7. Levonható és levonhatatlan következtetések
7.2. Együtt élő nyelvek
Az előbbiekben kizárólag pár különbséget villantottam fel. Akkor mégis miben érdekes az amerikai latínók nyelvi helyzete egy európai kutató számára?
Az Egyesült Államokban sok nyelv van jelen, és ezek eltérő időpontban alakultak ki vagy jelentek meg az észak-amerikai kontinensen. A tudomány ennek megfelelően rendszerezi ezeket. A korábbi fejezetekben említett három körből az őshonos nyelvek azok, amelyek organikusan fejlődtek az
észak-ame-rikai kontinensen. (Nem így a gyarmatok és a bevándorlók nyelvei.) Ezek a bennszülött indián nyelvek, amelyek mára a kihalás (eltűnés) szélére sodródtak, annyiban hasonlítanak az európai kisebbségi nyelvekre, hogy azok is nagy múltú, sokszor kis számban és elszigetelten beszélt nyelvek. Az Európai Unió is próbálkozott az egyre kevésbé használt nyelvek megmentésével,347 azonban korántsem érezhető Európában olyan kormányzati elhivatottság eziránt, mint amilyenek az Egyesült Államokban az indián nyelvek és nyelvjárások megőr-zése iránt tett erőfeszítések. Az összes nyelvjogi és nyelvvédelmi intézkedésből egyedül az őshonos indián nyelvek tekintetében következetes az amerikai jog:
magas szinten deklarálja és ezzel együtt alacsonyabb végrehajtási szinten konk-retizálja a nyelvek védelmét. Minden más nyelv tekintetében sokkal inkább a praktikus szempontok ösztönözték a jogalkotást, mint például a társadalmi integráció, a demokratikus intézményrendszer működtetése vagy a gazdasági érdekek – semmint a nyelvek konkrét védelme.
Ebből is látszik, hogy az amerikai jog megkülönbözteti a „védett nyelv” és a más „kisebbségi nyelv”, vagy ahogy korábban láttuk „származási nyelv ” (Heritage Language ) kategóriáját. Erősebb védelmet biztosít az indián nyelvek-nek, mindemellett észszerűen kezeli az angolon kívüli más nyelvek jelenlétét is.
Úgy is mondhatjuk, hogy „reagál” az angolon kívüli egyéb nyelvekre. A két kört nem egy éles határ választja el, hanem jelentős átfedések vannak a szabályozás-ban. Kutatásom során mégis megbizonyosodtam arról, hogy az amerikai jog jól és rugalmasan kezeli a különbséget az őshonos törzsek nyelveinek megmentése és a latínók spanyol nyelvi igényei között.
A latínók nyelvhasználatának szabályozását főleg az adminisztratív joganyag-ban, azaz a kormányzáshoz kapcsolható alacsonyabb szintű szabályozásban ta-láltam. Ez azt sugallja, hogy a spanyol nyelvhasználat kezelése a közigazgatási szervek (főleg az úgynevezett agencyk) oldaláról vizsgálható. Láthatóvá vált számomra az is, hogy a spanyol nyelv és a bevándorlók nyelveinek szabályozása elsősorban a kisebbségi csoport megfelelő integrációját szolgálja.
Az európai és az amerikai nyelvi jogok összehasonlíthatóságának vagy összehasonlíthatatlanságának vizsgálatakor vettem észre a kisebbségi nyelvek szabályozásának egy új megközelítését, amelyet az „együtt élő nyelvek jogá-nak” neveztem el. Ez lehet egy olyan közös pont, amely a nyelvjogi szabályokat összehasonlíthatóvá teszi és egyúttal túlmutat a nyelvi jogok hagyományos
347 European Bureau for Lesser-Used Languages (EBLUL) 1982–2010. Bár ez a hálózat már megszűnt és helyébe olyan együttműködés lépett életbe, mint a European Language Equality Network (ELEN), a működéséről összefoglalót a Flachbarth-blogon találunk, https://
fl achbarth.blogspot.com/2014/03/eblul-mint-informacios-halozat.html
megközelítésén, hiszen nem egy jogterületről van szó, hanem inkább egy sza-bályozási módszerről, amely különböző megközelítéseket ötvöz.
Anélkül, hogy részletesen kifejteném az együtt élő nyelvek jogának elmé-letét, hiszen az nagyon elterelné fi gyelmünket e könyv tárgyáról, annak csak egyes összetevőit mutatom be röviden.
