A magyarságot ellenséges államok bilincsébe záró internacionalista béke-kötés után kitört kercaszomori fegyveres akció indítékainak megértéséhez mindenekelőtt néhány történelmi ténnyel érdemes megismerkedni. A pan-non dombvidéken gazdálkodó őrnemzedékeket fosztogatták a törökök, ki-rályi kiváltságaikat megtépázták a földesurak. Csaknem egy évszázadon át a magyarországi urak és az iszlám megszállók párhuzamosan sanyargatták.
Először 1678-ban tört ki az Őrségben fegyveres felkelés a Batthyány uraság ellen, aki a törökök sarca mellett jobbágyokká süllyesztette, és sűrű robotra kényszerítette az ott élőket. Ezt még leverte a földesúr, és egészen 1848-ig – háromnegyed évszázadon át pereskedve ugyan, de – szolgálni kényszerültek őt.4 Az 1550-es években protestánssá lett őrnép a rekatolizációra már maka-csul nemet mondott. A rangért vallást váltó Batthyányak 1732-ben Bécsből odarendelt német ajkú katonákkal megszállták az Őrség akkor már legalább másfél évszázada protestáns templomait5. A hívek csekély száma miatt Isten házai hamar leromlottak, a földbirtokuk hasznából csak tengődtek a katolikus papok. A templom nélkül maradt kálvinisták egy része, az őrségi családok harmada elmenekült Somogyba, Tolnába, ahol újonnan benépesített
falvak-4 Az Őrség társadalomtörténetéről legutóbb: Beluszky 2010, Kercaszomorról: Beluszky–Si-kos 2011, 317–337.
5 Pataky 1990, 33–43.
ban szervezték meg hitőrző életüket6. A helyben maradó reformátusok pedig ötvenegy éven át egynapi járóföldre, a zalai Kustánszegre szekereztek át, ha Istenüket templomban kívánták tisztelni. Nem tértek át a katolikus hitre. Ki-várták a türelmi rendeletet, és az Őrség protestáns sziget maradt a katolikus Nyugat-Magyarországon.
A hitükhöz máig hűséges, fegyverforgatásban jártas őrállók a jobbágyfel-szabadítás után önálló és sikeres állattenyésztőkké, nehéz sorsú földművelőkké váltak. Maga ura emberekké. Az erdeik a haszonvétel mellett takarékbetétként szolgáltak. A századfordulón, a világháború előtt – a monarchiában szabadab-bá lett Magyar Királyságban – gyorsan gazdagodott a vidék: épült a vasút, nőtt a fa ára, Grácba vitték a dús legelőn hízott állatot, kódisállásos téglaházakat, nagy istállókat emeltek. Páratlan mozaikműveléses, kaszálórétes paraszti gaz-dálkodást alakítottak ki. Ez családfenntartó és fenntartható is volt. Kerca az Őrség egyik egyházi, iskolai és közigazgatási központja volt, kiváló lelkészekkel és tanítókkal; református templomában azóta is Angster-orgona szól. Csaknem kétezer hívet szolgált filiáiban, szórványaiban Trianonig a kercai Hodossy Lajos református lelkipásztor. A testvére, Béla pedig innen indult és lett a sárospataki Tanítóképző Intézet igazgatója, az intézmény palotájának építtetője. A kercai katolikus plébániához is kilenc falu, köztük Velemér csekélyebb számú hívei tartoztak.
Ezt a helyi fellendülést akasztották meg távoli birodalmak világuralomra törő, monarchiaroncsoló karmai. Mit láttak ebből a kercaiak és a szomoróciak?
A Magyar Birodalom történetét, Rákóczi, majd Kossuth és ’48 szellemét meg-ismerték az iskolában és a hitéletben. Otthonosan mozogtak a Muraszombat (ma Murska Sobota)–Grác (Graz)–Körmend háromszögben. Ezt az otthonos-ságot szaggatták széjjel távoli népek, messzi eszmék, vágyak és hittelenségek.
Amerika körülnézett az óhazában, munkaerőt csábított, a két faluból csaknem hetvenen vándoroltak ki. A világlátottak egy része visszatért, a „hozományból”
néhányan többszobás házat építettek. A nagy háború idején idegenbe küldték harcolni az őrök ivadékait, a két községből több mint száz fiatalt. Olasz és orosz
6 Orbán 2000, 31–45.
csatamezőkkel és fogolytáborokkal ismerkedtek meg, no meg idegen népekkel, gondolatokkal. Negyedrészük odaveszett.
A visszatérők beigazolódni látták az „amerikás” Ádánics József szavait, aki még a háború előtt mondogatta, a bibliájába be is írta, amit egy amerikai újság-ban olvasott: „az Osztrák–Magyar Monarchiát széjjelszedik”. Amerika sokévi készülődés7 után wilsoni elvekkel és fegyverrel, az orosz-szovjet birodalom pe-dig magyar bolsevistákkal és a nemzetközi proletárdiktatúra mézesmadzagjá-val szállt be a monarchia felszámolásába.
Alighogy véget ért a keleti szláv eszméken nyugvó brutalitás 133 napja, 1919. augusztus 12-én délszláv katonák szállták meg az Őrség délnyugati ré-szét, Kerca szomszédait, társközségeit, filiáit, köztük Szomorócot8. Szerb tisztek térképeket mutogattak, demarkációt emlegettek. „Tótul karattyutak”, mondták később a helybeliek, és nem értették őket. No és azt sem, miért nem jönnek magyar katonák elzavarni a betolakodó cselákokat9. A szerbek a Muravidéknek elnevezett terület megszállására a párizsi békekonferencián ügyeskedtek ki an-tantfelhatalmazást, több helyen azonban átlépték az abban megszabott demar-kációs vonalat10. Így történt ez az Őrvidéken, Szomorócon is.
A délszlávoknak ajándékba adott demarkációs vonal és azt védő granicsár-őrs elvágta a szomoróciakat kercai földjeiktől, kotormányi, dávidházi, senyehá-zi, szombatfai rokonaiktól. A délre és nyugatra eső őrségi falvakban lakókkal együtt a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban találták magukat. Egy odatele-pült vend „községbíróként” kezdett parancsolgatni nekik, és azzal szembesítet-te őket, hogy már nem Budapest a fővárosuk, az már amúgy is az oláhoké. Hol átengedték a szomoróciakat a szomszéd magyar faluba, hol nem. A megszállás tartós maradt, csak 1920 nyarán csillant némi remény. A trianoni szerződésben szó szerint szerepelt – és a kercai határőröktől a helybeliek ezt tudták is –, hogy Szomoróctól nyugatra van a határ, tehát a falu Magyarország része. A megszálló
7 Glant (szerk.) 2020, a tudományos előkészítésről eredeti amerikai Inquiry-dokumentumok forrásközlése
8 Egy héttel Budapest oláh megszállása után, lásd Kovács–Tátrai 2013, 17.
9 Az Őrségben, különösen annak elszakított településein a szerbek és a még délebbi szlávok pejoratív elnevezése.
10 A Muravidék elcsatolásáról egyebek mellett: Göncz 2001, Botlik 2012, 79–92.
granicsárok ennek ellenére meg sem mozdultak. Parancsnokaik, a Vendvidéket és az Őrséget leigázó Drávai hadtest vezetői már 1919 telén tudtak arról, hogy Párizsból nézve is teljesen jogtalan Szomoróc megszállása, erről a szlovén tar-tományi kormány értesítette őket. A katonai „túllépést” a jugoszlávok Muravi-dékért felelős párizsi szakértője, Slavič Matija maga is elismerte, de biztonsági és taktikai okokkal próbálta magyarázni11.