Alkalmazkodó növénytermesztés,
környezet- és tájgazdálkodás
Alkalmazkodó növénytermesztés, környezet- és tájgazdálkodás
Szerkesztette:
Ángyán József - Menyhért Zoltán
"Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte,
hogy művelje és őrizze."
(Teremtés könyve 2,15)
Szaktudás Kiadó Ház
Budapest, 2004
A könyv az Oktatási Minisztérium támogatásával, a Felsőoktatási Pályázatok Irodája által lebonyolított Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyvtámogatási Pá-
lyázat keretében jelent meg.
Ez a könyv az Intézményközi Tankönyvkiadási Szakértő Bizottság támogatásával készült.
Az agrár-felsőoktatásban javasolt tankönyv Szerzők:
Aleksza László Győri-Nagy Sándor Nyárai Horváth Ferenc
Antal József Gyulai Ferenc Ónodi Gábor
Ács Sándorné Harkányiné Székely Zsuzsanna Pataki György
Ángyán József Harrach Tamás Pataki Róbert
Árendás Tamás Hartman Mátyás Penksza Károly
Bakonyi Gábor Hayes, Matthew Podmaniczky László
Balázs Katalin Horváth Judit Puskásné Jancsovszka Paulina
Barczi Attila Jeney Zsuzsa Rózsás Attila
Bardóczyné Székely Emőke Jolánkai Márton Schneller Krisztián
Bela Györgyi Kis Zsófia Skutai Julianna
Belényesi Márta Kiss József Stefanovits Pál
Bencsik Katalin Klár Zoltán Szabó Miklós
Birkás Márta Kohlheb Norbert Szabóné Kele Gabriella
Bolye Ferenc Kristóf Dániel Szakál Ferenc
Bozsik András Kriszt Balázs Szalai Tamás
Büttner György Laki Gábor Szemők András
Centeri Csaba Loksa Gábor Szoboszlay Sándor
Cros-Kárpáti Zsuzsa Lőrinci Renáta Takács-Sánta András
Csathó Péter Márai Géza Tanka Endre
Csonka Bernadett Márkus Ferenc Tar Ferenc
Dér Sándor Menyhért Zoltán Tardy János
Elekházy Nóra Mihály Botond Tirczka Imre
Érdiné Szekeres Rozália Milánkovács Kinga Turcsányi Gábor
Ferencsik István Móra Veronika Ujj Apolka
Fésüs István Nagy Gábor Vajna Tamás
Fodor Zoltán Nagy Szabolcs Vajnáné Madarassy Anikó
Grónás Viktor Németh Tamás Varga Adrienne
Gubicza Csilla Nováky Béla Váradi István
Győrffy Sándor Vida Gábor
Szerkesztők:
Ángyán József - Menyhért Zoltán A szerkesztők munkatársa:
Nagy Gábor
© Ángyán József és Menyhért Zoltán - 2004 ISBN: 963 9553 14 X
TARTALOM
1. ELŐSZÓ ... 15
2. VÁLASZÚTON A MEZŐGAZDASÁG ÉS A VIDÉK ... 19
2.1. Bevezetés, kiinduló tézisek ... 19
2.2. Viták az agrárium és a vidék körül ... 21
2.3. A háttér: értékek és érdekek harca ... 23
2.4. A mezőgazdaság fejlődésének alapkaraktere és állomásai ... 25
2.4.1. Parlagos, legelő-/erdőváltó földművelési rendszer ... 25
2.4.2. Ugaros földművelési rendszer (nyomásos gazdálkodás) ... 26
2.4.3. Vetésváltó földművelési rendszer ... 28
2.4.4. A mezőgazdaság iparosítása, iparszerű mezőgazdálkodás ... 29
2.4.4.1. Jellemzői ... 31
2.4.4.2. Eredményei ... 36
2.4.4.3. Problémái ... 38
2.4.4.3.1. A diverzitás csökkenése ... 40
2.4.4.3.2. A termőtalaj pusztulása, degradálódása ... 63
2.4.4.3.3. A vízkészletek csökkenése és a vízminőség romlása ... 77
2.4.4.3.4. A mezőgazdasági termékek, az élelmiszerek minőségromlása ... 86
2.4.4.3.5. Humánegészségügyi kockázatok ... 87
2.4.4.3.6. Transzgénikus haszonélőlények termesztése/tenyésztése, mint komplex kockázati tényezőegyüttes ... 93
2.4.4.3.7. Az energetikai és társadalmi hatékonyság romlása ... 108
2.4.4.3.8. A bruttó és a nettó növekedés elváló trendje ... 111
2.5. Alternatív gazdálkodási stratégiák és rendszerek ... 113
2.5.1. Általános megfontolások ... 113
2.5.2. Az alternativitás fő szempontjai ... 116
2.5.2.1. A mezőgazdálkodás céljai, értelmezési lehetőségei ... 116
2.5.2.2. Alternatív termelési célok, földhasználati változatok ... 120
2.5.2.3. Termelési, technológiai alternatívák ... 121
2.5.2.4. Alternatív közgazdasági koncepciók és irányzatok ... 124
2.5.3. Eltérő gazdálkodási stratégiák összehasonlító értékelése ... 125
2.5.3.1. Fosszilis energiaigény ... 126
2.5.3.2. A hozam ... 128
2.5.3.3. Költség- és jövedelemviszonyok ... 131
3. A KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁS ... 140
3.1. Jellemzői, alapértékei, tartalma ... 140
3.2. Háttere: a fenntarthatóság és az ökoszociális piacgazdaság ... 144
3.2.1. A fenntarthatóság és mezőgazdasági ismérvei ... 144
3.2.2. Az ökoszociális piacgazdasági modell ... 147
3.3. Európai kerete: a többfunkciós agrármodell ... 151
3.3.1. Kialakulásának állomásai, fő szakaszai ... 151
3.3.2. A változást jelző alapdokumentumok ... 152
3.3.2.1. A CAP reform agrár-környezeti kísérő intézkedései (1992) .... 152
3.3.2.2. A Vidéki Térségek Európai Kartája (1996) ... 156
3.3.2.3. Az AGENDA 2000 (1999) ... 157
3.3.2.4. A vidékfejlesztés támogatási formáiról és módszereiről szóló EU tanácsi rendelet (1999) ... 159
3.3.3. Magyarország számára felkínált lehetőségei ... 160
3.4. Földhasználati alapja: a magyar zonációs program ... 165
3.4.1. A probléma vizsgálatának és megismerésének folyamata ... 165
3.4.2. Helyzetértékelés és kiinduló tézisek ... 171
3.4.3. A fenntartható földhasználat alapelve: az alkalmazkodás ... 173
3.4.4. Alapmodellje: a földhasználati piramis ... 176
3.4.5. A megvalósítás koncepciója ... 181
3.4.6. A különböző földhasználati kategóriák területi lehatárolása: a földhasználati zónarendszer ... 184
3.5. Általános gazdálkodási szempontjai, rendező elvei... 188
3.5.1. A diverzitás (sokszínűség) ... 189
3.5.2. A térstruktúra, ökológiai infrastruktúra ... 192
3.5.3. Gazdálkodási, üzemi méretek ... 193
3.5.4. Körfolyamatokra épülő agrárökoszisztémák ... 195
3.6. Alaplemei, fő összetevői a növénytermesztésben ... 202
3.6.1. Vetésszerkezet, növényfaj- és fajtaszerkezet ... 202
3.6.1.1. Kialakításának alapelvei ... 202
3.6.1.2. Ősi és őshonos haszonnövényeink ... 204
3.6.1.2.1. Bevezetés ... 204
3.6.1.2.2. Az agrobiodiverzitásról ... 205
3.6.1.2.3. A tájfajta fogalma ... 206
3.6.1.2.4. A tájfajták létrejöttének okai ... 207
3.6.1.2.5. A kultúrnövényfajta-használat és a sokféleség forrásai ... 208
3.6.1.2.6. A gyomnövények ... 212
3.6.1.2.7. A tájfajták megőrzésének és termesztésbe vonásának lehetőségei ... 213
3.6.1.3. Nemesítés, fajtamegválasztás ... 215
3.6.1.4. Összegző megállapítások, teendők ... 221
3.6.2. Vetésváltás, vetésforgó ... 223
3.6.2.1. Célok és elvek ... 223
3.6.2.2. Vetésforgó-elméletek ... 224
3.6.2.3. Elővetemény-hatások ... 229
3.6.2.4. A talajtermékenységre gyakorolt hatások ... 231
3.6.2.5. Növényegészségügyi hatások ... 232
3.6.2.6. Összegző megállapítások ... 233
3.6.3. Talajművelés, talajvédelem ... 234
3.6.3.1. Célok és elvek, kiinduló tézisek ... 234
3.6.3.2. Művelési követelmények ... 236
3.6.3.3. Művelési hibák és környezeti károk ... 237
3.6.3.4. A talajművelés és a növényi sorrend kapcsolata ... 239
3.6.3.5. A talajművelés rendszere ... 241
