A mezőgazdaság iparosítása, iparszerű mezőgazdálkodás

A XVIII. és XIX. század fordulóján kezdődött el az az újabb szakasz, amely a földhasználat intenzitásának leírt növelési folyamatába illeszkedik, és még ma sem fejeződött teljesen be. Alapvető kiváltó oka a felgyorsult népes-ségnövekedés és az ebből fakadó kereslet- és árnövekedés volt. A gazdálkodás kezdetben új területek meghódításával (szűzföldek feltörése stb.) és különböző melioratív beavatkozásokkal (mocsarak lecsapolása, folyamszabályozás, stb.) igyekezett lépést tartani a népesség növekedésével. Ezek a törekvések azonban hamarosan korlátokba ütköztek még akkor is, ha a XX. század közepéig eltartott az a folyamat és törekvés, hogy az ember az „érintetlen természet” utolsó szige-teit művelésbe vonja.

Ezt a folyamatot csak még jobban felgyorsította az az időbeli egybeesés, hogy éppen akkor kezdtek végleg kimerülni a területnövelésben rejlő terme-lésnövekedés lehetőségei, amikor elkezdődött az – a ma is tartó, és a prognózi-sok szerint e századra is jelentős mértékben áthúzódó – demográfiai robbanás (4. ábra), amelynek következtében a világ jelenlegi 6 milliárdos népessége a XXI. század végére feltehetően meghaladhatja a 10 milliárd főt.

4. ábra: A világ népességének növekedése (milliárd fő) (Láng, 1991)

Mindezek ellenére ma már mégsem azon folyik elsősorban a vita, hogy el tud-e ennyi embert tartani a Föld, hanem a különböző szakértők, gazdaság-, tár-sadalom- és népesedéspolitikusok a népességnövekedés földrajzi eloszlását, gaz-dasági, szociális és ökológiai következményeit tartják aggasztónak. Azt, hogy miközben a népszaporulatnak 97-98 %-a azokban a fejlődő országokban valósul meg, amelyekben ma is a Föld népességének 80 %-a él, aközben a világ népes-ségének 1/5-ét kitevő „legfejlettebb” társadalmak tartják ellenőrzésük alatt a világ bruttó jövedelmének 4/5-ét, és fogyasztják el a javak valamint szolgál-tatások 86 %-át.

Az új út, amelytől a XX. század közepén a problémák megoldását remél-ték, számos tényező eredőjeként mégis – vagy talán éppen ezért – az iparosodás

és a mesterséges energiaráfordítás növelése, a terméktömeg növelését célzó iparszerű gazdálkodás kialakulása lett.

2.4.4.1. Jellemzői

Az iparszerű, energiaintenzív, nagy mesterséges ipari eredetű anyag- és energiafelhasználású mezőgazdálkodási rendszerrel az ipar logikája (zárt, ember által szabályozott tér, funkcionális kapcsolatokon alapuló, kívülről vezérelt, pontosan kiszámított és kiszámítható folyamatok, stb.) mint ideál jelenik meg a mezőgazdál-kodásban. Schuhmacher (1974) ezt az ipari logikát az alábbiakban foglalja össze:

„A modern ipar alapelve abban áll, hogy emberek által kitalált folyamatokat használ fel, amelyek csak akkor működnek megbízhatóan, ha emberek által kita-lált élettelen anyagokra alkalmazzák őket. Az ember alkotta anyagokat többre be-csülik a természetes anyagoknál, mert mérték szerint lehet előállítani őket, és mi-nőségük tökéletesen ellenőrizhető. Az ember alkotta gépek megbízhatóbban és kiszámíthatóbban dolgoznak, mint az olyan élő valóságok, mint az ember. Esz-ményképe az eleven tényező kiküszöbölése, - ideértve még az emberi tényezőt is - annyira, hogy a termelőfolyamat teljesen gépek dolga legyen. Alfred North Whiteheadhez hasonlóan, aki az életet a világegyetem önmagát ismétlő gépezete elleni támadásként határozta meg, a modern ipart is úgy határozhatjuk meg, mint támadást az élő természet kiszámíthatatlansága, pontatlansága, egyetemes sze-szélyessége és megátalkodottsága ellen.”

