A magyar népszámlálások és a nyilvántartások (regiszterek) kapcsolata

A magyar népszámlálások és nyilvántartások kapcsolatában hosszú ideig az elıbbi játszotta az aktív szerepet: az 1870-es kezdettıl fogva a statisztikai hivatal állítja össze a közigazgatási jellegő nyilvántartásként funkcionáló Helységnévtárat, melyhez a mindenkori népszámlálás szolgáltat adatokat. A népszámlálási adatállomány felhasználásának másik példája az 1912.

évi vakságügyi összeírás, amelyhez az 1910. évi népszámlálásnak a vakokra vonatkozó alap-adatai szolgáltak kiindulásul. Az adatfelvételt egyébként részben közigazgatási tisztviselık, hatósági orvosok és lehetıség szerint szemészek végezték. Történelmi okokkal is magyaráz-ható, hogy a két világháború közötti népszámlálásokhoz (1930, 1941) és az azt követı 1949.

évi népszámláláshoz több igazgatási (nyilvántartási) célú adatfelvételt kapcsoltak. Például az 1941. évi népszámlálás során külön adatgyőjtést kellett végezni az önálló iparosokról és ipari üzemekrıl, valamint az önálló kereskedıkrıl és kereskedelmi üzletekrıl. A háborút követı

évtizedek magyar népszámlálásai közül az 1949. évi népszámláláshoz kapcsolódott a legtöbb igazgatási (nyilvántartási) célú összeírás:

− anyakönyvi összeírólap a megsemmisült anykönyvek pótlásához;

− nyilvántartólap a 18–60 éves férfiakról a honvédségi nyilvántartás ellenırzéséhez;

− külön rovat a 6–14 éves gyermekekrıl az iskolakötelesek név- és címjegyzékének összeállításához;

− külön rovat a 15–60 éves írni-olvasni nem tudó, vagy csak olvasni tudó szemé-lyekrıl az analfabéták címjegyzékének elkészítéséhez;

− rovat a vakok név- és címjegyzékéhez;

− adatok az iparosok és ipari üzemek név- és címjegyzékének elkészítéséhez.

Az 1960. évi népszámlálás elıkészítésekor a népszámlálások során elıször készült minden településrıl utca- és házszámjegyzék. Ezt a megoldást azóta is használják a hazai ösz-szeírásoknál.

Az 1980. évi népszámlálás elıkészítése során felmerült az 1975-ben felállt népesség-nyilvántartás adatainak népszámlálási célú hasznosítása, azonban ezt az elképzelést elvetették, mivel a népesség-nyilvántartás még nem volt abban az állapotban, hogy e feladatot végre le-hessen hajtani. Ebben az idıpontban ugyanis még sokan nem kapták meg a személyi számu-kat.

A közigazgatási nyilvántartások aktív népszámlálási felhasználásának elsı példája a népesség-nyilvántartás adatainak elızetes felhasználása volt az 1990. évi népszámlálás elı ké-szítése során. 1989. év szeptemberében a számlálókörzetek kialakításakor az Állami Népes-ség-nyilvántartó Hivatal (ÁNH) készítette el településenként saját adatállományából az aktuá-lis utca-, házszám- és lakásjegyzéket.⁹⁹ Az összeírás e jegyzékek több fázisban történt ellen-ırzése és aktualizálása után történt meg, a címek pontosságára vonatkozóan igen különbözı tapasztalatokat nyújtva. A jegyzékek pontossága a települések nagyságával ellentétes irány-ban változott. Az 1990-ben ténylegesen összeírt címeket a két népszámlálás között a KSH-ban számítógépre vitték, hogy egy valamikor létrehozandó szabvánnyal kiegészülve akár

or-99 A tapasztalatokról, az elızetes cím- és névjegyzékek szerinti, valamint a ténylegesen összeírt lakások és sze-mélyek száma közötti különbségrıl, illetve ennek összetevıirıl és okairól a legnagyobb eltéréseket mutató 263 számlálókörzetre kiterjedı vizsgálatról szól Kapitány Gabriella: A népszámláláskor összeírt és az Álla-mi Népesség-nyilvántartó Hivatal adatbázisában szereplı lakás- és népességszámok összehasonlítása címő cikke. Demográfia, 1997. 1. sz.

szágos címregiszter alapjául szolgálhasson, de mindenképpen jól támogathassa mind az idı -szak mintaválasztásait, mind a következı, 2001. évi népszámlálás elıkészítését és adatfelvéte-li munkáját. Erre az elképzelésre még röviden visszatérünk.

Az 1990. évi népszámlálás elıkészítésekor volt egy olyan elképzelés, hogy a Magyar-országon legtöbb problémát okozó kérdéskört, a foglalkoztatottsági-iskolázottsági adatokat egy úgynevezett munkáltatói kérdıív tartalmazta volna, a dolgozói állományban lévı szemé-lyekre vonatkozó munkahelyi nyilvántartások alapján. A próbaszámlálások tapasztalatai, va-lamint a munkáltatók tiltakozása kapcsán végül is a munkáltatói kérdıív felhasználására nem került sor (kivéve a kb. 0,5 százalékos mintán végrehajtott, az adatok megbízhatóságának el-lenırzésére végzett utóösszeírást).

