Alapmodellje: a földhasználati piramis

Ha a táj- és földhasználat rendszere nem felel meg a terület adottságai-nak, akkor később ez a hiba agrotechnikával tartamosan és eredményesen nem hozható helyre. A védelem és a használat területre jellemző egyensúlya tehát az értékőrző, fenntartható gazdálkodásnak kulcskérdése, kiinduló feltétele.

A természetvédelem és a mezőgazdaság egymásrautaltságának ismere-tében kétségtelenül el kell vetni az úgynevezett szegregációs modellt, amelynek alapelve a természetvédelem korlátozása meghatározott felületekre, és minden egyéb területen megengedi a környezetorientált felelősség és korlátozás nélküli mezőgazdálkodást. („Itt tiszta természetvédelem, ott tiszta mezőgazdálkodás!”) De az a másik szélsőség sem tartható, amely szerint az egész mezőgazdálkodás általános extenzifikálására („külterjesítésre”) lenne szükség, így tulajdonkép-pen az egész terület természetvédelmi oltalom alá kerülne, s az a felület 100 %-án biztosítaná a fajok védelmét. Ez a nézet nemcsak a gazdasági szempontok miatt tarthatatlan, hanem éppen az antropogén ökoszisztémák megléte miatt a bennük életteret találó fajok védelme szempontjából sem egészen igaz.

Marad egy harmadik stratégia, amelyet először Erz (1978) az úgynevezett földhasználati piramissal írt le (19. ábra).

19. ábra: A földhasználati piramis

A védelem intenzitása

E stratégiának, a földhasználati piramiskoncepciónak messzemenően az a célja, hogy a földhasználatot és a természetvédelmet integrálja, a táj adottsá-gainak megfelelően határozza meg a használat és a védelem intenzitását, egymás-hoz viszonyított arányát. Ez az a megközelítés, amely a táj adottságaiból levezet-ve megteremti a két törekvés összhangját, és lehetőséget kínál a környezeti al-kalmazkodásra és a biodiverzitás fenntartására.

A természetvédelem és a mezőgazdálkodás igényeit egyesítve, ennek a rendszernek a földhasználati kategóriái a következők:

 a piramis csúcsán - régiónként eltérő nagyságú - olyan területek találha-tók, amelyek egyértelműen a természetvédelem területei kell hogy legye-nek (természetvédelmi területek, tájvédelmi körzetek, nemzeti parkok, bi-oszféra rezervátumok magterületei, stb.), az egyéb célú földhasználat tel-jes kizárásával;

 alatta egyéb védett területek – magterületeket körülvevő pufferzónák – helyezkednek el korlátozott, természetvédelmi szempontú mezőgazda-sági földhasználattal;

 ez alatt bizonyos földhasználati korlátozásokat igénylő, átmeneti terü-letek (pl. vízvédelmi terüterü-letek, pufferzónák stb.), extenzív agrárzónák találhatók;

 a piramis széles bázisát képezi végül egy – a talajadottságoktól függő inten-zitású ám – környezetkímélő és környezetéhez, a termőhelyhez alkalmaz-kodó mezőgazdálkodás zónája, melynek kiterjedése felfelé attól függ, hogy milyen régióban (nagy mezőgazdasági kapacitású agrártájon vagy nagy természetvédelmi és kis mezőgazdasági kapacitású tájon) vagyunk, a terhe-lés intenzitásának fokát pedig a terület környezetvédelmi kapacitása és vé-dendő értékeinek környezeti érzékenysége határozza meg.

A természetvédelem és az egyéb célú földhasználat szempontjait ösz-szehangoló rendszer kategóriái – Zielonkowsky (1988) nyomán – tehát a kö-vetkezők lehetnek (63. táblázat).

Az iparszerű gazdálkodás a földhasználati piramis kategóriahatárait drasztikusan fölfelé mozdította el, figyelmét szinte kizárólag a termelési célú haszná-lati funkciókra összpontosította. Vitathatatlan feladatunk ennek megfelelően, hogy ezeket a határokat lefelé mozdítsuk el, csökkentve a belterjes földhasználat (első-sorban szántóművelés) területét, és minden kategóriában a neki megfelelő föld-használati intenzitást, gazdálkodási rendszert szorgalmazzunk.

