• Nem Talált Eredményt

XII. Nyilvántartás

2. Adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettség

a) Adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése felhívás alapján

A konkrét ügyek kapcsán sok esetben előfordul, hogy az eljárás lefolytatásához szükséges adatok nem állnak teljes körűen rendelkezésre. Annak érdekében, hogy az ügyek a teljes tényállás megismerésével kerülhessenek elbírálásra, az eljáró nyug-díjbiztosítási igazgatási szervnek jogszabályi lehetősége van arra, hogy a szükséges adatokat az azokkal rendelkezőtől beszerezze.

Ha az adatot olyan nyilvántartás tartalmazza, amelyet közigazgatási hatóság vezet, a szükséges adatok beszerzésére a vonatkozó jogszabályok alapján kerül sor.60 Amennyiben a megkeresett szerv vagy személy közreműködését külön tör-vény nem szabályozza, a megkeresett a szükséges adatokat az eljáró szerv fel-hívásától számított tizenöt napon belül köteles közölni. Felhívás alapján köteles teljesíteni a nyilvántartásra kötelezett (vagyis a foglalkoztató, az egyéni vállalkozó, a mezőgazdasági őstermelő, valamint a magyar jogszabályok szerint bejegyzésre nem kötelezett külföldi foglalkoztató biztosítási jogviszonyban álló munkaválla-lója) a 2009. december 31-éig terjedő időszakra vonatkozó éves adatszolgáltatási kötelezettségét is, amennyiben azt annak idején nem vagy nem megfelelően tette meg. Az említett időpontig a nyilvántartásra kötelezettek a nyugdíjbiztosítási ható-sági nyilvántartás felé önállóan szolgáltattak adatot, ez volt az úgynevezett NYENYI adatszolgáltatás.

A nyugdíjbiztosítási jogszabályok az adatszolgáltatási kötelezettség elévülésére vonatkozó szabályozást nem tartalmaznak. Erre figyelemmel az adatszolgáltatásra kötelezett foglalkoztató, egyéni vállalkozó vagy egyéb személy, szerv adatszolgál-tatási kötelezettsége öt éven túl is fennáll, így az elmulasztott adatszolgáltatás pótlá-sára egészen az adatszolgáltatással érintett személy saját jogú nyugellátápótlá-sára, vagy utána hozzátartozói nyugellátás megállapítására irányuló eljárás jogerős lezárásáig felhívható.

Az adatszolgáltatással kapcsolatos felelősség – így különösen az adatszolgál-tatás elmulasztása vagy késedelmes teljesítése, a valóságtól eltérő adatok szolgálta-tása – akkor is a nyilvántartásra kötelezettet terheli, ha az adatszolgáltatást meg-hatalmazottja vagy más képviselője teljesíti. Az a kötelezett, aki a jogszabályban meghatározott nyilvántartási, adatszolgáltatási, illetve a nyugdíjbiztosítási felada-tok ellátásával kapcsolatos egyéb kötelezettségét nem vagy késedelmesen teljesíti, illetve annak nem az előírt módon tesz eleget, mulasztási bírságot köteles fizetni.

b) Visszamenőleges adatszolgáltatási kötelezettség

A társadalombiztosítási jogszabályok alapján a foglalkoztató az általa foglalkozta-tott, biztosítási jogviszonyban álló személyeket köteles nyilvántartásba venni. Az egyénekre lebontott nyilvántartásnak tartalmaznia kell

– a biztosított természetes személyazonosító adatait és tajszámát;

– a foglalkoztató adatait;

60 Ákr. 25. §; az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 131. § (1) bekezdés; az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (Eüsztv.) 52. §.

– a biztosítási időre és szolgálati időre vonatkozó adatokat;

– a biztosítottól levont járulékok alapját és összegét.

