Balesetek és halálesetek Borban

A magyar munkaszolgálatosok körében számos súlyos baleset és halál-eset történt. A korábban felsoroltakon kívül tudunk néhány további halálesetrôl. Ismerjük a feltehetôen elsô és utolsó elhunyt személy nevét és elhalálozásának körülményeit is.

Darvas Ferenc leírásából tudjuk, hogy 1943 tavaszán, „Már az elsô munkanapon megtörtént az elsô haláleset. Este egy bajtársunk más utat választva, a teraszok alatt indult hazafelé, és az esti robbantások sziklái maguk alá temették. Ott van eltemetve a lágertôl nem messze, a késôbbi halottakkal egy mezô szélén.”²⁸³ A feltehetôleg utolsó, Berlin-táborban történt munkaszolgálatos halálesetrôl Liebermann Béla számolt be könyvében.²⁸⁴ A 23 éves, szegedi Schwartz Jenô halt meg a két lépcsô elindulása közötti idôszakban, azaz 1944. szeptem- ber 17-e és szeptember 29-e között. Schwartz „orvosi megállapítás szerint vesezsugorodásban halt meg. […] Lent a bányában a legnehe-zebb munkánál kapott beosztást. Itt szerezte betegségét.”²⁸⁵ A halottat a munkaszolgálatosok temetôjébe hantolta el Duschinszky Jenô rákos-palotai rabbi, Reich Lázár pesti fôkántor, Lantos és még tizenhárom bajtársa jelenlétében. A feltehetôen utolsó temetésen részt vevô szem- tanú, Lantos Béla pontos adatot is közölt a temetôben nyugvók számá-ról: „Egy temetôi terv került elô, pontosan bele van rajzolva minden sírhely és beleírva, ki nyugszik benne. A harmincnegyedik lett Schwartz Jenô, meghalt 1944. szeptember 21-én.”²⁸⁶

A temetôi terv sajnos nem maradt fenn, mint ahogyan a késôbbi exhumálásról felvett jegyzôkönyv sem. Így nem tudom teljes egészé- ben rekonstruálni az eltemetettek listáját.

B A L E S E T EK É S H A L Á L E S E T EK B OR B A N

A korábban leírtak szerint tudjuk, hogy Borban nem csak a Berlin-tá-bor foglyai közül elhunytakat, de az altáBerlin-tá-borokból a Berlin-tá-bori kórházba vagy a Berlin-táborba vitt és itt meghalt munkaszolgálatosokat is temettek.

Utóbbi esetre példa a Rhön-altáborból leküldött Lukács László. Hasonló esetrôl számolt be a „westfaleni” Dénes János Tamás is: „A priccs-szom-szédom – talán Schmidtnek hívták – szintén cserélt szalonnát, amit rög-tön meg is evett. Olyan beteg lett, hogy a tábor orvosai azonnal kórház-ba küldték le Borkórház-ba, ahonnan már nem tért vissza, meghalt.”²⁸⁷

A háború után felelôsségre vont egyik bori keretlegény népbí- rósági aktájában olvashatunk még egy bori halálesetrôl. Muth László munkaszolgálatos tanúvallomásában azt közölte, hogy „A nehéz testi munka és hiányos táplálkozás következménye volt, hogy Fischmann Imre az I/63. századbeli munkaszolgálatos 1944 januárjában végelgyen-gülésben (38 éves) meghalt.”²⁸⁸

