A bori gyalogmenet Újvidéken

Radnóti Miklós utolsó híradása

Radnóti Miklós halálának huszadik évfordulóján Ortutay Gyula köz-zétette a költônek hozzá írt leveleit. A Tiszatáj folyóiratban Az utolsó levelek közül címmel¹ szó szerinti közölt összesen nyolc Radnóti-leve-let, levelezôlapot és cédulát. Az Ortutaynak és feleségének címzett utol-só levelezôlapon ez olvasható: „Drága Gyulám és Zsuzsám, a legna-gyobb aggodalomban vagyok Fif [Fifi] és a család miatt, mióta eljöttem hazulról, egy sort sem kaptam. Legalább ôk tudják, hogy testileg rend-ben vagyok. Drága testvéreim, ha lehet, Nektek írok és gyorsan felel-jetek majd. Anyuskának is írtam, hiába. Csókolok mindenkit Miklós”.

Ortutay ugyanitt közölte a levelezôlap fénymásolatát: annak címzetti oldalát, kicsinyített és olvashatatlan formában. A fotóról annyi állapít-ható meg, hogy Radnóti nem ellenôrzött tábori levelezôlapot, hanem illegálisan, postán feladott, magyar szabvány szerinti levelezôlapot kül- dött. (A feladó rovatot viszont teljesen üresen hagyta.) Ortutay a leve- lezôlap szó szerint közölt szövege alatt azt tartotta még fontosnak leírni, hogy ez a költô „Utolsó üzenete: levelezôlap Újvidékrôl, a dá-tum elmosódott, csak a nap: 15-e világos. Nem valószínû, hogy a tábor- ban utaztában írta volna, 1944 májusában, mert akkor nem töpreng, hogy miért nem kapott addig családjától egy sort sem. Valószínûleg az »erôltetett menet« idején írta Borból »hazafelé«-gyalogolva Abda irányába.”²

Ortutay három tényt állít a levelezôlapról: ez a költô utolsó üzene-te, amely Újvidékrôl érkezett valamilyen hónap 15-én. A három adat-nak azonban sem a Borba menô, sem pedig a Borból jövô út nem fe-lel meg. A költô ugyanis Bor felé május 29-e körül utazott át vonattal Újvidéken, és Borból visszafelé október elején érkezett gyalog Újvi-dékre. Ismert, hogy mindkét irány esetében a boriak illegális üzene-tet juttattak ki, így ez Radnóti esetében is elôfordulhatott. Egyik forrás azt is közölte, hogy „Újvidéken a lakosság a [bori] szállítmány ér- kezésérôl tudomást szerzett, tömegesen jött ki, hogy ismerôsök, ro-konok után érdeklôdjenek és hogy élelemmel lássák el az éhezôket.”³ Alkalom tehát kínálkozott az illegális lapok ismeretlenek általi to-vábbítására. Borból jövet azonban – a keretlegényeket is beleértve – senki nem tudta, hogy milyen útvonalon, hova fognak

megérkez-ni. (Bor felé menet a munkaszolgálatosok nem tudták a bori címüket, tábori postaszámukat). Így, egy valóban Újvidéken feladott, feladói cím nélküli levelezôlap esetében Radnótinak az a kérése, miszerint sora-ira „…gyorsan feleljetek majd…”, mindkét útirány vonatkozásában teljesen értelmezhetetlen. Radnóti kizárólag úgy írhatta a feladói cím-zés nélküli levelezôlapját, hogy tudta: címzettje elôtt postacíme eleve ismert.

