A szórvány jelentéstartalmát tekintve akár hungarikumnak is nevezhető. Első ránézésre a
„diaspora” megfelelőjének tűnik (fordításokban sokszor így is szerepel), azonban a magyar szóhasználatban e két fogalom lényegesen eltér egymástól. A szórvány és a diaszpóra szemantikai fejlődéstörténetében, azonosságaiban és különbözőségeiben visszatükröződnek a hazai kisebbségkutatás legfőbb elméleti és módszertani kérdései. Mikor és miért vált külön e két, eredetileg szinonim kifejezés jelentése? Mit jelent az egyik és mit jelent a másik fogalom a magyar szóhasználatban? Hogyan fejeződik ki bennük a migrációs eredet és az őshonosság megkülönböztetése? A következőkben ezekre a kérdésekre keresem a választ, hogy tisztázzam e két szakkifejezés körüli fogalmi zavarokat.
Kezdetben a szórvány – csakúgy, mint a diaszpóra – felekezeti vonatkozású fogalomként terjedt el a magyar köztudatban. Első megjelenése azokban a felmérésekben található, melyek a történeti Magyarország népességének vallási megoszlását voltak hivatottak feltérképezni.22 Jelentéstartalmának etnikai és nemzeti hovatartozásra vonatkozó kibővülése – szintén a diaszpóra szó szemantikai fejlődéséhez hasonlóan – a nemzeti ideológiák elterjedéséhez vezethető vissza. A Habsburg Birodalom egységét veszélyeztető nemzetiségi törekvések felerősödésével, az egymással kibékíthetetlen nyelvi (kisebbségi) és hivatali (birodalmi) nacionalizmusok kialakulásával, valamint a nemzeti hovatartozás kultúrnemzeti megközelítésének elterjedésével együtt a társadalmi berendezkedést vizsgáló kutatások egyre finomabb elméleti és módszertani készlettel törekedtek a térség nemzetiségeinek és etnikumainak földrajzi és demográfiai helyzetét feltárni.23 Ezeknek a kutatásoknak a legfőbb célja az volt, hogy megmutassák, pontosan hol, hányan, milyen arányban és népsűrűségben élnek az egymástól statisztikailag elkülönített etnikai és nemzeti közösségek az országban. Az ezt a célt szolgáló új tudományterületek fejlődésével bővült a nemzetiségi kutatások terminológiája is. Ebben a folyamatban párosult a magyar szórványfogalom jelentése az etnikai és nemzeti szemantikai mezőkkel, míg a görög eredetű diaszpóra kifejezés megmaradt a vallási felekezetek értelmezési körében. Mindezt alátámasztják a XIX–XX. század fordulóján készített tudományos elemzések. Ezek közül példa értékű az a magyar nyelvű tájékoztató, melyet
22 Keményfi Róbert: A többrétegű „szórvány” kifejezés a kisebbségkutatásban. In: Ilyés Zoltán – Papp Richárd (szerk.): Tanulmányok a szórványról. MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Gondolat Kiadó:
Budapest, 2005. 78–90.
23 A „nyelvi nacionalizmus” (linguistic nationalism) és „hivatali nacionalizmus” (official nationalism) fogalmairól lásd Anderson, 2006. Elképzelt közösségek, i.m., különösen itt: 78–98.
