A hamvasztás leírása így folytatódik:
A hevítéstől a nagyszent testének felhámjából, bőréből, húsából, inából és nedveiből nem lett sem hamu, sem por, csak a maradványok maradtak. Mint ahogyan a hevített vajból vagy olajból sem lesz sem hamu, sem por. […]
Miután a test elégett, a levegőben vízsugarak jelentek meg, és oltani kezd-ték a nagyszent máglyáját. […] Akkor a kuszinárái mallák a tanácskozás
5 tailadroṇyām athāmātyāḥ saṃveśya jagatīpatim | rājñaḥ sarvāṇy athādiṣṭāś cakruḥ karmāṇy anantaram ||
na tu saṃkalanaṃ rājño vinā putreṇa mantriṇaḥ | sarvajñāḥ kartum īṣus te tato rakṣanti bhūmipam || taila-droṇyāṃ tu sacivaiḥ śāyitaṃ taṃ narādhipam | (Rāmāyaṇa 2, 60, 12–14b)
6 gaccha saumya dvijaśreṣṭhaṃ samāśvāsaya lakṣmaṇa | bālasya ca śarīraṃ tat tailadroṇyāṃ nidhāpaya ||
gandhaiś ca paramodārais tailaiś ca susugandhibhiḥ | yathā na kṣīyate bālas tathā saumya vidhīyatām || yathā śarīre bālasya guptasyākliṣṭakarmaṇaḥ | vipattiḥ paribhedo vā bhaven na ca tathā kuru || (Rāmāyaṇa 7, 66, 2–4)
Íjkerítés, nyílágy
házában dárdáikból rácsot vontak a nagyszent maradványai köré, íjaikból kerítést állítottak, és hét napon át tánccal, énekkel, zenével, virágfüzérekkel, füstölőkkel tisztelegtek előtte, magasztalták, megbecsülték, hódoltak neki.
(Mahāparinibbāna-sutta p. 164)
Gondolatmenetünk szempontjából a mallák által épített dárdakerítés az érdekes.
A jelenet beszúrásnak tűnik, hiszen megváltoztatja a helyszínt (az erdőből a város-ba, a tanácskozás házába kerül), illetve gyanús, hogy ismét hét napon át ünnepel-nek. Úgy tűnik, itt egy másik halotti hagyományról lehet szó, amelyet a szövegha-gyomány beilleszt a történetbe, talán a saṅgha egy másik, vetélkedő csoportjára tekintettel. E hagyomány szerint tehát a szertartás során a nagyszent vagy a marad-ványai valamiképp fegyverek közt helyezkednek el. Ilyen szokásnak nincs nyoma a Rāmāyaṇában, viszont van egy érdekesnek tűnő párhuzam a Mahābhāratában, mégpedig Bhīṣma halála. A következőkben ezt az epikus eseményt vetjük össze a Buddha halálát lejegyző hagyománnyal (csak a páli nyelvű forrást figyelembe véve).
Bhīṣma
Bhīṣma Gaṅgādevī istennő és Śāntanu nyolcadik fia (Devavrata néven). Az előző hét gyermeket az anyjuk születésük után vízre bocsátotta, a nyolcadiknál Śāntanu, megtörve Gaṅgādevīnek tett hallgatási fogadalmát, megakadályozta ezt, Gaṅgādevī viszont haragjában magával vitte a gyermeket, és Vasiṣṭha bölcs segítségével az erdőben maga nevelte, komoly oktatásban részesítve őt. Bhīṣma egyfajta polihisztor lett, értett a harchoz, vallási kérdésekhez, politikához, tudományokhoz. Gaṅgā egy idő után a gyermeket visszaadta apjának.
Śāntanu király egy vadászat során beleszeretett egy halász lányába, Satyavatība, akit apja csak feltételek mellett volt hajlandó feleségül adni neki. Az egyik feltétel az volt, hogy Satyavatī fiai (azaz Bhīṣma jövendőbeli féltestvérei) legyenek a trón örökösei. Mivel az elsőszülött fiúnak és így a trón örökösének Devavrata számított, a feltétel teljesítése nagy szégyennel járt volna, emiatt Śāntanu hosszasan vívódott, hogy mit tegyen. Devavrata, megtudván apja bánatát, felkereste a halászt, akinek végül megesküdött, hogy nőtlen életet fog élni, így elhárult annak az akadálya, hogy Satyavatī utóda örökölje a trónt. Śāntanu és az istenek nagy örömmel fogadták
Devavrata esküjét, és az eskü „szörnyű” mivoltára tekintettel attól fogva Bhīṣma lett a neve. Apja cserében azzal a keggyel jutalmazta, hogy Bhīṣma maga választ-hatja meg halála időpontját.
