A népszámlálási adatok törvényellenes felhasználásának egy(etlen) magyar

rendelkezése-it. A részletes felsorolást és idézeteket mellızve említsük meg a legfontosabb ilyen intézkedé-seket:¹⁴⁸

− a különleges adatok győjtésére és közlésére vonatkozóan a személy azonosítására alkalmatlan, önkéntes adatszolgáltatás, illetve a törvényi elrendelés kötelezettsége;

− a népmozgalmi és lakcímváltozással kapcsolatos adatok közül a név és cím törlé-sének elıírása az adatok teljessége és összefüggése ellenırzésének befejezését kö-vetıen;

− egyedi adatok nemzetközi statisztikai szervezet részére történı, statisztikai célú át-adásának szabályozása;

− új adatok adatállományhoz csatolásának, adatállományok statisztikai célból történı összekapcsolásának szabályozása;

− a KSH jogosultságának megállapítása és szabályozása a statisztikai (illetve ilyen célú felhasználásra szolgáló) adatok egyedi azonosításra alkalmas módon való át-vételét illetıen.

VIII.7 A népszámlálási adatok törvényellenes felhasználásának egy(etlen)

lás jelentıségérıl, hazai és nemzetközi hagyományairól. További fontos szempont, hogy az adatszolgáltatók bízzanak az adatgyőjtést elrendelı hatóságokban és a végrehajtó szervezet-ben. Ennek alapvetı motívuma, hogy az adatok felvétele csak statisztikai célokat szolgál, és az információk – egyedi szinten, azonosítható módon – soha nem jutnak ki a statisztikai rend-szerbıl.

A 2001. évi népszámlálás elıkészületei és végrehajtása alkalmával a személyes adatok védelmének szempontja kiemelt jelentıséget kapott, mivel több, a statisztikai, az adatvédelmi és az etnikai kisebbségi törvények szerint érzékeny kérdés – vallás, nemzetiség, fogyatékos-ság – is szerepelt az összeírás programjában. (Nem mellesleg és nem is véletlen: mindhárom felsorolt jogszabály éppen a legutóbbi népszámlálást megelızı, 1990-es évtized terméke.)

A népszámlálási kommunikáció során több esetben is utalás történt az 1941. évi nép-számlálás egyedi adatainak törvénytelen felhasználására. Tény ugyanakkor, hogy errıl a máig ható történetrıl konkrét adatokon alapuló, tárgyszerő elemzést korábban nem végeztek. A német lakosság kitelepítésének történetét bemutató munkák a KSH szerepére általában nem tértek ki, következményeit nem elemezték. Ezért a 2001. évi népszámlálás elıkészítésével párhuzamosan – 1999-tıl – a népszámlálással foglalkozó szakértık elkezdték a KSH egykori szerepének módszeres feltárását, az ezzel összefüggı dokumentumok felkutatását, győjtését, csoportosítását.¹⁴⁹

A feltárt dokumentumok alapján megállapítható, hogy a Központi Statisztikai Hiva-tal – a kormány utasításának megfelelıen – a kitelepítést intézı hatóságok részére községen-kénti kimutatásokat (névjegyzékeket) állított össze azokról a személyekrıl, akik az 1941. évi népszámlálás számlálólapjain német anyanyelvőnek vagy német nemzetiségőnek vallották magukat. A hivatal ugyanakkor a hozzá forduló állampolgárok részére írásban igazolta, hogy az 1941. évi népszámlálás során milyen anyanyelvőnek, illetve nemzetiségőnek vallották ma-gukat. A kétféle munka: a névjegyzékek erıltetett ütemben történı összeállítása és a tömege-sen kért egyéni igazolások kiadása súlyos munkaterhet rótt a Statisztikai Hivatalra. A hivatal vezetıi a névjegyzék összeállítását és a Népgondozó Hivatalnak történı megküldését jogelle-nesnek tartották, és e feladatot kényszerbıl hajtották végre, ugyanakkor az egyéni igazolások kiadását – tudva, hogy ezt a hatályos statisztikai törvény lehetıvé teszi – erıteljesen szorgal-mazták, és munkatársaikat magas színvonalú munkára ösztönözték.

149 A kutatást Czibulka Zoltán és dr. Lakatos Miklós irányította.

A népszámlálási kérdıívek alapján tehát lista készült azokról, akik német nemzetisé-gőnek vagy német anyanyelvőnek vallották magukat. Ugyanakkor a népszámlálási bevallá-soktól függetlenül készültek jegyzékek azokról, akik nevüket visszanémetesítették, a Volksbund tagjai voltak, vagy akik valamelyik harcoló német alakulatnál teljesítettek – ön-ként vagy kényszerbıl – szolgálatot. Végül voltak olyanok is, akik csupán a hozzátartozó „jo-gán” kerültek a kitelepítéssel fenyegetettek közé.

