• Nem Talált Eredményt

Alapító okiratok

In document TARTALOM AMAGYARKÖZLÖNYMELLÉKLETE (Pldal 116-122)

A Nyírbéltek Nagyközségért Közalapítvány alapító okirata*

VI. Alapító okiratok

– az épített és természeti környezet védelme, – a vízrendezés és a csapadékvíz-elvezetés, – csatornázás,

– a helyi közutak és közterületek fenntartása, – a köztisztaság és a településtisztaság biztosítása, – gondoskodás a helyi tûzvédelemrõl,

– gondoskodás a közbiztonság helyi feladatairól, – közremûködés a foglalkoztatás megoldásában,

– az alapfokú nevelésrõl, oktatásról, az egészségügyi és szociális ellátásról, az óvodáról, valamint a gyermek- és ifjú-ságvédelmi feladatokról való gondoskodás,

– közmûvelõdési, mûvészeti tevékenység, sport támogatása, – az egészséges életmód közösségi feltételeinek elõsegítése.

III.

A közalapítvány vagyona

1. A közalapítvány induló vagyona az alapító által rendelkezésre bocsátott 200 000 Ft, azaz: kettõszázezer forint, mely összeget a Nyírbélteki Körzeti Takarékszövetkezetnél nyitott bankszámlán az alapítvány javára elhelyezett.

2. A közalapítvány vagyonának további forrásai:

b)a központi költségvetés éves költségvetési törvényben megállapított mértékû hozzájárulása, törvényben vagy kor-mányrendeletben elõírt egyéb befizetések,

c)a csatlakozó által hozott vagyon,

d)természetes és jogi személyek, ezek jogi személyiséggel nem rendelkezõ társasága által a közalapítvány céljához nyújtott hozzájárulás,

e)a közalapítvány saját bevétele.

3. A közalapítvány vagyonához hozzá lehet járulni:

a)készpénzzel, értékpapírral,

b)ingó és ingatlan vagyonnal, álló- és forgóeszközökkel.

4. A közalapítvány számlájára való befizetés forintban és devizában is történhet.

Ez utóbbi esetben a hozzájárulást devizaszámlán kell elhelyezni.

IV.

A közalapítvány vagyoni felhasználása

1. A közalapítvány vagyonának kezelésérõl és felhasználásáról a kuratórium dönt és gondoskodik az alapító okiratban meghatározott módon.

A közalapítványi célokra az induló vagyon 50%-a és a csatlakozók által felajánlott összeg (egyéb vagyon) használ-ható fel.

2. A közalapítvány vállalkozási tevékenységét csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszé-lyeztetve végez.

Gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapító okiratban meghatározott tevékenységére fordítja.

Közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, politikai pártoktól és szervezetektõl független, ezeknek anyagi támoga-tást nem nyújt és tõlük anyagi támogatámoga-tást nem fogad el.

3. A közalapítvány átmenetileg szabad készpénzvagyona csak rövid lejáratú állampapírban helyezhetõ el.

4. A közalapítvány céljára nyújtott hozzájárulások nem vonhatók vissza, a közalapítványi vagyon hozadéka nem von-ható ki és nem követelhetõ vissza.

5. Meghatározott célra adott összeget csak az adományozó (csatlakozó) által meghatározott célra lehet felhasználni.

7. Az évenkénti pályázatokat a kuratórium írja ki, évente meghatározva a pályázati célokat és feltételeket, az alapító okiratban megjelölt célok elérése érdekében a legidõszerûbb feladatok ellátásának támogatására, meghatározott progra-mok végrehajtásának segítésére.

8. A kuratórium a közalapítvány vagyoni helyzete és bevételei ismeretében dönt a Közalapítvány céljai között felso-rolt feladatok végrehajtásához felhasználható pénzeszközök mértékérõl, továbbá a felosztás fontossági sorrend szerinti módjáról.

9. A kuratórium a pályázatok elbírálásához szakértõt kérhet fel. A szakértõi díjat a közalapítvány mûködési költségei-bõl kell biztosítani.

10. A pályázatok elbírálása után nyilvánosságra kell hozni a támogatásban részesülõ nevét, a támogatás mértékét és a támogatásban részesítés indokait, ezen adatokat közzé kell tenni.