Alaptörekvése ennek megfelelően a függetlenedés, mesterséges szabá-lyozás, a természeti erőforrások fokozatos kicserélése (helyettesítése) mester-séges erőforrásokkal. További jellemzői ezen alaplogikából, alapideálból többé-kevésbé jól levezethetők, amelyek vázlatosan az alábbiakban foglalhatók össze (Ángyán, 1991).

 A függetlenedési alapelvnek megfelelően a tér egyéb (biológiai és tár-sadalmi élettér) szerepeinek rovására figyelmét kizárólag a terme-lési feladatokra irányítja, a megoldásokat, technológiai folyamatokat kizárólag azok termelékenysége, hatékonysága és gazdaságossága alapján választja ki és használja. Mi sem fejezi ki jobban ezt a szemlé-letmódot, mint a német mezőgazdaság klasszikusának (akit sok ma-gyar mezőgazda még ma is szellemi atyjának ismer el), Albert Thaernek a megállapítása, aki 1810-ben! így jellemzi a mezőgazdasá-got: “A mezőgazdaság olyan ipar, amelynek a célja, hogy növényi és állati eredetű termékek előállításával profitot termeljen.”.

 Ennek érdekében koncentrációra és centralizációra törekszik, a mé-reteket (üzem, tábla, gép) növeli, igyekszik minél nagyobb “homo-gén” területeket kialakítani, ezek révén a „központi vezérlést”, a fo-lyamatok „kézben tartását” minél hatékonyabbá tenni.

 Alapmódszere a környezet átalakítása az elhatározott feladatok és te-vékenységek igényei szerint, vagyis a teret alakítja a feladathoz, és nem a tér adottságaihoz keres illeszkedő tevékenységeket.

 Mindezekkel összefüggésben előbb szándékos, majd a környezet ösz-szeomlásával fokozódó mértékű kényszerű, rohamos – a beszállítói ipari és tőkeérdekeknek tökéletesen megfelelő – mesterséges erőfor-rás ráfordítás-növelés kíséri.

A magyar mezőgazdaság II. világháborút követő fejlődésében e jel-lemzők tetten érhetők. Az ipari eredetű, illetve feldolgozású anyagok részaránya mezőgazdaságunk összes anyagfelhasználásán belül a 60-as évek elején ugyanis még elenyésző volt, de a közvetlen és közvetett energiabevitel rohamos növe-kedése következtében az 1980-as évek közepére megközelítette a 60 %-ot. A gyors ütemű iparosodó fejlődés hatására 25 év alatt a területegységre jutó hoza-mok megkétszereződtek. Magyarország élelmiszerekből önellátóvá vált, sőt jelen-tős export árualapot is előállított, amely a fizetési mérleg egyensúlyban tartásának egyik legfontosabb elemévé vált. Ugyanakkor alapjaiban megváltozott a paraszt-ság évszázadok alatt kialakult hagyományos, a természeti folyamatokhoz közelál-ló életmódja, a termelési módszerek, az alkalmazott fajták, a tápanyagellátás, a növényvédelem egész rendszere (Madas, 1985).

Az intenzív, növekvő ráfordítások, energiabevitel kezdeti látványos sike-rei azt sugallták, hogy az ipari folyamatokhoz hasonlóan szabályozható és kör-nyezetétől egyre inkább függetleníthető a gazdálkodás. Ez csak úgy valósítható meg, ha a „kikapcsolt” természeti erőforrások pótlására a rendszerbe egyre több mesterséges energiát viszünk be. Azt a felfogást, hogy a kibocsátott termék mennyisége a meghatározó, ami csaknem kizárólag az energiatranszformáló rendszer (növényfajta) teljesítőképességétől és a bevitt energiák mennyiségétől függ, nálunk pl. a fajtaváltás felgyorsult folyamata (5. ábra), de a termelésben felhasznált műtrágyák és növényvédőszerek mennyiségének robbanásszerű növekedése (1. és 2. táblázat) is jelezte.

