Az idõtöbb oldalról is megközelíthetõ. Egyrészt egy állandó, mérhetõ fizikai tény, másrészt (a társadalomkutatók számára talán figyelemre méltóbb) változó és kultúrafüggõ, a termé-szet megismerésével és a környezet megfigyelésével kialakult tényezõ. Ezért a történelem során formálódó, közmegegyezésen alapuló társadalmi jelenségként is tekinthetünk rá, amely tanult tulajdonságként van jelen a közösségek mindennapjaiban, s a fizikai idõ állandóságá-val szemben változékony és többsíkú.1
Az emberi idõérzékelésre, vagyis az idõ megjelenésének társadalmi voltára kíván rámu-tatni jelen tanulmány is. Célja szemléltetni a népi gondolkodásmód egy szeletét: az idõ érzékelését és megfogalmazásának módját egy adott forráson, 18–19. századi peres iratok tanúvallomásain keresztül.2A büntetõperes anyagok vizsgálatánál a felszín alatt megbú-jó, legtöbb esetben apró adalékokként megjelenõ „elejtett információkat” kell keres-nünk. Azonban mivel nem létezik olyan forrás, amely a mentalitásbeli, gondolkodásbe-li, vagy akár az életmódbeli tényezõket közvetlenül tükrözné, be kell érni az elszórtan megjelenõ adatokkal, s a néprajz által is szívesen használt büntetõperek ebbõl a szem-pontból megfelelõ, kimeríthetetlen adatbázist jelentenek. A perek vizsgálata során fi-gyeltem fel arra, hogy a vádlottak és a tanúk szó szerint lejegyzett vallomásaiban sokféle formájú, de a gondolkodásmódot és a korban megjelenõ idõismeretet mégis jól tükrözõ szituációk, párbeszédek és konkrét nyelvi kifejezések jelentek meg. Ezeken keresztül lát-hatóvá válhat számunkra, hogy a 18–19. századi köznép általában milyen tényezõkhöz igazította mindennapjait, hogyan helyezte el magát benne, milyen idõismeret tükrözõdik
1 CSUPORIstván, Az idõ mérése és mérhetetlenség= A megfoghatatlan idõ: Tanulmányok,szerk. FEJÕSZoltán, Bp., Néprajzi Múzeum, 2000, 25.
2 A forrásanyagot Heves és Külsõ-Szolnok vármegye törvényszékének büntetõperes iratai (IV–9/j), és az úriszéki (XII–3/b) bíráskodás anyaga alkotja, az 1730–1850 közötti évkörökbõl (Heves Megyei Le-véltár, Eger). A lejegyzett periratokban akaratlanul megosztott adatok kapcsán felmerülhet azok igaz-ságtartalma. Valójában nem lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy az elhangzott vallomásokat jegyzõk írták le, így nem tudhatjuk, tartalmaznak-e bármilyen változtatást, átírást vagy ferdítést.
Mindezek mellett, úgy gondolom, hogy a jelen esetben bemutatott forrásanyagban az idõvel kapcsola-tos események és kifejezések azok a lejegyzett információk, melyek a korban természetes módon jelen voltak a mindennapokban, így (s mivel az ügy kimenetelét sem befolyásolta) egyik félnek sem állt ér-dekében annak hamisítása.
gondolkodásában és nyelvében. A tanulmány során erre kaphatunk a perekbõl idézett, figyelemre méltó példákat.
