Bevezető

A hagyományoknak különleges szerepük van az egyes közösségek életében, hiszen a hagyományból fakadó közös tapasztalat megtart, gazdagít és mankót nyújt a világban való eligazodáshoz, és éppen ezért a mindenkori jelen okozta kihívások miatt folyama-tosan változik. A Zrínyi Miklós Emlékév (2016) esményei világosan jelezték, hogy a horvát és a magyar társadalomban töredékesen, ám kétségkívül jelen van a közös múlt pozitív emlékezetének a hagyománya. Tehát van esély arra, hogy megtörjük azokat, a nemzetépítés során kialakult kétszáz éves kánonokat, amelyek főként a két nép közötti különbségeket hangsúlyozták, és helyette inkább egymással, megértőbb múltértelme-zéssel éljünk (Varga 2017).

A Zrínyi-kultusz jelenléte a horvát–magyar–szlovén határsávban, napjainkban ku-tatási témámon túlmutatva mégis abban erősített meg, hogy egy új történeti tudat van kialakulóban éppen itt, ahol valamikor a Zrínyi dinasztia élt több évszázadokon keresz-tül. Véget ért egy társadalmi rendszer, amely mindhárom országban diktatórikus volt, és sok esetben a 20. században főleg a Zrínyiek kultuszának nem volt sok lehetősége teret kapni éppen ott, ahol valamikor a Zrínyiek harcoltak és küzdöttek a nép függetlenségért, a nemzeti hovatartozásáért és a kereszténység megszilárdításáért. A múltjukat vesztett közösségek számára pedig nincsen közösen vállalható jövőkép, és megszűnik az ösz-szetartó erő. Az etnocentrikus nemzeteszme feláldozta a belső összetartozás érzésének oltárán a hazai kisebbségekkel és a szomszédos népekkel közös történelmi hagyományt, ami rengeteg szenvedést okozott ebben a régióban (Lajtai – Varga 2015). A Zrínyi-kul-tusz erőteljesebb jelenléte a megelőző tizenöt esztendőben mégis hozott változásokat az említett határsávban, mert kezdtek a Mura mindkét oldalán élő népek, mind a magyar, mind a horvát oldalon felülemelkedni a nemzeti sérelmeken. Az Európai Unióba lép-ve, előbb Magyaroszág és Szlovénia (2004), majd Horvátország (2016) is a határmenti sávban – ahol közelebb is éltek a nemzetek és nemzetiségek – új partneri viszonyokat alakítottak ki a szomszédos országokkal. S a múlt hagyományaiból merítve, újra elő-vették a történelem hiteles értékeit, vagyis a közös múltból a Zrínyi-hagyományokat, és elkezdtek rá építeni. Zrínyi-fesztiválokat, úgynevezett Zrínyi Miklós Várjátékokat és kulturális bemutatókat szerveztek, alkalomadtán megemlékezéseket, közös hagyomá-nyárző napokat, túrákat indítottak el Murakeresztúron az általános iskolában, majd Be-leznán, Zákányfaluban, Őrtiloson, Tótszerdahelyen, valamint a Zrínyiek helytörténeti színhelyein, ösvényein a Mura és a Dráva partján. Csáktornyán, a Zrínyiek évszáza-dos városában is feléledt a Zrínyi-hagyományok megőrzése. Zrínyi-Újvár térségében kutatásokkal tárták fel Zrínyi Miklós földvárát, erődítményét, amely Magyarországon az egyetlen Zrínyi-vár volt, majd a környező magyarországi településeken, elsősor-ban Őrtiloson, Beleznán, Murakeresztúron, Zákányfalun, Tótszerdahelyen, valamint a horvátországi Alsódomborún (Donja Dubrava) és Légrádon (Legrad) indultak be a határ menti együttműködésre épülő kulturális és turisztikai programok, amelyek a Zrínyi-kultuszra épültek, belőle indultak ki, vagy érintették az említett hagyományt.

Lassan bevonzották ebbe a határ menti, többnemzetiségű térségbe a tudomá-nyos kutatókat is, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint a Hadtörténeti

Intézet és Múzeum kutatóit, történészeit, hadtörténészeit, műszaki szakembereit, akik évtizedes kutatómunkájukkal kitartottak abban, hogy létezett egy Zrínyi-Újvár, amit hadszíntérkutatásokkal és régészeti kutatásokkal be is bizonyítottak konferenciákon.