5. ábra: A fajta minősítésének éve és termesztésben maradásának időtartama (életkora) (Ángyán-Menyhért, 1988)

A környezetnek az elhatározott funkciók és tevékenységek igényei szerinti átalakításával, a természeti erőforrások kikapcsolásával járó roha-mos mesterséges energiaráfordítás-növelési kényszer (1. és 2. táblázat) azon-ban olyan önmagát gerjesztő folyamat, amely már a termésátlagok növekedése időszakában is káros tendenciákat indít el a környezetben, majd ezen látens fo-lyamatok káros környezeti és gazdasági hatásai már a felszínen is jól látható módon megjelennek. Ekkor a termésátlagok még - igaz, hogy egyre nagyobb rá-fordításokkal, energiabevitellel és így természetesen egyre gazdaságtalanabbul, de - növekedhetnek. A jelek arra utaltak, hogy a magyar mezőgazdaság az 1980-as évek végére ebbe a „fejlődési” szak1980-aszba jutott.

1. táblázat: A mű- és szervestrágya felhasználás Magyarországon (1931-2002) (Ángyán, 1991. és Mezőgazdasági Statisztikai Zsebkönyvek adatai alapján)

Időszak Szántó +

2. táblázat: A növényvédőszer - felhasználás Magyarországon (1951-2000) (Ángyán, 1991. és Mezőgazdasági Statisztikai Zsebkönyvek adatai alapján)

Időszak Szántó+kert +

Gombaölő Gyomirtó Rovarölő Egyéb Össze-sen

A mezőgazdaságot ebben az állapotában érte a politikai- gazdasági rend-szerváltás valamint a tulajdonosi és birtokszerkezet átalakulása. Sokan

önmagá-ban ennek tulajdonítják a termésátlagok és termelési eredmények hirtelen romlá-sát, mi azonban úgy gondoljuk, hogy ehhez maga a leírt és a következőkben be-mutatásra kerülő folyamat és gazdálkodási logika legalább ilyen - ha nem na-gyobb - mértékben hozzájárult. Az energia - intenzív rendszer ugyanis abban a pillanatban összeomlik, ha abból - akár pénz szűkében, akár más megfontolás-ból - kivesszük a természeti erőforrásokat helyettesítő műtrágyákat, növény-védő szereket, a közvetett és közvetlen energiabevitelt, miközben a gazdál-kodás egyéb összetevőit, logikáját, rendszerét nem változtatjuk meg. Meg-győződésünk tehát, hogy az 1. és 2. táblázatban jelzett ráfordításcsökkenés - megfosztva az iparszerű gazdálkodást lételemeitől - legalább olyan mértékben hozzájárult a visszaeséshez, mint maga a tulajdonosi- és birtokstruktúra megvál-tozása.

Az iparszerű gazdálkodás koncentrációs és centralizációs törekvését jól jelzi az intenzív iparosítás időszakának birtokszerkezeti átalakulási folyama-ta is. A 3. táblázat a gazdaságok méret szerinti megoszlását mutatja 7 időke-resztmetszetben.

3. táblázat: A gazdaságok számának alakulása a birtokméret szerint (db)

Birtokméret (ha) 1895 1935 1949 1965 1975 1989 2000 - 10 2 123 634 1 533 440 1 363 000 ~ ~ ~ 907 154

11 - 50 229 202 83 823 71 267 ~ ~ ~ 47 330

51 - 100 14 798 6 685 2 933 6 ~ ~ 5 745

101 - 300 13 936 8 027 3 000 31 ~ ~ 4 012

301 - 500 2 096 908 400 257 17 2 679

501 - 1000 2 827 781 200 875 67 35 684

1001 - 5000 984 658 ~ 2 241 1 368 866 1 214

5001 - 10000 4 25 ~ 61 278 398 51

10000 - 11 59 ~ 11 20 74 47

Összesen 2 387 492 1 634 406 1 440 800 3 482 1 750 1 375 966 916

Átl. méret (ha) 9 6 8 1 658 3 454 4 716 5

Források: ^ Agrártörténeti tanulmányok 4. (1976): A magyar mezőgazdaság a XIX-XX. században (1848-1949).Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976

 KSH (1979): Mezőgazdasági Adattár I. Budapest

 KSH (1990): Magyar Statisztikai Évkönyv, 1990. Budapest.

 KSH (2000): Magyar Statisztikai Évkönyv, 2001. Budapest.

