Az ökológiai lábnyom mutató bemutatása

Az ökológiai lábnyom eredetileg egy természeti erőforrás felhasználási mutatószám, amely egy adott területen élő népesség (vagy egyéb meghatározott területi egység vagy akár egy vállalat vagy egyén) természeti erőforrás felhasználását hivatott szám-szerűsíteni. A mutatószám a megjelenése óta (Rees, 1992, Wackernagel és Rees, 1996) népszerű környezeti indikátornak számít. Lényege, hogy egy adott népesség vagy gazdaság szükségleteinek hosszútávú kielégítéséhez szükséges területet szám-szerűsíti, rávilágítva az adott terület ökológiai eltartó képességére is.

A Global Footprint Network keretrendszere alapján az ökológiai lábnyom muta-tó összesen hatféle területtípust fed le (Csutora, 2011), megpróbálva közös nevezőre hozni különböző globális ökoszisztéma szolgáltatásokat (majd megkísérelve ezt ösz-szehasonlítani a Föld eltartóképességével). Az ökológiai lábnyom mutató által lefedett területtípusok:

• növénytermesztésre alkalmas terület (cropland): mezőgazdasági növénytermesz-tés céljából hasznos terület;

• legelő (grazing land): állattartásra használható terület;

• halászati terület (fishing grounds): halászati célra használt terület;

• erdőterület (forest land): ipari és tűzifa előállításra, illetve egyéb célra használt erdőterület;

• beépített terület (built-up land): emberi infrastruktúrával (lakóterület, ipari terü-letek, utak stb.) borított terület;

• karbon elnyelő terület (carbon uptake land): az eddigi kategóriákkal szemben ez nem fizikai, hanem fiktív terület, amelyet a kibocsátott szén-dioxid elnyeléséhez szükséges erdőterület nagyságával számszerűsítenek.

A rendelkezésre álló biológiailag értékes területet biokapacitásnak nevezzük. Az öko-lógiai lábnyom mutató így tehát nem önmagában, hanem a biokapacitással összeha-sonlítva ad valódi információt a fenntarthatóságról. (Ebből az is látszik, hogy bizo-nyos területtípusok, pl. sivatagok, jégmezők, magashegységek biokapacitása nulla, ezeket az ökológiai lábnyom elemzésekben nem veszik figyelembe.)

Az ökológiai lábnyom egyes földhasználati területeinek, illetve a biokapacitás kö-zös nevezőre hozatalához a globális hektár (gha) mértékegységet használjuk. Ehhez kétféle koefficiens-csoport szükséges:

• hozamfaktorok (yield factors, YF): amelyek megmutatják, hogy egy-egy termény-ből egy-egy területen hogyan alakulnak a terméshozamok a világátlaghoz képest

(pl. Mexikóban több kukorica terem egységnyi területen, mint Szlovákiában, így 1 tonna kukorica előállításának Mexikóban kisebb az ökológiai lábnyoma);

• ekvivalencia faktorok (equivalence factors, EQF): amelyek összehasonlítást adnak különböző területtípusok – ember szempontjából tekintett – biológiai értékéről, így lehetővé téve az eltérő területtípusok közös mértékegységben, globális hektár-ban (gha) történő összevonását (pl. egy hektár szántóterület ebből a szempontból értékesebb, mint egy ha legelő).

Egy terület (pl. ország) ökológiai lábnyomát (ahol az ökológiai lábnyom a biokapacitás iránti keresletet jelenti), illetve biokapacitását így a következő séma mentén tudjuk számszerűsíteni (Borucke et al., 2013, Csutora et al., 2012):

EF_p = Σ_i (P_i/YF_w,i)*EQF_i, ahol

EF_p: a terület ökológiai lábnyoma (a p arra vonatkozik, hogy a megtermelt javak ökológiai lábnyomát számszerűsítjük – szemben az elfogyasztottakéval, ld. ké-sőbb). Mértékegysége az imént bevezetett gha.

P_i: előállított termékek (illetve kibocsátott szén-dioxid) mennyisége. Természe-tesen vannak másodlagos termékek (pl. ipari termékek), amelyek nem közvet-lenül termelhetők meg, ezek esetében összegezni kell a szükséges elsődleges termékeket (mint például mezőgazdasági nyersanyagok, a bányászat, szállítás, feldolgozás széndioxid-kibocsátása stb.).

YF_w,i: az adott termény (pl. búza) globális (w) termésátlaga. Részletezve úgy is lehetne számolni, hogy a helyi termésátlagot vesszük és ezt helyesbítjük egy globális hozamfaktorral, ami megmutatja, hogy pl. a magyarországi búza termelésátlag hogyan viszonyul a világátlaghoz.

EQF_i: az egyes megtermelt javakhoz szükséges földterület ekvivalencia faktora, meg-mutatva, hogy az egyes javakhoz milyen biológiai értékű földtípusra van szükség.