3.6.3.6. A talajvédő és -kímélő művelés ... 245
3.6.4. Talajerő-gazdálkodás, trágyázás ... 255
3.6.4.1. Általános megfontolások, kiinduló tézisek ... 255
3.6.4.2. A talajerő-gazdálkodás tényezői ... 257
3.6.4.3. A talaj termékenysége és a szerves anyagok ... 259
3.6.4.4. A talaj biológiai tevékenysége és a növények táplálkozása ... 265
3.6.4.5. Tápanyagformák a talajban ... 266
3.6.4.6. A talajerő-gazdálkodás forrásai és azok várható alakulása ... 268
3.6.4.7. Intenzív, iparszerű illetve integrált, környezetkímélő tápanyagellátási, trágyázási szaktanácsadási rendszerek ... 270
3.6.4.7.1. Történeti előzmények ... 270
3.6.4.7.2. Az iparszerű gazdálkodás intenzív tápanyagellátási tanácsadási rendszere ... 272
3.6.4.7.3. A különböző trágyázási szaktanácsadási rendszerek alapelveinek összehasonlítása ... 274
3.6.4.7.4. A különböző trágyázási szaktanácsadási rendszerek ajánlásainak összehasonlítása ... 277
3.6.4.8. A talajerő-gazdálkodás gyakorlati módszereinek lehetséges fejlesztési irányai és eszközei ... 280
3.6.4.9. Összegzés ... 283
3.6.5. A szervesanyaggazdálkodás üzemi tényezői ... 284
3.6.5.1. Állati trágyák hagyományos kezelése és felhasználása ... 284
3.6.5.1.1. Általános szempontok... 284
3.6.5.1.2. A trágya előkészítése az istállóban ... 289
3.6.5.1.3. A tárgya erjesztési helye ... 291
3.6.5.1.4. Az istállótrágya erjesztése ... 293
3.6.5.1.5. A híg ürülék, trágyalé és csurgaléklé kezelése ... 303
3.6.5.1.6. A szalmatrágya (mesterséges istállótrágya) készítése ... 308
3.6.5.1.7. Az istállótrágya felhasználása ... 309
3.6.5.2. Szervesanyagok komposztálása és a komposztok felhasználása ... 311
3.6.5.2.1. A komposztálás szakaszai ... 312
3.6.5.2.2. A humuszképződés jelentősége a komposztálás
során ... 313
3.6.5.2.3. A jó komposzt készítésének feltételei ... 315
3.6.5.2.4. A komposztálás során felhasználható nyersanyagok jellemzői ... 318
3.6.5.2.5. Házikerti komposztálás... 322
3.6.5.2.6. Mezőgazdasági hulladékok komposztálása ... 326
3.6.5.2.7. Élelmiszeripari hulladékok komposztálása ... 334
3.6.5.2.8. A bio- és zöldhulladékok komposztálása ... 335
3.6.5.2.9. A komposztok felhasználása ... 336
3.6.6. Növényvédelem ... 343
3.6.6.1. A növényvédelem célja és környezeti problémái ... 343
3.6.6.2. A növényvédelem és az élővilág ... 346
3.6.6.2.1. Tájhasználat, tájelemek és funkcióik ... 346
3.6.6.2.2. Szegélybiotópok ... 347
3.6.6.2.3. Kultúrnövények táblái, mint élőhelyek ... 348
3.6.6.3. Az alkalmazkodó növényvédelem eszköztára ... 349
3.6.6.3.1. Az alapelv: a prevenció ... 349
3.6.6.3.2. Az alapmódszer: a megfigyelés és előrejelzés ... 350
3.6.6.3.3. Az eszköztár ... 351
3.6.6.4. Növényvédelmi rendszerek ... 354
3.6.6.4.1. Integrált növényvédelem ... 354
3.6.6.4.2. Biológiai növényvédelem ... 357
3.6.6.5. Összegző megállapítások ... 366
3.6.7. Állattenyésztési kapcsolatok ... 366
3.7. A megvalósítás hazai kerete: a Nemzeti Agrár- környezetvédelmi Program (NAKP) és a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) ... 371
3.7.1. Az európai környezet alapjellemzői ... 372
3.7.1.1. Az európai agrárpolitika és -támogatási rendszer zsákutcája ... 372
3.7.1.2. Az európai agrárpolitika reformtörekvései... 373
3.7.1.3. Az átalakuló európai agrár- és vidéktámogatási rendszer ... 376
3.7.2. A hazai előzmények ... 379
3.7.2.1. Magyarország SAPARD terve ... 379
3.7.2.2. A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP) ... 380
3.7.2.2.1. Célkitűzései és alaptörekvései ... 380
3.7.2.2.2. Szerkezete, alkotóelemei és célprogramjai ... 383
3.7.2.2.3. Működésmódja és támogatási rendszere ... 385
3.7.2.2.4. Értékorientációja és területi irányultsága ... 388
3.7.2.2.5. A program előzetes értékelése, tapasztalatai ... 392
3.7.3. A vidékfejlesztés magyar kerettervei ... 393
3.7.3.1. Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) ... 394
3.7.3.2. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) ... 395
3.7.4. Agrár-környezetgazdálkodás: az NVT alapvető intézkedési területe ... 398
3.8. A jövőről és a teendőkről ... 404
3.8.1. A jövőkép alapvonásai ... 404
3.8.2. A legsürgetőbb feladatok... 406
4. VÁZLATOK A MAGYAR TÁJAK AGROÖKOLÓGIAI, GAZDÁLKODÁSI ÉS NÖVÉNYTERMESZTÉSI ALAPJELLEMZŐIHEZ ... 411
4.1. Bevezetés ... 411
4.2. A magyar tájak vázlatos agroökológiai jellemzése ... 417
4.2.1. Alföld... 417
4.2.1.1. Dunamenti-síkság ... 417
4.2.1.2. Duna-Tisza közi síkvidék ... 417
4.2.1.3. Bácskai-síkvidék ... 420
4.2.1.4. Mezőföld ... 421
4.2.1.5. Drávamenti-síkság ... 421
4.2.1.6. Felső-Tiszavidék ... 422
4.2.1.7. Közép-Tiszavidék ... 423
4.2.1.8. Alsó-Tiszavidék ... 425
4.2.1.9. Észak-alföldi hordalékkúp-síkság ... 425
4.2.1.10. Nyírség ... 426
4.2.1.11. Hajdúság ... 428
4.2.1.12. Berettyó–Körös-vidék ... 429
4.2.1.13. Körös-Maros köze ... 431
4.2.2. Kisalföld ... 431
4.2.2.1. Győri-medence ... 431
4.2.2.2. Marcal-medence ... 434
4.2.2.3. Komárom-Esztergomi-síkság ... 434
4.2.3. Nyugat-magyarországi peremvidék ... 435
4.2.3.1. Alpokalja ... 435
4.2.3.2. Sopron-Vasi síkság ... 443
4.2.3.3. Kemeneshát ... 444
4.2.3.4. Zalai-dombvidék ... 445
4.2.4. Dunántúli-dombság ... 446
4.2.4.1. Balaton-medence ... 446
4.2.4.2. Külső-Somogy ... 446
4.2.4.3. Belső-Somogy... 447
4.2.4.4. Mecsek és Tolna-Baranyai-dombvidék ... 449
4.2.5. Dunántúli-középhegység ... 450
4.2.5.1. Bakonyvidék ... 450
4.2.5.2. Vértes-Velencei-hegyvidék ... 450
4.2.5.3. Dunazug-hegyvidék ... 451
4.2.6. Észak-Magyarországi-középhegység ... 452
4.2.6.1. Visegrádi-hegység ... 452
4.2.6.2. Börzsöny ... 452
4.2.6.3. Cserhátvidék ... 452
4.2.6.4. Mátravidék ... 453
4.2.6.5. Bükkvidék ... 454
4.2.6.6. Aggtelek-Rudabányai-hegyvidék... 454
4.2.6.7. Tokaj-Zempléni-hegyvidék ... 455
4.2.6.8. Észak-Magyarországi medencék ... 455
4.3. A magyarországi tájak földhasználati karaktere ... 457
4.3.1. Dunai Alföld ... 460
4.3.2. Tiszai Alföld ... 461
4.3.3. Kisalföld ... 461
4.3.4. Nyugat-magyarországi peremvidék ... 462
4.3.5. Dunántúli-dombság ... 462
4.3.6. Dunántúli-középhegység ... 463
4.3.7. Észak-magyarországi-középhegység ... 463
4.4. A szántóföldi termőhelyek növénytermesztési jellemzése ... 465
5. AZ ALKALMAZKODÓ BIRTOKTERVEZÉS ALAPJAI ... 471
5.1. A birtoktervezés környezeti szempontjai ... 471
5.2. A táj, a birtoktípus és -szerkezet összhangja ... 474
5.3. A birtoktervezés szereplői és folyamata ... 476
5.3.1. A szereplők ... 476
5.3.2. A tervezés folyamata és a tervtípusok ... 477
5.4. A helyszín tervezése, értékelése ... 479
5.5. A földhasználat tervezése ... 481
5.5.1. Az „ökológiai infrastuktúra” (biotóphálózati rendszer) és az üzemi természetvédelmi terv ... 481