A töredékesen fennmaradt katonai veszteséglista alapján öt további, Borban meghalt zsidó munkaszolgálatost tudtam azonosítani. Nevükön és adataikon kívül elhalálozásuk okát is tudjuk (Frankl Imre: „beállott szív-gyengeség”; Goldstein János: „cukorbaj folytán”; Henzlovics Bernát: „máj-repedés”; Herskovits Zoltán: „fulladás miatt”; Kramer Béla: „elemi csapás következtében” – lásd az 1. sz. mellékletet is). K. I. naplóbejegyzése és a hi-vatalos halálozási adatok egybeesése alapján biztos, hogy közülük Kramer Béla egyike volt az Innsbruck-altáborban balesetet szenvedett személyek-nek. A hat halálos áldozatot követelô vízbetörés másik halottja valószínûleg Herskovits Zoltán volt. A Béke poraikra… címû könyv szerzôinek gyûjtése alapján további három – Borban meghalt – munkaszolgálatos azonosítha-tó.²⁸⁹ Közülük két fô zsidó (Adler Jenô: „agyvérzés”; Blau István: „vese-zsugorodás”), míg egy fô Jehova Tanú munkaszolgálatos (Besenyei István [Bessenyi András]: halálok nincs megnevezve). A 801-es különleges mun-kásszázadból, a „jehovás” századból azonban többen is meghaltak.

A 801. különleges munkásszázad különbözô vallású tagjai együtt lak-tak a Berlin-tábor délkeleti oldalán álló barakkban. A Jehova Tanúknak volt egy „saját” felcsere is, név szerint Kovács István. Kivételesen neki volt tapasztalata a bányamunkáról, mert 1920 körül a Ruhr-vidéken bányagé- pészként dolgozott. Borban azonban – gyermekének visszaemlékezé-se szerint – „tisztasági és egészségügyi felelôs volt, ez azt jelentette, hogy a sebeket is kezelte és egyéb egészségügyi szolgáltatást, valamint borotvá-lást is kellett végeznie”.²⁹⁰ Nem tudunk róla, hogy a szombatistáknak vagy a nazarénusoknak is lett volna külön felcserük, így valószínû, hogy szük-ség esetén Kovács István ôket is gyógyította.

A Magyarországi Jehova Tanúi Egyház nyilvántartása szerint a Je-hova Tanú munkaszolgálatosok közül négy fô vesztette életét

Bor-ban. Ôket az egyház mártírként tartja számon. A Hetednap Adventista Reformmozgalom, azaz a korabeli nevükön szombatisták, és a Krisz-tusban Hívô Nazarénus Gyülekezet bori munkaszolgálatos tagjai között nem volt életveszélyes sérülés vagy haláleset.

A kilencven éves ifj. Vági József²⁹¹ Tanú személyesen megerôsí-tette nekem, hogy „négy fô maradt oda” Borban. Vági József édesap- jával, a szintén katonai szolgálat megtagadásért bebörtönzött id. Vági Józseffel együtt volt a különleges munkásszázad kényszermunkása.

Mindketten ott voltak az elsô bori halottjuk, Czimbolinecz Iván te- metésén, aki 1943. október 29-én halt meg.

Deák Ferenc Jehova Tanú visszaemlékezésében három haláleset- rôl számolt be: „Voltak testvérek, akik a magas kôfalba vágtak 4-6 mé-tere alagutat és úgy lett robbantva. Itt következett egy elôre nem látott baleset, Rahó környékére való ruszin testvér lépett át a csillék között és a mozdony ekkor rászaladt a csillesorra, a két ütközô összetörte a testvér combját, aki az orvosi ellátás miatt [sic!] elvérzett és 12 óra múlva meghalt. Késôbb egy Kállósemjénbe való testvér úgy vesztette életét, hogy robbanóanyagot raktak a kôfalba, de a kôfal laza volt és rásza-kadt. Mire kiszabadítottuk a törmelék alól, halott volt. Bori hegyoldalba három testvért temettünk el, szertartásaink szerint, mivel Dobó Imre testvérünk is meghalt végelgyengülésben.”²⁹²

A paksi Szinger Ádám személyes közlése szerint az elsô esetben említett „testvér” a kárpátaljai Mihályuk (Mihalik) János, míg a má-sodik, a kállósemjei Bessenyei András volt. (A Béke poraikra… címû könyvbôl tudjuk, hogy ô 1944. április 11-én halt meg.²⁹³) A gyenge fizikumúnak mondott Szeged környéki Dobó Imre Tanú 1944 elején halt meg, mert „kimerült a szervezete”.²⁹⁴ (Szerencsés véletlen, hogy két Tanú temetésérôl fennmaradt egy-egy fénykép.)