A
TÁRSADALMI IDÕÉRZÉKELÉS–
A KÜLÖNBÖZÕ„
IDÕK”
Általánosságban két idõszemlélet alakult ki a történelem során: a ciklikusés a lineáris. A cik-likus idõ a korai földmûves társadalmakra jellemzõ, a biológiai idõre és a kiszámíthatóságra épít, alapja az állandó ismétlõdés, a természet követése. A lineáris (vagy modern) idõszemlé-let, melyben a végtelenbõl végtelenbe tartó idõ gondolata, a történelem képzete jelenik meg, a keresztény felfogást tükrözi, mely az események egyszeriségét, az idõ valódi múlását hir-deti. A két idõfelfogás együttesen is létezhet, ezt nevezzük spirális idõnek.3Mindezek mellett az idõ több szinten is tagolódhat. Megjelenhet az egyén és akár kisebb-nagyobb közösség szintjén is, tehát lehet egyéni vagy kollektív, illetve megélése profán/mindennapi ésszent/ünnepi síkon is történhet.4Magán a társadalmon belül is többféle idõt különíthetünk el. Beszélhe-tünk a falu idejérõl, az úgynevezett közösségi idõrõl, amely azonban mindig alárendelõdik a ter-mészeti idõnek (évszakok, napszakok váltakozása). Ez érthetõ, hiszen a gazdasági és egyes min-dennapi tevékenységek is a természeti idõalakulásának függvényei.5
A megelõzõ történelmi korokban az alsóbb társadalmi rétegek számára nem feltétlenül álltak rendelkezésre eszközök az idõ mérésére és meghatározására, így saját mértékeket ala-kítottak ki, illetve viszonyítási pontokat kerestek a múltban és a jelenben, hogy el tudják helyezni benne magukat. Az idõmérés természetes egységeit az év, hónap, nap adták, ké-sõbb azonban, a kereszténység elterjedésével, az egyházi szerzett nagyobb befolyást az idõ tagolásában (így beszélhetünk egyházi idõrõlis), s az idõpontok meghatározásában.6Szegõ Márta az agrártársadalmak idejét a tevékenységek idejéneknevezi, amikor még a napszako-kat a mezõgazdasági munkák végzésének idejével írták körül. Ezt váltotta fel a keresztény-ség ideje, amelyet már a harangok tagoltak az imára való felszólítás eszközeként.7 Mégis mindezek olyan tájékozódási pontok és kifejezések voltak, amelyek megmaradtak az embe-ri emlékezetben, amelyeket mindenki ismert vagy értett, így egy adott területen mint kö-zös nyelv mûködött. Természetesen a társadalomban még kisebb egységekre bontással még több, egyidejûleg létezõ idõfelfogást különböztethetünk meg, akár osztályok, foglalkozási rétegekek, etnikai csoportok szerint.
A vizsgált idõszak azért is izgalmas lehet számunkra, mivel ekkor egyfajta átalakulással számolhatunk az idõ mérése és felfogása, annak megítélése, fontossága szempontjából. A
mo-AZ I D Õ A L A K Z A T A I É S I D Õ T A P A S Z T A L A T A M A G Y A R S Á G T U D O M Á N Y O K B A N
3 KÓSALászló, Nemesek, polgárok, parasztok: Néprajzi, történeti antropológiai és mûvelõdéstörténeti tanulmá-nyok, Bp., Osiris, 2003, 258–269.
4 VOIGTVilmos, Az idõ szerepe a magyar folklórban= Közelítések az idõhöz, szerk. ÁRVAIJudit, GYARMATI
János, Bp., Néprajzi Múzeum, 2002 (Tabula könyvek, 3), 120.
5 GAGYIJózsef, Tér és idõ a faluban= Kapcsolat, környezet, közösség: Csíkszeredai antropológiai írások,szerk.
KONDOROSIFerenc, Bp., Politika + Kultúra Alapítvány, 1992, 82–84.
6 CSUPOR, i. m.,37?38.
7 SZEGÕMárta, Idõ a gazdaságban= A megfoghatatlan idõ: Tanulmányok, i. m.,59.
dern társadalom kialakulásával ugyanis, a munka és ember viszonyának megváltozása által, háttérbe szorult mind a (mezõ)gazdaság, mind az egyházi által irányított idõ. A hagyományos társadalmakban nem volt jelentõsége a pontosságnak, a perceknek, viszont a 18. századtól bekövetkezett változások – a gyáripar, a szabadidõ kialakulása, az írásbeliség/írástudás terje-dése, a nyomtatott naptárak és az óra megjelenése – megkövetelték a konkrét idõmeghatá-rozást. Magyarországon a reformkorban történt társadalmi változások, a jobbágyfelszabadítás és a céhek eltörlése hozták meg az idõszemlélet átalakulását. 1848-ban hazánkban is elfogad-ták a greenwichi idõt, ezzel megkezdõdött a fõvárosi idõhöz való alkalmazkodás. A birtokos nemesség és a parasztok árutermelésbe való bekapcsolódása is változásokat hozott, kezdett elengedhetetlenné válni a pontos idõ használata. A 19. században folyamatosan uralkodóvá vált az idõpontok kalendárium szerinti megjelölése, de emellett még megmaradtak a hagyo-mányos idõhatározók: a nagy ünnepnapok, a mezõgazdasági ciklusok, a vásárok és búcsúk napjai.8Az 1830-as években a vasúti közlekedés megindulásával újabb lendületet kapott az idõ szinkronizálása. A nemzetközi vasútvonal-hálózatok létrejötte is nagy hatással volt a társadalomra, egyfajta idõkényszert idézve elõ, amikor már a munka is nagyobb idõtudatos-ságot és idõfigyelmet igényelt, s az egyre kisebb idõegységek megállapítása is elkerülhetetlen-né vált. A modern kor felé haladva tehát az idõ folyamatosan profanizálódik, amely legin-kább a munkaidõ kialakulásában nyilvánul meg.