63. táblázat: A természetvédelem és az egyéb célú földhasználat közös kategóriarendszere

Terület/ funkció Egyéb célú Státusz Természetvédelmi

földhasználat célok objektumok

1. Védelmi Nincs Totális rezer-vátum területe-ik, felszín alatti vizek, talajok, mocsarak, vizes rétek, száraz

A védelmi és használati környezeti funkciók e teljes körű egyesített zó-narendszerét abból a kétirányú, rendkívül érdekes törekvésből vezethetjük le, me-lyet a többfunkciós mezőgazdálkodás erős környezeti orientációja, illetve a termé-szetvédelem koncepcióváltása és ennek legjellegzetesebben az „Ember és bioszféra (MAB)” program által jelzett gyakorlati irányváltása mutat. Az un. bioszféra-rezervátum koncepció az 1970-es évek elejére nyúlik vissza, és azon az alapvető felismerésen nyugszik, hogy az ökoszisztémák védelme csak úgy biztosítható, ha a védett zónák zárványszerű elszigetelése helyett azokat fokozatos átmeneteken keresz-tül beágyazzuk az őket körülvevő gazdasági és társadalmi környezetbe. (Eigenbrodt-Ott, 1994)

A bioszféra rezervátumok tehát olyan modellterületek, amelyeken meghatározott ökoszisztémák védelme és ápolása mellett az ott élő emberek-kel és közösségeikemberek-kel együtt a tájra jellemző fenntartható földhasználat ki-alakítása is fontos célkitűzés. Az első bioszféra rezervátum kialakulása (1976.) óta az egy évvel ezelőtti adatok szerint 83 országban összesen 218 millió ha terü-leten 325 ilyen egység alakult a világon. Alapfunkciói, melyek egymással harmo-nizálva valósulnak meg e területeken a következők:

 természetmegőrzés (táj, ökoszisztéma, faj- és genetikai sokféleség fenntartása);

 gazdasági beágyazás (az ökológiai és kulturális szempontból fenntart-ható földhasználati rendszerek, gazdasági fejlesztés elősegítése);

 társadalmi beágyazás (oktatási, nevelési, kutatási, monitoring felada-tok ellátása a lokális, regionális, nemzeti és globális természetmegőr-zés és a fenntartható fejlesztés területein).

Az e koncepciónak megfelelő funkciószélesedés megváltoztatta a védett természeti területek hagyományos zónarendszerét is, s új elemként létrehozta az úgynevezett átmeneti zónát . E zónarendszer kategóriái tehát a következők:

a) magzóna (core area, Kernzone) b) pufferzóna (buffer zone, Pflegezone)

c) átmeneti zóna (transition zone, Entwicklungszone)

A bioszféra rezervátum e zónarendszerét mutatja be a 20. ábra, melyen az alapfunkciók zónák szerinti eloszlását is szemléltetjük.

20. ábra: A bioszféra rezervátum általános zónarendszere és funkció-eloszlása.

(Erdmann, 1994)

a) Magzóna (core area, Kernzone)

Minden bioszféra rezervátumnak van egy szigorúan védett magzónája, amelyben a természet zavartalanul fejlődhet, és az emberi behatásoktól a lehető legteljesebb mértékben védett. A magterület több részfelületből is állhat. Az egyéb célú földhasználat teljes kizárásával a természetes ill. természetközeli öko-szisztémák védelme teljes körű elsőbbséget élvez. Kutatási aktivitások vagy in-kább megfigyelések is csak akkor folytathatók, ha azok az ökoszisztémát nem za-varják, nem terhelik. A magzónának elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy abban az ökoszisztéma dinamikus folyamatai végbemehessenek, a természet hosszú tá-vú fejlődési trendjei érvényesülhessenek. Területe a teljes rezervátum területének mintegy 3-10 %-a.

b) Pufferzóna (buffer zone, Pflegezone)

