Az egyházak szerepe és lehetősége

Csik-Volecz Sándor a Vasárnapi Újságban 1891-ben közölt Szlavóniai magyar községek sorsa a múltban és jelenben című úti beszámolójában szóvá tette, lehet hogy a zágrábi lutheránus esperes kitűnő horvát hazafi , de hogy a magyarokat szereti-e? – az már erősen kérdéses.

Kitűnik ez abból is, hogy olykor-olykor ukázok jönnek az irodájából melyben az esperes az anyakönyvnek horvát nyelven való szerkesztését követeli. A beszámoló szerzője hozzátette:

Szlavóniában emlegetik, hogy idővel az egyházi iskolákba még a horvát nyelv kötelezettségét is be fogják vezetni.⁶⁴⁹ Az ehhez hasonló, szomorú történetek kapcsán írásában szóvá tette, vajon mit tesz az anyaország az elesett Dráván-túli magyarság helyzetének javítása érdeké-ben? Csik-Volecz Sándor bizonyára nem várt választ a kérdésére, a szerkesztőség azonban írása végén kiegészítésképpen közölte Szász Károly Duna-melléki református püspök szigorú tényekre alapozott megjegyzését:

„Magának a Duna-melléki egyházkerületnek – olvasható a rövid válaszban – három, nagy terje-delmű missziótelepe van Szlavónia területén: u. m. 1. Szeliste, Verőcze megyében, gróf Pejacsevics László telepítvénye; itt 2000 forint segéllyel imaházat, iskolát, lelkészlakot építettünk az egyházi közalapból, mely a lelkész fi zetésére évi 500 forintot ad. 2. Banovcze, Szerém megyében, hol 1600 frt. segélyt adott a közalap imaház és iskola építésére, s 1000 forintot fi zet évenként a közalap és az egyházkerület a misszió fenntartására, 150-et a szeretetházra. 3. Beska, Szerém megye péterváradi kerületében a legnagyobb területű misszótelep, Péterváradtól Zimonyig és Mitroviczáig, itt köz-ponti lelkészetre és a vidéki felekezeti iskolákra az egyházkerület évenként 250, a közalap 600 frt.

segélyt ad, amellett tetemes összegekkel segélyezte az egyes iskolák építkezését. A beskai központon rendszeres egyházat (anyaegyházat) szervezett, annak – törvényes úton – aránylagos földbirtokot (35 hold első rangú földet) eszközölt az egyházi hatóság. Sz. K.”⁶⁵⁰

Hogy az érezhetően egyre gyarapodó indulatok ellenére, valaha volt némi tolerancia a szlavó-niai reformátusokkal szemben, az Ágoston Sándor egyik írásból is kiderül. A kórógyi lelkész, a Szlavóniai Magyar Újság lelkes munkatársa, Kulifay Elek 50 éves jubileuma című cikkében

647 A magyar ipar támogatása. Szlavóniai Magyar Újság, 1909. november 21. 1.

648 Sáfrány István: Levél Vrdnikról. Szlavóniai Magyar Újság, 1910. március 6. 2.

649 Csik-Volecz i. m. (2. lj.) 518.

650 Ua.

a tordincei pap alakját idézi meg, nagy-nagy szeretettel és együttérzéssel. Ötven évvel koráb-ban, 1859-ben Szlavóniában még nem volt református missió, csak öt régi református egyház létezett, Kórógy, Szentlászló, Haraszti, Rétfalu, a négy magyar és egy horvát, Tordince. Ab-ban az esztendőben a kórógyi egyház iskolamestert keresett, s egy fi atal pesti papnövendék vállalkozott is rá, hogy három évig vezeti a kórógyi magyar iskolát. Ez a fi atal lelkész Kalifay Elek volt. Kórógy és Tordince egymáshoz közeli, szomszédos községek, s bár Tordincén már 300 éve éltek református vallású horvátok, lelkészük, templomuk azonban soha nem volt, csak kórógyi fi liaként léteztek. A horvát református hívek vasárnap reggel átgyalogoltak Kórógyra, hol a magyar református templomban nekik külön harangjuk volt.

„Ezzel harangoztak először a horvát istentiszteletre – idézte a régi történetet Ágoston Sándor. – A tordincei hívekkel együtt begyülekeztek a kórógyi magyarok is, velük együtt énekelték a horvát zsol-tárokat, s végighallgatták, amint a kórógyi magyar pap horvátul prédikált. A horvát istentisztelet vé-geztével újra harangoztak, s akkor jött az egész tiszta magyar község népe magyar istentiszteletre. Itt már az éneklés is magyarul ment, a prédikáció is, de azért a tordincei horvátok többnyire bent marad-tak, s végig hallgatták azt is. Íme, ilyen testvéri viszony volt ott, ahol a magyarok voltak többségben.”

