A Wannsee-konferencia ( )
. július : Hermann Göring megbízta Reinhard Heydrichet a zsidókérdés „végső megoldá-sának” előkészítésével
október : megtiltották a zsidók kivándorlását a Német Birodalomból . október : a német zsidók tömeges deportálása
. november : megnyitották a theresienstadti gettót
. december : az elgázosítás kezdete Chelmno-ban az ún. gázautókkal
. december : Hitler az NSDAP birodalmi- és körzetvezetőinek értekezletén – Goebbels naplója szerint – kijelentette: „A zsidókérdés vonatkozásában a Führer eltökélt, hogy tiszta vizet tölt a pohárba […] Itt van a világháború, s a zsidóság megsemmisítése ennek szükségszerű következménye.” Fenti kijelentését a Das Reich című lap négy nap múlva leközölte
december: Heydrich szigorúan titkos első konferencia-meghívója a Berlin délnyugati részén fekvő Wannsee egyik villájába – az SD vendégházába, az Am Großer Wannsee –
. szám alatt – a nemzetiszocialista birodalmi hatóságok és a náci párt magas rangú beosztottja részvételével; a Reichstag rendkívüli ülése maitt elhalasztják a konferenciát . január : új meghívók kiküldése a január -i konferenciára
. január : a konferencia Heydrich SS-Obergruppenführer elnökletével az európai zsidó lakosság deportációjáról és keleten történő megsemmisítésükről és az abban érintett hatóságok együttműködéséről
A forrásokból a legtöbb történész arra következtet, hogy a döntő lé-pés a népirtáshoz vezető folyamat-ban 1941 késő őszén történt meg.
Akkor rajzolódott ki a villámhá-borúnak szánt szovjet unióbeli hadjárat kudarca, amelyek szét-rombolták a még kidolgozatlan terveket a zsidók messze keletre történő kitoloncolhatóságáról, mi-után már a galíciai Niskoba és Madagaszkár szigetére kivitelez-hetetlennek bizonyultak.
Mindezidáig nem találják Hitler egyértelmű írásos parancsát a zsidók meg-gyilkolásáról a német befolyás alatti területekre vonatkozóan. Valószínűleg nincs ilyen jellegű formális rendelet. Azonban a zsidók megsemmisítésére vonatkozó szóbeli Führer-parancsokra utalnak a magasrangú náci vezetők levelei és rende-letei. Ezek a parancsok legtöbbször áttekinthetetlenek, Heydrichnek a konkrét tömeggyilkosságokra vonatkozó parancsaihoz hasonlóan. A tényleges parancsra csak az intézkedésekből következtethetünk. Ezeket azonban mégis csak Hitler kifejezett egyetértésével lehetett végrehajtani. Ezzel a még különböző vélemé-nyen lévő történészek is egyetértenek. Hitler, Goebbels, Himmler és más magas rangú náci funkcionáriusok nyilvános kijelentéseit a parancsnokok – pl. az SD Einsatzkommandói – a zsidók elleni gyilkosságokkal való egyetértésként kezel-hették.
Deportációk és tömeggyilkosságok végéig
Az 1939. évi lengyelországi hadjárattal megkezdődött a civilek tömeges legyilko-lása a keleti front háta mögött. Udo von Woyrsch „különleges rendeltetésű” beve-tési egysége az év végégig közel 7000 zsidót lőtt agyon, de kiváltotta néhány had-seregparancsnok, főleg a Főkormányzóság főparancsnoka, Johannes Blaskowitz elítélését. (Hans Mommsen történész ezeket a gyilkosságokat még tervszerűtlen, egyes kezdeményezéseknek nevezte.)