22 ban a Miniszterelnöki Hivatal szigorúan bizalmas keretek között továbbított az állami hivatalok vezetőinek, felhíva azok figyelmét a Magyar Királyi Statisztikai Hivatal által akkor készített etnográfiai térképek jelentőségére, melyek a nemzeti hovatartozás és a magyar nyelvismeret térbeli helyzetének megjelenítésére törekedtek. Ebben a tájékoztatóban a szórvány kifejezés már egyértelműen a nemzeti hovatartozásra utal: „A magyar nyelvhatárok, nyelvszigetek és szórványok nemzeti védelmét czélzó helyes nemzeti politikát e térképek nélkül irányitani alig lehetséges, miért is ezeknek kiváló fontosságát külön hangsulyoznom alig szükséges.”24 Az ilyen jellegű térképkészítés eredménye volt többek között gróf Teleki Pál híres Vörös Térképe (Carte Rouge), mely az 1910-es népszámlálási adatok alapján mutatta be Magyarország népességének nemzetiségek szerinti eloszlását.25
Az első világháborút követően, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásával és a trianoni szerződésben rögzített új államhatárok megvonásával a magyar nemzeti kérdés megközelítése, valamint a hazai kisebbségkutatás tematikája gyökeresen megváltozott. Míg a Nagy Háború előtt az ország határain belüli etnikai és nemzeti heterogenitás volt a meghatározó, addig a háború után az ország határain kívülre rekedt magyar közösségek helyzete került a figyelem középpontjába. Ennek következtében a szórvány kifejezés jelentéstartalma is átalakult: a felekezeti/nemzetiségi hovatartozás elvét felváltotta a helyben maradás/migráció elve. „Két módon keletkezik szórvány – írja Nagy Ödön a Hitel 1938. évi 4. számában –. Az egyik az, amikor egy vagy több magyar család telepedik meg idegen nyelvű területen mint napszámos, munkás, iparos, földműves, hivatalnok. A másik mód az, amikor egy történeti magyar település (falu, város, vidék) lassanként annyira elnéptelenedik, hogy szervezetei, intézményei meggyöngülnek vagy megszünnek, s így az ilyen közösség többé nem képes műveltségünk életében számottevő szerepet vinni, később nyelvével együtt faji öntudatát is elveszíti s megindul a beolvadás útján.”26 Napjainkra a szórvány kifejezés jelentése a hazai szakirodalomban ez utóbbi közösségtípus megnevezésére szűkült, tehát a helyben kisebbséggé vált és az asszimiláció, valamint az elvándorlás hatására a tömbszerűségéből fokozatosan vesztő, etnikai és nemzeti közösségek kategorizálására. Ezzel szemben a diaszpóra kifejezést általában a
24 A Miniszterelnöki Hivatal idézett tájékoztatójának teljes szövegét, valamint annak a szórvány kifejezéssel kapcsolatos elemzését lásd Keményfi Róbert: „...A magyar nyelvhatárok, nyelvszigetek és szórványok védelme ügyében...” Dokumentumok a századfordulós magyar nemzetiségi politika térbeli törekvéseiről. In: Kovács Nóra – Osvát Anna – Szarka László (szerk.): Tér és terep III. Akadémiai: Budapest, 2004. 119–131.
25 Gróf Teleki Pál életéről, valamint a Vörös Térkép történetéről és tudományos jelentőségéről lásd Ablonczy Balázs: A miniszterelnök élete és halála – Teleki Pál (1879–1941). Jaffa Kiadó: Budapest, 2018.; Cartledge, Bryan:
Trianon egy angol szemével [2009. ford. Bánki Vera]. Officina Kiadó: Budapest, 2011.; Zeidler Miklós (szerk.):
Trianon. Osiris Kiadó: Budapest, 2008.; Gazsó Dániel: Volt egyszer egy Trianon. Valóság, 2015. 58 (8). 70–88.
26 Nagy Ödön: Szórvány és beolvadás. Hitel, 1938. 4. 257–276, itt: 258.
23 migráció következtében kialakult kisebbségi közösségek megnevezésére használják. Erre a fogalmi megkülönböztetésre Balogh Balázs, Bodó Barna és Ilyés Zoltán is felhívták a figyelmet, annak a 2007-ben megjelent, általuk szerkesztett tanulmánykötetnek az előszavában, mely átfogó ismeretet nyújt a szórványközösségek kutatásának elméleti és gyakorlati kérdéseiről: „A magyar közbeszédben és történeti, néprajzi szakirodalomban a »szórvány«
kifejezést elsősorban a történeti Magyarország a trianoni békeszerződés nyomán utód- és szomszédállamokhoz került részein nem tömbben, többségben, hanem más etnikumú csoportokkal vegyesen, kisebbségben élő magyarok helyzetére alkalmazzuk. Míg a közmegegyezésszerű diaszpóra fogalmában hangsúlyosan jelen van a szétszóratás, a vándorlás, a migráció momentuma, addig a magyar belső használatú »szórvány« fogalomban a maradékjelleg, a »reziduális helyzet«, a regresszió és a veszélyeztetettség szemantikai komponense hangsúlyozódik.”27 Itt fontos megjegyezni, hogy a szórvány és a diaszpóra, vagy tágabb értelemben az őshonos és a migrációs eredetű közösségi kategóriák közötti különbség csak elméletben húzható meg ilyen élesen. A gyakorlatban vannak átfedések és kivételek.
