Alkalmazott módszerek

A dolgozatban kvalitatív és kvantitatív módszerek használatára egyaránt sor került:

• kvantitatív, azaz a mennyiségre fókuszáló, számszerűsítésre törekvő módszereket (Héra – Ligeti 2005) ebben a fejezetben, a versenyképességi pozíciót leíró indikátorok kiválasztása és szűkítése során használtam, míg

• kvalitatív, azaz a minőségre fókuszáló, a jelenségek milyenségének vizsgálatán alapuló módszert (Héra – Ligeti 2005) már a modell validálása során alkalmaztam (3.4.1. fejezet).

Pukli (2000) szerint a regionális versenyképességet és a regionális különbségeket meghatározó tényezők statisztikai mérhetősége meglehetősen eltérő lehet. Különösen igaz ez a turisztikai desztinációkra, melyek egyrészt nehezen körülhatárolhatóak (2.2.1. fejezet), másrészt a hivatalos statisztikai mérések sem fektetnek hangsúlyt a turizmus, mint nemzetgazdasági ágazat – avagy a térségi jellegzetességek turisztikai hányadának elkülönítésére (3.3. fejezet).

Ennek hatására a statisztikai mérhetőség hiányosságai akadályozzák a statisztikai és ökonometriai módszerek széles spektrumának használatát, azonban az alkalmazott módszerek a kutatás lefolytatására megfelelnek.

A leíró statisztika az adatelemzések első lépcsője, mely alkalmas a vizsgált változók belső struktúrájának értékelésére (Héra – Ligeti 2005). Ezzel a leíró statisztikai elemzések célja az

81 adatok által leírt jelenséget összefoglaló, számszerű információk nyerése, egy első helyzetkép megfogalmazása (Jánosa 2011), noha kereszttábla-elemzéssel összefüggések vizsgálata is lehetővé válik (Héra – Ligeti 2005).

A dolgozatban a leíró statisztikai módszerek használatára a minta bemutatásához van szükség (4.5. fejezet), illetve a hipotézisek vizsgálatára is alkalmazható.

A versenyképességi pozíció mérésére alkalmas változók szűréséhez a dolgozatban a főkomponens-analízis módszertanát alkalmaztam (4.5.2. fejezet). Ez a módszer a többváltozós elemzések közé tartozik, azon belül is a faktoranalízis tehát az adatredukciós módszerek egyik fajtája (Jánosa 2011), mely adat- és információtömörítésre szolgál.

A főkomponens elemzés célja kettős:

• egyfelől a változók mögött meghúzódó tényezők feltárása (Babbie 1999, Majoros 2004),

• másrészt a változókban felhalmozódott információmennyiség megőrzése mellett, jelentős veszteség nélkül, kevesebb korrelálatlan változó, azaz főkomponens létrehozása (Babbie 1999, Lukovics 2008a).

A faktor-analízis eme módszere a változó szettet szűkíti úgy, hogy az egymással részben lineáris kapcsolatban lévő n elemű változó általában n-nél kevesebb, lineárisan független, származtatott változókkal, faktorokkal helyettesíthető legyen. A módszer alapja a változók varianciájának és a változók közötti korrelációs kapcsolat szorosságának (a nagyszámú változók között fennálló multikollinearitásnak¹⁷) mérése (Sajtos – Mitev 2007). A gyakorlatban a módszer a lineáris transzformációt használja, mely azt jelenti, hogy az eredeti változókhoz különböző súlyokat rendel (Székelyi – Barna 2002).

A módszer működésének információelméleti alapja az úgynevezett Pareto-törvény¹⁸, melynek értelmében a kevés számú faktor akár az eredeti változók által képviselt információtartalom 80%-át is hordozhatja – bár a gyakorlatban ennél kisebb magyarázó erő is elegendő lehet.

A főkomponensek alkalmasságát ugyanis végső soron az dönti el, hogy a faktorok mögött szakmailag értelmezhető tartalom húzódik-e (Majoros 2004).

A hazai turisztikai desztinációk versenyképességi pozíciójának első vizsgálatára a klaszteranalízist alkalmaztam (4.5.3. fejezet). A klaszterelemzés akkor alkalmas eljárás, amikor az elemzésben nem az egyedi, hanem a tipikus kimutatása a cél, vagyis az egyedek szélesebb körének jellemzőit, az általánosíthatót kell megragadni. A módszer lényege, hogy a megfigyelési egységeket viszonylag homogén csoportokba sorolja több változó alapján. Mivel ez egy automatikus osztályozási eljárás, anélkül alakít ki csoportokat, hogy azok tulajdonságaira előzetes feltevések lennének megfogalmazva (Jánosa 2011).