5.5.2. A növényi szerkezet ... 490
5.5.3. A talajok termőképességének becslése ... 493
5.5.4. Az állateltartó képesség becslése ... 495
5.5.5. A munkaerőmérleg számítása ... 498
5.5.6. A birtok méretezése ... 498
5.6. A birtok létesítményeinek tervezése ... 502
5.6.1. Területfelhasználási, beépítési terv ... 502
5.6.2. Szakági tervek ... 503
5.7. Közgazdasági tervezés ... 506
6. ÖSSZEFOGLALÁS, KITEKINTÉS ... 511
6.1. A könyv gondolati íve és tartalma ... 511
6.1.1. A gondolati ívről ... 511
6.1.1.1. Az alapprobléma ... 511
6.1.1.2. A fejlődés folyamata és felismerései ... 513
6.1.1.3. A környezet- és tájgazdálkodás és növénytermesztési
összetevői ... 516
6.1.1.4. Kihívások és lehetőségek ... 519
6.1.2. A tartalomról ... 520
6.2. Az agrár- és vidékstratégiai jövőkép alapvonásai, a legsürgetőbb feladatok és a felelősség ... 522
6.2.1. Az agrár- és vidékstratégiai jövőképről ... 522
6.2.2. A legsürgetőbb feladatokról ... 524
6.2.2.1. Az agrár- és vidékfejlesztési kormányzat ... 524
6.2.2.2. A gazdatársadalom ... 526
6.2.2.3. A civil szervezetek ... 527
6.2.2.4. A szakértelmiség ... 528
6.2.2.5. A média ... 528
6.2.3. És végül, de nem utolsó sorban: a „művelés” és „őrzés” felelősségéről ... 528
7. A MUNKATÁRSAKRÓL ... 530
8. FORRÁSMUNKÁK, VÁLOGATOTT TOVÁBBVIVŐ SZAKIRODALOM ... 545
8.1. Szakirodalmi források ... 545
8.2. Egyéb alapdokumentumok és források ... 605
9. MELLÉKLETEK ... 608
9.1. Magyarország földhasználati zónarendszerének kialakítása ... 608
9.1.1. Célkitűzések ... 609
9.1.2. Megválaszolandó alapkérdések ... 609
9.1.3. A vizsgálatok adatbázisa ... 610
9.1.3.1. Az agráralkalmasság megítélésére használt jellemzők és adatbázisok ... 610
9.1.3.2. A környezeti érzékenység megítélésére használt jellemzők és adatbázisok ... 612
9.1.3.3. Földhasználati felszínborítási adatbázisok ... 613
9.1.4. Az információk feldolgozása... 613
9.1.5. Az alapelemzések eredményei, következtetései, ajánlásai ... 622
9.1.5.1. Magyarország területének mezőgazdasági alkalmassága ... 622
9.1.5.2. Magyarország területének környezeti érzékenysége ... 623
9.1.5.3. Az agráralkalmassági és környezetérzékenységi értékszámok egyesítése ... 625
9.1.5.4. Földhasználati mintaforgatókönyvek, zonalitási példák ... 626
9.1.5.5. A művelési ágak változtatása ... 627
9.2. A természetföldrajzi tájak földhasználati zonációs besorolása és területi statisztikai adatai ... 630
9.2.1. Dunai Alföld (1/a) ... 630
9.2.2. Tiszai Alföld (1/b) ... 631
9.2.3. Kisalföld (2) ... 632
9.2.4. Nyugat-magyarországi peremvidék (3) ... 633
9.2.5. Dunántúli-dombság (4) ... 634
9.2.6. Dunántúli-középhegység (5) ... 635
9.2.7. Észak-magyarországi-középhegység (6) ... 636
9.3. Termőhelyelemzés, földértékelés, mezőgazdasági téralkalmassági vizsgálat ... 638
9.3.1. A termőhelyelemzés alapelvei ... 638
9.3.2. A termőhelyelemző rendszer felépítése ... 640
9.3.3. A klímafeltételek elemzése (kukoricatermesztési esettanulmány) ... 642
9.3.3.1. Adatforrások, adatbázis ... 642
9.3.3.2. Módszerek és eredmények ... 644
9.3.3.2.1. Főkomponens analízis (PCA) ... 644
9.3.3.2.2. Korreláció számítás és súlyozás ... 647
9.3.3.2.3. Kukoricatermesztési klímaalkalmassági értékszámok és klímakörzetek előállítása ... 649
9.3.3.3. Az eredmények ellenőrzése ... 655
9.3.4. A talajfeltételek elemzése (Vas megyei esettanulmány) ... 658
9.3.4.1. Adatforrások, adatbázis ... 658
9.3.4.2. Módszerek és eredmények ... 664
9.3.4.2.1. Főkomponens-analízis (PCA) ... 665
9.3.4.2.2. Korrelációszámítás és súlyozás ... 667
9.3.4.2.3. Növénytermesztési talajalkalmassági értékszámok előállítása ... 668
9.3.4.2.4. A növénytermesztési talajalkalmassági értékszámok kapcsolata a táblajellemző paraméterekkel ... 671
9.3.4.3. Az eredmények ellenőrzése ... 676
9.4. A haszonnövények gyakorisága Magyarországon a régészeti magleletek alapján ... 681
9.5. A 2253/1999. (X. 7.) kormányhatározat a Nemzeti Agrár- környezetvédelmi Programról és a bevezetéséhez szükséges intézkedésekről ... 683
9.6. Agrár-környezetvédelem az Európai Unióban (Forrásszemle) .... 685
9.6.1. Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának fejlődése környezetvédelmi nézőpontból ... 685
9.6.2. Az agrár-környezetvédelmi politika céljai és alapelvei ... 688
9.6.3. Az agrár-környezetvédelmi programok tagállami adaptációja ... 689
9.6.3.1. Egyesült Királyság ... 691
9.6.3.2. Franciaország ... 692
9.6.3.3. Németország ... 693
9.6.3.4. Finnország ... 694
9.6.3.5. Spanyolország ... 695
9.6.3.6. Görögország ... 696
9.6.4. Összegzés ... 697
9.6.5. Irodalomjegyzék ... 699
9.7. A Magyar Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága „Természetközeli mezőgazdaság” címmel 2004. 05. 21-én megrendezett nyílt napjának szerkesztett jegyzőkönyve ... 700
9.7.1. Elnöki előszó és köszöntő ... 700
9.7.1.1. Turi-Kovács Béla elnöki előszava... 700
9.7.1.2. Turi-Kovács Béla elnöki köszöntője ... 701
9.7.2. Vitaindító előadás, korreferátumok, hozzászólások ... 703
9.7.2.1. Ángyán József vitaindító előadása ... 703
9.7.2.2. Tar Ferenc korreferátuma ... 710
9.7.2.3. Haraszthy László korreferátuma ... 715
9.7.2.4. Orosz Sándor hozzászólása ... 720
9.7.2.5. Gyapay Zoltán hozzászólása ... 723
9.7.2.6. Lenkovics Barnabás hozzászólása ... 726
9.7.2.7. Aradi Csaba korreferátuma ... 729
9.7.2.8. Vajna Tamásné korreferátuma ... 731
9.7.3. Az előre, írásban benyújtott kérdésekre adott válaszok ... 734
9.7.4. Elnöki zárszó ... 748
9.8. Talajveszteség-becslés, talajállapot-értékelés ... 750
9.8.1. Veszteségbecslés, eróziótérképezés és –előrejelzés ... 750
9.8.2. Szervesanyagkészlet ... 751
9.8.3. Kémhatás ... 752
10. TÁBLÁZATOK, ÁBRÁK ÉS TÉRKÉPEK JEGYZÉKE ... 753
10.1. Táblázatjegyzék ... 753
10.2. Ábrajegyzék ... 762
10.3. Térképjegyzék ... 766
1. ELŐSZÓ
„Integrált, alkalmazkodó növénytermesztés (ésszerű környezet- gazdálkodás)” című könyvünk elé 1988 nyarán néhai Balogh János akadémikus úr egyebek mellett a következő ajánló sorokat írta:
„ […] Ma, és a most következő néhány évtizedben az egész Földre vo- natkoztatva rendkívül gyorsan növekedő emberiséggel kell számolnunk, továbbá azzal a ténnyel, hogy a növekedés a Föld különböző területein, a társadalmak kü- lönböző fejlődésfokán rendkívül eltérő lesz. A természettudomány talán még so- hasem állott olyan nehéz feladatok előtt, mint ma, amikor ilyen rendkívül gyorsan és egyenlőtlenül fejlődő emberiség számára kell a fejlődéshez szükséges tudomá- nyos alapokat megteremtenie. Ami a kiutat illeti, ma már nincsen egyetlen olyan, komolyan gondolkozó biológus sem, aki valamiféle "vissza a természethez!"