11. A támogatásban részesített pályázó köteles elszámolni a kapott támogatás felhasználásáról a kuratóriumnak.

V.

A közalapítvány szervezete, mûködése és képviselete 1. A közalapítvány döntést hozó és vagyonkezelõ szerve a kuratórium.

2. A kuratórium természetes személyekbõl álló 5 fõs testület.

A kuratórium elnökét és tagjait az alapító jelöli ki határozatlan idõre.

3. A kuratórium tagjai:*

Elnöke:

Kiss Andrásné Hovánszki Mária Valéria Tagjai:

Bulátkó Anita, Muszta János,

Zatureczki Sándorné Miklós Erzsébet, Takács Károlyné Stefán Mária.

4. A kuratóriumi tagság megszûnik:

– a tag halálával, – a tag lemondásával,

– az alapító által történõ visszahívással, – a közalapítvány megszûnésével.

5. A kuratórium tagjai költségtérítésre jogosultak a ténylegesen felmerült költségeik mértékében.

6. A kuratórium hatáskörébe tartozik a közalapítvány céljának megvalósulásával összefüggõ döntések meghozatala, így különösen:

– gondoskodik a közalapítvány vagyonának az alapító okiratban rögzített céloknak megfelelõ felhasználásáról, – jóváhagyja a közalapítvány éves feladat- és költségtervét és a közalapítvány mérlegét,

– meghatározza a közalapítványi célok éves prioritását és az ehhez kapcsolódó pályázati feltételeket, – évente meghatározza az egyes közalapítványi célok finanszírozására fordítható összegeket, – elbírálja a pályázatokat, dönt az egyes támogatásokról, ezek mértékérõl és az elszámolás rendjérõl,

– dönt az alapító elé terjesztendõ a közalapítvány mûködésérõl szóló éves beszámoló, illetve a közhasznúsági jelentés elfogadásáról,

– a munkaszervezet vezetõjén keresztül irányítja és ellenõrzi a munkaszervezet mûködését, meghatározza annak összetételét, mûködési kereteit,

– dönt minden egyéb ügyben, amit az alapító okirat és a szervezeti és mûködési szabályzat a hatáskörébe utal.

* Módosította Nyírbéltek Nagyközség Önkormányzata Képviselõ-testületének 7/2009. (I. 21.) Kt. számú határozata.

7468 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2009/38. szám

7. A kuratórium mûködése:

a)A kuratórium döntési jogkörét ülésein gyakorolja.

b)A kuratórium szükség szerint ülésezik, de évente legalább két alkalommal köteles ülést tartani.

c)A kuratórium akkor határozatképes, ha az ülésén legalább három tagja jelen van. Döntéshozatalnál az alapítóval ér-dekeltségi viszonyban álló kuratóriumi tagok nem lehetnek túlsúlyban. Döntéseit nyílt szavazással, egyszerû szótöbb-séggel hozza. A határozathozatalban nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa a ha-tározat alapján

– kötelezettség vagy felelõsség alól mentesül, vagy

– bármilyen más elõnyben részesül, illetve megkötendõ jogügyletben egyébként érdekelt.

Nem minõsül elõnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetõ nem pénzbeli szolgáltatás.

d)Határozatképtelenség esetén az ülést változatlan napirenddel 15 napon belül össze kell hívni.

Ismételt határozatképtelenség esetén az ülést változatlan napirenddel 8 napon belül ismételten össze kell hívni. A har-madik ülés határozatképtelensége esetén a kuratórium elnöke javaslatot tehet az alapítónak a kuratórium visszahívására.

e)A kuratórium ülését az elnök hívja össze. Össze kell hívni a kuratórium ülését 15 napon belül, ha a kuratóriumi ta-gok 1/3-a, a felügyelõbizottság elnöke vagy az alapító képviselõje írásban kezdeményezi.

f)A kuratórium üléseire tanácskozási joggal meg kell hívni a felügyelõbizottság elnökét.

A kuratórium ülései nyilvánosak, egyes napirendi pontok tekintetében a nyilvánosság kizárható, ha a nyilvánosság személyiségi jogokat sértene.

g)A kuratórium elnöke által írásban kiküldött meghívóban fel kell tüntetni a tárgyalandó napirendi pontokat, s a dön-téshez szükséges napirendi elõterjesztéseket a meghívóval együtt 5 munkanappal az ülés megkezdése elõtt kell a kurató-rium tagjai részére kézbesíteni.**

h)A kuratórium üléseirõl és a döntéseirõl jegyzõkönyvet kell vezetni, amelyet az ülést vezetõ elnök, valamint az ülé-sen a kuratóriumi tagok közül megválasztott hitelesítõ lát el kézjegyével.

