A beteg munkaszolgálatosok sorsa

Fejér Artur György „orvosi pályafutása” nem csak a stráflágeri kényszer-szolgálata miatt tér el a többi bori orvostól. Fejér nem csak egyedüli magyar orvosként került a Stráflágerbe, de egyedüli magyar orvosként maradt Borban egészen 1944. október elejéig. Duschinszkytôl tudjuk, hogy szeptember 17-én, az elsô lépcsô elvonulásának napján

vezényel-ték át a Berlin-táborba.²⁶⁹ Dr. Fejért viszont nemcsak az elsô, de a má-sodik lépcsôvel sem indították útnak Magyarország felé. A táborban ugyanis visszamaradtak azok, akik betegek és menetképtelenek vol-tak. Köztük volt Bánáti Miklós író is. Visszaemlékezésbôl tudjuk, hogy a Berlin-táborból harminchét fô és az altáborokból összesen kétszázhúsz fô menetképtelen zsidó munkaszolgálatos maradt ott. Az egészséges munkaszolgálatosok közül a németek negyven péket az utolsó pillana-tig dolgoztattak. Így a második lépcsô szeptember 29-i elvonulása után a Berlin-táborban összesen 297 magyar zsidó munkaszolgálatos maradt. ²⁷⁰ Godó Ágnes hadtörténész interjút készített Fejér Artur Györggyel, amiben ô részletesen szólt bori munkájáról is. Sajnos a magnófelvétel elveszett,²⁷¹ de fennmaradtak Godó írásai és feljegyzései. A munkaszol-gálatos csoportok Borból történô, 1944. szeptemberi visszavonulásával kapcsolatban Godó így idézte fel nekem dr. Fejér szavait: „Rubányi Pál nôtlen volt, Zoltán László pedig nôs és mindenképpen haza akartak jönni. De az elsô csoportba a Rubányit osztották be. Zoltán megvesz-tegette a menetet összeállító keretlegényt vagy annak a parancsnokát és az megcserélte ôket. A szerencsétlen Zoltán végigélte az egész me- netet hazafelé, Rubányi pedig a második menetben fölszabadult.

A Borban maradt betegekkel viszont ott kellett maradnia egy orvos-nak. Arra lehetett számítani, hogy a németek megölik a visszamara- dókat. És akkor Fejér Artur azt mondta, hogy hát ô marad, neki mind-egy. Úgysincs senkije és marad. És ô túlélte.”²⁷² A túlélés azonban nem volt könnyû, hiszen Fejér Artur elmondására hivatkozva, Godó Ágnes azt írta könyvében, hogy „…a tábor német parancsnokság alatt ma-radt. Amikor egyre közelebb hallatszott az ágyútûz, arra kényszerítették a munkaszolgálatosokat, hogy hordják tele a barakkokat szalmával és öntsék le benzinnel. Fejér néhány társával a tábor távolabbi részé- hez hátrált és a drótkerítést szétfeszítve kimentek az utcára. Rövid idô múlva találkoztak egy szerbbel, aki a tábor konyháján dolgozott.

Nagyon megijedtek, de kiderült, hogy a szerb ember egyáltalán nem németbarát, sôt partizán-felderítô. Egy házhoz vitte ôket, ahol elbúj-tatták a pincébe, kukoricacsuhéval letakarták a menekülôket, majd lakattal zárták a pinceajtót. Nemsokára németek érkeztek a házba, min-den pajtát, házat átfésültek értük – de a lelakatolt pincét nem nyit- tatták ki. Csak benéztek az ablakon. Estefelé jött értük a gazda és út-közben több szerb is csatlakozott hozzájuk fegyveresen. Visszamentek a táborba, amely már égett. Perceken belül beverték a barakkablakokat és sikerült mindenkit kihozni.”²⁷³

A Fejér Artur György által elmondottakat Kanner Pál budapesti kereskedô 1957-ben elmondott visszaemlékezése alátámasztja annyi-

A BE T EG MUNK A S ZOL GÁ L AT O S OK S OR S A

ban, hogy „A járóbetegeket, betegeket, akik nem akartak vagy nem tudtak útnak indulni, egy kórháznak kinevezett barakkban helyezték el a magyarok.”²⁷⁴ A továbbiak vonatkozásában Fejér elmondásá-val azonban nincs teljesen szinkronban egy másik túlélô elbeszélése.