irányzatot képviselne ezekben a kérdésekben. Ezzel szemben akarjuk és keressük azt az új egyensúlyi állapotot, amelyet az önszabályozás helyett emberi szabályo- zással kell létrehozni. Meggyőződésem, hogy a tudat, az emberi értelem képes a mechanisztikus önszabályozásnál jobb, hatékonyabb ökológiai szabályozó rend- szert kiépíteni. Ennek azonban az a tudományos feltétele, hogy rendelkezzünk a szükséges biológiai, különösen ökológiai ismeretekkel. Enélkül a szabályozás csak dilettáns módra, rosszul és sokszor katasztrófához vezetően sikerül. […] ”
Egy évtized sem telt el, és 1997 szeptemberében „Alkalmazkodó növény- termesztés, ésszerű környezetgazdálkodás” című jelen könyvünk 1. kiadásának ajánlásában ezeket a gondolatait a mezőgazdaságra vonatkozóan az alábbiakkal egészítette ki:
„ […] Az azóta eltelt közel tíz év hazai, európai és világfolyamatai, a fej- lődés sokasodó problémái és a kiútkeresés kirajzolódó irányai igazolni látszanak a könyv és az azt ajánló sorok tartalmának időtállóságát. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy – bár a mezőgazdaságnak mindenek előtt jó minőségű élelmet kell biztosítania, ám – az a tér, amely e feladat megoldásához rendelkezésre áll, nem csupán termelési, hanem egyben biológiai és társadalmi élettér is. Olyan mező- gazdálkodásra, környezetgazdálkodásra van tehát szükség, amely a vidéki térsé- gek e termelési- és élettér funkcióit egyaránt figyelembe veszi. […] ”
Akadémikus úr ajánló sorai, gondolatai – tökéletesen rímelve napjaink korszerű, többfunkciós mezőgazdaság-felfogásával – arra emlékeztetnek, annak
belátására vezetnek bennünket, hogy a mezőgazdaság mindig is több volt, mint egyszerű árutermelő ágazat. Az élelmiszerek és nyersanyagok előállításán túl egyéb feladatokat is ellátott, tájat, élővilágot, talajt, vizet, környezetet is “ter- melt”, és munkát, megélhetést adott a vidék embere és közösségei számára. Ez ma sincs másképpen. Néhány évtizedes agráriparosítási, termésmaximalizálási kitérő után ismét rá kellett jönnünk: ha meg akarjuk őrizni tájainkat, helyi közös- ségeinket és a földhöz kötődő kultúránkat, akkor a mezőgazdaságnak a termelési feladatok mellett regionálisan eltérő mértékben ugyan, de környezeti és társadal- mi, foglalkoztatási feladatokat is magára kell vállalnia, vagyis a pusztán globális tőkeérdekeket kiszolgáló „agrobiznisznek” ismét többfunkciós „agrikultúrává”
kell szélesednie. Ez utóbbi olyan – az egész társadalom és a helyi közösségek számára egyaránt fontos – ökoszociális szolgáltatásokat is nyújt, amelyek helyben keletkeznek, nem importálhatók, és amelyekért a mezőgazdaságot, a gazdálkodót fizetség illeti meg.
Az persze, hogy a mezőgazdaságnak a termelő vagy a társadalmi szolgál- tató jellege, funkciója válik e hangsúlyozottá, attól is függ, hogy milyen – nagy agrárpotenciálú és környezeti szempontból kevéssé érzékeny, vagy pedig kis ter- melési potenciálú és érzékeny, sérülékeny, természeti értékekben gazdag – terüle- teken, tájon vagyunk. Minél érzékenyebb, sérülékenyebb területen gazdálkodunk, annál fontosabbá válnak a mezőgazdaság ökoszociális szolgáltatásai, és válik a mezőgazdaság meghatározó formájává a környezet- és tájgazdálkodás. Míg kivá- ló agrárterületeinken az első – termelési – pillér kínál megélhetési lehetőségeket, addig érzékeny, sérülékeny, kisebb agrárpotenciálú, ráadásul mindezekkel össze- függésben gazdasági értelemben általában hátrányos helyzetű, gyakorta munka- nélküliséggel sújtott térségeinkben a többfunkciós európai agrármodell második pillére mentén, ökoszociális típusú gazdálkodási rendszerekhez kötött közösségi kifizetések jelenthetnek igen komoly segítséget a mezőgazdaságból élő családok, települések és régiók számára.
Ezek a felismerések vezettek el – sűrűn lakott vidéki térségekkel és még mindig nagy természeti értékeket hordozó természeti és kultúrtájakkal jellemez- hető – kontinensünkön a többfunkciós európai agrármodell megfogalmazásához, az e modellt megtestesítő környezet- és tájgazdálkodás elterjesztését szolgáló kö- zös agrár- és vidékpolitika reformjához, támogatási rendszerének kiépítéséhez és közösségi költségvetési forrásainak európai megteremtéséhez. Ennek szellemé- ben és EU-harmonizációs feladataink megoldása sorában született meg nálunk a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (NAKP), majd az ennek bevezetéséről rendelkező 2253/1999 (X.7.) számú kormányhatározat. A költségvetés az agrár-
támogatások között 2002-ben 2,2 milliárd Ft-ot, 2003-ban pedig 4,5 milliárd Ft-ot különített el e támogatási-kifizetési rendszer kísérleti indítására. 2004-től, EU- csatalkozásunktól e program – beépülve a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervbe (NVT-be) – megteremti a környezet- és társdalombarát agrárstratégiaváltás lehe- tőségének magyar kereteit. Ezzel az agrár-környezetgazdálkodás, a környezet- és tájgazdálkodás az integrált agrár- és vidékfejlesztési politika ökoszociális pilléré- vé és az EU források megszerzésének fontos tényezőjévé is válik.
E nagy léptékű, történelmi jelentőségű agrár-, vidék- és környezetpoliti- kai stratégiaváltás azonban csak akkor sikerülhet, ha kiépül annak nemcsak fizi- kai, hanem mindenek előtt szellemi infrastruktúrája. Ehhez új ismeretekre, tudásra és gondolkodásmódra van szükség, amely sok esetben nem jelent mást, mint a szerves fejlődéshez való visszatérést, e fejlődés fonalának újbóli felvé- telét, kialakult, évszázadok alatt csiszolódott, a tájakhoz illeszkedő gazdálkodási rendszereinek korszerű újrafogalmazását. Könyvünk ehhez kíván a növény- termesztés területén segítséget adni.
Mindezek felvetése természetesen 1988-ban, első e tárgykörben írt köny- vünk megjelenése idején még kisebbfajta szentségtörésnek vagy legjobb esetben megmosolyogtató bugyutaságnak számított Magyarországon, ahol akkor még szó sem volt a ma közgondolkodását egyre inkább meghatározó „fenntartható fejlő- désről”, „fenntartható mezőgazdálkodásról”, „környezet- és tájgazdálkodásról”,
„a mezőgazdálkodás környezetbarát gazdálkodási rendszer- és struktúraváltásá- ról”, „a multifunkcionális mezőgazdálkodásról” és egyebekről.