A „jehovás” századnak azonban késôbb volt egy szabadkai zsidó orvosa is, Pál László személyében. Ô a visszavonulás után 1944 októ-berében Szentkirályszabadjára érkezett különleges századhoz került or-vosnak. Pál László, a hetedik generációig visszavezethetô orvosdinasztia tagja Belgrádban kezdte orvosi tanulmányait, csakúgy, mint a koráb-ban említett „westfaleni” Varró Vince. Pál László találkozásunk során közölte velem: a „magyarok bácskai bejövetele után elôször karpaszo-mányos katonának, majd pedig munkaszolgálatosnak vittek el, de vé-gül mindenhol medikusként dolgoztam”.²⁹⁵ Így volt ez Borban is, ahová Szegedrôl került az elsô transzporttal. „Három szakkönyv volt velem.

Ezek mentették meg az életemet. A szegedi professzornak, Issekucnak a könyvei voltak ezek. Elsôsorban a gyógyszerész könyve volt számom-ra a legfontosabb.”²⁹⁶ A Berlin-láger „nagy orvosi fabarakkjában”

ka-B A L E S E T EK É S H A L Á L E S E T EK ka-B OR ka-B A N

pott orvosi beosztást egészen addig, amíg hamarosan „a végzett pes-ti orvosok meg nem érkeztek”. Ezt követôen orvosi hivatását egé-szen Szentkirályszabadjáig szüneteltetni volt kénytelen. Itt azonban már orvosként nagyon megbetegedett: „Akkor fel nem ismert fehérjehi-ány-betegségem volt és teljesen megdagadtam. Volt ott egy igen ren-des, nem zsidó zászlós orvos, Véghelyi István, aki engem kollégá-nak tekintett és alaposan gyógyított. Amikor Marányi Ede táborpa-rancsnok bejött a gyengélkedôre, mindenkit kidobott, de engem nem tudott, mert olyan rossz állapotban voltam. A dagadásom két nap alatt elmúlt és a zászlós elôször beosztott a »jehovás« századhoz orvosnak, majd egy háborús özvegyhez kvártélyozott be. Figyelmeztetett, hogy ne legyen intim kapcsolat közöttünk, mert az tilos volt. Ez a zászlós elôször »félzsidót« csinált belôlem, mivel fehér karszalagot tett rám.

Azután a felszólítására írtam egy lapot anyám címére. Otthonról 10-15 nap múlva kaptam egy svájci útlevelet, amivel – egy középkorú keret-legény kíséretében – Pestre jöhettem. A Lipótvárosba november 1-jén vagy 2-án érkeztünk meg. Nagy szerencsére megtaláltuk anyámat és testvéremet. A keretlegénynek pénz adtak és elküldték. A svájci követ-ségen, majd pedig a jugoszláv megbízottól minden segítséget megkap-tam, mert nagyon respektálták, hogy Belgrádba jártam egyetemre. Majd fogtam magamat és egy privát családnál elbújtam addig, amíg az oroszok be nem jöttek.”²⁹⁷ Pál László Budapestrôl Szegedre ment, és itt kezdte meg orvosi tanulmányait, amit végül Budapesten fejezett be 1948-ban.

Engedélyezték számára, hogy Izraelbe távozzon, így a budapesti Peté-nyi Klinikáról²⁹⁸ 1957. február 17-én távozott Naharijába. Itt gyermek-orvosként praktizált egészen a közelmúltban bekövetkezett haláláig.

A bori munkaszolgálatosok végsô nyughelyei

Az említett adatokon alapuló becslésem szerint Borban mintegy ötven munkaszolgálatos halt meg. Név szerint ismerünk közülük huszonkét fôt. A bori altáborokban – becsült adataim szerint – legalább továb-bi húsz zsidó munkaszolgálatos vesztette életét. Az ô eltemetési helyük ismeretlen.