A táblázat alapján első közelítésben megállapítható, hogy a II. világhá-borút követő földosztást megelőzően Magyarország birtokstruktúráját egyrészt a hatalmas nagybirtokok (latifudiumok) másrészt a törpebirtokok milliói jellemez-ték: az 1000 holdas vagy nagyobb birtokok száma 1070 volt (0,06 ezrelék) és a

területnek 29,8 %-át foglalták magukba, ugyanakkor a földbirtokok 85,2 %-a, va-gyis a 10 holdnál kisebb birtokok osztoztak az összes terület 19,4 %-án.

Az óriásbirtokok felosztásával, a földreform hatására jelentősen gyara-podott a kis- és középparaszti gazdaságok száma. Az intenzív iparosítás idősza-kában a nagyüzemesítés hatására a birtokszám drasztikusan lecsökkent, a bir-tokméret pedig ugyanilyen mértékben növekedett, és súlypontja előbb 1.000-3.000, majd 3.000-5.000 végül pedig 5.000-10.000 ha közé tevődött át. Végül is a gazdaságok túlnyomó többsége (több mint 90 %-a) az 1.500-10.000 ha-os sávban helyezkedett el.

Napjaink birtokstruktúrájáról sajnos az mondható csupán el, hogy az át-alakulási folyamat még egyáltalán nem zárult le, ráadásul a földtulajdon és a földhasználat jelentős mértékű szétválása következtében a tulajdoni méret és az üzemméret közel sem azonos. Annyi a 2000. évi agrárszerkezeti összeírás adatai alapján azonban megállapítható, hogy a birtokstruktúra ismét kétpólusúvá vált, ahol a 10 ha alatti nagy számú, de kis területet használó törpebirtokok és a néhányezer nagybirtok uralja a szerkezetet, amely sok hasonlóságot mutat a két világháború közti birtokszerkezettel.

2.4.4.2. Eredményei

Most vessünk arra egy pillantást, hogy melyek fogadhatók el az iparszerű gazdálkodás eredményeiként, és soroljuk fel tézisszerűen közülük is a legfonto-sabbakat vagy legalábbis a vitákban leggyakrabban előforduló érveket.

A terméktömeg valamint a termésátlag az iparosítás fő időszakában, 1960 és 1985 között megtöbbszöröződött. A 6. ábra és a 4. táblázat adatai ezt néhány kiemelt növényfaj esetében jól szemléltetik. Magyarország ennek hatására mezőgazdasági termékekből ismét gyorsan önellátóvá vált, majd jelentős export árualapot is előállított, amely az ország fizetési mérlegének javításában is igen jelentős szerepet játszott.

6. ábra: A gabonafélék termésátlagának hosszú trendje Magyarországon (Ángyán-Menyhért, 1988)

4. táblázat: Néhány kiemelt szántóföldi növény termésátlaga (t/ha) (Mezőgazdasági Statisztikai Zsebkönyvek adatai alapján)

Időszak Növényfajok

Őszi búza Kukorica Cukorrépa Lucerna

1931-40. 1,37 1,87 20,34 4,06

1951-60. 1,48 2,19 19,94 3,83

1961-65. 1,86 2,61 24,64 2,97

1966-70. 2,43 3,23 32,52 4,30

1971-75. 3,32 4,17 33,00 4,79

1976-80. 4,06 4,85 33,64 5,29

1981-85. 4,63 6,11 38,90 5,23

1986-90. 4,88 5,63 38,40 5,24

1991-95. 4,26 4,43 31,23 4,59

1996-2000 3,76 5,50 39,62 4,95

2001 4,31 6,22 43,78 5,42

2002 3,51 5,05 41,08 4,48

Miközben az abszolút termésingadozás nőtt, a relatív termésingadozás - éppen a termésátlagok rohamos növekedése következtében - jelentősen csökkent (5. táblázat).