1997, jelen könyvünk 1. kiadásának időszaka még mindig nem a környe- zet- és tájgazdálkodásról szólt, de ez a könyvünk mégis komolyabb visszhangra talált annak ellenére, hogy sokan még ma sem értették meg a stratégiaváltás szük- ségességét, és ma is – egyre hangosabban – a 1970-es éveket jellemző energiaintenzív, iparszerű, centralizált termelési rendszer újbóli bevezetését szor- galmazzák, európai és hazai – milliárdokat igénylő – pénzügyi támogatást sürget- ve. Közpénzekre, közösségi forrásokra persze szüksége van az agráriumnak és a vidéknek, de azt az új stratégiát szem előtt tartva kell felhasználni, és nem újra- termelni a mezőgazdaság termelési, társadalmi és környezeti válságát.
Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg ugyanakkor, hogy egyre többen vannak, akik a mezőgazdaság fejlesztésében egyben a vidék fejlesztését is látják, és ehhez elfogadják azt az új stratégiát, amit könyvünk előző kiadásában körvonalaztunk.
Mindez örömmel tölt el bennünket. Öröm, hogy az első kiadás szinte minden sora ma is vállalható és az is, hogy akkori éles kritizálóink jó része ma már a környe-
zetgazdálkodás, a fenntartható mezőgazdálkodás harcos szószólója, amiben - ta- lán nem tűnik nagyon szerénytelennek - könyvünk első kiadása és gondolatai je- gyében azóta folytatott tevékenységünk is szerepet játszhatott. Az eltelt idő úgy tűnik igazolta 1988-as, majd 1997-es megállapításaink helyességét, és megértek a körülmények a második átdolgozott, bővített kiadás megjelentetésére.
E gondolatok jegyében jó szívvel ajánljuk mindazok figyelmébe összeál- lításunkat, akik érdekeltek a mezőgazdaság és a vidéki térségek környezet- és tár- sadalombarát fejlődésében, s közülük is elsősorban azoknak, akik tudnak és akar- nak is tenni e fejlődés kibontakoztatásáért.
Gödöllő, 2004. május
Dr. Ángyán József Dr. Menyhért Zoltán
2. VÁLASZÚTON A MEZŐGAZDASÁG ÉS A VIDÉK
2.1. BEVEZETÉS, KIINDULÓ TÉZISEK
Az elmúlt 35-40 év során a vidéki táj és környezet szerepe, megítélése jelen- tős változásokon ment át. A vidéki térség hagyományosan szinte egyetlen feladata - az élelmiszerek, a növénytermesztési és állattenyésztési nyersanyagok előállítása - mellett előtérbe kerültek az egyéb funkciók, amelyek közül érdemes külön kiemelni a közösség érdekeit szolgáló, „közjavakat” előállító környezet-, természet- és tájvé- delmi, valamint fogyasztási és szolgáltatási funkciók széles körét. Rá kellett ébredni ugyanis arra, hogy a vidéki térség nem csupán a mezőgazdasági termelés színtere, hanem egyben biológiai és társadalmi élettér is, ha tehát a területfelhasználást és egyéb beavatkozásainkat csupán a termelés hatékonyságának növelése vezérli, akkor az élettérfunkciók komoly veszélybe kerülhetnek. Ilyen körülmények között a kör- nyezet és a helyi társadalom degradálódása nem csupán a termelés visszaeséséhez vezet, hanem az emberi létfeltételeket is komolyan veszélyezteti. A vidéki térségek jellemző vonásainak, értékeinek és feladatainak ismeretében azt is be kell látni, hogy ezek pótolhatatlanok az egész társadalom számára, a városi és vidéki terü- letek ezer szállal kapcsolódnak egymáshoz, a Vidéki Térségek Európai Kartá- jának (1996) megfogalmazása szerint „közös sorson osztoznak”. Nem elég tehát az eddigi stratégia, rendszer technológiáit tökéletesíteni, hanem új stratégiá- ra és ehhez illeszkedő, ennek gyakorlati megvalósítási kereteket adó megol- dásokra, rendszerekre van szükség.
Mindez különösen igaz egy olyan országban, mint Magyarország, amelynek agroökológiai adottságai kiválóak, gazdálkodási, agrikulturális ha- gyományai gazdagok, ugyanakkor energiahordozókban szegény, vidéki kör- zetei pedig jelentős munkanélküliséggel küzdenek. Ilyen keretek között sze- rencsétlen lenne olyan fejlesztési stratégia követése, amely jelentős állami támo- gatással embert, élő munkát helyettesítő műtrágya, növényvédőszer, gép és üzemanyag formájában megjelenő drága energiát importál, majd azt egy „csúcsra járó”, a környezetet degradáló, az élővilágot végveszélybe sodró rendszerben, rossz hatásfokkal nagy tömegű, általában gyenge minőségű termékké alakítja, amely csak igen nagy nehézségek árán és jelentős exporttámogatással, vagyis újabb állami költséggel adható el külföldön, vagy inkább „tuszkolható ki” az or- szágból. Ez azonos lenne a külföldi beszállítók, majd a külföldi fogyasztók ma-
gyar forrásokból történő támogatásával, a külföldi munkanélküliség importálásá- val valamint a magyar vidék és munkaerő egyidejű leértékelésével, természeti és társadalmi tőkénk felélésével.
De akkor milyen választási lehetőségeink vannak? Milyen fejlődési irányok következhetnek adottságainkból, közel- és távolmúltbéli tradícióinkból?
Milyen mozgásteret szabnak e tekintetben számunkra hazai viszonyaink és az eu- rópai törekvések? Milyen erők és érdekek feszülnek egymásnak az agrár- és vi- dékpolitika alakításában? Milyen forgatókönyvei képzelhetők el egyáltalán a fejlődésnek? Lássuk először a hazai erővonalakat!
2.2. VITÁK AZ AGRÁRIUM ÉS A VIDÉK KÖRÜL
Az agrárium és a vidék fejlesztésének lehetséges változatai – az értékválasz- tástól függően – alapvetően két fő irányba sorolhatók. Nézzük hogyan, milyen érték- renddel jellemezhető ez a két fő irány? Mi a kétféle álláspont lényege?
Az 1. véleménycsokor szerint „az iparszerű, nagy mesterséges energia- igényű, erősen kemizált és automatizált mezőgazdálkodás Magyarország agroökológiai potenciálja kihasználásának legmegfelelőbb rendszere. A jelentke- ző problémák a tulajdonosváltás miatti felaprózottságból valamint a technológiai hibákból fakadnak. Az ipari eredetű anyagok, eszközök és energia felhasználásá- nak visszaesése komoly károkat okoz az országnak. Nem szabad „szétverni” a magyar mezőgazdaság korábban kialakult rendszerét, vagy ahol az már bekövet- kezett, ott sürgősen állami intézkedéseket kell hozni, és költségvetési támogatást kell nyújtani „helyreállításához”. A végrehajtásba „becsúszó” hibákat kell kikü- szöbölni, a technológiákat és a biológiai alapokat kell tökéletesíteni, és növelni kell a technológiai fegyelmet. A technikai, technológiai modernizáció, a termelési hatékonyság és a piaci versenyképesség növelése nem engedi meg versenyhát- rányt okozó szociális, foglalkoztatási vagy éppen környezeti szempontok figye- lembe vételét. „Nekünk termelnünk kell! Az egyebeket hagyjuk a zöldekre és a szociál- illetve foglalkoztatáspolitikára!” Ismét az 1980-as évek közepének meg- felelő szintre kell a termésátlagokat és a terméktömeget felfuttatni. Mi 16 millió tonna gabonát is képesek vagyunk termelni. A demográfiai robbanás és a soka- sodó világélelmezési problémák tükrében egyébként is ez az egyetlen etikailag elfogadható, egyben gazdaságilag racionális fejlesztési irány, és az európai fo- lyamatok is erre tartanak. Mindezt leghatékonyabban a tőkés nagybirtok képes megvalósítani, a földet és a fejlesztési forrásokat tehát azoknak kell adni, akik azt a piaci versenyben a legjobb hatásfokkal tudják felhasználni.”
