A Zimmermann-távirat ( )
. január : a Zimmermann-távirat elküldése
január . : Bernstorff amerikai német nagykövet tájékoztatja Robert Lansing amerikai külügyminisztert, hogy nyolc óra múlva kezdődik a korlátlan tengeralattjáró-háború február : az Egyesült Államok megszakítja diplomáciai kapcsolatait Németországgal február : a Zimmermann-távirat teljes szövegének megfejtése
március : az Egyesült Államokban nyilvánosságra hozzák a Zimmermann-táviratot március : Wilson a kongresszusban: „elfogadjuk az ellenség kihívását…”
április : az Egyesült Államok hadüzenete Németországnak
Mivel 1916 végén Anglia továbbra sem enyhített Németország tengeri blokádján, sőt azt szoro-sabbra fonta, a német haditengerészeti vezetés és a legfelső hadvezetés a korlátlan tengeralatt-járó háború felújítását sürgette. Azzal érveltek, hogy az elsüllyesztett hajók űrtartalmát havi 600 ezer bruttó regiszter tonnára növelve Anglia 5-6 hónapon belül kapitulál. A német koronatanács 1917. január 9-én – engedve a politikai és kato-nai nyomásnak, Bethmann Hollweg kancel lár ellenében – ismét engedélyezte a korlátlan ten-geralattjáró-háború folytatását. II. Vil mos csak egyetlen, formális feltételt támasztott: értesítsék erről az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodóját és szerezzék meg hozzájárulását. Alfred von Tir-pitz nagyadmirális 1917. február 1-jére tűzte ki az új háborús szakasz kezdetét.
A német kormány felett azonban Damoklesz kardjaként lebegett a bizonyta-lanság, hogy az Egyesült Államok az 1916 októbere óta sokasodó német provoká-ciók hatására nem adja-e fel semlegességét. Ennek ellensúlyozására Arthur Zim-mermann külügyi államtitkár diplomáciai téren rendkívüli erőfeszítéseket tett Mexikó megnyerésére az Egyesült Államok hadba lépése esetére. Azt szeretné elér-ni, hogy ha az Amerikai Egyesült Államok feladja semlegességét, akkor Mexikó Németország oldalán lépjen be a háborúba. Ha a németeknek sikerülne rávenni Mexikót, hogy támadja meg Texast, akkor az amerikai hadsereg arra
Az első világháború útján ( – )
ne, hogy több ezer kilométeres határt védjen a mexikóiaktól. Így semmiképpen sem vehetne részt az európai háborúban.
A mexikói kormánynak cserében kilátásba helyezték az 1846–1848. évi ame-rikai – mexikói háborúban elveszített területek visszaszerzését. A Guadalupe Hidalgo-i szerződés értelmében ugyanis a mexikói terület több mint 40%-át ki-tevő Kalifornia, Nevada, Utah, Új-Mexikó, Colorado, Wyoming és Arizóna 15 millió amerikai dollár (mai vásárlóértéke 407 millió dollár) ellenében belépett az amerikai szövetségi államba. Texas már korábban levált Mexikóról és független-ségi háborúja után, 1845. március 1-jén felvették az Egyesült Államok sorába.
Az amerikai külpolitikát 1823 óta a Monroe-doktrína alakította, amely ba-rátságtalan aktusnak minősítette az öreg kontinens politikai beavatkozását az amerikai kontinensen. A századforduló táján pedig mindinkább izgatta őket a dinamikus német külkereskedelmi off enzíva és fl ottafegyverkezés; előbbit vám-emelésekkel igyekeztek csökkenteni, amely végül Németország külkereskedelmi fordulatával járt a délkelet-európai térség felé.
Mivel az angolok már 1914. augusztusában elvágták a németek tengeralat-ti kábelét, az Egyesült Államokba menő német üzenetek különböző kerülőuta-kon, illetve a naunei rádióadón keresztül jutottak el a német külképviseletekhez.
Zimmermann német külügyi államtitkár úgy dönt, hogy 1917. január 19-i távira-tát „a legbiztosabb és a leggyorsabb útvonalon” kell elküldeni Johann-Heinrich von Bernstorff grófnak, a washingtoni nagykövetnek, aki onnét továbbítja Mexikóba.
Zimmermann tudja, hogy Wilson elnök Bernstorff gróf rendelkezésére bo-csátott egy Washington–Berlin közötti titkos diplomáciai kábelt, igaz: kizárólag békejavaslatok továbbítására. Mivel nincsenek skrupulusai, a rejtjelzett táviratot előbb a titkos amerikai kábelen küldi el: előbb szárazföldön Berlinből Koppen-hágába, onnét pedig egy Anglián keresztül vezető transz-atlanti kábelen tovább.
A biztonság kedvéért még két másik útvonalat is igénybe vesz: a naueni nagy rádióadót, illetve a „svéd kerülő utat” a svéd semlegesség megsértésével, ám a németbarát svéd külügyminisztérium hallgatólagos beleegyezésével.
