A Bernhard-akció – pénzhamisítás a „Harmadik Birodalomban” ( – ) a „Harmadik Birodalomban” ( – )
-as évek első fele: a német Reichswehr titkosszolgálata Max Hoff mann tábornok kezdemé-nyezésére francia frankot és szovjet cservonyec-rubelt (arany alapú rubel) nyomtatott december: a sachsenhauseni koncentrációs tábor . és . blokkjában felállították a
nyomdagépeket
január: megkezdődött a pénzhamisítás
nyara: a hamisítás csúcspontján havonta ezer bankjegyet, főleg angol fontot nyom-tak
vége: a hamis pénzfolyam elérte Nagy-Britanniát, s a háború végére a forgalomban lévő valódi papírpénz %-át tette ki
február vége: a Vörös Hadsereg előrenyomulása miatt a pénzhamisító műhelyt leszerel-ték és bevagonírozták, majd nagy részét a toplitzi tóba süllyesztetleszerel-ték
. március : a Bank of England minden fontnál nagyobb névértékű bankjegyet érvény-telennek nyilvánított
(majd ): a nyomólemezeket, különböző dokumentációt és hamis pénzt a búvárok részben kiemelték
1942–1945 között a nácik a sachsenhauseni koncentrációs táborban a történe-lem legnagyobb ismert pénzhamisítási akciójában tökéletes minőségben többféle pénzt és különböző dokumentumokat hamisítottak. Az egykori pénzhamisítók egyike, Adolf Burger visszaemlékezéseiből Stefan Ruzowitzky osztrák rendező fi l-met készítetett. A hamisítók című fi lm 2008. februárjában a legjobb külföldi fi lm kategóriában Oscar-díjat kapott.
Az akció fedőnevét Walter Schellenberg, a Biztonsági Szolgálat (SD) külföldi hírszerzésének vezetője találta ki, amikor a nagyszabású akciót annak vezetőjéről, Bernhard Krüger SS-Sturmbannführerről (RSHA) nevezte el. A sachsenhauseni koncentrációs tábor 18. és 19. barakkjában az akció csúcspontján 144, többsé-gében zsidó fogoly a legmodernebb gépekkel és papíron külföldi valutát, főként angol fontot hamisított, hogy destabilizálja a szövetségesek gazdaságát.
Az akció eredeti célja az volt, hogy az angol gazdaságot elárasszák hamis pénz-zel, amelyet három indokkal magyaráztak: az akció következetes végrehajtása ugyanolyan negatív hatással lenne, mint a Bank of England rendkívül expanzív pénzügyi politikája, vagyis rendkívüli infl ációt okozna; az akció ismertté válása nyomán a brit közvélemény bizalma megrendülne a fontsterlingben, s így jelen-tősen megrendülne a brit pénz iránti bizalom és annak fi zetési funkciója, amely megzavarná a gazdaság vérkeringését; végül a hamis bankjegyek eladása a nem-zetközi pénzpiacon jelentős bevételt eredményezne a náci rendszer számára. Ter-vezték még arany, drágakövek, ékszerek és valuták vásárlását is.
1943 nyarán, a hamisítás csúcspontján havonta 650 ezer bankjegyet nyomtak, amelyeket A, B, C kategóriába soroltak. Az A kategóriások olyan jó minőségű-ek voltak, hogy a bankok is elfogadták. A hamis pénznminőségű-ek azonban csak 7,5%-a bizonyult kifogástalannak és forgalomba hozhatónak. A forgalomba hozott ha-misítványokat szinte lehetetlen volt megkülönböztetni az eredetitől. Erre később csak egy fogoly volt képes: a briteknek ezt azzal magyarázta, hogy a nyomdából kikerült bankjegyeket még egy utólagos, „használtsági kezelésnek” vetették alá.
A gyűrés és taposás mellett a korabeli szokásoknak megfelelően a bankókat biz-tonsági tűvel tűzték össze. A foglyok azonban a monoton munkamenet során a brit címert szúrták keresztül, amit egy brit hazafi sohasem tett volna. Az egykori fogoly a hamis bankjegyeket a háború után e tűszúrás alapján ismerte fel.