A 2. véleménycsokor szerint „az iparszerű gazdálkodás teljesítette tör- ténelmi feladatát. Ez a gazdálkodási rendszer nem a helybelieknek ad munkát, egészséges környezetet és ehető táplálékot, hanem a helyi hagyományokkal és kulturális értékekkel szemben szinte kizárólag a beszállító iparok és az ezeket zö- mében megtestesítő multinacionális cégek érdekeit szolgálja. Ez a rendszer a természeti és társadalmi környezetet egyaránt veszélyezteti, energetikai és köz- gazdasági szempontból is irracionális, hosszú távon fenntarthatatlan, termékei rossz minőségűek, kemikáliákkal szennyezettek, táplálkozásfiziológiai értékük rossz, fogyasztásuk komoly humán-egészségügyi problémákhoz vezet, és a fizető-
képes piacokon – ott, ahol a fogyasztók már „saját bőrükön” tapasztalták pl. al- lergia, rák, hiánybetegségek, stb. formájában ezeket a problémákat – alig értéke- síthetők. A világélelmezési problémákat nem az eddig is intenzíven művelt régiók ipari ráfordításainak további növelésével lehet megoldani, hanem annak a hely- zetnek a felszámolásával, amelyben egy svájci vagy egy amerikai állampolgár az erőforrások és a javak több mint negyvenszeresével rendelkezik, mint egy szomá- liai, egy afgán vagy egy etióp. Álságos, demagóg és az igazi lobbiérdekeket elfe- dő tehát ilyen körülmények között az élelmezési problémákra és a demográfiai robbanásra hivatkozva követelni a nagyobb ráfordítást és a több ipari eredetű anyag- és energiafelhasználást. E problémák a rendszer logikáján belül maradó
„technológia-tökéletesítéssel”, technikai modernizációval nem oldhatók meg.
Olyan gazdálkodási stratégia-, rendszer- és szerkezetváltásra van szükség, amely a környezet érzékenységét, terhelhetőségét, termelési adottságait, valamint a me- zőgazdálkodás egyéb (környezeti, regionális foglalkoztatási, szociális, kulturális stb.) feladatait is figyelembe veszi. Ezt – ahogyan Ihrig Károly már az 1940-es években hirdette – leginkább a kis- és középbirtokok dominanciájára épülő csa- ládi gazdasági modell képes megvalósítani, ám hogy a piaci versenyben ez a szerkezet ne induljon hátránnyal a nagy latifundiumokkal és multinacionális cé- gekkel szemben, közösségi forrásokból minden erővel támogatni kell e birtokok társulásait, egyenrangú (nem nagy integrátoroknak kiszolgáltatott, de nem is
„kolhoz típusú”!) szövetkezéseit. Ez a többfunkciós agrár- és birtokszerkezeti modell az Európai Unióban is egyre nagyobb teret hódít meg magának, s nekünk EU-csatlakozásunkkal azokhoz az erőkhöz kell társulnunk, amelyek ezt az ökoszociális piacgazdasági elvekre épülő európai modellt kívánják a Közös Ag- rár és Vidékpolitika centrumába helyezni.”
A kétféle helyzetértékelés és az ebből következő jövőkép alapjaiban eltér egymástól. E vita láttán az embernek egyúttal az a gyanúja támad, hogy a vitat- kozó felek „mezőgazdálkodás” alatt nem ugyanazt, sőt megkockáztathatjuk, tel- jesen mást értenek. E kétféle agrárstratégia élesedő vitájában időnként ugyan ismét felülkerekedni látszik a technicista, ipari beszállítói és tőkeérdekeket meg- testesítő irányzat, ám a világ ma már mégsem ugyanaz, mint volt az 1960-as vagy 1970-es években. Európa pedig végképp más, s az ökoszociális piacgazda- sági modell terjedésével egyre inkább mássá válik akkor is, ha ez a csata még az európai színtéren sem dőlt el véglegesen.
2.3. A HÁTTÉR: ÉRTÉKEK ÉS ÉRDEKEK HARCA
A probléma megértéséhez érdemes talán egy kicsit mélyebbre ásni. Néz- zünk a gyökerekhez hatoló megállapítások közül kettőt.
David C. Korten, aki a „Tőkés társaságok világuralma” című, nagy vi- lágvisszhangot kiváltott könyv szerzőjeként 1998. október 20-án előadást tartott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, többek között az alábbiakat mondta hallgatóságának:
„Szembe kell végre néznünk azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy a kapita- lizmus kudarcai egyenesen következnek e rendszer értékorientációjából: olyan értékek és intézményelv iránt elkötelezett, amelyek a pénzt az élet fölébe helyezik.
[…] A kapitalizmus
az óriási, globális méretű monopóliumokat kedveli, melyek rendelkez- nek a közpénzekből nyújtott hatalmas támogatások kipréseléséhez szükséges hatalommal, továbbá képesek kibújni a közösség felé való elszámolási kötelezettség alól;
az elidegenedett tulajdonosi rendszert intézményesíti, amely a tulajdo- nosokat messze távol tartja saját döntéseik következményeitől;
az erkölcsös emberrel (homo moralis) szemben a gazdasági embert (homo oeconomicus) állítja a középpontba;
ösztönzi és jutalmazza a spekulánsokat;
a pénz és a tulajdon jogait a személyek jogai fölé helyezi, és igyekszik azok mozgását fölszabadítani az országhatárok korlátai alól. […]
Ha olyan világot akarunk, amelyben virul az élet, újjá kell alkotnunk gazdaságunk rendszerét: olyan értékekre és intézményekre kell alapoznunk, ame- lyek tiszteletben tartják az életet, a pénz szerepét pedig a neki megfelelő területre korlátozzák, azaz a pénz az ember szolgálatában marad.”
György Lajos „A természet romlása, a romlás természete” című, 2000- ben megjelent tanulmánykötetben ezt írja.
„A világ egyre inkább kétpárti rendszerré válik: az egyik a globális gaz- daság pártja, a másik a helyi közösségeké. […] Ha egy közösség életben akar maradni, akkor meg kell védenie magát a globális gazdaságtól. Minél inkább végzetszerűnek, megállíthatatlannak tartjuk és elfogadjuk a ránk erőltetett, tőlünk idegen gazdasági, termelési szokásokat, módokat, annál inkább kiszolgáltatottak
leszünk, annál inkább megerősítjük gyarmati helyzetünket. Ezzel a tanulsággal szolgál például a harmadik világ helyzete, melynek tönkretételében igen nagy szerepe volt annak, hogy a táj és éghajlat jellegének megfelelő, ősi termelési mó- dokat és eljárásokat idegen nyomásra monokultúrákkal cserélték fel, és a bioló- giai-kulturális sokféleségük elveszítése fő oka volt elszegényedésüknek, eladóso- dásuknak, éhezésüknek.[…] A lehető legnagyobb mértékig törekednünk kell tehát a tájegységek önálló termelésére, a helyi mezőgazdaság, ipar, kereskedelem fej- lesztésére. Nem adhatjuk föl a földrajzi és kulturális hagyományainkból folyó termelési módunkat, terményeinket, ősi növény- és állatfajainkat és fajtáinkat, helyi feldolgozó iparunkat […], mint ahogy hasznos lehet függetlenségünk meg- őrzésében a helyi energiatermelés is. Ráadásul az ilyen fejlesztések munkaalkal- makat is teremtenek a vidéki közösségek számára. […]”
Ez utóbbi szerző által jelzett „modern kétpártiság” megjelenési formája a mezőgazdaságban az iparszerű termelés, az egydimenziós „agrobiznisz” illet- ve az ezzel szemben, ennek problémái felismerésével megfogalmazódó környe- zet- és tájgazdálkodás, az ökoszociális piacgazdaság és a fenntarthatóság elvein alapuló többfunkciós mezőgazdálkodás, a többdimenziós „agrikultúra” modell- je.
Mielőtt e modelleket részletesen elemeznénk, célszerű kialakulásuk fo- lyamatán röviden végigtekintetni. Hosszú utat tett meg ugyanis a mezőgazdálko- dás és a vidék, míg eljutott e felismerésekig, a környezet- és tájgazdálkodási rendszer megfogalmazásáig. Lássuk ennek a fejlődésnek főbb állomásait.
2.4. A MEZŐGAZDASÁG FEJLŐDÉSÉNEK ALAPKARAKTERE ÉS ÁLLOMÁSAI
A mezőgazdálkodás kezdetei óta azon igyekszik, hogy a termékei iránti állandóan növekvő keresletet a földhasználat intenzitásának növelésével minél jobban kielégítse. Ez a törekvés az egymás után következő földművelési, föld- használati rendszerek kialakulásán, fejlődésén, egymást váltó folyamatán jól nyomon követhető.
2.4.1. Parlagos, legelő-/erdőváltó földművelési rendszer (Szalai Tamás)
A parlagos, legelő- és erdőváltó földművelési rendszer több mint ezer évig volt a mezőgazdasági termelés uralkodó formája. Erre az időszakra általában jellemző a kis népsűrűség, a nomád, vándorló életmód és a primitív földművelő eszközök használata. A földterület kis részét vonták csupán a település közvetlen környékén művelésbe, melyet néhány (4-6) évi használat után 50-60 évig parla- gon hagytak. Ezeken az elhagyott területeken a természeti adottságoknak megfe- lelően ismét az eredeti ősnövényzet alakult ki. A parlagos és a legelőváltó a sztyeppes (füves), az erdőváltó viszont az erdős övezetek jellemző rendszere volt, amelyek az összterületnek csak mintegy 5-10 %-át hasznosították. A földművelés parlagos rendszerében a szántó általában a lejtő középső harmadára korlátozó- dott. A vízválasztót erdő borította, a lejtő felső részén legelő volt, az alsó részén pedig a rétek terültek el. (1. ábra)
1. ábra: A művelési ágak elhelyezkedése a parlagos földművelési rendszerben (Sípos, 1972 nyomán: Szalai, 1996).