Bármely országban előforduló nyelvekre (kisebbségi nyelvekre) olyan adottságként tekintek, amely ténykérdés. A kisebbségi nyelv létezését nem a jog, hanem az a tény igazolja, hogy egy pontosan mérhető, kimutatható és defi niálható közösség beszél egy nyelvet. A nyelvnek is és a kisebbségnek is vannak olyan objektív ismérvei, amelyek mérhetőek. A jogi védelemnek tehát ahhoz kell igazodnia, hogy ez a nem domináns helyzetben lévő nyelv milyen földrajzi, társadalmi, történelmi és más adottságokkal rendelkezik. Ezeket az adottságokat pontosan ismernie kell az államnak ahhoz, hogy a domináns és a nem domináns nyelvek közötti békés együttélés körülményeit jól meg tudja határozni, hiszen az erős társadalmi kohézió minden állam jól felfogott érdeke.
Az együttélést elősegítő szabályozás a nyelvre mint erőforrásra tekint és nem mint problémára. Ez természetesen összefüggésben van a kultúrák kölcsönös elismerésével is.
A kisebbségi nyelv tényszerűségéhez vagy objektív ismérveihez kapcsolódik az is, hogy bár az USA és tagállamai térben és időben többször is próbálkoztak erős angolosítással – ahogy e könyvben be is mutattam – az élő nyelvvel szem-ben azonban minden ilyen módszer hatástalan maradt. Amelyik nyelvet akarják beszélni, azt fogják is. Ezt alátámasztják az európai kisebbségi nyelvek példái is (mint a fríz, a breton vagy éppen a diktatúra idejében a közép- és kelet-európai kisebbségi nyelvek).
A jó nyelvjogi szabályozás megalkotásához több faktort is vizsgálni kell.
Egyrészt az anyanyelv használatára tekintehetünk emberi jogi kérdésként.
Ennek keretében vizsgáljuk a nyelv emberi jogi státuszát, kapcsolatát más alap-jogokkal.348 A nemzetközi jog által meghatározott és a nyelv védelmét biztosító nemzetközi jogi keretek fontosak egy állam nyelvvédelmi rendszerének meg-határozásához, azonban – mint az Egyesült Államok példáján is látjuk – nem kizárólagosan ez a döntő. Európa országai különleges helyzetben vannak abból a szempontból, hogy a Nyelvi Charta különleges védelmet nyújt a regionális vagy kisebbségi nyelveknek, amely követhetőbbé teszi a nyelvvédelmi rendszereket.
348 Skutnabb-Kangas tovább is megy, amikor kimondja, hogy megkülönböztethetők „belső”
(core) alapvető és külső nyelvi emberi jogok, valamint kiemeli a nyelvi jogok kollekív jogi jellemzőit is. S -K i. m. 238–240.
A nyelv biztonságpolitikai kérdésként is felmerül. Nem kell messzebbre tekinteni, mint a 2014–2015-ös ukrán események, ahol a politikai instabilitást végső soron a nyelvi feszültségek eredményezték.349 A XX. században a klasz-szikus „nagy” európai autonómiák többségében biztonságpolitikai faktor is felmerült egy-egy robbantás vagy más agresszív cselekmény miatt: Dél-Tirol, Aland, Baszkföld esetében például, hogy csak a legismertebbeket említsem.
A nyelv a demokratikus intézményrendszer működésében is fontos faktor lehet. Erre a legjobb példa az ebben a könyvben elemzett választójogi szabályok és a nyelv kapcsolata lehet.
Végül ez utóbbival kapcsolódik össze a kormányzás során használt nyelv kérdése. Annak érdekében, hogy egy állam megfelelő, megbízható és hatékony kormányzást tudjon biztosítani, a területén élő nyelvek sajátosságaival tisztában kell legyen. A kormányzás célja a lakosság és az ország működésének biztosí-tása,350 amely éppen az előbbi tényszerű adottságok folytán kapcsolatban áll az állampolgárok által beszélt nyelvvel is.
Összességében a nyelvek békés egymás mellett élését szabályozó jognak a fenti négy faktort kell fi gyelembe vennie. Véleményem szerint akkor hatékony és megfelelő egy nyelvjogi szabályozás, ha az azt a célt szolgálja, hogy a ki-sebbségi nyelvet beszélő személyek jogaikat úgy gyakorolhassák és kötelezett-ségeiket úgy teljesíthessék, mint azt a domináns nyelvet beszélő állampolgárok tehetik, és részt tudjanak venni a demokratikus intézmények működtetésében is – nyelvük és kultúrájuk megőrzése mellett.