A katonai oszlop, meghatározott rendben, a parancsnokok buzdító beszéde után, éjjeli 1 óra 30 perckor indult meg húsz darab rekvirált lovas kocsin Magyarnán-dorból Szügy község irányába. Többségük már minden bizonnyal nemzeti színt viselt a sapkáján, az egyik lovas futár a háromszínű lobogót vitte előttük.
Szügyből – miután a parancsnokok kialakították a haditerv végrehajtásá-hoz az egyes harci csoportokat – gyalogmenetben érkeztek a csikorgó hidegben Balassagyarmat határához, a megbeszélt találkozási ponthoz. Felfegyverkezve, ígéretüket tartva hamarosan megérkeztek a vasutasok is. Mint Vizy megjegyzi:
„[…] azt a benyomást tették, hogy egy kicsit felöntöttek a garatra s a parancs-nokot, aki a leghangosabb volt, figyelmeztettem azokra a következményekre, amelyeket lármás magatartása okozhat.”51
A haditervben meghatározott ponton – már a városon belül – a támadók kétfelé váltak. Vizyék tovább nyomultak északi irányba, a laktanya keleti olda-la felé, a főbejárat előtti tágas térségbe. A vasutasok és Bajatz csapata nyugati irányba fordult, egy ideig együtt menetelve. Először a lakatanya keleti végének magasságában vált le róluk egy raj – talán egy vagy két vasutassal együtt – a vas-úti átjáró melletti őrség lefegyverzésére. Amikor azután nyugatabbra Bajatzék elérték a vasúti főépület vonalát, Hahne Károly parancsnoksága alatt két raj és a vasutasok csoportja délnek fordult a vasútállomás és a fűtőház elfoglalására. Az egység a vasutasokkal együtt a síneken innen, a főépülettel, a környező műhe-lyekkel és irodákkal szemben, egy fakerítés fedezete mögött foglalt állást.
Bajatz főereje, az I. és II. Mollináry-szakasz tovább folytatta útját, majd egy idő után északra fordulva elérte a vasúti pályát, ahol az áteresz alatt áthaladva már nem egészen egy kilométer távolságra közelítették meg a laktanyát. Itt (a ma Kecske-ligetnek nevezett területen) a II. szakasz 3. raja levált, és egyelőre
50 A január 28–30. között történtekre külön hivatkozás nélkül lásd: Vizy 1974, Rákóczy 1921, Sulacsik 1933 és Gere 2002.
51 Vizy 1974. Közli: CF, 456. A vasúti alkalmazottak többsége, a MÁV hadifontosságú üzem lévén, nem teljesített katonai szolgálatot a világháborúban, így katonai tapasztalatuk sem volt.
megfigyelő állást vett fel, azzal a feladattal, hogy a támadás megindulásakor rohanja meg a közelben lévő régi vásártéri cédulaházban elhelyezett ellenséges őrséget, majd ezt követően biztosítsa az Ipoly másik átjárójának, az ún. Kis híd-nak a térségét.
Bajatzék továbbmentek és keleti irányban, egy akácoson keresztül elértek a laktanya előterét képező kerthez. Jó fél órába tellett, míg az erősen bedrótozott kaput sikerült kinyitni. Ez volt az első jele annak, hogy a csehek felkészültek a támadásra. A kerítéshez közel, a laktanyaudvaron egy golyófogó – vélhetően egy legalább egy méter magas földgát – volt kiépítve. A II. szakasz maradék két raja itt maradt hátra tartaléknak. Itt helyezték el a Klausz őrmester vezette géppuskaállást is, melynek az volt a feladata, hogy csehszlovák ellenállás esetén az emelet ablakait tűz alá vegye.
Bajatz századosnak eredetileg a tartaléknál kellett volna maradnia, de ő úgy döntött, hogy a támadó I. szakasz élére áll és Péter László hadnaggyal az oldalán ő vezeti támadásra katonáit. Az udvar felől támadó egység negyven fő körül lehetett.
Vizyékről is hamarosan levált Gáthy hadnagy vezetésével egy alcsoport, amelyik a zsidó temetőt hátulról megkerülve, a Mária Valéria Kórház háta mögé kerülve érte el a szécsényi műutat, amelynek másik oldalán volt a csehszlovák őrség által elfoglalt ún. cédulaház.
