A szarajevói merénylet ( )
– : Ferenc Ferdinánd élete
: Ferenc Ferdinánd hivatalos trónörökösségének kezdete : Bosznia–Hercegovina annexiója
. június – : a szarajevói és a raguzai hadtest hadgyakorlata . június : a szarajevói merénylet(ek)
. július : a Monarchia hadüzenete Szerbiának
1908-ban az Osztrák–Ma-gyar Monarchia bekebelez-te a névleg a Török Biroda-lomhoz tartozó, de már 30 éve a dualista állam katonai ellenőrzése alatt álló Bosz-nia–Hercegovinát. A szá-zadforduló idején az 51 ezer km2 területű tartomány hat kerületre oszlott. Ezek egyike volt Hercegovina. A lakosság száma meghaladta a másfél milliót. A többség ereiben szláv vér folyt. A megosztottság inkább vallási téren mutatkozott meg: a mohamedánok aránya elérte az 1/3-ot, a görögkeleti vallásúaké még nagyobbnak bizonyult, de a katolikusok száma is több százezer volt. Bosznia–Hercegovina a korabeli Európa legfejletlenebb területei közé tarto-zott, a mezőgazdaság túlsúlyával és az urbanizáció alacsony fokával. A kontinens mércéjével mérve még Szarajevó sem számított nagy városnak.
A szerb vezetés természetesen ingerülten reagált az annexióra, hiszen a későb-biekben meg akarta szerezni a területet. Mivel a Monarchia a hármas szövetség tagja, Szerbia pedig a hármas antanthoz tartozó Oroszországhoz kötődött, köny-nyen egy igen komoly méretű háború robbanhatott volna ki. Azonban Oroszor-szág még nem készült fel egy nagyobb konfl iktusra, s ez Szerbiát visszakozásra késztette.
Európa puskaporos hordójában, a Balkánon az 1910-es években tovább gyűlt a lőpor. 1912-ben kitört az első Balkán-háború, melynek során a „kisállamok”
(Szerbia, Montenegró, Görögország és Bulgária) közösen léptek fel Törökország ellen. A Macedónián való osztozkodás miatt azonban az egység hamarosan meg-bomlott, s így a béke nem tartott sokáig. 1913. május 30-án zárult az első, június 29-én viszont már elkezdődött a második Balkán-háború. A támadó fél Bulgária volt, az ellenfél kezdetben Szerbia és Görögország, majd területszerzés reményé-ben Románia és Törökország is. Ritkán kerül ország olyan megalázó helyzetbe, mint Bulgária 1913-ban: ekkor valamennyi szomszédjával hadiállapotban állt.
Nem véletlen, hogy igen rövid idő alatt összeomlott, és kénytelen volt kielégíteni szomszédai területi igényeit.
Tovább bonyolította a balkáni állapotokat az Adriai-tenger stratégiai fontos-ságú partvidékén 1912–1913-ban létrejött Albánia helyzete. A területre monte-negrói, szerb és görög csapatok vonultak be. A Monarchia katonai leszámolást hirdető vezetői akár már 1913-ban kirobbanthatták volna a világháborút. Bécs-ből tavasszal Montenegrónak, ősszel Szerbiának küldtek ultimátumot, a csapatok Albániából való kivonulását követelve. A két ország engedett, s a fegyveres konf-liktus elmaradt.
1914-re a puskaporos hordó megtelt, szikrából pedig már korábban is volt ele-gendő. Ám azt, hogy mikor és melyik szikra okozhat nagy robbanást, csak vala-melyik nagyhatalom, a közepes erejű Monarchia vagy a kis Szerbia egyik szö-vetségese dönthette el. Mert a Balkán a világpolitikának nem alakítója, sokkal inkább gyakorlótere volt. Az I. világháború kirobbantásának ürügye, vagyis a szik ra végül a szarajevói merénylet lett: 1914. június 28-án Gavrilo Princip bosz-niai szerb diák meggyilkolta Ferenc Ferdinándot, az Osztrák–Magyar Monarchia trónjának örökösét.