2.4.2. Ugaros földművelési rendszer (nyomásos gazdálkodás)
Amikor a szántóföldek már nagyobb arányt foglaltak el, csökkenteni kel- lett a parlagoltatás idejét. Így a parlagidőszakból azok a stádiumok maradtak el, amelyek a talajtermékenység helyreállítását segítették elő. A gyomosodás viszont egyre nagyobb méreteket öltött. Ezen okok következtében a termés már nem elé- gítette ki a szaporodó lakosság igényét, tehát fokozatosan újabb – az ugaros – földművelési rendszer alakult ki a parlagos rendszerből (2. ábra).
2. ábra: Az ugaros földművelési rendszer kifejlődése a parlagos rendszerből (Sípos, 1972 nyomán: Szalai, 1996)
Európában a VII. század körül jelent meg, és mintegy háromszáz év múl- va, vagyis a X-XI. század körül vált általánossá. Ebben a rendszerben fokozato- san kialakultak a művelési ágak, és állandósult a szántóföldi művelés. A telepü- lések közvetlen környékén konyhakerti növényeket termesztettek, sőt gyümölcsö- söket is telepítettek. A rétek és legelők főleg a szántónak kevésbé alkalmas terü- letekre szorultak vissza. A növények a szántóterület 50-60, sőt esetenként 80 %- át foglalták el, tehát a parlagos rendszerhez viszonyítva az arányok teljesen meg- változtak. A talaj egy-két évi pihentetésének célja a gyomok irtása, a talaj szerke- zeti állapotának javítása és a természetes tápanyagok feltáródásának elősegítése volt, ugyanis a rendszer mindenekelőtt a talaj természetes tápanyagainak felhasz- nálására épült.
Jellemzője a nyomásos gazdálkodás volt. A kétnyomásos rendszerben a szántót két részre osztották: az egyik felén gabonát termesztettek, a másik felén ugaroltak (gabona-ugar). A háromnyomásos rendszerben a gabona a terület két- harmadát, az ugar pedig egyharmadát foglalta el (gabona-gabona-ugar). A szántó- földeken takarmánynövényeket nem termesztettek. A takarmányszükségletet a közös használatban levő rétek és legelők fedezték.
Az alapvetően saját szükségletre termelő rendszer egyensúlyát az áru- termelés megjelenése bontotta meg. Kezdetben ezt újabb területek szántóföldi művelésbe vonásával oldották meg az erdők és a legelők rovására (3. ábra).
3. ábra: Szántóföldek kiterjedése az ugaros földművelési rendszerben a többi művelési ág rovására
(Sipos, 1972 nyomán: Szalai, 1996)
Az erdők csökkenése a szántóföldi művelésre hátrányosan hatott (vízgaz- dálkodás, aszály, erózió). A legelőterületek csökkenése következményeként kez- dődött az ugarok legeltetése, mely az egyébként sem magas színvonalú talajmű- velés romlásához vezetett, s így a termésátlagok tovább csökkentek. Ebben az időben az ugaros földművelési rendszer már a népesség szaporodása valamint az ipar fejlődése miatt megnövekedett mennyiségi igényeket nem tudta kielégíteni.
2.4.3. Vetésváltó földművelési rendszer
Az ugaroltatás felváltására kialakult többféle földművelési rendszer közül a legnagyobb arányban a vetésváltó földművelés terjedt el. Legelőször a XVI-XVII.
században alakult ki a mai Belgium és Hollandia területén. A XVIII. század folyamán Angliában, majd Franciaországban, a XIX. században pedig Németországban vált uralkodóvá. Magyarországon a vetésváltó rendszer a XIX. század végén kezdett ter- jedni először a városokhoz, ipari létesítményekhez (cukorgyárak) közeli, valamint az istállózó, intenzív állattenyésztést folytató gazdaságokban. Az előzőhöz viszonyítva lényeges változást jelentett a talajhasználat, a talajtermékenység fenntartása, az új termelőeszközök és -módok kialakulása terén.
A talajhasználatban bekövetkezett változásokat a következőkkel jel- lemezhetjük. Minden természetes takarmánytermő területet feltörtek, amely szán- tóföldi művelésre alkalmas volt. Természetes takarmánytermő területként csak a nagy hozamú rétek, a mély fekvésű, vízrendezetlen rétek és legelők, valamint a szikes legelők maradtak meg. A takarmánynövények termesztése a szántóföldre helyeződött át. Jelentősen bővült a szántóföldön termesztett növényfajok száma.
Az ugaros rendszerre jellemző gabonaféléken kívül nemcsak a takarmány-, ha- nem az ipari növények aránya is jelentősen megnövekedett. Megszűnt az ugaro- lás. Kialakult a növényfajok évenkénti váltására alapozott növénytermesztés. A szántóföldön termesztett növényeket két csoportba sorolták: talajtermékenységet kimerítő és gazdagító csoportba. Olyan növényi sorrendet alkalmaztak, amelyben a két növénycsoport évenként váltotta egymást. A rendszert tehát a változato- sabb növényi összetétel és ennek megfelelő vetésforgó jellemezte.
Az intenzívebb és sokoldalúbb talajhasználat mellett a vetésváltó föld- művelési rendszer a talajtermékenység fenntartása terén is változást hozott az ugaros rendszerhez viszonyítva. Az ugarszakasz helyét elfoglaló évelő vagy egy- éves pillangós takarmánynövények javították a talaj termékenységét. A fejlődő állattenyésztés lehetővé tette az istállótrágya rendszeres használatát. Az istálló- trágyát általában a kapás növények alá adták, amelyek azt a legjobban meghálál-
ták, de az istállótrágya több éves tartamhatásánál fogva a következő növények termésére is kedvező volt. Az intenzívebb állattenyésztő gazdaságokban 2-3 ha szántóra jutott egy számosállat. Ez lehetővé tette az istállótrágya négyévenkénti rendszeres használatát. A műtrágyaipar kialakulása a nyugat-európai országokban már a XX. század első évtizedeiben lehetővé tette az istállótrágya mellett a rend- szeres, kiegészítő műtrágyahasználatot.
A vetésváltó rendszerben, főleg pedig annak második szakaszában jelen- tős tényezővé vált a gépesítés fejlődése. A jobb talajművelő eszközök, a gőzeke majd a traktor megjelenése lehetővé tette a mélyebb talajművelést. Ez az igény főleg a kapás, az évelő és az ipari növények termesztésével került előtérbe. A cséplőgép megjelenése az állatokkal végzett nyomtatást és az emberi erővel vég- zett kézi cséplést váltotta fel. Ezt követte az aratás gépesítése, majd pedig az ara- tás és a cséplés egyidejű végzésére alkalmas kombájn megjelenése. Magyarorszá- gon ez a felvázolt folyamat a XIX. század 60-as, 70-es éveitől számítva mintegy 70-80 év alatt ment végbe.
Ez a sokoldalú fejlődés a termésátlagok nagymértékű növekedését hozta anélkül, hogy ez a talaj termékenységének csökkenését, vagy a környezet egyensú- lyának megbomlását okozta volna. A nyugat-európai országokban az őszi búza ter- mése az ugaros rendszerben 7-8 q/ha volt a XVII. században. A vetésváltó rendszer kezdeti elterjedése idején az 1840-1880 közötti években a búza hektáronkénti termé- se 16-17 q-ra, majd az 1900-1930 közötti időszakban 25-30 q-ra növekedett. Magya- rországon ugyanezen értékek az egymást követő időszakokban 6-7 q/ha, 8-10 q/ha majd a századfordulót követően 15-20 q/ha között alakultak.