A balassagyarmati honvéd laktanya, az 1910-es évek elején
Tóth és Hackenberger hadnagyok alcsoportjai, Vizy Zsigmond irányítása alatt, a zsidó temető utcai falának mentén haladtak, majd balra, nyugati irányba fordultak. Eredetileg itt kellett volna a rohamig várakozniuk, de – mint Vizy írja – a hangos kutyaugatás miatt kénytelenek voltak kissé beljebb húzódni a lakta-nya felé. Ekkor kettéváltak, Tóth hadnagy alcsoportja az István úton, a laktalakta-nya északkeleti sarkának közelében, Hackenberger hadnagyék pedig a laktanyával szembeni fatelep sarkán, vagyis a laktanya épület délkeleti részével szemben állapodtak meg. „Síri csend uralkodott mindenütt, csak a cseh őrszemek léptei hallatszottak az éj sötétjében, s a laktanya első emeletének a csendőrlaktanya felé eső legszélső ablakában villant meg néha, néha halvány lámpafény. Csupa aggodalom között felharsant a kürtös rohamjele. Teli torokból elkiáltottam ma-gam: ’rajta’ s kiugrottunk rejtekhelyünkből” – írja Vizy százados.52
A támadásra Bajatz adta ki a parancsot, ám Kovács volt 16-os ezredkür-tös még be sem fejezte a támadási jelet, a csehek az emelet folyosójáról „olyan heves kézigránát és puskatűzzel fogadták az előretörőket, hogy arról csak azok tudnak ítéletet mondani, akik a támadásban részt vettek, vagy a laktanya kör-nyékén lakva közelről hallották a robbanásokat.” A sortűz és a gránátrobbaná-sok ellenére a Mollináry-bakák folytatták az rohamot.
Mivel nem tömörültek össze, hanem szétterülve közelítették meg az épüle-tet, a veszteségeik nem voltak súlyosak. Hamar elérték az épület falait. Bajatzot a légnyomás a falhoz lökte, azonban ennek ellenére továbbvezette a legénysé-get, betörtek az épületbe. A lépcsőn szembetalálták magukat a Laňka vezette cseh katonákkal. Véres kézitusa vette kezdetét. A cseh parancsnok revolverrel hasba lőtte a Bajatz mellett feltörő közlegényt, Czakó Balázst. „A következő pil-lanatban azonban Lauka a járőr vitéz szakvezetőjével került szembe, aki előbb le akarta szúrni, majd önkéntelenül meghúzta puskájának ravaszát, s a golyó Laukát fejen találta. A cseh főhadnagy holtan rogyott össze, mire katonái a szo-bákba menekültek.”53
52 Vizy 1974. Közli: CF, 456.
53 Egy későbbi csehszlovák vizsgálat állítólag azt állapította meg, hogy Laňka egy, a környező háztetőkről lövöldöző polgár golyójától esett el. Sulacsik a Vizy által leírt, fent idézett válto-zatot tartja valószínűnek. (Sulacsik 1933. Közli: CF, 368.)
Vizy Zsigmond (Farmos, 1884. január 18. – Gyöngyös, 1956. szeptember 30.) százados. Ezredesi rangban a budai Károly Király Laktanya parancsnokaként ment
nyugdíjba, 1935-ben.
Bajatzéknak, valamint a melléklépcsőn a 2. rajnak is sikerült feljutni az emeletre. Egy pillanatra megszűnt a tüzelés. A siker már félig a kezükben volt, amikor egy szerencsétlen félreértés roppantotta meg a támadást. A felrohanó 2.
raj katonái a sötétben a Bajatz vezette csapatot cseheknek nézték, és visszaro-hantak a lépcsőn a földszintre (egy másik változat szerint az udvarról hangzott fel a csendben egy „Jönnek a csehek!” kiáltás, és ennek a hatására történt a visz-szafordulás).54A támadók egy része kirohant az épületből, a golyófogó irányá-ban fedezéket keresve. Többen az útba eső fáskamrába ugrottak be, ahonnan csak órák múlva tudtak megszökni.
Bajatz többi katonája a kapualjba szorult össze. Kissé megnyugodva hozzá-kezdtek a sebesültek kihordásához. „Az a szerencsétlen katona, akit Lauka fő-hadnagy hasba lőtt, két társa nyakába kapaszkodott. Lábait mozgatni már nem bírta, csak annyi ereje volt, hogy fájdalmában rémesen ordított, s jajveszékelése túlharsogta a rettenetes lármát, amely ily alkalommal elképzelhető.”55
Nagyobb baj talán csak azért nem következett be, mert az ellenséges kato-nákat annyira megrendítette parancsnokuk halála, hogy ennek hatása alatt az emelet hátsó részébe vonultak vissza.