A történteket szintén átélô Bánáti Miklós azt írta könyvében, hogy a második lépcsô távozása után, szeptember 30-án délelôtt „átvittek minket a városban lévô Brünn-lágerbe, egy még piszkosabb, elhanya-goltabb lágerbe. Az úton, a város felé már sûrûn megrakott teherau-tókkal találkoztunk. Német katonaság, todtisták²⁷⁵ a családjaikkal, már menekültek. Rengeteg poggyászt vittek magukkal, vitték a rablott holmit, féltették a nyomorult életüket. […] Október 2-án délután 3 óra tájban repülôzúgásra lettünk figyelmesek, majd sûrû gépfegyver- ropogásra. Mint záporesô úgy verte a barakkot a géppuska, de ezek a golyók már nem nekünk szóltak. […] Egyik repülôgéprôl négy gyúj-tóbombát dobtak a magyar tiszti barakkra, jól láttam, körülbelül olyan nagyságúak voltak, mint egy sörösüveg. […] És október 3-án reggel 7 órakor már magyar honvéd nem volt Borban, csak todtista. […]

Parancs hangzott el, német parancs: a lágerben lévô összes épüle-tekbe, barakkokba szalmát hordani.”²⁷⁶ A kialakult helyzetet Bánáti drámai szavakkal írta le, mert attól féltek, hogy rájuk gyújtják a ba-rakkokat. „A halál szele elsuhant mellettük”, mert parancs jött, hogy

„…a munkaszolgálatosok vonuljanak ki az udvarra, mert a barakko- kat felgyújtják”.²⁷⁷ Az óriási esôben a németek felgyújtották a tábort, de a munkaszolgálatosoknak nem esett bántódása. A todtisták elme-nekültek, a munkaszolgálatosokat pedig a helyi szerb lakosság azon-nal pártfogásba vette. Ugyanezen a napon déli 12 óra körül pedig meg-érkeztek a partizánok. Felszabadult Bor és egyben az itt hátramaradt közel 300 magyar zsidó munkaszolgálatos.

A már többször idézett Nagy György, aki megírta a Bácskából Borba vitt zsidó munkaszolgálatosok történetét, írt a felszabadítottak további sorsáról is. A menetképtelen, immár csak volt bori munkaszol-gálatosoknak „Két nap alatt el kellett hagyniuk a tábort és Bort. Temes-várra szállították ôket, ahonnan városuk felszabadítása után szerencsésen hazaértek. Közöttük volt egy lábtöréses társunk, továbbá László Imre és hasonló nyomorékok.”²⁷⁸

Bor felszabadításával Fejér Artur György is visszanyerte szabadsá-gát. Neki azonban nem kellett elhagynia Bort, sôt éppen ellenkezôleg, azonnal folytatnia kellett orvosi hivatását. A jugoszláviai orvosi mun-kája majdnem napra pontosan még egy évig tartott. Godó Ágnes leírásából²⁷⁹ tudható ugyanis, hogy elôbb a bori kórházba került, majd pedig Kelet- és Közép-Szerbiában a partizánok orvosa lett. Késôbb

a kragujevaci²⁸⁰ kórház sebészeti osztályán, mint belgyógyász dolgozott együtt jugoszláv és szovjet orvosokkal. Legfontosabb orvosi tapasztala- tai között a vérkonzerválás módszereinek és a vértranszfúzió alkalma- zásának elsajátítását említette. Belgrádban csapatorvosi tanfolyamot végzett, és a Zimonyban állomásozó 2. légvédelmi tüzérdandár veze-tôorvosa lett. Innen szerelt le 1944. október elején és tért vissza Buda-pestre október 22-én.²⁸¹

Fejér Artur György kalandos élete megihlette Benedek István Gábor (BIG) írót. BIG regénye Artúr: egy pesti orvos politikai kalandjai címmel jelent meg a közelmúltban.²⁸²