Bemutatás előtt Ember Judit filmje
Pócspetri kis nyírségi falu, amely 1948 nyarán, az egyházi iskolák államosításának előestéjén az ismeretlenségből az ország figyelmének közepébe került, méghozzá máig tisztázatlan tragikummal. A falu plébánosának biztatására a lakosok nagy része tiltakozni kezdett az iskola államosítása ellen. A megbolydult tömeget megfékezni igyekvő rendőrök egyikének elsült a fegyvere, és a rendőr holtan esett össze. Hatalmas erővel és hatalmas erőszakkal indult meg a „gyilkos” után a nyo
mozás, majd statáriális bírósági eljárás révén többeket súlyos ítélettel büntettek, a főbűnösnek kikiáltott K irályfalvi M ik ló st pedig kivégezték. Vannak, akik a pócspetri pert tekintik az első koncepciós pernek.
P ó csp etri kétszáz perces dokumentumfilm, amelyet 1982 szeptemberében forga
tott az azóta is „rendőrgyilkosnak” bélyegzett faluban Ember Judit. Hét esztendeig maradt dobozban ez a munka, most (?) azonban néhány információs vetítésen, kevesen (?) megtekinthették a Pócspetrit. A februári (1989) Játékfilmszemlén pedig a dokumentumfilmek kategóriájában versenyezni indul. Versenyezni, miért is? A megismertetésért? Az elismertetésért? Díjakért bizonyára nem, Ember Juditnak már nyert úgy kitüntetést filmje a filmszemlén — az 1972-ben forgatott A határozat 1984-ben a szakmai zsűri díját kapta —, hogy semmit nem lehetett írni róla.
— Ember Juditot, kit, ha helyénvalónak tartanánk az akasztófahumort, akár a betiltott film ek specialistájának is nevezhetnénk, legelőször arról faggatom, miként talált rá Pócs- petrire, a falura és a filmtémára?
— 1972-ben, amikor annyi baj volt A határozat című munkámmal, amely ter
melőszövetkezeti visszásságokról szól, Bokor Péter azt tanácsolta, csináljak végre egy
„pozitív filmet”. Pozitív filmtémát keresve bukkantam rá Déry Tibornak a Csillag című folyóiratban közzétett, igen szépen megírt irodalmi riportjára Pócspetriről. Nosza, bevetettem magam az Országgyűlési Könyvtárba, és mindent elolvastam, mindent ki
jegyzeteltem, ami csak Déry Tibor riportjával egy időben erről az ügyről a sajtóban meg
jelent.
— Ezeknek a cikkeknek a képével kezdődik a film, hátborzongató sajtótörténeti és történelmi leckét adva a nézőnek. Jó nevű, azóta is rangosnak, tehetségesnek, sőt tisztességesnek ismert újságírók túlteljesített penzumai ezek, tartalmilag is, formailag is ordít a legtöbbjéről a hazugság.
— Igen, de lényegében, kisebb ellentmondásoktól eltekintve, minden írás ugyanazt ír
ta. Egy falu, egy nóta — mondtam magamban, amikor azt láttam, hogy még a Haladás, a Világ című, ellenzékinek számító újságok is ugyanazt publikálták Pócspetriről, mint a többiek. A leguszítóbb a Magyar Nap volt. A Népszava Pócspetri, az elsodort falu cím
mel közölt beszámolót, írásának már a címével is félreértésekre és téves asszociációkra adva lehetőséget.
— No és a Magyar Nemzet?
— No, látja, a Magyar Nemzet sok minden megírt, név nélkül, a bizonyítási eljárásról.
Mert volt a Pócspetri-ügyben bizonyítási eljárás is, mai szemmel úgy tűnik, hogy aki leír
ta, s ahogy leírta az eljárást, nem tartotta az egészet igaznak. Itt olvasható például, hogy két orvos fólolvasta a boncolási jegyzőkönyvet. Noha a Pócspetrin meghalt rendőrt soha nem boncolták föl.
— Egy falu, egy nóta, — mondta — és elindult, hogy megnézze, hogy fe st ez a valóság
ban?
— Ahogy megérkeztem, azonnal láttam, hogy Déry, aki a rettenetes napokban maga is leutazott Pócspetribe, nem azt írta meg, amit látott. És a többiek sem.
— Hogyan fogadták a falubéliek? Bizalmatlanul? Félelemmel?
— Azonnal a bizalmukba fogadtak. Kiderült, hogy mindig, mindenkinek elmondták, mi történt azon a végzetes napon, meg a következőkön valójában, csak soha, senki nem ír
ta meg az igazi vallomásaikat. Találkoztam olyan emberrel is, aki emlékezett Déryre. Ne
ki is elmondták, hogy mi történt.
— Amikor megismerte személyesen is Pócspetrit, miről akart „pozitív film e t” forgatni?
