„…hogy művelje és őrizze azt.” (1 Móz. 2,15)
A jog nem csupán a jogszabályok összessége, erkölcsi, morális tartalommal bír. Alapvető feladata ezen erkölcsi normák hordozása. A társadalom jóról, helyesről, értékesről vallott ítéletét fordítja le olyan mechanizmusokra, ami általánosan kikényszeríthetővé teszi őket.
Kutatásom célja, hogy a környezet helyzetét vizsgáljam meg ebben a vonatkozásban. A környezet, mint közös kincsünk, közös felelősségünk. A felelősség: helytállás valamely kötelezettségért, kötelezettség megszegéséért.1 Mi, közösen és együtt vagyunk felelősek pillanatnyi magatartásunkért és mulasztásainkért, jövőnk alakításáért. A környezeti elemek túlhasználata és szennyezése az egész emberiség közös ügye. Bár a természeti környezet gyorsuló pusztulása és a globális klímaváltozás a hétköznapok realitásává vált, s az ezek ellen való fellépés számos frontot nyitott, a környezet védelme érdekében tett eddigi cselekvések mégsem érték még el a kellő hatékonyságot. A negatív spirált nemhogy megfordítani, megállítani, de számottevően lassítani sem sikerült. Az üvegházhatás továbbra is fennáll, a klímaváltozás egyre nagyobb gondot jelent a már a mindennapokban is, elegendő az időjárás kiszámíthatatlanságára, az özönvízszerű esőzésekre, a mezőgazdasági termelés esetlegességére gondolnunk. A biodiverzitás csökkenése is szabad szemmel tapasztalható, a szemünk előtt tűnnek el egyes fajok, szemben más özönfajok térnyerésével. A kemikáliák, mesterséges anyagok széleskörű használatának lehetséges következményei egyelőre beláthatatlanok. A fosszilis energiaforrások, a kőolaj és földgáz a kimerülés felé tartanak, ezzel szemben az alternatív energiaforrások térnyerése lassú, hatékonyságuk az ipari méretű felhasználáshoz esetleges. A szélsőséges időjárási viszonyok, az éghajlatváltozás, a genetikailag módosított növények, élelmiszerek, a szemét elhelyezésének kérdése, a műanyagok problémája, s általában a természetes környezet visszaszorulása és szegényedése mára mind hétköznapi szinten ismerőseink.
Bár az egymásra épülő, egymással kölcsönhatásban álló környezeti problémákból eredő tennivalók szép számmal sorakoznak, lassan a megoldáshoz vezető út körvonalai is kirajzolódnak. Az egyes tudományterületeken számos elmélet, számítás és modell született az okokról, a lehetséges kimeneti variációkról és az emberiség teendőiről az ökológiai és
1 LÁBADY TAMÁS: A magánjog általános tana. Budapest, Szent István Társulat 2013. 205.
8
gazdasági stabilitás elérése érdekében.2 A környezeti gondolkodás komplexebbé vált, már nem az egyes tényezők hatásait kutatják, hanem azok összefüggéseit. A környezetvédelem3 interdiszciplináris tudománnyá fejlődött, ahol a természettudományok mellett a műszakiaknak, jogászoknak, közgazdászoknak és bölcsészeknek egyaránt helye van. A természettudományos oldal feladata a jelenségek feltárása, az okok azonosítása, valamint a rekonstrukcióhoz szükséges módszerek kidolgozása. A környezetvédelem társadalomtudományi oldala megszervezi, szabályozza, végrehajtja és végrehajtatja a természettudomány által feltárt lehetőségeket, feladata a környezetvédelem gyakorlati megvalósulásának biztosítása. Az egyes tudományágak együttműködése nélkül a hatékony környezetvédelem elképzelhetetlen. Az interdiszciplinális szemlélet és a komplex megközelítés következtében szoros együttműködés keretében valamennyi tudományterületnek meg kell találni a helyét és meg kell tennie a tőle telhető legtöbbet a feladat végrehajtása érdekében.
A globális válságban fennmaradásunk a tét. Ehhez hosszú távú tervezésre, tudományok közötti és nemzetközi szintű együttműködésre van szükség, hogy megtalálhassuk a természettel való harmonikus együttműködés egyensúlyát. A kutatók által feltárt okok kezelésére kidolgozott műszaki megoldások gyakorlatba való átültetése már szintén a mindennapok valósága. Megújuló energia program, időjáráshoz alkalmazkodó termények, alternatív közlekedés, hogy csak néhány példát említsek. Néhány éve még utópiának, idealizmusnak tűnt a „cselekedj lokálisan” elv helyi, regionális, országos és nemzetközi szinten megvalósulása, mára ez a realitás.