A hamisítási akció hatásai szinte minden kontinensre kiterjedtek. A náci tit-kos szolgálat Európában a hamis font pénzforgalmába bekapcsolta Andorrát, Belgiumot, Dániát, Franciaországot, Görögországot, Írországot, Olaszországot, Jugoszláviát, Liechtensteint, Monacót, Hollandiát, Norvégiát Portugáliát, Svéd-országot, Svájcot, Szlovákiát, SpanyolSvéd-országot, Törökországot és Magyarorszá-got is.
A második világháború után az Egyesült Államok titkosszolgálata is foglal-kozott a hamisított pénzek forgalmának felderítésével, de csak kilenc százalékát találták meg. A hamis font nagy része (62,5%) Spanyolországba, Portugáliába, Svájcba (összesen 7,5 millió font értékben), 25%-a Dániába, Norvégiába, Svéd-országba (3 millió), 12%-a pedig TörökSvéd-országba és a közel-keleti országokba (1,5 millió) került. Az összesen 12 millió font korabeli árakon 48 millió dollárt, illetve 192 millió birodalmi márkát tett ki. A végösszeg azonban ennél jelentősen maga-sabb volt, mivel a transzakcióknál feketepiaci árfolyamot alkalmaztak.
A hamis pénz forgalmazására az érintett országokban az SD valamennyi társa-dalmi réteget felhasznált. Kereskedőket, magas rangú tiszteket és diplomatákat is megbíztak a forgalmazással. Nagyobb összegű hamis fontbankjegyet kaptak az an-karai, berni, lausanne-i, lisszaboni, madridi és római német kereskedelmi attasék.
1943 végére a hamis pénzfolyam Nagy-Britanniát is elérte, s a háború végére a forgalomban lévő valódi papírpénz 40%-át tette ki. Ezért a Bank of England 1945.
március 24-én minden 10 fontnál nagyobb névértékű bankjegyet érvénytelennek nyilvánított. Később pedig az ötfontosokat is kivonták a forgalomból.
Pénzhamisítási előzmények
Hamis pénz forgalomba hozatala az ellenséges országban nem náci találmány volt. Ők csak lemásolták a hadviselés egyik korai eszközét. Nagy-Britannia már 1790–1796 között jelentős mennyiségű papírpénzt (Assignaten) csempészett be Franciaországba a forradalom gyengítésére. Bonaparte Napoleon pedig rendőr-minisztere felügyeletével angol, osztrák és orosz pénz hamisíttatott, hogy terjesz-tésükkel gyengítse ellenségei pénzügyi helyzetét. Anglia erre francia és spanyol fém- és papírpénz hamisításával válaszolt.
Hjalmar Schacht, a Harmadik Birodalom első éveinek gazdasági szakembere az első világháború alatt banki vezetőként a megszállt Belgiumban hamis pénz forgalomba hozásával igyekezett kifosztani az ország lakosságát. Így a vilmosi Németország szinte ingyen jutott nyersanyaghoz és különböző árukhoz.
Az 1920as évek első felében a német Reichswehr titkosszolgálata Max Hoff -mann tábornok kezdeményezésére francia frankot és szovjet cservonyec-rubel (arany alapú rubel) bankjegyet nyomtatott. Utóbbival szándékozta gyengíteni a szovjet gazdaságot és az országon belüli ellenforradalmi erőket támogatni. A sors fi ntoraként azonban a német rendőrség Frankfurt am Mainban egy véletlennek köszönhetően lefoglalta az 1200 kg hamis cservonyec bankót, 12 millió rubel ér-tékben, amelyből nemzetközi botrány kerekedett.
1922–1925 között Budapesten a Térképészeti Intézetben német-magyar titkos-szolgálati együttműködéssel hamisították a francia 1000 frankosokat, amelyeket különböző nagyvárosok bankjaiban szándékoztak beváltani. A befolyt összeget pedig az irredenta propaganda költségeire fordították volna. A nyomtatáshoz szükséges gépek, alkatrészek és papír Németországból és Ausztriából érkezett.
