Bertát egy év múlva már a Miasszonyunkról név. Kalocsai Iskolanővérek rend
jében látjuk.14 Nyolc évet töltött a zárdában. A szerzetesközösség életét ekkor kritikus szemmel látta. Nem találta meg a helyét. „Nem volt olyan csoport, ahová besoroltak volna. A hetven jelölt közé mégis csak beraktak, de magán
tanuló lettem, mert az én korosztályomból egyedül voltam." Hitbeli fejlődésére írásában többször visszatért, ezzel jelezte, hogy fokozatosan értette meg, hogy milyen feladatok vártak rá. Kislánykorára emlékezve csak annyit jegyzett fel, hogy reménykedett, egyszer majd „megérti". Egyelőre csak annyit tudott, hogy valami nincs rendben körülötte. „Hosszú szentségimádásra térdeltettek ki bennünket, szépen felöltözve: éreztem, sorminta vagyok."
Ebből az időszakból nincsenek történetei, vagy nem volt, vagy nem akart ezekről írni. Annyi bizonyos, hogy a zárda nem tudta a család szerepét be
tölteni. „Veszekedések, bizalmatlanságok, gyanúsítgatások. [...] Én majd másképp, én majd kedélyesen, mosolyogva, nem, mint a vakbélgyulladás..."
Ezek a szavak kétségtelenül az elégedetlenségét, a csalódottságát fejezik ki.
14 A rend történetéről lásd Puskely 1996: II. 675-678.
Berta felsorolásszerűen számolt be arról, hogy mennyire idegennek érezte magát a kolostor világában. Személyes élményeit nem idézte fel részletesen.
Egyedül hitbeli kérdésével kapcsolatban örökített meg egy rövid történetet.
E szerint az egyik gyónás alkalmával Berta megkérdezte gyóntatójától, hogy mit jelent „lelki életet" élni. „Mindig a jó Isten jelenlétében tölteni az életün
k et" Berta számára nagyon fontos lehetett ez a mondat, hiszen 50 év múlva is megjegyezte, ez kifejezi „vallásos gyakorlatom lényegét".
1950-ben érettségizett volna, amikor a rendjét feloszlatták.
„A soproni anyaházat 1950. június 16-án oszlatták föl. Ezen a napon éjjel 11 da
rab lepony vázott teherautóval beállt a rendőrség az udvarra, az iskola kapuját kinyitották, a gazdasági kaput betörték, a házőrző kutyát lelőtték, a folyosókat lezáró csapóajtók üvegablakait bezúzták, és éjszakának évadján üvegcsörömpö
lésre és bakancshuppanásokra ébredt a portásnővér és a ház főnöknője. Ezután a telefonzsinórt és a harangkötelet elvágták, ne tudjon a ház kifelé jelezni, hogy mi történik. A nővéreket első álmukból ébresztették. Névsorral jöttek, mert a hatóság már korábban bekérte a házban lakó nővérek névsorát."
Berta nem élte át közvetlenül ezeket az eseményeket, mert őt és még né
hány érettségizőt óvatosságból a zárdán kívül, családoknál helyezett el a főnöknő. így a fentieket mások emlékei alapján írhatta meg. Ennek ellenére a szöveg tartalma teljesen egybecseng az eseményeket személyesen átélők történeteivel.15 A leponyvázott teherautók megjelenése, a megfélemlítés, az erőszakos magatartás, a nővérek kiszolgáltatottsága az a tartalom, amit a kollektív emlékezet megőrzött ezekből a történésekről. Ő is ugyanezeket írta le, feltételezhetően azért, mert amikor ezeket a sorokat papírra vetette, már nem idegenkedett a nővérektől, már nem „sormintának" érezte magát.
„1950. június 16-án reggel megérkeztem a szállásomról.16 Máskor a nővérek imája-elmélkedése töltötte be az oratóriumokat, ezen a reggelen fekete csend fogadott. A templom zárda felőli folyosóján indultam »haza«, de szuronyos őrbe ütköztem: nem engedett tovább. Az utca felőli bejárathoz futottam, ott is szu
ronyos őr. Visszamentem a templomba, ahol rendben elkezdődött a szentmise.