Hasonló logika alapján ugyanazon terület biokapacitása a következőképpen számol-ható:

BC = Σ_i (A_i*YF_N,i*EQF_i), ahol

BC: az adott terület (ország) biokapacitása (gha-ban kifejezve);

A_i: az adott területen az i termény előállítására fordított bioproduktív terület (ha-ban);

YF_N,i: az adott terület terméshozama (az N a nemzeti szintre utal) az i terményre vonatkozóan;

EQF_i: az egyes megtermelt javakhoz szükséges földterület ekvivalencia faktora.

Mindezt jól foglalja össze a 12. ábra:

12. ábra. Egy ország ökológiai lábnyoma és biokapacitása számszerűsítésének keretrendszere. (Forrás: Borucke et al., 2013, p. 521.)

Ökológiai deficitnek nevezzük, ha egy területen (pl. országban) az ökológiai lábnyom meghaladja a biokapacitást (mindkét mutató közös mértékegységben, gha-ban kife-jezve), míg fordított esetben ökológiai tartalék keletkezik. Bár a mutató létrehozói ezt nem jelentik ki, az ökológiai deficitet szokás a fenntarthatatlanság indikátorának is tekinteni (ennek értelmezésére és korlátaira a fejezet végén még visszatérünk, illetve az ökológiai lábnyom mutató korlátairól jó összegzést ad Szigeti, 2016 munkája).

A 12. ábra alapján a modellel kapcsolatban néhány fontos észrevétel tehető:

• az ökológiai lábnyom kiszámításánál globális hozamfaktorokkal (termésátlagok-kal) számolunk, míg a biokapacitásnál figyelembe vesszük a helyi adottságokat;

• a beépített területek ekvivalencia faktora (EQF) megegyezik a szántóföldekével.

Ezt az a feltételezés adja, hogy a települések leggyakrabban a legjobb adottságú (és szántóföldi termesztésre is alkalmas) területeken alakultak ki;

• a biokapacitáson (azaz a bioproduktív terület kínálati oldalán) belül is megjelenik a beépített terület, mint biológiai értelemben „elveszett” szántóföldi terület;

• a szén-dioxid kibocsátás esetében az ökológiai lábnyomnál az erdők ekvivalencia faktorával számolunk (feltételezve, hogy erdőterületen történik a megkötés – így némileg alulbecsülve a tényleges ökológiai lábnyomot, hiszen más területből több-re lenne szükség), míg a szén-dioxid a biokapacitás (kínálati oldalon) külön nem jelenik meg;

• a hozamfaktorok (nemzeti és globális) évről évre változhatnak, így az időjárási, éghajlati, de akár a technológiai változások is hatással vannak az ökológiai láb-nyom és a biokapacitás alakulására, változatlan termelési (és fogyasztási) szint mellett is.

Az itt bemutatott áttekintés közérthető összefoglalót kíván nyújtani a koncepcióról és a számítás menetéről, a módszertan részletei elérhetők a Global Footprint Network (www.footprintnetwork.com) honlapján, illetve a kapcsolódó publikációkban.

Az ökológiai lábnyom mutató egyik legfontosabb előnye, hogy a termelési alapú megközelítésen (EF_p, azaz az adott területen a megadott időszakban megtermelt javak mekkora ökológiai lábnyommal járnak) túl lehetőséget ad a fogyasztás ökológiai vo-natkozásainak számszerűsítésére is (EF_c, azaz az adott területen és időszakban meg-valósuló fogyasztáshoz szükséges javak előállítása – helyben vagy máshol – összesen mekkora lábnyomot jelent). A fogyasztási szemlélet előnye, hogy jobban összeköti a felelősségi viszonyokat a környezeti hatásokkal (ld. Vetőné Mózner, 2012). A fo-gyasztási és termelési szempontú ökológiai lábnyom kapcsolata a következő össze-függéssel számszerűsíthető:

EF_c = EF_p – EF_exp + EF_imp, ahol

EF_exp az export-, míg EF_imp az import termékekhez kapcsolódó ökológiai lábnyomot jelenti. Bizonyos országok esetében a fogyasztási és a termelési szempontú ökológiai lábnyom jelentősen eltérhet egymástól.

A leginkább kiforrott módszertanú, makroszintű indikátoron túl az ökológiai láb-nyom számos egyéb egység szintjén értelmezhető és számítható. Ilyenek például a:

• regionális, települési,

• vállalati, szervezeti,

• iparági, ágazati és

• egyéni

szintű ökológiai lábnyomok. Az elemzések során a legfontosabb akadályozó tényezőt ál-talában az adatok megfelelő elemzési egység szintjén történő rendelkezésre állása jelenti.

A nemzetinél alacsonyabb szintre vonatkozó ökológiai lábnyom mutató számszerű-sítése két fő irány mentén történhet:

• a top-down megközelítés az eredeti, Wackernagel és Rees (1996) által kidolgozott logikát követi, s nemzeti szinten aggregált adatok alapján az ökológiai lábnyom kiszámítása valamilyen alkalmas vetítési alap segítségével történik;

• a bottom-up megközelítés lényege, hogy egyéni adatok (kérdőívek, vállalati adat-bázisok stb.) alapján történik a mutató számszerűsítése;

• (adott esetben a kettő ötvözeteként hibrid módszertan is alkalmazható).

3.2 Az ökológiai lábnyom nagysága a világ különböző