Jelen értekezés a környezeti problémákra reflektáló jogrend felelősségi oldalát vizsgálja.
A tudomány által feltárt negatív hatások emberi okait többek között a jog feladata korlátozni és kizárni. A célok és eszközök meghatározása után a kikényszerítés, a negatív hatások okaként megjelölhető behatásokért való helytállás biztosítása a felelősségi intézmények feladata.
De lefordítható-e ez a felelősség a jog szabályaira, érvényesíthető, kikényszeríthető-e a gyakorlatban? Milyen eszközökkel, milyen mechanizmusokkal él a magyar jogrendszer ebben a tekintetben, áthatja-e ez a mögöttes tartalom a szabályokat s a jogalkalmazást, avagy a
2 Lásd pl.MEADOWS,D. et al: A növekedés határai harminc év múltán. Budapest, Kossuth 2005.
3 A környezetvédelem a környezet megőrzéséért, használhatóan tartásáért küzd; olyan átfogó társadalmi tevékenység, ami egyszerre jelent állami feladatot, társadalmi, tudományos és emberi tevékenységet. Célja az ember által okozott környezeti ártalmak megelőzése, az okozott károk mérséklése, felszámolása, valamint a jövőre nézve az erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodás.
9
normák útvesztőjében irányt tévesztettünk. Bekerül-e, bekerülhet-e ez a tartalom maradéktalanul a normaszövegekbe s így a gyakorlatba, avagy a cél csupán foltokban fedett, s az alkalmazást a szöveghűség irányítja? Egyéni választásainkon túl az egyes államok, szervezetek működését és tevékenységét is érinti a kérdés, nemzeti szabályainkon is túlmutat.
A téma kezelhetősége érdekében azonban vizsgálatomat csupán a magyar, illetve hatásai tekintetében az uniós jogra terjesztettem ki, azon belül is csupán a kifejezett és általános felelősséget alapító szabályokra. Az egyes szakterületi illetve végrehajtási szabályok felelősségi rendelkezései azon okból maradtak ki, mivel a jog logikája szerint azok csupán a hierarchiában magasabb szinten álló jogforrásokban szabályozott alakzatok végrehajtását, részletszabályozását tartalmazzák. Önálló jogcímet alapítanak, de szabályozási módszerük és rendszerük megfelel a magasabb szintű szabályoknak, ahogy értelmezésük és alkalmazásuk is.
A jog hézagmentességének elve alapján nem létezik olyan tényállás, amely ne lenne valamely jogi szabály hatókörébe vonható. Amennyiben ezt összevetjük az általános tézisünkkel, ’a környezet közös felelősségünk’ állítással, valóban találunk minden lehetséges környezeti érdeket sértő magatartásra felelősségi szabályt? Nem. Életszerűtlen elvárás lenne drasztikus fordulattal megalapítani ezeket. Azonban azt vizsgálhatjuk, erre haladunk-e. A jog feladata ebben a tekintetben álláspontom szerint nem követni, hanem irányítani a társadalom értékítéletét a morálisan helyes irányba. Nem utólag kapcsolni felelősségi tényállásokat és szankciókat a közfelfogás által helytelenített magatartásokhoz, hanem megelőzve azt előrébb járni, megalapítva, kiterjesztve a felelősséget a nemkívánatos jelenségekre, s várni, beérik-e ennek hatása; így diktálva, kényszerű változásra rávéve a társadalmat.
Az értekezés elkészítése során kitűzött kutatási feladat a környezeti felelősség intézményeinek rendszerezett áttekintése. A környezeti károkért való felelősség alakulásának vizsgálata során jelentős mérföldkövet jelentettek az egyes uniós irányelvek, amelyek kihatással voltak a magyar szabályozásra. A vizsgálat elsősorban az uniós és a magyar környezeti felelősségi rendelkezések hézagmentességére, valamint a magyar jog az uniós jogszabályoknak való megfelelésére fókuszál.
