ötlovas szekérrel járt a birtokaira. Mind a négy fiát: Kál
mánt (a későbbi országos képviselőt), 111. Miklóst, III. Sán
dort, Gyulát (a későbbi jeles gazdát) nagy gonddal keres, kedőnek nevelte. Ő maga 1884-ben vonult nyugalomba, hagyományai a „Szabó Lajos és fiai" cégben tovább örö- kítődtek. A menyasszonyok az egész Tiszántúlról idejártak megvenni a kelengyét és az elmaradhatatlan száz forintos selyemkendőt. I. V. Szabó Lajos 1895-ben halt meg, özve
gye és a pályán maradt három fiú vezetésével egyideig még nőtt, terjeszkedett a ragyogó, fényes üzlet. A Tisza- palotában az első emeletet kibérelték s itt rendezték be az „en gros“-osztályt. Ekkortájt három utazójok járt széjjel az országban, de a Baross miniszter által behozott vasúti zónarendszer a nagybani kereskedésre károsan hatott, Szabóék felhagyták az en gros-t, a detail-üzletben ám a rendes, biztos eredményeket elérték.
A „Szabó Lajos és fiai" közül Kálmán, a képviselő dűlt ki elsőnek; majd jött a világháború. A négy legifjabb Várady Szabó fiú a kiterjedt családból huszonnegyed ma
gukkal hadba vonultak. Lassankint a rendes, tisztes keres
kedelmi árúk is kifogytak a polcokról, a raktárakból, mi
vel pedig III. Miklós mondása szerint: „papírvásznat" nem akart árulni, III. Sándor testvérével egyetértőleg egy napon, 1918 július 26-án, bár a Kereskedő Társaságnak tagjai ma
radtak, becsukták, illetve ki sem nyitották a közel 230 éves múltú ősi, családi üzletet. A legifjabb Várady Szabó fiúk
ból aktív huszártisztek lettek, az öreg Miklós úr meg az üzletet 1695-ben alapító Mihály őse példájára felcsapott szőlőmívesnek s a Nagy Szent Anna-pusztán 100 kataszt- rális hold szőlőről szüretelgeti a Palugyayéknak is oly ka
pós, nemes zamatú, drága magyar Várady-Szabó-féle faj- borokat.
4*
EGY MAGYAR FÖLDESÚRI CSALÁD.
A Hajdúságon, a Hortobágy-mentén Balmazújváros község síkhatárából több mint harmincezer katasztrélis hold föld a Semseyeké. Mária Terézia uralkodása óta Semsey birtok ez a kis birodalom. Semsey András kedves udvari embere volt a királynőnek, a későbbi uralkodók
nak is. Aranysarkantyús vitéz volt, a titkos tanácsosi mél
tóságot elnyerte. Állandóan bécsi palotájában lakott. A kissé hebegő Lajos fiát papi pályára szánta. Amikor azután egyszer az osztrák udvari főember, Traun gróf Terézia leányával a Szentföldre zarándokolt, az osztrák-magyar zarándokok jeruzsálemi kolostorában megismerkedett a növendék-papi ruhába beöltözött, szintén a Szentföld kegy
helyein időzgető Semsey fiúval. Nagyon felháborodott Traun, hogy az egyik leggazdagabb magyar nemes, Semsey csuhába dugta fiát, azért a szerény, kedves magyar fiatal
embert társaságába vonta, sőt Terézia leánya kalauzolásá
val többször megbízta.