A jegyzõkönyvek tartalmazzák a kuratórium – évente újra kezdett sorszámozással ellátott – lehetõleg szó szerint rög-zített döntéseit, azok részletes tartalmát, idõpontját, hatályát, illetõleg a döntést támogatók és ellenzõk számarányát, kü-lön vélemény elõterjesztése esetén – kérelemre a kükü-lön véleménnyel élõk személyét.

A kuratórium döntéseit az érintettekkel általában írásban közli, illetõleg az érintettek köre szerint sajtó útján, valamint a polgármesteri hivatal hirdetõtábláján történõ kifüggesztéssel nyilvánosságra hozza.

A közalapítvány mûködésével kapcsolatban keletkezett iratokba elõre jelzett és egyeztetett idõpontban az alapítvány tisztségviselõinek és alkalmazottjának jelenlétében bárki betekinthet.

A közalapítvány mûködésének, szolgáltatásának igénybe vétele módjának, beszámolói közlésének nyilvánossága te-kintetében hozott döntéseket a jegyzõkönyvnek szó szerint tartalmaznia kell.

A jegyzõkönyveket és a kuratórium mûködésével kapcsolatban keletkezett más iratokat – ha a jogszabály hosszabb idõt nem állapít meg – tíz évig meg kell õrizni.

i)A kuratórium a közalapítvány mûködésérõl és gazdálkodásáról évente köteles beszámolni az alapítónak.

Az alapító okirat szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait, az államháztartás alrendszereitõl származó támogatási lehetõségeket, azok mértékét és feltételeit sajtó útján nyilvánosságra kell hozni.

8. A közalapítvány jogi személy.

A közalapítvány önálló egyszemélyes teljes körû képviseletére a közalapítvány nevében aláírásra a kuratórium elnöke jogosult.

Az elnök a képviseleti jogát az ügyek meghatározott csoportjára nézve írásbeli megbízással a kuratórium bármely tag-jára – kivéve az alapító képviselõjét – átruházhatja. A megbízásban meg kell jelölni a képviseleti jog tartalmát és idejét.

Bankszámla feletti rendelkezéshez a kuratórium elnökének vagy bármely tagjának az együttes aláírása szükséges.

A közhasznú szervezet megszûnését követõ két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezetõ tisztségviselõje az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be – annak megszûntét megelõzõ két évben legalább egy évig – vezetõ tisztséget, amely az adózás rendjérõl szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki.

A vezetõ tisztségviselõ, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet elõzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejûleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

A közalapítvány vezetõ tisztségviselõje csak büntetlen elõéletû és olyan személy lehet, aki nem áll közügyek gyakor-lásától eltiltó jogerõs bírósági ítélet hatálya alatt.

A közalapítvány vezetõ tisztségviselõi nem állhatnak sem egymással, sem az alapító vezetõ beosztású dolgozóival, közeli hozzátartozóival kapcsolatban.

VI.

A felügyelõbizottság

1. A közalapítvány gazdálkodásának, számvitelének, ügyvitelének, kötelezettségvállalásának a kuratórium mûködé-sének ellenõrzésére az alapító háromtagú felügyelõbizottságot hoz létre.

2. A felügyelõbizottság tagjainak felkérése határozatlan idõre szól.

A bizottság tagja, illetve ennek jelölt személy amennyiben más közhasznú szervezetnél is vezetõ tisztséget tölt be, kö-teles errõl a közalapítványt tájékoztatni.

Nem lehet a felügyelõbizottság elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki – a kuratórium elnöke vagy tagja,

– a közalapítvánnyal a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban, vagy munka-végzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha a jogszabály másképpen nem rendelkezik,

– a közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehetõ nem pénzbeli szolgáltatásokat, illetve

– az elõzõ pontokban meghatározott személyek hozzátartozója.