A Berlin-tábornál két temetô volt 1943-ban. Bor régi vagy pravosz-láv temetôje a tábor fôbejáratával szemközt található. Ide nem temet-tek munkaszolgálatost. A munkaszolgálatosok temetôje a Berlin-tábor fôbejáratától délkeletre, a táboron kívül, de a táborból látótávolságban egy közeli domb tetején volt. A temetôt minden bizonnyal a magya- rok megérkezése elôtt nyitották, és feltételezhetôen nem kizárólag ma-gyar kényszermunkásokat temettek ide. A munkaszolgálatos temetôt a

bánya terjeszkedése miatt 1964 novemberében felszámolták. Az exhu-málásról nem maradt fenn vagy nem is készült jegyzôkönyv.²⁹⁹ Sosberger Pál újvidéki volt bori munkaszolgálatosnak és egyben a téma kutató- jának közlése szerint az exhumálás során találtak olyan holttestet, amelynek ruházatában olasz fémpénz volt.³⁰⁰ Az exhumálásnál fellelt negyvenhét emberi maradványt a Bor déli részén lévô új köztemetôbe szállították. A negyvenhét, fémdobozba zárt holttestet ünnepélyes ke- retek között helyezték el a föld alatti kriptában. A temetô külön par- cellájának elején egy menórát formázó kôszobrot állítottak fel 1964.

november 17-én.³⁰¹ A zárt és csak engedéllyel látogatható föld alatti helyiségben rendezetten, de azonosíthatatlanul helyezték el a földi ma-radványokat tartalmazó fémdobozokat.

Borban azonban ennél többen vesztették életüket. Számos túlélô beszámolt arról, hogy jelen volt a Berlin-táborban történt nyilvános kivégzésen. A budapesti Magyar Zsidó Levéltárba a közelmúltban ka-landos úton bekerült korabeli naplóból tudjuk azonban az ezzel kap-csolatos adatokat.³⁰² A Berlin-táborból 1944. március 30-án tizenöt zsidó munkaszolgálatos szökést kísérelt meg. Közülük tíz fôt elfogtak és a hadbíróság két fôt halálra ítélt. Az ítéletet a táborban április 2-án, vasárnap nyilvánosan végrehajtották. (A kivégzettek nevét többen meg-nevezték, de személyük nem egyértelmû.) A két kivégzett személy nem a munkaszolgálatos temetôbe került.

A többieket krumpliverembe zárták és lassú halálra „ítélték”. A visz-szavonulást megelôzô idôben ôket és a krumplivermekben sínylôdô további tizenöt munkaszolgálatost a bori táborcsoport parancsno-ka, Marányi Ede alezredes átadta a németeknek. A bori téglagyárnál a németek kivégezték ôket. A krumpliverembe zárt budapesti grafikus Csillag Albertet Marányi Ede parancsára elszállították, és a bori úgy- nevezett négyes kilométerkô közelében az egyik magyar keretlegény kivégezte.³⁰³ A huszonhárom munkaszolgálatost 1950. március 2-án exhumálták.³⁰⁴ Közülük húsz azonosított halott földi maradványai a szabadkai izraelita temetôbe, a meggyilkolt zsidók közös emlékmû- vének közelébe került.³⁰⁵ (Csillag Albert sírja ismeretlen.)

A Berlin-tábor feletti domb tetején áll ma az 1941 és 1944 között itt dolgozott kényszermunkások közös emlékmûve. A gyertyalángot mintázó sematikus kôszobrot 1982. május 7-én, ünnepélyes külsôségek között avatták fel.³⁰⁶ (Az emlékmû a bánya elkerített területén áll, ezért az csak engedéllyel látogatható). A kôbôl megformált örökmécses be-lesimul a tájba, azonban a közvetlenül felette magasodó bányatorony alapján messzirôl látható, hogy hol volt a központi láger és annak köze-lében a munkaszolgálatosok temetôje.

