Egy migrációs eredetű közösség diaszpórává válásához a társadalmi integráció mellett elengedhetetlen a kulturális asszimiláció elkerülése, azaz a kulturális másság megőrzése a
55 Esman, Milton J.: Definition and Classes of Diaspora. In: Ugyanő: Diasporas in the Contemporary World.
Polity: Cambridge – Malden, 2009. 13–21.; Bruneau, Michel: Diasporas, Transnational Spaces and Communities.
In: Bauböck, Rainer – Faist, Thomas (eds.): Diaspora and Transnationalism: Concepts, Theories and Methods.
Amsterdam University Press: Amsterdam, 2010. 35–50.
35 befogadó ország többségi társadalmaival szemben. Ez nem azt jelenti, hogy a diaszpóraközösségek belső kulturális sajátosságai téren és időn kívül, változatlanul fennmaradnak – ami ellent is mondana a kultúra dinamikusan változó természetének –, hanem azt, hogy a kulturális másság alapját képező etnikai határok egy adott diaszpóraközösség és az azt körülvevő társadalmi környezet között tartóssá válnak. Az ebben az értelemben használt etnikai határ fogalmának elméleti alapjait Fredrik Barth kulturális antropológus dolgozta ki. Ő volt az első, aki az etnicitás lényegi megnyilvánulásait nem a változatlannak vélt kulturális sajátosságokban (cultural stuff – amit „kulturális tartalomnak” vagy „kulturális anyagnak” is szoktak fordítani) látta, hanem a különböző etnikumokhoz tartozók találkozásaiban, interakcióiban, melynek során, a kontextusnak megfelelően bizonyos kulturális jellemzők kifejezésre jutnak. „Ebből a nézőpontból – írja Barth 1969-ben megjelent könyvében – a kutatás középpontjába a csoportot meghatározó etnikai határ kerül, és nem az általa körülzárt kulturális sajátosságok.”56 Az etnikai határok átjárhatóságuk ellenére tartósabbnak bizonyulnak, mint a kulturális sajátosságok, melyek – kiváltképp a diaszpóraközösségek esetében – a környezeti hatások és a más kultúrákkal való találkozások következtében folyamatosan változnak.
Az etnikai határmegtartás (boundary-maintenance) elsősorban nem egyénileg, hanem közösségileg, intézményes keretek között valósul meg. A diaszpóra szervezeti életének sokrétűsége újabb lehetőséget nyújt a tipologizálásra. E tekintetben a csoportosítás talán leggyakoribb kritériuma a diaszpóraszervezetek alapításának időpontja, mely legtöbbször meghatározza az adott szervezet orientáltságát és céljait is, kiváltképp, ha alapítói politikai okok miatt kényszerültek külföldre. A magyar diaszpóra esetében a tipologizálásnak ezt a formáját jelenítik meg az olyan kifejezések, mint az „öreg amerikások szervezetei”, az „’56-osok szervezetei” vagy az „új magyarok szervezetei”. Ezekkel a kifejezésekkel szinte az összes olyan településen találkozhatunk, ahol léteznek nagy múltú magyar diaszpóraszervezetek, különösen az Amerikai Egyesült Államok területén, de Nyugat-Európában, Dél-Amerikában és Ausztráliában is. Ez a besorolás, gyakori előfordulása ellenére azonban idővel elavulttá válik
56 Saját fordítás, a következő angol nyelvű tanulmányszöveg alapján: „The critical focus of investigation from this point of view becomes the ethnic boundary that defines the group, not the cultural stuff that it encloses.” Barth, Fredrik (ed.): Ethnic Groups and Boundaries: The Social Organization of Cultural Difference.
Universitetsforlaget: Oslo, 1969. 15.; Az etnikai határok keletkezéséről és megtartásáról lásd még Wimmer, Andreas: Elementary Strategies of Ethnic Boundary Making. Ethnic and Racial Studies, 2008. 31 (6). 1025–1055.;
Ugyanő: The Making and Unmaking of Ethnic Boundaries: A Multilevel Process Theory. American Journal of Sociology, 2008. 113 (4). 970–1022.; Ugyanő: Ethnic Boundary Making: Institutions, Power, Networks. Oxford University Press: Oxford, 2013.; Ugyanő: Nation Building: Why Some Countries Come Together While Others Fall Apart. Princeton University Press: Princeton, 2018.
36 és jelentését veszti. A politikai érdekek mentén alapított diaszpóraszervezetek idővel megszűnnek, vagy a fiatalabb generáció megszólítása érdekében átalakulnak, esetleg más, korábban ellenségnek vagy riválisnak tartott szervezetekkel egyesülnek. A tipologizálásnak egy másik, szintén gyakran előforduló formája, a diaszpóraszervezetek tevékenység szerinti megkülönböztetése. Ennek értelmében beszélhetünk politikai, kulturális, oktatási, egyházi orientáltságú, valamint a cserkészethez, illetve különböző szakmákhoz kötődő intézményekről.
A valósághoz azonban közelebb állnak azok a tipológiák, melyeket több szempont együttes figyelembevételével alkottak meg. Ide sorolható Papp Z. Attila kutatótársaival együtt kidolgozott diaszpóraszervezeti tipológiája, melyet az Amerikai Egyesült Államokban működő magyar szervezetek csoportosítására hoztak létre a 2000-es években. A modell két kritériumrendszert ötvöz: egyrészt a szervezetek hatáskörét (helyi vs. országos), másrészt a többségi társadalmakkal való viszonyát (etnikailag zárt vs. etnikailag nyitott). Ezek együttes figyelembevételével négy szervezeti ideáltípust azonosítottak be a szerzők, melyeket egy koordináta-rendszerben ábrázoltak, így érzékeltetve a két variáns egymáshoz viszonyított arányából adódó egyes típusok sokrétű és szerteágazó mivoltát (lásd 2. ábra).
2. ábra: A diaszpóraszervezetek ideáltípusai57
Ez az összetett tipológia rávilágít a diaszpóraközösségek intézményrendszerének legfőbb vonásaira, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden konkrét eset értelmezéséhez, általánosan
57 Forrás: saját készítés Papp Z. Attila (szerk.): Beszédből világ – Elemzések, adatok amerikai magyarokról.
Magyar Külügyi Intézet: Budapest, 2008. 401. oldalon megjelenő ábra alapján.
37 és egyetemesen alkalmazható. A diaszpóraszervezetek nem írhatók le egyszerűen azáltal, hogy helyüket a 2. ábrán meghatározzuk, egyik vagy másik típusba besoroljuk. Ahogyan arra Papp Z. Attila is felhívta a figyelmet: „Az ideáltípusok tiszta formában ritkán léteznek a valóságban, a valós szervezetek vélhetően több típus tulajdonságait is tartalmazzák […].”58 Ráadásul, még ha egy adott szervezet jellemzői alapján illeszkedik is az egyik típushoz, idővel megváltozhat, és egy másik típus jellegét öltheti fel.
Az etnikai határok intézményesülése csakúgy, mint a társadalmi integráció folyamata nem egyik napról a másikra történik. Hosszabb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy migrációs eredetű közösségről kiderüljön, vajon képes-e az őt körülvevő társadalomba beilleszkedni, valamint a megkülönböztetett etnikumként való létezés vágyát egyik generációról a másikra továbbadni. Mindez rávilágít a diaszpóra egyik legmeghatározóbb kritériumára, az időre. A diaszpóralét lényegében egy hosszú távú, longue durée jelenség, melyet az „idegenben élés”
tartóssága jellemez.59