Tóth Márton
A Progress Könyvek című sorozat új kiadványát Antal Attila jogász, politikai szakértő, a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelyének koordinátora írta. Könyvé-nek már a címe is provokatív. A tartalomjegyzéket vizsgálva az olvasó már előre lát-hatja, hogy a szerző rendkívül sokrétűen vizsgálja a témát a mintegy 120 oldalas ta-nulmányban. A könyv mindenki számára érdekes lehet, aki szeretné jobban megérteni napjaink eseményeit, legyen szó a hazai vagy a külföldi politikai tendenciákról.
A kötet elsősorban annak a válság-időszaknak a diagnózisa, amelyben élünk. A globá-lis kapitalizmus elitje és az új-nacionalista nemzeti kormányok ugyanúgy saját maguk megmentését tervezik; hagyják pusztulni a világot, hiszen nekik és szűk körüknek el-készül a bárka, amelynek segítségével túlélhetik a fenyegető kataklizmát. Ezzel a fel-fogással az a probléma, hogy a bárkára nem fog mindenki felférni, sőt elég kevesen lesznek, akik felférnek majd. Ebből következik, hogy nem érdemes hinni sem a globá-lis piac sikeres szereplőinek, sem a nemzeti populista erőknek, hiszen egyetlen céljuk van: felsétálni a bárkára a többiek – köztük nagy valószínűség szerint, az olvasó – há-tán.
A könyv túlmutat a jelenkor diagnózisán, ugyanis olyan gondolatébresztő lehetősége-ket mutat be, amelyek a bárkaépítés alternatíváit jelenthetik egy olyan világban, amelyben a globalizáció neoliberális elitje szövetségre lép a nacionalista–populista erőkkel. A könyv megírásával a szerző a válságba jutott baloldal számára kínál lehető-séget saját identitásának újraértelmezéséhez.
A bárka
A szerző meglátása, hogy a világszerte egyre népszerűbb jobboldali populista–
nacionalista retorika által hangsúlyozott kapitalizmus-ellenesség hazugság, hiszen mindössze másfajta kizsákmányolást alkalmaz, saját nemzeti tőkés osztályának kiala-kítása árán használja ki a leginkább rászoruló társadalmi osztályokat. Erre jó példa a mai Magyarország, Orbán bárkája, amire csak a kedvezményezettek férnek fel, min-denki más lemarad róla.
Rávilágít arra az ellentmondásra, hogy a leszakadó társadalmi rétegek miért szavaznak éppen ezekre a populista kormányokra, ha a problémáik jelentős részét ők okozzák. A
42
leszakadóban lévő középosztálybeliek és a szegényebb társadalmi osztályhoz tartozók, a gyűlöletpolitika és a státuszféltés miatt szavaznak az őket kizsákmányoló elit tagjai-ra, akik magukról azt állítják, ők az egyetlenek, akik megakadályozhatják a kapitalista kizsákmányolást. Sőt a NER a készülődők USA-ból indult mozgalmához is hasonlítha-tó: ők azok, akik valamilyen katasztrófára készülnek, készleteket halmoznak fel, bun-kereket építenek a túlélés érdekében. Orbán Viktor azonban csak saját magának és legszűkebb, leglojálisabb körének ad esélyt, ha bekövetkezne bármilyen társadalmi, politikai, gazdasági vagy környezeti katasztrófa, hiszen akinek „semmije nincs, az any-nyit is ér”.1 A demokrácia leépítésével egyszerre érte el az Orbán-rezsim, hogy a ver-senyben maradt piaci szereplők együttműködjenek az állami akarattal: „Orbán bárká-jának tervei részben itthon készültek, magát a hajót is hazai alvállalkozók építik fel, viszont külföldi alapanyagból, és az üzemanyag is elsősorban külföldről érkezik”.2 A politikai alternatíva hiánya teszi teljessé a hazai összképet.
A könyvben többször szóba kerül a globális világ elitje (1%) és a világ többi része (99%) közötti konfliktus; akár a neoliberális globalizációról, akár az autoriter nemzet-államokról van szó, a kevesek fennmaradásának kulcsa a nép kizsákmányolása. Mesz-sze vezet az a gondolatmenet, amelyben a szerző a globalizációt az amerikai álom (hamis) ígérete elterjesztésének tekinti, hiszen az a hiú remény kapott szárnyra, mintha bárkiből bármi lehetne; az igazság ezzel szemben az, hogy valójában a globalizáció csak annak jelent korlátlan lehetőségeket, aki megteheti (utazás, oktatás, munkaválla-lás), a többiek pedig leszakadnak és elszigetelődnek.
