A holokauszt
: német Einsatzkommandók bevetése a keleti front mögött
szeptember: a Főkormányzóság után a birodalomban is bevezették a sárga csillag hasz-nálatát
október : megtiltották a német zsidók kivándorlását a Nagynémet Birodalomból október : német zsidók tömeges deportálása
. november : megnyitották a theresienstadti gettót; az ide deportált zsidók többsége Auschwitz-Birkenauban pusztult el
december: az elgázosítás megkezdése ún. gázautókkal . január : a berlini Wannsee-konferencia
. január: beindul az Auschwitz-Birkenau megsemmisítő tábor, március közepétől pedig Belzec, Sobibor, Treblinka, őszén Majdanek koncentrációs tábora
. július – október : a varsói gettóból ezer embert megsemmisítő táborokba depor-táltak; megkezdődött a lengyelországi zsidóság tömeges megsemmisítése
. április – május : fegyveres felkelés a varsói gettóban
. április : valamennyi német zsidót megfosztottak állampolgárságától nyara: magyarországi deportáltak tömeges elgázosítása
– fordulója: Himmler titkos tárgyalásai a nyugattal
. január : a szovjet csapatok felszabadítják az Auschwitz táborkomplexumot
. február : Bernadotte svéd gróf, a Vöröskereszt alelnöke tárgyalási szándéka Himmlerrel . május : a lüneburgi fogolytábor Uetzener Strasse . szám alatti kihallgató-szobájában
Himmler ciánkapszulával öngyilkosságot követett el
Himmler tevőlegesen részt vett az európai zsidók meggyilkolásában. Lengyel-országban már 1939-ben a völkisch ügyek megbízottjaként különleges hatalmat kapott a lengyel értelmiség és a lengyel zsidók meggyilkolására, gettóba zárására és kiéheztetésére.
A Szovjetunió megtámadása után az SS és a rendőrség négy, egyenként 500–
1000 fős bevetési csoportja „front mögött” haladva, a Keleti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő hatalmas területet fésülte át, hogy az elfoglalt területeken kiirtsa a zsidókat, cigányokat és a politikai megbízottakat. Az A csoport a balti térségben, a B csoport Fehér-Oroszországban, a C és a D csoport Ukrajnában és Dél-Orosz-országban tevékenykedett. Tömeges kivégzéseiknek és pogromjaiknak becslések szerint több mint félmillió személy esett áldozatul.
Amikor 1942. január 20-án Heydrich ve-zetésével a berlini Wannsee-konferencia összeült a „zsidókérdés végleges rendezé-sének” koordinálására, a megsemmisítő táborrá átalakított Chelmno/Kulmhof-ban már speciális szigetelésű, dízel gáz-kocsik működtek, amelyek kipufogó-gá-zát visszavezették a raktérben összezsú-folt emberek közé. Ily módon 1941 de-cembere és 1942 dede-cembere között a 2–3 itt állomásozó teherautó legalább 152 ezer embert gyilkolt meg. A módszert a Tiergarten 4 (T4 akció) keretében először 1940 nyarán Warthelandban 1559 szelle-mi- és testi fogyatékos meggyilkolására alkalmazták; akkor még palackból szénmonoxidot engedtek 40 személy közé.
A kipufogó-gázzal történő gyilkolási módszert 1941 novemberében Poltavában, decemberben pedig Harkovban alkalmazták először, s 1942-től már mindegyik bevetési csoport rendelkezett gázkocsival.
Miközben keleten beindult a gyilkos gépezet, s 1942. januártól az Auschwitz-Birkenau megsemmisítő tábor, március közepétől pedig – a „Reinhard akció” ke-retében – Belzec, Sobibor, Treblinka, 1942 őszétől pedig Majdanek koncentrációs táborainak gázkamráiban is szisztematikus megsemmisítés folyt, a németországi zsidók kiközösítése is élesebb formákat öltött. 1941 szeptemberétől – a Főkor-mányzóság után – a birodalomban is bevezették a megkülönböztető sárga csillag viselését. A csillag viselője szinte semmire sem jogosult. Berlinben csak 16–17 óra között léphettek az utcára, hogy megvásárolják azt a kevés dolgot, amit még élelmi-szerjegyükre kaptak. Nem látogathatták a színházakat, mozikat és könyvtárakat, parkokat és nyilvános helyeket. Nem vásárolhattak újságot, nem tarthattak autót, kerékpárt, s általában a nyilvános közlekedési eszközök használatát is megtiltot-ták számukra. Nem vágathattak hajat a fodrásznál, nem használhatmegtiltot-ták a moso-dákat, kikapcsolták telefonjukat, s nem használhatták a nyilvános telefonfülkéket sem. A fegyverkezési iparban a legnehezebb munkát végeztették velük, vagy min-denesként használták őket. Lakhelyüket nem változtathatták, lakásajtajukra Dá-vid-csillagot kellett kitenni, s este 8 és reggel 5 óra között nem hagyhatták el laká-sukat. Nem lehetett rádiójuk, elektromos készülékeiket, fényképezőgépeiket, s vé-gül gyapjú- és szőrmeruháikat be kellett szolgáltatniuk 1941 végén még csak a de-portálandókat és a kényszermunkára kötelezetteket jelölték ki, 1943. április 30-án
azonban valamennyi német zsidót megfosztottak állampolgárságától. A rend-őri önkénynek kiszolgáltatottak minden megmaradt vagyona az államra szállt.
