A takarmánygazdálkodás nemzetgazdasági jelentősége

Magyarország nemzetgazdasági szerkezetében a mezőgazdaságának mindig meghatározó szerepe volt, független attól, hogy ezt mikor milyen mértékben ismerték el. A hazai mezőgazdaság adottságai révén (az ország területének több, mint 60%-a alkalmas művelésre) kialakulhatott egy egészséges szerkezetű egymásra épülő és szerkezetéből adódóan kiegyensúlyozott ágazati rendszer. Ezen a rendszeren belül a növénytermesztés az állattenyésztés kapcsolata és aránya a két ágat összekapcsoló takarmánygazdálkodáson keresztül a gazdaságos termelés alapjait biztosította. A takarmánygazdálkodás elsődleges szerepe nemzetgazdasági szempontból az, hogy a növénytermesztés által előállított takarmány alapanyagokat és melléktermékeket, kiegészítve az élelmiszeripar takarmányozásra alkalmas melléktermékeivel, közvetlenül vagy feldolgozva az állattenyésztésen keresztül hozzáadott értékkel bíró piacképes és jó minőségű állati termékké alakítsa.

A nemzetgazdaság szintjén így válik a takarmánygazdálkodás a mezőgazdasági komplex termelési folyamatok fontos elemévé, ami bár „láthatatlan” ágazat mégis számos folyamat mozgatója és a összességében a jövedelmezőség kulcsa. Ezt támasztják alá az alábbi adatok, takarmánygazdálkodást érintő adatok:

-Az állattenyésztés összes termelési költségének állattenyésztési ágazattól és intenzitástól függően 40-80%-át jelenti a takarmányköltség.

-Az összes szántó terület 65% foglalják el a gabona félék (2,9 millió ha) és 6-7%-át (kb.270 000 ha) a szálas és lédús takarmányok.

-Az összes gabona termelésből az állatállomány csak 4-5 millió tonnát (3 millió t kukorica) használ fel, ez a gabonatermő-terület kb. harmadán terem.

-A felhasznált gabona 38%-ából keveréktakarmány készül.

-(A teljes belföldi felhasználás humánélelmezéssel együtt 7 millió tonna körüli a többi piaci árulap: intervenciós árualap és átmenő készlet.)

-Éves szinten kb.: 4-5millió tonna tömegtakarmányt állítunk elő.

-A takarmány import kb.: 8-900 ezer tonna (jelentős része a fehérje import)

-Élelmiszeripari és mg-i melléktermék felhasználás a kilencvenes évek elején 2-3 millió tonna/év volt a becslések szerint. Ez mára minimálisra csökkent, csak lokálisan élelmiszer feldolgozó üzemek vonzáskörzetében jellemző (pl. malátahéjpor, törköly, stb.)

-2009-ig több, mint 1,1-(1,4) millió hektár gyepterülettel rendelkezett az ország, 2010-ben 763 000 hektár volt a gyep a gyepgazdálkodás hiánya és a tulajdonviszonyok miatt ebből is mindössze: 400-500 ezer tonna gyepszéna kerül betakarításra, ami 400-450 ezer hektár gyep hozama.

Az fenti adatok nem mutatják azt takarmány-felhasználás csökkenést, ami a rendszerváltás után az átalakult mezőgazdasági birtokstruktúra és tulajdonosi szerkezet átalakulásaként az állatállomány (1. táblázat) és külkereskedelmi forgalom folyamatos csökkenésével járt együtt. A szántó és egyéb takarmánytermő területek, gyepek megmaradtak, de egyre kevesebb főleg tömegtakarmány-fogyasztó, kérődző ellátásáról kellett gondoskodni. A privatizáció során a gazdasági érdekek miatt a mezőgazdasági termékeket feldolgozó hazai élelmiszeripari üzemek nagy része megszűnt vagy nem hazai alapanyagot dolgozott fel, ami a melléktermékek felhasználhatóságát szüntette meg vagy korlátozta. A piacgazdaságba és 2004-ben Uniós integrációba való belépéssel kidolgozott új szabályozó mechanizmusok, a kvótarendszer, a területalapú támogatási rendszer és az állattartásra és takarmányozásra vonatkozó előíráshalmaz szintén nem az állatlétszámok növekedésének kedveztek. Felborult az állattenyésztés és a növénytermesztés addigi egyensúlya, ami jól mérhető a

A

TAKARMÁNYGAZDÁLKODÁS ÖKONÓMIÁJA

mezőgazdaság bruttó kibocsájtásából való részesedés alapján és a két ágazat jövedelmezőségi, foglalkoztatási viszonyai alapján is. Egyértelműen a nagy terület-igényű és jól gépesíthető, nagyobb támogatásokat és piacokat élvező növénytermesztés került jobb pozícióba. A KSH adatai szerint 2010-ben a bruttó mezőgazdasági kibocsájtásból a növénytermesztés 58%-kal részesedett, míg az állattenyésztés 34%-kal. 2001-2002-ben az állattenyésztés 49% fölötti aránnyal részesedett az összes mezőgazdasági kibocsátásból.

