A tejtermelés ráfordításai és termelési költségei

A termelési folyamat során a termékek vagy szolgáltatások előállítása érdekében felhasznált erőforrások naturális egységben kifejezett mennyiségét ráfordításnak nevezzük. Ha ezeket a termelés érdekében felhasznált ráfordításokat pénzértékben fejezzük ki és összegezzük, akkor termelési költségről beszélünk. A 7.13. ábra értelmében a termelési költséget a termelési értékhez hasonlóan szintén három tényező együttese határozza meg:

a ráfordítások, a ráfordítások árszínvonala és a termelési költséget növelő egyéb kiadások.

Az éves termelési költség nagysága, összetétele gazdaságonként eltérő és az évek során is ingadozó, mely függ:

az alkalmazott technológiától, a termelés színvonalától és intenzitásától, a helyi adottságoktól, a gazdaság eszközellátottságától, felszereltségétől, munkaerő-ellátottságától, a ráfordítások árától, a humán és egyéb tényezőktől.

A termelési költségek vizsgálata során mindenképpen szükséges az állandó és a változó költségek elkülönítése, mely sok esetben nem könnyű feladat. Az egységnyi termékre jutó állandó költség nagysága a termelés volumenének növelésével csökken. Ennek a törvényszerűségnek a figyelembevételére különösen a nagy eszközigénnyel rendelkező tejtermelő rendszerekben esetében van szükség, itt ugyanis viszonylag magas az abszolút és relatív állandó költség.

7.13. ábra

A tejtermelés termelési költségét meghatározó tényezők Forrás: NEMESSÁLYI (1994)

A hazai tejtermelésben (2008) az éves termelési költség nagysága 600-700 ezer forint/tehén. A 7.6. táblázatban a tejtermelés éves költségszerkezetét tekinthetjük át.

A TEJHASZNÚ

SZARVASMARHA ÁGAZAT ÉS TERMÉKPÁLYA GAZDASÁGI

KÉRDÉSEI

7.6. táblázat

Forrás: AKI 2007.; KOVÁCS, 2008.

4.1. Anyagköltségek

Más állattenyésztési ágazatokhoz hasonlóan a költségek legnagyobb hányadát itt is az anyag jellegű költség teszi ki (45-55%), amelyből a legjelentősebbek a következők: takarmány, energia, gyógyszerek, vegyszerek, egyéb anyagok, termékenyítő anyagok.

A tejtermelésben az egyik legjelentősebb költségtétel a takarmányozás költsége, mely az anyag jellegű költségeken belül 80-90%-ot, - az összes költségen belül, 45-50%-ot- tesz ki A hazai tejgazdaságokban a tejelő tehenek takarmányozása alapvetően a silókukorica szilázson, szénaféléken és a gabonafélék felhasználásán alapul, így ezek mindenkori árszínvonala meghatározó a takarmányozási költségek alakulásában. A tömegtakarmányok általában saját előállításúak, így azok önköltségi ára az irányadó.

Ami a takarmányozás jövedelemre gyakorolt hatását illeti, abban a felhasznált tömegtakarmányok és tejelő tápok összes mennyisége, illetve azok aránya játssza a fő szerepet. Normális körülmények között a tömegtakarmányokból előállított tej olcsóbb, mint ha azt tejelő táppal állítanánk elő. Ismert, hogy a magyar tömegtakarmány-felhasználás hatékonysága jóval alatta marad a Európainak. Amíg ugyanis Nyugat-Európában a 3000 literes tejtermelés tömegtakarmányból átlagosnak mondható, addig nálunk az 1500 literes eredmény már jó teljesítménynek számít (SZALKA – SALAMON – TELL, 2003).

Elvileg a legeltetés az egyik leggazdaságosabb takarmányozási mód. Az lenne az ideális, ha a legelő és a legeltetés a szarvasmarha technológia szerves része lenne.