Satyavatī és Śāntanu elsőszülött fiát megölte egy gandharva, a másodiknak, Vicitravīryának haláláig nem lett fiú utóda egyik feleségétől sem (Ambikā és Ambalikā7). Satyavatī kérte Bhīṣmát, hogy nemzzen utódot féltestvére özvegye-inek, de ő megtagadta. Viszont Vyāsa8 elvállalta a feladatot: Ambikātól született Dhr̥tarāṣṭra, Ambalikātól Pāṇḍu. Duryodhana és száz testvére Dhr̥tarāṣṭra fiai, az öt Pāṇḍava pedig Pāṇḍu fiai – a Mahābhārata fő története a család e két ága közt dúló viszály és véres harc, amelyben Bhīṣma végig komoly szerepet játszott.9
Ambikā és Ambalikā mellett a harmadik testvérnek, Ambānak is fontos szerepe van Bhīṣma életében. Bhīṣma a három lányt férjválasztásuk (svayaṃvara) előtt elhur-colta Vicitravīrya számára. Ambā viszont megvallotta Sālva király iránti szerelmét, erre Bhīṣma elvitte őt a királyhoz, aki ugyan elismerte a szerelmüket, de megtagadta Ambāt, és javasolta, hogy a lányt inkább Bhīṣma vegye feleségül, ha már elhurcol-ta, ám ő erre fogadalma miatt nem volt hajlandó. Ambā bosszút esküdött ellene, de Bhīṣmát nem lehetett megölni. Śiva viszont megígérte Ambānak hosszú aszkézise jutalmaként, hogy következő életében férfi lehet, és megölheti Bhīṣmát. Drupada király lányaként született meg, Śikhaṇḍī néven fiúként nevelték, és ki is házasították, de az ifjú feleség számára kiderült, hogy Śikhaṇḍī valójában lány. Emiatt háborúsko-dás készülődött a két királyság közt, Śikhaṇḍī bánatában öngyilkos akart lenni, de az erdőben összetalálkozott egy yakṣával, akivel megegyeztek, hogy nemet cserélnek, így helyreállt a béke. Droṇa tanította íjászatra, a nagy csatában kocsihajtóként vett részt a Pāṇḍavák ellen, és általa volt lehetséges Bhīṣma megölése.
Bhīṣma halála
Bhīṣma nagy harcos is volt, a legnagyobb. A harcoló hercegek nagyapja volt, és a harc során többször megpróbált békét teremteni, de Duryodhanával, a Kuruk vezé-rével nem járt sikerrel. Abban reménykedett, talán a halála elhozza a békét. A csata
7 A lányok harmadik testvére Ambā.
8 Satyavatī korábban szült fia, apja Parāśara. Vyāsa bölcs a hagyomány szerint a Mahābhārata szerzője.
9 A Puranic Encyclopaedia (Vettam Mani 1975: 136–138) a Mahābhārata könyveiből 85 olyan eseményt sorol fel, amelyben Bhīṣma fontos vagy kulcsszerepet játszik. Ezeket e cikk keretében lehetetlen ismertetni.