2.4.4. A mezőgazdaság iparosítása, iparszerű mezőgazdálkodás
A XVIII. és XIX. század fordulóján kezdődött el az az újabb szakasz, amely a földhasználat intenzitásának leírt növelési folyamatába illeszkedik, és még ma sem fejeződött teljesen be. Alapvető kiváltó oka a felgyorsult népes- ségnövekedés és az ebből fakadó kereslet- és árnövekedés volt. A gazdálkodás kezdetben új területek meghódításával (szűzföldek feltörése stb.) és különböző melioratív beavatkozásokkal (mocsarak lecsapolása, folyamszabályozás, stb.) igyekezett lépést tartani a népesség növekedésével. Ezek a törekvések azonban hamarosan korlátokba ütköztek még akkor is, ha a XX. század közepéig eltartott az a folyamat és törekvés, hogy az ember az „érintetlen természet” utolsó szige- teit művelésbe vonja.
Ezt a folyamatot csak még jobban felgyorsította az az időbeli egybeesés, hogy éppen akkor kezdtek végleg kimerülni a területnövelésben rejlő terme- lésnövekedés lehetőségei, amikor elkezdődött az – a ma is tartó, és a prognózi- sok szerint e századra is jelentős mértékben áthúzódó – demográfiai robbanás (4. ábra), amelynek következtében a világ jelenlegi 6 milliárdos népessége a XXI. század végére feltehetően meghaladhatja a 10 milliárd főt.
4. ábra: A világ népességének növekedése (milliárd fő) (Láng, 1991)
Mindezek ellenére ma már mégsem azon folyik elsősorban a vita, hogy el tud-e ennyi embert tartani a Föld, hanem a különböző szakértők, gazdaság-, tár- sadalom- és népesedéspolitikusok a népességnövekedés földrajzi eloszlását, gaz- dasági, szociális és ökológiai következményeit tartják aggasztónak. Azt, hogy miközben a népszaporulatnak 97-98 %-a azokban a fejlődő országokban valósul meg, amelyekben ma is a Föld népességének 80 %-a él, aközben a világ népes- ségének 1/5-ét kitevő „legfejlettebb” társadalmak tartják ellenőrzésük alatt a világ bruttó jövedelmének 4/5-ét, és fogyasztják el a javak valamint szolgál- tatások 86 %-át.
Az új út, amelytől a XX. század közepén a problémák megoldását remél- ték, számos tényező eredőjeként mégis – vagy talán éppen ezért – az iparosodás
és a mesterséges energiaráfordítás növelése, a terméktömeg növelését célzó iparszerű gazdálkodás kialakulása lett.
2.4.4.1. Jellemzői
Az iparszerű, energiaintenzív, nagy mesterséges ipari eredetű anyag- és energiafelhasználású mezőgazdálkodási rendszerrel az ipar logikája (zárt, ember által szabályozott tér, funkcionális kapcsolatokon alapuló, kívülről vezérelt, pontosan kiszámított és kiszámítható folyamatok, stb.) mint ideál jelenik meg a mezőgazdál- kodásban. Schuhmacher (1974) ezt az ipari logikát az alábbiakban foglalja össze:
„A modern ipar alapelve abban áll, hogy emberek által kitalált folyamatokat használ fel, amelyek csak akkor működnek megbízhatóan, ha emberek által kita- lált élettelen anyagokra alkalmazzák őket. Az ember alkotta anyagokat többre be- csülik a természetes anyagoknál, mert mérték szerint lehet előállítani őket, és mi- nőségük tökéletesen ellenőrizhető. Az ember alkotta gépek megbízhatóbban és kiszámíthatóbban dolgoznak, mint az olyan élő valóságok, mint az ember. Esz- ményképe az eleven tényező kiküszöbölése, - ideértve még az emberi tényezőt is - annyira, hogy a termelőfolyamat teljesen gépek dolga legyen. Alfred North Whiteheadhez hasonlóan, aki az életet a világegyetem önmagát ismétlő gépezete elleni támadásként határozta meg, a modern ipart is úgy határozhatjuk meg, mint támadást az élő természet kiszámíthatatlansága, pontatlansága, egyetemes sze- szélyessége és megátalkodottsága ellen.”
Alaptörekvése ennek megfelelően a függetlenedés, mesterséges szabá- lyozás, a természeti erőforrások fokozatos kicserélése (helyettesítése) mester- séges erőforrásokkal. További jellemzői ezen alaplogikából, alapideálból többé- kevésbé jól levezethetők, amelyek vázlatosan az alábbiakban foglalhatók össze (Ángyán, 1991).
A függetlenedési alapelvnek megfelelően a tér egyéb (biológiai és tár- sadalmi élettér) szerepeinek rovására figyelmét kizárólag a terme- lési feladatokra irányítja, a megoldásokat, technológiai folyamatokat kizárólag azok termelékenysége, hatékonysága és gazdaságossága alapján választja ki és használja. Mi sem fejezi ki jobban ezt a szemlé- letmódot, mint a német mezőgazdaság klasszikusának (akit sok ma- gyar mezőgazda még ma is szellemi atyjának ismer el), Albert Thaernek a megállapítása, aki 1810-ben! így jellemzi a mezőgazdasá- got: “A mezőgazdaság olyan ipar, amelynek a célja, hogy növényi és állati eredetű termékek előállításával profitot termeljen.”.
Ennek érdekében koncentrációra és centralizációra törekszik, a mé- reteket (üzem, tábla, gép) növeli, igyekszik minél nagyobb “homo- gén” területeket kialakítani, ezek révén a „központi vezérlést”, a fo- lyamatok „kézben tartását” minél hatékonyabbá tenni.
Alapmódszere a környezet átalakítása az elhatározott feladatok és te- vékenységek igényei szerint, vagyis a teret alakítja a feladathoz, és nem a tér adottságaihoz keres illeszkedő tevékenységeket.
Mindezekkel összefüggésben előbb szándékos, majd a környezet ösz- szeomlásával fokozódó mértékű kényszerű, rohamos – a beszállítói ipari és tőkeérdekeknek tökéletesen megfelelő – mesterséges erőfor- rás ráfordítás-növelés kíséri.
A magyar mezőgazdaság II. világháborút követő fejlődésében e jel- lemzők tetten érhetők. Az ipari eredetű, illetve feldolgozású anyagok részaránya mezőgazdaságunk összes anyagfelhasználásán belül a 60-as évek elején ugyanis még elenyésző volt, de a közvetlen és közvetett energiabevitel rohamos növe- kedése következtében az 1980-as évek közepére megközelítette a 60 %-ot. A gyors ütemű iparosodó fejlődés hatására 25 év alatt a területegységre jutó hoza- mok megkétszereződtek. Magyarország élelmiszerekből önellátóvá vált, sőt jelen- tős export árualapot is előállított, amely a fizetési mérleg egyensúlyban tartásának egyik legfontosabb elemévé vált. Ugyanakkor alapjaiban megváltozott a paraszt- ság évszázadok alatt kialakult hagyományos, a természeti folyamatokhoz közelál- ló életmódja, a termelési módszerek, az alkalmazott fajták, a tápanyagellátás, a növényvédelem egész rendszere (Madas, 1985).
Az intenzív, növekvő ráfordítások, energiabevitel kezdeti látványos sike- rei azt sugallták, hogy az ipari folyamatokhoz hasonlóan szabályozható és kör- nyezetétől egyre inkább függetleníthető a gazdálkodás. Ez csak úgy valósítható meg, ha a „kikapcsolt” természeti erőforrások pótlására a rendszerbe egyre több mesterséges energiát viszünk be. Azt a felfogást, hogy a kibocsátott termék mennyisége a meghatározó, ami csaknem kizárólag az energiatranszformáló rendszer (növényfajta) teljesítőképességétől és a bevitt energiák mennyiségétől függ, nálunk pl. a fajtaváltás felgyorsult folyamata (5. ábra), de a termelésben felhasznált műtrágyák és növényvédőszerek mennyiségének robbanásszerű növekedése (1. és 2. táblázat) is jelezte.
5. ábra: A fajta minősítésének éve és termesztésben maradásának időtartama (életkora) (Ángyán-Menyhért, 1988)
A környezetnek az elhatározott funkciók és tevékenységek igényei szerinti átalakításával, a természeti erőforrások kikapcsolásával járó roha- mos mesterséges energiaráfordítás-növelési kényszer (1. és 2. táblázat) azon- ban olyan önmagát gerjesztő folyamat, amely már a termésátlagok növekedése időszakában is káros tendenciákat indít el a környezetben, majd ezen látens fo- lyamatok káros környezeti és gazdasági hatásai már a felszínen is jól látható módon megjelennek. Ekkor a termésátlagok még - igaz, hogy egyre nagyobb rá- fordításokkal, energiabevitellel és így természetesen egyre gazdaságtalanabbul, de - növekedhetnek. A jelek arra utaltak, hogy a magyar mezőgazdaság az 1980- as évek végére ebbe a „fejlődési” szakaszba jutott.