4.2. Személyi jellegű költségek

A termelés költségeinek mintegy 10-15%-át teszik ki a személyi jellegű költségek (munkabér + egyéb személyi jellegű juttatások + járulékok) . Nagyon fontos azonban figyelembe venni, hogy ezek a kiadások időben folyamatosan jelentkeznek. A személyi jellegű költségek nagy része - kivéve a teljesítményfüggő bérezést - a tejtermelő tehenészetekben állandó jellegű költségként viselkednek. Ezen költségek egy részét azonban a legtöbb üzemben nagyobb mértékű gépesítéssel ki lehetne váltani.

A tejgazdaságok létesítése és felszereltsége, alapvetően meghatározza a szükséges dolgozói létszámot, struktúrát és munkaszervezést. Egy-egy munkaművelet végrehajtására 1-4 fős munkacsoportokat hoznak létre (pl.: 2 vagy 3 fejőmester egy fejőállásban), ezen csoportokon belül általában mennyiségi munkamegosztás van (NAGY-VÁNTUS, 2004). A hazai tejgazdaságok jóval magasabb fajlagos munkaerő felhasználással üzemelnek, mint például az amerikai vagy nyugat-európai társaik (kb. kétszerese).

4.3. Speciális tárgyi eszközök költsége

Ide tartoznak a speciális tárgyi eszközökkel kapcsolatos amortizációs és javítási, karbantartási, azaz fenntartó üzemi költségek. Speciális tárgyi eszköznek minősülnek azok az eszközök, melyeket csak egy adott ágazat

A TEJHASZNÚ

SZARVASMARHA ÁGAZAT ÉS TERMÉKPÁLYA GAZDASÁGI

KÉRDÉSEI

használ a termelés érdekében. A gépi berendezések és épületek amortizációs költségei a gazdaságok többségében a telepi rekonstrukcióknak és az értéknövelő felújításoknak köszönhetően 6-10%-ot tesznek ki jelenleg, de ez előtt tíz évvel, ez jóval kevesebb volt, mivel a hazai telepek többsége alacsony nettó értékkel bírt.

A jelenlegi számviteli szabályok szerint a föld értéke után nem (pl. csatlakozó legelőterület, stb.), csak a felépítmény bekerülési értéke után számolhatunk az értékcsökkenési leírás költségével.

4.4. Segédüzemi költségek

A felosztott költségek legnagyobb része a segédüzemi szolgáltatással kapcsolatos költségek (5-8%), melyek nagyban függenek az adott üzem eszközellátottságától, gépesítettségétől. A legjelentősebb költségtételt a szállítással és anyagmozgatással kapcsolatos költségek jelentik. Az évközben felmerülő szállítási feladatok elsősorban a takarmánnyal, tejjel, élőállattal és a trágyával kapcsolatban jelentkeznek.

4.5. Egyéb közvetlen költségek

Közvetlen költségekről beszélünk abban az esetben, ha egyértelműen elkülöníthető, hogy konkrétan melyik ágazat, tevékenység érdekében került felhasználásra. Az eddig el nem számolt ilyen költségek kerülnek ebbe a kategóriába. Az egyéb közvetlen költségek az összes költségen belül kb. 8-14%-ot tesznek ki (6. táblázat).

Ilyenek például: az állatorvosi szolgáltatás igénybevétele, a mesterséges termékenyítések költségének egy része, egyes hitelkamatok, különböző rendszertagsági díjak, szakértői-szaktanácsadási díjak, biztosítási díjak, valamint a különböző illetékek.

4.6. Általános költségek

Az általános költségekhez - melyek közvetett költségek -, tartoznak gazdaság irányításával kapcsolatos dologi és személyi jellegű költségek. Ezek részben az üzem általános irányításával, részben az üzemeltetéssel kapcsolatosak. A költségszámítás gyakorlatában az általános költségek termékek szerinti felosztására többféle eljárást alkalmaznak, azonban egyik sem tökéletes. Ismeretes az árbevétel alapján való, továbbá a termékeket terhelő közvetlen költségek szerinti, vagy a közvetlen munkabérköltségeknek megfelelő elosztás. Bármelyik megoldást választják is, bizonyos torzítással mindegyik esetben számolni kell. Az általános költségek nagysága gazdaságonként és szektoronként is jelentős szórást mutat. Meg kell jegyezni, hogy sok esetben a családi gazdaságok ezeket a költségeket nem különítik el az általános megélhetési költségeiktől.