Íjkerítés, nyílágy
tizedik napján Arjuna segítségével Śikhaṇḍī több nyilat is belelőtt Bhīṣmába, aki ezen a ponton elhatározta, hogy leteszi a fegyvert, és meghal. Tudta ugyanis, hogy amíg ő harcol, a Pāṇḍavák nem győzhetnek, és mivel azt is tudta, hogy Śikhaṇḍīt Brahmā nőnek teremtette, nő ellen pedig nem akart harcolni, a helyzet alkalmas volt halálának időpontjául. Felhagyott a harccal, Śikhaṇḍī és Arjuna nyílzáporral árasztották el, és amikor lefordult harci szekeréről, a testébe fúródott nyilak lettek a halálos ágya, teste nem érintette a földet, mennyei érzés töltötte el, eső öntözte, és megremegett a föld.10
A Kuruk megzavarodtak, a Pāṇḍavák ünnepeltek. De még nem engedte el az életét, meg akarta várni a nyári napforduló idejét.11 A Kauravák hadvezére, Duryodhana értesítette Droṇát, aki felfüggesztette a harcot, így tettek a Pāṇḍavák is, majd „száz-ezrek” járultak a haldokló Bhīṣma elé. Bhīṣma köszöntötte a nagy harcosokat, és párnát kért lecsüngő feje alá. Hoztak is neki puha párnákat, de Bhīṣma kinevette őket, mondván, nem illenek egy hős fekhelyéhez. Ekkor Arjuna felvette Gāṇḍīva nevű íját, és kilőtt három nyilat, melyek megtámasztották Bhīṣma fejét. Ezután Bhīṣma kérte, ássanak köré védárkot, hogy hódolhasson a Napnak, és hogy hagyják abba a harcot meg az ellenségeskedést.12 Ezután nyíleltávolításban jártas orvosok érkeztek, de elküldte őket.13 Majd különféle országok urai érkeztek, tisztelettel jobbról körüljárták Bhīṣmát, és távoztak. Másnap kṣatriyák érkeztek, nők is, gyerekek is, táncosok, kurti-zánok: mindenki örvendett egymásnak. Viszont Bhīṣmának nagy fájdalmai voltak, vizet kért, ekkor Arjuna az íjával, Gāṇḍīvával Bhīṣma jobbjánál felhasította a földet, ahonnét hűvös, illatos vízsugár áradt. A hős Duryodhanát kárhoztatta, megjósolva halálát, majd Arjunát dicsérte, és arra ösztökélte, hogy teremtsen békét – erre épp az ő halála ad lehetőséget. Végül hallgatásba merült, a királyok visszavonultak. Ekkor Karṇa érkezett. Azt mondta, hogy ő az, akit Bhīṣma mindig gyűlölt. Bhīṣma elküldte az őröket, átölelte Karṇát, elmondta neki, hogy sosem gyűlölte, feltárta Karṇa szár-mazását (a Nap és Kuntī fia, így vér szerint Pāṇḍava). Karṇa is megbocsátást kért minden rossz szava miatt, majd engedélyt, hogy folytathassa a harcot. Bhīṣma tudo-másul vette, hogy nem sikerült nyugalmat teremtenie.14
10 dharaṇīṃ nāspr̥śac cāpi śarasaṃghaiḥ samācitaḥ || śaratalpe maheṣvāsaṃ śayānaṃ puruṣarṣabham | rathāt prapatitaṃ cainaṃ divyo bhāvaḥ samāviśat || abhyavarṣata parjanyaḥ prākampata ca medinī | (Mahābhārata 6, 114, 84e–86b)
11 dhārayām āsa ca prāṇān patito ’pi hi bhūtale | uttarāyaṇam anvicchan bhīṣmaḥ kurupitāmahaḥ (Mahābhārata 6, 114, 89c–f)
12 parikhā khanyatām atra mamāvasadane nr̥pāḥ | upāsiṣye vivasvantam evaṃ śaraśatācitaḥ | upāramadhvaṃ saṃgrāmād vairāṇy utsr̥jya pārthivāḥ || (Mahābhārata 6, 115, 50)
13 kṣatradharmapraśastāṃ hi prāpto ’smi paramāṃ gatim || naiṣa dharmo mahīpālāḥ śaratalpagatasya me | (Mahābhārata 6, 115, 53c–54b)
14 praśame hi kr̥to yatnaḥ sucirāt suciraṃ mayā | na caiva śakitaḥ kartuṃ yato dharmas tato jayaḥ ||
(Mahābhārata 6, 117, 33)
Itt megszakad a történet fonala, az eposz elmeséli a háború további alakulását.
Bhīṣma végig nyílágyán marad. A 12–13. (Śāntiparvan és Anuśāsanaparvan) kötet-ben Yudhiṣṭhira, Kr̥ṣṇa és mások felkeresik és körbeülik a haldokló Bhīṣmát, aki hosszú etikai és filozófiai tartalmú tanításokat ad számukra. A kötet végén Bhīṣma yogin módján hal meg, feje búbján át száll ki belőle a lélegzet, égi dobok hangja és virágeső kíséri. Máglyát raknak, testét vászonnal és virágfüzérekkel fedik, áldozati szertartás mellett elhamvasztják, közben legyezővel legyezik a máglyát,15 végül mindnyájan a Gangesz folyóhoz, Bhīṣma anyjához vonulnak.