A mezőgazdálkodás céljai, értelmezési lehetőségei

A legtöbb problémának több lehetséges megoldása van, továbbá, a kü-lönböző megoldások kükü-lönböző célokat, kükü-lönböző érdekeket, kükü-lönböző időtávokat eltérő mértékben szolgálnak. Másrészt az érdekcsoportok, az eltérő érdekek a tár-sadalmi élet természetes, megszüntethetetlen összetevői (Szakál, 1996).

Az Európa más részein élők, úgy tűnik, készebbek az előbbi, magától értető-dő tény tudomásul vételére. Kitűnő példát találhatunk erre Hollandiában, ahol a kor-mányzati politikát szolgáló tudományos tanács például tudatosan nem törekszik a

„helyes megoldás” kidolgozására, hanem a lehetséges megoldásokat és azok követ-kezményeit kívánja a politikai döntések számára kidolgozni. Van Latestijn és Rabbinge (1994) például bemutatja egy sokcélfüggvényes földhasználati munka eredményét az Európai Közösség egészére. Különböző célfüggvények esetén optimá-lis „scenariokat” (forgatókönyveket) dolgoztak ki, amelyek megfogalmazásuk sze-rint „vezérfonalként szolgálhatnak a politika számára”. Valószínűleg nekünk is ezt a gondolkodásmódot lenne célszerű követni (Szakál, 1996).

A mezőgazdálkodás értelmezése szoros összefüggését mutat azzal, hogy miket tartunk céljainak, feladatainak, s e célokat és feladatokat hogyan rang-soroljuk, közülük melyeket hangsúlyozunk. Ezek időben jelentősen változtak, a hangsúlyok különböző helyekre kerültek. A világ fejlődési tendenciáinak ismere-tében ma úgy tűnik, hogy egyre inkább a schuhmacheri megfogalmazás hódit teret, amely szerint a mezőgazdálkodásnak legalább három feladata van (Schuhmacher, 1974):

 „az embert állandó érintkezésben kell tartania az élő természettel, amelynek ő maga rendkívül sebezhető pontja és az is marad;

 emberarcúvá kell formálnia és meg kell nemesítenie az ember tágabb környezetét, és

 meg kell termelnie az élelmiszereket és egyéb anyagokat, amelyre az emberiségnek szüksége van.”

Ezen általános feladatmeghatározás pontosabb körülírását, célrendszerét Harrach (1992) a következőkben foglalja össze:

 „értékes beltartalmú, szermaradvány mentes termékek előállítása;

 a kultúrtáj ápolása és a biodiverzitás fenntartása;

 a talajt, vizeket, levegőt érintő környezetterhelés csökkentése, ill. elke-rülése;

 elfogadható jövedelem biztosítása a lehető legtöbb ember számára”.

A mezőgazdálkodás értelmezése körüli nézeteket két, egymástól alap-vetően eltérő főirányba sorolhatjuk. Ezeket a legrövidebben talán a termelési tí-pusú értelmezés, illetve a környezetgazdálkodási títí-pusú értelmezés megjelöléssel illethetjük (Ángyán, 1991).

 A termelési típusú értelmezés a mezőgazdálkodást szigorúan csak szántóföldi, kertészeti, gyepgazdálkodási és állattenyésztési áruterme-lésként fogja fel, és specialitásainak túlhangsúlyozásával már az erdé-szetet, halászatot, vadgazdálkodást és vadászatot is külön kezeli. Fi-gyelmét kifejezetten az árutermelő technológiákra, azok tökéletesí-tésére irányítja. Ez az értelmezés adja a konvencionális (ipari, iparsze-rű) gazdálkodás egyik legfontosabb alappillérét.

 A mezőgazdálkodás környezetgazdálkodási értelmezése szerint azon a természetes és az ember alkotta környezetnek hosszabb távra szóló szabályozott hasznosítását, tervszerű fejlesztését és hatékony védelmét értjük, a természet ökológiai egyensúlyának fenntartásával és a társadalom igényeinek figyelembe vételével (Madas, 1985). Ez az

értelmezés tehát abból indul ki, hogy a vidéki térség nem csupán a termelés színtere, hanem egyben biológiai és társadalmi élettér is, és ez olyan típusú gazdálkodást követel, amely biztosítja a környezet-, természet- és tájvédelmi-, a termelési és a fogyasztási-szolgáltatási funkciók harmóniáját, egyensúlyuk fenntartását.