Zimmermann az amerikai diplomata-kábelen érkezett, megfejthetetlen táv-iratát az amerikai külügyminisztériumban Lansing külügyminiszter aggályai el-lenére továbbítják a német nagykövetségnek. Bernstorff nagykövet csak a berlini iktatószámot pótolja a sajátjával, s az újrakódolt szöveget már tovább is küldi az amerikai távíróhálózaton keresztül Mexikóba von Eckhardt követnek.
Az amerikai diplomata-kábelen és a svédországi vonalon elfogott Zimmermann-távirat egy példányát az angol kriptológusok is megkapják. A Room 40 rejtjelfejtő részlegének két szakértője azonnal munkához lát. Rendkívül hosszú, több mint 1000 számcsoportból álló kódolt táviratot kell megfejteniük. Korábban
megszer-zett rejtjel-információik alapján szemelgetni kezdenek. Két óra múlva már tud-ják, hogy a korlátlan tengeralattjáró háború két héten belül megkezdődik. Nagy vonalakban értesülnek a német-mexikói szövetség Egyesült Államok ellen irá-nyuló hihetetlen tervéről, s a Japánnak tett ajánlatról, miszerint át kellene állnia a német oldalra. A híranyag már így is elég szenzációs:
Szigorúan titkos
A korlátlan tengeralattjáró-háború kezdetét február 1-jére tűztük ki. Ennek ellené-re meg akarjuk tartani semlegességében az Amerikai Egyesült Államokat.
Ha ez nem […], akkor szövetséget ajánlunk (Mexikónak?) a következő alapon: … háború indítása… békekötés és …
Mexikó elnökét… a legnagyobb titokban tájékoztassa… az Egyesült Államokkal a háború (kitörése?)… (Japán)…közvetítsen.
Kérem, hívja fel Mexikó elnökének fi gyelmét arra, hogy… a tengeralattjáró-há-ború… Angliát néhány hónap alatt békekötésre kényszeríti. Jelezzen vissza.
Zimmermann
A brit elemzők tovább dolgoznak. A 67893 számcsoportban felismerik a Mexikó nevet, a 97536-ban pedig Zimmermannét. Addig várnak tehát, amíg az amerikai német nagykövet az újra rejtjelzett táviratot továbbítja Mexikóba. Ez pedig már a régi kód szerint történik, amelyet a brit titkosszolgálat ismer. Így a továbbiak-ban könnyű dolguk volt. A február 19-ére teljesen megfejtett távirat szövege így hangzott:
A korlátlan tengeralattjáró-háborút február 1-jén szándékozunk megkezdeni.
Megkísérlendő, hogy Amerikát ennek ellenére semlegességben tartsuk. Ha ez nem sikerülne, szövetséget ajánlunk Mexikónak a következő alapon: együttes háború, együttes békekötés. Bőségesen fi nanszírozott támogatás és egyetértés részünkről, hogy Mexikó visszafoglalja Texasban, Új-Mexikóban, Arizonában korábban el-vesztett területeit. A részletek elrendezését Őméltóságára bízom.
Őméltósága szíveskedjék a fentiekről a legnagyobb titokban tájékoztatni Mexikó elnökét, mihelyt biztos lesz a háború kitörése az Egyesült Államokkal, és javasol-ja, hogy Mexikó elnöke saját kezdeményezéssel vegye fel a kapcsolatot Japánnal, s indítványozza azonnali csatlakozását, ugyanakkor ajánlja fel, hogy közvetít Né-metország és Japán között. Kérem, hívja fel Mexikó elnökének fi gyelmét arra, hogy a korlátlan tengeralattjáró-háború alkalmazása kilátásba helyezi, hogy Anglia né-hány hónapon belül alatt békére kényszerüljön. Jelezzen vissza.
Zimmermann
Az első világháború útján ( – )
Zimmermann február 5-én – távirata megfejtéséről mit sem sejtve – újabb táv-iratot küld mexikói követének, amelyben arra utasítja, hogy „most” terjessze az ajánlatot a mexikói elnök elé.
„Ha nem áll fenn a veszély, hogy a javaslatot elárulják az Egyesült Államoknak, felkérem excellenciádat a szövetség kérdésének haladéktalan előterjesztésére.
Amennyiben a mexikói elnök azt a megtorlástól való félelmében elutasítja, felhatal-mazzuk, hogy konkrét segítséget ígérjen neki, amennyiben a japánokat is be tudja vonni a szövetségbe.” Mexikó a német ajánlatot rövid habozás után elutasította.
Február 19-én – a távirat szövegének teljes birtokában – Balfour angol külügy-miniszter felkéri Hall tengernagyot, a Room 40 vezetőjét, hogy személyesen tájé-koztassa W. H. Page amerikai nagykövetet a távirat tartalmáról. Előtte azonban furcsa közjáték zajlik le Londonban. Edward Bell, az amerikaiak titkosszolgálati összekötője kezdetben az egész ügyet a brit titkosszolgálat manipulációjának tar-ja, amellyel az Egyesült Államokat be akarják vonni a háborúba. Page nagykövet szintén attól tart, hogy Wilson elnök is angol összeesküvésnek tartaná a dolgot.