Ferenc József osztrák császár és magyar király unokaöccséről találó jellem-zés olvasható a Brigitte Hamann írta: „Bár a trónörökös családja körében ked-ves, szeretetreméltó ember volt, általában mégis inkább mélabú, bizalmatlanság és szarkazmus volt rá jellemző, valós vagy gyakran csak vélt ellenségeivel pedig ritkán bánt elnézően vagy nagylelkűen. Határozott volt, szorgalmas, intelligens és bátor, de ugyanakkor rendkívül konzervatív, bigott és elfogult is. E tulajdonságai miatt a nép körében nemigen kedvelték.” Ferenc Ferdinánd Magyarországon is népszerűtlen volt, és úgy vélte, ilyen nemzet megbecsülésére nincs is szüksége.
A magyarokon kívül a zsidókat, olaszokat, lengyeleket és szerbeket sem szerette.
Úgy tűnik, hogy a trónörökös politikai elképzelései között az egyik legfonto-sabb a központi hatalom megerősítése volt. A hagyományos álláspont szerint a dualizmust egy osztrák–magyar–délszláv trializmussal akarta felváltani, s a Mo-narchián belüli délszláv államalakulat ellensúlyozta volna a szerb törekvéseket.
Valójában sohasem kötelezte el magát a trializmus mellett, bár egy ideig
Az első világháború útján ( – )
gelte ezt a lehetőséget is. Nehezen körvonalazható délszláv vonatkozású tervei között a status quo fenntartása, a magyarországi szerbek helyzetének javítása és egyfajta föderalizmus szerepelt. Harsány hangvétele ellenére a délszláv kérdés-körben inkább a megfontoltság, mint a radikalizmus jellemezte.
1914-re Ferenc Ferdinánd a Monarchia legfelső vezetésében elszigetelődött.
Bosznia–Hercegovinába azért utazott, hogy saját (és a két központú állam) presz-tízsét megerősítse. A tartomány lakosságának igen jelentős része azonban elle-nezte a Monarchia fennhatóságát. A balkáni értelmiségi ifj úságot gyakran a kor radikális társadalmi és politikai eszméi vonzották. A szélsőséges csoportok nagy hangsúlyt fektettek az eseményekben való cselekvő részvételre, a merényletek elkövetésére. Ennek a felfogásnak a jegyében 1910 és 1914 között a Monarchia területén jó néhány erőszakos cselekményt hajtottak végre. 1910-ben, boszniai látogatása alatt Ferenc József császárt is megpróbálták meggyilkolni. Az 1914-es merénylők az Ifj ú Bosznia mozgalomhoz kötődtek. Ez középiskolai diákok tit-kos összejöveteleiből alakult ki, s része volt annak a délszláv nacionalista ifj úsági mozgalomnak, amely az Osztrák–Magyar Monarchia elpusztítására törekedett.
Az Ifj ú Bosznia azonban nem csupán az idegen uralom megdöntését, hanem a társadalom primitívségének és egyenlőtlenségeinek felszámolását is céljának tekintette. Tagjai ugyanakkor maguk mögött tudhatták a szomszédos Szerbia szélsőséges köreit, leginkább az Egyesülés vagy Halál (Fekete Kéz) nevű titkos szervezetet.
A fenti társaság 1911-ben jött létre. Dragutin Dimitrijević ezredes vezette, aki 1913-ban már a szerb katonai hírszerző szolgálat főnöke volt. A Fekete Kéz nagy-szerb irányvonalat képviselt, vagyis Bosznia-Hercegovina, a Vajdaság, ill. Horvát-ország, Dalmácia és Szlavónia szerblakta részeinek egyesítését tekintette céljának.
A leendő tagok szigorú szabályok által rögzített beavatási szertartásához gyertya, tőr, pisztoly és csuklyások is hozzátartoztak. A jelölt köteles volt esküt tenni, s ez igen Szigorú kötelezettségeket rótt rá. Az eskü szövege így hangzott: „Én, … be-lépvén az Egyesülés vagy Halál szervezetbe, esküszöm a napra, mely rám ragyog, a földre, mely táplál, Istenre, őseim vérére, becsületemre és életemre, hogy e pillanattól fogva halálomig hűségesen szolgálom a szervezet ügyét, és érte bármilyen áldozatra kész vagyok. Istenre, becsületemre és életemre esküszöm, hogy a szervezet titkait magammal viszem a sírba. Legyen bírám Isten és valamennyi társam, ha szándé-kosan vagy akaratlanul ezen hűségeskümet megszegem vagy nem teljesítem.”
