5. Szövetségi jog
5.1. A szövetségi állam viszonya a kisebbségi nyelvhez
Az előző fejezetekben láthattuk azt, hogy az angol nyelv – még ha nem is egyedüli tényezőként, de – szorosan kapcsolódik az amerikai identitáshoz. A történelem különböző zivataros időszakaiban a társadalmi feszültségek nagy része nyelvi összeütközésekben csapódott le az elmúlt évszázadokban. Ez ter-mészetesen összefüggésben van azzal is, hogy az Egyesült Államok valóban a
„bevándorlók állama”. A világ különböző országaiból az évszázadok során ide áramló emberek hol jobban, hol kevésbé őrizték meg a származási országok különböző tradícióit. Ez természetesen a nyelvre ugyanúgy vonatkozik, mint a gasztronómiai, zenei, irodalmi vagy más kulturális hagyományokra.
Deborah J. Schildkraut, a Princeton Egyetem kutatója egy egész mono-gráfi át szentelt egy olyan kutatásnak, amely az amerikai identitás különböző kapcsolódó pontjait kutatta.166 Négy csoportot állított föl vizsgálatában, akiket kérdőíves módszerrel kérdezett és mért. A liberális, a polgári republikánus, az etno-kulturális és az inkorporatista csoportok mentén folytatta a vizsgálatát. A négy csoportból az első kettő természetesen az amerikai hagyományos politikai berendezkedésre refl ektál, az utóbbi kettő viszont új, szociológiai kategória. Az etno-kulturális csoport jellemzője az erős egynyelvűség és szigorúan vett „ame-rikai identitás”. Ezzel szemben a másik csoport Amerikára mint a bevándorlók államára tekint – természetesen az olvasztótégely elmélettől a már korábban említett salátástálig különböző skálán.
Kutatásának egyik legérdekesebb megállapítása, hogy az amerikai társada-lom közel sem egységes a különböző nyelvek használatának megítélésében.
Ha a hivatalos nyelv kérdését tekintjük, bármelyik csoport válaszát összevetve az amerikai társadalom inkább nem fogadja el a többnyelvűséget.167 A magát liberálisnak tartó csoport többnyire elismeri a szólásszabadság alapján való
166 Különösen az összefoglaló 8. fejezetet ld. S i. m. 193–206.
167 Uo. 133.
többnyelvű önkifejezést, azonban ezt mint egyéni jog fogalmazza meg. A polgári republikánus csoport ezzel szemben inkább az angolosítás és az egy-nyelvűség oldalára helyezkedik. Mindezt különösen helyi szintű szabályozással látják rendezhetőnek. Ebből rögtön következtethetünk arra, hogy szövetségi szintű szabályozást miért is nem támogatják hosszú évtizedek óta a republi-kánusok (sem). A republikánus csoport a kutatásban többször kifejezte, hogy az Egyesült Államokban a „diverzitás túl sok” – annak ellenére, hogy ez az ország legfőbb karaktere –, amely a társadalmi kohéziót gyakran meg tudja bontani. Schildkraut az etno-kulturális csoportot mára csökkenő méretűnek találja. Ebből a csoportból sokan még a mai napig sem ismerik el a kisebbsége-ket igazi amerikainak. Sőt, ez az a csoport, amely szerint csak az angol nyelv az „igazán amerikai”.168 Végezetül az inkorporatista csoport tagjai azok, akik leginkább elismerik a társadalmi különbözőségeket. Itt mutatták ki az ELA legalacsonyabb támogatottságát, azonban alternatív javaslatokat ez a csoport nem tudott megfogalmazni.
Számunkra talán a legfontosabb tanulsága a kutatásnak, hogy a hivatalos angol elismerése és támogatottsága vagy éppen elvetése egyáltalán nem egyér-telmű az amerikai társadalomban, a téma viszont különösen fontos. Hasonlóan érdekes megállapítás az is, hogy e kérdésről a társadalom legkülönbözőbb csoportjai különböző érvelés mentén hogyan tudnak azonos eredményre jutni.