A délvidéki híradásról Tolnai Gábor irodalomtörténésznek is volt tudomása. Az abdai tömegsír feltárásának hírére Levél Radnóti Miklós-hoz címû újságcikkében azt írta, hogy „A Délvidékrôl még levelet küldtél feleségednek: 1944-ben, Pest felé jövet. De utad nem Pest felé vezetett. Más »cél« felé. És ezután: köd elôtted, köd utánad. A köd nyomában rémítô hírek szegélyezték a boriak útját. – Cservenka, Baja, Halas. – [sic!] A szemtanúk vérfürdôrôl beszélnek. Azt mondják, te túl-jutottál a három város véres határkövén.”⁴

Az eddig megfejthetetlen utolsó híradás „kulcsai” más források- ban keresendôk. Radnóti Miklósné született Gyarmati Fanni számos alkalommal rögzítette naplójában a férjérôl érkezô híreket. Így a köl- tôtôl érkezô utolsó híradásról is beszámolt naplójában. Errôl elôször az 1944. december 12-én, visszamenôlegesen írt bejegyzésébôl tudha- tunk meg részleteket. Ortutayra utalva itt azt írta, hogy „Mélyen belém hasított, amit Miklós felôli hírekbôl közölt, hogy ott, Újvidéken, ahon-nan utoljára adott hírt, sokan elszöktek a századokból, nagyrészüket elfogták és kivégezték. A századokat Újvidék és Baja közt többször megtizedelték ôket [sic!], akik megmaradtak, azokat gyalog vitték Né-metországba.”⁵ Késôbbi keltezésû, két naplóbejegyzésébôl azt is meg-tudhatjuk, hogy „az utolsó híradás” Ortutayhoz érkezett egy október 4-i keltezésû újvidéki levelezôlapon.⁶ Nem tudjuk azonban, hogy Ortutay mikor kapta kézhez a levelezôlapot. Gyarmati és Ortutay október 10-én találkoztak ugyan, de ekkor – Gyarmati naplója sze-rint – Ortutay nem mondott semmit férjérôl.⁷ A Gyarmati-napló bejegyzései alapján biztos, hogy ô az „utolsó híradásról” csak 1944.

október 17. és december 12. között szerzett tudomást. A december 12-i, visszamenôlegesen írt hosszú naplóbejegyzésben leírt esemé- nyek dátumait összerakva azonban még pontosabban meg tudjuk ha-tározni az információ közlésének idôintervallumát: Ortutay közlé- sére mindenképpen október 22. és december 4. között került sor.⁸ Ortutay egyúttal itt arról is beszámolt Gyarmatinak, hogy az életben maradt boriakat Németországba vitték. Ez viszont azt jelenti, hogy az ilyen irányú, múlt idôt használó közlésre november közepe elôtt nem kerülhetett sor.

A B OR I G YA L OGMENE T ÚJ V IDÉK EN

Nem tudunk arról, hogy a levelezôlapot Gyarmati Fanni látta és el-olvasta volna. A levelezôlap nincs meg Gyarmati hagyatékában sem.⁹ A Gyarmati Fanni naplóját jól ismerô Ferencz Gyôzô irodalomtörté-nész a lappal kapcsolatos bizonytalanságok miatt nem írt errôl Radnó-ti-monográfiájában.¹⁰ (A levelezôlap Ortutay Gyula hagyatékában sem lelhetô fel.¹¹)

Radnóti Miklós újvidéki levelezôlapjáról más forrásból is tudunk.

Megtaláltam ugyanis Ortutay Gyula hagyatékában a költô barátjá-nak, Erdôs Péternek a levelét.¹² A késôbbi ismert popmenedzser 1945 novemberében azt írta levelében Ortutaynak, hogy „Az újvidéki Selyemgyárból írt is Önnek egy levelezôlapot, ami azonban – úgy hi-szem – már nem érkezett meg az orosz elônyomulás folytán.”

Az újvidéki elhelyezés

Az újvidéki érkezés és távozás pontos idôpontja egyértelmûen megál- lapítható. Sikerült felkutatnom két bori túlélônek a bori munkaszol- gálatuk alatt vezetett és fennmaradt naplóját (noteszét). A Battyán György volt bori munkaszolgálatos eredeti naplójába¹³ írt dátum telje-sen megegyezik a Spira György történész által vezetett noteszban rög-zítettel.¹⁴ Mindketten október másodikát nevezeték meg az újvidéki érkezés és október negyedikét a távozás napjaként.

Az Újvidékre hajtott bori menetet két helyen szállásolták el. Egyik részük a régi városban lévô Selyemfonodában, míg másik részük a Duna-parton lévô, félig lebombázott tiszti kaszinóban kapott he-lyet. Spira György leírása szerint a gyár több épületbôl állt 1944-ben.

