Zöld könyvek és Fehér könyvek
14. AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG VÁZLATOS TÖRTÉNETE A Hallstein-bizottság (1958–1967)
Walter Hallstein (1901–1982) Német ügyvéd.
1951-ben Konrad Adenauer államtitkára. A Schuman-tervről szóló tárgyalásokon a német delegáció vezetője.
1958-ig külügyminisztériumi államtitkár, főszerepben az 1957-es szerződéseknél.
CDU-politikus, az Európa Mozgalom Tanácsának elnöke (1968–1974).
A Hallstein-bizottság működésének eredményei:
– a Közös Piac alapjainak lerakása, a KAP megindítása 1962-ben;
– hatékony intézményrendszer kiépítése, a ’60-as évek válságának átvészelése;
– a közösség elfogadtatása a harmadik országokkal és a befektetőkkel.
A Rey-bizottság (1967–1970) Jean Rey (1902–1983)
Belga bíró. Liberális politikus, a Vallon Mozgalom képviselője.
A II. világháború végétől politikus. 1954 és 1958 között gazdasági miniszter, fontos résztvevője az EGK-hoz vezető tárgyalásoknak. A Hallstein-bizottságban a kül-kapcsolatokért felelős biztos. A közösség saját bevételeinek „atyja” (1970).
A Rey-bizottság működésének eredményei:
– vámunió (1968), – a Parlament erősítése.
A Malfatti-bizottság (1970–1972) Franco Malfatti (1927–1991)
Olasz újságíró.
1951-től a Kereszténydemokrata Párt politikusa, Umbria képviselője a pártban.
Miniszter (külügyi, pénzügyi, ipari, kereskedelmi, postaügyi). A nyolcvanas években az EP olasz delegációjának a vezetője.
A Malfatti-bizottság működésének eredményei:
– a közösség többéves pénzügyi keretének a bevezetése, – a közös piac fejlesztése,
– a politikai és a pénzügyi együttműködés elindítása,
– a csatlakozási tárgyalások megnyitása a négy tagjelölt országgal: EK, Dánia, Írország, Norvégia.
A Mansholt-bizottság (1972 –1973) Sicco Mansholt (1908–1995)
Holland farmer, mezőgazdasági szakember (trópusi mezőgazdaságot tanult, dol-gozott Jáván, teaültetvényen).
A Holland Munkáspárt politikusa. Miniszter (agrár, halászati és élelmezési).
1958–1972 között a Bizottság alelnöke és mezőgazdasági biztosa. Nevéhez kötődik a KAP bevezetése és a Mansholt-terv (agrárreform).
A Mansholt-bizottság működésének eredményei:
– 1972 április: az európai valutakígyó létehozása.
– 1973 január: az első bővítés (UK, DK, IRE)
Mansholt: „Ezentúl […] minden figyelem az emberek felé fordul.”
Az Ortoli-bizottság (1973–1977) François-Xavier Ortoli (1925–2009)
Korzikai francia, jogvégzett politikus és üzletember.
A gaullista Népi Mozgalom Unió (UMP) politikusa.
1962–1966 között G. Pompidou kabinetfőnöke, 1973-ig többször miniszter, több ciklusban parlamenti képviselő.
Az Ortoli-bizottság működésének eredményei:
– az első bővítés utáni Közösség működésének biztosítása, – két nagy geopolitikai válság menedzselése:
– 1973-ban a második izraeli–arab háború (Kippur) + olajválság – 1974-től a ciprusi válság.
A Jenkins-bizottság (1977–1981) Roy Jenkins (1920–2003)
Brit (wales-i) lord, politikus, író.
1948 és 1977 között több ciklusban a Munkáspárt képviselője (House of Com-mons) és többszörös minisztere. 1981-ben megalapította a Szociáldemokrata Pár-tot, vezetője és képviselője 1987-ig. 1987 és 1997 között a Liberális Demokraták vezetője a Lordok Házában.
A Jenkins-bizottság működésének eredményei:
– nehéz időszak, a növekedés stagnált, az infláció nőtt, az energiaárak az egekbe szöktek, de a bizottság új perspektívákat nyitott a pénzügyek terü-letén:
– 1977–1979: az EMU megalapozása, – 1978: az EMS létrehozása.
A Thorn-bizottság (1981–1985) Gaston Thorn (1928–2007)
Luxemburgi, jogvégzett politikus.
1959-től a Liberális Demokrata Párt parlamenti képviselője, 1961-től a párt elnöke.
