A fenntartható fejlődéshez vezető út

A fenntarthatatlan folyamatok felismerésére és kezelésére irányuló törekvéseknek hosszú időre visszanyúló történelme van, melyek szorosan hozzákapcsolódnak az emberi tevékenységekkel (Magyar Természetvédők Szövetsége, 2012). Ennek hatásaként, mind a társadalom-, mind a természettudósok is értelmezik, vizsgálják a fenntartható fejlődést (Kerekes, 2012). A XX. században bekövetkező népességrobbanás, gazdasági növekedés és globalizáció válságot okozott; amelynek okán a társadalmi, környezeti és gazdasági problémák összefüggő rendszere alakult ki (Hajnal, 2015). Mióta ember él a Földön, folyamatosan szennyezi környezetét, nem veszi figyelembe kellő mértékben, hogy az erőforrások végesek és egyszer kimerülnek. Ha alaposabban szemügyre vesszük az emberiség fő problémáit a XXI. században, akkor a népességrobbanás ellenére láthatóvá vált, hogy a legtöbb Európai Uniós országban a születési ráták az 1970-es évektől alacsony szintre süllyedtek és az átlagos várható élettartam nőtt a jobb életkörülmények következtében. Ezzel szemben a fejlődő országokban magas a születésszám és alacsony a várható élettartam. Alapvetően megtudunk különböztetni természeti és társadalmi problémákat. Természeti például a lég-, víz- és talajszennyezés, elsivatagosodás, klímaváltozás, kimerülő természeti erőforrások, míg a társadalmi jellegűek az élelmiszerhiány, a jövedelemegyenlőtlenség, a szegénység, a túlnépesedés. A fenntartható fejlődés megvalósítása során ezekre kell választ keresnünk.

A fenntartható fejlődés tehát mindennapi életünk során jelen van, legyen az a családi/magánéletünk vagy a munka világa. Ennek hatására a fenntartható fejlődés napjainkban talán az egyik legismertebb, a legtöbb tudományágban megjelenő fogalma, amely az elmúlt egy-két évtizedben terjedt el jelentőségteljesen. Az emberiség folyamatos

12

környezetszennyezése mellett a legfontosabb cél továbbra is a jólét és az életfeltételek javítása (Kerekes – Fogarassy, 2007). A fenntarthatóság felismerése mellett nem feledkezhetünk meg arról az ellentmondásról sem, amely szerint az emberiség elismeri a nem megújuló erőforrások túlzott felhasználását és a károsanyagok megnövekedett kibocsátását, ugyanakkor mégsem hajlandó feladni a pazarló életmódját (Csutora – Kerekes, 2004). Silva Barbosa et al. (2014) a XX. századtól kezdve tekinti jelentős mértékűnek a környezeti kérdések iránti aggodalmat, amelynek okát a II. világháború utáni időszak fejlesztéseinek tulajdonítja. A háborús időszak után új technológiák jelentek meg és egyúttal intenzívebbé vált a természeti erőforrások kiaknázása is, amely egy idő után nyersanyaghiányt eredményezett. A háborúk sorozatának hozadéka abban is megmutatkozik, hogy egyre nagyobb fejlettségbeli különbségek alakultak ki az országok között, az életszínvonalbeli szakadékokról nem is beszélve, ezzel ugyancsak arra a következtetésre jutva, hogy a környezet globális terhelése jelentős mértékben megnövekedett (Faragó, 2015). Az ipari termelés hozadékaként minimális figyelmet fordítottak a gyártás és szállítás során keletkező hulladékokra, melléktermékekre és a vele járó visszafordíthatatlan folyamatokra (Varjú, 2010).