A magyar reformátusok előnyös helyzetüket nem arra használták fel, hogy a horvát testvé-reiknek a szabad vallásgyakorlatát korlátozzák, hanem ők is elmentek az istentiszteletükre, amelyet az ő kórógyi magyar templomukban a saját magyar papjuk tartott horvát nyelven.⁶⁵¹ Fél évszázad múltán azonban magyarok és horvátok között az egyházak terén is végzetesen elmérgesedtek a viszonyok.

Abban az esztendőben, amelyben Ágoston Sándor a fél évszázaddal korábbi békés viszo-nyokra emlékezett, 1909-ben a horvátországi magyar katolikusok vallásgyakorlását elkese-redett indulatok akadályozták: a horvát katolikus egyház, benne a gyakovári püspökséggel, nem – vagy csak a legritkább esetben – engedélyezte a magyar mise megtartását, a magyar énekek eléneklését, az anyanyelven történő gyónás gyakorlását. Emiatt történhetett, hogy a magyarok többsége áttért a református hitre. 1909-ben a horvát katolikus egyház éppen Strossmayer püspök utódját kereste, s az eszéki hetilap fi gyelmeztetett: a magyar politikának különös fi gyelmet kell fordítania arra, hogy a püspökválasztáskor a mintegy százezer magyar katolikusnak az egyházi érdekei érvényesüljenek. A gyakovári püspöki székbe csak olyan egyházi férfi ú ülhet, „aki tiszteletben tartja híveinek nyelvét, és gondoskodik arról, hogy olyan papjai legyenek, akik szent hivatásukat az apostolokhoz méltóan gyakorolják, s a val-lást el tudják választani a politikai élettől”.⁶⁵² Ekkor bontakozott ki a horvátországi magyar katolikusok mozgalma annak érdekében, hogy Isten házában magyar szónak is szabad legyen elhangoznia.⁶⁵³

Strossmayer utóda, Krapac püspök azonban kinyilvánította, a nyelvhasználat tekintetében elődje példáját fogja követni. Az új püspöknek a magyarok kérését semmibe vevő magatar-tása miatt fellázadtak az ürögi magyarok, körükben mozgalom indult, hogy „tömegesen más vallásra térjenek át, amely módot nyújt nekik arra, hogy az istentiszteletet anyanyelvükön

651 -n. -r. [Ágoston Sándor]: Kulifay Elek 50 éves jubileuma [Tordincei pap]. Szlavóniai Magyar Újság, 1909.

október 10. 2.

652 A gyakovári püspökség kérdése. Szlavóniai Magyar Újság, 1909. július 18. 2.

653 A horvátországi magyar katholikusok mozgalma. Szlavóniai Magyar Újság, 1910. április 17. 1.

hallgathassák”. Mert mit kértek eredetileg az ürögi magyar katolikusok? Egyszer egy évben magyar prédikáció megtartásának engedélyezését. Még azt sem kívánták, hogy a saját papjuk tudjon magyarul, vállalták, hogy a kívánt magyar papot minden alkalommal a saját költsé-gükön hozzák a faluba.⁶⁵⁴

Az 1910-es években ádáz háború, elkeseredett küzdelem dúlt külön-külön a horvátországi evangélikusok és a muraközi katolikusok háza táján. Az indulatok fölkorbácsolásának követ-keztében fölerősödtek a horvátországi evangélikusok elszakadási törekvései.⁶⁵⁵ A Szlavóniai Magyar Újság 1911. március 5-én közölt Muraköz visszacsatolása című tudósításában arról számolt be, hogy Zala vármegye már régen sürgeti a Muraköznek a zágrábi egyházmegyéből való kiválását, és a szombathelyi egyházmegyéhez való csatolását. Régi, harmincöt éves törek-vése ez a zalai katolikusoknak, Zágráb azonban hajthatatlan maradt, s még a királyi rendelet végrehajtását is megakadályozta. A vármegye közgyűlése azonban Árvay Lajos alispán veze-tésével elhatározta, hogy a feliratát újból megismétli, ami persze olaj volt az amúgy is hevesen lángoló tűzre.⁶⁵⁶ Ugyanakkor a hírlap arról is beszámolt, hogy egy horvát nyelvű röpirat arra szólította fel a Horvát-Szlavonországok területén élő protestánsokat, hogy szakadjanak el a magyarországi protestáns egyházaktól, e „soha jól nem lakó farkasoktól”. Legyen a jelsza-vunk: el Magyarországtól, mert tűz és víz soha meg nem fér egymás mellett. Ezzel szemben a cikk írója fi gyelmeztetett: „El kell tiporni csírájában azt a törekvést, mely az utolsó szálat is el akarja szakítani a horvát-szlavónországi reformátusok és az anyaországi egyházak között. Ez többé nem felekezeti, hanem nemzeti kérdés, és ebben nem fogunk megalkudni semmiféle idegen törekvésért, semmiféle békességért.”⁶⁵⁷