1941. június 22-e után a még májusban felállított négy Einsatzgruppe sziszte-matikusan, nagy számban lőtt agyon a Wehrmacht mögötti keleti fronton állami funkcionáriusokat, partizánokat és főleg zsidó „túszokat”. Ugyanezen a területen, részben velük, részben nélkülük a rendfenntartó rendőrség (Ordnungspolizei) és a Waff en-SS egységei Hans-Adolf Prützmann, Erich von dem Bach-Zalewski és Friedrich Jeckeln vezetésével nagyszámú zsidóságot gyilkolt meg. 1941 szeptem-ber végén a német különleges kommandók Kijev zsidó lakosságát mészárolták le, amely a Babi Jar-i gyilkosságok néven vált ismertté. E tömeggyilkosságok mind-inkább valamennyi zsidó szisztematikus legyilkolásának szándékát jelezték.
A nácik által felállított túlzsúfolt gettókban alultápláltság, fertőző beteg-ségek és az őrök kegyetlensége nyomán naponta zsidók haltak meg. Rövide-sen megkezdődött a „kényszermunka révén történő megsemmisítés”, amelyet a Wannsee-konferencia a „végső megoldás” módszerének tekintett: megkezdődött a Lembergből Ukrajnába vezető ún. „IV. számú átmenő utca” építése.
1941 szeptemberében megkezdődött a német zsidók tömeges deportálása a
„birodalmi területről.” Himmler szeptember 18-i parancsa alapján – amelyet
Kurt Daluege írt alá – november 4-én 20 000 zsidót és 5000 cigányt deportáltak Łódźba. 1941. október 23-án Himmler megtiltotta valamennyi zsidó kivándorlá-sát a német befolyás alatti területekről.
„A Führer kívánságára” Riga mellett újabb nagy koncentrációs tábort kellett felállítani. 1941- november 8-án Heinrich Lohse, a megszállt Baltikum birodal-mi megbízottja megtudta, hogy 25-25 ezer „birodalbirodal-mi és protektorátusi zsidót”
kell Minszkbe és Rigába deportálni. Utóbbiak elhelyezése érdekében Jeckeln Himmler személyes parancsára 1941 november végén – december elején agyon-lövette a rigai gettó 27 800 lakóját. Az áldozatok között volt a berlini zsidók 1053 fős első transzportja is, akiket megérkezésük után (1941. november 30.) azonnal agyonlőttek. Himmler aznapi vétója – a várható tiltakozások miatt – már későn érkezett. November végén Kaunas mellett 5000, eredetileg a Rigába szánt „biro-dalmi és protektorátusi zsidót” lőttek agyon.
A Belzec-i megsemmisítőtábor 1941 novemberétől épült; első, kis kapacitású gázkamráit a munkaképtelen zsidók meggyilkolására szánták. Megkezdődtek a Lublin környéki Sobibor és Majdanek megsemmisítő táborok építési előké-születei is. 1941. december elejétől Chelmnoban (Kulmhof) megkezdték az ún.
gázkocsik alkalmazását a zsidók meggyilkolására. Ilyen kocsikkal mind a négy Einsatzgruppe rendelkezett.
A Wannsee-konferenciáig a gyilkosok Hitler jóváhagyásával 900 000 németor-szági, lengyel és a megszállt szovjet területekről származó zsidót gyilkoltak meg.
De a német befolyási területen lévő valamennyi zsidó szisztematikus meggyilko-lásának végrehajtási terve még váratott magára.
A konferencia előkészítése
A konferenciát eredetileg 1941. december 9-ére tervezték. A reggelivel egybekö-tött megbeszélés meghívóját Adolf Eichmann november 29-én küldte el. Ebben ki-emelte a zsidókérdés megoldásának „rendkívüli jelentőségét”, s mellékelte Göring július 31-i felhatalmazását Heydrich számára. Megemlítette, hogy a birodalom területéről és a cseh-morva protektorátusból 1941. október 15-e óta folyik a zsi-dók deportációja („evakuálása”). (Adolf Eichmann a Gestapo IV B 4 részlegének vezetőjeként többek között a „zsidó- és kiürítési ügyekért” felelt, s később a német, francia, holland, magyar és más területek zsidóságának deportálását szervezte munka- és megsemmisítő táborokba. Ő szállította Heyrichnek osztálya iratait, a számokat, s vezette a jegyzőkönyvet.)