A Belügyminisztériumtól az 1990-es évek második felében megkapott, több mint öt-ven éve ırzött kitelepítési névjegyzékek tették elıször lehetıvé a német kitelepítés összesí-tett és településenkénti adatainak feldolgozását. A névjegyzékek összesíösszesí-tették a kitelepítésre kötelezettek, a ténylegesen kitelepítettek, a mentesítettek, a kivételezettek, az elköltözöttek és az elhaltak jegyzékeinek adatait. Mindegyik lista tartalmazta a családi és utóneveket, valamint a jegyzéken szereplı személyek nem, életkor (születési idı), születési hely, foglalkozás, csa-ládi állapot és lakóhely adatait.

A névjegyzékeket a Belügyminisztérium Német Kitelepítési Összeíró Bizottságai állí-tották össze, a jegyzékek dátumai szerint 1947–1948-ban. Az elkészült névjegyzékeket meg-küldték a településeknek, ahol az elıljáróságon öt napra közszemlére tették, majd továbbítot-ták a Belügyminisztériumba.

Az 1941. évi népszámlálás adatai szerint a mai országterületen 302 ezer német nemze-tiségő és 475 ezer német anyanyelvő személy élt, Magyarország legnépesebb nemzeti kisebb-ségét alkotva. Az 1940-es években elszenvedett háborús, kivándorlási és kitelepítési vesztesé-gük egyes források szerint 210 ezer felett volt, ebbıl több mint 170 ezer jutott a tényleges ki-telepítés sorsára. Az 1949. évi népszámláláskor ezek szerint 100 ezer német nemzetiségő személyt kellett volna összeírni. Ezzel szemben 1949-ben kevesebb mint 3000 személy vallot-ta magát német nemzetiségőnek, a német anyanyelvőek száma sem érte el a 22 500-at. Nyil-vánvaló, hogy a kitelepítés súlyosan befolyásolta a késıbbi bevallási hajlandóságot, és ez a rendkívül negatív hatás évtizedeken át megmaradt.

A – megtalált – névjegyzékkel rendelkezı 1614 településen 1941-ben 7 millióan éltek (az ország népességének 75 százaléka); a névjegyzékre vettek száma 511 ezer: 249 ezer férfi és 262 ezer nı. Közülük mindössze 11 ezernél nem volt egyetlen indok sem megjelölve. A

névjegyzéken szereplık túlnyomó része egy vagy két indok alapján került a névjegyzékre (62, illetve 29 százalék).

Az elıkészítés során egyébként felmerült, hogy elsısorban azokat a németeket kell ki-telepíteni, akik valamilyen szerepet vállaltak a Volksbundban, vagy a német hadseregben. A névjegyzék feldolgozása során a kutatókat elsısorban az érdekelte, hogy a népszámlálási be-vallás milyen arányban játszott szerepet a német lakosság előzésében. Az eredmény nem ked-vezı: az érintettek több mint felénél (56%) szerepel egyedüli indokként az 1941. évi nép-számlálási bevallás, azaz csak azért kerültek fel a listára, mert német nemzetiségőnek vagy német anyanyelvőnek vallották magukat. A német fegyveres alakulatnál (Wermacht, SS) le-töltött szolgálat együttesen csaknem 16 százalékban szerepelt indokként, a Volksbund-tagság pedig az indokok közel 13 százalékát tette ki. A „kitelepítésre kötelezett hozzátartozója” meg-jelölés az indokok 6 százalékát képezte, míg az önkéntes kitelepülés és a név visszanémetesí-tése együtt sem tett ki 1 százalékot. A ténylegesen kitelepítettek körében a névjegyzékre ke-rülés indokainak megoszlása ettıl lényegesen eltérı: 33 százalék volt azoknak az aránya, aki-ket kizárólag a népszámláláskor adott válaszuk alapján telepítettek ki. Végül a névjegyzéken szereplık egyharmada került kitelepítésre.