A nyilvántartást havonta le kell zárni, archiválni kell, és arról havonta a követ-kező hónap 12-éig bevallást kell teljesíteni a NAV részére. A Tny. 2010. decem-ber 31-éig hatályban volt 97. § (2) bekezdése alapján a tárgyévet követő év április 30-áig adatszolgáltatást kellett teljesíteni a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek ré-szére a nyugdíjjogosultsághoz, illetve a nyugdíj-megállapításhoz szükséges adatok-ról: ez volt az úgynevezett NYENYI adatszolgáltatás.

Az adatszolgáltatást utolsó alkalommal 2009. évre vonatkozóan kellett teljesíte-ni 2010. április 30-áig, mivel a hivatkozott adatszolgáltatási szabályok 2011. január 1-jétől történő hatályon kívül helyezésével megszűnt a nyilvántartásra kötelezet-teknek a nyugdíjbiztosítási igazgatóságok felé évente teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettsége.

A 2010. évtől kezdődően a foglalkoztatók a biztosítottakra vonatkozó bevallá-saikat kizárólag a NAV felé teljesítik. A bevallások adatait a NAV mint adatgazda – a bevallás benyújtására előírt határidőt követő hónap utolsó napjáig – adja át a nyugdíjbiztosítás részére. Ez az adatszolgáltatás azonban szintén a biztosított ter-mészetes személyre vonatkozik, emellett a foglalkoztató megnevezése, valamint az általa foglalkoztatott személytől levont nyugdíjjárulékra vonatkozó adat szerepel benne.

A 2009. évre vonatkozó adatszolgáltatás teljesítésének határideje – néhány ki-vételtől eltekintve – 2010. április 30-án lejárt. Ezen időpont után teljesített adatszol-gáltatás visszamenőlegesnek minősül. Mivel a nyugdíjbiztosítási jogszabályok az adatszolgáltatási kötelezettség elévülésére vonatkozó szabályozást nem tartalmaz-nak, az adatszolgáltatásra kötelezett foglalkoztató, egyéni vállalkozó vagy egyéb szerv adatszolgáltatási kötelezettsége öt éven túl is fennáll.

Az adatszolgáltatással kapcsolatos felelősség – így különösen az adatszolgál-tatás elmulasztása, késedelmes teljesítése, vagy a valóságtól eltérő adatok szolgálta-tása – a nyilvántartásra kötelezettet terheli akkor is, ha a visszamenőleges adatszol-gáltatást a megbízása alapján meghatalmazottja, vagy más képviselője teljesíti. Ha a foglalkoztató az adatszolgáltatással érintett időszakban, vagy azt követően jog-utódlással megszűnik, a visszamenőleges adatszolgáltatás-teljesítési kötelezettsége a jogutódot terheli.

Amennyiben a foglalkoztató jogutód nélkül megszűnt, a visszamenőleges adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére a felszámoló köteles. A felszámoló adatszolgáltatási kötelezettsége az eljárás alá vont gazdálkodó szervezet jogelődjé-nek elmaradt adatszolgáltatási kötelezettségeire is kiterjed, és a rendelkezésére álló adatok körét érinti. Amennyiben a nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás rendezése, utólagos teljesítése az iratanyag hiánya miatt nem lehetséges, a felszámoló köteles erről a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervként eljáró kormányhivatal részére írásban

nyilatkozatot tenni, amely a részleges, illetve teljes adatvesztés tényét a nyugdíj-biztosítás hatósági nyilvántartásának rendszerében rögzíti. Ha foglalkoztatás nem történt, illetve biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyra tekintettel vagy azzal összefüggésben 2009-re vagy az azt megelőző évekre vonatkozóan járulékalapot képező jövedelem kifizetésére nem került sor, erről kell tájékoztatást adni, a nem-legesség okának megjelölésével. A megszűnt gazdálkodó szervezet iratanyagának őrzéséről a felszámoló köteles gondoskodni, az iratok őrzési helyét – különösen, ha az iratanyag iratőrző céghez kerül – be kell jelenteni a kormányhivatalnak.