5. táblázat: A búza és a kukorica országos termésátlagának szélső értékei (Bocz et al., 1992 és Mezőgazdasági Statistikai Évkönyvek adatai alapján)

Évek Búza Kukorica

t/ha termésingadozás t/ha termésingadozás

1921-30 0,90 - 1,59 51 % 0,92 - 2,07 77 %

1931-40 1,10 - 1,66 41 % 1,20 - 2,29 63 %

1961-70 1,57 - 2,71 53 % 2,03 - 3,79 60 %

1971-80 3,07 - 4,76 43 % 3,54 - 5,40 42 %

1981-90 4,00 - 5,44 31 % 5,47 - 6,86 23 %

1991-2000 3,05 – 5,19 53 % 3,50 – 6,71 65 %

Az időjárási anomáliákat tompítani képes és ezzel a termésingadozást csökkentő, a gazdálkodás eredményének kiszámíthatóságát növelő technológiák mögött bőséges – sokszor a kultúrnövény termésképzéséhez szükséges mértéket meghaladó – tápanyagellátás állt, amiben kiemelt szerep jutott a könnyen oldódó N-műtrágya forrásoknak.

Az is gyakran elhangzik, és sok igazság van benne, hogy ebben az idő-szakban kezdeti anyagi gyarapodás, viszonylagos anyagi jólét ( „jól-lét”!), szociális biztonság jellemezte a falvakat, amely a tulajdonosok bérmunkássá vá-lásával járó rendszeres jövedelemmel is összefüggött.

Feltétlenül a rendszer eredményeként könyvelheő el az is, hogy, a külön-böző üzemi formák (nagyüzem, kisüzem, háztáji) sajátos, számos vonatkozásban hatékony együttműködése valósult meg.

Mindezen elvitathatatlan eredmények arra utalnak, hogy az iparszerű gazdálkodás adott történelmi helyzetben, a gazdaság és társadalom meghatározott fejlődésfokán természetes, az intenzifikáció leírt folyamatába illeszkedő lépcső-fok volt.

2.4.4.3. Problémái

A környezetnek az elhatározott funkciók és tevékenységek igényei szerinti átalakításával, a természeti erőforrások kikapcsolásával járó roha-mos mesterséges energiaráfordítás-növelési kényszer azonban olyan önmagát gerjesztő folyamat, amely már a termésátlagok növekedése időszakában is káros tendenciákat indított el a környezetben, majd ezen látens folyamatok káros kör-nyezeti, gazdasági, társadalmi és regionális hatásai már a felszínen is jól látha-tó módon megjelentek. Miközben ugyanis ez az iparszerű mezőgazdálkodás igen

jelentős termelésnövekedést eredményezett, aközben egyre nagyobb számban jelentkeztek azok a problémák, amelyek kedvezőtlenül hatnak magára a termelés-re, de a helyi társadalomra és az általános emberi létfeltételekre is. Ezek a nega-tív jelenségek többségükben az energiaintenzív földhasználat és az ezzel együtt járó növekvő közvetlen (üzemanyag) és közvetett (műtrágya, növényvédőszer, gép, stb.) energiabevitel környezetterhelő és az élőmunkát, az embert kiszorító hatásának tulajdoníthatók (Ángyán, 1991).

Közülük számos a termelési alapokat romboló jelenségek közé sorol-ható, mint például a növényi és állati genetikai alapok beszűkülése, pusztulása, a biodiverzitás csökkenése, a gyomosodás, fajspektrum-beszűkülés, rezisztencia, a termőtalaj pusztulása (szervesanyag-tartalmának, biológiai életének csökkenése, savanyodása, vizenyősödés, láposodás, szikesedés, illetve sivatagosodás, kiszára-dás, talajvízszint süllyedés, a talajszerkezet romlása, porosokiszára-dás, tömörödés), vagy a mezőgazdasági területek és termékek szennyeződése, a mezőgazdasági terület csökkenése az iparosítás és az urbanizáció következtében.

Mások az emberi létfeltételek közvetlen veszélyeztetettségére utalnak, mint például a vadon élő növény- és állatfajok, természetes biotópok, élővizek, talaj-víz, rétegtalaj-víz, ivóvízbázisok elszennyeződése, szermaradványok feldúsulásának, metabolitjaik nyomonkövethetetlen rekombinálódásának kiszámíthatatlan hatása az élőlényekre, köztük az emberre, az élelmiszerek beltartalmának felhígulása, táplálko-zási és környezeti eredetű humán egészségkárosodás, tájképi elszegényedés, inger-szegény környezet, az ember belső (pszichikai, fizikai, biológiai) és külső (természeti, társadalmi és épített) környezetének erős eróziója, szellemi és lelki elsivárosodás.