A globális politikai elit és a nemzetállami politikai elit egymásra találása érhető tetten a mai Magyarországon is. Kitapintható a kapitalizmus imperialista szemléletének gon-dolati hasonlósága azzal, amit Orbán Viktor is állít, miszerint „a haza nem lehet ellen-zékben”. Ugyan a neoliberális kapitalizmus a gyenge nemzetállami kormányok térnye-résében érdekelt, azonban kész a kiegyezésre az autoriter nemzeti erőkkel is, amelyek-nél jóval erősebb. Az IMF és a Világbank olyan hatalomra tett szert, amely túlmutat a legerősebb szuverén államok gazdasági erején is, így képesek befolyásolni azokat.
A könyv egyik nagy erénye, hogy a kisebb hazai folyamatokat globális nézőpontba helyezve szemléli. A szerző ennek a perspektívának köszönhetően jut arra a következ-tetésre, hogy a kapitalizmus globális veszélyeivel szemben az emberiség gyakorlatilag védtelenné vált. Erre a legkézenfekvőbb példa, a környezetszennyezés következtében egyre inkább elkerülhetetlenné vagy akár csak lassíthatatlanná váló klímaváltozás; ez szorosan összefügg napjaink menekültellenes politikájának térnyerésével, hiszen a közeljövőben olyan mértékű migráció várható, amelynek eddig csak előszelét érzékel-tük. A demográfiai mutatók alakulása nemcsak hazánkban, de a fejlettebb országokban is hasonló képet mutat, az elöregedő társadalom hamarosan fenntarthatatlanná teheti a jelenlegi nyugdíjrendszereket. A globális egyensúly teljes hiányára utal az is, hogy a fejlődő országokban soha nem látott mértékű a népességszám-növekedés, ami élelme-zési, egészségügyi, és nem utolsó sorban migrációs kockázatokat hoz magával. A szer-ző véleménye az, hogy a hasonló problémákra sem az antidemokratikus neoliberális
43
kapitalizmus, sem az ezzel kiegyező zsarnoki nemzetállamok nem tudnak megoldást nyújtani. A kapitalizmus autoriter–neoliberális fordulata helyezte végleg a profitérde-ket az élőlények és a környezet megóvása, tiszteletben tartása, vagy akár csak minimá-lis figyelembevétele elé.
Antal Attila leszögezi, nem érdemes magunkat abba a hitbe ringatni, hogy a helyi auto-riter vezetők nem tudják, hogy a klímakatasztrófa valós veszély. Azonban, ha megpró-bálnák megfékezni a katasztrófát, akkor sérülne a lokális és globális elit fogyasztási javakhoz való mértéktelen hozzáférése, nem is beszélve a Föld teljes népességének életmód-változtatása nyomán kialakuló válságról, ami a kapitalizmus végéhez vezetne.
A szerző két különböző stratégiát különböztet meg, amelyet a helyi autoriter, struccpo-litikát követő vezetők alkalmaznak.
Az első stratégiára jó példa Donald Trump klímaváltozást tagadó politikája, amelyben politikai ellenfeleire süti azt a bélyeget, hogy a klímavédelemmel csak visszafogják az USA gazdaságát. A másik stratégia a könyv címének is alapjául szolgáló „bárkaépítés”
44
stratégiája: az elit tagjai saját maguk és szűk körük számára gazdasági és egyéb készle-teket halmoznak fel, és elhitetik a néppel, hogy megvédik őket a közelgő válságtól.
