Az Európai Unió fenntartható fejlődési stratégiája (EU SDS)

Az Unió arra törekszik, hogy világszerte előmozdítsa a stabilitást, a jólét gyarapodását és a fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtését. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy külső tevékenysége során támogassa a béke megőrzését, a jó kormányzást, az emberi jogokat és a demokratikus értékek tiszteletben tartását (Debisso, 2012). Kardos (2012) szerint a fenntartható fejlődés egyre összetettebb kérdéseinek kezelésére olyan stratégiai megközelítésre volt szükség, amely megfelelő keretet kínálhat a folyamatban résztvevő összes elem integrált jövőképéhez. Liobikienė és Mandravickaitė (2011) a fenntartható fejlődésben a társadalom további fejlődésének fő jövőképét látják. Popović et al. (2019) a fenntartható fejlődésben egy olyan innovatív gazdaság létrehozásának módját látja, amely követi a dinamikus változásokat a világban, az emberek igényire, elvárásaira koncentrál és javítja az élet- és munkakörülményeket, a nők társadalmi helyzetét és nem utolsó sorban szem előtt tartja a jövő generációinak szükséglet kielégítését.

43

A fenntartható fejlődési stratégiáknak katalizátorként kell működniük a politikai döntéshozók és a közvélemény számára az elfogadást követő években és mozgatórugóvá kell válnia az intézményi reformok, valamint a fogyasztói és a vállalati magatartás megváltoztatásához (Commission of the European Communities, 2001). A megvalósítás sok tényezőtől függ, mint például a biodiverzitás, az ökoszisztéma szolgáltatások állapotától, mivel ezek a társadalom és gazdaság számára is nélkülözhetetlen tényezők (Ladoneczki – Kósi, 2014). A fenntartható fejlődés, mint explicit politika viszonylag hosszú múlttal rendelkezik az Európai Unióban. Az első jelentősebb „állomás” történetében a Cardiffi Csúcstalálkozó, ahol a környezeti szempontok integrálását elsőként fektették le az ágazati politikákba (Schmuck, 2002). A következő állomást az Amszterdami Szerződés jelentette, amely az fenntartható fejlődést, mint alapelvet igyekezett még jobban megerősíteni (Orbán, 2002).

Az Egységes Európai Okmányban hivatalos célként vezették be a fenntartható fejlődést. Az 1999-es decemberi helsinki Európa Tanács ülésén ajánlást fogalmaztak meg az Európai Bizottság számára a fenntartható fejlődés hosszú távú stratégiájának kidolgozására vonatkozóan (Lyytimäki et al., 2011). Az Európa Tanács lisszaboni ülésén 2000. tavaszán az Európai Unió számára célul tűzték ki azt, hogy a világ egyik, ha nem a legdinamikusabb, tudásalapú gazdaságává kell, hogy váljon 2010-re. Képesnek kell lennie a társadalmi kohézió, a gazdasági növekedés és a jobb munkahelyek megteremtésére. (KSH, 2007).

Eredményeként létrejött a lisszaboni stratégia (LiS), amely létrehozása során egyben kiegészült a fenntarthatóság környezeti dimenziójával is és új megközelítést vezetett be a politika kialakításába (Commission of the European Communities, 2001). A megvalósítás feltételezte, hogy szerkezeti reformot hajtanak végre az Európai Unióban és ezáltal rövidebb távú strukturális reformstratégia hozható létre (Faragó et al., 2004). A helsinki és a lisszaboni ajánlások, célkitűzések alapján az Európa Tanács megállapodott a fenntartható fejlődés stratégiájában kiegészítve az Unió politikai elkötelezettségét a gazdasági és társadalmi megújulás iránt (European Council Göteborg, 2001).

Hosszú távú folyamat eredményeként, széles körű társadalmi párbeszéd keretében, 2001.

júniusában, a svédországi Göteborgban elfogadták az Európai Unió első, fenntartható fejlődési stratégiáját (European Environment Agency, 2002). Ambiciózus, széles körű és hosszú távú stratégia az alábbi címmel: Egy fenntartható Európa felé: az Európai Unió fenntartható fejlődésre vonatkozó stratégiája (A Sustainable Europe for a Better World: A European Strategy for Sustainable Development – EU SDS a továbbiakban) (Boissière,

44

2009). Ez nem más, mint a Göteborgi Stratégia (Gordos – Bartha, 2002). A stratégiát 2002-ben, a barcelonai Európa Tanácson kiegészítették egy külső, globális dimenzióval tekintettel a 2002-es Johannesburgi Konferenciára (Gáthy et al., 2006). Elismerésre került ugyanis, hogy a három dimenziónak egymás mellett, kéz a kézben kell haladni (Bándi et al., 2008), valamennyi politika gazdasági, társadalmi és környezeti hatásait összehangoltam kell vizsgálni és a döntéshozatal során figyelembe venni (European Council Göteborg, 2001). A stratégia a Brundtland Bizottság féle három dimenzión alapul és emellett a szerkezeti alapját is három rész képezi. Az első rész lefedi a fenntarthatóság fogalmát, ajánlásokat és javaslatokat tartalmaz, a második az elsődleges uniós célokat fekteti le, a harmadik rész pedig tartalmaz minden olyan elemet, lépést, amely a megvalósításhoz és az előrehaladáshoz elengedhetetlen (Magyar Természetvédők Szövetsége, 2005). Az EU stratégiája hét fő kihíváson alapul:

1. éghajlatváltozás és tiszta energia;

2. fenntartható közlekedés;

3. fenntartható fogyasztás és termelés;

4. a természeti erőforrások megóvása és kezelése;

5. társadalmi befogadás, demográfia és migráció;

6. globális szegénység;

7. a fenntartható fejlődés kihívásai (Ostasiewicz, 2012).