Más minisztériumok is szervezték a találkozót. December 8-án Martin Lu-ther külügyminisztériumi államtitkár-helyettes megkapta minisztériuma elkép-zelését az európai zsidókérdés küszöbön álló végső megoldásáról. Az irat vala-mennyi, a Német Birodalomban lévő német állampolgárságú zsidó kitoloncolá-sát ajánlotta a szerb, a hontalan és a Magyarországról átadott zsidókkal együtt.
A román, a horvát, a bulgár, magyar és szlovák kormánynak az országukban lévő zsidóság keletre való deportálását ajánlotta. Továbbá nyomást kívánt gyakorolni Európa valamennyi kormányára, hogy vezessenek be zsidótörvényeket az 1935.
évi nürnbergi német törvények mintájára.
Pearl Harbour japán megtámadása után Hitler 1941. december 7-ére összehív-ta a Reichsösszehív-tagot, hogy kihirdesse az Egyesült Államok elleni hadüzenetet. Mivel a Wannsee-konferencia meghívottai között több Reichstag-képviselő is volt, a Reichstag ülésére hivatkozva lemondták a konferenciát. 1942. január 8-án ezért új, január 20-ára szóló meghívókat küldtek ki. A megszállt keleti területek biro-dalmi minisztériuma 1941. december 18-án a meghívásra azt válaszolta, hogy gazdasági érdekeket „a probléma szabályozásánál fi gyelmen kívül” kell hagyni.
A konferencia résztvevői
Reinhard Heydrich (SS-Obergruppenführer – előadó és elnök) Adolf Eichmann (SS-Obersturmbannführer – jegyzőkönyvvezető) Josef Bühler (a krakkói főkormányzósági hivatal államtitkára) Roland Freisler (a birodalmi igazságügy-minisztérium államtikára)
Otto Hofmann (SS-Gruppenführer, az SS Faji- és Telepítési Főhivatal főnöke) Gerhard Klopfer (SS-Oberführer, az NSDAP pártkancelláriájának
főosztályve-zetője)
Friedrich Wilhelm Kritzinger (a birodalmi kancellária főosztályvezetője)
Rudolg Lange (SS-Sturmbannführer, a Biztonsági Rendőrség és az SD lettországi parancsnoka, parancsnokának képviseletében)
Georg Leibbrandt (birodalmi hivatalvezető, a megszállt keleti területek birodal-mi birodal-minisztérium)
Martin Luther (a külügyminisztérium államtitkár-helyettese)
Alfred Meyer (a megszállt keleti területek birodalmi minisztériumának állam-titkára)
Heinrich Müller (SS-Gruppenführer, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) IV. hivatalának (Gestapo) főnöke
Erich Neumann (államtitkár a négyéves terv megbízottjának hivatalában)
Karl Eberhard Schoengarth (SS-Oberführer, a Biztonsági Rendőrség és a Bizton-sági Szolgálat (SD) parancsnoka a Főkormányzóságban)
Wilhelm Stuckart (a birodalmi belügyminisztérium államtitkára)
A Wannsee-konferencia jegyzőkönyvéből ( . január .) […] II.
A biztonsági rendőrség és a biztonsági szolgálat (SD) főnöke, Heydrich SS-Obergruppenführer elöljáróban közölte a birodalmi marsall általi kinevezését az európai zsidókérdés végső megoldásának előkészítési biztosává, s utalt arra, hogy e megbeszélésre azért kerül sor, hogy alapvető kérdéseket világossá tegyenek.
A birodalmi marsall azon kívánsága, hogy számára az európai zsidókérdés végső megoldásával kapcsolatos szervezeti, érdemi és anyagi szempontokról szóló ter-vezetet küldjenek, az irányvonal azonossága érdekében megköveteli az e kérdé-sekben közvetlenül érintett központi hatóságok előzetes közös megbeszélését.