17 Multikollinearitás: nemcsak a függő és független változók között, hanem a független változók között is van kapcsolat.

18 „Egy teljes információrendszer információtartalmának négyötödét az információhordozók egyötöde hordozza.” (Jánosa 2011, 197.o.)

82 Az egységek hasonlóságuk, illetőleg különbözőségük alapján kerülnek pontosan egy csoportba. A hasonlóság mértékét az egységek páronkénti távolsága jelenti (Hajdu 2003).

Fontos cél olyan csoportok létrehozása, melyeken belül a hasonlóság maximális, míg az egyes csoportok között a különbözőség maximális.

A klaszteranalízis eljárásai két csoportba sorolhatók: hierarchikus és nem hierarchikus módszerek léteznek (13. ábra).

13. ábra Klasztermódszerek

Klasztermódszerek

Hierarchikus Nem hierarchikus

Összevonó Felosztó

Lánc-módszer Variancia-módszer

Centroid-módszer

Ward-féle eljárás

Egyszerű Teljes Átlagos

Forrás: Malhotra 2001, 705. o.

A nem hierarchikus módszereket nagyobb mintáknál célszerű alkalmazni, amikor a hierarchikus klaszterelemzés lényegesen körülményesebb lenne (Sajtos – Mitev 2007). A nem hierarchikus módszer alkalmazása azt is feltételezi, hogy a létrehozandó klaszterek száma ismert, hiszen ezt előre meg kell határozni (Sajtos – Mitev 2007).

Mivel a dolgozatban vizsgálni szándékozott hazai turisztikai desztinációk nem tekinthetők nagy mintának, illetve a létrejövő klaszterek számára vonatkozóan sincsenek előzetes feltevések, a klaszterelemzés elvégzéséhez hierarchikus módszert, azon belül a Ward-féle eljárást használtam. Ez az eljárás a gazdasági alkalmazásokban igen elterjedt, mivel a legtöbb esetben nagyon jó felosztásokat eredményez (Simon 2006).

83 4.4. A vizsgált desztinációk általános jellemzői

A kutatás idején hivatalosan 65 helyi TDM szervezet működött Magyarországon. A szervezetekre és az általuk képviselt desztinációkra vonatkozóan viszonylag kevés adat áll rendelkezésre, így a TDM szervezetek alapvető sajátosságainak megkérdezésére is a számukra készült kérdőívben került sor. A 65 TDM menedzserből 60 töltötte ki a kérdőívet, meglehetősen jó, 92%-os válaszadási arányt eredményezve. A további elemzések erre a 60 desztinációra vonatkozóan készültek el.

A minta regionális lefedettségét foglalja össze a 17. táblázat, míg a vizsgált desztinációk elhelyezkedését és méretét a 14. ábra szemlélteti.

17. táblázat A mintában szereplő TDM desztinációk regionális megoszlása

Régió

A mintába került helyi TDM desztinációk száma és aránya

db %

Balaton Régió 17 89,5

Dél-Alföldi Régió 3 75,0

Dél-Dunántúli Régió 7 100,0

Észak-Alföldi Régió 5 83,3

Észak-Magyarországi Régió 11 91,6

Közép-Dunántúli Régió 7 100,0

Közép-Magyarországi Régió 4 100,0

Nyugat-Dunántúli Régió 6 100,0

Összesen: 60 92,3

Forrás: saját szerkesztés

A TDM szervezeteknek csupán közel negyede alakult 2009 előtt, majd ebben az évben (minden bizonnyal a pályázati források elérhetőségének hatására) újabb 22 szervezet vált hivatalossá. A harmadik legtöbb TDM születését eredményező év a 2011-es volt, ekkor a minta elemeinek 30%-a alakult meg.

A megalakulás idejével összefügg az is, hogy a TDM szervezet meglévő egyesületből, valamilyen turisztikai tömörülésből alakult-e át, avagy a „TDM-mozgalom” hatására, újonnan jött létre. A szervezetek 65%-a újonnan létrejövő – a 2009-ben alakultak esetében a 22 szervezetből 18 új alapítású volt. A 2009 utáni években alakult TDM szervezeteknél azonban már nagyobb arányban jellemző a meglévő tömörülésből történő átalakulás is.

A szervezetek kétféle működési forma közül választanak: vagy turisztikai egyesület vagy nonprofit Kft. formájában menedzselik a desztinációt. A túlnyomó többség (73%) az egyesületi forma mellett döntött, míg két desztináció esetében egyesület és nonprofit Kft.

egymással párhuzamosan működik. Megfigyelhető még, hogy a nonprofit Kft. formát főleg olyan helyszíneken választották, ahol egy (nagyobb) városnak jött létre TDM szervezete (például Veszprém, Esztergom, Hajdúszoboszló, Keszthely).