A tudományos eredményeiket magyarországi és horvátországi nemzetközi konfe-renciákon adták elő, tudományos monográfiában publikálták mindkét fél örömére, és kialakult egy bilaterális tudományos kapcsolat is az MTA Történettudományi Intézete, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (2021-től Nemzeti Közszolgálati Egyetem), a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, továbbá a zágrábi Matica hrvatska, Franjo Tuđman Horvát Katonai Akadémia, a Csáktornyai Muraköz Múzeum és a Zrínyi Gárda tudomá-nyos szakemberei közt. A tudomátudomá-nyos kutatások is meghozták az eredményeiket mind-két oldalon, és ezzel is erősítették a Zrínyi-kultusz létjogosultságát főleg ott, ahol ezzel együttélnek: a magyar–horvát és a szlovéniai, muravidéki magyar határsávban. Ebben a térségben, Zala, Somogy, Muraköz megyékben és a Muravidéken élő nemzetek, nem-zetiségek a Zrínyi-kultusz ápolásával a Zrínyi család értékeinek megőrzésében, vagy ebből kiindulva kezdtek összefogni főleg önkormányzati, majd tudományos szinten is, mert tudatosult bennük az a felismerés, hogy a múltjukat vesztett közösségek számá-ra nincsen közösen vállalható jövőkép sem. Ha megszűnik az összetartó erő, kevésbé lehetnek sikeresek az Európai Unió adta lehetőségek elnyerésében és a megváltozott, határ menti léthelyzetben. A légiessé vált határok között a partneri viszonyok kialakítása számukra a fejlődés egyik alapvető lehetősége, és el is kezdtek vele élni, kilépve lassan a történelmi sztereotípiák több évszázados fogságából. Ott, ahol a Zrínyi-hagyományo-kat felélénkítették és ápolják, hinni is kezdtek benne, hogy van kiút a határsávban is, amely a 20. században legalább hetven évig volt elzárva a szomszéd népektől, és egy adott kor lenyomataként nem lehetett átlépni a határt (kommunizmus- és Jugoszlávia-el-lenesség), illetve kulcslyukon keresztül lehetett csak egymásra rálátni. Jellemző volt a múlt században az is, hogy e körülmények közt a határ meneti nemzetek, nemzetiségek egymásra csak kicsiny részben láttak rá. Zrínyi Miklós és a Zrínyi család kultusza a ha-társávban mindhárom közösség (magyar, horvát és a muravidéki magyar) számára végül is a megelőző évtizedekhez képest jóval több annál, mint amennyit külön-külön láttak belőle. A légiessé vált határok csak a fizikai korlátozottságott oldották fel, de a fejekben is fel kell oldani a határokat, s ez több időt igénylő folyamat. A Zrínyiek kultuszának a segítségével talán spontánul, de nyitottabb és demokratikusabb viszonyok közt alakult ki egy olyan folyamat, ami egy konszenzusos időszakra vonatkozik. A Zrínyiek kultusza mindkét nép emlékezetében közösen él, még akkor is, ha csak a 16. és a 17. századra, a Zrínyiek időszakára vonatkozik, de hatása a 21. század elején feléledt és összetartó erővel bír. Ritkán van példa erre a szomszédos közép-európai országok történetében.

1991-ben Szlovénia és Horvátország is kikiáltották a függetlenségüket, és önál-ló nemzetállammá váltak. Szlovénia és Magyarország 2004-ben, Horvátország pe-dig 2013-ban lépett be az Európai Unióba. Mindhárom ország az ENSZ, az EU és a NATO tagja. A tudományos együttműködés mellett az Európai Unió által finan-szírozott nemzetközi pályázatok is sokat lendítettek a kulturális kapcsolatokon. Az országok akadémiai intézetei között egyre szorosabbá vált a kapcsolat, és közös nem-zetközi konferenciákra került sor. A Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjai lehe-tőségeket kínáltak rendszeres horvátországi kutatásokra, miközben horvát történészek

szinte állandó vendégei lettek a Magyar Nemzeti Levéltárnak. E sorok írója is ösztön-díjban részesült az MTA Domus- és az NKA pályázatán, amelyet határon túli kutatók részére írtak ki. Egymás megismerésének alapfeltétele az irodalmi és tudományos alkotások lefordítása, mert csak ennek révén alakulhat ki a múlt újbóli értelmezésének egységes eszmei alapja. Így az olvasó a saját anyanyelvén olvashatja a másik fél mun-káit. Erre is számos példát találhatunk a magyar–horvát tudományos publikálásban: a Zrínyi-kutatások eredményeit kétnyelvűen is közölték. Ez új tendenciának bizonyul.