B A L E S E T EK É S H A L Á L E S E T EK B OR B A N

Bori munkaszolgálatosok szovjet hadifogságban

A 801. különleges munkásszázad tagjait a zsidó munkaszolgálatosok-kal együtt az elsô lépcsôben indították vissza Magyarországra. (Mind-össze négy Tanú maradt vissza, akiket a második lépcsôben felszabadí-tottak a partizánok.³⁰⁷) A menettel tartó szombatista atyafiak magukkal vitték egyik járásképtelen hittársukat is, Tóth Bertalant. Tóth Berta-lan fiának elmondása szerint „Az édesapámnak visszerei voltak már fi-atal korától. És mielôtt Borból elindult volna a menet, elôtte két héttel operálták a visszereit. Emlékszem, hogy mesélték, hogy voltak olyan szakaszok, ahol ketten, deszkán vitték édesapámat, amikor nem bírt menni az operált lábával.”³⁰⁸ A Borból elinduló tizenhét szombatista közül valószínûleg hat-hét fô útközben megszökött. A többieknek a Belgrádhoz közeli faluban, Mirijevóban³⁰⁹ sikerült megszökniük 1944. szeptember 23-án vagy 24-én. A szökést a jugoszláviai szombatis-ták szervezték meg, és az akkor tizenkilenc éves és Belgrádban lakó zentai Barat István segítségével sikerült kivitelezni. A közelmúltban Ausztráliá- ban meghalt Stevan Barat megkeresésemre részletesen leírta a szöktetés körülményeit.³¹⁰ Belgrád felszabadulása után a helyi hittestvérek ellát-ták „a szökevény atyafikat orosz dokumentumokkal és ôk elindultak haza”.³¹¹ A szökevény bori munkaszolgálatos atyafiak szerencsésen ha-zaértek néhány fô kivételével. Történt ugyanis, hogy a hazafelé tar-tó egyik négy fôs szombatista csoportnak egyetlen közös igazolása volt.

Az útjaik Szegeden kettéváltak és a kelet felé, Békéssámson felé menô atyafi elkérte a közös „menlevelet” és szerencsésen hazaért. Az igazo-lás nélkül maradt hárman sógor, Tóth Bertalan, Kovács György és Sári János északnyugat felé indult haza (Kistelekre). Ôket a Szeged mellet-ti Fehér-tónál november 19-én orosz katonák elfogták és betették egy málenkij robotra menô csoportba. Az egyik fogoly atyafi fiának, Tóth Ist-vánnak a közlése szerint „Utána még szüleim a szegedi börtönben talál-koztak, sôt, amikor Romániába vitték ôket a gyûjtôtáborba, akkor még valaki kiment hozzájuk a családból. Foksányban voltak fogva tartva.”

A három atyafi sorsáról ettôl kezdve keveset tudunk, mivel soha-sem tértek haza, és a velük kapcsolatos hivatalos adatok hiányosak. Tóth Bertalant a családja kerestette a „Vöröskereszten keresztül is, de egye-dül a három sógor közül az én édesapámról érkezett hír. Egy pécsi hadifogoly társától kaptunk egy levelet kb. 1948–1949-ben. Ô leírta, hogy Atkarszkban együtt volt édesapámmal. Amikor vitték ki ôket té-len a vagonban, akkor megfáztak sokan. Az édesapám is, aki különben is gyenge volt, hamar megfázott és ô tüdôgyulladásban meghalt. […] Halá-la elôtt édesapám azt mondta neki, hogy a családját, a gyerekeit

csókol-ja meg helyette. Édesanyám nem találkozott vele, hanem a másik hadi-fogságba esett atyafi öccse, Sári Péter ment el hozzá Pécsre. Anyám azért nem ment el, mert annyira kikészítette ez az egész, hogy nem akart vele lélekben találkozni, összeomlott volna teljesen. Sári Péter azonban beszélt ezzel az emberrel, aki aztán néhány hét-hónap után meghalt.”³¹²

Oroszország szaratovi régiójában, Volgográdtól körülbelül négy-száz kilométerre északra található Atkarszk. A Don egyik mellékfolyó-jánál fekvô város közelmúltban felújított hadifogoly-temetôjében az 5131. számú lágerkórházban elhunyt hadifoglyokat temették el. Itt 256 magyar hadifogoly alussza örök álmát.³¹³ A hivatalos hadifogolylistán két bori szombatistát sikerült azonosítani, míg a harmadik atyafit nem.