1913 nyarán már mind több szó esett egy hatásos merényletről. A trónörö-kös látogatása egyértelmű lehetőséget jelentett az Ifj ú Bosznia tagjai számára.
A szükséges fegyvereket Szerbiában szerezték be. Később kiderült, hogy Belgrád-ban döntöttek az akcióról, s Ciganović állami hivatalnok és Tankosić őrnagy
biz-tosította a fegyvereket. A szerb kormány, amely egyelőre nem akart összeütkö-zésbe kerülni a Monarchiával, tudomást szerzett a tervről, de már nem volt képes megakadályozni, hogy a merényletre készülők átjussanak a határon. Szarajevó-ban végül heten várták az alkalmas pillanatot. Öten még a huszadik életévüket sem töltötték be. Nemzetiségük szerint hat fi atalember boszniai szerb, egy pedig hercegovinai muzulmán volt.
Ferenc Ferdinánd 1913-ban határozta el, hogy a következő évben, két hadtest hadgyakorlatának megtekintése után, látogatást tesz a tartomány fővárosában.
Azonban az utazás közeledtével szaporodtak a fi gyelmeztető hangok. Közvetlen környezetében is egyre inkább ellenezték a tervet, mert a biztonsági intézkedé-sek a lehetséges keretek között sem voltak kielégítők. Ferenc József unokaöccse végül az utazás mellett döntött. Sokat adott arra, hogy bátornak és félelmet nem ismerőnek tartsák. Kevéssé ismeretes, hogy Ferenc Ferdinánd és felesége 1914 júniusában két alkalommal is járt Szarajevóban. Először június 25-én, de ekkor csak egy rövid vásárlásra került sor. A hadgyakorlatot, amellyel a trónörökös a fegyveres erők főfelügyelőjeként elégedett volt, a következő két napon tartották.
Még június 27-én is felvetődött a hivatalos látogatás elhalasztása, de Potiorek tá-borszernagy, a tartomány kormányzója ragaszkodott hozzá.
Ferenc Ferdinánd és Hohenberg Zsófi a hercegnő 1914. június 28-án reggel ér-kezett meg a szarajevói parádéra. Az állomás melletti kaszárnya megtekintése után – Potiorekkel együtt – egy hat járműből álló kocsisor harmadik autójába, egy 28 lóerős, 1910-es Gräf und Stift be szálltak be. Az Appel rakparton a merény-letre készülő fi atalemberek elvegyültek a bámészkodók között. A több kilométer hosszú úton viszonylag kevés volt a rendőr és a detektív, mert a rendőrfőnök ele-ve kevés emberrel rendelkezett. Az első incidens hamar beköele-vetkezett: Nedelko Čabrinović gránátot dobott a trónörökös kocsijára, amely azonban az autó lehaj-tott ernyőjéről a földre gurult, s a következő jármű mellett robbant fel. Ferenc Ferdinánd némi habozás után folytatta programját. Úgy vélte, a merénylet már megtörtént, és így jóval kisebb a veszély. Mindössze az útvonalat változtatták meg, de erről a konvoj élén haladó jármű vezetőjét elfelejtették tájékoztatni. Így az első két autó az eredeti terv szerint kanyarodva folytatta útját. A magas rangú vendégeket szállító kocsi sofőrje követni akarta őket, csakhogy Potiorek tábor-szernagy utasította, forduljon vissza egyenesbe. A sofőr éppen ott fékezett, ahol Gavrilo Princip állt. Egy detektív ugyan észrevette, mire készül, de amikor el akarta kapni a karját, egy másik fi atalember leütötte. Princip ezután két halálos lövést adott le.