A zsidókérdés megoldásának kezelése terén az ügyvitel a földrajzi határokra való tekintet nélkül az SS birodalmi vezetőjénél és a német rendőrség főnökénél (a biztonsági rendőrség és az SD főnöke) összpontosul.
A biztonsági rendőrség és az SD főnöke ezután rövid áttekintést adott az eddi-gi harcról, amelyet ezzel az ellenséggel folytattunk. A legfontosabb mozzanatok
a) a zsidóság visszaszorítása a német nép egyes életterületeiről, b) a zsidóság visszaszorítása a német nép életteréből.
E törekvések foganatosításakor egyetlen átmeneti megoldási lehetőségként hozzáfogtak a zsidók birodalmi területről való kivándorlásának erőteljes és terv-szerű meggyorsításához.
A birodalmi marsall utasítására 1939 januárjában zsidó kivándorlási birodal-mi központot hoztak létre, amelynek vezetésével a biztonsági rendőrség és az SD főnökét bízták meg. Feladata főleg az volt, hogy
a) minden intézkedést megtegyen a zsidók erőteljesebb kivándorlásának elő-készítésére,
b) irányítsa a kivándorlási áradatot,
c) egyes esetekben meggyorsítsa a kivándorlás végrehajtását.
A feladat célja az volt, hogy a német életteret törvényes módon megtisztítsa a zsidóktól.
Minden szerv tisztában volt annak hátrányaival, amivel egy ilyen kivándorlás-kierőszakolás járt. Ugyanakkor más megoldási lehetőségek híján ennek a kocká-zatát előre vállalni kellett.
A kivándorlási munkálatok a későbbiekben nem csupán német, hanem olyan problémát is jelentettek, amellyel a cél- és bevándorló országok hivatalainak is foglalkozniuk kellett. A pénzügyi nehézségek, főleg a különböző kormányok ré-széről a kötelezően bemutatandó összeg és kikötői illetékek növelése, a hiányzó hajóhelyek, a folyamatosan szigorodó bevándorlási korlátozások vagy tilalmak rendkívüli módon megnehezítették a kivándorlási törekvéseket. Ezen nehézsé-gek ellenére a hatalomátvétel óta 1941. október 31-ig összesen 537 000 zsidó kény-szerült kivándorlásra.
Ebből
1933. január 30-tól az Altreichből (régi birodalom) kereken 360 000, 1938. március 15-től az Ostmarkból (Ausztria) kereken 147 000, 1939. március 15-től a Cseh-Morva Protektorátusból kereken 30 000 fő.
A kivándorlás pénzügyi fedezetét maguk a zsidók, illetve a zsidó politikai szerve-zetek biztosították. A proletarizálódott zsidóság maradását megakadályozandó azon alapelv szerint jártunk el, hogy a vagyontalan zsidók kivándorlását a vagyo-nos zsidóknak kell fi nanszírozniuk; ez esetben a vagyon szerinti megfelelő hoz-zájárulást, illetve kivándorlási adót vezettünk be, amelyet a vagyontalan zsidók kivándorlásának pénzügyi feladataira fordítottak.
A birodalmi márkakészletek mellett devizára is szükség volt a bemutató- és kikötőpénzek biztosításához. A német devizavagyon megkímélése érdekében a belföldi zsidó szervezetek rávették a külföldi zsidó pénzügyi intézményeket, hogy gondoskodjanak megfelelő devizakészletről. A külföldi zsidók 1941. október 31-ig összesen 9,5 millió dollárt bocsátottak rendelkezésre ajándékozás révén.
Időközben az SS birodalmi vezetője és a német rendőrség főnöke a háború ide-jén történő kivándorlás veszélyeire való tekintettel és a keleten adódó lehetősé-gekre fi gyelemmel megtiltotta a zsidók kivándorlását.