Tóth Bertalan (Tod Bertalon)³¹⁴ és Kovács György (Kovacs Dergy³¹⁵) egyaránt az atkarszki tábor kórházában halt meg, és mindkettôjüket a kórház temetôjében temették el. Mindketten már a fogságba kerü-lésük utáni évben, alig két hét különbséggel haltak meg 1945. már-cius 6-án, illetve 18-án. A katonai szolgálat megtagadásáért börtönbe zárt, majd kényszermunkára Borba vitt Kovács György kartonján meg-nevezték katonai egységének számát és katonaként tartották számon.

A hiányos és pontatlan adatok miatt nem lehet megmondani, hogy a harmadik sógor, Sári János mikor és hol halt meg. Holttá nyilvánítá-sa 1954-ben megtörtént.³¹⁶

A zsidó munkaszolgálatosokkal és szombatistákkal együtt gyalogol- tak a nazarénus atyafiak és a Jehova Tanúk is. A menet Belgrád és Újvi- dék érintésével elérkezett a bácskai Cservenkára. Itt a zsidó munkaszol- gálatosok közül a bori keret támogatásával a német katonák mintegy 700-1000 fôt kivégeztek október 7-én éjszaka. A zsidókat a németek, a „jehovista századot” a magyarok kísérték tovább. A csoportok Szentki- rályszabadján találkoztak ismét. Sorsuk azonban itt végképp elvált egy-mástól: a kisegyházak tagjai Szombathely térségében szabadultak fel 1945.

március 30-a körül. Különbözô csoportokra szakadva indultak a Magyar-országon lévô és immár Csehszlovákiához, Jugoszláviához, Romániához és Szovjetunióhoz tartozó lakhelyeikre. Útjuk során szinte folyamatosan menekültek a szovjet katonák elôl. Számos alkalommal el is fogták ôket, mint például a ma Szlovákiában élô Hanák András Tanút és hét hittestvé-rét. Budapesten akarták ôket besorozni katonának és a frontra akarták ki-vinni ôket. A sorozóorvos egy „magas rangú orosz tiszt volt”, aki amikor meglátta ôket, annyit mondott nekik, hogy „Ismerem magukat, együtt voltunk Borban”. Az ismeretlenségét megôrzô bori orvos azonnal paran-csot adott az ôrnek, hogy engedjék el ôket.³¹⁷

Nem volt mindenkinek ilyen szerencséje. Sürü Árpád Tanú és ta-lán néhány hittestvére elfogásukat követôen Budapestrôl Foksányba

B A L E S E T EK É S H A L Á L E S E T EK B OR B A N

és onnan az Urál hegység lábánál lévô Miasszba került. Sürü Árpád a Cseljabinszktól körülbelül 80 kilométerre nyugatra lévô Miassz ipa-ri város tehergépkocsi-gyárában dolgozott. Itt egy présgép 1945. július 13-án jobb kezének ujjait szétzúzta. Ezért az október 4-én induló transzporttal hazaindították. A vonatról azonban Romániában megszö-kött és Ias¸i-ból (Jászvásárról) már szerencsésen hazaért.³¹⁸

A Szombathely környékérôl hazainduló nazarénus atyafiak többsé- gét is elfogták szovjet katonák. Gyalogmenetben a székesfehérvári ha-difogolytáborba kísérték ôket. Útközben többeknek sikerült megszök-ni, kivéve Gumbér Istvánnak, Papp Bálintnak és Szabó Imrének.³¹⁹ Ôk Bukaresten és Konstancán (Cons¸tant¸án), valamint a Fekete-tengeren keresztül érkeztek meg a szovjet kényszermunkatáborba. A bori naza-rénusok a Sztálingrádtól mintegy tíz kilométerre lévô nagy hadifogoly- táborban, a Beketovka-táborban raboskodtak.³²⁰ A sztálingrádi fogság 1945 májusától Papp Bálintnak két és fél évig,³²¹ Szabó Imrének három évig, Gumbér Istvánnak pedig kilenc évig tartott.