Ehhez tökéletes eszköz a kerítés, ami távol tartja a még rosszabb helyzetben lévőket, nehogy elvegyék azt a keveset, ami adott, másrészt hatalomban tartja az elitet, amely azt a „nép védelme érdekében” emelte. Ebből következik a mű egyik kiemelkedő gon-dolata: napjaink újfeudális világában a globális és lokális elittől való távolság lesz az, ami a túlélést meghatározó legfőbb tényezővé válik.3
Thomas Piketty kutatásaiból tudjuk – utal a szerző a francia sztárközgazdászra –, hogy a globális összvagyon milyen mértékben centralizálódott az elit kezében, a szabadjára engedett magántulajdon-alapú piacgazdaság eredményeként. Ennek következménye napjainkban az újnacionalizmus erősödése, ami egyfajta, a kizsákmányoló globális elit elleni lázadásként értelmezhető. Az újnacionalizmus azonban nem tudja (és nem is akarja) megoldani ezt a helyzetet, egyrészt mert képtelen lenne rá, másrészt, mert a neoliberális kapitalizmussal kiegyezve, a nemzeti vagyon felhasználásával saját (va-gyis a globális elit helyi tagjai) helyzetének biztosítására törekszik, miközben az alatta elhelyezkedő társadalmi osztályokat státuszféltéssel, idegenellenességgel, gyűlöletkel-téssel, állami rasszizmussal, egymás és mások elleni uszítással tartja irányítása alatt. A fejlett országokban egyre inkább terjedő populista, újnacionalista politika előretörése válságtünetként értelmezhető. Meglepő módon a globális–kapitalista elit együttműkö-dik a nemzeti–populista erőkkel: a két erő egymással ellentétesnek tűnik, de ha bele-gondolunk, hogy a neoliberális kapitalizmus már a világháborúk között is együtt tudott működni az autoriter államokkal, akkor már nem is olyan váratlan a kettő újbóli köze-ledése.
A könyv a magyar példán keresztül részletesen bemutatja, hogy az autoriter jobboldali kormányok óriási kedvezményeket biztosítanak a multinacionális vállalatok számára, amelyek ezért cserébe szemet hunynak az állami rasszizmus, az emberi jogok és a de-mokrácia leépítése felett. Antal Attila felsorolja, hogyan kedvez Orbán a kapitalizmus csúcsszereplőinek, hogyan alakítja ki „hátországát”, vagyis a közpénzen hizlalt nemze-ti oligarcháit. Az Orbán-rezsim önös érdekből kiszolgáltatja az ország lakosságát a multinacionális vállalatoknak, amelyek olcsó erőforrásként tekintenek a magyar lakos-ságra, miközben a kormány gyűlöletkampánya eltereli a lakosság figyelmét arról, amit a „nemzeti kormány” saját népe ellen tesz.
Orbán jó viszonyt ápol a nyugat-ellenes keleti zsarnokokkal (Putyin, Erdogan), miköz-ben magát Európa védelmezőjének nevezi. Orbán 2010-től az IMF hitel felszámolására törekedett, látszólag azért, hogy a gazdasági „szabadságharc” jegyében megszabadítsa az országot a pénzügyi nyomástól, a valós indok azonban a nagyobb pénzügyi mozgás-tér biztosítása volt, melynek révén kialakíthatta a máig virágzó viszonyt a kiválasztott multinacionális vállalatokkal és a hazai oligarchákkal. A szerző ezek után kifejti, ho-gyan kedveztek a legtehetősebbek számára az adópolitikával, majd sorra veszi azokat jogszabályi változtatásokat, amelyeknek hatására a magyar munkavállalók még kiszol-gáltatottabbá váltak – a „versenyképesség” nevében. Sok példa mellett a könyv a
45
2017–2018-as „rabszolgatörvény” elfogadását is kiemeli – ez olyan tüntetéshullámot eredményezett, ami megmutatta, hogy a magyarok – tekintélyes részének – elege van a kapitalista érdekeket kiszolgáló, autoriter, ál-nemzeti politikából.
A magyar és az európai közpénzek magánvagyonná formálásával Orbán Viktor kiala-kította azt az oligarcha-klientúrát, amely biztosíthatja a hatalomban maradását. A kö-zéppontban ő maga és közeli családtagjai, legközelebbi szövetségesei – Tiborcz István, Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, Matolcsy György és Ádám, Garancsi István, Szíjj László és Hernádi Zsolt – állnak, körülöttük azok a reménybeli új belépők csoporto-sulnak, akik bármit megtennének, hogy említésre méltó tagjai lehessenek ennek a kör-nek. Érdekes gondolat a szerző részéről, hogy az állam foglyul ejtésének (state capture) ellentéteként tekint erre a berendezkedésre, hiszen itt a politikai akarat állami eszkö-zökkel érvényesül, úgy, hogy az oligarchák versenyeznek a kegyekért és a közpénze-kért. A verseny célja egyszerű: önmaguk bebiztosítása úgy, hogy közben a hatalmi struktúra is fennmaradjon, míg a közérdek teljesen háttérbe szorul. Azáltal, hogy az oligarchák alvállalkozókat bíznak meg, megvalósul a kapcsolat a piac mélyebben elhe-lyezkedő tagjaival is.