Egyetlen, akkor üresen álló hatemeletes épületében helyezték el az ide került bori munkaszolgálatosokat. „Minden emeleten egyetlen nagy terem volt és az épület egyik végében egy lépcsôház, amelybôl vasaj-tó vezetett az ottani terembe. Az én menetszázadom a legfelsô, a VI.

emeletre került és ott mindenki leteríthette a pokrócát a padlóra. Azon alhatott, ha tudott. A többi épületben a visszavonuló német csapato-kat szállásolták el és azok is adták az udvarra vezetô kapuban az ôrséget.

Közülünk akadtak, akik vásároltak helybeli lakosoktól. Lehetett venni finom fehér kenyér cipókat a kerítésen keresztül. Egy arany zsebóráért adtak egy egész cipó kenyeret. És volt, aki vett ilyet, akinek még volt aranyórája.”¹⁵ Az indulás reggelén a beteg és menetképtelen bori mun-kaszolgálatosok adatait a magyar keret összeírta, majd a munkaszolgá-latosokat a német katonák felkoncolták. Spira György fültanúja volt annak, amikor az egyik emeleten a németek megölték bajtársait. Az ek-kor felkoncolt bori munkaszolgálatosok számát tizenkét fôre becsülte.¹⁶

Spira az újvidéki indulás reggelén megszökött: „A menet tovább in-dult Cservenka felé, én viszont megszöktem és jóindulatú ismeretlenek tanácsára az itteni városi kórházba mentem. A kórházban dolgozó orvosok, akik valamennyien a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg illegalitásban lévô tagjai voltak, betegállományba vettek, 12 más szökött bajtársammal együtt.”¹⁷

A selyemgyári elhelyezésrôl további források is tanúskodnak. Az Új-vidéken élô bori túlélô, Sosberger Pál (Pavle Šosberger) számos bori vonatkozású dokumentumot gyûjtött össze. Ezek egyike egy ellenôri- zetlen levelezôlap.¹⁸ A felbélyegzett, de fel nem adott levelezôlapon az áll, hogy „az újvidéki Állami Selyemfonodában […] a Heidenau század-ból” együtt van Zinner Pál, Abonyi¹⁹ és Dr. Kellermann”, és újvidéki ismerôsüktôl „sürgôsen” kérnek „kenyeret, egyéb élelmet, konzervet és pénzt”.²⁰ Sosberger és Radnóti levelezôlapján kívül ismerünk egy harmadik kicsempészett újvidéki lapot is. Fennmaradt Landesmann Lászlónak, a Heidenau-tábor munkaszolgálatosának lapja, amit innen 1944. október 4-én írt feleségének.²¹

Az újvidéki Selyemgyár Magyarország második legrégebben alapított Selyemfonodájaként mûködött 1901 és 1965 között. Helyszíni bejárá-som során²² a Selyemgyárnak csak a helyét találhattam meg a Kosovska (Koszovó) utcában. A Selyemfonodát ugyanis 1990 körül lebontották és helyén nagy lakóépületeket emeltek.²³ A Selyemgyárhoz közel ta-lálható a tiszti kaszinó. Az épület a forgalmas Duna-korzóra néz, míg a túlsó oldalon a vízi határôrség és a vámhivatal állóhajója található.

A nagy klasszicista épület ma is katonai célokat szolgál. A kaszinó ha- talmas kertje viszont szabadon látogatható, étteremnek, focipályának, illetve sátortetôs rendezvényeknek ad otthont. A kaszinó falán szerb nyelvû emléktábla látható, de ennek nincs köze a bori munkaszolgá- latosokhoz (ötszáz „hazafira, párttagra és kommunistára” emlékezik, akiket a német koncentrációs táborokba való hurcolásuk elôtt itt tar-tottak fogva).