A Th eresienstadt-i „mintagettóba” 1942. január után „átköltöztetett” ismert és idős zsidók vagyonát „otthonvásárlási szerződéssel” szerezték meg. Az észak-csehországi tábor tízezrek számára átmeneti állomás volt a megsemmisítés felé.
Ezrek haltak meg a járványokban és az alultápláltság következtében.
A Nemzetközi Vöröskereszt bizottságát is sikerült megtéveszteni: Th eresien-stadtot a náci zsidópolitika humánus bizonyítékának látták, megnyugtatva a még Németországban élő zsidókat. A rendszer a látszat-idillt is belföldi propaganda-célra használta fel; a zsidók üldözése és kiközösítése ugyan nyilvános volt, de az utolsó aktust a lehető legnagyobb titoktartás övezte. Hiszen a náci vezetés leg-fanatikusabb zsidógyűlölői is tudatában voltak annak, hogy ahhoz nem kapják meg a lakosság széles rétegeinek hozzájárulását.
A holokauszt nem váratlanul kezdődött, hanem fokozatosan alakult ki a náci rendszer bürokratikus- és pártszerveinek korántsem egységes, sőt részben ellent-mondásos zsidópolitikájából. A jelenlegi becsült adatok alapján Auschwitzban 3–4, s a többi megsemmisítő táborban (Belzec, Sobibór, Treblinka, Chelmno, Majdanek) további 2 millió szlávot és zsidót gyilkoltak meg iparszerű módsze-rekkel. Az SS-nek dolgozó, s annak pénzügyi és gazdasági bázisát megteremtő koncentrációs táborokban (Sachsenhausen, Belsen, Oranienburg, Buchenwald, Th eresienstadt, Flossenbürg, Mauthausen, stb.) szintén nagyszámú európai pusztult el a kivégzések, alultápláltság, betegség és öngyilkosság következtében.
Az áldozatok között 2,7 millió lengyel, 2,1 millió szovjet, 550 ezer magyar, 200 ezer román, 160 ezer német, 143 ezer csehszlovák, 102 ezer holland, 76 ezer fran-cia, 65 ezer osztrák, 60 ezer jugoszláv 59 ezer görög és 28 ezer belga zsidó volt. Az összesen 5,7 millió szovjet hadifogolyból 3,3 millió nem élte túl a német fogságot.
A meggyilkolt romák száma fél millióra tehető.
Titkos tárgyalások a nyugattal
Schellenberg, az SS külföldi hírszerzésének vezetője már 1944 végén jelezte a még mindig Hitler bűvkörében élő Himmlernek, hogy cselekedniük kell a német kon-centrációs táborokban található zsidók érdekében. Svájci kapcsolatai révén elérte dr. Musy, volt svájci államelnök Berlinbe utazását, hogy Himmlerrel tárgyaljon a Németországban lévő zsidók sorsáról. Azt kívánta: a zsidók kapjanak lehetőséget, hogy Svájcon át az Egyesült Államokba vándoroljanak. A Himmler különvonatá-ban Bécs közelében folyó tárgyalásokon végül Himmler kijelentette: elvileg
haj-landó a még német koncentrációs táborban lévő zsidók, valamint a ravensbrücki táborban lévő összes zsidó, francia és lengyel nő szabadon bocsátására.
1945 januárjában második megbeszélésükön megállapodtak arról, hogy min-den héten egy ezerkétszáz-ezerháromszáz főből álló zsidó csoportot szállítanak el a koncentrációs táborokból Svájcba. Az első, Th eresienstadtból érkezett ezer-kétszáz fős csoport 1945 februárjában ment át a svájci határon. Kaltenbrunner azonban leállította a Musy-akciót, sőt Ribbentroppal szövetkezve elérte Hitlernél, hogy azonnal ki kell végezni minden németet, aki zsidó, angol vagy amerikai foglyot segít a szökésben. Huzavona kezdődött azon parancs hatálytalanítása kö-rül, miszerint az ellenség közeledtekor a táborokat ki kell üríteni. Végül Himmler belegyezett abba az ellenparancsba, hogy a táborokat az összes fogollyal együtt adják át a szövetségeseknek.