A Zrínyi-kultusz területén a magyar–horvát–szlovén határsávban történtek előre-lépések a megelőző két évtizedben. Azok a személyek, egyesületek, értelmiségiek, kutatók, akik ápolják a Zrínyiek kultuszát, tudják, hogy csak rajtuk áll, hogy felelős-séggel és tiszta szándékkal új lapot kezdjenek a határ menti kapcsolatrendszerekben, hiszen a Zrínyi dinasztia tagjait, főleg az ismertebbeket, közülük Zrínyi Miklós költőt és hadvezért és öccsét, Zrínyi Péter műfordítót és vértanút nem lehet megérteni a magyar–horvát, vagy horvát–magyar kulturális, irodalmi és történeti kapcsolatrend-szer nélkül. A közös hősként tisztelt Zrínyiek esetében is vannak olyan családtagok, akikről alig vannak adataink. A Zrínyiek kultuszának a megírása nem egyéni feladat, hanem a magyar–horvát tudományos kapcsolatok igazi próbája, mert külön-külön a teljesség igényével nem készíthető el, mivel a téma szerintem fontos és széles terület-re vonatkozik. Prof. Gadányi Károly szombathelyi emeritus professzortól hallottam a következő gondolatot akkor, amikor interjút készítettem vele a Zrínyi-kultuszról, a murakeresztúri származása okán. Így nyilatkozott: „A Zrínyi-kultusznak megvan a saját talaja. A Zrínyiek jelene később múlt lett, és szerencsénkre ezt mi meg is örököl-tük, de ők maguk is sokat tettek érte. Ha valakit meg akarunk őrízni az emlékünkben vagy az érdemeit el akarjuk ismerni, akkor azt hagyománnyá kell tenni. Át kell adni gerenciókon keresztül ugyanúgy, ahogy a gyermeket meg kell tanítanunk beszélni és énekelni. Ez ilyen egyszerű.

Számomra a Mura környéke szent hely, mert itt járt és küzdött annak idején Zrí-nyi Miklós.” Majd így fejezte be velem a beszélgetést, amely akár irányelvet is adott a kutatásaim megkezdéséhez. Kifejtette ki, hogy: „A tudományos kutatások nagyon fontosak. Én bíztatom a kutatókat, hogy tolerálják más kutatók nézetét is. Ellenvé-lemények is léteznek. A horvátok és a magyarok ma is megtalálják a Zrínyiekben a közös értékeket. Az együttműködés vezet minden téren eredményekhez.”

Olvassuk csak a Szigeti veszedelemnek ezeket a sorait: „Ez én vitéz öcsém mind magyar, mind horvát / Igazán szereti, mert, látjuk, hazáját.” Érezzük, milyen tágas mondat ez? Milyen szabad levegő jár benne oda-vissza, hazától a jelzőjéig? Szó sincs róla, hogy a „vitéz öccs” valamiféle hibridnek tartotta volna magát (vagy esetleg bá-tyja őt). Zrínyi Péter (és Miklós is, a magyar identitása mellett) teljes joggal ízig-vérig horvátnak vallhatta magát. A híres Zrínyi-inverzió itt nem azt jelenti, hogy a hor-vát-magyar Péter szereti az egy-hazáját (melyiket is?), hanem azt, hogy a horvát Pé-ternek két hazája van: ez mind magyar, mind pedig horvát (Bene 1996).

Kutatásaim során ezt ismertem meg, és erről szeretnék most beszámolni, átfogó képet adni a teljesség igénye nélkül azoknak, akik érdeklődnek a Zrínyiek emlékeze-te és a Zrínyi-kultusz iránt napjainkban a magyar–horvát–szlovén határsávban, ahol lendvaiként én is élek mint a Zrínyi-kultusz ápolója.