Jó példa erre az egynyelvű szavazólapok értékelése. A kutató kimutatta, hogy a liberális csoport gazdaságossági szempontok alapján támogatja az egynyelvűsé-get, míg ugyanerre az eredményre a polgári republikánus csoport a társadalom egysége és a kommunikáció gördülékenysége folytán jutott.169 Érdekes továbbá az is, hogy a liberális csoport nagy része számára még mindig nem egyértelmű, hogy világnézetük nem egyedülálló az Egyesült Államokban, hanem osztozik a polgári republikánus felfogással.170 Schildkraut végül arra a következtetésre jut, hogy az USA-ban nem egynemű (single), hanem összetett (multiple) identitás honosodott meg.171
A nyelvi jogok társadalmi elismertetése nem egyszerű feladat tehát az Egyesült Államokban. Nem véletlen, hogy a jogi dokumentumok a nyelvhasz-nálatot nem is emberi jogi kérdésként kezelik. A kérdés akkor az, hogy miként
168 Uo. 147–148.
169 Uo. 156–160.
170 Uo. 194.
171 Uo. 198.
kezelhető a létező nyelvhasználati kérdés. Hogyan kell egyáltalán a nyelvhasz-nálati igényekhez viszonyulni?
Az eddigi munkáim során azt fi gyeltem meg, hogy maga a szövetségi állam is keresi ezekre a kérdésekre a választ.
Az egyik lehetséges megoldás az lenne, hogy a szövetség hallgat és a felmerü-lő nyelvhasználati kérdéseket tagállami szinten próbálják rendezni. Ez azonban további társadalmi feszültségeket szülhet és tagállamok közötti egyenlőtlenség-hez is vezethet. A tagállamok közötti földrajzi (partmenti/ország közepén fekvő;
északi/déli), történelmi (a polgárháború két oldalán álló államok), gazdasági (erősebb/gyengébb), politikai (liberális/republikánus), kisebbségpolitikai (sok a latínó vagy kevés) különbségeket azonban tovább élezné, ha a szövetség ebben az érzékeny kérdésben nem nyilvánul meg semmilyen módon.
Másik megoldás viszont az, hogy a szövetség azokban a kérdésekben, ame-lyek közvetlenül érintettek a nyelvhasználattal, minimális nyelvi szabályozást
„belerejt” a jogi környezetbe.
Végülis ez utóbbi megoldást választotta az USA.
Peter M. Tiersma, a Los Angeles-i Loyola Egyetem egykori kutatója a köz-szolgáltatások közül három olyan kört emel ki, amely meghatározó a nyelvi csoportok számára.172 Véleménye szerint a tagállamok elég kevés kétnyelvű közszolgáltatást nyújtanak. Van viszont egy olyan kör, amelyben a szövetségi hatáskörök befogadóbbak más nyelvek (különösen a spanyol) iránt azért, hogy azokat az állampolgárok könnyebben igénybe vehessék. A három legelter-jedtebb kétnyelvű elemeket is tartalmazó közszolgáltatás vagy állami feladat a közoktatás, a közegészségügy (szociális igazgatás), valamint a választójog (kétnyelvű szavazólapok).
Valóban mindösszesen ennyi lenne a kétnyelvű – pontosabban az angoltól eltérő nyelvű nyelvhasználat lehetősége? Az első személyes tapasztalatom, amely elgondolkoztatott azon, hogy ennél talán mégiscsak összetettebb az an-golon kívüli más nyelvekhez való hozzáférés az Egyesült Államokban, a saját társadalombiztosítási azonosítóm hivatalos eljárása. Ohio állam fővárosában, Columbusban a szövetségi államigazgatási hatóság irodájába voltam hivatalos, miután az ügyintézéshez előzetes feltételként szám szerint szinte meghatároz-hatatlan mennyiségű űrlapot kitöltöttem. A hivatali helyiség, amely funkciójá-ban hasonlított egy magyar Kormányablak front offi ce-ához, a beléptetéstől a tájékoztatásig minden elemében kétnyelvű volt.
172 T i. m. 255–257.
A hatósági eljárás során azonban nemcsak a tájékoztató feliratok voltak angol és spanyol nyelvűek, hanem a kérelemként funkcionáló űrlap is. A hatósági eljárás megindításához tehát egy spanyol ajkúnak a szövetségi hivatalban tulaj-donképpen angol nyelvtudásra szinte nincs is szüksége. Ezek szerint az állam működésében is garantált – legalább alapszinten – a kisebbségi nyelv használata.
Ez a személyes tapasztalat ösztönzött arra, hogy megpróbáljam feltérképezni a spanyol nyelv használatának különböző szabályozási csomópontjait.