Végigremegtem az egészet. Még most is szétszakítja a torkomat a felindultság.
Magamra maradtam, a nővéreket mind elvitték, a kanonok úr, aki egyben a
15 A megállapítást a dolgozat szerzője a 2006-2007-ben, szerzetesnővérekkel készített élettör
téneti interjúk alapján tette.
16 1950. szeptember 7-én hirdették ki a az Elnöki Tanács 1950. 34. számú törvényerejű rende
letét, amelyben megvonták a szerzetesrendek működési engedélyét Magyarországon. A rendelet 40 női rendet, pontosan 8956 szerzetesnővért érintett.
ház plébánosa is volt, maga sem tudta, hogy milyen sorsot szánjon nekem. Én, mint egy kóbor macska a romokon, csak jöttem mentem. Rajtam egyetlen ruha volt, amiben az este kimentem a szálláshelyemre. Este valahol eldűltem, reggel elindultam. Egy hétig tartott ez a »lebegés a létben«. Volt egy halott a házban, aki szívszélhűdést kapott a riasztáskor. Kimentem a temetésére."
Bertát egyik fivére hazavitte, amikor a családja értesült a szerzetesek szét
szórásáról.
„Hazakerültem húsz évesen, úgy, hogy ismeretlen volt számomra az otthoni élet. Depresszió lett rajtam úrrá. Reggelenként felkeltem, elmentem szentmisé
re (1 óra járásnyira volt a templom) hazajöttem és visszafeküdtem, befordulva a fal felé. Egész nap ébren, fekve, öntudatlanságban menedéket keresve. Hiába szólongattak, biztattak, keressek munkát, megélhetést, semmi elképzelésem nem volt, merre induljak el. Ez az állapot tartott három hétig. Egyik reggel felpattantam az ágyból, bementem az állomásra, megérdeklődtem, hogy kell utazni Fótra, mert a nővéreket oda internálták."
A rend feloszlatása alapvetően felforgatta addigi életét. Legalább akkora változás következett be nála, mint édesanyja halála után. A depressziója fakadhatott abból a tényből, amivel otthon szembe kellett néznie: „Ismeret
len volt számomra az otthon." Úgy döntött, hogy az elhurcolt szerzeteseket megkeresi, őket választotta. Ez a gondolat szüntette meg bénultságát, ettől a tervtől tért újból magához.
Döntése helyesnek bizonyult. Közös sorsot akart vállalni a megalázott szerzetesnővérekkel, s ennek hatása nem maradt el. Fótra emlékezve már úgy szólította őket, hogy a „jelölt-mesternőm", a „rendfőnököm" a „kedves tanáraim". Korábban birtokviszony nélkül emlegette a rend tagjait, jelezve, hogy nem érezte magát otthon közöttük. Az első találkozás megható lehe
tett mindenki számára: „Egymás nyakába borultunk "A nővérek befogadták, megosztották vele élelmüket, gondolataikat, hitélményeiket.
Berta szemében a nővérek megváltoztak. Korábbi életüket más szemmel látta. Ennek így adott hangot:
„A külső tevékenységet mindig messze a lehetőségeiken túl vállalták az elöl
járók. Nem kritikának szánom, hanem jelzem a kor szükségletét. Imaéletüket is zaklatottá tette olykor a külső feladatok sokasága. Most, a táborban minden külső tevékenység megszűnt, kiélhették az imák szépségét, imaszövegek mélységét. Az együttlét hihetetlen nagy erőt jelentett."
Már nem diákként, hanem elkötelezett testvérként volt köztük. Gyökeres változást jelentett ez a fiatal lány életében, még akkor is, ha nem tarthatott so
káig. A valahová tartozás élményét élhette át, s nem is hagyta el a nővéreket egészen addig, amíg a hatóságok fel nem oszlatták a tábort. A nyár végére bezárták, mindenki mehetett az újtára. Bertának nem volt hova mennie. Test
vérei körébe már nem akart visszatérni, ezért elfogadta, amikor a környékbeli lakosok közül valaki neki is munkát ajánlott.