A költséges xenofób politika célja a lehető legnagyobb politikai tőke kovácsolása. Az állami rasszizmussal kapcsolatban a szerző feleleveníti, hogy 2015-ben a Keleti pálya-udvaron négy napon át feltartották a Németországba tartó, menekültekkel teli vonato-kat – a sajtóban megjelent hírek és képek igazolták az emberekbe táplált félelmet, mi-szerint a migránsok elárasztanak majd bennünket. A szerző sorra veszi azokat a mene-kült-ellenes politikai lépéseket, amelyeket az Orbán-kormány tett annak érdekében, hogy saját hatalmát bebetonozza. Ez 2018-ra a Soros György és Brüsszel elleni plakát-kampányban csúcsosodott: kialakult egy kompakt összeesküvés-elméletet, mely szerint Orbán Viktor az egyetlen, aki „végvári kapitányként” megvédheti Magyarországot, sőt Európát az iszlámmal és a belső ellenségekkel (Soros György, civilek, Brüsszel) szem-ben.4
A nacionalizmuson túl
A szerző egyenesen fogalmaz, amikor kifejti, hogy elsősorban nem is a kormány naci-onalista jellegével van baj, hanem azzal, hogy valójában olyan ál-nacionalistákkal van dolgunk, akik nem a megoldást keresik a szemmel látható globális problémákra, ha-nem hasznot igyekeznek húzni azokból. Leszögezi, hogy a globális válság kezelése lehetetlen öncélú nemzetállami érdekek mentén, csakis összehangolt cselekvéssel érhe-tünk el globális eredményeket. Mindezek felett túl kell tudni lépni mind az ál-nacionalisták módszerein, mind pedig a globális kapitalizmusból hasznot húzók érde-kein. Ugyanígy a globális kapitalista intézkedések sem jelentenek megoldást, hiszen ezek a nemzetállamok szuverenitását sértik meg.
A szerző nem – a gyakran tárgyalt – hibrid rendszerként értelmezi az Orbán-rendszert és a hasonló rezsimeket, hanem egy elhúzódó kivételes állapotként jellemzi azok
mű-46
ködési elvét. Az adott kormányzat felfüggeszti a normális jogrendet, melynek helyére a politikai döntések kerülnek; ez Magyarországon az Alaptörvény elfogadásával formáli-san is megtörtént. A migránsválság állandó napirenden tartásával megvalósult az a kivételes állapot, amelyben a politika bármit megtehet, hiszen mindent magyarázhat a biztonság fenntartásával.
Érthetetlennek tűnik, hogy az emberek miért szavaznak egy olyan kormányra, amelyik kihasználja és becsapja őket – ha azonban egyfajta politikai Stockholm-szindrómaként tekintünk a kérdésre, az rögtön más megvilágításba kerül. A felső középosztálynak kedvező lépésekkel (az alsóbb társadalmi réteghez tartozók kárára) érdekeltté teszik a tehetősebbeket, hogy ne akarjanak elérni valódi strukturális változást a társadalomban, vagyis érdekeltté válnak a jelenlegi politikai irány fenntartásában, amely saját kiváltsá-gos helyzetüknek is kulcsa. Ezeket a társadalmi–gazdasági összefüggéseket a baloldal-nak is meg kell értenie ahhoz, hogy reális alternatívát nyújthasson mind a középosz-tály, mind az alsó osztályok számára, vagyis új kiegyezésre van szükség a két réteg között.
A baloldalnak meg kell találnia saját kapitalizmuskritikáját ahhoz, hogy az Orbán-rendszert – és a más államokban is hasonló populista, nacionalista retorikát folytató rezsimeket – leválthassa, hiszen a NER a neoliberális kapitalizmussal összhangban működik. A globális válságokért elsősorban az autoriter kapitalizmus tehető felelőssé, miközben kiélezi mind a globális, mind a lokális igazságtalanságokat. A kapitalizmus bukása egy lassú politikai, gazdasági, társadalmi válság lesz, utána pedig egy eddig ismeretlen rendszer következik. Ezért az ismeretlen rendszerért azonban nehezen tud-juk feladni azt a kapitalizmust, amely biztos katasztrófa felé vezeti a világot; olyan ördögi kör ez, amelyet ismét a Stockholm-szindrómához lehet hasonlítani: a kapitaliz-mus kárvallottjai a kapitalista rendszer fennmaradásáért küzdenek.
