A stratégia tervezés megközelítése WHITTINGTON alapján

CSATH Magdolna „Stratégiai tervezés és vezetés a 21. században”című munkájában Whittington alapján rendszerezi a stratégiai irányultság sajátosságait, a stratégiai tervezés lehetséges megközelítését.

Klasszikus iskola

A képviselők szerint (ALFRED CHANDLER, IGOR ANSOFF, RUSSEL ACKOFF, MICHAEL PORTER) a cégek legfontosabb célja a profit maximalizálása és ezt a racionális elveken nyugvó stratégiai tervezés szolgálja a legjobban. Valamennyi elmélet lényege az elemzés, a tervezés és annak

34

végrehajtása. Elegendő, ha megfelelő információt gyűjtünk és azt megfelelő módszerekkel elemezzük, értékeljük, így objektív döntéseket hozhatunk, ami segíti céljaink elérését. Így tudatosan alakíthatjuk céljainkat. A klasszikus közelítést bírálta MINTZBERG (1994), aki azt hangsúlyozta, hogy képtelenség tervezni és dönteni egy bonyolult rendszer esetén anélkül, hogy a szervezet működését és az abban tevékenykedő emberek érdekeit, valamint kapcsolatrendszerét ne vizsgálnánk. A stratégia a folyamatra helyezi a hangsúlyt.

Magatartási (eljárási) iskola

Képviselői: CYERT, MARCH, SIMON, nem bíznak a racionális logikán alapuló, érzelemmentes stratégiai tervezés lehetőségében, ahogy a piac működésének tökéletességében sem. Az iskola képviselői azt fogalmazták meg, hogy a cégek tulajdonosai is korlátozottan racionális emberek, akik nem rendelkeznek az optimalizáláshoz szükséges döntéshozatal feltételeivel, tekintettel a komplexitásra és a kognitív kapacitások korlátaira. Döntéseiket nem a valóságos, hanem az észlelt környezet vezérli. Elvetették a „tökéletes piaci működés” elvét, és figyelmüket a szervezetek belső bonyolultságának vizsgálatára fordították. Azt mondták, az ember egy időben csak egy adott számú feltételt tud elemezni, és ráadásul arra is hajlamos, hogy az elemzések eredményeiből szubjektív következtetéseket vonjon le. A stratégia az egymást követő stratégiai akciókban, útkeresésekben valósul meg. A lassú és megfontolt lépések, a próbálgatások stratégiája bátorítja a kísérletezést, a folyamatos tanulást. E gondolatmenet MINTZBERG munkáiban kap központi szerepet. Az eljárási közelítés lényege a befelé fordulás, a realitások talaján állás, a rugalmasság megőrzése, a stratégiamegvalósítás folyamatának hangsúlyozása.

A fejlődési iskola

Az iskola képviselői (HENDERSON, DARWIN, ALCHIAN, FRIEDMAN, ALDRICH) nem bíznak abban, hogy a stratégiai tervezés racionális cselekedet, és nem biztos, hogy a felsővezetők megfontoltan, objektíven, ésszerűen döntenek. Több kérdésben nem értettek egyet a klasszikusokkal, mivel ők úgy gondolták, hogy a sikeres stratégiákat a piac választja ki. Azt is kétségbe vonták, hogy a cégek nem képesek érzékelni időben a környezeti változásokat, így ahhoz nehezen alkalmazkodnak. Az iskola képviselői azt gondolták, hogy a piaci verseny torzulásoktól mentesen működik. ALCHIAN azt fejti ki, hogy felesleges túl sok pénzt, energiát ölni a formális stratégiai tervezésbe, az hasznosabb, ha arra figyel, hogy tudja fennmaradását minél tökéletesebb

35

alkalmazkodással biztosítani. Ezen nézetekből az is következik, nem érdemes a bajba jutott cégek megmentésével törődni, hiszen ha tönkre mennek, helyükbe úgyis újak lépnek (CSATH, 2001).

Rendszerelvű iskola

Az iskola hívei nem osztják a fejlődési és az eljárási iskola szkepticizmusát a logikus, racionális gondolkodás lehetőségeivel kapcsolatban, hanem úgy gondolják, a cégek képesek arra, hogy jövőbe ívelő terveket készítsenek és ezek alapján, tudatosan és hatékonyan cselekedjenek. Ebben egyetértenek a klasszikus iskola képviselőivel, viszont nem hisznek a modellekben és a módszerek általános alkalmazhatóságában. Az iskola képviselői arra is rámutattak, hogy az egész stratégiai témakör és a profitmaximalizálási cél amerikai eredetű: az amerikai individualista, önmegvalósító kultúrából táplálkozó elmélet és gyakorlat. GRANOVETTER azt mondja, az embereknek társadalmi beágyazódottsága van, és a cél szentesíti az eszközt. WHITLEY szerint az eltérő társadalmi, kulturális környezetben más és más megoldások lehetségesek, lesznek sikeresek. Felfogásuk szerint a stratégiának tükrözni kell a társadalmi – politikai-kulturális rendszert, amelyben a cégek elhelyezkednek, azaz a környezet iránti érzékenységet ajánlják. Az irányzat további képviselői:

TROMPENAARS, WHITTINGTON, ULBERT, THURNER.

A fejlődési és a rendszerelvű iskola elméletével foglalkozók csak a nagyvállalkozások tevékenységeit vették alapul, így ezek a disszertáció szempontjából indifferensek.

A mikro- kis- és középvállalkozások a klasszikus és a magatartási iskola fogalomkörébe sorolhatók. Az egyes iskolák nézőpontjai keletkezésük időpontjától függetlenül tovább élnek és beépülnek a későbbi gondolkodók érvrendszerébe.

A stratégia választás sokszínű, egymásba illő, endogén tényezők által befolyásolva valósul meg. Az új stratégiai irány kijelölésében MINZBERG (1994) szerepe jelentős. Arra mutat rá, ha megvizsgáljuk a vállalatok környezetét, akkor azt láthatjuk, hogy az nehezen elemezhető és a jövőbeni előrejelzések nagyon bizonytalanok, és azt mondja, „gondoljuk át újra a tervezés, a tervek és a tervezők szerepét”.

A stratégiát nem lehet tervezni, mivel a tervezés elemzést, azaz analízist jelent, a stratégiának pedig a szintézisről kellene szólnia. Nehezen hihető, hogy egy terv eltérés nélkül megvalósítható. Ugyanakkor azt is megfogalmazza, van, amit előre lehet tervezni, ugyanakkor gyorsan kell reagálni a váratlan eseményekre.

36

Megfogalmazza az „esernyőstratégiát”, amely céltudatosan alakítja a stratégia kereteit, melyhez az idő előrehaladtával is ragaszkodik. A részeket nem dolgozza ki, hanem ahogy a körülmények alakulnak, úgy módosítja azokat.

MINTZBERG et al. (2005) a Strategy Safariban fogalmazza meg a stratégiai tervezés és stratégiai vezetés közti különbséget. A vállalat is bonyolult rendszer, sok benne az „ad hoc” döntés. Egy biztos, hogy a vezetők a biztató jövő felé akarják irányítani a vállalkozásokat. Ehhez tisztában kell lenni a vállalkozások erős és gyenge pontjaival és a vállalkozás környezetével egyaránt. Az elemzésről, ellenőrzésről, irányításról nem lehet lemondani, de figyelembe kell venni a környezetben zajló változásokat, azok kiszámíthatatlanságát is. Ennek az összhangnak a megteremtését teszi lehetővé a stratégiai vezetés, a tudás és a kreativitás ötvözetében.