A II. világháború előtti időszakot sem szabad figyelmen kívül hagyni, ugyanis számtalan esemény hozott igen nagy változásokat. Az ókori Görögországban, majd a Római Birodalomban aligha volt olyan ember, aki ne találkozott volna cselekedeteinek hatásával, következményével. A gyarmatosítás, a nagy földrajzi felfedezések és nem utolsó sorban az ipari forradalom világméretűvé tette az erőforrások túlhasználatát, a környezet állapotának romlását (Gyulai, 2011a). Az igazán nagy változás azonban az 1929/33-as gazdasági válsághoz köthető, ahol felismerték a piacok egyensúlytalanságát, a túltermelés és a túlkínálat fogalmát (Fogarasi, 2004). Darvay et al. (2017) véleménye szerint a Föld ökológiai állapotát a mezőgazdasági és az ipari termelések rendkívül megnövekedett aránya veszélyezteti és emellett az emberiség kialakított magának egy túlzottan globalizált világot, mely szintén káros hatással vannak a Föld működésére. A bioszféra működéséből tehát az ember hasznot húz.

Napjainkban általánossá vált az előzőekben leírt tevékenységek hatása az emberiségre: az emberek anyagi jólétének gyors növekedése mellett új problémák jelentek meg a környezetben. Mindezekből arra a következtetésre juthatunk, hogy közgazdasági szempontból lehet a legjobban megragadni a feltárt eseményeket (Kocsis, 1999), ugyanis a fejlődés a közgazdaságtan és a társadalomtudományok központi eleme (Ricz, 2008). Bartus

13

– Szalai (2014) a közgazdasági szemléletet az alábbi módon értelmezi: szükségleteink és vágyaink kielégítése céljából napi szinten a lehető legkülönbözőbb döntéseket hozzuk meg arra vonatkozóan, hogy milyen termékeket és szolgáltatásokat vásároljunk. Ezen szolgáltatások és termékek (jószágok) előállítása és allokációja a társadalomra hárul, ebből következően a közgazdaságtan az egyéni és a közösségi döntések elemzését végzi.

Minden jószág előállításához tudásra, termelőeszközökre, természeti kincsekre és egyéb tényezőkre van szükség, pontosabban ezek kombinációját használjuk fel. Gazdasági szempontból tovább vizsgálva a fenntarthatóságot egyértelművé válik, hogy az életminőséget önmagában nem fogja javítani a gazdasági növekedés és a társadalmi egyenlőtlenségek sem csökkennek (KSH, 2007). A természeti környezet ésszerű használata nem ugyanakkora, mint a társadalmi-gazdasági tevékenységek mértéke (Ribizsár, 2012).

Bartus (2010) megfogalmazásában a fenntartható fejlődés áll a környezetgazdaságtan és a környezetpolitika középpontjában annak érdekében, hogy csökkentsék a gazdaság káros hatásait. Felmerül a kérdés, hogy a világban megjelenő számtalan probléma után, beszélhetünk-e még fenntarthatóságról? Az emberek ugyanis egyre többet használnak az erőforrásokból, egyre több károsanyagot bocsájtanak ki, egyre nagyobb mértékben szennyezik környezetüket. Bándi (2013) szerint inkább azt kellene vizsgálnunk, hogy miként fogunk a megnövekvő sokkokra választ adni, milyen mértékben leszünk képesek alkalmazkodni, mintsem azt, hogy mekkora mértékben haladunk a fenntarthatóság irányába.