A fiatalok addig sétálgattak a Szentváros cédrusai alatt, jácintot, ibolyát addig szedegettek bokrétába a szent
patak partjairól, hogy szívok összedobbant. A reverendás magyar nemes úrfi és a szőke bécsi grófkisasszony meg
szerették egymást, Traun grófnak ugyan sejtelme sem volt az ifjú pár hirtelen támadt szerelméről, tudatlanul mégis elősegítette boldog befejezését a Krisztus földjén szövődött ártatlan regénynek. Bécsbe visszaérkeztekor barátait, kö
zöttük Semsey Andrást — a szerencsés zarándokút
örö-54
mére vendégül hívta. Mindenik barátjának kedveskedett valami szentföldi emléktárggyal, csupán Semsey Andrást mellőzte oly feltűnően, hogy a büszke nemes úr nem ál
lotta meg szó nélkül:
— Ej, kedves gróf barátom ! Engem most, úgy látszik, megakartál szégyeniteni és talán csakis azért hivat
tál ide?
— Drága Andrásom, — Traun elmosolyodott. — való
ban olyasmit tudtam meg felőled, hogy ezt a leckézte- tést is megérdemelnéd. Ám, örvendezzél, mert Jeruzsálem
ből imhol neked hoztam el a legkedvesebbet! — A gróftól kitárt aranycirádás, szárnyas fehér ajtón a bájos Teréz grófnővel a fiatal Semsey Lajos lépett be.
— Lajos fiam, hát te hogy kerülsz ide ? — Semsey András meglepődötten kiáltotta.
— A gróf úr jóságából vagyok itt! — felelte a növen
dék papi legényke.
— Itt vagy és itt maradsz öcsém! — mondotta Traun, — mert az mégsem járja, hogy egy Semsey kolostorba dugja fiát. — Az egész főúri társaság helyeselt T raunnak; ám a grófra is elkövetkezett a meglepetés, amikor a reverendás Semsey úrfi egyenest hozzáfordult:
— Kegyelmes uram, ha megengedné, most én monda
nék valamit?
— Meghallgatlak, fiam.
— De ez a beszédem Teréz grófnőre vonatkozik.
— Mi a m anót? — a gróf most kezdette megérteni, hogy Semsey Lajos miért hagyta el oly könnyen a Jeru- zsálemi kolostort.
— Bevallom, hogy mi a grófnővel megszerettük egymást, és a Krisztus sírjánál megfogadtuk, hogy csakis egymásé leszünk! — Traun gróf magához ölelte iruló-piruló leány
káját.
— Ej, kislányom, hát igazat beszélt ez az úrfi ?
— Apám, magad m ondtad! — Teréz grófnő apja szé
les mellére rejtette fehér, kedves arcát. A gróf nevetve nyújtotta kezét a hüledező Semsey A ndrásnak:
— Nos, drága barátom, hát mit szólsz a papodhoz ?
— Az Isten akarta ezt így! — a büszke Semsey el- érzékenyülten megáldotta, karjai közé ölelte a fiatalokat és a kolostorban kezdődött szerelmi regénynek boldog házas
ság lett a vége. Rövid ideig tartó boldogság volt ez. Teréz
55 grófnő koraifjan elhunyt. Semsey Lajos később ismét meg
nősült. Már ekkor magyar nőt vett feleségül, a legneme
sebb magyar nagyasszony, Szemere Klára, a későbbi, 1848- ban miniszter Szemere Bertalannak a húga lett a felesége, akitől származott az agglegény Semsey András, a magyar tudósok fejedelmileg áldozatkész pártfogója.
*
Semsey Lajos teljesen a gazdaságának élt. Bár több vármegyében voltak birtokai, az 1848 előtti időben, leg
inkább újvárosi uradalmán és kastélyában lakott. Az új
városi rónát elégült nép lakta akkor, amikor még füstöltek az emeletes, ódon Semsey-kastély kéményei és a száz üvegszemű ablaksor nem lecsukottan hunyorgott a Horto
bágy délibábos pusztájára. A régi öreg Semsey-jobbágyok utolsói, — akik lézengenek a napfényen, hogy betegyék az ajtaját az elmúlt időknek, — sokáig, sokszor elérzéke- nyedve emlegették:
— Hej, akkor volt jóvilág, a Lajos nagyurunk életé
ben. Egész télen nyomtattunk a csűrökben s tavaszra olyan kövérek lettek a lovaink. No, meg magunk is jól éltünk.
