Az ökológiai lábnyom, mint alternatív indikátor értékelése

Az utóbbi időszakban mind a tudományos mind pedig az ismeretterjesztő irodalom-ban jelentős teret nyert ökológiai lábnyom mutató a gazdaság, illetve az emberiség természeti erőforrásfelhasználását területegységben szemléltető mutató, amely jó át-tekintést ad a Föld, egyes országok vagy még kisebb területi egységek (biokapacitás-sal kifejezett) ökológiai korlátairól.

A közérthetősége mellett további előny, hogy a Global Footprint Network szinte minden országra kiszámítja (National Footprint Accounts), ami lehetőséget bizto-sít az egyes országok összehasonlítására és a mutató időbeli alakulásának nyomon követésére is. A mutató elterjedtebb, fogyasztási szemléletű verziója szemléletesen mutatja be a nemzetközi kereskedelem környezeti hatásait, illetve az ökológiai ha-tásokat a termelés helyett a fogyasztáshoz kapcsolva új megvilágításba helyezi a felelősség elvét. Például Kína még így is óriási ökológiai lábnyoma „csak” az ottani fogyasztást tükrözi, míg az exportált termékekhez kapcsolható lábnyom a fogyasztó országoknál kerül elszámolásra (míg az import termékek esetében pont fordított a helyzet).

A mutató teljességét, illetve érvényességét számos kritika éri. Egyrészt területhasz-nálati mutatóként leginkább környezeti mutatónak tekinthető (még ha nagyságának jelentős társadalmi és gazdasági vonatkozásai is vannak). Másrészt, az ökológiai kor-látokat területhasználat szerint vizsgálja és nem foglalkozik a szennyező kibocsátá-sokkal (egyedül a szén-dioxid emisszió semlegesítésére szolgáló területnagyság kerül kimutatásra). Ez utóbbira szemléletes példa az intenzív és az ökológiai mezőgazdaság esete (ld. Mózner et al., 2012), ahol az előbbi a nagyobb terméshozamok miatt fajla-gosan alacsonyabb ökológiai lábnyommal jellemezhető, de a vegyszerfelhasználásra, illetve a talajok túlhasználatára a mutató nem tér ki. (Ebből persze még nem követke-zik, hogy ökológiai gazdálkodással a világ népessége élelmezhető lenne, ez a kérdés egy messzire vezető vita tárgyát képezi.)

A mutató megbízhatósága, legalábbis nemzeti szinten, jónak mondható. A Global Footprint Network által létrehozott National Footprint Accounts fő adatai nyilváno-san hozzáférhetők, ugyanakkor kritikaként említhető, hogy a részletekért fizetni kell.

Csutora és munkatársai (2012) részletesen validálták a National Footprint Accounts magyarországi adatbázisát, megvizsgálva, hogy az ott felhasznált, primer

adatbázi-sokból (pl. KSH, Eurostat, WHO, FAO, UN Comtrade stb.) származó adatok mennyi-re megbízhatóak. Megállapításaik szerint az eltérések 5% alattiak, így a Global Foot-print Network által számított nemzeti mutatók megbízhatónak tekinthetők. Mindez azt is jelenti, hogyha valaki, akár egy ország döntéshozói, nem szeretnének fizetni a részletes adatokért, illetve 1-2 évvel frissebb értéket szeretnének (a National Footprint Accounts-ban közreadott értékek háromévesek) azt saját hatáskörben is megtehetik, igaz ez jelentős munkaráfordítással jár.

Mindezeken túl a mutatót a módszertani részletekkel kapcsolatban egyéb kritikák is érik (pl. nem egységes, hogy különféle termékek esetében helyi vagy globális te-rületkonverziós faktorok kerülnek alkalmazásra, illetve az üvegházhatású gázok kö-zül csak a szén-dioxidot veszi figyelembe stb.). Ugyanakkor a részletesen publikált módszertan lehetőséget biztosít az akadémiai szektor részletes visszacsatolására és a módszertan folyamatos továbbfejlesztésére.

Az ökológiai lábnyom mutató gyakorlati elterjedtsége kifejezett jónak mondható.