Világunk egyre inkább összekapcsolódik. A globális kihívásokat, mint például a növekvő egyenlőtlenségeket, az éghajlatváltozást egyetlen állam sem tudja önmagában megoldani és ennek megoldása érdekében szükség van a globális fellépésre (Eurostat, 2018). Manapság a fenntartható fejlődés egy elég gyakran használt fogalom, sokan arra használják, hogy mondanivalójuknak nyomatékot adjanak. Értelmezése ellentmondásos lehet, valamint sok esetben lehet segítségünkre mondanivalónk alátámasztásában (Gyulai, 2012). A koncepció iránt jelentős mértékben megnövekedett az érdeklődés, világszinten számos civil- és kormányzati szervezet emeli fel hangját, amely egyben nyomatékosítja az emberekben az egyre sürgetőbb globális problémákat (Kórik, 2014). A fenntartható fejlődés iránt egyre nagyobb érdeklődést váltott ki a veszélyek növekvő tudatossága (Ostasiewicz, 2012). Kis-Orloczki (2013) a világ minden táján a döntéshozók középpontjába állítja a fenntartható fejlődést. A fenntartható fejlődés elérése érdekében több lépésre van szükség, melynek egyik legfontosabb összetevője a kutatás (Costanza et al., 1991). A fenntartható fejlődés az előrehaladás azonnali és hosszabb távú integrációjának jövőképe. A fenntartható fejlődés

14

túlmutat az ország határain, globális kontextusban a jövő nemzedékekben rejlő felelősségen alapul. A megközelítés tartalmazza a közép- és hosszú távú célokat, a helyi és globális tevékenységek integrálásának előrehaladását, valamint a gazdasági, társadalmi és környezeti kérdéseket (Oberer – Erkollar, 2011). Az Eurostat (2015) a fenntartható fejlődés politikájának célját a polgárok életminőségének és jólétének folyamatos javításában képzeli el. Ez magában foglalja a gazdasági előrehaladást, miközben megóvja a természeti környezetet és előmozdítja a társadalmi igazságosságot. Dell’Angelo et al. (2017) szerint a fenntartható fejlődés a gazdasági, társadalmi és környezeti fejlődés harmonizálása, amely előnyös a ma élőknek.

Mint globális elv, a fenntarthatóság, fenntartható fejlődés azt fejezi ki, hogy ha bármelyik dimenzióban probléma keletkezik, akkor azt nem lehet önmagában kezelni, hanem a megoldásához a gazdasági, társadalmi és környezeti dimenziók együttes erejét, kölcsönhatását (Baják, 2013) kell segítségül hívni. A fenntarthatóságban egy olyan növekedési pályára kell törekedni, amely tartósan, sok éven keresztül fenntartható és ennek következtében nem tudjuk és akarjuk felélni a jövőre vonatkozó erőforrás készletünket (Fleischer, 2007). Gyulai (2011b) három feltétel alapján gondolja megvalósíthatónak a fenntartható fejlődést. A rendszerszemléletű gondolkodás ahhoz szükséges, hogy megértsük, a fejlődés és a környezet egy rendszerben található és a jövőre nézve következményeik vannak. A második feltétel (természeti erőforrások fenntartható használata) magában foglalja a tudást, a kultúrát, a viselkedést, az erkölcsöt és a munkakultúrát. A társadalmi igazságosság alapjául szolgál a társadalom anyagi, szellemi, közösségi javaiból való részesedés, valamint a természet. Az itt bemutatott három feltétel összekapcsoló szerepet játszik a fenntartható fejlődés három dimenziójában, szinergiában vannak a társadalmi, a gazdasági és a környezeti vonatkozások.

A fenntartható fejlődést úgy is lehet nevezni, mint a tágan értelmezett életminőség, mely tartalmazza a szolgáltatásokhoz, intézményekhez és természeti erőforrásokhoz való hozzáférést vagy akár a biztonságot, lelki- és testi egészséget. Az elmélet szerint azok az emberek, nemzetek, akik a fenntarthatóság elvei szerint élik mindennapjaikat, társadalmukban érvényesül a szociális igazságosság és egyben a társadalmi terhekből való azonos mértékű részesedés is (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, 2007). A jelenben élők világméretű túlélési problémája a fenntarthatóság. Ennek megoldásához ismét a világ népességének széles körű összefogására van szükség, mely a különböző országszintű és

15

nemzetközi fejlesztési, majd fenntartható fejlődési stratégiák, programok segítségével hajtható végre (Jancsovszka, 2016).