A kürtszó hallatán a Vizy-csoport is támadásba lendült. Őket is heves puska-tűz fogadta a laktanya emeleti ablakaiból. Vizynek hátra kellett mennie, hogy a váratlan tűztől megriadt és visszafutott legénységét visszahozza a harcba: „Újból élükre álltam s rajta kiáltásokkal a leghevesebb puskatűzben újból előretörtünk.
Ezalatt a laktanyából rettenetes ordítozás, ablakcsörömpölés, puskaropogás, ké-zigránát robbanás hallatszott ki. Ismertetőjelünket – Mollináry – rémesen ordí-tozták” – írja a százados.56 Tóth hadnagy alcsoportja – bizonyára a felkavaró lelki hatás miatt – a város központja felé rohant, egészen a vármegyeházáig jutva. Mint kiderült, oda is csehek fészkelték be magukat, akikkel tűzharcot vívtak.
A laktanyánál maradók kívülről is észlelték a csendet, amely Laňka lelövése után következett be. Ekkor odarohantak a főbejárathoz, és nekifeszültek a
ka-54 Budapesti Hírlap, 1930. március 11. Huszár Aladár: A csehek kiverése Balassagyarmatról.
55 Vizy 1974. Közli: CF, 457–458.
56 Vizy 1974. Közli: CF, 456.; Az ezred hívójelének emlékeztető szövege a következő volt:
„Mollináry! Mollináry! Elszaladt a nyúl!” Ezt kiabálhatták a kecskeméti bakák.
punak. Az azonban be volt szögelve, belülről pedig egy gerendával volt lezárva.
A bent lévő, kapualjba szorult katonák is segítettek a bejárat megnyitásában, ami így sikerült is.
A két egység találkozása a tartalék bevonásával akár a támadás újraindí-tását is eredményezhette volna, ami eldönthette volna a csata sorsát, azonban ezt egy újabb félreértés akadályozta meg. Megszólalt ugyanis a Vizyék által a főbejárati fallal szemben felállított géppuska, Szabó zászlós lőni kezdte az emeleti ablakokat. A baráti tüzet azonban a kapualjba szorult legénység a cseh-szlovákok támadásának vélte. A géppuska okozta hanghatás, a darabokra tört ablaküvegek csörömpölése és a sebesültek jajgatása olyan pánikot keltett, hogy a katonák fejvesztve kirohantak az épületből. A csehek az emeleti ablakokon kinyúlva, lefelé tartott pisztolyból lőtték a falhoz tapadó magyarokat. Csak Vizy lélekjelenlétének tudható be, hogy nem futottak szét, hanem a százados-nak sikerült őket beparancsolni a vasúti átjáró mellett húzódó árokba, ahol már védve voltak.
„Csak a Mollináry század legkisebb katonája tartott ki rendületlenül. Egy-magában térdelt sokáig a lépcsőház felső lépcsőjén és tüzelt jobbra-balra. Várta a segítséget, de hasztalan. Csak akkor hagyta el helyét és jött le, amikor látta, hogy végképp nem jön segítségére senki.”57
A kürtjelet hallva a vasútállomáson is megindult a Hahne-szakasz katoná-inak támadása, melyben a vasutasok is részt vettek. A vasúti átjáró és a fűtő-ház elfoglalására küldött őrjárat, vasutasokkal kiegészülve, gyorsan végrehaj-totta feladatát, lényeges ellenállásra itt nem találtak, ezért ők is a vasútállomás felé húzódtak. A fűtőházban csak két vasutas, Petrovics József és Juhász János mozdonyfűtők maradtak hátra őrségre.58 A harcok közepette a cseh katonák és vasutasok egy kisebb csoportja azonban ide menekült, és az egyik mozdony-nyal egy vasúti kocsit húzattak ki, hogy azon megszökhessenek. A két vasutas közbelépett, és amikor a mozdonyt a csehek egy időre magára hagyták, ők a váltót Aszód felé állították át. A kocsiban feleszmélt cseh katonák lőni kezdték a mozdonyt. Juhász könnyebben megsebesült, de Petrovics haslövést kapott. A
57 Vizy 1974. Közli: CF, 458.
58 Gere 2002, 66.
lövöldözés közepette a síneken fekvő férfit az odaérkező felesége és fia ugyan haza tudta vinni, estére azonban belehalt sérülésébe.