Komplex jellege miatt a politika végrehajtása hosszú távú folyamat, amely megköveteli a különböző érdekelt felek, valamint a regionális, nemzeti és nemzetközi szintű politikai döntéshozók együttműködését (Renda, 2017). A stratégia elismeri, hogy az emberi, társadalmi és környezeti tőkébe történő beruházások, valamint a technológiai innovációk képezik a hosszú távú versenyképesség és a gazdasági jólét, a társadalmi kohézió, a minőségi foglalkoztatás és a hatékony környezetvédelem előfeltételeit (Ziolkowska – Ziolkowski, 2010). A keretrendszer részeként bevezették a politikai döntéshozatal új megközelítését, amely magában foglalja többek között a koherenciát, a hatásvizsgálatot, a globális kontextus figyelembevételét, a jobb kommunikációt (Boissière, 2009).

Egy érdekes kérdés felmerült van Hees (2014) értelmezésében, pontosabban erre a megfigyelésre nem ad magyarázatot a stratégia a tagállamokkal kapcsolatosan. Milyen mértékben kell a tagországoknak és ezen belül a helyi, regionális önkormányzatoknak beépíteni a fenntartható fejlődést tevékenységeikbe? A tagállamok kötelesek betartani a fenntartható fejlődést, az EU jogával harmonizált szakpolitikák területén történő

45

intézkedések során. Jó példa erre az EU tagállamok saját fenntartható fejlődési stratégiáinak a kidolgozása. Az országok számára nem tették kötelezővé, hogy létrehozzák saját, önálló stratégiáikat, csak javaslatként fogalmazták meg (Kis-Orloczki, 2013). Ettől függetlenül mégis sok ország stratégiájának alapját szolgáltatta az EU SDS (Kralj – Markič, 2008). Burja (2011) szerint az EU-ban a koherens fejlesztési stratégia fő célja a fenntartható fejlődés, amelynek igazolnia kell minden tagállam politikáját és nemzeti stratégiáit.

A keretrendszer első felülvizsgálatát 2004-re tervezték, azonban ez a folyamat átcsúszott 2005-re (Bulla, 2013). Elsőként a LiS-t vizsgálták felül, majd ezt követően a Göteborgi Stratégiát (EU SDS). Egy még átfogóbb, még ambiciózusabb, hosszú távú és pozitív stratégiára volt szüksége az EU-nak (Faragó, 2006). Ez volt az első értékelés, amely integráltan, mind a három dimenziót értékelte, pontosabban azt, hogy mennyire sikerült előre haladni a megfogalmazott prioritásokban. A fenntartható fejlődési politika célja továbbra is a polgárok jólétének, életminőségének a folyamatos javítása, magában foglalva a gazdasági haladást, amely nincs veszéllyel a környezetre és előmozdítja a társadalmi igazságosságot (Eurostat, 2015). A stratégia felülvizsgált változatát 2006. júniusában hagyták jóvá (Urbaniec, 2015). Az általános cél az életminőség folyamatos javítása a jelenlegi és a jövő generációk számára azáltal, hogy fenntartható közösségeket hoznak létre, amelyek képesek hatékonyan kezelni és felhasználni az erőforrásokat (Stănciulescu – Bulin, 2012). További cél, hogy a fenntarthatóság irányába tett elmozdulást folyamatosan mérjék az Eurostat által kifejlesztett indikátorok segítségével (Korsós-Schlesser – Marselek, 2016). Az EU megpróbálta hangsúlyozni, hogy a fenntartható fejlődés több, mint pusztán környezetvédelmi koncepció, amely alapvető kihívást jelent a gazdaság és a társadalom számára. A három pillérnek kiegyensúlyozott iránymutatást kell adnia arra vonatkozóan, hogy pontosan mit kell elérni (Pallemaerts et al., 2007).

Az EU SDS felülvizsgálatára a Tanács 2007-ben kérte fel a Bizottságot, 2009. júniusáig be kellett, hogy nyújtsák a második jelentést. A célokat az alábbi területekre jelölték ki:

 kutatás és fejlesztés;

 a természeti erőforrások megőrzése és az azokkal való gazdálkodás;

 oktatás és képzés;

 éghajlatváltozás és tiszta energia;

 fenntartható közlekedés, termelés és fogyasztás;

 közegészségügy;

 társadalmi befogadás, demográfia és migráció;

46

 globális szegénység és a fenntartható fejlődést érintő kihívások (Gyulai, 2012).

A felülvizsgálatban a fent leírt célokra kiemelt figyelmet fordítottak. Megvizsgálták a stratégia elemeit és a kapcsolódó eredményeket, majd átalakítva a célokat új lehetőségekre koncentráltak (Bándi et al., 2008).