III.
Mostantól a kivándorlás helyébe további megoldási lehetőségként a Führer előze-tes engedélye alapján a zsidók keletre történő evakuálása lépett.
Jóllehet ezek az akciók csupán kitérési lehetőségek, de már ezek során is össze-gyűlnek azok a gyakorlati tapasztalatok, amelyek a zsidókérdés eljövendő végső megoldása szempontjából alapvető jelentőségűek.
Az európai zsidókérdés ezen végső megoldásának folyamán kereken 11 millió zsidó jöhet számításba, akik a következőképpen oszlanak meg az egyes országok között […]
Megfelelő irányítás mellett a végső megoldás során a zsidókat megfelelő mó-don munkára kell fogni keleten. Nagy munkáscsoportokban, a nemek megosz-tásával a munkaképes zsidókat utak építésére irányítjuk e területekre, amelynek kapcsán nagyrészük bizonyosan természetes fogyással kiesik.
Az esetleg végül megmaradó maradék állományt megfelelő kezelésben kell ré-szesíteni, mivel ezeknél kétségtelenül a legellenállóbb részről van szó, mert ezek, természetes kiválasztódásuk folytán, szabadon bocsátásuk esetén egy új zsidó fel-építmény csírasejtjeinek tekinthetők. (Lásd a történelmi tapasztalatokat.)
A végső megoldás gyakorlati végrehajtása során Európát nyugattól keletig vé-gigfésüljük. A birodalom területét, ideértve a Cseh-Morva Protektorátust is, már csak a lakáskérdés és az egyéb szociálpolitikai szükségszerűségek okán is első-ként kell elintézni.
Az evakuált zsidók először nyomban úgynevezett átmeneti gettókba kerülnek, hogy onnan aztán továbbszállítsák őket keletre.
Az evakuálás végrehajtása során fontos feltétel a szóba jöhető személyi kör pontos rögzítése – fejtette ki a továbbiakban Heydrich SS-tábornok.
Az elképzelés szerint 65 év feletti zsidókat nem evakuálnak, hanem egy öregsé-gi gettóba – a tervek szerint Th eresienstadtba – helyezik át őket.
Ezen korosztályok mellett – az 1941. október 31-én az Altreichben és az Ostmark-ban található (!) mintegy 280 000 zsidó körülbelül 30%-a 65 év feletti – a zsidó öregségi gettókba kerülnek a súlyos háborús sérült zsidók és a háborús kitünte-téssel (Vaskereszt I) rendelkező zsidók. Ezzel a célszerű megoldással egy csapásra kikapcsolható a sok közbenjárás.
Az egyes nagyobb evakuálási akciók kezdete messzemenőkig a katonai fejle-ményektől függ. Az általunk megszállt és befolyás alatt tartott európai terüle-teken a végső megoldás kezelésével kapcsolatban az a javaslat született, hogy a Külügyi Hivatal szóba jöhető ügyintézői a biztonsági rendőrség és az SD illetékes referenseivel értekezzenek. […]
IV. A végső megoldási terv során bizonyos mértékben a nürnbergi törvények ké-pezik az alapot, miközben a probléma hiánytalan rendezésének feltétele a vegyes házasságok és a keverékek kérdésének megoldása is.
A biztonsági rendőrség és az SD főnöke a birodalmi kancellária főnökének levelére tekintettel először elméletileg az alábbi pontokat fejti ki:
1. Az elsőfokú keverékek kezelése
Az elsőfokú keverékek a zsidókérdés végleges megoldása szempontjából a zsi-dókkal azonos elbírálás alá esnek. Ezen bánásmód alól kivételek:
a) A német vérűekkel házas elsőfokú keverékek, akiknek házasságából (má-sodfokú keverékek) gyerekek születtek. Ezek a má(má-sodfokú keverékek lényegében a németekkel azonos elbírálás alá esnek.
b) Azok az elsőfokú keverékek, akik számára a párt és az állam legfelsőbb szer-vei eddig az élet valamelyik területén különleges engedélyt adtak.