1945 februárjában Bernadotte svéd gróf, a Vöröskereszt alelnöke jelezte tárgya-lási szándékát Himmlerrel. A látogatásról kipuhatolták Hitler véleményét is, aki szerint „totális háborúban ilyen hülyeséggel semmit sem lehet elérni.” A közben mégis Berlinbe érkezett Bernadotte gróf 1945. február 19-én Hohenlychenben ta-lálkozott Himmlerrel, hogy elérje: a Németországban őrizetben tartott dánokat és norvégeket a háború idejére svéd táborban helyezzék el. A foglyok szabadon bocsátása ügyében illetékes Kaltenbrunner és Müller Gestapo-főnök ellenállását leküzdve végül is az akció sikerrel járt: tizenháromezer dán és norvég foglyot szállítottak át a neuengammei gyűjtőtáborba, ahol a svéd Vöröskereszt vette őket gondozásba. A teherautókról és az üzemanyagról a svédek gondoskodtak.
1945 márciusában újabb Bernadotte-Himmler megbeszélésre került sor, ahol a gróf megkísérelt a zsidók érdekében is közbenjárni. Megszerezte Himmler hoz-zájárulását, hogy a szövetséges seregek közeledtekor az internálótáborokat nem ürítik ki.
Végül április 23-án Himmler beleegyezett a nyugati hatalmakhoz intézendő kapitulációs nyilatkozatba, amelyet a svéd külügyminiszter közvetítésével tervez-tek eljuttatni Eisenhower tábornokhoz. Április 26-án azonban a nyugati hatal-mak elutasították Himmlert, mint tárgyalófelet, s ráadásul a nyugati sajtó nyilvá-nosságra hozta az ügyet.
A vég
A kapitulációs tárgyalások és Himmler utódlási szándékának hírére Hitler ápri-lis 29-én minden hivatalából felmentette, kizárta a pártból, s letartóztatási paran-csot adott ki ellene.
Májusban a Karl Dönitz vezette új „ügyvezető birodalmi kormány” elutasította szolgálatait, de néhány napot a fl ensburgi főhadiszálláson töltött. Május 20-án bajuszát leborotválta, majd tábori csendőri egyenruhában, fél szemét bekötve, Heinrich Hitzinger névre kitöltött papírokkal, segédtisztjével együtt elvegyült egy menekülő csoportban. 1945. május 22-én Meinstedtben a brit katonai rendőrség-nek azonban feltűnt új igazolványa, ezért egy fogolytáborba vitték. Két nap múl-va megelégelvén helyzetét, a táborparancsnokhoz vitette magát, s felfedve múl-valódi személyazonosságát, tárgyalni kívánt a brit haderő főparancsnokával. Azonban nagy meglepetésére megalázó procedúra alá vetették, ami a veszélyes foglyok esetében kötelező volt: levetkőztették, ruháit kiforgatták, s még a testüregeit is megvizsgálták. Ez már sok volt egy Himmlernek.
Hat kihallgatójának egyike, C. S. M. Austin vallomása szerint 1945. május 23-án a lüneburgi fogolytábor Uetzener Strasse 31. szám alatti kihallgató-szobájában öngyilkosságot követett el; elharapta a szájüregében lévő ciánkapszulát. A tör-ténelem egyik legszörnyűbb tömeggyilkosának tetemét pokrócba csavarva a Wendisch-Evernben lévő katonai gyakorlótér titokban tartott helyén, fejfa nélküli sírban földelték el.
Gudrun Burwitz, Himmler első házasságából származó lánya azonban napja-inkban is a Csendes segély hadifoglyok és internáltak számára elnevezésű bejegy-zett egyesület égisze alatt támogatja a rászoruló egykori nácikat.
Irodalom
Browning, Christopher. Die Entfesselung der „Endlösung”. Nationalsozialistische Judenpolitik – . List Taschenbuch, Berlin, .
Friedländer, Saul: A náci antiszemitizmus. Egy tömegpszichózis története. Uránusz Kiadó, Buda-pest, .
Karsai László: Holokauszt. Pannonica Kiadó, Budapest, .
Klee, Ernst: „Euthanasie” im NS-Staat. Die „Vernichtung lebensunwerten Lebens”. Fischer Taschenbuchverlag, Frankfurt am Main, .
Kogon, Eugen: Az SS-állam. A koncentrációs táborok rendszere. Coldwell Könyvek, Budapest, .
Kovács Mónika (szerk.): Holokauszt: történelem és emlékezet. Hannah Arendt Egyesület, Jaff a Kiadó, Budapest, .
Schröm, Oliver – Röpke, Andrea: Stille Hilfe für braune Kameraden. Das geheime Netzwerk der Alt- und Neonazis. Aufb au Taschenbuch, Berlin, .
Sofsky, Wolfgang: Die Ordnung des Terrors: Das Konzentrationslager. Fischer Taschenbuchverlag, Frankfurt am Main, .