Végül közös tervet dolgoznak ki: másnap Balfour külügyminiszter hivatalosan átadja a táviratot az amerikai nagykövetnek és felkéri, hogy a szöveg vételét erő-síttesse meg az amerikai Western Union távírdával.
Végül az Egyesült Államokban minden szál sikeresen összefut: a State Department egyik hivatalnoka emlékszik a hosszú, kódolt táviratra, amelyet von Bernstorff német nagykövet küldött Mexikóba a titkos kábelen, illetve a külügy-minisztérium a Western Uniontól is megkapta a Mexikóba küldött kódolt távirat kópiáját. Így 1917. március 1-jén Lansing külügyminisztériuma nyilvánosságra hozta a Zimmermann-táviratot. Az amerikai újságok címlapon közölték a hírt:
„Németország szövetségeseket keres az Egyesült Államok ellen.”
Berlinben Zimmermann lázasan igyekezett kideríteni, hogyan válhatott is-mertté a távirat az Egyesült Államokban. Egyidejűleg ugyanazzal a kóddal to-vább küldözgette Eckhardt követnek táviratait. Meggyőződése, hogy a megfejtett szöveg csak valami fi gyelmetlenség következtében került az amerikaiak kezébe.
A malőrért tehát csakis von Bernstorff vagy von Eckhardt követ lehet a felelős.
Von Bernstorff amerikai német nagykövet ekkor már közel 200 fős kíséretével a VIII. Frigyes dán gőzhajóval már hazafelé tart, de útja a menetrendtől eltérően majdnem négy hétig húzódik. A gőzös útját lassító Hall tengernagy mindenkép-pen meg akarja akadályozni, hogy von Bernstorff rábeszélje a német kormányt Wilson elnök békejavaslatainak elfogadására. Ráadásul elővigyázatlanságból a washingtoni svéd követség egyik diplomatapostát tartalmazó koff erét is magával vitte, ezzel megsértette a semlegességet. A kanadai hatóságok Halifaxban
elko-bozták a koff ert, Hall pedig ügynökeivel elterjesztette New Yorkban, hogy „von Bernstorff papírjai között megtalálták a távirat egyik kópiáját.”
Így von Bernstorff már csak akkor érkezik Berlinben, amikor már semmit sem tehet. Megérkezése után nyomban kihallgatást kér a császártól, aki azonban hét hétig nem áll szóba vele. A diszkreditálódott nagykövetnek semmi esélye sincs arra, hogy fi gyelmeztesse kormányát a további agresszív lépések veszélyeire.
1917. március 18án az Atlantióceán északi részén német tengeralattjárók fi -gyelmeztetés nélkül elsüllyesztettek három amerikai hajót. Az oroszországi pol-gári forradalom pedig – első látásra – meggyengítette az antant táborát.
1917 elején ugyan Wilson elnök ugyan még azt mondta, hogy a „civilizáció elleni merénylet” lenne, ha nemzete háborúba lépne, de a március 21-ére össze-hívott rendkívüli kongresszusi ülésen mégis kijelentette: „Megállapítom, hogy a legutóbbi időkben a német császári kormány részről folytatott politika felér az Egyesült Államok kormánya és népe elleni háborúval. A kongresszus formálisan elfogadhatja a ránk kényszerített hadiállapotot.”
A távirat véget vetett az amerikai illúzióknak, hogy az Egyesült Államok füg-getlen maradhat és gondtalanul élhet „a világ maradékából” (izolacionizmus).
Arra késztette az amerikai kormányt, hogy átgondolja semlegességi politikáját és döntően hozzájárult a háborúellenes közvélemény megdolgozásához a hadba lépést illetően. Eközben még emlékeztettek III. Napóleon 1861–1867 közötti me-xikói vállalkozására, aki Miksa Habsburg főherceget, az osztrák császár testvérét nevezte ki Mexikó császárának (1864–1867), hogy az amerikai kontinensen a mo-narchista elvet erősítse a köztársasági eszme érvényesülésével szemben.
A távirat a brit háborús propaganda-iroda publikációi mellett befolyásolta a történelem menetét, s 1917. április 6-án arra sarkallta az Egyesült Államokat, hogy hadat üzenjen Németországnak.
Irodalom
Galántai József: Az I. világháború. Korona Kiadó, Budapest, .
Nassua, Martin: Gemeinsame Kriegsführung, gemeinsamer Friedenschluss – Das Zimmermann-Telegramm vom . Januar und der Eintritt der USA in den I. Weltkrieg. Verlag Peter Lang, Frankfurt am Main, .
Piekalkiewicz, Janusz: A kémkedés világtörténete. Ügynökök – rendszerek – Akciók. II. kötet.
Zrínyi Kiadó, Budapest, é. n.
Tuchmann, Barbara W.: The Zimmermann Telegram. Ballantine Books, New York, .