A nemzeti mutatókon túl számos egyéb területen (regionális, települési, vállalati, egyéni) is számos alkalmazás található, még ha ezeket a további módszertani korlátok miatt óvatosan is kell kezelni. Számos országban az ökológiai lábnyomot hivatalos mutatóként is használják (Csutora et al., 2012) és lehetőség van arra is, hogy a (szak) politikai döntéshozatalban is egyre nagyobb szerepet kapjon. Ez utóbbira jó példa a Svájcban 2016 őszén tartott népszavazás, amelyben az állampolgárok arról szavaztak, hogy az ország 2050-re kötelező jelleggel érje el az „egy Földes” pályát, azaz az öko-lógiai lábnyoma legkésőbb ekkorra ne haladja meg a rendelkezésre álló biokapacitást.

Ugyan a kezdeményezést csak a szavazók 36%-a támogatta, mégis azt mutatja, hogy a döntéselőkészítés és döntéshozatal szempontjából figyelemre érdemes mutató.

Ugyan az ökológiai lábnyom módszertanilag teljesen független a GDP-től, a két indikátor közötti kapcsolat vizsgálata (amelyet a 22. ábra foglal össze) mégis fontos tanulságokkal szolgál.

22. ábra. Az egy főre jutó ökológiai lábnyom és GDP közötti összefüggés.

(Forrás: saját szerkesztés a GFN (2019) és az UN (2019) alapadatai alapján.)

Az ábra alapján látszik, hogy a magasabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező országok egy főre jutó ökológiai lábnyoma is általában valamivel magasabb (még ha az R² -mu-tató 0,57-es értéke nem is jelez erős kapcsolatot, így az itt levont következtetéseket inkább feltételezésként érdemes tekinteni). Ennél azonban érdekesebb, bár messzire vezető kérdéseket vet fel, hogy mit is tekinthetünk fenntartható fejlődési pályának egy ország esetében. A lineáris trendvonal alatt elhelyezkedő, magas ökológiai lábnyomú országok nehezen tekinthetők ebben a megközelítésben fenntarthatónak. (A nevesí-tett arab országokban még a relatív magas nemzeti összetermékhez képest is pazarló fogyasztás miatt, Lettország és Észtország esetében a magas fosszilis energiafelhasz-nálás miatt, míg Mongólia esetében az óriási egy főre jutó legelőterület felhaszenergiafelhasz-nálás miatt.) Ugyan a trendvonal felett elhelyezkedő, magas GDP-jű és ökológiai lábnyomú országok esetében legalább az elmondható, hogy a környezetterhelést „gazdaságilag hatékonyan” érik el, felvethető a kérdés, hogy a világátlagot (2,75 gha/fő) akár több-szörösen meghaladó ökológiai lábnyom tekinthető-e bármilyen körülmények között is fenntarthatónak. A másik végletet azon országok jelentik, ahol mindkét mutató ext-rém alacsony (például Afganisztán, Ruanda, Mozambik stb.). Ezekben az országok-ban ugyan az átlagos fogyasztási mintával rendelkező állampolgár messze nem lépi túl a Föld rá eső biokapacitását, de a rendkívül alacsony egy főre jutó GDP mellett a magas életminőség is nehezen elképzelhető (erre a dilemmára térünk ki a Happy Planet Index mutató kapcsán is).

Példaértékűnek olyan országokat tekinthetnénk, amelyek relatíve magas egy főre jutó összeterméket érnek el viszonylag alacsony ökológiai lábnyom mellett (ebbe a

ka-tegóriába az ábra alapján csak Uruguay tartozik). Természetesen a dilemma feloldha-tóságát tovább nehezíti, hogy a korábbiak szerint nemcsak az egy főre jutó, hanem az országok abszolút ökológiai lábnyomának összehasonlítása mellett is szólnak érvek.

Továbbá az is feltételezhető, hogy az ökológiai lábnyom követi a Kuznets-görbét, azaz egy bizonyos GDP/fő érték felett az egy főre jutó ökológiai lábnyom csökkenni kezd (ez a szétválás vagy decoupling jelensége).

Összességében tehát az látszik, hogy – a számos koncepcionális és módszertani kritika és bizonytalanság ellenére, – az ökológiai lábnyom mutató jól és közérthetően illusztrálja a gazdaság és különösen a fogyasztás ökológiai korlátait, így a fenntart-ható fejlődés céljait szem előtt tartó állami döntéshozók, gazdasági szereplők és fo-gyasztók számára különösen fontos indikátornak tekinthető.

