Kolozsvárig, Magyar Grafika, 52(2008), különszám, 71–75; PERGER Péter, A kolozsvári unitárius egyház nyomdájáról való számvetés = Fata libelli: a nyolcvanéves Borsa Gedeon köszöntésére írták barátai és tanítványai, szerk. P. VÁSÁRHELYI Judit, Bp., Országos Széchényi Könyvtár, 2003, 289–304.
lehetnek abban, hogy megértsük ennek okát. A legújabb kutatásokból ugyanis ki-derül, hogy Kmitáné maga felügyelte a nyomda felállításának, a betűk beszerzésé-nek munkálatait, s a nyomda felállításába is több pénzt fektetett, mint az unitárius egyház. S valóban, az énekeskönyvek címlapjain szerepel is 1697-től, hogy Kmita Andrásné költségével jelentek meg. Köszönet vagy dedikáció azonban nincs, an-nak ellenére, hogy az egyháztörténet-írás Kmitánét mint jámbor özvegyet, az uni-táriusoknak nyomdát adó „böcsületes patróna asszonyt” említi.
A Molnár Dávid által talált, 1697. március 5-ére datált konszenzuális levélből343F26 kiderül ugyanis, hogy Kmitáné adta a nyomdához szükséges pénz nagy részét, ő felügyelte a beszerzést, mi több, a saját házánál állíttatta fel a nyomdát is. A levél alapján úgy tűnik, hogy a „becsületes és buzgó indulatú” Kmita vagy Lengyel An-drásné az unitárius nyomdatermékeket elsősorban befektetésnek szánta, nem a sa-ját, és/vagy a saját felekezete számára készített reprezentációs céloknak rendelte alá. A konszenzuális levélben pont az énekeskönyvekről esik szó az anyagiakat érintő kérdések kapcsán:
Hogy mivel mind számos költsége volna benne az denominált [megneve-zett] böcsületes patróna asszonynak, és több, mint az ekl[ézsi]á[na]k, azért az mostan kinyomtatott másfélezer psaltériumbéli egzemplárok[na]k [pél-dányoknak] az ára, sőt az funebrálisok[na]k is, melyek[ne]k is numerusa [száma] ezerig excrescált [szaporodott], in toto [egészében] az denominált aszszonyra redundáljon [háromoljon] nem abban az költségben, mely va-gyon az tipográfiában, hanem azonkívül egyéb sok expensái [kiadásai]
aránt…344F27
A levél alapján azt mondhatjuk tehát, hogy a század végi unitárius nyomda énekeskönyv-kiadásainak anyagi hátterét biztosító asszony célja a támogatással már nem hasonlítható a 16–17. századi protestáns énekeskönyv-kiadások támoga-tási szokásaihoz és céljaihoz.
Már nem a reprezentáció-önreprezentáció funkciója dominál a támogatásban, hanem az üzleti szempontok, hiszen a kelendő, népszerű énekeskönyvek eladásá-ból származó bevétel lett az, amelyből Kmitáné a nyomdát fenntarthatta, az üzle-tét beindíthatta.
25 A MolnárDávid által talált dokumentumok, illetve annak értelmezése kéziratban van. M OL-NÁR Dávid, Kmita Andrásné, a kolozsvári unitárius egyház nyomdájának felállítója: Adalékok a nyomda történetéhez, kézirat.
26 A levél a kolozsvári Belvárosi Unitárius Egyházközség Levéltárában található.
27 Molnár Dávid átirata, szögletes zárójelben az átíró magyarázataival.
Az unitárius nyomdatörténetben hasonló példával már találkoztunk Heltai Gáspár özvegyénél is, aki férje halála után továbbvitte az üzletet. Heltainé első-sorban széphistóriák és egyéb népszerű világi szövegek kiadásával tartotta fenn a nyomdáját,345F28 míg az özvegy Kmitáné felismerte az egyházi énekeskönyvek népsze-rűségében rejlő lehetőséget, és az unitárius énekeskönyvek kiadásával igyekezett nyomdáját fenntartani.346F29 Ez az üzleti szempontú énekeskönyv-kiadás ekkorra már általánossá vált az evangélikus gyülekezeti nyomtatványok esetében, ám az unitá-rius nyomdában ekkor találkozunk a jelenséggel először.
A protestáns énekeskönyv (és imakönyv) kiadások esetében a 16–17. század-ban megszokott hagyományt, amely során a kiadások anyagi támogatói a dedikáci-óban vagy az előszdedikáci-óban említésre kerülnek, s így részesei lesznek mind az egyházi reprezentációnak, mind saját maguk, illetve a felekezetük reprezentálásában, az unitárius kiadások nem követik. Alig találunk előszót az unitárius énekeskönyv-hagyományban, s a néhány előszó közül csak egyben van dedikáció. A század vé-gére pedig látható, hogy az énekeskönyv-kiadás olyan üzletnek tűnik már, amely-ben nincs szükség külön kihangsúlyozott egyházi reprezentációra, reprezentatív előszóra, hiszen a gyülekezet tagjai számára az énekeskönyv olyan értékkel bír, amelyet nem kell reklámozni. Másfélezer nyomtatott unitárius énekeskönyv és ezer temetési énekeskönyv úgy tűnik, 1697-ben biztos anyagi befektetést jelentett, hiszen a híveknek szükségük volt az énekeskönyvekre.
28 A szórakoztató olvasmányok, így a históriák népszerűségéről és kelendőségéről bővebben:
RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes, Eleink szórakoztató olvasmányairól, Irodalomtörténeti Közlemények, 1980, 650–655.
29 Erre a párhuzamra már Molnár Dávid idézett tanulmánya is felhívja a figyelmet.
Die Relation der kirchlichen Representation und der Selbstrepresentation in den gemeindlichen Gesangbü-chern des 16–17. Jahrhunderts – Ein sonderliches Beispiel: die Druckerei am Ende des 17. Jahrhunderts
Die Relation der kirchlichen Representation und der Selbstrepresentation in den gemeindlichen Gesangbü-chern des 16–17. Jahrhunderts – Ein sonderliches Beispiel: die Druckerei am Ende des 17. Jahrhunderts