Ugyanakkor számos olyan jelenség is felerősödött, amelyek a közgazda-sági, piaci, társadalmi közeg megváltozására, az iparszerű gazdálkodás elle-hetetlenülésére utalnak. Ilyenek például a vidéki munkanélküliség és elvándorlás felgyorsulása, a városkörnyéki munkanélküli nyomornegyedek szaporodása, gettósodása a maga szociális, egészségügyi, bűnözési és egyéb – az egész társa-dalmat sújtó – problémáival, a negatív externáliák (társadalmi költségek) minde-zekkel összefüggő rohamos növekedése, az energiaigényes gazdálkodás erős füg-gősége az energetikai piactól, a véges mennyiségű kőolaj árának hosszú távú tör-vényszerű és exponenciális emelkedése, ezzel a petrolkémiai bázisú anyagok és energiahordozók felhasználására alapozó gazdálkodási stratégia előrelátható veszteségessé válása, ellehetetlenülése, a gyenge minőségű tömegáruk iránti fize-tőképes kereslet erőteljes csökkenése a piacokon, igény a változatosabb élelmi-szer-kínálat iránt, szelektívebb vásárlási szokások, a közvélemény fokozódó

nyomása a „biztonságosabb” élelmiszerek előállítása érdekében, társadalmi előí-téletek az élelmiszerek minőségének és biztonságának vonatkozásában, különö-sen ha azokat új technológiák (besugárzás, biotechnológia, génsebészet) segítsé-gével állították elő, vagy a növekvő társadalmi érzékenység környezetünk iránt, a természeti erőforrások felhasználásának korlátozása, a súlyos veszélyek fokoza-tos felismeréséből fakadó idegenkedés a GMO-któl, a génmanipulációtól, növek-vő etikai érzékenység az állatvédelemmel kapcsolatban.

E negatív – egymással is összefüggő – jelenségek és a természeti, gaz-dasági, társadalmi környezet megváltozásának első figyelmeztető jelei az 1970-es évek közepétől már Magyarországon is mutatkoztak. Lássunk e problémákra – különböző területekről vett – néhány jellegzetes példát.

2.4.4.3.1. A diverzitás csökkenése

A diverzitás, a sokszínűség biológiai, ökológiai (élőhelyekre, fajokra és génkészletekre vonatkoztatott) valamint földhasználati, üzemszerkezeti és gaz-dálkodási értelemben egyaránt fontos mutatója a folyamatoknak, a változás kedvező vagy káros irányának.

2.4.4.3.1.1. A mezőgazdaság és a biológiai sokféleség kapcsolata

A mezőgazdálkodás és a környezet szoros, de egyben kényes egyensú-lyokra épülő kapcsolatára utal, hogy míg egy – az ökológiai feltételekhez – al-kalmazkodó mezőgazdálkodás elengedhetetlen feltétele a területfedő termé-szetvédelemnek, a biodiverzitás, a környezeti egyensúly fenntartásának, ad-dig egy környezettől függetlenedő, iparos, „csúcsra járó” rendszer épp ellen-kező hatású.

A mezőgazdálkodás biológiai sokféleséget növelő hatása arra vezethe-tő vissza, hogy az általa létrehozott antropogén agrárökoszisztémák új élőhelye-ket és lehetőségeélőhelye-ket nyitottak olyan fajok részére, amelyek az erdővel borított természeti tájakon nem találták volna meg létfeltételeiket. A föld használatba vé-telével összefüggő biodiverzitás növekedésre és annak mértékére igen szemléle-tes példát ad a közép-európai flóra diverzitásának változási tendenciáit szemlélte-tő 7. ábra.

Megállapítható, hogy a flóra diverzitása az ipari forradalom időszakára érte el Közép-Európában a maximumát. Kr.e. 4500 körül a diverzitás ennek még 50 %-a sem volt. Az ábra egyúttal azt is jelzi, hogy az ipari forradalmat követő

erőteljes intenzifikáció a környezet túlhasználata, terhelhetőségét aránytalanul meghaladó mesterséges energiaráfordítás, ipari inputnövelés drasztikus diverzi-táscsökkenést okozott, s amit a környezet kíméletes és fokozatos használatba vé-tele e tekintetben 2500 év alatt felépített, azt a túlhasználat 250 éve tökéletesen lerombolta. A tendencia folytatásának beláthatatlanok a következményei.