Még a francia jegybank belső levelezésében használt borítékot is hamisították, igazolandó a bankjegyek hitelességét. A teljes mennyiség, 30 000 darab bankjegy 1924 karácsonyára készült el. Ezután a gépeket összetörték, s darabjait fémke-reskedőknek adták el. 1925 decemberében azonban Hágában elővigyázatlansága miatt lebukott Jankovics Arisztid nyugalmazott vezérkari ezredes, amikor meg-próbált hamis frankot beváltani. A rendőrség az ő és két társa bőröndjében ösz-szesen 10 millió frank névértékű hamisítványt talált. Végül egyetlen hamisított bankjegyet sem sikerült beváltani.
1927 nyarán Németországban újabb nagy rubelhamisítást fedeztek fel. A tette-sek bíróság elé kerültek: ketten börtönbüntetést, ketten pedig magas pénzbünte-tést kaptak. A két leghíresebb szovjet emigráns hamisító akadálytalanul Svájcba menekült.
Az „aranyketrecben”
A hamisítók című fi lm Adolf Burger: Des Teufels Werkstatt című könyve alap-ján készült. Az 1917-ben a szlovákiai Magas Tátrában született zsidó származá-sú nyomdászt és betűszedőt 1942-ben a nácik „politikai okokból” letartóztatták.
Ő ugyanis az ellenállásnak dolgozott: hamis keresztleveleket készített üldözött szlovákiai sorstársainak. Feleségével együtt az Auschwitz-Birkenau-i koncentrá-ciós táborba vitték, ahol a 64 401 számot kapta. Az asszonyt néhány héttel később meggyilkolták.
1944 májusában azonban sorsa váratlanul jobbra fordult: több társával a Berlin melletti sachsenhauseni koncentrációs táborba vitték, ahol a nácik már 1942 végé-től hamis pénzek és különböző dokumentumok előállításával foglalkoztak. Itt új számot (79.161) kapott, három hétre karanténba zárták, majd a tábor déli részén fekvő, elkülönített 18. és 19. blokkba, az úgynevezett „aranyketrecbe” került.
A jól felszerelt műhelyben nyomdaipari szakmunkások, festők, grafi kusok, bank-tisztviselők készítették a hamisítványokat. A nyomdahelyiségben Arthur Lewin, a korelnök fogoly ezzel fogadta őket: „Barátaim, innét nincs kiút. Csak valamilyen vé-letlen segíthet, hogy élve kikerüljünk. És ebben kell bíznunk. Figyelmeztetlek Bennete-ket, hogy itt nem lehet szabotálni. Egyszer megkísérelte valaki; azonnal agyonlőtték.”
A nyomdagépek a berlini Ullstein nyomdából és más üzemekből érkeztek.
A papírt a dasseli Hahnemühle Kft . szállította. A speciális, vízjellel ellátott papír havonta, nagy ládákban érkezett. A nyomdafestéket a berlini Schmidt testvérek, illetve a szintén berlini Kast und Ehringer Kft ., a kliséket az SD közelben fek-vő friedenthali vegyi-grafi kai intézete készítette. A sorszámokat nyomó persely Bécsből érkezett. A hamis fontok előállítása során a nácik a brit fi zetőeszköz minden titkos jelét kiderítették, így a hamisítás a legnagyobb gonddal történt.
A laikus szemek számára láthatatlan titkos jeleket a nyomtatás során tökéletesen visszaadták. A foglyok egy csoportja minden elkészült bankjegyet felülvizsgált.
Az akció 1942 közepén indult, amikor a különböző koncentrációs táborokból grafi kus szakembereket válogattak ki és a sachsenhauseni táborba szállították.
A 28 fős csoport 1942 szeptemberében kezdett munkához. Decemberre a tábor 18. és 19. blokkjában felállították a gépeket, s 1943 januárban megkezdődött a pénzhamisítás.