Keményfi Róbert ezt példákkal is igazolta: „Habár »első ránézésre« az autochton (szórvány) – allochton (diaszpóra) felosztás eligazít, sok esetben megkérdőjelezhető ez az elkülönítési elv.
Gondoljunk csak arra, hogy másként szórvány egy mezőségi magyar református, mint egy a XIX. században odatelepült katolikus magyar közösség. De példaként említhetjük a környező országok magyarságának napjainkban zajló elvándorlását/migrációját is, irányuljon az akár az anyaországba, akár Európa más országaiba.”28 Az autochton–allochton dichotómiára, azaz az őshonos és a migrációs eredetű közösségek megkülönböztetésének kérdésére később még visszatérek, most azonban a mai értelemben vett szórvány meghatározásának néhány sarkalatos pontját veszem górcső alá. Kik tartoznak a szórványmagyarság kategóriájába? Hol találhatók és mi jellemző rájuk?
Ilyés Zoltán általános definíciója alapján: „a Kárpát-medencei összmagyar diskurzusban, a tudományos, politikai és laikus nyilvánosságban valamiféle hallgatólagos közmegegyezés szerint minden szórvány, ami nem a tömbmagyarsághoz tartozik […].”29 A szórvány és a tömb
27 Balogh Balázs – Bodó Barna – Ilyés Zoltán (szerk.): Regionális identitás, közösségépítés, szórványgondozás.
Lucidus: Budapest, 2007. 8.; A szórvány fogalmáról lásd még Bodó Barna: Szórvány és nyelvhatár. Lucidus Kiadó: Budapest, 2009.; A szórvány és a diaszpóra szétszórtsági létének sajátosságairól, hasonlóságairól és különbségeiről lásd Cseke Péter (szerk.): Szigetek – Szórványok a Kárpát-medencében és Észak-Amerikában.
Korunk – Komp-Press: Kolozsvár, 2016.
28 Keményfi, 2006. A magyar nemzeti tér megszerkesztése, i.m.
29 Ilyés Zoltán: Szórványkutatás, szórványértelmezés. Megjegyzések a Kárpát-medence szórványközösségeinek társadalomtudományi vizsgálatához. In: Ilyés – Papp (szerk.), 2005. Tanulmányok a szórványról, i.m. 64–77, itt:
64.
24 elkülönítése azonban még az autochton–allochton dichotómiánál is összetettebb elméleti és módszertani problémákat vet fel. A kisebbség–többség fogalompárhoz hasonlóan e két terminus is viszonylagos kapcsolatban áll egymással: a szórvány csak a tömb viszonylatában létezik és fordítva.30 Kérdés azonban, hogy hol húzzuk meg a határt közöttük. Egy őshonosnak titulált kisebbségi közösségen belül hol ér véget a tömb, és hol kezdődik a szórvány? A válaszadást erre a kérdésre több tényező is megnehezíti. Egyrészt az etnikai tömb – mint eredeti vagy ideálisnak tartott állapot – széttöredezettségének, diszperziójának, térbeli keveredettségének, tehát az úgynevezett szórványosodás folyamatának a megítélése az idők során érzelmi telítettséggel párosult. A magyar belső használatú szórvány fogalomban ezért vált meghatározóvá a maradékjelleg, a reziduális helyzet, a regresszió és a veszélyeztetettség szemantikai komponense, mint arra Balog, Bodó és Ilyés fentebb idézett bevezető tanulmányukban felhívták a figyelmet. Másrészt a szórvány meghatározását tovább nehezíti az a tény, hogy e fogalmat igen eltérő kulturális és szociális helyzetű csoportok megnevezésére használják. Erre a jelentésbeli heterogenitásra hívják fel a figyelmet a különféle tipológiák, mint Ilyés Zoltán dichotomikus ellentétpárjai: a rurális (falusias) vs. urbánus (városias); valamint az epifánikus (önreprezentáló) vs. rejtőzködő szórványtípusok.31 Ezen kívül további megkülönböztetésre ad okot a tömbhöz viszonyított térbeli elhelyezkedés, a nyelvhasználat, a többségi társadalommal való viszony, a gazdasági helyzet és más, hasonló jellegű, kvalitatív tulajdonság.