— Az ártatlan Királyfalvi kivégzéséről, az ártatlan falusiak megkínzásáról.
— De kilenc évig nem láthatott munkához...
— Kilenc évig forgattam magamban: tudok egy titkot, amit föl kellene tárni, és talán az én ügyetlenségemen múlik, hogy nem találok hozzá lehetőséget, „kiadót”. Végre, 82-ben mégis munkához láthattam. Szeptember negyediké és tizediké között forgattam le a fil
met. Az egész stáb részvéttel, együttérzéssel, tapintatosan dolgozott. Mentz Loránd opera
tőr, Traub Gyula hangmérnök, Börcs Sándor gyártásvezető és a többiek, mind. A falube
lieknek egy aggályuk volt csupán, hogy filmet csinálok, nem pedig megírom. Mi lesz, ha felismerik őket az ávósok, visszajönnek és megint megbüntetik őket? Felajánlottam, hogy odaülök melléjük, a kamerák elé, közösséget vállalva mondandójukkal. Akkor rendben van — , mondták. És beszéltek.
— Tanult embereket is fölülmúló bölcsességgel, szenteket is túlszárnyaló fölül emelkedettséggel a méltánytalanságokon. Nem értem a nyolcvanas években, miért
nem kerülhetett ez a film nagyobb közönség elé?!
— A forgatás után elmentek Lékai László bíboroshoz azok, akik féltek, hogy fény derül a múltjukra — a volt verőlegények baráti köre talán? — , és azt mondták, egyházel
lenes film készült Pócspetrin. Ő, anélkül, hogy személyesen győződött volna meg ennek az állításnak az igazáról, szólt Kádár Jánosnak, hogy tiltsák be a filmet. A titkárságáról leszóltak a Filmfőigazgatóságra, ők pedig „bekérték” az anyagot, éppen amikor a labo
ratóriumi munkák voltak csak hátra.
— Nem próbálta meggyőzni az egyházi vezetőket arról, hogy hamis információik van
nak?
— Csépány Ferenc kanonok úr, aki ismerte a filmet, ő adott ugyanis engedélyt arra, hogy a kerületébe tartozó egyházi személy nyilatkozhasson, elment Lékai Lászlóhoz, és elmondta neki, ez a megbékélés filmje, jól politizáló film, lehetőség arra, hogy kibeszélés közben kopjék a kín. De ekkor már késő volt. Az elfogadásnál ugyan a két felkért oppo
nens, Vásárhelyi Miklós és Zalán Vince és sokan mások nagyon kiálltak a film mellett, de a Pócspetri C-lapján — cenzúra lapján — az állt, hogy ez a film csak főigazgatói enge
déllyel vetíthető. Ezt megelőzően javasolták azt is, hogy állítsanak össze egy listát azok
nak az okos férfiaknak a köréből, akiknek a Pócspetri bemutatható. Szóval egy nő csinál egy filmet, de csak férfiak láthatják...?!
— Milyen C-lapok léteznek még a Pócspetrinek is ,, kiosztott ” kategórián kívül?
— A legjobb: a film széles körben bemutatható itthon és külföldön. Vagy: itthon zárt körben, külföldön nyilvánosan vetíthető. Létezik azután ennek a fordítottja is. Meg az el
lenkezője is: se itthon, se külföldön, se nyilvánosan, se zárt körben nem vetíthető.
— Mennyi időre szólnak ezek a verdiktek?
— Öt esztendőre. A Pócspetri esetében ez az öt év nemrég járt le, ezért filmklubokban vetítik már. így Nyíregyházán és Nyírbátorban is. Pócspetriben nem, megakadályozták a bemutatását. Ezért azután a falu lakói mikrobuszba ültek, és aki csak tehette, bement meg
nézni Nyírbátorba, Nyíregyházára. Tavaly beneveztem a Játékfilmszemlére, de egy toll
vonással kihúzták. Az idén már szerepelhet a filmszemle versenyművei között. Január huszonhatodikán pedig bemutatják a Toldi Moziban.
— Marad még így is dobozban éppen elég munkája. Mennyi is?
— Az országos moziüzemi hálózatba sose került be az 1972-ben készült, már em
legetette határozat. Egészen különleges módon őrzik a 85-ben forgatott ,Jiagyd beszélni a Kutruczot! A Menedékjog című ötrészes, tizenegy órás filmem főigazgatói engedéllyel valószínűleg már nézhető lesz. Szerepel a Játékfilmszemle információs vetítésein is. És, még a Balázs Béla Stúdió sem vette át, tehát a sorsát nem tudom legutóbbi munkámnak, a hatórás A /?er-nek, amely a Rajk-perről szól. Előbb-utóbb biztos látható lesz ez is.
Lőcsei Gabriella Magyar Nemzet, 1989. január 24.