Források

Borucke, M., Moore, D., Cranston, G., Gracey, K., Iha, K., Larson, J., ... & Galli, A.

(2013). Accounting for demand and supply of the biosphere’s regenerative capacity:

The National Footprint Accounts’ underlying methodology and framework. Ecolo-gical indicators, 24, p. 518-533.

Cucek, L., Klemes, J. J., Kravanja, Z. (2012): A Review of Footprint analysis tools for monitoring impacts on sustainability. Journal of Cleaner Production, 34, p. 9-20.

Csutora Mária, Harangozó Gábor (2019): Széndioxid-elszámolás a hálózati gazdaság-ban. Vezetéstudomány, 50, 9, p. 26-39.

Csutora Mária (2011): Az ökológiai lábnyom számításának módszertani alapjai.

In: Csutora Mária (szerk.): Az ökológiai lábnyom ökonómiája. Aula Kiadó, Bu-dapest.

Csutora Mária (szerk.), Benedek Zsófia, Csutora Mária, Harangozó Gábor, Marjainé Szerényi Zsuzsanna, Szabó Zoltán, Tabi Andrea, Vetőné Mózner Zsófia (2012): Az ökológiai lábnyom mint hivatalos mutató magyarországi bevezetése – 2012. Buda-pesti Corvinus Egyetem, Fenntarthatósági Indikátorok Kutatóközpont.

Global Footprint Network: National Footprint Accounts, www.footprintnetwork.org Harangozó, G., Kovács, Z., Kondor, A. C., & Szabó, B. (2019). A budapesti

várostér-ség fogyasztási alapú ökológiai lábnyomának változása 2003 és 2013 között. Terü-leti Statisztika, 59, 1, p. 97-123.

Harangozó, G., Széchy, A., Zilahy, G. (2016): A fenntarthatósági lábnyom-megköze-lítések szerepe a vállalatok fenntarthatósági szempontú teljesítményértékelésében.

Vezetéstudomány-Budapest Management Review, 47, 7, p. 2-13.

Harangozó Gábor, Szigeti Cecília (2017): Szénlábnyom-kalkulátorok használata a vállalati szén-dioxid-kibocsátás változásának nyomon követésére. Lépések: A fenn-tarthatóság felé, 70, p. 16-17.

Hoekstra, A. Y., Chapagain, A. K., Aldaya, M. M., Mekonnen, M.M. (2011): The water footprint assessment manual: Setting the global standard, Earthscan, London, UK.

Marjaine Szerenyi, Zs., Kocsis, T. (2012): Vízlábnyom: a fenntarthatóság egy új mé-rőszáma? pp. 63-75. In: Kerekes S., Jambor, I. (eds): Fenntartható fejlődés, élhető régió, élhető települési táj. p. 279, Budapesti Corvinus Egyetem.

Rees, W. E. (1992): Ecological footprints and appropriated carrying capacity: What urban economics leave out. Environment and Urbanization, 4, 2, p. 121–130.

Szigeti Cecília (2016): Az ökológiai lábnyom határai. Typotex Kiadó, Budapest, 199 p.

Szigeti Cecília (2010): Győr ökológiai lábnyoma. Fenntarthatósági Füzetek, CG Ku-tató és Tanácsadó Kft., 28 p.

Vetőné Mózner Zsófia (2012): A fogyasztási szemlélet jelentősége a természeti erőfor-rások és a CO2-kibocsátások elszámolásában. Budapesti Corvinus Egyetem. Fenn-tartható Életmód Műhelytanulmányok 1, 31 p.

Wackernagel, M. – Rees, W. E. (1996): Our ecological footprint: Reducing human impact on the Earth, Gabriola Island, BC, New Society Publishers.

Water Footprint Network, www.waterfootprint.org

WBCSD/WRI (2011): The Greenhouse Gas Protocol – Corporate Value Chain (Scope 3) Accounting and Reporting Standard. Supplement to the GHG Protocol Corporate Accounting and Reporting Standard. World Business Council for Sustainable De-velopment and World Resources Institute. Geneva, 152 p.