Ahogyan az autoriter kapitalizmuson túl kell jutni, úgy a neoliberális globalizációt is más útra kell terelni. A globalizációra akaszkodott autoriter kapitalizmus rendszerének ismeretében joggal tartjuk hazugságnak azt az állítást, hogy a globalizáció demokráci-át, jólétet, emberi jogokat, gazdasági fejlettséget exportált a világ többi részébe; való-jában egy globális gyarmatbirodalmat alakított ki. A folyamat nyertese, a kapitalizmus elitje elérte, hogy a középosztály is haszonélvezője lett a rendszernek. Eközben a peri-féria és fél-periperi-féria elitje is bekapcsolódott a globális imperializmus által lehetővé tett kizsákmányolásba – ennek egyik „csúcsteljesítménye” a NER is. A globalizáció első-sorban a kapitalista imperializmust globalizálta, amely gyakorlatilag rátapadt a globali-zációs folyamatokra. Annak ellenére tehát, hogy a globalizáció eredendően a demokrá-cia kiterjesztését tűzte ki célul, a ráakaszkodó kapitalizmus miatt, legkésőbb a 21. szá-zadra antidemokratikussá vált.
A zsarnoki rezsimek hatékonyabban tudják érvényesíteni a globális elit tőke iránti igé-nyét, úgy, hogy az autoriter állam, erős végrehajtó hatalma által kordában tartja a ki-zsákmányolt tömeget, miközben a piaci szereplők megkapják a gazdasági előnyöket. A neoliberális globalizáció tehát tönkretette a nemzetállami szuverenitást, amelyet a
ma-47
gukat nacionalistának beállító nemzetállami politikai elitek saját hatalmuk biztosítása érdekében még inkább kizsákmányolhatóvá tettek. Egy olyan, új transznacionális de-mokrácia kiépítésére van tehát szükség, ahol a nemzetállamok a globalizáció fontos résztvevői, nem pedig ellenségei. Nemzeti szinten a zsarnoki államot, globális szinten pedig az autoriter neoliberalizmust kell legyőzni.
Szükséges lenne, hogy az emberek többsége ne csak a nemzetállami kizsákmányolás áldozataival, de az autoriter neoliberalizmus imperializmusa miatt menekülni kénysze-rülőkkel is szolidaritásra legyen képes. A Fidesz és a hozzá hasonló ál-nemzeti kormá-nyok gazdasági és kulturális állagvédelmet és biztonságot ígérnek, közben olyan szoli-daritás-hiányos állapotot idéznek elő a társadalomban, amelyben lehetetlen megértetni az emberekkel a paradigmaváltás szükségességét.
Orbán bárkájának építése közben válságba jutott az egészségügy, az oktatás, a nyugdíj-rendszer, a civil- és tudományos intézmények, miközben a politikai elit a társadalmi feszültségeket hívta segítségül hatalmon maradása érdekében. Az összeomlás közelébe került intézmények privatizációjával piaci alapra helyezik az ellátórendszereket, holott a 2008-as szociális népszavazáson éppen ez ellen kampányoltak. Ennek következmé-nyeként a középrétegek további leszakadására számíthatunk, amelynek tagjai nem tud-ják majd megfizetni a megfelelő ellátást vagy oktatást. A társadalmi csoportok egymás ellen uszítása lassan ténylegesen kettészakítja a magyar társadalmat. Akik még nem törtek meg, azok az állami erőszakkal, ellehetetlenítéssel, feljelentésekkel találhatják szembe magukat.
A szerző jelen kötetet gondolatébresztőnek szánja az elitnek kedvező politikával szem-ben, közben elmagyarázza, hogy egyszerre kell lebontani az összefonódott piaci és állami autokráciát.
2019. 10. 24.
1. Lázár szerint akinek nincs semmije, az annyit is ér. Index.hu, 2011. márc. 19.
[https://index.hu/belfold/2011/03/19/lazar_szerint_akinek_nincs_semmije_az_annyit_is_er/]
(2019.10.20.)
2. Antal Attila: Orbán bárkája. Az autoriter állam és a kapitalizmus szövetsége. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2019.
3. Antal: Orbán bárkája i.m. 47.
4. Antal: Orbán bárkája i.m. 99.
48
49