Az egyik szemtanú néhány méter távolságról így látta az eseményeket: két lövés dördült el, de senki sem látszott sebesültnek. A kormányzó felugrott, és utasította
Az első világháború útján ( – )
a sofőrt, hogy forduljon vissza. A fordulás pillanatában Zsófi a a férje mellkasára zuhant, a főherceg viszont mozdulatlanul ült. A kíséret tagjai odarohantak. Elő-ször senki sem vette észre, hogy Ferenc Ferdinándot találat érte, sőt azt hitték, hogy a neje is öntudatánál van. Azonban a trónörökös szájából vér buggyant ki, s ő maga oldalra dőlt. Amikor a főherceg tábornoki kabátját kigombolták, észre-vették, hogy a jobb oldali nyaki ütőeréből ömlik a vér. (Az automobil és Ferenc Ferdinánd zubbonya ma is megtekinthető a bécsi Hadtörténeti Múzeumban.)
A hét főbűnös közül egyedül Mehmed Mehmedbašićnak sikerült elmenekül-nie. A többiek perét a háború kezdete után Szarajevóban tartották. Összesen 25 embert állítottak bíróság elé, köztük olyanokat is, akik csak segítők voltak, vagy ismerték a tervet. Danilo Ilićet, a merénylők útját segítő két férfi val együtt, kivé-gezték. Gavrilo Princip, Nedelko Čabrinović és még egy társuk a 20 éven aluliakra kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta, 20 év börtönt. Mindhárman meghaltak még a háború befejezése előtt. A másik két fi atalkorú is súlyos büntetést kapott, de ők jobb körülmények között raboskodtak, s a Monarchia bukása után kiszaba-dultak. Egyikük, Vaso Čubrilović a későbbiekben is szerepet játszott: az 1930-as években a koszovói albánok deportálásának ötletével állt elő, idős korára pedig a szerb Tudományos és Művészeti Akadémia egyik vezéregyénisége lett.
Ferenc Ferdinánd maga is hibáztatható a Szarajevóban történtek miatt. Nem volt hajlandó lemondani a parádéról még az első merénylet után sem, s nem kö-vetelt hatékonyabb intézkedéseket saját biztonsága érdekében, holott erre a ka-tonaság bevonásával lehetőség lett volna. Az első világháború azonban nem a Monarchia trónörökösének meggyilkolása miatt tört ki. A hármas szövetség és az antant egymással szemben álló tömbje már korábban létrejött. Németország, az előbbi tömörülés vezető hatalma 1914-ben felkészültnek érezte magát érdeke-inek érvényesítésére. Ezért támogatta szövetségesét, az Osztrák–Magyar Monar-chiát abban, hogy a szarajevói merényletet követően provokatív módon lépjen fel Szerbia ellen.
Bécsben végül ultimátumot fogalmaztak meg. A jegyzék a merényletért és a nagyszerb mozgalomért egyaránt a szerb kormányt tette felelőssé. A Monarchia egyebek mellett követelte a területi épsége ellen irányuló közlemények betiltását, az ellene propagandát folytató szervezetek feloszlatását, az ellenséges agitációnak a közoktatásból, a közigazgatásból és a hadseregből történő kiirtását és azt, hogy hatóságai a szomszédos ország területén részt vehessenek a merénylettel kapcso-latos nyomozásban. Az ultimátumot július 23-án a belgrádi követ csak az ottani pénzügyminiszternek tudta átnyújtani, mivel Nikola Pašić miniszterelnök a vá-lasztási kampány miatt távol volt. Két nappal később, a határidő lejárta előtt Pašić személyesen vitte el az osztrák-magyar követségre a választ, amelynek lényege
az volt, hogy a szerb kormány a követelések jó részének teljesítésébe beleegyezik.
Azonban július 28-án Belgrád így is hadüzenetet kapott, a szövetségi rendszerek mechanizmusa pedig néhány napon belül működésbe lépett, s egy hónappal a szarajevói merénylet után kitört az I. világháború.
Irodalom
Balla Tibor: Szarajevó, Doberdo, Trianon. Scolar, Budapest, .
Farkas Márton – Józsa Antal: Az első világháború és a forradalmak képei. Európa, Budapest, .
Galántai József: Az első világháború. Gondolat, Budapest, .
Hamann, Brigitte (szerk.): Habsburg lexikon. Új Géniusz, Budapest, . Jelavich, Barbara: A Balkán története. II. kötet. Osiris – , Budapest, . Szarajevó és ami mögötte volt… In: Olvastam valahol… III. Minerva, Budapest, .