A részes földben sem szűkölködtünk soha, hiszen a tisz
tek is igy tartották: „van az uraségnak elég, hadd boldo
guljon a paraszt is 1“
Semsey Lajos valóságosan édesapja, Szemere Klára édesanyja volt ennek az igazi értékei szerint eléggé meg nem becsülhető magyar népnek. A Semsey-csaléd hit
buzgó, ősi katholikus család. Szemere Klára azonban, mint Újváros nagyközség népe, református volt. A refor
mátus földesasszony mindenképpen kitüntette, gyámolította a szegény jobbágyok egyházát. Fekete fejkendős vén pa
rasztanyókák boldogan, könnyezve emlegették:
— Az újvárosi népnek nem volt soha olyan földes
asszonya. Ügy imádta az Istent, mint mi, Faragott széket csináltatott a mi templomunkban. Drága egyházi kelyheket, keresztelő edényeket és bársonyos, selymes takaró ruhá
kat ajándékozott a mi szegény paraszti egyházunknak s minden vasárnap együtt hallgattuk a prédikációt. Ekkor még a kastélyba a földesúri család színe elé szabadon, bátran bejárt a község népe. Milyen elszomorító, hogy ma földesúr és magyar paraszt meg nem értik ennek az arany
kalászos rónának szíve dobbanását. Milyen végzetes átok
56
ezen a nemzeten, hogy ma földesúr és paraszt inkább félreértik egymást s az aranykalászos rónán gyomokat hizlal
nak. Másként csinálta ezt Semsey Lajos. A jobbágyság felszabadítása előtt már jóval kitiltotta birtokairól az ember méltóságát lealacsonyító — derest. A paraszttal hóhérkodó gazdatiszteket sem tűrte birtokán, sőt egy ilyent sajátkezű- lég botozott ki kastélyából, mert a lelketlen ember egy szoptatós jobbágyasszonyt, aki után otthon sírt a gyermeke, valamiért a kastélypincébe csukatott.
Semsey Lajos ..zsebkendőit máiglan emlegetik az új
városi parasztok. Öt-hat zsebkendő mindig volt a zsebé
ben. Amikor azután a falu utcáin morcsos, gondozatlan kis jobbággyereket talált, ezekkel a kendőkkel törülgette le az arcukat, az orrukat, miközben szelíd szóval kitudakolt tőlük m indent: az apjok, az anyjok, a testvérkéik felől.
Ahonnét bajról, betegségről értesült, áldástosztó zsebken
dőjével, kifogyhatatlan jótékonyságával ott mindjárt meg
jelent az újvárosi földesúr és felesége — Szemere Klára nagyasszony.
*
Semsey Lajosnak Gergolics István községbeli plébános volt a legbizalmasabb embere. A Semsey-család kegyúri áldozatkészségéből dús jövedelmű lelkészség az újvárosi, az igénytelen István papnak mégsem volt eléggé fényes a javadalom. Mindenét elosztogatta a szegény nép között.
Az őszi angáriájából például Debrecenben mindig egész kocsirakomány szűrt, csizmát, bőrsipkát, egyéb ruhaneműt összevásárolt István pap.. E holmikat az egyik üres, nyi
tott kamrájába rakatta be, honnét azután a szemérmete- sebb szegények engedetem kérés nélkül kiruházkodhattak.
A dús jövedelmű újvárosi pap körül csupán Márton nevű egyetlen öreg férfiszolgája foglalatoskodott. István pap halála után az asztalfiókjában mindössze négy darab rézgarast találtak, derekán ám megtalálták a szeges örvet. . . Egyetlen keshedt reverendájában kellett eltemetni a nábob Semsey Lajos legbizalmasabb pap-barátját.