Minden egyes esetet meg kell vizsgálni, miközben nem zárható ki, hogy a má-sodszori döntés a keverék hátrányára születik meg.
A különleges engedély feltételeit mindig a szóban forgó keverék saját alapvető érdemei határozzák meg. (Nem a német vérű szülő vagy házastárs érdemei.)
Az evakuálás alól mentesített elsőfokú keveréket – minden utódlást megakadá-lyozandó és a keverékprobléma végleges elintézése céljából – sterilizálják. A ste-rilizálás önkéntes alapon történik. Ez azonban a birodalomban maradás feltétele.
A sterilizált „keveréket” a továbbiakban minden korlátozó intézkedés alól mente-sítik, amelyeknek korábban alá volt vetve.
2. Bánásmód a másodfokú keverékekkel
A másodfokú keverékek alapvetően megfelelnek a németvérűeknek, a követ-kező esetek kivételével, amelyekben a másodfokú keverékek a zsidókkal azonos bánásmód alá esnek:
a) A másodfokú keverékek származása egy hibridházasságból (mindkét fél ke-verék).
b) A másodfokú keverék fajilag különösen kedvezőtlen megjelenési képe, ami őt már külsőleg is a zsidók közé sorolja.
c) A másodfokú keverék különösen rossz rendőri és politikai megítélése, va-gyis zsidónak érzi magát, és úgy is viselkedik.
Ezekben az esetekben sem kell azonban kivételt tenni, ha a másodfokú keverék németvérűvel házas.
3. Teljes zsidók és németvérűek közötti házasságok
Itt esetről esetre külön kell eldönteni, hogy a zsidó félt evakuálják-e, vagy, te-kintettel egy ilyen intézkedésnek e vegyes házasság német rokonaira gyakorolt hatására, öregségi gettóba küldik.
4. Házasságok elsőfokú keverékek és németvérűek között a) Ha nincs gyerek.
Ha a házasságból nem született gyerek, az elsőfokú keveréket evakuálják, illet-ve öregségi gettóba küldik. (Ugyanaz a bánásmód, mint a teljes zsidók és német vérűek közötti házasságoknál, 3. pont.)
b) Ha van gyerek.
A házasságból születt gyerekek a zsidókkal azonos elbírálás alá esnek, az első-fokú keverékkel együtt evakuálják őket, illetve öregségi gettóba küldik.
Ameny-nyiben ezek a gyerekek a németekkel azonos megítélés alá esnek (szabályos ese-tek), akkor nem evakuálandók, és így az elsőfokú keverék sem.
5. Házasságok elsőfokú keverékek és elsőfokú keverékek vagy zsidók között Ezeknél a házasságoknál (ideértve a gyerekeket is) mindkét felet zsidóként ke-zelik, és ezért evakuálják, illetve öregségi gettóba küldik.
6. Elsőfokú keverékek és másodfokú keverékek közötti házasságok
Mindkét házasfelet evakuálják, tekintet nélkül arra, vannak-e gyerekeik vagy sem, illetve öregségi gettóba viszik, mivel az esetleges gyerekek fajszerűen rend-sze rint erősebb zsidó vérű beütést mutatnak fel, mint a másodfokú zsidó keveré-kek.
Hofmann SS-Gruppenführer azon az állásponton van, hogy a sterilizálást messzemenően alkalmazni kell; annál is inkább, mert ha a keveréket választás elé állítják, hogy evakuálják vagy sterilizálják, inkább alávetné magát a sterilizá-lásnak.
Dr. Stuckart államtitkár megállapítja, hogy az imént közölt megoldási lehe-tőségek magvalósítása a vegyes házasságok és a keverékek kérdésének ezen for-májában rengeteg közigazgatási munkával járna. Másrészt, hogy mindenképpen számításba vegyék a biológiai tényeket is, azt javasolta, nyúljanak a kényszerste-rilizálás eszközéhez.