1951-től 1963-ig Luxembourg város alpolgármestere, később több miniszteri tárca birtokosa, 1974 és 1979 között miniszterelnök.
Sokáig az Európai Parlament képviselője, 1975–76-ban az ENSZ Közgyűlés elnöke.
A Thorn-bizottság működésének eredményei:
– legnagyobb feladatuk a korai nyolcvanas évek gazdasági válságának közös-ségi kezelése volt,
– lebonyolították a görög bővítést, előkészítették a spanyol és a portugál csat-lakozást, valamint az Egységes Európai Okmányt.
A Delors-bizottság (1985–1995) Jacques Delors (1925–)
Francia közgazdász, politikus.
1945 és 1969 között a jegybanknál és az állami tervezési központban dolgozott.
1981-ig miniszterelnöki tanácsadó. Gazdasági és pénzügyminiszter 1981–1984 között.
2000-től a Foglalkoztatási Tanács elnöke.
1979-től 1981-ig az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottságának elnöke.
A Delors-bizottság működésének eredményei:
– A két ciklus nagyon markáns fejlődési periódusa a közösségnek. Befejezték és végigvitték az eljárásokon az Egységes Európai Okmányt, teljes egészében menedzselték a maastrichti szerződést. Ezt a bizottságot nevezték „az euró alapító atyáinak”. Véglegesítették az Európai Monetáris Uniót.
– Mandátumuk végére teljesen előkészítették az 1995-ös bővítést.
A Santer-bizottság (1995–1999) Jacques Santer (1937–)
Luxemburgi politikus, jogi és politikatudományi doktor.
A Keresztényszocialista Néppárt parlamenti képviselője, miniszter, 1984-től 1995-ig miniszterelnök.
Az Európai Parlament képviselője és alelnöke, az Európai Néppárt elnöke (1987–
1990).
A Santer-bizottság működésének eredményei:
– az amszterdami szerződés előkészítése és megkötése, – az euró hivatalos bevezetése közösségi valutaként 1998-ban, – a keleti bővítés csatlakozási tárgyalási fordulóinak elindítása, – a nizzai szerződés előkészítése.
A Bizottság 1999-ben, pénzügyi vizsgálatok és korrupciós eljárások végén lemon-dott.
A Santer-bizottság 1999-es lemondása
Az 1998-as év folyamán a Számvevőszék számos hiányosságot észlelt a Jacques Santer által vezetett bizottság munkájában, főként a bizottsági ügyvitelben.
Ugyanakkor korrupció gyanúja is felmerült Edith Cresson, francia biztos ese-tében.
Santer rosszul kommunikált, majd miután minden vádat tagadott, látványo-san felmondott egyik bizottsági alkalmazottjának, aki korábban az EP elé tárta az ügyet. Ezzel lavinát indított el.
Első lépésben az EP, kifejezve tiltakozását, nem fogadta el az 1996. évi zár-számadást. Ezután Pat Cox, a liberálisok vezetője (későbbi EP-elnök) 1999 janu-árjában bizalmatlansági indítványt nyújtott be, amelyet a szocialisták frakciója is támogatott.
A szavazáson az akkori 626 képviselőből 552-en vettek részt, ebből 232 igen, 293 nem és 27 tartózkodik szavazat érkezett, az indítványt tehát elutasították. Ezt követően vizsgálóbizottságot állítottak fel, amely a korrupciós vádak hátterével és igazolásával foglalkozott.
A Santer-bizottságot vizsgáló független szakértői csoport
Az 1996. évi EU-zárszámadás elutasítását követően 1999-ben egy független szakértői csoportot kértek fel az EU Bizottság munkájának értékelésére. Ezek a szakértők azt állították, hogy egyetlen olyan személyt sem találtak, aki a legki-sebb felelősséget vállalta volna.
Amikor az első jelentést 1999. március 15-én nyilvánosságra hozták, a Jacque Santer által vezetett Bizottság lemondott.
A független szakértők André Middelhoek (elnök), Inga-Britt Ahlenius, Juan Antonio Carillo Salcedo, Pierre Lelong és Walter van Greven voltak.
Edith Cresson oktatásügyi és kutatási biztossal kapcsolatban kiderült, hogy jogtalan előnyben részesítette számos ismerősét. Hivatali ideje alatt hozott dön-téseiért később az Európai Bíróság előtt is felelnie kellett.
A jelentésben további kritikák érték Santert is, és a nyilvánosságra hozatal után mind Cresson, mind Santer lemondása elkerülhetetlen volt, a Bizottság bukását csak így lehetett elhárítani.