„A
PARASZTI IDÕ”
A paraszti idõ legfõbb tagolója a természet, az idõjárás és a mezõgazdasági munka volt. Az élet ritmusát három nagyobb ciklus körforgása határozta meg: a nap, az esztendõ és az emberi élet. A nap kezdete és vége a Nap felkeléséhez és nyugvásához igazodott. A napi ciklus hosszát, valamint a munka jellegét és intenzitását az évszak szabta meg. Az idõpontokat és idõtartamokat is ennek eseményeihez kötötték: a parasztok a hóolvadással, cseresznyeérés-sel, aratással, kaszálással, szürettel határozták meg egy bizonyos eset, esemény idõpontját.
A kereszténység elterjedésével az egyház által tagolt és meghatározott idõhasználat (misék rendje, ünnepek, harangszó) tett szert nagy befolyásra a közösség életében.
A paraszti idõérzékelés alapvetõen tapasztalati jellegû volt. A nyár az intenzív munka idõszaka volt, míg a tél jóval kevesebb elfoglaltsággal járt. Azonban voltak egész évben folya-matosan, napi szinten elvégzendõ feladatok, mint a ház körüli munkák, a jószágok ellátá-sa és gondozáellátá-sa. A paraszti életben a munkán kívül az ünnepek, vagy a különleges, kiemelt alkalmak jelentettek fontos idõhatárokat, így az idõ tagolásában a lényeges mérföldköve-ket nem a dátumok, hanem az ünnepek, a mezõgazdasági munka és az ahhoz kapcsolódó események nyújtották.9
8 FÓNAGYZoltán, Ember és idõ viszonya a 19. században: Az életritmus változása,História 2001/2, 23–25.
9 VEREBÉLYIKincsõ, Szokásvilág, Debrecen, Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke, 2005 (Studia folkloris-tica et ethnographica, 46) 68–69; PÓSÁNLászló, A középkori paraszti világ idõfelfogása,Klió (16) 2007/1:
http://www.c3.hu/~klio/klio071/klio075.htm (2017. 06. 12).
Valójában a parasztság számára a munkaidõ és a szabadidõ soha nem különült el teljesen egymástól. Bizonyos munkafolyamatokhoz elválaszthatatlanul hozzátartozott a szórakozás (fonó, kukoricahántás, disznóvágás), másrészt minden alkalmat kihasználtak a munka elvég-zésére (a szántóföldre menet az asszonyok babot, borsót fejtettek).
Az egymás közötti kommunikáció és a tájékozódás miatt fontos volt a mindenki által ismert, érthetõ tényezõhöz való viszonyítás. Ezekre láthatunk példát a perekbõl kigyûjtött szemelvényekben. A feljegyzett tanúvallomásokban az alábbi kifejezésekkel határozták meg, hogy mikor történt a bûneset vagy egyéb esemény. A felsorolásra kerülõ kifejezéseken ke-resztül jól látható, hogy igen kevés az egzakt megfogalmazás. Ez arra enged következtetni, hogy a korban, ebben a társadalmi rétegben az óra és a pontos idõmeghatározás még nem kapott központi helyet. A legtöbb esetben az emberek életét meghatározó eseményekhez igazodtak: a mindennapi munkához; vásárokhoz, egyházi és egyéb ünnepekhez.10