Az állomásépületnél a csehszlovák katonák és a vasúti hivatalnokok ke-mény, szervezett ellenállást fejtettek ki. Az épület emeletén egy géppuskával, kint a peronon és az áruraktárakban szálfegyverekkel foglaltak tüzelőállást.59 A két épület birtoklásáért elkeseredett harc fejlődött ki.
Már a roham elején halálos sebesülés történt. Az egyik sínen megcsúszott és elesett Nagy József 38-as szakaszvezető, ekkor, az esés közben kigyulladt a zubbonyára erősített lámpa. A fényfolt irányába az állomásról tüzet nyitottak, s az egyik golyó kioltotta a katona életét.60
A magyarok a perontól gyorsan kiszorították az ellenséget, az állomásépü-let földszintjét is birtokba vették, de az emeállomásépü-letért és az áruraktárért súlyos har-cot kellett vívniuk. Végül azonban sikerült megszüntetni az emeleti géppuska tüzelését, kezelői – köztük a cseh állomásfőnök – az üvegtetőn át próbáltak me-nekülni, de végül elfogták őket. A lövöldözésnek az egyik cseh vasúti mérnök is áldozatul esett.
A Kóvári híd és a kórház térségébe kikülönített egységek is sikeresen hajtot-ták végre a feladatot, lefegyverezték, illetve menekülésre kényszerítették a cseh-szlovák őrségeket. Kóvár felé a vasutas csoport is tűzharcot vívott az ellenséggel.
A kedvező hírek ismét erőt öntöttek a laktanyából kiszorult magyar katona-ságba. Bajatz a pillanatnyi tűzszünetet kihasználva egy elfogott cseh vasúti hiva-talnokot küldött be parlamenterként az épületbe, megadásra szólítva fel a bent lévőket. A visszatérő hivatalnok cseh nyelven közölte, hogy a benti parancsnok (Laňka halála után Vysloužil hadnagy vette át a vezetést) elfogadta az ajánlatot, és egy kis létszámú járőr menjen be a laktanyát átvenni.
Később Vysloužil már a kórházban elmondta az őt meglátogató magyar századosoknak, hogy bár készültek a támadásra (erről 28-án este már pontos
59 Gere 2002, 63.
60 Nagy József végigharcolta a világháborút, éppen leszerelés előtt állt. Sulacsik szerint: „Ba-jatz annyira szerette ezt a derék fiút, hogy amikor jelentették neki Nagy József halálhírét, magánkívül volt, és hangos zokogással siratta derék katonáját.” (Sulacsik 1933. Közli: CF, 366.) A vasútállomásért folyó harcok során halálos sebet kapott még Dancsok Ferenc tize-des is.
értesülésük volt), annak heves volta mégis meglepte és alapjában véve megren-dítette őket. Ezt tetőzte parancsnokuk halála. Magukra hagyva, nem tudván, hogy számíthatnak-e segítségre, valóban a megadásra gondoltak.
A hírt Bajatz hangosan kihirdette a katonáknak, mire azok örömittasan felugráltak az árokból, és rajvonalban megindultak a laktanya felé. Alig hagy-ták el azonban addigi menedéküket, ismét megszólalt a laktanya déli oldalán a második ablakban elhelyezett csehszlovák géppuska.61 Magyar részről számos sebesülés történt.
A helyzetet látva a parancsnokok elrendelték a hátravonulást. A pánikot fokozta, hogy egyszerre Kóvár irányából puskaropogás hallatszott (a vasutasok csaptak össze az odahelyezett, géppuskával felszerelt csehszlovák őrséggel). Az a rémhír kapott lábra, hogy az ellenség Balassagyarmattól délre, Szügy irányá-ba vonul, bekerítési szándékkal. A parancsnokok elrendelték a Szügybe való visszavonulást. Beosztottjaik a továbbiakban már nem engedelmeskedtek ne-kik. Még arra a hírre sem voltak hajlandók visszatérni Balassagyarmatra, hogy néhány társuk a laktanyába szorult és segítséget kér. Helyette továbbvonultak állomáshelyükre, Magyarnándorba.
A 16-osok és a Mollináryak – noha döntő sikert nem értek el, és csúfos elvonulásuk elhomályosítja erényeiket – a Károlyi-korszak egyik legnagyobb katonai hőstettét hajtották végre. Parancsnokaik az ellenség számára váratlan támadás ígéretével és a könnyű győzelem reményével vitték őket harcba. A meglepetés azonban őket érte, mégis – a januári fagyban két óra keserves ko-csizás és menetelés után – pergőtűzben, gránátrobbanások közepette, hősiesen rohamozták meg a laktanyát, törtek fel szuronyrohammal az épület emeletére, s csak a szerencsétlen véletlenek sorozata csavarta ki kezükből a győzelmet.