7. ábra: A közép-európai flóra diverzitásának változása (Hüppe 1990 nyomán Harrach 1994)

A mezőgazdálkodás hazánkban a század hatvanas évtizedéig csak kis mértékben okozott környezetkárosodást. Egészen a közeli múltig jelentős terüle-teken alkalmaztak olyan hagyományos, illetve törvényileg szabályozott gazdál-kodási módokat, amelyek változatos élőhelyi viszonyok fenntartását és fajgazdag élővilág megélhetését tették lehetővé, mint pl.:

 sekély talajú termőhelyeken a talajvédelmi funkciójú, természetközeli, fajgazdag erdőtársulásokban, amelyeket, mint véderdőket tartottak fenn ;

 a sík-, és dombvidéki füves pusztákon, mint extenzív használatú lege-lőtájakon, amelyek Közép-Európában egyedülálló tájképi értékeket, és sajátos összetételű, fajgazdag életközösségeket őriztek meg (Horto-bágy, Kiskunság);

 nagy folyóink természetközeli állapotú árterein, holtágakkal, liget- és láperdőkkel, hagyományos ártéri gazdálkodás maradványaival;

 domb-, és hegyvidéki, hagyományos rétgazdálkodású, szőlő-és gyümölcs-termelő területeken, gyakran az ősi területhasználat és településszerkezet maradványaival (Őrség, Tokaj-Hegyalja, Szatmár-Bereg stb.);

 dombvidéki, hagyományos vetésforgós művelésű területeken, a mo-csár és láprétek hagyományos kezelésével (Ny-Dunántúl, Beregi-sík, Nyírség).

Az agrártermelés területeinek növelését célzó nagy folyamszabályozási és lecsapolási hullámok (Duna, Tisza, Lajta-hanság, Nagyberek, stb.) jelentős változásokat hoztak, különösen a korábbi vizes területek használatában, melyeket tovább erősített a földhasználat intenzitásának növekedése.

Az 1960-as évektől a rendszerváltásig Magyarország agrártermelését az intenzív földhasználat és az un. iparszerű gazdálkodási formák jellemezték , és ezek már nagyobb környezeti terhelést, természetpusztítást és károsodást okoztak.

Az elsődleges cél a hozamok folyamatos növelése volt és ez csekély teret hagyott az agrárterületek élővilágának túlélésére. A termelési lehetőségek vélt kibővítése érdekében költséges és kockázatos meliorációs programokba fogtak, amellyel a mezőgazdaság számára addig kedvezőtlen adottságú területeket is megpróbálták bevonni a kemizált nagyüzemi termelésbe.

Ezek a kísérletek számos értékes vizes élőhelyet (láprétet, láperdőt, liget-erdőt stb.) tettek tönkre és hozzájárultak olyan gazdaságilag is káros folyamatok elmélyüléséhez, mint a talajvízszint süllyedése, kártevő rovarfajok tömeges el-szaporodása és az erdőpusztulás.

Napjainkban az ország területének 63 %-a a mezőgazdaságilag hasznosí-tott terület, a termőterület pedig mintegy 83 %-ot tesz ki, így a mezőgazdaság a környezet állapotára igen jelentős hatással van nem csupán a közel 6 millió ha művelt területen, hanem az érintkező egyéb területeken is. A mezőgazdálkodás káros környezeti hatásai közül az egyik legfontosabb a biológiai sokféleséget veszélyeztető, csökkentő hatása. Okainak többsége a termőhely adottságait, környezeti érzékenységét meghaladó földhasználati, gazdálkodási intenzitásra, annak mértéktelen növekedésére vezethető vissza. Lássunk ezek közül néhányat!

 Az emberi populációk létszámnövekedése és az ezzel párhuzamos,

 Az emberi populációk létszámnövekedése és az ezzel párhuzamos,

In document Alkalmazkodó növénytermesztés,környezet- és tájgazdálkodás (Pldal 29-116)