3. A felügyelõbizottság tagjai:

elnök:

Németh Ferencné Nyiri Mária, tagok:

Markos Istvánné Orosz Margit, Kaliba Lászlóné Romász Erzsébet.

4. A felügyelõbizottság szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal ülésezik, szükség esetén célvizsgálatot végez.

5. A felügyelõbizottság jogosult és köteles a kuratórium mûködését ellenõrizni, ennek érdekében:

– célvizsgálatot folytathat, ha a közalapítvány céljait veszélyeztetve látja, vizsgálatánál külsõ szakértõket is igénybe vehet,

– a közalapítvány mûködésérõl készült éves könyvvizsgálói jelentésre támaszkodva vizsgálja a közalapítvány mûkö-dését.

6. A kuratórium elé terjesztett fontosabb jelentéseket, elõterjesztéseket a felügyelõbizottságnak is meg kell küldeni.

A felügyelõbizottság a közalapítvány irataiba betekinthet, a kuratóriumtól tájékoztatást kérhet.

7. A felügyelõbizottság ellenõrzi a közhasznú szervezet mûködését és gazdálkodását. Ennek során a vezetõ tisztségvi-selõktõl jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá a közhasznú szer-vezet könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja.

A felügyelõbizottság tagja a közhasznú szervezet vezetõ szervének ülésén tanácskozási joggal részt vehet, illetve részt vesz, ha jogszabály vagy a létesítõ okirat így rendelkezik.

A felügyelõbizottság köteles az intézkedésre jogosult vezetõ szervezetet tájékoztatni és annak összehívását kezdemé-nyezni, ha arról szerez tudomást, hogy:

a)A szervezet mûködése során olyan jogszabálysértés, vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértõ esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jo-gosult vezetõ szerv döntését teszi szükségessé.

b)A vezetõ tisztségviselõk felelõsségét megalapozó tény merült fel. Az intézkedésre jogosult vezetõ szervet a fel-ügyelõbizottság indítványára – annak megtételétõl számított harminc napon belül – össze kell hívni. E határidõ ered-ménytelen eltelte esetén a vezetõ szerv összehívására a felügyelõbizottság is jogosult.

Ha az arra jogosult szerv a törvényes mûködés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelõbizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet.

7470 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2009/38. szám

8. A felügyelõbizottság határozatképes, ha azon tagjainak 50%-a plusz 1 fõ jelen van.

9. A felügyelõbizottság tapasztalatairól szükség szerint, de évente legalább egyszer beszámol az alapítónak.

10. A felügyelõbizottság tagjai költségtérítésre jogosultak a ténylegesen felmerült költségük mértékében.

VII.

Záró rendelkezések

1. A bíróság a közalapítványt az alapító kérelmére nem peres eljárásban megszünteti, ha a közfeladat iránti szükséglet megszûnt, vagy a közfeladat ellátásának biztosítása más módon, illetve más szervezeti keretben hatékonyabban meg-valósítható.

A közalapítvány megszûnése esetén a közalapítvány vagyona – a hitelezõk kielégítése után – az alapítót illeti meg, amely köteles azt a megszûnt közalapítvány céljához hasonló célra fordítani, és errõl a nyilvánosságot megfelelõen tájé-koztatni.

2. A közalapítvány a bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre.

3. A nyilvántartásba vételt követõen a közalapítvány alapító okiratát hivatalos lapban is közzé kell tenni.

4. Az alapító kizárólagos jogkörébe tartozik:

– a közalapítvány alapító okiratának módosítása,

– a kuratórium tagjainak és elnökének megbízása és visszahívása,

– minden olyan kérdés eldöntése, amelyet jogszabály, vagy az alapító döntési jogkörébe utal.

5. A jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és a közalapítvány tevékenysé-gére vonatkozó, mindenkori hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak.

6. Jelen alapító okiratot Nyírbéltek Nagyközség Önkormányzata a 10/2003. (II. 24.) Kt. számú és a 83/2008.(VIII. 27.) Kt. számú határozatával módosított 73/2002. (XII. 13.) Kt. számú határozatával elfogadta.

A közalapítványt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 2003. február 19-én jogerõs végzésével 1017. sorszám alatt nyilvántartásba vette.

Csik Mihálys. k.,

polgármester

In document TARTALOM AMAGYARKÖZLÖNYMELLÉKLETE (Pldal 116-122)