A komplex mezőgazdasági üzemekben a szarvasmarha ágazatnak nagyon nagy a rezsibíró képessége (fedezeti összeg), így az általános költségviselő képessége, ezért mindig nagy körültekintéssel kell dönteni az ágazat leépítésével kapcsolatosan, még akkor is, ha nem produkál túl nagy nyereséget, vagy esetleg nullszaldós.

4.7. Állategészségügyi költségek a tejtermelésben

Itt szükséges megjegyezni, az állategészségügyi költségek, mint funkcionális terület költségei jelentős tételt képviselhetnek a teljes költségen belül. Különösen nagy veszélyt jelent a szemmel látható tünetek megjelenése előtti (szubklinikai) tőgygyulladás kialakulása, mely hátrányosan befolyásolja a tejtermelést. A tőgygyulladás miatti éves tehenenkénti veszteség Magyarországon kb. 25-70 ezer Ft-ra tehető. Ez 35 ezer Ft-os tehenenkénti tőgyegészségügyi veszteséggel számolva - egy 1 000 tehenet tartó telepen évi 35 millió Ft kárt jelent, ami a hazai telep árbevételének akár 5-7%-át is jelentheti.

A másik jelentős állategészségügyi veszélyt a szaporodásbiológiai zavarok okozzák, melyek miatt az éves tehenenkénti veszteség Magyarországon kb. 40-80 ezer Ft-ra tehető. Ez 60 ezer Ft-os tehenenkénti szaporodás-biológiai veszteséggel számolva - egy ezer tehenet tartó telepen évi 60 millió Ft kárt jelent, ami a hazai telep árbevételének akár 9-11%-át is jelentheti. Magyarországon a szaporodásbiológiai zavarok felelősek a legnagyobb gazdasági veszteségekért.

A harmadik negatív tényező a lábvégbetegségek miatti veszteség, amely éves szinten tehenenként Magyarországon kb. 5-30 ezer Ft-os bevételkiesést jelenthet. Ez 15 ezer Ft-os tehenenkénti sántaság miatti veszteséggel számolva - egy ezer tehenet tartó telepen évi 15 millió Ft kárt jelent. Ez egy átlagos hazai telep árbevételének akár 2,5%-át is kiteheti (ÓZSVÁRI, 2007).

4.8. Önköltség

A TEJHASZNÚ

Az önköltség számítás során megkülönböztetjük a főtermék (pl. tej), az ikertermék (pl. hús) és a melléktermék (pl. szerves trágya) önköltségét és attól függően, hogy miből számítjuk, beszélhetünk összes, vagyis teljes költség alapján számított és közvetlen (előállítási) költség alapján számított önköltségről. Ha az összes költség alapján számítjuk, akkor az általános költségek is szerepel a kalkulációban, míg a másik esetben nem .

A 7.14. ábra az önköltség alakulását mutatja a Magyarországon meghatározó árutermelő gazdaságokban 2008-ra vonatkozóan. Az önköltség centruma 2008-ban a meghatározó árutermelő gazdaságok esetén 75 Ft volt. Az ún. jobb üzemekben ettől 27%-kal olcsóbban, 55 Ft-ért állították elő a tejet, míg a kevésbé költséghatékony gazdaságokban 84 Ft-ért. A különbségek döntően a takarmányozási költségekből adódnak.

7.14. ábra

Az önköltség alakulása a meghatározó árutermelő gazdaságokban Magyarországon (2008) Forrás: BÉLÁDI, 2009 adatai alapján saját szerkesztés