'*
A szabadságharc izgalmas napjait Újvároson élte át a Semsey-család. Itt szenvedték el a muszkahad átvonulását, 1849-ben. Gróf Zichy Ferenc és a többi muszkavezető magyar úr az orosz vezérkar nagyrészével, hívás nélkül,
57 betelepedett és rendelkezett az ősi Semsey-kastélyban. A debreceni csata napja előtt idehoztak a kozákok egy a kém
szemlén elfogott magyar huszárt. A huszárt a kastélyud
varon egy ágashoz kötötték. Szemere Klára arra menve, a huszárhoz lépett, megveregette a vállát:
— Derék fiú vagy! Minden magyar embernek ilyennek kellene len n i! — A nagyasszony vigasztalón így szólt, persze menten befújták és a muszkavezetőktől még kevesebb kí
méletre számíthatott. Ezek a nemes urak estére a más házánál nagy vacsorát rendeztek. A háziasszony Szemere Klárának bánatos leikével, sajgó szívével, parancsszóra, az asztalfőn kellett ülni. Hallgatnia kellett, amikor az asz
talához tolakodott vendégek, a szegény magyar nemzet temetéséről nyíltan, kárörvendve beszéltek s egymás között osztogatták a koncot. Jövendölték az akasztófát, a börtönt a legelső hazafiaknak. Szemere Klára nem türtőztethette magái sokáig, felállott az asztaltól.
— Szégyeljék magukat az urak, hogy volt lelkűk így árúba vetni a hazájokat! — A lelke mélyéből felindult nagyasszony sok zokszót szemükbe mondott, majd fakép
nél hagyta a megbotrán kozott gyászvendégeket, köszönés nélkül szobájába ment, ahol rabságra vetették. Fegyveres kozákokat állítottak az ajtója elé, Semsey Lajos másnap hiába könyörgött, a nagyasszonyt nyitott kocsin elvitték a muszkavezetők. Szemere Klára a kocsiból végignézte a debreceni véres csatát, mígnem egy golyó leterítette az őrizetére rendelt orosz főtisztet. A haldokló tiszt utolsó pa
rancsa az volt:
— Engedjétek szabadon haza a nagyságosasszonyt!...
Magyarországra ismét szomorú, nehéz idők, siralmas megpróbáltatások következtek. A szomorú időben elhalt Semsey Lajos, Újvároson temették el, ám, kastélyának csu
kott ablakai máig setéten, homálylepetten meredeznek a napsugaras hortobágyi rónára. Lajos fia, a matuzsálemi kort megért András, vagy hatvan-hetven esztendőn át egy
általán nem látogatta meg fejedelemségszerű újvárosi ura
dalmát. A kastélyban sem járt többé soha. A garmadába dobált ezüstneműből, az öreg kastély tömör, ragyogó bú
toraiból az vett dézsmát a régi benfentesek és bérlők közül, akinek és ami éppen tetszett. Hej, de nemcsak a kastély árvuit el. A fejedelmi uradalom bérlők kezére került, a leg
igazibb árva lett, árvaságra jutott az újvárosi szegény földnépe.
ARANY JÁNOS KOMÁJA.