Az értekezésben a felelősségi viszonyok számbavételére és áttekintésére vállalkozom csupán, hiszen nagyon széles spektrumú területről beszélhetünk. A feltárt felelősségi viszonylatokon túl is számos esetben felmerülhet a környezet érdekének kérdése. A felelősségi relációk analízise, az egyes részterületek esetjogának mélységekbe menő ismertetése szintén meghaladja a terjedelmi korlátokat, csupán vázlatos ismertetésre
10
szorítkozom. Elsődleges célom a környezeti felelősség rendszerszerű áttekintése, a szerkezet vizsgálata, különösen a magyar és az uniós jog közötti összefüggések feltárása.
Az értekezés rendszertani alapvetéssel kezdődik, amely bemutatja a környezetjog fejlődését és rendszerét, ezt követően a környezeti felelősség jogrendszerbeli elhelyezését kísérli meg. Megállapítja, hogy a téma jogterületen való keresztbefekvő jellege okán más jogterületek intézményeit használja saját, környezetet védő céljaira. Ennek szellemében megkísérli feltárni, mely jogintézmények alkalmasak a környezeti érdek, a környezetért viselt felelősség más jogterületeken belüli érvényesítésére. Megállapítja, hogy az alapelvek nyújtotta flexibilitás jól hasznosítható a vizsgált területen. A környezetet érintő jogszabályok vázlatos áttekintése után az önállósult, valamint az egyes normákba épült környezeti felelősségi szabályok sematikus összefoglalása következik.
A következő fejezet a kutatás dogmatikai megalapozására vállalkozik, a környezet, a kár, a környezeti kár fogalmát járja körül. Ennek keretében a környezet fogalmának jogirodalomban, hazai és nemzetközi jogi szabályokba foglalt tartalmi, összehasonlító vizsgálatát kísérli meg, melynek végén összefoglaló, rendszerező megállapításokon keresztül differenciált képet vázol a lehetséges értelmezésekről.
A negyedik fejezet a felelősség jogintézményének vizsgálatával foglalkozik. A felelősségtani alapok című rész a felelősség intézményének jogelméleti, jogterületektől, jogintézményektől független elvi síkú vizsgálatára koncentrál. Ezen felelősségi alapvetés tükrében dogmatikai alapon kísérli meg az előző részben felvázolt környezeti felelősségi intézmények alkalmazása során figyelembeveendő szempontok és az alkalmazásuk során várható eredmények számbavételét. A fejezet harmadik része a felelősség viszonyrendszerét vázolja fel, hogyan alakul az emberiség közös, morális felelőssége fragmentált és bonyolult hálót alkotó jogosulti-kötelezetti viszonyrendszerré.
Az elméleti alapozást követően az uniós környezeti felelősség rendszerének, alapvető jogi környezetének a vizsgálata következik. Ebben a körben a környezeti felelősség fejlődésének ívét is bemutatjuk, ahogy időben az első generációs, pusztán a felelősségi szabály meglétét előíró rendelkezésektől a második generációs, immár a szankciórendszerrel szemben tartalmi kritériumokat támasztó követelményektől eljutunk az önállósult, irányelvekbe foglalt, konkrét rendelkezéseket tartalmazó környezeti felelősségi normákig.
Ezt követi a magyar környezeti felelősségi rend vázlatos bemutatása. A kiindulópontot a környezetjogi felelősség alapelvei jelentik, majd a környezethez való jog alapjogi
11
megítélésének hazai nehézségei. A környezeti felelősség magyar jogban megjelenő jellemzőiről tett néhány általános megállapítást követően a környezeti felelősség közös szabályainak kritikai vizsgálata következik.
Az értekezés ezt követő három része az elméleti alapozást tartalommal, konkrét rendelkezésekkel tölti fel az uniós és a magyar jog rendelkezéseinek bemutatásával. Az értekezés törekszik a rendelkezések összehasonlító analízisére, kritikai vizsgálatára és a vonatkozó esetjog bemutatására. Az értekezés a Kvt. hármas felosztása szerint halad, külön vizsgálva a közigazgatási, a büntetőjogi és a magánjogi felelősség alakzatait. A vizsgálat az egyes intézmények vázlatos bemutatásán túl mindvégig kitér és reflektál a feltárt uniós hatásokra. Ennek megfelelően az értekezés a vonatkozó irányelvek, az azokat megelőző és azt követő, hatályos időállapot, valamint az irányelvekbe foglalt rendelkezések összehasonlító elemzésére koncentrál a direktívák által lefedett területeken.