A vegyes házasságok problémájának egyszerűsítésére a továbbiakban egyéb lehetőségeket is meg kellene fontolni azzal, hogy a törvényhozó mintegy kimond-ja: „Ezek a házasságok megszűntek.”
Azzal kapcsolatban, hogy miként hat a zsidók evakuálása a gazdasági életre, Neumann államtitkár kijelentette, hogy a háború szempontjából fontos üzemek-ben munkaviszonyban álló zsidókat jelenleg, amíg nem áll pótlás rendelkezésre, nem lehetne evakuálni.
Heydrich SS-tábornok utalt arra, hogy ezeket a zsidókat az általa jóváhagyott irányelvek alapján a jelenleg folyamatban lévő evakuálási akciók végrehajtásakor amúgy sem evakuálnák.
Dr. Bühler államtitkár megállapította, hogy a főkormányzóság üdvözölné, ha ezen kérdés végső megoldását a főkormányzóságban kezdenék, mivel egyrészt a szállítási probléma itt nem játszik fölérendelt szerepet, és a foglalkoztatással ösz-szefüggő okok nem akadályoznák az akció menetét. A zsidókat, amilyen gyorsan csak lehet, el kellene távolítani a főkormányzóság területéről, mert a zsidó mint járványhordozó éppen itt elsődleges veszélyt jelent, másrészt pedig a folytató-dó feketekereskedelem miatt az ország gazdasági struktúráját állanfolytató-dóan zavarja.
A szóba jöhető mintegy 2,5 millió zsidóból egyébiránt az esetek többsége munka-képtelen.
Dr. Bühler államtitkár a továbbiakban megállapítja, hogy a zsidókérdés meg-oldásáért a főkormányzóságban a biztonsági rendőrség és az SD főnöke felelős, és az ő munkáját a főkormányzóság hivatalai támogatják. Csak az lenne a kérése, hogy e területen oldják meg a zsidókérdést, amilyen gyorsan csak lehet.
Végül a megoldási lehetőségek különböző fajtáit beszélték meg, amelynek kap-csán Dr. Meyer Gauleiter és Dr. Bühler államtitkár egyaránt azt az álláspontot képviselte, hogy bizonyos előkészítő munkálatokat a végső megoldás során az érintett területeken rögtön végre kellene hajtani, ennek során azonban el kell ke-rülni a lakosság nyugtalanítását.
A megbeszélés végén a biztonsági rendőrség és az SD főnöke kérte a részt-vevőket, hogy a megoldás végrehajtása során biztosítsanak számára megfelelő támogatást.[…]
A konferencián bemutattak egy táblázatot, hogy Európán belül hány zsidóval számolnak. Ebből kitűnt, hogy még olyan területeket is feltüntettek, amelyeket Németország még nem foglalt el:
Ország Létszám
(A) Régi birodalom 131 800
Keleti területek 420 000
Ostmark 43 700
Főkormányzóság 2 284 000
Bialystok 400 000
Cseh-Morva Protektorátus 74 200
Észtország zsidómentes
Lettország 3 500
Litvánia 34 000
Belgium 43 000
Dánia 5 600
Franciaország megszállt területe 165 000 Franciaország meg nem szállt területe 700 000
Görögország 69 600
Hollandia 160 800
Norvégia 1 300
(B) Bulgária 48 000
Anglia 330 000
Finnország 2 300
Írország 4 000 Olaszország, beleszámítva Szardíniát 58 000
Albánia 200
Horvátország 40 000
Portugália 3 000
Románia, beleszámítva Besszarábiát 342 000
Svédország 8 000
Svájc 18 000
Szerbia 10 000
Szlovákia 88 000
Spanyolország 6 000
Törökország (európai rész) 55 500
Magyarország 742 800
Szovjetunió 5 000 000
Ukrajna 2 994 684
Ukrajna 2 994 684