Orvosok a visszavonulás során

A Borból 1944. szeptember 17-én elinduló gyalogmenetnek nagyon sok sérültje, sebesültje és halálos áldozata volt. A halálos áldozatok között volt dr. Árvai Vilmos orvos is. Árvai Torinóban szerzett orvosi diplomáját zsidó származása miatt itthon nem ismerték el. A nosztifikáció elmara- dása miatt csak nôgyógyász alorvosként tudott elhelyezkedni a biztos megmeneküléssel kecsegtetô Maros utcai zsidó kórházban. Innen hívták be 1944-ben munkaszolgálatra. Kárpátaljai (bustyaházai) munkaszolgála-ta után vitték Borba. Árvai a korábban említett Veres Pál orvos sógora volt. Külön táborban dolgoztak, de a visszavonulás elôtt a központi tábor- ban találkoztak. Özvegyének visszaemlékezése szerint³²² olyan híreket kapott róla, hogy az elsô lépcsôben történô visszavonulás során, útköz- ben egyik lábon lôtt bajtársának a segítségére sietett. A kísérôk a bajtársat és a hosszú meneteléstôl már szintén gyenge lábakon álló férjét egy közeli ligetbe vitték és lelôtték.³²³ Dr. Árvai Vilmos orvosi hivatásának teljesítése miatt halt meg. A holttá nyilvánítása során kiállított dokumentum szerint ismeretlen helyen, „1944. október végén agyonlôtték”.³²⁴

Az elsô lépcsôben indították el Radnóti Miklós orvosát, dr. Bár-dos Józsefet is. Ô végigment a Bortól Szentkirályszabadjáig, majd innen az ausztriai Zurndorfig tartó gyalogmenetben. A zurndorfi be-vagonírozása után német koncentrációs táborba került, ahol meghalt.

(A Szentkirályszabadjáról induló bori menet történetének leírása során részletesen írok róla.)

Az elsô lépcsôben elindított bori munkaszolgálatos orvosok többsége túlélte a megpróbáltatásokat. A korábban már említett dr. Kádár Lászlón és dr. Zoltán Lászlón kívül megmenekült dr. Récsey Zoltán, dr. Reich István és dr. Schwartz Miksa is. Keveset tudunk valemennyiükrôl.

Dr. Récsey Zoltán budapesti orvosról annyi maradt fenn, hogy „1944 júniusától szeptemberéig a bori rézbányában mint munkaszolgálatos orvos teljesítettem szolgálatot […] és a németországi deportálás elôtt Szentkirályszabadja közelében 1944. november 3-án a menetoszlop- ból kiléptem és megszöktem”.³²⁵ A Bakonyban bujkált, de elfogták a csendôrök és a „celldömölki honvédségi fôgyûjtôszázadhoz” ke-rült. Itt azután az orvosok „az életük kockáztatásával” megmentet-ték.³²⁶ A hajdúböszörményi dr. Reich István a dachaui koncentrációs táborban szabadult fel. Hazaérkezése utáni német nyelvû

Dr. Récsey Zoltán budapesti orvosról annyi maradt fenn, hogy „1944 júniusától szeptemberéig a bori rézbányában mint munkaszolgálatos orvos teljesítettem szolgálatot […] és a németországi deportálás elôtt Szentkirályszabadja közelében 1944. november 3-án a menetoszlop- ból kiléptem és megszöktem”.³²⁵ A Bakonyban bujkált, de elfogták a csendôrök és a „celldömölki honvédségi fôgyûjtôszázadhoz” ke-rült. Itt azután az orvosok „az életük kockáztatásával” megmentet-ték.³²⁶ A hajdúböszörményi dr. Reich István a dachaui koncentrációs táborban szabadult fel. Hazaérkezése utáni német nyelvû