A népszámlálás és más, akár statisztikai, akár igazgatási célú nyilvántartáson alapuló adatállományok felhasználása esetén nagyon fontos annak figyelembe vétele, hogy a statiszti-kai hivatal feladatai közé tartozik a statisztistatiszti-kai tevékenységben alkalmazásra kerülı módsze-rek, fogalmak és osztályozások kialakítása. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a kü-lönbözı helyeken képzıdött adatok általános felhasználása csak akkor lehetséges, ha azok homogének, ugyanarról a jelenségrıl azonos kategóriák szerint szólnak. Ezért elengedhetetlen az egységes fogalmi, módszertani osztályozási rendszer kidolgozása és annak elérése, hogy a hivatalos statisztikai szolgálathoz nem tartozó szerveknél is az adatok kezelése ennek figye-lembevételével történjék. Errıl a statisztikai törvény így rendelkezik:

„6. §. A KSH feladata: ....

f) az Országos Statisztikai Tanács bevonásával a statisztikai módszerek, fogalmak, osztályozások kialakítása, számjelek meghatározása, készítése, nyilvánosságra hoza-tala, valamint használatuk kötelezıvé tétele, statisztikai regiszter mőködtetése és en-nek alapján névjegyzék készítése;

g) más információ-rendszerek, a nyilvános, a közhitelő és egyéb nyilvántartások, va-lamint a hatósági ellenırzési, gazdasági vagy egyéb tevékenységgel járó adatgyő jté-sek fogalmi és osztályozási rendszerének kialakításában való közremőködés”.

A 25. § ezt még explicitebb formában szabályozza, mégpedig úgy, hogy a különbözõ feladatok ellátása során a különféle nyilvántartásokkal összefüggı feladatok végrehajtásánál

és ellenırzésénél, a gazdasági vagy egyéb tevékenységgel járó adatkezelésnél, az információ-rendszerek kialakításánál a KSH által közzétett fogalmakat és osztályozási információ-rendszereket kell figyelembe venni, hogy lehetıvé váljék az adatok átadása-átvétele és többirányú hasznosítása.

A népszámlálás esetében ez azt jelenti, hogy a hagyományos és nemzetközileg egyeztetett népszámlálási fogalmakat harmonizálni kell az egyes nyilvántartási rendszerek által használt fogalmakkal. Ezek közé tartozik például a lakóhely, az iskolai végzettség, a foglalkozás és a munkáltató fogalma, illetve az ezekhez a fogalmakhoz kapcsolódó osztályozási rendszerek. A népszámlálás szempontjából fontosak a lakásokra vonatkozó adatok is, ezért az ingatlannyilvántartás reformjakor el kell érni, hogy figyelembe vegyék a népszámlálás által használt lakásfogalom-rendszert.

A statisztikai törvényben a KSH elég tág hatáskörő jogosítványokat kapott egyedi ada-tok átvételére. A KSH-ban ugyanis nem folyik olyan hatósági jellegő tevékenység, amelybõl a személyi adatok és az egyedi adatok átvétele során az adatszolgáltató személyére hátrányos következmények adódnának. Itt perspektivikusan nagyon lényeges szabályról van szó, mert e törvényszakasz alkalmazása tenné lehetıvé azt, hogy – statisztikai célra – népszámlálás típusú adatokat az úgynevezett igazgatási nyilvántartásokból átvegyünk. Sajnos ezt csak akkor te-hetnénk, ha a törvény erre felhatalmazást ad. (Önmagában erre a Statisztikai törvény nem jo-gosít, csak akkor lehetséges, ha az úgynevezett ágazati törvények így rendelkeznek.)

Vannak további törvények is, amelyek a személyek azonosításának módjáról rendel-keznek, szólnak az egyes adatállományok összekapcsolásának szabályairól, és iránymutatást adnak a közigazgatási nyilvántartások felhasználásához. Ezek közé tartozik „a polgárok sze-mélyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról” szóló 1992. évi LXVI. törvény (úgyneve-zett Nyilvántartási törvény). E törvény rendszerbe foglalta a népesség és a lakcímek, valamint a személyi igazolvány nyilvántartásának szabályozását. 1992 és 1996 között fontos változá-sok történtek a személyi azonosítók kezelésében. Az Alkotmánybíróság többszöri határozata után rendezıdött a sokáig univerzális azonosítónak használt úgynevezett személyi szám kér-dése. Az Országgyőlés törvényt fogadott el „a személyazonosító jel helyébe lépı azonosítási módokról” (1996. évi XX. törvény), majd „az adóazonosító jel, a társadalombiztosítási azono-sító jel és a személyi azonoazono-sító használatával kapcsolatos törvények módosításáról” (1996. évi LXVI. törvény).

Fıleg annak az európai uniós elvárásnak kell a jogszabályi hátterét megteremteni, mely szerint – mint a nemzetközi kitekintésnél láttuk – az adminisztratív nyilvántartások sike-res használatának feltétele, hogy az adott ország statisztikai hivatala hozzájusson a megfelelı nyilvántartásokhoz és kombinálhassa az adatokat más rendszerekkel. Ennek érdekében a sta-tisztikai törvényben általános felhatalmazást kellene adni arra, hogy stasta-tisztikai célból a Sta-tisztikai Hivatal a közigazgatási nyilvántartásokból az adatokat azonosításra alkalmas módon vehesse át. Ezzel párhuzamosan erısíteni kell azokat az alacsonyabb szintő jogszabályokat, amelyek kellı biztosítékot adnak arra, hogy ez az „utca” egyirányú legyen, tehát a statisztikai adatokat feldolgozó rendszerbıl más adatok a közigazgatási nyilvántartásokba ne áramoljanak vissza. Természetesen elképzelhetı ez másképp is, vagyis egy vagy több olyan adatfelvételt végrehajtani, amelyek alapján a nyilvántartásokat aktualizálni, kiegészíteni lehetne, ez azon-ban a statisztikai szolgálat és a nem statisztikai célra létrehozott nyilvántartásokat kezelı ha-tóságok nagyon pontos együttmőködését feltételezné, továbbá az adatszolgáltatók tájékoztatá-sát is, hogy nem kizárólag statisztikai célú adatgyőjtésrıl van szó.¹⁰⁰