A környezetgazdálkodási felfogású mezőgazdálkodás három nagy te-rületet ölel fel, azok folyamatos összehangolását célozza (Ángyán, 1991). A me-zőgazdálkodás tehát nem más, mint

 az agroökológiai feltételek (ökológia),

 a termesztett növények és haszonállatok ezekkel szemben támasztott igényei (biológiai alapok) és

 a két oldal összehangolását, eltéréseik közelítését célzó technológiai beavatkozások (agrotechnika) összessége.

Csak az a gazdálkodási mód, termesztési rendszer képes egyidejűleg a termelési valamint a biológiai és társadalmi élettérfunkcióknak megfelelni, amely nem a teret, a környezetet alakítja az elhatározott tevékenységek, ágazatok igé-nyeihez, hanem a környezeti feltételekhez alkalmazkodó, környezetébe bele-simuló, annak adottságait a lehető legnagyobb mértékben kifejező struktú-rákat, tevékenységeket, ágazatokat használ. Más szavakkal ez a gazdálkodás az adottságokból, a tájak, termőhelyek sajátosságaiból, a környezeti feltételekből és a hagyományokból - vezeti le a törekvéseit, nem pedig fordítva.

Az ilyen, alkalmazkodó környezet- és tájgazdálkodás nem egy-egy funkció (termelés) vagy ágazat (növénytermesztés) szempontjából kívánja az op-timális megoldásokat megtalálni, hanem olyan rendszerek kidolgozását célozza, amelyek összességében kielégítik az értékfenntartó (sustainable) fejlődéssel, gaz-dálkodással szemben támasztott követelményeket. Csak így kerülhető el ugyanis a részoptimumok eredőjeként előálló katasztrófa, csak ezzel a megközelítéssel elemezhetők a különböző területek kölcsönhatásai, vizsgálhatók azok összessé-gének ökológiai, technológiai, ökonómiai és humán konzekvenciái, alakíthatók ki olyan földhasználati rendszerek, amelyek a termelés igényeit képesek úgy kielégíteni, hogy közben biztosítják a növény- és állatvilág, valamint az ag-rártáj védelmét, a biodiverzitás és tájkarakter fenntartását és a vidéki térsé-gek harmónikus fejlesztését.

Tapasztalatunk szerint azonban a magyar mezőgazdaság jövőképének felvázolásakor szinte a legutóbbi időkig komolyan fel sem vetődik más

alterna-tíva, mint a mezőgazdaság hagyományos, termelési típusú felfogása, amely szerint a mezőgazdaság célja élelmiszer és néhány ipari nyersanyag termelése.

Vagyis a mezőgazdaságnak csupán a termelési feladatáról folyik a vita. Még ha a kutatók fel is vetnek itt-ott más feladatokat, azok az agrárpolitika szintjére még megfontolás erejéig sem jutottak el. (Szakál, 1996)

Az agrárpolitikában az EU-ban is lassú a változás. Mint Bonano (1991) megállapítja „A korlátozott támogatás, amelyet ’nem termelési célokra’ fordíta-nak a CAP⁶ keretében... azzal az ellenállással együtt, amelyet egyes farm és agrobiznisz érdekeltségű csoportok kifejtenek, azt mutatja, hogy a felmerülő új megközelítések beépülése az agrárpolitikába hosszú és ellentmondásos folyamat lesz.” Az idézett szerző szembeállítja a szűkebb értelembe vett mezőgazdasági (agrarian) és az általa helyesnek tartott környezeti, élelmiszer és természeti erő-forrás alapú agrárpolitikát (environmental, food and natural resource base for agrarian policy).

Itt is érdemes újra felhívni a figyelmet arra, hogy a mezőgazdaság új ér-telmezése még a nyugati országokban is vitatott (lásd pl. Webster (1992).

Murdoch (1992) azt hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság szerepe csak társadal-mi-politikai perspektívába helyezve határozható meg helyesen.