Mivel azonban ezt egyikőjük sem volt hajlandó megtenni, az egész biztosi kol-légium a lemondás mellett döntött. Ezzel elkerülték a következő – immáron elke-rülhetetlen – bizalmatlansági indítványt, amelyet az események tükrében elfoga-dott volna az EP.
A testületi lemondásra 1999 márciusában került sor.
A Prodi-bizottság (1999–2004) Romano Prodi (1939–)
Olasz, az iparpolitika professzora a Bolognai Egyetemen (1971–1999). Jogot vég-zett és MBA-t a London School of Economicson. „Il Professore” névvel illették a politikai életben. 1978-ban ipari miniszter. Az „Ulivo” koalíció alapítója, 1996–
1998 között miniszterelnök. 2006 májusa és 2008 májusa között ismét miniszter-elnök. 2007-től a Demokrata Párt elnöke. 2008-tól az ENSZ és az Afrikai Unió közös békefenntartó missziójáért felelős.
Prodi jól ismert a politikai kérdésekben hangoztatott kendőzetlen őszinteségé-ről. Hajlama arra, hogy „nevén nevezze a gyereket”, megörvendeztette az eurokri-tikusokat, de néha kiborította saját stábját.
2002-ben a stabilitási és növekedési paktumot egyszerűen „butaságpaktum-nak” nevezte, mert az nagyon rugalmatlan, és nem képes megbirkózni olyan politikák szükségességével, amelyek a növekedést és a foglalkoztatottságot ösz-tönöznék az euróterületeken. Az európai gyors reagálású haderőkkel kapcsolato-san, amelyről a brit kormány kijelentette, hogy az nem egy európai hadsereg, ezt mondta: „Amikor európai hadseregről beszéltem, nem tréfáltam. Ha nem akar-ják európai hadseregnek nevezni, ne nevezzék annak. Felőlem hívhatakar-ják »Marga-rétának«, hívhatják »Annamáriának«, bármilyen nevet kitalálhatnak neki, de ez akkor is békefenntartó küldetésekre tett közös erőfeszítés, az első alkalom, hogy közös és nem kétoldalú, európai szintű próbálkozást tettünk.”
Amikor a dán közvéleményt népszavazáson kérdezték meg 2000-ben a közös pénz bevezetéséről, azt mondta, nem kötelességük megszavazni az eurót.
Az írekkel pedig 2002-ben – amikor azok a nizzai népszavazást tartották – Prodi közölte, hogy az Európai Unió bővítése zavartalanul fog tovább haladni a maga útján, akár elfogadják az írek a nizzai szerződést, akár nem, és hogy Nizza valójá-ban a bővítésnek csak politikai és nem jogi feltétele. Egy ilyen üzenet nem talált elragadtatott fogadtatásra az ír kormánynál és Írország „igen”-kampányolóinak körében.
Prodi volt az, aki megengedte, hogy a François Lamoureux körül csoporto-suló európai uniós köztisztviselők egy kicsiny csoportja titokban megszövegezze a teljes európai uniós alkotmányt, amelyet Odüsszeusz felesége után Pénelopé-nak neveztek el. Ezt az anyagot mindössze néhány számozott példányban másol-ták le, és a legutolsó pillanatig titokban tartotmásol-ták. Ezt követően az Európai Bizott-ság nagy többsége megtagadta, hogy támogassa, és inkább amellé álltak, hogy a „hivatalos” bizottsági verziót terjesszék be az Európa jövőjéről szóló konvent elé. Prodi Pénelopé-tervezete éppen ezért csak az előzetes munkaanyag státu-sát élvezte, noha sokkal részletesebb és politikailag jóval érzékenyebb anyag volt, mint a hivatalos bizottsági dokumentum.
Prodi elkötelezett európai föderalista, aki bizottsági elnökként levelezési listá-jának egy részét egyszerűen feltette az internetre, és – szintén a neten – rendel-kezésre bocsátotta az Európai Bizottság napirendi pontjait és jegyzőkönyveit is.
Előszót írt a dán euroszkeptikus, Jens-Peter Bonde Nizzáról szóló könyvéhez, bár nézeteik alaposan eltérnek egymástól.
A Prodi-bizottság működésének eredményei:
– az euróbankjegyek és érmék bevezetése,
– az Európai Alkotmányszerződést létrehozó konvent menedzselése, – a 2004-es nagy keleti bővítés teljes folyamatának levezénylése.