Elsősorban az angol fontra specializálódtak, amelyből 5, 10, 20, és 50 fontoso-kat állítottak elő. Becslések szerint 135 millió font értékben nyomtak hamis bank-jegyet, s részben forgalomba is hozták őket. Később azonban feladták a tervet, hogy nagyobb mennyiségben hozzanak forgalomba hamis fontot. Helyette ezen devizát vásároltak és az SS különböző akcióit támogatták. A törökországi an-gol nagykövet inasaként beépített, Cicero fedőnevű német ügynököt (alias Elyesa Bazna) is hamis fonttal fi zették ki.
Mivel a pénzhamisítók a legnagyobb német államtitok ismerői voltak, a külvi-lággal semmiféle kapcsolatot nem tarthattak. Az akcióról még a birodalom veze-tői közül is csak kevesen tudtak: Naujock, Heydrich, Himmler, Kaltenbrunner, Schellenberg és néhány kiválasztott biztonsági ember. Ezért munkájukat Bernhard Krüger örök titoknak szánta. Emlékeztette a foglyokat arra, hogy kiválasztásuk-kal legtöbbjüket a biztos haláltól mentette meg. Jó munkára biztatta őket, s akkor részesedhetnek a győzelemből.
Burger kezdetben jugoszláv, majd később brit bankjegyeket hamisított. Száz-ezrével nyomták a hamis jugoszláv bankjegyet, hogy elértéktelenítsék a felszaba-dított Jugoszlávia új pénzét. 1943 elején ugyanis a nemzeti felszabadítás tanácsa (AVNOJ) ötszázezer millió dínár értékben népi kölcsönöket bocsátott ki hadse-rege fenntartása érdekében. A népi kölcsön váratlanul eredményesnek bizonyult, s a lakosság áldozatkészsége általános meglepetést okozott. A nép az országban forgalomban lévő mindenféle pénzt összeadott: dínárt, lírát, kunát, birodalmi márkát, pengőt, a megszállók hiteljegyeit. Ennek eredményességét igyekeztek a nácik pénzhamisítással, illetve a felszabadított területeken forgalomba hozott ha-mis bankjegyekkel csökkenteni.
„Igazi, lepedős ágyban aludtunk. Hetente egyszer tussoltunk, még ping-pong asztalt is felállítottak nekünk az udvaron. Hathetenként ünnepséget rendezhet-tünk. Összeállt agy kis nemzetközi színházi csoportunk, mi voltunk a színészek, az SS-ek pedig a közönség. A legnagyszerűbb három francia volt, akik saját nyelvükön adtak elő, a németeket szapulták, de ők nem értették és megtapsolták őket” – me-sélte a groteszk helyzetről Burger a fi lm bemutatása kapcsán adott egyik interjú-jában. Szombat délután és vasárnap nem dolgoztak. Ekkor lehetett tisztálkodni, egy kicsit kikapcsolódni, pihenni, olvasni, rádiót hallgatni.
Az SD korábban már a szövetséges országok bélyegeinek hamisítását is meg-kezdte. Ezekkel államfőket és más közéleti személyeket igyekeztek nevetségessé tenni, vagy lejáratni. A két pennys bélyegen például György angol királyt görbe orral ábrázolták, s az alsó sarkokba a virágok helyébe sarló-kalapácsot nyomtak.
Ezt a bélyeget vörös felirattal is felülnyomták, amelyen ez állt: LIQUIDATION OF THE BRITISH EMPIRE, vagyis: A brit birodalom felbomlása. A sorozat egyes darabjaira a japánok által folyamatosan elfoglalt brit gyarmatok neveit ír-ták. A félpennys bélyeg feliratozása így szólt: THIS WAR IS A JEWSH WAR, vagyis: Ez egy zsidó háború. Felső sarkaiba Dávid-csillagot nyomtak, s az 1939 és 1944 évszámok között középen Sztálin feje, a brit korona és vörös csillag a sarló-kalapáccsal látszott.