Ágoston Sándor református lelkész két írásában is reagált a provokációra: meggondolatlan kezdeményezésnek tekintette, hogy a muraközi katolikusokat elszakítsák a zágrábi püspök-ségtől, a szándékot épp oly hazafi atlan törekvésnek tekinti, mint amilyen hazafi atlan a hor-vát-szlavónországi lutheránusok elszakadási mozgalma.

„Igen, hazafi atlan törekvés – szögezte le a lelkész – úgy horvát, mint magyar szempontból, mert lazítja az uniót, s ez az oka annak, hogy mi reformátusok mindenkor azt mondjuk rá: Soha! Soha!

[…] Valamennyi református egyház nemcsak az evangéliumi igazságoknak, nemcsak a lelkiismereti szabadságnak, hanem a hazafi as érzéseknek is melegágya, s bevehetetlen erős vára. […] Akiben azonban e három ismertetőjel közül csak egyik is hiányzik, az ne nevezze magát protestánsnak, s ne keverje rossz hírbe azokat, akik valóban azok.”⁶⁵⁸

Néhány héttel később szinte megismételte korábban megfogalmazott, határozott véleményét.

Elfogadja, hogy muraközi szempontból volnának helyi előnyei az elszakításnak, de ezzel is-mét elszakadna egy ősi, értékes kötelék, mely a Horvát-Szlavónországokat eddig Magyaror-szághoz fűzte, s ezzel

654 A gyakovári püspök és a magyar hívek. Szlavóniai Magyar Újság, 1910. november 27. 1.

655 Elszakadási törekvések – A horvátországi evangélikusok elszakadási kísérlete. Szlavóniai Magyar Újság, 1909. július 25. 1–2.

656 Muraköz visszacsatolása. Szlavóniai Magyar Újság, 1911. március 5. 2.

657 A protestáns kérdés Horvátországban – Kié lett a vagyon? Szlavóniai Magyar Újság, 1911. április 2. 1–2.

658 Ágoston Sándor: Soha! – A reformátusok válasza. Szlavóniai Magyar Újság, 1911. április 9. 1.

„egyszersmind gyöngülne a még maradók szilárdsága is, mert tudvalevőleg a varrás csak addig erős, míg a végét bontani nem kezdik. Nekünk pedig szlavóniai magyaroknak, ha teljesen beleéljük ma-gunkat helyzetünkbe s teljesen átérezzük azt, hogy mi többé nem szülőföldünk – Zala, Vas, Győr, Veszprém, Somogy, Baranya és Bács megye – hanem lakóföldünk magyarságának érdekeit vagyunk hivatva előmozdítani; föltétlenül a legnagyobb szívóssággal kell ragaszkodnunk az összetartozás minden szálának fönntartásához, így ahhoz is, hogy Muraköz továbbra is a zágrábi érsekséghez tartozzék.”

Rámutatott: másik előnye a jelenlegi állapotnak az, hogy amíg az fennáll, addig a horvátok nem követelhetik a pécsi püspökséghez tartozó szlavóniai egyháznak Djakovárhoz való csa-tolását. Harmadik előnye pedig az, hogy „mi szlavóniai magyarok mindig joggal hivatkozha-tunk azon körülményre, hogy Muraköz róm. kath. horvátjainak horvát nemzetiségű papjai, tanítói vannak, anyanyelvükön gyónhatnak és énekelhetnek, és horvát egyházi beszédeket hallgatnak, ez alapján tehát a szlavóniai róm. kath. magyarok is joggal követelhetik, hogy ugyanezen előnyökben őket is részesítsék, és ne legyenek ők mostohább gyermekei a róm.

kath. egyháznak, mint a muraközi horvátok.”⁶⁵⁹ Minden bizonnyal mérsékelt, kompromisz-szumot kereső meggyőződése ismeretében Ágoston Sándort 1917 nyarán a szlavóniai refor-mátus közösségek püspökévé választották.⁶⁶⁰