Távozásukkal azonban Balassagyarmat védtelen maradt. Ha a laktanyába szorult csehszlovák katonaság kitör és visszaveszi a települést, vagy végigpusz-títva azt átvonul az Ipoly túlpartjára; ha Ipolyságról, illetve Losoncról nagyobb segítség érkezik, annak tragikus következményei lettek volna.
61 A géppuska kezelője valószínűleg nem értesült a megadás részleteiről, illetve a védők, a magyarok előrerohanását látva, megrettentek az esetleges atrocitásoktól.
A magyar fegyveresek reggel fél nyolc táján hagyták el Balassagyarmatot.62 Ennek és a támadás sikertelenségének híre pillanatok alatt elterjedt a városban.
Pongrácz főjegyző, az egyik helyettese, Huszár Aladár, illetve a nemzeti ta-nács elnöke, dr. Somló József már kora reggel megbeszélést folytattak. Huszár Somlóval átment a városházára. Ekkor már tömeg állt az épület előtt. Fegyver-fogásra kész férfiak, aggódó polgárok, eligazítást váró tisztviselők, közalkalma-zottak, iparosok gyűltek össze.
A tömeg előtt Somló lelkesítő beszédet mondott, és Huszár Aladárt ajánlot-ta városparancsnoknak. Huszár személye több szempontból is jó választás volt.
Az ekkor 34 éves fiatalember végigharcolta a világháborút, kétszer is megsebe-sült, 1918-ban főhadnagyként szerelt le. Családja évszázadok óta játszott fontos szerepet Bars, Hont és Nógrád vármegyék közéletében, ő maga személyes te-kintéllyel bírt. Keresztényszocialista volt.
De kik álltak a rendelkezésére? A felkelés meghatározó csoportját a hűség-esküt két nappal azelőtt a vármegyeháza dísztermében megtagadó tisztviselők és közalkalmazottak adták. Pongrácz főjegyző és Schuch István kézfogása tehát a felszabadítás napján is érvényes jelkép maradt.
A fegyverfogók, különösen a tűzharcban résztvevők között mindenképp a vasutasoké volt a meghatározó erő. Számolnunk kell még azzal is, hogy a mun-kásgárda január 15-én lefegyverzett tagjai közül is többen csatlakoztak hozzájuk.
Huszár az összegyűlt polgárságot harci csoportokba osztotta, élükre tartalé-kos tiszteket állított. A vasutasokat is őrséggé szervezte át. Az Ipolyon átvezető hidakhoz és a szécsényi műútra őrségeket állított. A helyzet adta spontaneitásra jellemző, hogy sokan ettől függetlenül vettek vállukra puskát, és mindenféle be-osztás nélkül kezdtek cirkálni a városban, figyelték a városból kivezető utakat, Ipoly-hidakat, vagy elállták a laktanya felé vezető utakat. Az idő előrehaladtával azután ezek a „magánerők” lassan csatlakoztak valamelyik szervezettebb cso-porthoz. A fegyvert fogott polgárság akciója egyre koordináltabbá vált.
A legfontosabb feladat a laktanya folyamatos tűz alatt tartása volt. Tisztvi-selők, iparosok, tanárok – köztük az állami gimnázium 7–8. osztályos diákjai –
62 Ladányi 1934. A hivatkozott részt közli: CF, 397.
Baráti Huszár Aladár (Ipolybalog, 1885. május 10. – Dachau, 1945. február 4.) város-parancsnok. 1920-tól Nógrád vármegye, majd más vármegyék főispánja. 1932–34 között Budapest főpolgármestere, ezt követően az Országos Társadalombiztosító
Intézet elnöke. Németellenes tevékenységéért 1944 áprilisában letartóztatták, majd novemberben a dachaui koncentrációs táborba deportálták.
a város közeli pontjairól, épületablakokból, utcasarkokról, háztetőkről folyama-tosan lőtték a laktanyát, azt az érzetet erősítve a bent lévőkben, hogy a városban továbbra is katonai erő tartózkodik. Ez volt a biztosítéka annak, hogy a csehszlo-vákok a délelőtt folyamán nem kísérelték meg a kitörést.