A szórvány kvantitatív meghatározása szintén problémás. A szórványközösségek létszámának és kiterjedtségének megállapításáról nem alakult ki tudományos konszenzus. Az erre vonatkozó adatok jelentősen eltérnek egymástól az alkalmazott módszerek függvényében. Ennek illusztrálására Tátrai Patrik a Kárpát-medencei magyar szórványok településszerkezetét és demográfiai jellemzőit átfogóan ismertető tanulmányában kétféle számításra hívta fel a figyelmet.32 Az egyik az ún. demográfiai megközelítés, amely a kisebbség össznépességen belüli arányát veszi alapul az adott közigazgatási szinten. Ezt az elvet követve általában 20%-os küszöbhatárral szoktak számolni, mely a legtöbb szomszéd20%-os országban a kisebbségi jogok
30 A kisebbséget Thomas Hylland Eriksen definiálta a többség viszonylatában, felhíva a figyelmet arra, hogy ezek a kategóriák elsősorban nem az önbesoroláson, hanem a megfelelő rendszerhatárokon múlnak. Mivel ezek a rendszerhatárok napjainkban csaknem kivétel nélkül államhatárok is egyben, ezért a kisebbség–többség viszony megváltozik, valahányszor az államhatárok átrajzolódnak. Eriksen, Thomas Hylland: Etnicitás és nacionalizmus.
Antropológiai megközelítések [1993. ford. Becze Szabolcs et al.]. Gondolat Kiadó – PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék: Budapest – Pécs, 2008.
31 Ilyés, 2005. Szórványkutatás, i.m.
32 Tátrai Patrik: A Kárpát-medencei magyar szórványok településszerkezete és főbb demográfiai jellemzői.
Kisebbségi szemle, 2017. 2 (1). 7–31.
25 érvényesüléséhez szükséges minimum arányértéket jelenti. A másik módszer az ún. területi megközelítés, melynek értelmében szórványmagyarnak számítanak mindazok, akik a területileg egybefüggő, többnyire magyar többségű településekből álló ún. tömbökön kívül élnek. A két megközelítés jelentősen eltérő eredményekre vezet: míg az előbbivel számolva a szórványban élő magyarok összlétszáma nem éri el a 400 ezer főt sem,33 az utóbbi módszert követve meghaladja még a 600 ezer főt is. Az eltérés annak köszönhető, hogy a területi megközelítést alkalmazva olyan települések is bekerülnek a számításba, ahol a magyarok összlakossághoz viszonyított aránya meghaladja a 20%-ot.
Összegezve tehát a szórványnak nincsen egyetlen általános meghatározása. Ez azonban nem ritka jelenség a társadalomtudományok területén. Az antropológusoknak sincsen egyetemes definíciója a kultúra fogalmáról; a szociológusoknak a társadalomról; a nacionalizmuskutatóknak a nemzetről. Hasonló a helyzet a szórványkutatás és a diaszpórakutatás területén is. Részben ennek köszönhető, hogy a tágabb értelemben vett kisebbségkutatásban a figyelem egyre inkább a statikus jelenségekről a társadalmi folyamatokra irányul. Így a szórvány kvalitatív és kvantitatív meghatározása mellett egyre nagyobb jelentőséget kap a szórványosodás folyamata, mely leginkább a kulturális asszimilációban és a migrációban ragadható meg. Itt fontos hangsúlyozni, hogy a szórvány veszteségolvasata hamis képet adhat ezekről a társadalmi folyamatokról. A normatív megközelítés következtében könnyen elhomályosodnak a különbségek az erőszakos és a természetes beolvadás, illetve elvándorlás között.