Az, hogy az ilyen példákra a magyar kutatók nem reagálnak, csak az

„egyre nagyobb farmokról” írnak, ékes példája az előzetes értékítéletek alapján történő, csak a kedvező érveket válogató magatartásnak. Az „óriásfarmok” és a családi gazdaságok valódi ”társadalmi-politikai” távlatokba helyezett tárgyalá-sának jó példája Strange (1988) könyve. Statisztikailag bizonyított, hogy a far-mok méretének növekedésével nő az adott területen a szegénységi szint alatt élők száma. Vajon ez-e a követendő példa? (Szakál, 1996)

A mezőgazdaság teljesen újszerű, szélesebb körű értelmezését adja Alfons (1994), aki a mezőgazdaság feladatait, funkcióit a következő három cso-portra osztja:

a) termelési funkciók:

 élelmiszer,

 egyéb nyersanyagok,

 energia;

6 CAP: Common Agricultural Policy (Közös AgrárPolitika)

b) körzeti vagy tájfunkciók:

 a benépesítettség biztosítása, népességmegtartás,

 a munkaerőpiac kiegyenlítése,

 az ökológiai és műszaki infrastruktúra fenntartása,

 a turizmus alapjának biztosítása,

 paraszti kultúra, értékek ápolása;

c) a földdel kapcsolatos kultúrfunkciók:

 tájfenntartás, a kultúrtáj ápolása,

 földvédelem, vízvédelem,

 ökológiai feladatok,

 levegőtisztítási feladatok.

Nem kétséges, hogy ma Magyarország számára ez a tágabb értelme-zés, a környezet- és tájgazdálkodás lehet csupán hosszútávon elfogadható. A termelési típusú értelmezés úgy Magyarországon, mint a világ más – köztük fej-lett piacgazdaságú – térségeiben is bizonyította hosszú távú életképtelenségét.

A mezőgazdasági politika kialakítása, a mezőgazdaság szerkezetének be-folyásolása természetszerűen szükségessé teszi annak meghatározását, hogy a kü-lönböző lehetséges szerkezeti változásokat milyen szempont szerint minősíthet-jük jobbnak vagy rosszabbnak, ill. "optimálisnak". A jövőben célszerű mező-gazdasági szerkezet meghatározása azonban csak a különböző célok összehan-golt rendszerének együttes figyelembevételével lehetséges. (Szakál, 1996) 2.5.2.2. Alternatív termelési célok, földhasználati változatok

Ha a mezőgazdaság termelési funkcióját külön vizsgáljuk, akkor is azt láthatjuk, hogy a „nem élelmiszercélú” termelés, illetve termékhasznosítás egyre erősebben előtérbe kerül Európában. Az Európa Parlament egy „pártkö-zi csoportot” hozott létre az ezzel kapcsolatos problémák vizsgálatára és a szük-séges gazdaságpolitikai intézkedések kidolgozására. Ugyanebben a kérdésben dokumentumokat dolgoz ki az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Mező-gazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága is. Kiemelten foglalkoznak:

 a keményítő és cukor nem élelmiszer célú felhasználásával,

 az állati takarmány gyártásával és

 a bioüzemanyag (bio-fuel) előállításának kérdéseivel.

Bár magyar kutatók is foglalkoznak e terület egyes kérdéseivel, az ipari vagy mezőgazdasági politika szintjén még komolyan nem merült fel a szük-séges gazdaságpolitikai intézkedések (adózás, támogatás stb.) vizsgálata, pedig a magyar energiahelyzetet figyelembe véve ez a kérdés nálunk fontosabb lenne, mint Nyugat-Európában, a mezőgazdaság „jövőképe” szempontjából meghatáro-zó lehet (Szakál, 1996).

A mezőgazdaság közvetlen energiatermelési feladatai (energia-erdő, biogáz) is, úgy tűnik, holtponton vannak nálunk. Alfons (1994) szerint Stájeror-szágban már az összes energiaszükséglet 37 %-át a mezőgazdaság adja.

A megújítható nyersanyagok körébe az iparinövények termesztésének egyes területei és az úgynevezett energianövények termesztése tartozik (45. táb-lázat).

45. táblázat: Az ipari és energianövények hasznosítási területei (Honermeier, 1993):

Ipari növények Energianövények

– olajok és zsírok, – biomassza energetikai hasznosításra, – keményítő, cukor, – keményítő és cukor ethanol előállításra, – rost, – olajok mint energiahordozók és hajtóanyagok, – színező anyagok, – olajok, mint kenőanyagok és hidraulikaolajok.

– –

orvosságok, fűszerek.

Az EU szabályozza és erőteljesen támogatja a nem élelmiszer célú szán-tóföldi termelést. Erre a későbbiekben még visszatérünk, de annyit érdemes már itt is megemlíteni, hogy a ma 10 %-os ugaroltatás területén engedélyezi e terme-lési céloknak megfelelő gazdálkodást, így a gazda az ugar szakaszra járó támoga-tás mellett a nem élelmiszer célú termelés után járó támogatámoga-tást is megkapja ugya-narra a területre.