A takarmánygazdálkodás nehézségeinek legfőbb oka az állatállomány létszámának 1990-es évek eleje óta tartó csökkenése volt. A csökkenés mellett az állomány összetétele is kedvezőtlenül alakult. Az tömegtakarmány-fogyasztó állományok létszáma visszaesése nagyobb problémát jelent az agrárgazdaságban, mivel generációs idejük jóval hosszabb, így pótlások több évet, sőt genetikai előrehaladásukat is figyelembe véve több évtizedet is jelenthet. A kérődzők e tömegtakarmányok fogyasztói, a legelők, a táj karbantartói. Hiányuk a termelési és vetési szerkezet teljes eltolódását, aránytalanságát eredményezi. A 6.3. táblázat jelzi, hogy a szálas és lédús takarmányok jelentősége, területi aránya a teljes szántó művelési ágon belül 14%-ról 4,5%-ra esett vissza. A silókukorica és egyéb szálas takarmányok területe és hozama a gyeppel együtt csökken (6.4. táblázat) annak ellenére, hogy a kedvezőtlen időjárású években a szálastakarmányokból és szénafélékből hiány alakul ki, lásd 2008-2009. Az abrakfogyasztók számának csökkenése (főleg a sertésé) is meghaladja az 50%-ot 1990-hez képest, ami az abrakfelhasználás szempontjából okoz problémát (6.19. és 6.20. ábrák) azzal, hogy ezek az állattok a hazai gabona legfőbb fogyasztói. Bár ezek az állományok viszonylag gyorsan szaporíthatók pótlásuk, fejlesztésük a piaci viszonyok miatt nem történt meg. Az állománycsökkenés problémája főként az, hogy az itt előállított gabona - amely mintegy 3 millió hektáron terem és a vetésterület több mint 60%-át uralja – felét sem használja fel az állattenyésztés abrakként, így a gabona jelentős része árualapként, nem takarmányként jelenik meg az országban (6.2. táblázat). A takarmányok fehérje hiánya nemcsak hazánkban, hanem az egész EU-ban probléma. A klímánk nem teszi lehetővé, hogy elegendő fehérje takarmány-alapanyagot állítsunk elő, így a szója, szójadara szinte teljes egészében külföldről, elsősorban az USA-ból és Dél-Amerikából származik, ami igen drágává teszi. A hazai szója előállítás évtizedek óta nem változik 30 0000 hektár körül alakul, egyéb fehérjetakarmányainkkal együtt véve sem jelentős. Az abraktakarmányok árának növekedésében ez egyik meghatározó elem, az utóbbi évek energia és gabona árrobbanása mellett.

6.2. táblázat Forrás: KSH, 2011.

6.3. táblázat Forrás: KSH, 2011.

A

TAKARMÁNYGAZDÁLKODÁS ÖKONÓMIÁJA

6.4. táblázat Forrás: KSH, 2011.

A hazai kereskedelmi forgalomban a gabonaféléken kívül elsősorban a tápok illetve a keveréktakarmányok jelennek meg (melyekben 80%-körüli a gabona aránya). A takarmányok előállítását, forgalmazását az alábbi előírások alapján tehetik meg a gyártók. Erre a takarmány piac globalizálódása és a GM alapanyagok terjedése miatt egyre nagyobb szükség van:

- A takarmányok előállítását, forgalomba hozatalát és felhasználását az un. Takarmánytörvény (2001. évi CXIX.

Tv.) valamint a Magyar Takarmánykódex (Codex Pabularis Hungaricus) előírásai szabják meg.

- A törvény és a végrehajtására kiadott FVM rendelet a vonatkozó Tanácsi és Bizottsági EGK irányelvekkel összeegyeztethető. (44/2003. IV.26 FVM rendelet sorolja fel ezeket az irányelveket. Ennek legfrissebb módosításai: a 2/2010. (VI. 30.) FVM rendelet, a 73/2009. (VI. 25.) FVM rendelet, és a 33/2009. (III. 31.) FVM rendelet.

A hazai keverék takarmány előállítás változásai az állatlétszámok változását követték. 2002-től folyamatosan az előállított és a forgalmazott táp és keveréktakarmány mennyiség (6.5. táblázat) és megszűnt a hazai aminosav előállítás is.

6.5. táblázat Forrás: KSH, 2008.

A

TAKARMÁNYGAZDÁLKODÁS ÖKONÓMIÁJA

6. 19. ábra

A hazai keveréktakarmány-felhasználás megoszlása az állatfajok között 2007-ben

6.20. ábra

Az ipari keveréktakarmány gyártásának alakulása Magyarországon a főbb abrakfogyasztó állatfajok szerint 2000-2007 között

3. A takarmánygazdálkodás vállalatgazdasági