Nagyszalonta hajdúfészek tájékán jeles bihari hajdú
tanya Sarkad, melynek neve fekvéséből származik. Békés
sel szomszédosán Bihar legsarkában fekszik Sarkad, innét támadt ropogós magyar neve. A Sarkaddal szomszédos, különösen hangzó nevű Kötegyánbanfma határállomás) is la
kott már 1848 előtt vagy kétezer főnyi kálvinista magyar haj
dú. A nagyzerindi születésű nemes Osváth Imre, az 1830-as évben már papjok volt a kötegyáni magyaroknak. Akötegyáni pap kocsin sűrűn bejárogatott Szalontára, ahol Arany János
„nótárius” házát mindannyiszor felkereste. Aranyné, Ercsey juliánna után a Balogh, Ercsey és Fónagy családok révén (Osváthnak Fónagy Erzsébet volt az első felesége) rokon
ságot tartottak a verselgető szalontai jegyzővel, sőt utóbb komaságba keveredtek. Elsőbb ugyan csak amolyan lógós komaság volt a komaságuk, amennyiben 1846 augusztus 16-án Osváth Imre tiszteletes úr résztvett Arany Juliska keresztelőjén. Később valóságosan komák lettek. A köte
gyáni tiszteletesék egyik leányának Arany nótárius uramék vállalták a keresztszüleségét.ÁranyJánosék házánál, hol „só
gornak”, hol „komának” szólongatták ezentúl Osváth tiszteletest, valóságosan családtagként tekintették, szerették az öles termetű, mélységes kékszemű, hófehér fejű papot.
— Érdekes, hogy Osváthnak alig harminc éves korában hófehér volt haja, bajusza.
— Benéztem is.mét komaasszonyomékhoz! — mondta mo
solygósán a pap. Éppen a szabadtűzhelynél találta a
szorgos-60
kodé, kipirult Aranynét. — Egy kocsi búzát hoztam be a piacra. Elég jó áron elkelt s mivelhogy az asszony is tisz
teletét küldte, ismét csak rászántam magamat a betekin
tésre. Jónapot kívánás nélkül különben sem tudnék el
menni Szalontáról.
— Még csak az kéne. Meg is haragudtunk volna ko
mám ! — felelte Aranyné, miközben fürgén intézte a sütés
főzés nagy ügyét, hanem most azután velünk ebédel, a koma. Sohse szabadkozzék, hiszen vendégünk is van.
Amig az uram hazajön a városházáról, együtt elbeszél
gethetnek. Sétáljon le komám az alsókertbe, odalent meg
találja Petőfit. Talán ismeri is m ár?
— Igen. Híréből ism erem ! — hümgette némileg elfo
gultan a kötegyáni pap, akinek (az egy Arany János ko
mája kivételével) nem a legenyhébb véleménye volt az efféle nagyhangú, kóbor firkász-népségről. „Deklamátorok- nak“ tartotta ezeket a komoly kenyérkereső pályáktól vón- dorösvényekre letért, kollégiumi felfogás szerinti „nótás peregrinusokat". Mégis, hogy kedvét ne szegje nagyrabe- csült komaasszonyának, leballagott a gyümölcsös és vete
ményes alsó-kertbe. A kert közepén szőlőlugas húzódott keresztül és éppen e lugasban mozgolódott egy vékony- dongájú, cingár, különös legény. Zrinyi-kabát ligett-lógott rajta. Csizmája sarkával mérgesen gázolta a ledöngölt kerti út földjét. Hányta-vetette kezét. Meg-megállott, hol hirtelen nekilódult. Éles hangok süvőltöztek csutkás, nyú
lánk gégéjéből. Tekintete fel-felmeredt az égre, majd te
nyerét homlokához-homlokához nyomta. A déli nap a csip
kés zöld szőlőleveleken át aranyfényes sugárhullámokat csapdosott a mozgékony fiatalember serényes, szikár fejé
hez. A galambszelíd óriás Osváth Imre tiszteletes nem is merészelt betolakodni ebbe a hosszú folyosószerű lugasba, olyan különös viselkedésű volt ez az ember. A lugas vé
gén, mindjárt a szélső tőkénél megállott a pap, mikor a gondolataiban elmerült Petőfi odáig ért, az óriási darab em
ber mindannyiszor félszegül meghajlott és illedelmesen be
mutatta m ag át:
— .Jónapot kívánok, alázatos szolgája a tekintetes úr
nak. Én, kérem, Osváth Imre kötegyáni református lelki- pásztor vagyok!
Petőfi ügyet sem vetett a papra. Különös taglejtéseit, szakadozott beszédét megszakítós nélkül folytatta. Ismét
61