Vasutasok, postások, katonaruhás polgárok egy csoportja a laktanyától keltre – nagyjából abban a térségben, ahonnan hajnalban a Vizy-csoport táma-dása megindult – egy Őrhalom felől érkező csehszlovák vonatot állított meg. A vagonokból kiugráló katonák a mozdony fedezete mellett próbáltak előreha-ladni, de a kialakult tűzharc menekülésre kényszerítette őket. Egyikük azonban holtan esett össze. Magyar részről is volt halálos áldozata a lövöldözésnek. Egy kósza golyótól találva, fegyverrel a kézében, életét vesztette Vancsó József bá-dogos.
Harcok folytak az Ipoly-nagyhíd környékén is. A legsúlyosabb összecsa-pásra azonban a kóvári híd irányában került sor. A vasutasok egyik fegyveres csoportja ismét összeverődött és a vasúti töltésen megindult a vasútállomásig felhallatszó lövöldözés irányába. Továbbmenve mozgásra lettek figyelmesek.
Az ott lévőket magyaroknak hitték, így Rózsa András vasutas odakiáltott nekik:
„Ne lőjetek, mi vagyunk azok, a magyar vasutasok!”63 A válasz helyett két cseh-szlovák géppuska szólalt meg. Rózsa, aki felegyenesedve ment előre, fejlövést kapott. Társai lehasalva folytatták a tüzelést, mígnem az ellenséges géppuskák elhallgattak.
Rózsa még élt, így társai, miután a géppuskatűz megszűnt, hátra támogat-ták, majd egy magánházhoz vitték, ahonnan kórházba került. Sokáig eszmé-leténél volt, halála előtt állítólag egyre csak azt ismételgette, hogy „Elárultak minket”.64 Ez a kulcsmondat adja vissza leginkább azt a tragikus megrázkódást, amelyet a hajnali támadás részesei átéltek, mikor a tervezett és várt meglepetés helyett sorozótűz közepette kellett helytállniuk.
Rákóczy kormánybiztos reggel hét órakor ért Budapestre. Emlékirata sze-rint első útja a Hadügyminisztériumba vezetett, ahol Makkay József százados segítségével szinte azonnal intézkedtek az iglói géppuskás tanfolyam
félszázad-63 Gere 2002, 70.
64 Gere 2002, 70.
Schuch István (Érsekújvár, 1889 – Kecskemét, 1963) mozdonyvezető, a vasúti fegyveres csoport parancsnoka. Sztrájkszervezésért 1923-ban elbocsátották állá-sából, 1933-ban kegydíjban részesítették, 1942-ben megkapta a Nemzetvédelmi
keresztet.
nyi egységének Balassagyarmatra irányításáról, akik már 10 órakor el is indul-tak a harcban álló város felé.
Végül a kormánybiztos szerint délben kezdődött az a tárgyalás, mely során Stromfeld ezredes, Julier alezredes, Makkay József százados és Ágoston Péter belügyi államtitkár „segítségével mintegy kétórai rábeszélés után sikerült Böhm Vilmos honvédelmi minisztert megnyerni, hogy Balassagyarmat és a nógrádi front megvédésére fegyveres erő küldessék.”65
Szügy felől, körülbelül délután fél kettőkor érkezett Balassagyarmatra az iglói géppuskás tanfolyam különítményének különvonata. A hajnali támadás után a városban rekedt katonákat is hozzájuk számítva végre ismét szervezett katonai erő volt a városban! Az események egyszerre felgyorsultak. Az iglóiak – Huszár Aladárral egyeztetve – a laktanya főbejáratával szemben, illetve hátul, az udvari részen állították fel a géppuskáikat.
Az eredeti terv szerint az elölről támadó osztagnak erős tűz alá kellett volna vonni a laktanya főbejárati frontját, semlegesítve az ott elhelyezett csehszlovák géppuskát, míg a másik osztag az udvar felől rohamot indítva benyomul az épü-letbe.
A tűznyitás helyett azonban az egyik géppuska kezelőlegénysége Kacsóh hadnagy vezetésével a laktanyakapuhoz kúszott, azt benyomták, mire az egész osztag berohant az épület aulájába, kézitusában elsodorva az ott álló csehszlo-vák őröket, egészen a hátsó bejáratig előretörve. Ekkor érkezett oda az udvari
A tűznyitás helyett azonban az egyik géppuska kezelőlegénysége Kacsóh hadnagy vezetésével a laktanyakapuhoz kúszott, azt benyomták, mire az egész osztag berohant az épület aulájába, kézitusában elsodorva az ott álló csehszlo-vák őröket, egészen a hátsó bejáratig előretörve. Ekkor érkezett oda az udvari