Az újvidéki szökések és kivégzések

Az újvidéki kórházban 1944-ben nôvérként dolgozott az akkor hu-szonhat éves Kis Eszter. Megkeresésemre így foglalta össze emlékeit:

„Mint nôvér dolgoztam akkor az újvidéki kórház belgyógyászati osz- tályán (az osztályvezetô Prof. Dr. Dzsinity volt). Emlékszem, hogy 1944. október elsô napjaiban több mint 3000 magyarországi zsidót vezényeltek ki a bori táborból. Amikor a kórház mellett haladtak, több mint tíz embernek sikerült elbújni a kórház területén.” A kórházban

A B OR I G YA L OGMENE T ÚJ V IDÉK EN

az orvosok mellett orvostanhallgatók is voltak, többek között Dušan Jovanovic´.²⁴ „Az orvosok rögtön elbújtatták a szökevényeket az egyik épület alagsorában. Ebben az épületben van ma a szemészeti és a Fül-orr-gége klinika. Itt megfürdették ôket és diétás étrenden voltak, s ma-radtak október 23-ig, míg nem jöttek a partizánok és a szovjet seregek.

Az egész ügy titkos, konspiratív volt, mert ezekben a napokban még Újvidéken visszamaradt SS-csapatok voltak.”²⁵

A Kis Eszter által említett egyik orvos a szegedi orvostudományi egyetem 1944-ben ötödéves hallgatója, Dušan Jovanovic´ volt. A tör-ténteket így foglalta össze: „…megláttuk, hogy a kórház elôtt, a mosta-ni Futaki úton rengeteg embert terelnek. Zsidók voltak, magyar zsidók, a bori bányából. Onnan jöttek, gyalog Belgrádon, Pancsován át… […]

Szörnyû látvány volt. Két kilométernyi oszlopban terelték ôket. Alig vonszolták magukat. Némelyikükön szandál volt cipô helyett. Kint álltunk és néztük a szerencsétleneket. Az emberek a piacról hazafelé menet sárgarépát, almát dobtak nekik. Habzsolva ették, annyira ki vol-tak éhezve. A fegyveres katonák, akik kísérték ôket, idôsebb katonák voltak. Látszott rajtuk, hogy ôk is fáradtak. Az oszlop mindkét oldalán álltak 50-50 méternyi távolságra egymástól. Egy pillanatban észrevet-tük, hogy néhány ember kiválik az oszlopból és mögénk áll, mintha ôk is bámészkodók volnának. Majd ismét néhányan. Azonnal tudtuk, mit kell tennünk. Gyorsan, feltûnés nélkül a kórházépület felé irányítot-tuk ôket. A bôrgyógyászati osztály akkor üres volt, oda bujtatirányítot-tuk mind a húszat, elsôsegélyben részesítettük valamennyit és rájuk zártuk az osz-tály ajtaját. Ott megfürödhettek, biztonságban lehettek. Természetesen élelmet is vittünk nekik. Október 23-ig voltak ott. Amikor megér-keztek a partizánok, kiengedtük ôket, és azt mondtuk, hogy most már hazamehetnek.”²⁶ Dr. Dušan Jovanovic´ személyes találkozásunk során mindezt megerôsítette és további részletekkel egészítette ki. Jovanovic´

20-22 orvostanhallgatóval együtt kerül a kórházba, pedig ekkor már csak mindössze körülbelül tizenöt beteg volt itt. A magyar katonaság már elhagyta a várost, a kórházból pedig elmenetek a magyar orvo-sok. A németek viszont nagy erôkkel voltak jelen, egy SS-divízió tar-tózkodott itt körülbelül húsz páncélossal. Jovanovic´ a megmentett bori munkaszolgálatosok számát 19-20 fôben határozta meg.²⁷ A megmen-tett 19-20 fô közül Spira Györgyön kívül ismerjük még Rosenzweig Pál nevét.²⁸ Spira november 10-ig, Rosenzweig pedig 1945 tavaszáig tartózkodott Újvidéken.

A városi kórház régi épülete ma a vajdasági tartományi kórházhoz tartozik. A kórház falán magyar és szerb nyelvû emléktábla ôrzi a meg- menekülôk és megmentôik emlékét. A tábla szerint „kb. húsz” bori mun-

I V. A B OR I MENE T A DUN Á N T ÚL ON

TÉRKÉP 6.