A bankjegyek és bélyegek mellett különböző „dokumentumok” hamisítására is megbízást kaptak. Európának aligha volt olyan állama, amely kimaradt vol-na a hivatalos és magándokumentumok hamisításából. Holland keresztlevelek, francia városok okiratai, a genfi palesztin hivatal levélpapírjai, angol házassági okiratok és amerikai zsoldkönyvek egyaránt kikerültek a Sonderkommando mű-helyéből. 1944-ben azt a feladatot kapták, hogy háromszáz példányban állítsák elő a szovjet biztonsági szervek igazolványát. Mivel a piros vászon kötés hamisí-tásával meggyűlt a bajuk, ultimátumot kaptak: négy társukat agyonlövik, ha 24 órán belül nem oldják meg a feladatot. Végül az utolsó pillanatban sikerült rálelni a műszaki megoldásra.
Dollárt is hamisítottak, amely azonban jóval bonyolultabb műveletet feltéte-lezett. Az angol fontot könyvnyomtatási eljárással nyomták, ezzel szemben az amerikai 50 és 100 dolláros bankjegyek mélynyomásos eljárással készültek. Mi-vel ilyen nyomólemez előállítása másfél évet vett volna igénybe, Krüger minden áron a fénynyomásos eljárás mellett kardoskodott. Így a fő feladat Szalamon Szmoljanov főfoglalkozású orosz pénzhamisítónak jutott, aki végül kitartó mun-kával bebizonyította, hogy fénynyomásos eljárással is lehet dollárt hamisítani.
A toplitzi tó titka
1945 február végén a Vörös Hadsereg előrenyomulása miatt a pénzhamisító mű-helyt leszerelték és bevagonírozták. Előbb Prágán keresztül Mauthausenbe ér-keztek. A hamis pénzeket 80 lezárt „koporsóban” vitték magukkal. Néhány nap múlva Redl-Zipfb e, Mauthausen altáborába mentek tovább, s a pénzzel teli lá-dákat egy földalatti gyárba szállították, ahol a V1 repülőbombák készültek. Itt két blokkot szándékoztak számukra berendezni, s a tervek szerint május 1-jén meg kellett volna kezdeni a hamis dollárok nyomását. Erre minden készen is állt.
Helyette azonban Krüger elbúcsúzott a pénzhamisító kommandótól és a pén-zes ládákkal együtt eltűnt. Mivel május 3-án a szövetséges csapatok közeledtek a táborhoz, szétrombolták a nyomdagépeket, s a megmaradt nyolcvan foglyot teherautókon az Ebensee-i koncentrációs táborba szállították. Itt vártak további sorsukra. Végül saját őrségük mentette őket, majd amerikai katonák szabadítot-ták fel a csoportot.
A háború végén az ausztriai Toplitz-tóba elsüllyesztett nyomólemezeket, kü-lönböző dokumentációt és hamis pénzt 1959-ben, majd 1984-ben a búvárok rész-ben kiemelték. A bankjegyek meglepően jó állapotban voltak. Az akció vezetője, Bernhard Krüger előbb szövetséges fogságba került, majd a dasseli papírgyárban dolgozott kalkulátorként, ahonnét a papírt kapták. 1955-ben Stuttgartba költö-zött, majd egy elektromos társaság pénzügyi osztályán szerény állást töltött be.
A pénzhamisításért sohasem állították bíróság elé. 1989-ben halt meg. A fő ha-misító, Szmoljanov nyoma felszabadulása után eltűnt. A hírek szerint röviddel a háború után Monte Carlóban tűnt fel, ahol sok pénzt eljátszott a kaszinóban.
Adolf Burger ma is előadásokat tart fi ataloknak.
Irodalom
Burger, Adolf: Des Teufels Werkstatt. Verlag Neues Leben, Berlin, .
Elam, Shraga: Hitlers Fälscher – Wie jüdische, amerikanische und Schweizer Agenten der SS beim Falschgeldwaschen halfen. Überreuter Verlag, Wien, .
Mader, Julius – Kopacka, Werner: Der Banditenschatz. Enthülltes Geheimnis Toplitzsee. Steirische Verlagsgesellschaft, Graz, .
Malkin, Lawrence: Hitlers Geldfälscher. Wie die Nazis planten, das internationale Währungssystem auszuhebeln. Gustav Lübbe Verlag, Bergisch Gladbach, .