A névjegyzékre vétel indokai és a kitelepítés¹⁵⁰

Név-jegyzéken

szerepel

Ebbıl:

kitelepí-tették, kitelepült A névjegyzékre vétel

indoka

Névjegy-zéken szerepel

Ebbıl:

kitelepí-tették, kitelepült

százalék

A kitelepí-tettek a névjegy-zéken szereplık

százalé-kában

Csak népszámlálási indok 284 224 56 622 55,5 32,8 19,9

Népszámlálási és más

indok is 165 124 91 132 32,3 52,7 55,2

Csak más indok(ok) 50 902 22 938 9,9 13,3 45,1

Nincs indok megjelölve 11 422 2 183 2,2 1,3 19,1

Összesen 511 672 172 875 100,0 100,0 33,8

150 Forrás: Czibulka Zoltán – dr. Heinz Ervin – dr. Lakatos Miklós: A magyarországi németek kitelepítése és az 1941. évi népszámlálás. Budapest, 2005. 247.

A magyarországi németek kitelepítése óta eltelt idıszakban hat népszámlálásra került sor. Ebbıl ötnek a felvételi programja tartalmazta a nemzetiség konkrét kérdését (az 1970. évi népszámláláskor csak az anyanyelvet kérdezték).

A népszámlálás nemzetiségi kérdésblokkja 2001-ben lényegesen kibıvült, módsze-rében is megváltozott. A korábbi kérdések (anyanyelv, nemzetiség, nyelvismeret) mellett két új kérdés is bekerült a felvételi programba: milyen nemzetiség kulturális értékeihez, hagyo-mányaihoz kötıdik, illetve családi körben, baráti közösségben milyen nyelvet használ álta-lában. Módszertani változás, hogy amíg a korábbi népszámlálások alkalmával ebben a kér-déskörben egyetlen bejegyzésre volt lehetıség, 2001-ben meg lehetett jelölni a kettıs vagy akár hármas identitásnak, kötıdésnek megfelelı válaszokat.

A nemzetiség kérdésének népszámlálási kezelésében 2001-ben további változás is tör-tént. Az 1992-ben megalkotott adatvédelmi törvénnyel, valamint a nemzeti és etnikai kisebb-ségek jogairól szóló, 1993-ban elfogadott törvénnyel összhangban a népszámlálást elrendelı 1999. évi CVIII. törvény a nemzetiséggel összefüggı kérdéseket (a nyelvismeret kivételével) a vallásra és a fogyatékosságra vonatkozó kérdésekkel együtt – néhány más ország gyakorla-tához hasonlóan – az önként megválaszolhatók közé sorolta. (Ez pontosabban úgy szólt, hogy lehetıség volt a „nem kíván válaszolni” bejegyzésre is.) A kisebbségi törvénnyel – és a kisebbségek képviselıinek határozott kezdeményezésével – függött össze, hogy a magyar népszámlálások történetében elıször név és pontos lakcím nélkül történt az összeírás. A vál-toztatásoknak a tapasztalatok szerint kedvezı hatása volt a belsı érzéseket tudakoló kérdések lakossági fogadtatására, ezáltal a válaszok megbízhatósága növekedett. Az anonim kérdıívek ugyanakkor csökkentik a megırzésre került anyagok levéltári értékét, és sok esetben bonyolí-tották a feldolgozást, elsısorban a család- és háztartás-összetétel megállapítását.

A második világháború utáni népszámlálások adatai között a magukat a hazai német kisebbség tagjaként meghatározók számának drámai csökkenésében nemcsak a kitelepítés közvetlen számszerő hatása, hanem az adatok törvénytelen felhasználása következtében az itthon maradottak bizalmatlansága is szerepet játszott. Ez a negatív jelenség az idı múltával is érezteti hatását, de 2001-ben a népszámlálás iránti bizalom némi javulása volt érzékelhetı. Mint már említettük, a német nemzetiségőek száma 1941-ben meghaladta a 302 ezret, a kite-lepítések lezárulta után végrehajtott elsı népszámláláskor, 1949-ben nem érte el a 3 ezret sem.

Ezt követıen a nemzetiséget vállalók száma népszámlálásról népszámlálásra folyamatosan

emelkedett. A legutóbbi két népszámlálásnál, 1990-ben és 2001-ben a magukat német nemze-tiségőnek vallók száma 31 ezer, illetve 62 ezer volt, sıt a nemzetiséggel szorosan összefüggı kérdéseket – az anyanyelvet, a nemzetiséget, a nemzetiségi kultúrához kötıdést és a családi, baráti kapcsolatok során használt nyelvet – együttesen vizsgálva 2001-ben a 120 ezret is meghaladta azoknak a száma, akik legalább az egyik jellemzınél a németet megjelölték. Ez részben nyilván a bizalom már említett, óvatos erısödésének megnyilvánulása a kisebbsé-gekhez tartozók körében, de bizonyosan egyik következménye a módszertani változásoknak (anonim és lakcím nélküli kérdıív, többes válaszadási lehetıség, elızetes egyeztetés a nemze-ti kisebbségek képviselıivel) is.