A pufferzóna védelmezi a magzónát a károsító külső behatásoktól, és a kultúrtáj ökoszisztémáinak megőrzését és ápolását szolgálja. A használatnak összhangban kell állnia a magzóna védelmi céljaival. Az ökoszisztéma pl. kutatá-si célú változtatása is csak akkor engedhető meg, ha annak hatásai a magzónára kizárhatók. A vendéglátás konkrét formáit és lehetőségeit is a magzóna védelmi céljainak kell alárendelni. A specifikus termőhelyi viszonyok és az azokhoz al-kalmazkodó föld/környezethasználati módok az évszázadok során változatos, sokszínű kultúrtájat alakítottak ki, amelyek ökológiai, kultúrtörténeti és tájeszté-tikai szempontból gyakran különösen értékesek. A kultúrtájak a természeti tér jel-legzetes állat- és növényfajai sokfélesége számára fontos, különböző élőhelyek széles spektrumát tartalmazzák, melyek fenntartásához az adott termőhelynek megfelelő használatra vagy ápolásra van szükség. A gazdasági célú térhasználat (pl. mező- és erdőgazdaság) a pufferzónában a védelmi célok mögé szorul, azaz a beavatkozás elsődlegesen tájápoló és élőhelyfenntartó célokat szolgál. A zóna területe a rezervátum területének mintegy 10-47 %-a, vagyis a két védelmi zóna (magzóna + pufferzóna) együttes területe az összterületnek általában 20-50 %-át teszi ki.

c) Átmeneti zóna (transition zone, Entwicklungszone)

A mag- és pufferzónát átmeneti zóna veszi körül, amelyben az emberi hasznosítás erőteljesebben megjelenik, és a helyi lakosság valamint a bioszféra rezervátum látogatói számára élet-, gazdasági- illetve pihenési teret biztosít. Eb-ben a zónában a kultúrtáj ökoszisztémáinak megőrzése mellett a helyi lakossággal együtt meg kell őrizni ill. fejleszteni kell a fenntartható földhasználati formákat.

A cél olyan termőhelynek megfelelő, alkalmazkodó gazdálkodási formák kifej-lesztése és megvalósítása, amely az ember és a természet igényeinek egyaránt és egyenlő mértékben megfelelnek. Ezek a gazdálkodási formák a legtöbb esetben a természeti tér tájképének is megfelelnek, így esztétikai értékük is igen nagy. Je-lentőségük mindezért egyáltalán nem elhanyagolható a környezeti és társadalmi szempontból egyaránt elfogadható vendégfogadás kialakításában. A környezeti és társadalmi szempontból elfogadható módon előállított termékek és szolgáltatások célzott és tudatos értékesítése hozzájárulhat a térség fenntartható fejlesztéséhez, és a legtermészetesebb módon teremtheti meg a védelem és a fenntartható hasz-nálat összhangját. Az átmeneti terület a rezervátum területeinek legalább 50 %-át kell, hogy kitegye.

Látható tehát, hogy a természetvédelem az 1970-es évektől egyre erősö-dő gazdasági, társadalmi, regionális fejlesztési irányú nyitása, stratégiaváltá-sa, valamint az európai mezőgazdasági politikai (CAP) – különösen az 1990-es évek elején bekövetkezett – környezeti és regionális irányú nyitása, gyökeres átalakulása egyre határozottabban kényszeríti ki a kétirányú közelítés össze-hangolását, a természetvédelem, a mezőgazdálkodás és a vidékfejlesztés földhasználati alapozását, közös zónarendszerének kialakítását. Ebben kulcs-szerepet játszik az úgynevezett átmeneti zóna, amely a természetvédelmi magte-rületeket és pufferzónáikat, valamint az agrár (mag)temagte-rületeket összekapcsolja, közöttük a dinamikus átmenetet megteremti. Ez az a zóna, ahol agrártermelési oldalról jelentős intenzitáscsökkentésre van szükség, más szóval ennek az ún.

külterjes (extenzív) gazdálkodási formák, tradicionális földhasználati rend-szerek dominanciáján alapuló zónának kell lennie.