Elsőként környezeti felelősség magánjogi rendelkezéseit vonjuk vizsgálat alá. Az Európai Unió vonatkozó szabályozási kísérletén túl az értekezés vázlatosan ismerteti a környezeti felelősség magyar jogban fellelhető eszközeit, ezek tartalmába azonban nem mélyed el, tekintve, hogy ezen a területen minimális az uniós jog hatása, s az sem környezeti érdek specifikus. Az értekezés az új Ptk. rendszerében számos olyan jogintézményt említ, jobbára felsorolásszerűen, amelyek eddig nem kerültek a környezeti magánjog látókörébe, azonban álláspontunk szerint alkalmasak erre. A már ismert jogintézményekkel kapcsolatban pedig csupán néhány változásra hívja fel a figyelmet, teljes körű ismertetésre itt sem vállalkozik.
A környezeti büntetőjog áttekintésének fókuszában a 2008/99/EK irányelv a környezet büntetőjog általi védelméről áll. Az értekezés kitér az irányelv kialakulására, elfogadása körüli problémákra, valamint röviden a nemzetközi jog követelményeinek való megfelelésükre. A magyar büntetőjogi fejezet ennél összetettebb képet mutat. A 2012. évi új Btk. megszületése átformálta a környezeti büntetőjog szabályozását, hiszen új fejezetbe rendezte a megszaporodott tényállásokat. Ennek tükrében egyrészt az uniós jogról szóló részben felvázolt irányelvnek való megfelelést vizsgáljuk, másrészt a régi törvényhez képest megjelenő újdonságokat. Megállapíthatjuk, hogy a tényállások száma ugyan megnőtt, tartalmi tekintetben azonban jobbára csak pontosításukra, átláthatóbbá tételünkre, egyértelműsítésükre törekedett az új törvény.
Az irányelvvel kapcsolatban kételyünknek adtunk hangot abban a tekintetben, hogy a tényállások mindegyikét lefedi-e a magyar jog, figyelmen kívül hagyva így az irányelv által eredetileg elérni kívánt célt. Az értekezés a büntetőjogi rendelkezések vizsgálata körében a
12
jogi személyekkel szemben alkalmazható intézkedésekre is kitér, annak uniós jognak való megfelelésére koncentrálva.
A környezeti felelősség közigazgatási szabályait elemző rész uniós jogi alfejezetének gerincét a környezeti károk megelőzése és felszámolása tekintetében a környezeti felelősségről szóló 2004/35/EK irányelv (ELD) adja. A részletesebb ismertetésen, elemzésen túl az értekezés a Bíróság gyakorlatára is kitér, annak kritikai elemzéséig bezárólag.
A magyar jog közigazgatási jogi felelősségi rendszerének általános bemutatását követően a Kvt.-ben a közigazgatási jogi felelősség cím alatt szabályozott, tartalmában az ELD-nek megfelelő rendelkezéseket találjuk, megvizsgálva az átültetés körüli problémákat. A magyar jogról szóló alfejezet következő részében a közigazgatási felelősség egyébformáit járja körül, röviden szólva a környezetjogban előforduló közigazgatási bírságokról, valamint a szabálysértésekről. Utóbbi témák közösségi érintettség nélküli aktualitását újraszabályozásuk indokolta, ismertetésük azonban csupán vázlatos.
A felelősség minden jogterületen a jog betartásának biztosítékát jelenti, felelősség nélkül nincsen jog. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy ha nem állnak rendelkezésre megfelelő környezetkímélő technológiák, ha azokat nem ésszerűen használjuk, mit sem érnek a jogszabályok. S a legkifinomultabb normarendszer sem ér semmit, ha elavult, a társadalom szemszögéből meghaladott vagy ésszerűtlen koncepciót támogat, életszerűtlen szabályokat ír elő, illetve ha a normákat nem hajtják végre. A normák a jogpolitika által kívánatos célállapotot szem előtt tartva az annak eléréséhez szükséges elérési utat írják le. A felelősségi szabályokkal pedig mintegy választást engednek a jogszabály címzettjeinek: betartod a követelményeket, vagy pedig elvállalod a szankciót. A kényszert elsősorban a közhatalom és a jogalkalmazás jelenti, ami ellenőrzi, szervezi, a szankció alkalmazásával kikényszeríti a jogszabályok betartását. Annak fényében vizsgáljuk tehát a témát, hogy a környezeti jogi felelősség elengedhetetlen, de nem egyedül üdvözítő eszköze a környezetvédelemnek.
13