84 A TDM szervezetek méretét többféle módon is meg lehet vizsgálni. Az egyik lehetőség a tagok számának összehasonlítása. Átlagosan 86 tagja van egy szervezetnek, azonban viszonylag nagy szórással: a legtöbb tagot számláló szervezet 600 taggal, míg a legkisebb mindössze 12 taggal működik. Jellemző, hogy a tagok száma folyamatosan változik, méghozzá növekszik. Az egyes szervezetek alakulása óta eltelt időben átlagosan 51 fővel nőtt a taglétszám, és mindössze 3 desztináció van, ahol nem történt változás (igaz, ezek a szervezetek a legfiatalabbak közül valók; kettő 2011-ben, egy pedig 2009-ben alakult).

Érdemes megvizsgálni a desztinációk méretét a szervezetbe bevont települések számának függvényében is. Helyi szintű TDM szervezet létrehozásával is van lehetőség több, kapcsolódó település összefogására; a 60 desztináció több, mint fele (52%) ki is használja ezt.

A legtöbb települést tömörítő desztináció a szombathelyi központú Savaria Turizmus Nonprofit Kft 40 településsel. Megállapítható, hogy mindössze 8 szervezet van, mely 10-nél több település együttműködésével jött létre, átlagban pedig 5 település jut egy desztinációra.

A 14. ábra szemlélteti, melyek az egy-településes desztinációk, illetve a 7.4. mellékletben megtalálható minden TDM szervezetre vonatkozóan a lefedett települések teljes felsorolása, valamint a térkép nagyobb, áttekinthetőbb változatban (7.5. melléklet).

A szervezethez tartozó tagok és települések száma között úgy tűnik, nincs összefüggés, vagyis nem jellemző, hogy minél több települést tömörít egy desztináció, annál több tagja van a TDM szervezetnek. Erre vonatkozóan számos ellenpélda található, kiemelhető Balatonfüred 170 tagjával – és például a sárospataki, 33 településes desztináció, ahol mindössze 52 tagot számlálnak.

14. ábra A vizsgált desztinációk

Forrás: saját szerkesztés

Ugyancsak utalhat a desztináció méretére a szervezetben foglalkoztatottak száma. Ismerve a tényt, hogy a TDM szervezetek esetében is bevett szokás időszakos jelleggel gyakornokok

85 alkalmazása, a megkérdezés során külön kérdés vonatkozott az állandó alkalmazottak számára, míg a szezonális foglalkoztatottak esetében a 2011-es létszámot kellett megadni. Az állandó alkalmazottakat tekintve megállapítható, hogy a legtöbb szervezet (közel 30%) mindössze egy munkahelyet (TDM menedzseri munkakörben) tud fenntartani, míg négy szervezet (a szolnoki, a mecseki, a kehidakustányi és a Jövő Építők) esetében egyáltalán nincs állandó TDM-alkalmazott. Ezek a szervezetek kivétel nélkül egyesületi formában működnek, ahol a tagok, illetve választmányaik minden bizonnyal társadalmi munkában végzik a szükséges feladatokat. A legtöbb foglalkoztatott a Tokaji TDM-re jellemző, ahol 9 állandó munkatárs fáradozik a desztináció menedzselésével. Átlagosan 2,5 munkaerő jut egy desztinációra.

Az időszakos alkalmazottak tekintetében jóval nagyobb (30%) azon szervezetek aránya, ahol nincs lehetőség a foglalkoztatásra – a másik végletet Hajdúszoboszló jelenti, ahol 2011-ben 8 szezonális alkalmazottat vettek fel, míg a teljes átlagban 2 fő jelenik meg.

A megkérdezett TDM menedzserek személyes jellemzőit tekintve mindössze az iskolai végzettség és a szakmában szerzett tapasztalat (turisztikai munkakörben eltöltött évek száma) szerepelt a kérdések között. A várakozásoknak megfelelően a menedzserek nagy hányada (kereken 40%) turisztikai szakon szerzett főiskolai diplomával rendelkezik. Egy menedzser van, akinek nincs felsőfokú végzettsége, míg három is akad, aki doktori fokozattal rendelkezik. A munkatapasztalat tekintetében a menedzserek átlagosan 13 év tapasztalattal rendelkeznek, és jelentősnek mondható a 10 vagy annál kevesebb éves gyakorlat aránya;

42%, de hasonlóképpen számottevő (20%) az aránya a 20 évnél több tapasztalattal rendelkezőknek.

Összességében elmondható, hogy a vizsgált hazai desztinációk méretüket, szervezeti hátterüket, alkalmazottaik jellemzőit tekintve egyaránt változatosak.