Az elmaradt, illetve a jogszabályban előírt határidőre nem teljesített, 2010. ja-nuár 1-jét megelőző időszakra vonatkozó, illetve a módosított adatszolgáltatásokat a gazdálkodó szervezet székhelye szerint illetékes, nyugdíjbiztosítási igazgatási szervként eljáró kormányhivatal felé kell teljesíteni.

c) A bejelentések teljesítésének módja

A nyugdíjbiztosítási szervek feladatellátásához kapcsolódó bejelentéseket az érin-tett természetes személy, gazdálkodó szervezet vagy egyéb szerv három módon teheti meg: közvetlenül az eljáró szervnél személyesen, postai úton vagy elekt-ronikus úton. Gazdálkodó szervezetek és a kötelező elektelekt-ronikus ügyintézés hatá-lya alá tartozó szervek esetén ez utóbbi mód az elsődleges. A természetes személy ügyfelek azonban nem kötelesek e módon kommunikálni a hivatallal, esetükben a három kapcsolattartási forma bármelyike választható. Amennyiben a bejelentéshez az adott célra rendszeresített nyomtatvány kapcsolódik, a bejelentést ezen a nyom-tatványon kötelező megtenni.

Ha a bejelentés megtételére törvény vagy az eljáró szerv határidőt szab, a beje-lentés határidőben való megtörténtének vizsgálata során elsődlegesen a bejebeje-lentés- bejelentés-nek az illetékes szervhez történő beérkezése az irányadó. A személyesen és elektro-nikus úton megtett bejelentések esetében ez nem is jelent problémát, mivel ezekben az esetekben a bejelentés ténylegesen a hivatal birtokába kerül azon a napon, ame-lyen azt benyújtották. A postai úton beérkezett kérelmek esetén a teljesítés időpontja a postára adás napja. Vita esetén a postára adás időpontját feladóvevénnyel, posta-könyvvel kell igazolni.

A foglalkoztatók és egyéb szervek adatszolgáltatását – legyen az a Tny. 97. § (1) bekezdése szerinti, visszamenőleges vagy elévült időszakra teljesítendő adat-szolgáltatás – elsődlegesen elektronikus úton, az erre a célra rendszeresített nyom-tatványon kell benyújtani. A Központ a nyilvántartások vezetésére, az adatszol-gáltatásra és a bejelentés teljesítésére számítógépes program használatát írhatja elő, illetve nyomtatványt rendszeresít. Ezen túlmenően a Központ a nyugdíjbiztosítási szervek hatáskörébe tartozó ellátások iránti igény érvényesítésére, illetve eljárások

kezdeményezésére nyomtatványt, illetve – a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter egyetértésével – elektronikus űrlapot rendszeresít.

A Központ azonban az előírt nyilvántartási, adatszolgáltatási és bejelentési kö-telezettség, továbbá a rendszeresített nyomtatvány használata alól – egyedi kérelem alapján – mentesítést adhat. Ezen túlmenően lehetőség van külön megállapodás megkötésével az általánostól eltérő adatszolgáltatásra is. Ezek a következők:

a) A foglalkoztató vagy egyéb szerv kérelme alapján – amennyiben ez indo-kolt – lehetőség van a bejelentés módja és a határidők tekintetében az adatszolgálta-tásnak az általános szabályoktól eltérő teljesítésére. Erre vonatkozóan a kérelmező és a székhelye szerint illetékes, nyugdíjbiztosítási szervként eljáró kormányhivatal megállapodást köthet.

b) A foglalkoztatói adatszolgáltatások átadását a NAV és a Kincstár megállapo-dásban rendezi. Emellett a Kincstár megállapodást köt a NEAK-kal is a kölcsönö-sen fennálló adatszolgáltatatási kötelezettségekre.

c) A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományára vonatkozó egyes adatszolgáltatási kötelezettségek vonatkozásában – az érintettekre vonatko-zó speciális adatvédelmi és adatbiztonsági rendelkezésekre figyelemmel – az érin-tett nemzetbiztonsági szolgálatok a foglalkoztatóként előírt adatszolgáltatást az ez-zel kapcsolatos külön megállapodásban rögzítettek szerint kötelesek teljesíteni.61